Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-18 / 298. szám, kedd
LEVELEZŐINK [RJÄK * Amíg az út járható lesz EGY LEVÉL NYOMÁBAN „Tisztelt Szerkesztőség! Hat család nevében kérem segítségüket. Négy hónapja költöztünk új családi, házba Szepsiben (Moldava nad Bodvou/. Vizünk egyáltalán nincs, nem beszélve az útról. Ilyen körülmények közölt gyermekekkel, idős szülőkkel nem vághatunk neki a télnek. Sajnos, hiába fordultunk kérelemmel az illetékesekhez ... Azelőtt Zsarnón (ŽarnovJ laktam. Amikor az állami gazdaság terjeszkedni kezdett, a a házam ártogatott, jelszólítottak, hogy költözzünk másikba, a miénket megveszik. Akkur, 1972- ben úgy döntöttünk, hogy Szepsibe megyünk lak ni. Az építkezési engedélyt 1974 decemberében kaptuk meg. Az állami gazdasággal kötött egyezmény alapján nekünk ez év májusában ki kellett volna üríteni a zsarnői házat. Igyekeztem meg tartant az egyezményt. Az idén jelépült a ház, persze nem költözhettünk be, mert hiányozott a víz. Gondoltuk, rövidesen bevezetik, s amíg elké szülnek vele, addig maradunk Zsarnón. Az állami gazdaságtól kaptunk is még egy hónap ha lasztást, de júniusban hurcolkodnunk kellett. Vizünk sajnos még akkor sem volt, főzéshez és inni 'vagy száz méterről hordunk ma is, egyéb használatra pedig egy vaslemezből készült tartályban tárolunk. Augusztus elején kezdtünk megnyugodni, mert megérkezett egy gép, és hozzálátott a munkához. Amikor a munkások mint egy száz méteren lerakták a kanalizáció csöveit, valami hiba csúszott be, mert minden megállt. Néhány hét elteltével hoztuk ide egy jóval nagyobb teljesítményű gépet, mint az első volt. Ismét felcsillant a remény. Sajnos, csalódtunk, mert a csodagép már az előbb lerakott csövek egy részét is megrongálta, és a néhány ház előtt már elkészített vízvezetéket is. A járási építkezési vállalat ezen a délutánon ubbahagyta a munkát, a gép azóta is ott áll az utca végében tétlenül.. Csik Sándor, Szepsi Terepszemlén Gépkocsink a november végi Iködüs, esős időben nehézségek nélkül jutott fel a helyiek sze rint „Terasánaik“ vagy „Hegynek“ is nevezett új, már néhány száz tetszetős családi házból ál ló lakónegyedbe. Az új utcába azonban már nem jutottunk be, mert az út elfogyott. Folytatása egy gyalogszerrel is alig járható sártenger, melynek egyilkol dalán a még friss habarcsszagú házaik sorakoznak, a másikon pedig a kotrógép foga inaik nyomát őrző,'embermagasságú me redek földfal. — Augusztus elején kezdték itt az út, illetve a vízvezeték és szennyvízcsatorna lerakását — mondja az egyik udvarról felénk igyekvő, gumicsizmában csúszkáló Haczcl bácsi. Miután megtudta, mi járatban vagyunk, szinte megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy ezúttal nem a „hitegetők" jöttéik, ínért azok „csaik eljönnek, szétnéznek, biztatnak, de “ — Látják? így élünk mi itt — mutat a foghíjas házsorra. Nincs vízvezeték, a hegyen pedig nem tudunk kutat ásni. Persze ez csaik az egyik baj, mert hol van még az út, a* szennyvíz- csatorna!? , — Azt kellene lefényképezni, amikor reggel a hátunkon visz- sziik ki innen a gyerekeket, vagy délután, amikor hozzuk őket haza — szól az egyiik, ál tálunk megközelíthetlen ház ajtajából egy fiatalember, Balázs Viktor. A városi nemzeti bizottságon TAMÁS LÁSZLÓ elnök: — A városfejlesztési terv an nak idején, amikor a hegyen elkezdődött az építkezés, nem számolt annak a domboldalnak a beépítésével, ahol jelenleg az a pár ház áll. Mi ebből kiindulva megtehettük volna, hogy a háztelikeket kérők igényét nem elégítjük ki. Mivel más területet nem parcellázhattunk fel, és segíteni akartunk rajtuk, mégis eleget tettünk az igénylők kérésének. Persze azzal a kikötéssel, hogy a vízvezetéket és az utat csak később tudjuk elkészíteni. Beleegyeztek. Ha akikor mi kötjük az ebet a karóhoz, ma nincs ez a probléma, igaz, akkor húsz családi házzal Is kevesebb volna. Jelenleg például 190 kérvényt tartunk nyilván, de nem tudunk nekik eleget tenni. Az említett rész közművesítésének tervrajza utólagosan (készült el. A járási nemzeti bizottság és a járási építővállalat között megszületett a szerződés a feladat elvégzésére, de a megvalósítással baj van. Engem is bánt, hogy a kivitelezővel nem tudtunk zöldágra vergődni, pedig néhány évvel ezelőtt a városi nemzeti bizottság építőcsoportja emberestől, gépestől azzal a feltétellel olvadt bele a járási építővállalatba, hogy a vállalat a szepsi munkákat előnyben fogja részesíteni, mivel mi vagyunk a járás legnagyobb települése. Sajnos, ennyi l^ő alatt akkor is elkészülhetett volna a közművesítés, ha az csak utólagosan került a tervbe. Ha a lakók helyében lennék, én is méltatlankodnék, segítséget ’keresnék. A Kassai (Košice) Járási Nemzeti Bizottságon BORIS HAVLINA alelnök: — Napirenden van a téma és bízom abban, hogy rövid időn belül megoldjuk a kérdést. A baj okozóit felelősségre vonjuk. BAÜERFEIND GÉZA, az építési osztály vezetője: — A tervrajz-dokumentáció, melyet a szepsiek készítettek, valóban késett, de májusban már a járási építővállalatnál volt. Ha tüzetesebben akarnánk vizsgálni a dolgot, akkor hivatkozhatnánk arra a törvényre, mely előírja, hogy a tervrajzokat legalább három hónappal az építkezés megkezdése előtt kell eljuttatni a kivitelezőkhöz. Más dolog az, hogy egy ilyen viszonylag csekély munkánál szükséges e ragaszkodni a három hónaphoz. Ebben az esetben, amikor mindössze másfél millió koronás tételről van szó, s amikor a kivitelező már az elmúlt évben is tudta, hogy az idén ez a feladat vár rá, szükségtelen ilyen jellegű kifogásokat keresni. Nem értem az épí- tővállalat makacsságát, hiszen a feladatot, mely az évi tervükben is szerepel, október végéig csupán 58 százalékra teljesítik. A járási építövállalat igazgatóságán Mielőtt elindultam volna, felhívtam a vállalat igazgatóját. Azt válaszolta: — Mi közöm hozzá. Ha választ akar, keresse fel a helyettesemet. ZSIGRAI CTIBOR igazgatóhelyettes: — Tudtunk a feladatokról, így március 9-én, majd április 16-án sürgettük a beruházót, hogy adja le a tervrajzokat. Május 30-án megkaptuk, megnéztük a terepet, kiegészítés céljából visszaadtuk a tervrajzokat, majd szeptember 22-éri a jnb-vel megkötöttük a szerződést visszamenőleges érvénnyel, vagyis júliusi keltezéssel. Szepsi részlegünk már a nyár folyamán hozzálátott a munkához. Amikor száz méteren elkészült a kanalizáció, egy kölcsönkért. nagyobb teljesítményű földgyalut vetettek be a munkába, hogy mielőbb végezzenek. Ebből egy kellemetlen dolog származott, mivel — állítólag — a gépkezelőt valaki az ottani lakosok közül „megkérte“, többet vegyen le a domboldalból mint amennyit a tervrajz előír, mert így könnyebb lesz egyeseknek bejutni az udvarukba. Ekkor jött a csőzúzás, amit a panaszosok is említenek, valamint az is, hogy az utca elejéig elkészített és már üzemelő vízvezeték vége, amelyhez hozzákapcsolhattuk volna a további száz métert, most jóval a föld felszíne fölé került. Ha fagy lesz, a cső megrepedhet, és ott sem lesz víz, ahol eddig volt. Sajnos, ugyanakkor a Warinsky- típusú gép is elromlott, és jelenleg alkatrészeket keresünk hozzá. Ami a feladatot illeti, a terv és a szerződés 1980 decemberére határozza meg a befejezést, és nem említi, hogy valamelyik szakaszt korábban kell befejezni. Azon a részen nem csupán a szóban forgó száz méteres útszakaszról van szó, mert az tovább folytatódik a főútig, vagyis 350 méter hosszú lesz. Sajnos, vannak ezen a szakaszon sziklás részek is, ahol csak lassan tudunk majd haladni. Ennek ellenére a munkákat szeretnénk a megszabott határidőre elkészíteni. Hogy mi lesz a vitatott résszel? ígérem, hogy azon a szakaszon ez év karácsonyáig elvégezzük a vízvezeték szerelését és a latyakos utat is megcsináljuk. Persze nem lesz még betonozott, de járható lesz. XXX Úgy gondolom, itt pontot tehetünk azzal a reménnyel, hogy az ígéret nem marad pusztán kimondott szó, az illetékesek állják szavukat. GAZDAG JÓZSEF rr Kihasználok minden percet" A Pletatex ipari szövetke zet érsekújvári (Nové Zámky) üzemében Margita Rendvan- ská (a képen) négygyermekes anya példásan végzi munkáját. A készru- hagyártó- osztály mestere, és munkatervét évek óta legalább százhúsz százalékra teljesíti. Kérdé semre, miképpen ér el következetesen ilyen eredményt, röviden válaszolt: „Kihasználok minden percet.“ Ötödik éve irányítja az egyik szocialista munkabrigád tevékenységét, amely vállalta, hogy havonta egy szabad szombaton is termel. Havonta többször másfél-másfél órával megnyújtják a műszakot, hogy több termék készüljön el. A brigádvezető aktív tagja a nőszövetségnek, s kiveszi részét a politikai-, valamint a közhasznú társadalmi munkákból is. Hofer Lajos Adókedvezmény és alacsony nyugdíj emelése B. I ; A Pénzügyiminisztériuni 1979/80 számú hirdetménye szertan az adókedvezmény akkor is j á x1, ha az eltartott személy alacsony nyugdíját havi 780 koronára emelték. Különben az adókedvezmény csak ak. kor jár, ha az eltartott saját bevétele nem haladja meg a havi 650 koronát. A hnb és a jnb az alacsony nyugdíjak emelésekor az eltar-. tott családtag esetében figyelembe veszi azt az összeget, aunel ye t az ad ó ke d vezmén y be 11 részesülő az eltartottnak juttat [ez minimálisain az adkóked- vezmény összege). Ha így a nyugdíjas saját bevétele eléri a 30 korona nyugdíjemelés hoz- zászámításáya! a 780 koronát, nyugdíját nem emelik. Fizetési osztály elismerése F. S.: Nehezményezi, hogy a fizetési osztály elismerése ellenére sem kapja meg a megfelelő összegű fizetést, és ezt a munkaadó vállalat azzal indokolja, tiogy még nem teljesítette az előírt gyakorlati időt. Nézetünk szerint ez az álláspont helyes. Autóajándékozás B. L.: Egy külföldi állampolgár a nálunk karambolozott autóját önnek ajándékozta. A karambolozott gépkocsit bírósági szakértő becsüli fel. A becsérték és az ajándékozási szerződés alapján tíz állami jegyzőség veti kii az ajándékozási illetéket. Az ügyletet csak akkor lehet lebonyolítani, ha a vámhivatal (colnica) hozzájárul a gépkocsi behozatalához, és ön megfizeti a beliozatati vámot. Tehát először ennél a hivatalnál érdeklődjék, Nyugdíjemelés K. L.: ön most 69 éves és az emelések után 740 korona öregségi nyugdíjat kap. Felesége mosit töltötte be 65. életévét, nem volt soha munkavitszocny-t ban és semmiféle járadékot nem kap. A hnb nemrég kivizsgálta ügyüket, jár-e kettőjüknek az 1979 augusztusi rendezés értelmében nyugdíjemelés hayi. 1330 korona összegben azon az alapon, hogy a nyugdíj megélhetésük egyetlen forrása. Mivel mindketten dolgoznak 10 áros szőlőjükben s ebbő} van szerény jövedelmük is, a hnb az előírásoknak megfelelően álla*, pította meg, hogy nyugdíjukal eme 1 ni nem iehet. Az ajándékozási szerződés kétoldalú, amely szerint a* ajándékozó az ajándék tárgyát odaajándékozza a megajándékozottnak, aki ezt elfogadja. A Polgári Törvénykönyv 409. §-a érteiméiben az ajándékozó visz- sza köve tel heti az a jándé ko t azzal a jogi következménnyel, hogy ez a szerződéstől való elállást és ennek következtében a szerződés hatálytalanítását jelenti, ha a megajándékozott vele és családtagjaival szemben úgy viselkedik, hogy ezzel durván megsérti a szocialista együttélés alapelveit. Az ilyen durva „hálátlanság* tudomásra jutásától számított 3 éven belül lehet ezt meglepnie, mert ellenkező esetben az elévülés kifogásával élhetnének. Nem lehet az ajándékot visszakövetelni akkor, ha az ajándékozó a megajándékozott hálátlanságát megbocsátotta. Nézetünk szerint nem lehet durva hálátlanságnak minősíteni a megajándékozott olyan későbbi magatartását, hogy az ajándéké t „nem becsüli meg“. Tartásdíj emelése V. T.: Különélő férje a 3 kiskorú gyermekével szembeni tartási kötelezettségét csak keservesen teljesíti. Feltehetően nem törekszik magasabb fizetés elérésére, hogy több tartásdíjat ne kelljen fizetnie. Férje jelenlegi fizetéséből eredményre való reménnyel nem igényelhet magasabb tartásdíjat. Dr. F. J. Nálunk miért nem kapható? Az Oj Szó 1979. december 8-i számában a Felkészült az élelmiszerkereskedelem című írásban arról olvashattunk, hogy Karol Jančo, a Banská Bystrica-i Élei miszer kereskedelmi Vállalat igazgatójának szavai szerint Közép-Szlovákiában a tavalyi kínálathoz viszonyítva mindenütt nagyobb áru- mennyiséget biztosítottak. Az élelmiszerboltokban már mindenütt javában folyik a karácsonyfákra kerülő édességek árusítása. Mind a mennyiséggel, mind a választékkal elégedettek a vásárlók. Nos, mi losonci (Lučenec) vásárlók, mást tapasztalunk. Lehet, hogy más városokban van elegendő szaloncukor és egyéb édesség, de Losoncon már jó két hete nem kapható. Az üzletvezetők szerint a hiányt az okozza, hogy a Prešovi Élelmiszerkereskedelmi Vállalat a szerződésileg lekötött mennyiséget nem számította le. Azok, akik sokat utaznak azt tapasztalják, hoigy kerületünk más városaiban nincs ilyen probléma, ezért az illetékes vezetőknek idejében reagálniuk kellett volna a fogyatékosságra. Az említett édességen kívül szinte állandó hiánycikk városunkban a déligyümölcs, de még ennél is bosszantóbb, hogy nem kapható savanyú káposzta. A káposzta magas C-vitamin tartalma miatt szinte nélkülözhetetlen élelmiszer a téli időszakban és a karácsonyi ünnepi asztalról sem hiányozhat a káposztaleves. Nálunk vajon miért nem kapható? Csák István Nincs ez így rendjen Lapjuik 1979. november 24-i számában az első oldalon köz- liik. A. Haščák felvételét, amelyen Tiszacsernyő (Čierna nad Tisou) egy része látható. A képaláírás több állítása téves, helyreigazításra szorul. Tisza- csernyőt 35 éve nem szabadíthatták fel a IV. ukrán front csapatai, mivel szárazföldi kikötőnk alapjait csaik 1946-ban kezdték lerakni. Az azóta eltelt 33 év alatt valóban jól fejlett városkává vált, s napjainkban is rohamosan fejlődik. Csap (Čop) a Szovjetunió nyugati csomópontja. Onnan érkezik hozzánk, Tiszacsernyőre a szállítmány, s már száz évvel ezelőtt is fontos vasúti gócpont volt. Nem kellett a vasúthoz költözködnie, mert sosem feküdt messze tőle. Az első vasúti pálya megépítése óta négy irányba indulnak és érkeznek Csapra a vonatok. A nevét sem változtatta Tiszacsernyőre, amint azt a képaláírás közli. A kezdetleges megálló pedig — amiről említést tesz lapjuk — községünk famelynek 1270- től Ágcsernyő volt a neve, most Černyô (Čierna)] közvetlen szomszédságában szolgálta a k ö r n ye z o fa 1 v aik laiko s ság á n aik kényelmét egészen a tiszacser- nyői állomás felépítéséig. Tömöri János, Csernyo 1979. XII. 18.