Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)

1979-12-18 / 298. szám, kedd

A népgazdasag-fejiesztes jövö évi szlovákiai feladatairól tárgyal az SZLKP Központi Bizottsága IMADMANUi A BÍKEHARCBAE3 Az Európai Biztonság és Együttműködés Csehszlovák Bizottságának nyilatkozata 7Folytatás az 1. oldalról.) ta országgal 4ôfejti;í 1 gazdasági együttműködést. A gazdasági élet minden te­rületén az eddiginél határozot­tabban kell törekedni a haté­konyság növelésére és a mun­ka minőségének javítására. Ä szlovákiai népgazdaság- fejlesztés jövő évi tervének ja­vaslata a CSKP KB 14. Illésének határozatai alapján nagy súlyt helyez arra, liogy összhangban legyen az életszínvonal emel­kedése és a társadalmi erőfor­rások képzése. A lakosság pénz­bevételei a jövő évben hat szá­zalékkal növekednek, s ennek megfelelően növekszik a kiske­reskedelmi forgalom. A hatodik ö*éves tervidőszak utolsó évé­iben Szlovákiában 49 ÜÖÚ lakást adnak át, 4300-zal többet, mint •1979-ben. A társadalmi fogyasz­tás -fejlesztésére 3,4 százalékkal íöbb eszközt fordítanak, mini az idén. A jelentés kiemelte, hogy időszerű feladat az állami terv átfogó és összefüggő lebontá­sa, éspedig differenciáltan, a •konkrét feltételek objektív is­merete és tiszteletben tartása alapján. Nagy gondot kell for­dítani a szállítói-megrendelői kapcsolatok fejlesztésére, a bel­ső kiegyensúlyozottság javítása céljából. Végezetül a jelentés megálla­pítja, hogy a kitűzött feladatok nagyszabásúak és igényesek, egyszersmind reálisak, s a nép­gazdaság további dinamikus fej­lesztését szolgálják. Ezzel ösz- szefüggésben nagy igényeket támaszt a pártszervek és -szer­vezetek munkájával, valamint a párt vezető szerepének megszi­lárdításával szemben a társa­dalmi élet minden területén, különösen a gazdasági életben. Számít a Szlovák Nemzeti Front minden társadalmi szervezeté­nek hatékony támogatására *és a dolgozók kezdeményezésének további fokozódására. A tanácskozás további neszét EiiMia Litva javé elvtársnő, az SZLKP KB Elnökségének tagja vezette. A vitában elsőként Ján Bron- d<i$ elv társ szólalt fel. Rámu­tatott a kelet-szlovákiai kerü­let gazdasági potenciáljának dinamikus nö vétkedé sére és egyes lemaradó ágazatok prob­lémáira. Ezekre a kerület szer­vei a jövő évben külön figyel­met ford f tanaik. A Dolný Kubín-i Csapágygyár dolgozóinak a 6. ötéves terv teljesítése terén elért sikerei­ről Ondrej Kuli* elvtárs szá­molt b*;. Biztosította az SZLKP Központi Bizottságát arról, hogy a vállalat dolgozói min­dent megtesznek az igényes jö vő évi terv teljesítéséért. Ladislav Abrahám eivtárs nagyra értékelte a dolgozóknak az kiéi feladatok teljesítése so­rán tanúsított kezdeményezését és aktivitását és hangsúlyozta, liogy az állami, gazdasági és a szakszervezeti szerveiknek szo­rosabban együtt kell működ­niük a jövő évi terv teljesítése és a 7. ötéves terv előkészíté­se terén. Rámutatott arra, hogy a közlekedés, a szolgáltatások, a ikereslkedelem és a gyermek- intézményeik nem a líkal mazkod - naik eléggé a megváltozott mun­kaidő kezdethez, s foglalkozott a dolgozókról való gondosko­dás területén tapasztalható más fogyatékosságokkal is. Nagy Sándor elvtárs ismer­tette, hogyan törekszenek a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás mezőgazdasági dolgozói a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére. Be­hatóan foglalkozott a legújabb tudományos ismereteiknek az állattenyésztés terén történő érvényesítésével, amelyek hoz­zájárulnak az ál lat hasznosság növekedéséhez és a szemesta- karmány fogyasztás csökkenté­séhez. Milan Repá.4 elvtárs a tudo­mány és a gyakorlat kapcsola­tával és annak a szükségszerű MOZGÓSÍTANI KELL A TARTALÉKOKAT /’Folytatás az 1. oldalról.) A vitában Gustáv Husák elv- társ is felszólalt. Pártunk Köz­ponti Bizottsága és a saját ne­vében üdvözölte a városi párt- bizottság ülésének résztvevőit, Prága kommunistáit és többi dolgozóját. Megállapította, hogy a városi pártbizottság elnöksé­gének jelentése minden tekin­tetben helyesen tükrözi vissza a CSKP KB 14. ülésének lég­körét. Hangsúlyozta, hogy a jelentés a város pártszerveze­teinek figyelmét a Központi Bi­zottság ülésének határozataiból adódó fő feladatokra irányít­ja. Nagyra értékelte a városi pártbizottság konkrét reális, egyszersmind bíráló, ünblráló és igényes magatartását az eredmények értékelésében. Gustáv Husák elvtárs rámu­tatott arra, hogy ugyanúgy, mint íiz egész országban, Prá­gában is az idén és az előző években jelentős eredmények születtek. Természetes, hogy fő­városunkra minden téren rend­kívül nagy gondot fordítunk. A prágai munkásosztálynak dicső forradalmi hagyományai van­nak, s mivel nagy ipari üze­mekben koncentrálódik, fontos politikai és gazdasági erőt kép­visel. Prágában vannak a köz­ponti szervek, valamint a tudo­mányos kutatóintézetek, a felj sőoktatási és a kulturális intéz-1 mények jelentős része. Mivel gondot fordítunk az irányítás javítására, a tudományos-mű­szaki fejlődés meggyorsítására, a káderképzés tökéletesítésére, számos kérdés kulcsát a fővá­rosban, a minisztériumokban, a tudományos és a kutató intéző­itekben dolgozó kommunisták felelős munkájában kell keres­nünk. Pártunk és államunk ve­zetősége azzal is törődik, hogy Prága történelmi szépségének megőrzése mellett javuljanak a lakosság és a látogatók felté­telei. Ily módon a főváros párt- szervezetei fontos feladatokat teljesítenek, nagy felelősség hárul rájuk. Husák elvtárs a továbbiakban arról beszélt, hogy most a CSKP Kör 14. ülése után mi a legfon­tosabb kérdés a város pártszer­vezeteinek munkájában. Ki­emelte azt a követelményt, hogy a Központi Bizottság ál­tal jóváhagyóit elemzések, ha­tározatok és tervek minden te­rületen nagy nyomatékkai ér­vényesüljenek a mindennapi életben. Tovább kell mélyíteni a nagy öntudatosodási folya­matot, erősíteni kell a dolgo­zók saját munkájuk iránti fe­lelős magatartását, összefüggés­ben gazdasági fejlődésünk je­lentős mértékben megváltozott feltételeivel. Fokozottan elő kell mozdítanunk, hogy az ed­diginél többet és jobbat ter­meljünk, hogy a hatékonyság és a gazdaságosság követelmé­nye érvényesüljön a gyakorlat­ban. Ez az útja annak, hogy megtarthassuk és lehetőleg to­vább emelhessük az elért ma­gas életszínvonalat. Minden szinten következetesen ellen­őrizni kell a kitűzött feladatok teljesítését, és mindenütt, ahol fogyatékosságok vetődnek fel, •íbből le kell vonni a megfele­lő tanulságokat. Ezen a téren a prágai párt- szervezetekre igényes követel­mények hárulnak. A főváros kommunistái nagy erőt képvi­selnek. Egységük a biztosítéka annak, hogy valóra váltják fel­adataikat és jelentős mérték­ben hozzájárulnak az 1980-ra országos viszonylatban kitűzött uagy célok eléréséhez. Husák elvtárs néhány idősze­rű nemzetközi politikai kérdés­sel is foglalkozott. Elítélte a NATO-tagállamok nemrég szü­letett döntését, amely az eny­hülés folyamata ellen irányul és az európai fegyverkezés fo­kozását célozza. Hangsúlyozta, hogy a szocialista országok to­vább folytatják az európai béke és biztonság megszilárdítására tett erőfeszítéseiket. Ha azon­ban a NATO magatartása erre kényszeríti őket, elegendő el­szántságuk és eszközük van biztonságuk szilárdításához. Felszólalásának végén Gus­táv Husák elvtárs köszönetét mondott a főváros párt-, álla­mi-, gazdasági szerveinek és társadalmi szervezeteinek, min­den prágai dolgozónak a XV. pártkongresszus határozatainak megvalósítása terén végzett munkájukért és további sok si­kert kfvánt az elkövetkező idő­szak igényes feladatainak tel­jesít éséhez* igével foglalkozott, hogv a tudomány mindig megelőzze a gyakorlatot. Kiemelte azokat a pozitív eredményeiket, amelye­ket a Szlovák Tudományos Akadémia több intézetének tu­dományos munkatársai érteik el. {an Majzlan elvtárs hangsú­lyozta, hogv a dolgozókat be kell vonni a konkrét problémák megoldásába. Ez a gyakorlat a trenčíni Ruhaipari Vállalatnál az alkotó kezdeményezés széles körű lejlődését eredményezi. A népi ellenőrző szervek ta­pasztalatai alapján Stefan Fe­rencet elvtárs foglalkozott azok­kal a tényezőkkel, amelyek az emberek tudatát és magatartá­sát befolyásolják a hatékony­ság és a gazdaságosság növelé­se, valamint a minőség javítása terén. Hangsúlyozta, hogy el kell mélyíteni és fejleszteni kell a szocialista demokráciát, különösen a dolgozóknak az irányításban és az ellenőrzés­ben való részvételét. A kassai (Košice) Kelet-szlo- vákiai Vasmű dolgozóinak sok oldalú aktivitásával és az ott végzett politikai tömegmunka fejlődésével Vasil Paftula elv- társ foglalkozott. Tolmácsolta a Vasmű dolgozóinak azt az eltö­kélt szándékát, hogy a CSKP KB 12. ülésén kitűzött fontos feladat, a 11-es számú nagyol­vasztó generáljavítasának el­végzése után tovább lavítják munkaeredményeiket. František Švaňa elvtárs be­számolt a Kysucké Nove Mes- to-i Csapágygyár pártszerveze­tének munkájáról és arról, ho­gyan törekszik a vállalat a tí. ötéves tervidőszak utolsó éve feladatainak teljesítésére. A Szlovák Tervbizottság által a jövő évi terv javaslatának ki­dolgozása során alkalmazott munkaformákat és -módszere­ket Karol Martinka eivtárs kör­vonalazta. Nagyra értékelte Szlovákia hozzájárulását a tár­sadalmi össztermék létrehozá­sához, ami a XV. pártkongresz- szus irányvonalával összhang­ban történik. A jövő évi igé­nyes feladatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy lényegesen jobban kell hasznosítani a nyersanyagokat és az anyago­kat. Štefan Lapin elvtárs felszó­lalásában ismertette, milyen eredményeket értek el a zvole­ní járás iparvállalatai a terv­teljesítésben a 6. Ötéves terv­időszak eddigi szakaszában. Gejza Slapka elvlárs elemez-1 te, hogyan teljesítették az ál* lami terv mennyiségi és minő-< ségi mutatóit a bratislavai vál­lalatok és üzemek. A beruházá­sok területén észlelhető lema­radás egyik okaként a beru­házó, a tervező és a kivitele-' ző szervezetek együttműködé­sének alacsony szintjét nevez­te meg. A továbbiakban azok­kal a feladatokkal foglalkozott, amelyek a tudományos-műszaki haladás meggyorsítása és a ter­melés hatékonyabbá létele cél­jából az erők és a tartalékok mozgósítása terén a pártszer­vekre és -szervezetekre hárul­nak. Az ülés ma folytatja munká­ját. (Az SZLKP KB Elnökségének jelentését lapunk szerdai szá­mában közöljük.) Elhunyt Emil Bellus (ČSTK) — A Szlovák Szo­cialista Köztársaság kormánya, a Szlovák Műszaki és Fejlesz­tésügyi Minisztérium, a Szlo­vák Kulturális Minisztérium és a Szlovák Oktatási Miniszté­rium, a Szlovák Tudományos Akadémia, a Szlovák Műszaki Főiskola és a Szlovákiai Mű­építészek Szövetsége mély megrendüléssel közli, hogy Bratislavában ez év december 14-én 80 éves korában elhunyt dr. Emil Bellui professzor, építészmérnök, nemzeti mű­vész, akadémikus. (ČSTK j — Az Európai Biz­tonság és Együttműködés Cseh­szlovák Btzotlsaga tegnap Prá­gában nyilatkozatot adott ki, amelyben ez áll: Az Észak-atlanti Szövetség Tanácsának az a döntése, hogy egyes nyugat-európai országok területén Pershing-2 típusú kö­zép hatótávolságú új amerikai atomrakélákat és más rakétá­kat telepítenek, komolyan ve­szélyezteti az európai békét és biztonságot. A döntést a NATO a világ békeszerető közvélemé­nyének elutasítása ellenére hozta meg. Az Európai Biztonság és Együttműködés Csehszlovák Bi­zottsága nyomatékosan elítéli ezt a veszélyes tervet, amely kísérlet arra, hogy megszüntes­sék a nemzetközi íeszüflség- enyhülésről folytatott eddigi termékeny tárgyalásokat és mindazokat a pozitív eredmé­nyeket, amelyek az európai biztonsági és * együttműködési értekezlet helsinki Záróokmá­nyának aláírása óta születtek. A NATO-nak ez a lépése nem­csak a lázas fegyverkezési haj­sza további fokozódását és az abból adódó összes negativ kö­vetkezményeket jelenti, hanem új tetemes kiadásokkal is jár. Ezért a lépésért a teljes fele lősség az Egyesült Államok uralkodó köreit és a NATO ka- lonai hierarchiáját terheli. Az amerikai tervek elfogadá­sa nem jelenti a lázas fegyver­kezés elleni harc végét. Bebi­zonyosodott, hogy a nyugati közvélemény jelentős mérték­ben aktivizálódott. Ezt tanúsít­ja egyes nyugat-európai kormá­nyokra gyakorolt hatása is, amely kormányok kénytelenek voltak elodázni a területükön telepítendő amerikai rakéiak ügyében hozandó döntést. Az új lázas fegyverkezés el­leni harcban a közvélemény je­lentős tapasztalatokra tett szert. Az elmúlt hetekben a tömegek meggyőződhettek ar­ról, ki az, aki igazán védi « békét, és ki az, aki csak beszélj róla, de valójában gátolja *■' békés fejlődést. Ezért továbbra is támogatjuk az európai köz­vélemény mozgósítását. Ez as egyik útja annak, hogy a nyu-» gat-európai kormányok a közt vélemény nyomására megvár toztassák döntésüket, és tár-' gya lóaszta lhoz üljebek, mert a tárgyalás a jelenlegi feszült eu^ rópai helyzet megoldásánál? egyedüli kiindulópontja, aho­gyan ezt újra alátámasztotta ai Varsói Szerződés külügyminisz­tereinek nemrég Berlinben megtartott ülése. Ebben a lég-* körben kell előkészíteni «* helsinki Záróokmányt aláíró or-> szágok közelgő madridi talál­kozóját is. A szocialista országok tovább folytatják az európai katonai enyhülés folytatására tett erő­feszítéseiket. Ehhez Csehszlo­vákia is hozzájárul, amelynek a leszerelési célok elérése ér­dekében kifejtendő nemzetközi együttműködésről szóló nyilat­kozattervezetét a napokban »* ENSZ-közgyűlés jóváhagyta. Az Európai Biztonság és Együttműködés Csehszlovák Bi­zottsága teljes mértékben tá­mogatja ezt a fontos békedoku* menlumot, és ennek szellemé­ben felhívja az európai közvé­leményt arra, hogy lankadatla­nul törekedjen a végső cél el* érésére: a leszerelésre és a tar* tós európai béke megteremlé-t sére. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT IČSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztar. saság elnöke táviratban teje*- te ki jókívánságait Seyni Kon n te bének, a Nigériai Köz­társaság legfelsőbb katonai la roácsa elnökeinek, államfőnek, nemzetvédelmi miniszternek országa nemzeti ünnepe alkal- inából Összeül az SZNT Szerdám összeülnek a Szlo­vák Nemzeti Tanács képviselői. Tegnap a Jozef Gajdošík, az SZNT alelnöke vezette sajtóér­tekezleten előzetesen tájékoz­tatták az újságírókat az ülés napirendjéről. Az 1980. évi ál­lami költségvetés javaslatával kapcsolatban František Valéšek. a pénzügyminiszter első he­lyettese elmondotta, hogy a ja­vaslat célja a XV. párUkong- resszuson kitűzött gazdasági és szociális program megvalósítá­sa, a gazdasági növekedés di­namikájának megőrzése a ter­melési és beruházási költsé­geik, az anyag- és energiaszük­séglet csokikéntésével párhuza­mosan. A fö törekvés a haté­konyság növelésére, a minőség javítására és a fejlődés inten­zív tényezőinek kihasználására irányul. A napirendben szereplő má­sik fontos kérdésről — a szo­cialista törvényesség helyzeté­ről — Ján Beniíura, az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának elnöki* tájékoztatott. — I R A N CARTER A TIÍSZÜGY KAMAROS MEGOLDÁSÁT REMÉLI Kiutasítottak két amerikai újságírót (ČSTK) —■ Az iráni hatósá­gok tegnap kiutasították az or­szágból a Time című amerikai lap két tudósítóját, felszólítva őket, liogy hagyják el az or­szágot. Az iráni hatóságok ezt a lépést azzal indokolták, hogy a lap azóta, hogy diákok száll­ták meg az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, „mást sem tett, minthogy kiváltotta az amerikai nép gyűlöletét Iránnal szemben.“ Az első ameriikai újságíró, alkit az iráni amerikai válság óta kiutasítottak Iránból, Alex Efty, az AP hírügynökség tudó­sítója volt, akinek a múlt héten kellett elhagynia az orsaágof® # * * Carter elnök Szadegh Ghot- bzadeh iráni külügyminiszter vasárnapi nyilatkozatával kap* csolatban tegnap a Fehér Ház­ban annak a reményének adott kifejezést, hogy hamarosan szabadon engedik a Teherán­ban fogva tartott amerikai tú­szokat. Ghotbzadeh vasárnap az ABC amerikai televíziós társaságnak adott interjújában kijelentette, hogy a túszokat esetleg nem fogják bíróság elé állítani, és hogy iráni részről igyekezni fognak „megoldani a válságot". A BRIT MINISZTERELNÖK WASHINGTONBAN TÁRGYAL (ČSTK) — Margaret Thatcher brit miniszterelnök kétnapos hi­vatalos látogatásra Washing­tonban tartózkodik. James Carter ameriikai elnök és Margaret Thatcher brit kor­mányfő tárgyalásainak közép­pontjában a Teheránban fogva tartott amerjikai diplomaták sorsa és főiként a brit állás­pont szerepelt Irán gazdasági bÍrtkádjával kapcsolatban, ame­lyet a Fehér Ház nyugati part­nereivel szeretne megvalósítani. Megfigyelők véleménye szerint Carter és Thatcher asszony tár­gyalásai ugyancsak kiterjednek az Afrika déli részén kialakult helyzetre és annak a legutóbbi NATO-ülésnek az eredményeire, amelyen elhatározták a NATO nyugat-európai atomrakéta* rendszeréneik úgynevezett kor­szerűsítését, vagyis új amerikai rakéták telepítésiét. Az amerikai elnökikel foly­tatott tárgyalásai befejeztével a brit miniszterelnök megbe­széléseket folytat az amerikai kongresszus vezetőivel, és lá­togatást tesz New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek székhelyén. Margaret Thatcher kíséreté­ben van Lord Carrington brit külügyminiszter. MKHu 1979. XII. 18.

Next

/
Thumbnails
Contents