Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-05 / 261. szám, hétfő

így is lehet így is kell ízlésről milyen bizonyítvány* BESZÉLGETÉS VINCZE GÁBOR AMATÖR SZÍNHÁZ! RENDEZŐVEL Az ősz játszik velünk, belé­pet életünkbe, érzéseinkbe, in dulatainkba. S bár. pincénkben, a burgonya, a káposzta, az al­ma, vagyis raktárban a termés, tettvágy zsong bennünk. A kert­ből és a gyümölcsösből az élés­kamrába szököll a csend; az utca nyár végi zaja pedig az is­kolákba, a művelődési ottho­nokba, könyvtárakba, klubokba. S talán ezért (is) a tettvágv bennünk. Ez a cselekvésre ősz tönző zsongás. Évad kezdődik. Amatőr művészeink áldásos munkával, s bizony, mi tagadás, olykor a kelleténél kevesebb megértéssel, támogatással for­málódó évada. A megértés és a támogatás je­lenvalóságát, a népművelő mun­ka vállalásának szükségességét, és a darab-, a műsor, illetve vers­választás fontosságát bizonyít­ja az a három kiadvány, ame­lyet a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya jelentetett meg, ml több, küldött el postán magyar tanítási nyelvű alapis­koláinkba, gimnáziumainkba, a CSEMADOK járási bizottságaira és a magyarlakta járások nép­művelési intézeteibe. Több mint kétszáz példányt postáztak, a válogatást elősegítendők. Hogy miben válogathatnak az érdek­lődők? Szedjük sorba. Elsőként a mintegy száz szín­padi mű — felnőtteknek aján­lott színművek, vígjátékok, if­júságnak ajánlott színművek, egyfelvonásosak és jelenetek, diákszínjátszóknak ajánlott színdarabok és egyfelvonáso­sak, irodalmi színpadi összeál­lítások, általános és alapiskolá­soknak ajánlott mesejátékok, jelenetek, bábjátékok és alkal­mi műsorok — jegyzékét emlí­tem, amelyből a szerzőnek és darabjának címén kívül megtud­hatjuk a szereplők számát és a mű néhány mondatba sűrített tartalmát-témáját. A jegyzéket nézve elsősorban annak kell örvendeniük, hogy viszonylag gazdag — bár még nem kielé­gítő — az ifjúsági és diákszín­játszóknak, valamint a babcso­portoknak ajánlott műsorok vá­lasztéka. A felnőtteknek aján­lott szíművek listájával azon­ban nem lehetünk elégedettek, hiszen szerepel rajta egy-két formailag és tartalmilag egy­ként halványabbra sikeredett darab, s azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a szo­cialista országok legfrissebb — utóbbi két-három évének — ter­mése, s a nyugati országok ha­ladó drámairodalmának legja­va nincs a színpadra ajánlott művek között. Igaz, ez már a LITA hatásköre (Bratislava, Predajňa LITA, Markušova ul.), ahol a hazánkban magyarul ki­adott és előadásra engedélye­zett darabok jegyzéke megren­delhető, sőt, a szövegkönyvek postafordultával beszerezhetők. Említem ezt azért, mert a ta­pasztalt rendezőnek és színját­szónak nem csupán nagy lelke­sedéssel és akarattal kell sáfár­kodnia, de biztos szelektáló­képességgel is rendelkeznie kell. És körültekintőnek kell lennie a darabválasztás nem ép­pen felelősség nélküli idősza­kában, hiszen aki egy kicsit járatos az amatőr színjátszók világában, az tudja, hogy a da­rabválasztásnál elsődleges cél: valamennyi csoporttagnak sze­repet találni. Ha a rendező nem talál, elveszi színészétől a teret, amely lételeme: a színpadot. Vagyis azt, ami által az amatőr színművész nemzeti­ségi amatőr színházkultňránk fejlesztéséért fáradozik. Meg­gondolandó tehát, hogy milyen darabot választunk. Mert prob­lémát jelent a szereplők száma, a díszlet — az egydíszletes da­rab olcsóbb, s a falujárás ide­jén kisebb a szállítási gond —, s nem utolsósorban: a közön­ség. Vajon azt adjuk-e a közön­ségnek, amit elvár, vagy azt, amitől meglepődik? A minap fültanúja voltam egyik színját­szó csoportunk próbáján, hogy egy tapasztalt és felkészült színjátszó mint tört lándzsát egy középszerű darab mellett. Persze, az igényesebbel szem­ben. Állítólag a közönség nem tudna mit kezdeni az igénye­sebb, nem éppen neki íródott darabbal. -Persze, ezt a szemléle­tet nem szabad elfogadni, hi­szen a nemzetiségi színjátszá­sunknak nem csupán az anya­nyelv ápolása, de az igények növelése is célja. Nem csupán a szórakoztatás, a biztos siker utópiája, de az önművelés, az önösszeszedés révén elérhető — persze, nagyobb kockázattal járó — igényesebb közösségmű­velés is. Nem csupán személyi, de közösségi feladatunk is szo­cialista közművelődésünk elvá­rásai szerint dolgozni. E fela- daT teljesítéséhez nyújthat né­mi segítséget a Népművelési Intézet műsorajánlata, s nem csupán színjátszóinknak, hanem szavalóinknak is. Elsősorban gyermekszavaló- inknak, akik alap- és általános iskoláinkba járnak. Mert ők, il­letve tanáraik kaptak tartalma­sabb, elfogadhatóbb kínálatot. A jövőre immáron ötödször megrendezésre kerülő Duna­menti Tavaszon vers- és próza­mondóink I., II,, III. kategóriá­ja országos döntőjének leszünk majd szem- és fültanúi, s bi­zony nem mindegy, milyen színvonalon, s milyen verseket szavalnak majd a gyerekek. Ennek tudatában ajánlja hu­szonegy költő harminchat ver­sét a Népművelési Intézet di­cséretre méltó válogatása. A huszonegy költőből tizenkettő hazai magyar, de szovjet, viet­nami, szlovák, lengyel szerző verse ugyancsak olvasható. „Néhány külföldi szerzővel is találkoznak válogatásunkban, s ez csupán az I. kategóriára vo­natkozik, ahol rendszerint a legnehezebb a választás“ — ol­vasható az ajánló sorok közt, s hirtelen szinte érthetetlen lesz, hogy sajnálatosan hiá­nyoznak Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly és Csoóri Sándor gyer­mekversei, hiszen azokat nem csupán a kisiskolások, de az ál­talános iskolások is kedvelik. Helyettük viszont föllelhető Szalai Borbála néhány verse; az egyikből hadd idézzek né­hány sort: „Jó ideje / azon tör­tem buksimat, / nők napjára I / mit is adjunk anyunak. ! / Megvettem én / egy nagy csokor virágot... / Boldog le­szel, / anyu hogyha meglátod/" Mi tagadás, ebben az egyébként kiváló válogatásban csupán a vers címe kifejező. Meglepetés. Nem ártott volna, ha az I., II.,. III. kategóriában szavalóknak ajánlott versekhez mellékelték volna a Madách Könyvkiadó ra­gyogó gyermekversköteteinek címeit, például: Simkó Tibor Tikirikitakarak, Tóth Elemér: Csillagménes, Varga Imre: Sár­kányölő Jankó és a két anto­lógiáét: Tapsiráré-tapsórum és Labdarózsa, nyári hó. A gimnazistáknak és a fel­nőtteknek ajánlott versek szer­zői kivétel nélkül hazai magya­rok. A huszonkét vers színvo­nala ellen nem lehet kifogásuk, s megszívlelendő a hozzájuk csatolt kísérő szöveg alábbi passzusa: „Hazai magyar iro­dalmunkkal eléggé mostohán bánunk. Válogatásunkkal támo­gatni szeretnénk azt az elkép­zelést, hogy a versenyeken a két előadott mű egyike hazai szerző alkotása legyen.“ E so­rok kapcsán az a pedagógus­ismerősöm jutott eszembe, aki, bár jó szavalókat nevel, évről évre ugyanazokat a verseket tanítja be újonnan érkezett ne­veltjeivel. Remélem, a Népmű­velési Intézet figyelemre mél­tó ajánlatán ő is elgondolkodik — feltéve, ha eljut hozzá, ha nem áll meg az igazgatói iro­dában és a járási népművelési központokban —, s a szép őszi délutánokon, estéken, hazai ma­gyar költőink egy-egy alkotása elemzésének is nekidurálja ma­gát. Még nem késő, hiszen az amatőr művészeti évad, s ezen belül a szavalók és prózamon­dók évada, most kezdődik. Akárcsak kint a határban, az amatőr csoportoknál is a mag­vetés időszaka ez a mostani. Az alapozás időszaka. Csakhogy míg a határban a vetőgépek morajlása hallik, a művelődési házakban, az iskolákban a mit, hogyan, miértet kérdezők élet­revalósága, felelősségtudata ér­ződik. Na és a belső, alkotás­ra ösztönző tettvágy, amely a Népművelési Intézet nemzeti­ségi osztályának dolgozóit e három kiadvány összeállításá­hoz vezette. Mert ahogy ők mondják: „így is lehet, ezt is lehet." SZIGETI LÁSZLÖ Gümor Gtimite Adám Lajost sokfelé ismerik az országban, népművészeti ta­lálkozók, seregszemlék állandó részvevője. A mindig vidám fiatalember a Rimaszombati (Ri­mavská Sobota) Járási Néj)mű- velési Központ táncszakelőadó­ja, a Gömör népi együttes ko­reográfusa. Szabad idejének szinte minden percét a népi hagyományok, a magyar nép­tánc és népzene kutatásának, ápolásának, népszerűsítésének szenteli. A fölgyűjtött dalokat, táncokat földolgozza és szín­padra alkalmazza. — Hat éve végzek gyűjtő­munkát — mondja. — Tavaly jártam az Ung vidékén és Bod- rogszerdahelyen, kedves, mara­dandó emlékek, élmények köt­nek ezekhez a tájokhoz. Engem elsősorban az adott tájegység tánchagyományai érdekelnek, és természetesen minden, ami ezekkel összefügg, gondolok a népviseletre is. Ádám Lajos részletesen be­szél a gyűjtés folyamatáról, majd amikor a Gömör népi együttesről kérdezem, ezeket mondja: — Hatvanhétben alakultunk, a CSEMADOK helyi szervezeté­nek együtteseként. Ügy érzem, eredményes munkát végeztünk eddig is. A legnagyob erőpró­bát mindig a zselizi népművé­szeti fesztivál jelenti számunk­ra. Többször szerepeltünk siker­rel. Az idén is felléptünk, mint meghívott vendégek. A Csűr­döngölő című kilencperces ösz- szeállítást mutattuk be. Általá­ban magam választom meg a ruha anyagát is, továbbá a min­tákat, fölhasználva a gyűjtések során szerzett tapasztalatokat. Nagyon fontos, hogy az együt­tes ne csak dalokkal, jellegze­tes tánclépésekkel tükrözze egy-egy táj, egy-egy közösség szokásait, hagyományait, hanem a viselettel is. A Csűrdöngölőhöz szintén magff Ádám Lajos vásárolta meg az anyagot, sőt, ő varrta a szoknyákat s még fekete kö­ténnyel is díszítette a viseletet. Itt is az említett hagyományok­ból indult ki, ugyanis régen a gazda mulatságot rendezett újonnan épült csűrjében, hogy a földes aljat ledöngöljék. Fiúk, lányok táncolnak, döngölik a csűrt. Innen az összeállítás cí­me is. A legközelebbi tervek. — Minden ember, aki dolgoz­ni akar, egyúttal újat is akar. Nincs állandó próbatermünk,jés ez nehezíti munkánkat. Szeret­nénk aztán kiszélesíteni tevé­kenységünket. Ezért az elmúlt hetekben kilenc új párral kezd­tük meg a munkát. Mondanom sem kell, az új évadban is helyt akarunk állni, hagyomá­nyainkhoz híven. POLGÁRI LÁSZLÓ Vincze Gábor a Galántai Járási Népművelési Központ népművészeti osztályának veze­tője, színházi szakelőadója és megbízott igazgatóhelyettese. Szólőfalujában, Vágkirályfün /Kráľová nad Váliomj színját­szó csoport vezetője és rende­zője. Eddig hatszor szerepelték a Jókui-nupokon és mindig ran­gos díjakkal tértek haza. Vin­cze Gábor sokoldalú népművelő, de elsősorban az amatőr szín­játszó mozgalomban érzi magát igazán otthon. Fürge észjárású, gyors beszédű, szenvedélyes fia­talember — harmincnégy éves. — Vágjunk mindjárt a köze­pébe. Szeretném hajlani véle­ményedet nemzetiségi amatőr színjátszásunkról. — Nehéz kérdés. Tíz éve va­gyok a mozgalomban, szinte minden problémát a magam bő­rén tapasztaltam. Tény, hogy a mozgalom ma is él és szerves része kultúránknak. Én nem be­szélek hullámvölgyről. — Gondolom azért, mert nem beszélhetünk olyan időszakok­ról sem, amelyeket csúcsokkal jellemezhetnénk, mármint minő­ségi csúcsokkal, ha lehet így mondani. — Nekem meggyőződésem, hogy csak azok a csoportok tudnak jó eredményeket elérni, amelyeknek tanult, művelt ren­dezőjük van. Ha lenne tizen­öt hozzáértő rendezőnk, ugyan­ennyi szcenográfusunk, és miért ne mondhatnék dramaturgot is, meg készülnének átgondolt dramaturgiai tervek, hosszabb távra — mindjárt magasabb szintre emelkedne a mozgalom. Persze, látnunk kell, hogy csak nagyon kevés csoport dolgoz­hat, illetve dolgozik valamilyen üzem patronáltjaként. A legtöbb szűkös körülmények között te­vékenykedik a CSEMADOK vagy más társadalmi szervezet keretén belül. — Miért tartod fontosnak a dramaturgiai tervet? — Ágcsernőtől Somorjáig sok híglevű darab kerül színpadra. Mert a rendezők, tisztelet a ki­vételnek, úgy válogatnak, hogy: ez az én falumnak jó lesz; s talán nem is gondolnak arra, hogy egyúttal ízlésükről állíta­nak ki bizonyítványt. Termé­szetesen, tudnunk kell, kinek akarunk játszani, de arról sem szabad megfeledkeznünk, ho­gyan formálhatjuk hatékonyan a közönség színházszemléletét, látásmódját, hogyan hozhatjuk őt közelebb a korszerű színház­hoz. Ebben segíthet a drama­turgiai terv. És hát a drama­turgiai munka, amely persze korántsem egyszerű, főként ha arra gondolok, hogy még ma­n apság is felmerülnek olyan kérdések, és nemcsak nemzeti­ségi színjátszásunkban, hogy szabad-e átdolgozni, meghúzni, időszerűsíteni egy-egy régebbi művet, vagy nem. Szem- és fültanúja voltam egy ilyen vi­tának. — A Népművelési Intézet ál­tal szervezett tanfolyamokról mi a véleményed? — A lehetőségekhez ménen jól szervezettek ezek, és hasz­nosak. De nem mindig sikerül jó előadót biztosítani. A tanfo­lyam azonban kevés a fejlődés­hez. Nem fejlődhetünk, ha nem műveljük magunkat szüntelenül, ha nem tanulmányozzuk a szak- irodalmat, ha nem látogatjuk a fesztiválokat, és ha nem vég­zünk gyakorlati munkát. Sok rendező tud beszélni színház- elméleti kérdésekről, de ami­kor kezébe vesz egy forgató- könyvet, alig tud kezdeni vele valamit is. — Szerinted milyen szerepet játszanak a Jókai-napok a moz­galom egészében? — Hogy van szerepük, nem vitás. Hogy milyen, vagy in­kább milyen lehetne? örülnék, ha a legjobb, legtehetségesebb rendezők minden esztendőben találkozhatnának Komáromban és több napon keresztül vitat­kozhatnának a színházról, sze­mináriumon, munkaértekezleten vehetnének részt, ahol egy szakember irányításával nem­csak elemeznék a látott előadá­sokat, hanem útmutatásokat is kapnának: így csináljátok, és ne így. Kevés az az egy két óra, ami a zsűri értékelésével telik el. Hadd említsem meg itt: alapvető hibának tartom, hogy egyes csoportok csak a Jókai-napokat látják, eleve a fesztiválra készülnek. Micsoda beszéd ez! A közönségnek, a közönségért dolgozunk, művel­ni akarunk, az csupán lehető­ség, hogy eljuthatunk egy or­szágos rendezvényre. — Elhangzik olykor-olykor, hogy nincs jövője az amatőr színjátszásnak. Te mit gon­dolsz? — Kell, hogy legyen jövője. Először is, meggyőződésem, hogy van. Nemzetiségi életünk­ben, de egyébként is, fontos szerepet tölt be. A párt és álla­mi szervek vonatkozó határoza­tai lehetővé teszik ennek a moz­galomnak az éltetését és fej­lesztését. Tájékozatlanságunk az oka, hogy sokszor nem tu­dunk kihez fordulni, ha segít­ségre van szükségünk. A koráb­ban elmondottakhoz pedig azt tenném hozzá, hogy a fejlődést elősegítené, ha a csoportok egész évben folyamatosan, rend­szeresen dolgoznának. Ha a szereplők elsajátítanák a helyes légzéstechnikát, fejlesztenék mozgáskultúrájukat, ha eljut­nának a tudatos szerepformálá­sig, sőt, még tovább: ha véle­ményükkel segítenék a rendező munkáját, vagyis kollektív el­képzelések is megvalósulnának a színpadon, beszéljünk bár rendezőcentrikus színházról. És még valami, amiről nem szóltunk. Sajnos, a LITA még azokat a darabokat sem tudja idejében kiadni, amelyeket a központi dramaturgiai tanács javasol. Pedig a fejlődéshez, ha úgy tetszik, a jövőhöz jó da­rabokra is szükség van. Úgy értesültem nemrégiben, hogy rövidesen megoldódik ez a probléma, már ez év utolsó ne­gyedétől folyamatos lesz a színművek kiadása. És jó len­ne már végre, ha kollektív mun­kával születnének gyermekelő­adások is, gyermek és rendező együttes alkotó munkájával. A jövőt tekintve is, a gyermek­színjátszás nem kevésbé fontos, mint a felnőtt, erre ugyancsak gondolnunk kell. — Végezetül mit mondanál? — Az egész amatőr színját­szás rajtunk áll vagy bukik. Azon, hogy tudunk-e jól dol­gozni, vagy sem. Nem kevés a munka, mindenki tapasztalja, aki tevékenyen vesz réľszt ebben a mozgalomban, melyben egyéb­ként — jellegéből is ered — naponta meg kell küzdenünk sokféle kisebb-nagyobb problé­mával. BODNÁR GYULA W® MM A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Gorkij utcai Ma­gyar Tanítási Nyel­vű Alapiskola PI- PITÉR bábcsoport­jának tagjai ké­szítették ezt a csodálatos bábut. Reméljük, hogy az ügyes gyermek- és pedagóguskezek sok helyütt készí­tenek hasonlóan szép és kifejező figurákat az idei amatőr bábszínhá­zi évadban is. (Kanovits György felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents