Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-09 / 265. szám, péntek

Egységesítő munkát JEGYZETEK NÉPRAJZI KUTATÁSUNK IDŐSZERŰ FELADATAIRÓL L iszka József írását a szia vákiaí magyarság nép­rajzi kutatásának helyzetéről (Vasárnapi Oj Szó, 1979. okt. 14.) a felvetett probléma idő szerűsége és az írás gondolat gazdagsága miatt nagyon fon tosnak érzem. Bár a szerző írá­sát vitacikknek szánta, meg jegyzem, nehéz vele vitatkoz­ni. Nehéz, mert megállapításai nak zömével teljes mértékben egyetértek. Ugyanakkor azon­ban úgy érzem, egy-egy kérdés­kör tárgyalásánál korántsem merített ki minden fölmerülő >— feltétlen megvitatásra szo­ruló — kérdést. Mivel ez utób­biak egyike-másika véleményem szerint döntő befolyással lehet a jövőbeni, kutatások sikerére (vagy éppen sikertelenségére), kívánatosnak érzem megállapí­tásainak esetenkénti kiegészí­tését. A szerző öt alapfejezetben tekinti át honi magyarságunk néprajzi kutatásának legfonto­sabb kérdéseit. Szól a kutatás- történet kérdéséről, szervezési problémákról, publikációs lehe­tőségekről, valamint a tárgyi emlékanyag gyűjtésének és be­mutatásának vitás kérdéseiről, Nem kívánok ezek mindegyiké­hez hozzászólni, ellenben na­gyobb teret szeretnék szentel­ni egy olyan kérdésnek, amely jelentőségéhez képest arányta­lanul kis helyet kapott írásá­ban. Ez pedig önkéntes gyűj­tőink, az amatőr néprajzi gyűj­tés problémája. Előbb azonban néhány más kérdésről. Magam is nagyon fontosnak tartom egy hazai magyarsá­gunkra vonatkozó néprajzi alapbibliográfia összeállítását. Szükség lenne ez egyrészt az átfedések elkerülése végett, másrészt, hogy kutató elemeink munkájának felmérése révén megfelelő kiindulópontokat sze rezzünk jövőbeni feladataink kijelöléséhez. Nyilvánvaló, hogy ezt a munkát csak olyan ember Vállalhatja, akt viszonylag köny- nyen hozzáfér az áttanulmá­nyozandó folyóirathalmazhoz. Itt kétféle lehetőség mutatko­zik: valaki a fővárosban élő kollegák közül vállalhatná, vagy például szakdolgozatként is ki lehetne adni Bratislavá­ban vagy Budapesten egy szlo­vákiai magyar néprajzszakos hallgatónak. De meg tudná ezt csinálni például egy ügyes könyvtárszakos hallgató is. Vi­déken működő néprajzosok bi-- zonnyal szívesen segítenék ezt a munkát rendelkezésükre ál­ló anyagokkal. A közlési lehetőségekről csak röviden. Szellemi életünk nem egy jeles képviselője kifejezte már azt a véleményét, hogy egyre jobban hiányzik egy tudo­mányos folyóirat. Ez lenne hi­vatott teret adni nagyobb szabá­sú tanulmányoknak, anyagköz­léseknek és megszervezetlen szellemi életünkben valamiféle irányító, kristályosító szerepet betölteni. Nyilvánvaló, hogy ez a hiányzó fórum nem csupán a néprajzi kutatás problémája, de ugyanilyen mértékben ke­rékkötője más tudományszakok (történelem, régészet, helytör­ténet, nyelvjáráskutatás, műve­lődéstörténet, szociológia stb.) kibontakozásának és fejlődésé­nek is. Ez annál inkább furcsa, mivel még a tűzoltóknak is van lapjuk; a társadalomtudomá­nyok hazai művelőinek nincsen. Ogy vélem, a Madách Könyv­kiadó részéről nem lenne kü­lönösebb akadálya, hogy a meg­jelenésre érdemes dolgozatokat kiadja. Itt inkább nekünk, nép­rajzosoknak van tartozásunk, amennyiben nem hiszem, hogy túlterheljük egyetlen kiadónkat közlésre szánt kéziratokkal. Nagy jelentősége lenne annak Is, hogy kutatási eredményeink szélesebb körben ismertté vál­janak. Fontos tehát az isme­retterjesztő irodalom művelése. E tekintetben épp a vitaindító cikk szerzője jár elöl jó példá­val. Kívánatos lenne, ha mások Is több időt és energiát szen­telnének ennek a kérdésnek. A mi a tudományos kutató- ^munkát illeti, igaza van Uszka“ Józsefnek abban, hogy „nem szúrópróbákra van szük­ség, hanem átgondolt, megszer­vezett feltárómunkára.” Itt lenne egykét megjegyzésem. Ezekhez a kutatásokhoz bizto sítant kell az anyagi-szervezési feltételeket. Kopioly munkát nem lehet amolyan hobby mó­don csinálni. Nekünk, fiata kezdő szakembereknek fel kelt vennünk a kapcsolatot egyrészt a CSEMADOK, másrészt az itte­ni magyarság néprajzi kutatá­sát végző Etnológiai Kabinet illetékeseivel. Ez utóbbi tevé­kenységéről elég keveset tu­dunk. Annyit csupán, hogy ed dig munkásságukat nagymérték, ben nehezítette a magyar, il­letve magyarul tudó szakembe­rek hiánya. Úgy vélem, az utób­bi években Budapesten végzett néprajzosaink aktív közreműkö­désével ezt a problémát orvo­solni lehetne. A megoldást te hát egyrészt az Etnológiai Ka­binettel való együttműködésben látom. Ugyanakkor azonban a CSEMADOK nál is látok lehető­séget a tudományos munka szervezeti kereteinek bizonyos fokú biztosítására. Az eddig évenként más-más tájegysé­günkben rendezett néprajzi sze­minárium célja egyrészt a zse- lízi népművészeti fesztivál al­kalmával rendezett kiállítás anyagának összegyűjtése volt (egy két szakember irányítása mellett önkéntes gyűjtőink se­gítségével), másrészt a gyűjtők módszertani—szakmai felkészí­tése. Ez utóbbi küldetés betöl­tésére viszont ezt a szemináriu­mot két okból nem érzem a legalkalmasabbnak Egyrészt, mert viszonylag kevés embert érint, másrészt, mert az előbbi célnak megfelelően, csupán egyes kiemelt témákra összpon­tosult a figyelem, (zene, tánc. viselet, szokások). Ez kevesebb emberrel is megoldható lenne és a többiek helyett fiatal szak embereinknek (ö—8 ember) le­hetne helyet biztosítani, akik a Liszka József által javasolt team-munka keretében dolgoz­hatnának egy előre megbeszélt témakörön. így biztosítva lehet­ne ennek a munkának szerve­zési-anyagi feltétele. Az önkéntes gyűjtőmozgalom problémáját néprajzi kutatá­sunk egyik központi kérdésé­nek tartom. Tudomásul kell vennünk: ha elértünk valamit a felszabadulás óta honi ma­gyarságunk népi hagyományai­nak feltárása és megismerése terén, akkor ez nem csekély mértékben önkéntes gyűjtőink érdeme is. E téren nem kis fel­adataink vannak. Hiányzik a köztük és a hivatásos népraj­zosok közti termékeny kapcso­lat, ami pedig elengedhetetlen feltétele a sikeres munkának. Mivel legtöbb szlovákiai ma­gyar tájegységben dolgozik ma­gyar néprajzos, nem tartanám rossz megoldásnak, ha az illető tájegységben működő önkéntes gyűjtőink szakmai irányítását ők végeznék. Ennek a kívánatos együttműködésnek már elvileg adva vannak bizonyos szervezeti keretei, hisz a CSEMADOK járá­si bizottságai mellett működnek úgynevezett néprajzi albizottsá­gok, amelyeknek éppen önkén­tes gyűjtőink irányítása, vala­mint a járás területén folyó néprajzi gyűjtőmunka szervezé­se a feladata. Hasznos lenne, ha a tapasztalatok kicserélésé re évenként egv két alkalom­mal összejönnének ezeknek az albizottságoknak a vezetői. Ja­vaslataimat pontokba foglalva, a következő feladatok állnak előttünk: aj A tudományos kutatóimul ka fellendítése érdekében mi­előbb fel kell venni a kapcso latot az Etnológiai Kabinet il letékeseivel, ós bekapcsolódni az ott folyó munkába. A CSE MADOK KB áltaí rendezett | évenkénti néprajzi szemináriu­mon helyet biztosítani népraj­Költészet vásznon Július Nemeik nemzet* művész hetvenéves zos szakembereinknek is. En nek érdekében egyeztetni kell a CSEMADOK KB néprajzi szakbizottsága, illetvn fiatal néprajzosaink munkatervét és ennek alapján kijelölni a sze­minárium helyét és idejét bj A sikeres munka előfel­tétele az önkéntes gyűjtőháló­zat területileg arányosabb ki­építése, valamint a szakembe­reink és önkéntes gyűjtőink közti termékeny kapcsolat meg teremtése. Ezért a CSEMADOK KB néprajzi szakbizottsága fordítson fokozottabb gondot a járási szinten működő népraj­zi albizottságok működésére, ha működik a járásban magyar néprajzos, vonja be annak munkájába. Ennek az együtt­működésnek a szakmai-mód szertani irányításban kellene megnyilvánulnia. c) Ezek a néprajzi albizott­ságok a CSEMADOK KB nép rajzi szakbizottsága által kia­dott irányelvek alapján dolgoz­zák ki évi munkatervüket, amit a CSEMADOK KB hagyna jóvá. Ezzel biztosítani lehetn« az or­szágban folyó magyar néprajzi kutatások egységes jellegét, centralizálását. d) önkéntes gyűjtőink szak­mai továbbképzéséről különbö­ző szemináriumok, tanfolyamok formájában, kérdőívek, mód­szertani segédanyagok kiadá­sával rendszeresen gondoskod­ni kell. Ez utóbbiról a CSEMA DÓK KB néprajzi szakbizottsá­ga gondoskodjon a Budapesti Néprajzi Múzeummal és az Et­nológiai Kabinettel együttmű­ködve. A szemináriumokat, tan­folyamokat járási szinten le­hetne a legalkalmasabban meg­rendezni. e) Szükségesnek tartom, hogy önkéntes gyűjtőink figyel­mét irányítsuk a néprajz kevés­bé reprezentatív, de nem ke­vésbé fontos területeire. (A tárgyi- és társadaiomnéprajz, valamint a folklór egyes terü­leteire.) 0 “"rülnék, ha mások is el­mondanak véleményü­ket erről a mindannyiunkat érintő problémáról. Több szem többet lát. Ha kis mértékben is sikerült hozzájárulnom a ho­mály eloszlatásához, vagy egy­két embert néhány megállapí­tásommal vitára serkentenem, elértem kitűzött célomat. B. KOVÄCS ISTVÄN Júliu* Nemeik nevének halla­tára emlékezetünkben általá­ban jellegzetes keskeny, tiosz szúkás formájú tájképei merül­nek fel H. Dvoráková műkri tikus találó szavaival „...tipi kusan nemőikes fatorzók, he gyek domborulatai, állóvizek felületet, harmonikus színek, sustorqó füjelék, homokdű­nék... Színes, a növényzet fi rtorn fekete rajzaival szeiz­mográf szerűen feljegyzett táj, a föld szívrezdüléseinek kardia logiku 'i ábrázolása . . " Ilyen július Nemeik legutób­bi művei. Könnyed, költői alko tások, sokban i Távol-Kelet fi ­(CSTK — felvétel) nőm tusrajzaira. vizfestményei- re emlékeztetők Kombinált technikák, gvasok, szépiák, me lyekben a szétitatódó tusfolt fontos szerepet játszik Prešov mellől származó, Munkaérdemrenddel kitüntetett és érdemes nemzeti művésznek sok életbevágó problémát, ké sőbb, amikor 25 éves fejjel (érettségi nélkül) beiratkozott a prágai Képzőművészeti Főis­kolám, a művészi stílusa kiala kításával járó sokfajta nehéz­ségét kellett lekiizdeme. Kezdetben a klasszikus festé­szet nyűgözte le. Abban az idő ben főleg arcképeket festett, sírna, akadémikus stílusban. Ezek szertelenül fegyelmezel len festményekkel váltakoztak A főiskolán megismerkedett an­nak a nemzedéknek a képvise lőivel, melyhez születési évszá ma szerint maga is tartozott — az 1909-es generációval. A ma sodik világháború éveiben —- társaihoz hasonlóan — őt is elsősorban az eszmei mondani­való kérdésé izgatta-. Témáik is közösek Nála konkrétan: Ki vándorlók (1943J, Menekülök (1941),' Száműzött ek ( 1943), Oswieezim, A háború szörnyű ségei, Fasizmus (1944), mind az akkori idők borzalmainak nyílt bírálata De míg a töb biek szívesen fejezték ki magu­kat szimbólumokban, és a színt is e cél szolgálatába állították, ő csaknem mindig a valóságot festette meg, s inkább a festék vastag rétegezésével, a nyo masztó légkört hangsúlyozó kompozícioval dolgozott (pél­dául lehorgasztott ló- és eml>er- fejek, felettük súlyos felhők stb.). A háború vége felé azon­ban született néhány szimboli­kus képe, mint például a Tűz (1944 bői), s munkásságának ez a korszaka — a tragikus élmé­nyek utózengéseként — egy-két évig még eltartott. Ilyen, nyo­masztó álomszerű festményei a Liget, Hollók, Elvesztett út (1947-bőiJ. A háború idején Nemčík fel váltva Prágában és Presovon tartózkodott. A felszabadulás után Kassára (Košice) költö­zött, ahol a felpezsdülő képző- művészeti élet egyik fő szerve­zője lett. Közben feleségül vet­te Edita Spannerová festómű- vesznőt, akinek költői, álom­szerű tájképei, jellegzetes ma- donnaszerű nőalakjai egy ideig hatottak műveire (például Var­rónő, 194H. Menyasszony-öltöz­tetés. 1947). Néhány csendélet­tel <i klasszikus festészetnek is újra adózott. A kor mozgalmas légköre azonban megkívánta, hogy az új élet alakításába al­kotómunkájával aktívan bekap­csolódjon. Műveit csakhamar a veleszületett, s az akkori álta­lános lelkesedésből, munka- kedvből származó optimizmus hatotta át. Az elsők közt volt, akik közvetlenül az építkezése­ken festettek. Vidékünk iparo­sítása, Villanyszerelők a falud­ban (olaj, 1949), A Barátság Kőolajvezeték építése (1953), A nosícei vízi erőmű építése í szé­pia, 1954), A bujnovi alagútban (olaj, 1954) stb. ezt a korsza­kot örökítik meg. Négy évvel ezelőtt, a Georgi Dimitrov Ve gyi Üzemben rendezett kiállí­tásán vallotta, hogy a képző művésznek ott kellene lennie a produktív munka folyama lok forrásánál. A munkásosztály harcait, győzelmeit felidéző történelmi tárgyú képei több nyíre mások elbeszélése, élmé nye alapján készültek. Ilyen A krompachyi lázadás című nagyméretű olajképe (1952- ből), az Anna Obozová, a p<tr tizánok anyja és Obozová ud­varán című alkotások (1954 bői). Ide sorolható a Nálepka kapitány nyomában című soro­zat is, valamint A szabadság duklai útja című ciklus. Az utóbbiakban kedvenc tájkép- festészetéhez tért vissza. „Ezek a tájképeim mondja — a humanizmus hirdetői, akár drá­mai és hősi múltunkra emlé­keznek, akár napjaink örömte- liségét hangsúlyozzák." Sziilővidékét festi a legszíve­sebben: a kelet szlovákiai Šíra­va, Domaša és Dukla melletti tájat, de nem egyszer iriegörö kitette Közep-Szlovákia (Lip to, Banská Bystrica stb.), vagy Árva dombos vidékeit is. A sík­ság minden képén jelen vau, mert szerinte a sík mindenütt ott van, amerre csak nézünk 1955 ben Bratislavába költö­zött: a Duna vidéke végleg megbabonázta. Képzőművészeti szempontból ezt ugyanolyan kiaknázatlan forrásnak tartja, mint szülővidékét. „Gondolom, hogy az emberek szívesen néznek olyan képre, mely sa­ját gyermekkorukra, szülővídé kükre, illetve bensőségesen is­mert vidékekre emlékezteti őket...“ Képei be járták a Szovjet­uniót, Bulgáriát, Kairót, Ber­lint, Alexandriát, Bécset, Ku­bát és sok más helyet a vilá­gon. Július Nernčík ma is lan­kadatlan munkakedvvel tovább alkot. L. GÄLY TAMARA Az anyaság és a gyermek volt a témája annak a művész­fotókból rendezett kiállításnak, melyet nemrégiben nyitottak meg Prágában, az óvárosi vá­rosháza nagytermében. A „Női szemmel“ című sorozat negye­dik részeként 69 fényképésznő alkotásaiból válogatta össze, s rendezte a kiállítás anyagát Václav Jirí a Csehszlovák Fényképészek Szövetsége neves vezetője, aki maga is alkotó- művész. Szlovákiában négyen szere­peltek ezen a kiállításon. Zu­hanna Mináčova, Olga Blyová, Margita Mancová és a lévai (Levice) Elena Košúthová. Nagy tetszést arattak Zuzanna Miná­čová „A gyermek és a tenger“ ciklusának felvételei, jogos ér­deklődést keltett mind a szak­értők. mind a látogatók köré­ben Olga Bleyová „Légy üdvö­zölve unokám!“ című sorozatá­nak mind a hat felvétele, és elismeréssel adóztak az alkotó­nak, akik megnézték Elena Ko­šúthová „Nagyapával“ elneve­zésű művészfotóját. Női szemmel Egy prágai fényképkiállításról Érdekessége volt a kiállí­tásnak, hogy az átlagosnál, a szokottnál jóval több aktfelvé­telt láthatott a néző, hiszen ti­zenkét alkotó szerepelt ilyen felvétellel, némelyik 8—10 kép­ből álló sorozattal. Mindegyik ízlésesen, erotikamentesen áb­rázolta a női, a gyermeki tes­tet, mindegyik mondanivalója az ifjúságról, az egészségről, az életkedvről szólt. Viszont elég visszataszító ha­tást keltett néhány drasztiku­san naturalista felvétel. Elég, ha csak a címre utalunk, Blan­ka Latnrová „Baruska trónol“ (egy régi WC-ben), és Helena Sklenková „Vetkőzés“ című so­rozatának felvételeire. Szerencsére a kiállítás anya­gának zöme egészen más jelle­gű volt, s a művészfotók bizo­nyították: a jó gyermekfelvé­telek tulajdonképpen mind pil­lanatképek. Az egészen kicsi gyermeket beállítani nem le­het, az okosabbak, a nagyob­bak pedig túlságosan beállnak, vagy affektálnak. Ezt a bukta­tót sikerrel kerülte meg fitka Janátkuvá, mert „Az orvosnál“ című sorozatának felvételei na­gyon jó pillanatképek voltak. Laura Novotná hozzá hasonló­an, ügyes zsánerjellegű felvéte­lekkel szerepelt. Mindenki el­ismeréssel szólt „Hazafelé“ cí­mű sorozatának pillanatképei­ről. Élénk arckifejezést, mosolyt, nevetést mutató portrékat, anya és gyermekfejeket muta­tott be Vera Šmelková-Václová, pedig szabadban, s feltehetően erős napfénybe fényképezett. Jó arcélű modelleket, profil­ból fényképezve mutatott be a már említett Ľudmila Dušková Is. A közel négyszáz művészfo­tót bemutató kiállításon, né­hány kivételtől eltekintve, sok, érdekes életképet, portrét és más felvételt láthattunk. Csak elismeréssel szólhatunk arról, hogy női szemmel nézve és lát­tatva milyen sajátos és művé­szi képet kaptunk az anyák, a gyermekek életéről. Maradt bennünk azonban bi­zonyos hiányérzet is. Nem any- nyira az, hogy a szlovákiai al­kotók részvétele nagyobb mér­tékű is lehetett volna, hanem inkább az, hogy hiányoztak a gyermekek „munkáját“, a tanu­lást, a snortolást, valamint a pioníréletet bemutató művész­fotók. Persze, teljesen „felvételre kész“ témára bukkanni a sze­rencsés esetek közé tartozik, ha művészfotót kíván készíteni az alkotó. Reméljük azonban, rátalálnak majd ezekre a té­mákra is. Örömmel, szívesen megnéznénk ezeknek a témák nak női szemmel nézett és megláttatott kénéit HATDÜ ANDRÄS 1979. XI. 9.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents