Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)
1979-11-26 / 279. szám, hétfő
Csehszlovákia - Luxemburg 4:0 (3:0) Végfeg oz EB nyolcas döntőjében $ Wem volt egy súíycsojiortbart ti két csapat Masný két fejesgólja g 1979 XI. 26. A labdarúgó Európa-bajnokság 5. selejtezi* csoport jánalk utolsó mérkőzésén Prágában a csehszlovák együttes a vára* kozásnak megfelelően biztosan győzött a luxemburgi válogatott ellen és ezzel kiharcolta a nyolcas döntőben való részvétel jogát. A mérkőzésen a vendégek nem tudták megszorítani az Európa-bajnoki cím védőjét. A csehszlovák válogatott már ta első perceiktől fogva nagy akarással küzdött és hosszú percekre beszorította ellenfelét Ikapuja elé. Hruška kapusnak, túliig az első félidőben alig alkadt dolga, a játék szinte kizárólag a luxemburgiak térfelén folyt. A vendégeiknek neon volt vesztenivalójuk, igyekeztek néhány támadást is vezetni, de Csupán az igyekezet ezúttal Tieira volt elegendő. Túlságosan nagy volt a két csapat között a tudásbeli különbség. Harminchét percig gólnélküli volt a mérkőzés állása és ez az eredmény érthetően a vendégek számára volt hízelgő. Ekkor azonban Panenka mesteri szabadrúgása a tehetetlen luxemburgi kapus hálójában kötött Iki, és ez a gól megnyugtatta a hazai kedélyeket. A félidő befejezéséig a válogatottba visz- szatért Masný percei következtek, két fejesgóllal növelte a vendéglátók előnyét. Szünet után sem változott sokat a játék képe. A csehszlovákok a háromgólos vezetés tudatában ügyesen szőtték megmegújuló támadásaikat, de az eredmény már csak egyszer változott a 01. percben Víziek gólilal koronázta egyéni alakítását. Nem lehet azt mondaná, lnogy a giól után lefékezett volna a csehszlovák csapat, igyekezett, tovább növelni előnyét, azonban a támadásokból hiányzott az átütőerő és főleg a be- lejezésnél hibáztak sokat a hazaiak. A második félidő derekán a luxemburgiak többször is szóhoz jutottak, néhány tetszetős akciót vezettek, Hru&ká- nak egyszer nehéz helyzetben kellett tisztáznia. A győztes csapatban átlagon felüli teljesítményt nyújtott Ondruš, Panenka és a háiľouii csatár. A vendégeknél Rohmann, Zvang és Philipp dicsérhető. A gólok története — .'17. perc: n csehszlovák csapat negyedik szabadrúgását végezte el, Panenka 18 méterről a sorfal fölött lőtt Moes hálójába. 40. perc: szögletrúgáslioz into tt a csehszlovák csapat, Panenka mesterien végezte el beadását, Masný fejjel továbbította a vendégek kapujába. Panenka (fehér .szerelésben)! lőtte csapata első gólját a Csehszlovákia — Luxemburg Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésen 45. perc: Masný újabb ..angol" gólt ért el, Panenka beadását fejelte a kapuba. Bl. perc: Vizek szinte az egész luxemburgi védelmet kicselezte és védhetetlen gólt rúgott. A kél csapat a következő üsz- szeá tiltásban játszott — Csehszlovákia: Hruška — Ba.rinos, Jurkemik, (VojáČek), Ondruš, Gőgh — Kozák, Stami bac hr. HaEREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK A téli olimpiai játékokra készülő kanadai jégkorong-válogatott újabb előkészületi mérkőzést játszott az Egyesült Államok ellen és b:2 re győzött* Magyarország ökölvívó-válogatottja Dublin ban tí súlycsoportban mérkőzött Írországgal és a viadal 8:8 arányú döntetlent hozott. Férfi kosárlabda BEK-mérkö- zésen a Budapesti Honvéd 106:92 arányban győzött a Partizán Tirana ellen. A francia labda rúgó-bajnokság ban az éllovas Monaco 1:0- ra legyőzte a Lyont és 29 ponttal biztosan vezet a 25 pontos Nantes előtt. A zágrábi nemzetközi műkorcsolyaversenyen a férfiak versenyét a nyugatnémet Cerne nyerte az amerikai Raiford és az osztrák Kristofics-Binder előtt. A nőknél a rövid program után az NSZK-beli Lurz vezet. Katowicén nemzetiközi kard- vívóversenyt rendeztek. A győzelmet a hazai Janiikowski szerezte meg honfitársa, Szlonin és az NDK-beli Leindbach előtt. A Szovjetunió női kosárlabda-válogatottja november 30-án az Egyesült Államokba utazik. December 16-ig 9 alkalommal lép pályára, egyszer az Egyesült Államok válogatottja ellen, a többi mérkőzésen egyetemi csapatokkal játszik. Az UFA-ban rendezett nemzetközi junior műkorcsolyaversenyen minden számban a Szovjetunió képviselői szerezA sportfogadás hírei A SAZKA 47. játékhetének 12-taláIatos szelvénye: 123456789 10 11 12 111011111 0 1 0 A SPORTKA 47. játékhete első húzásának nyerőszámai: 13 15 27 31 43 46 Prémiumszám: 8 A második húzás nyerőszámai: 25 27 34 37 41 43 Prémiumszám: 18, ték -imeg a győzelmet. A fiúknál Szidorov, a lányoknál Lebe- gveva bizonyult a legjobbnak. A ’ seregszemlén a Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, Románia, Finnország, az NSZK és Svédország (képviseltette magát. Novoszibirszkben a biatlo- n isták 10 km-es futóversenyéi Arteujev nyerte. Az olimpiai bajnokok — Kruglov és Jeliza- rov a kilencedik és tizedik helyen végeztek. Skandinávia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán a férfi csapatversenyben Kína „B" válogatottja a döntőben 3:0-ra legyőzte Svédországot. A csehszlovák színék képviselői sem a csapatversenyben, sem az egyéniben nem jeleskedtek. A vegyespárost a Bengtsson, StrömwaW svéd kettős nyerte, amely a döntőben 2:l-ne verte a láng Seng, Csüng Jing párt. TENISZ Jól szerepeit a csehszlovák Ivari Lendl, a Buenos Aires-i nemzetközi tonnán. A negyeddöntőben 6:2 6:2 arányban győzött a spanyol Davis Kupa csapat tagja, Higuera-s ellen. A döntőbe jutásért azonban Lend] 6:3, 4:6, 3:6 arányban alul maradt az argentin Cierc-el szemben. A másik ágon az ugyancsak argentin Vilas jutott a döntőbe, miután 6:1, 6:l-re verte az amerikai Dibbset. Előzőleg a negyeddöntőben Dibbs 6:4, 6:4 arányban győzött a magyar Taróczy ellen, Tomáš Smíd pedig 1:6, 2:6 arányban kiiikapott Vilastóí. A bolognai fedettpályás toiv na férfi egyesének negyeddöntőjében a csehszlovák Birner 3:6, 2:6 arányban kikapott az amerikai McEnroe-től. További eredmények: Cox (angol) — Barazzutti (olasz) 4 6, 6:4, 6:2, McEnroe — Walts (amerikai) 4:6, 7:6, 3:6. Brüsszelben bemutató jellegű lonnát rendeztek. Az eredményekből: Borg — Panatta 6:1, 7:6, Gerulaitis — Solomon 6:2, 6:2, Gerulaitis — Panatta 6:4, 6:3, nemka — Masný, Vizeik, Gajdű- šek. Luxemburg: Moes — Michaux, Rohmann, Zvang, Marque — Weiss, Philipp, Wagner —Reiter, D i Domenico (Drese h), Braun. A mérkőzést 20 000 néző előtt a belga van Langenhoven vezette. Véleményeik: Jozef Vengloš, a csehszlovák válogatott szakvezetője: „Bebizonyosodott, hogy minden ellenféllel szemben nehéz játszani. Mindegyik játékosunk felelősségteljes teljesítményt nyújtott. A luxemburgiak lelkesen és harciasan játszottak. Ügy gondolom!, a mérkőzés jó volt, s a légikörhöz a nézők is hozzájárultak. Boldog vágyóik, hogy elértük célunkat és bejutottunk az Európa-bajnokság döntőjébe. Jó kollektívával rendelkezünk. Ma elsősorban Vizek és Masný összjátéka Okozott sok gondot a luxem b u rg kuk nak. “ Louis Pilot, a luxemburgiak edzője: „Ma a selejtező legjobb. csapata ellen játszottunk. Elégedett vagyok azzal, hogy csapatom sokáig tudta tartani a giólnélikiili eredményt. Talán nem nyújtottunk olyan jó teljesítményt, mint néhány előző mérkőzésünkön, de nagyon tartottunk az EurÖpa-bajnoktól. Az V. selejtező-csoport végeredménye: 1. Csehszlovákia 6 50 1 17:4 10 2. Franciaország 6 4 1113:7 9 3. Svédország 61 2 3 9:13 4 4. Luxeimburg 60 1 5 2:17 1 Ftáčnik az élen Trenčianské Teplicén Cseh- szkrvákia nemzetközi sakkbajnokságának 5. fordulójában a kővetkező eredmények születtek: Ftáčniik—Smejkal 1:0, Hort —Prandstetter 1:0, Vogt (NDK- beli)—Jamsa döntetlen, llolmov | jjzovjet)—Ambróz döntetlen. Dobosz (leng ye 1) — P la c hetika 1:0. iA Voikáč—Sýkora és az Uhlmann—Roguij játszmáik függőben maradtak. Befejezték a negyedik forduló függőjátszmáit: Rogulj—VokáC 0:1, Siinej- Ikal—Bárca i 1:0, Sýkora—■ Dobosz 0:1. A második forduló- ban függőben maradt Hurt — Ambnoz játszmát már háromszor félbeszakították. Az élcsoport állása: 1. F Iá tinik 4, 2. Dobosz 3,5, 3. Hort 3 (1) ponttal. A vendéglátók fordulója Az 1. jégkorong-liga 19. fordulójában a hazai csapatok diadalmaskodtak. A hat mérkőzés közül ötöt megnyertek és mindössze egy találkozó végződött pontosztoszkodással. Az éllovas Jihlava, valamint a második helyezett Kladno újabb győzelmet szerzett, így az élen nem változott a helyzet. Továbbra is a katonák vezetnek egy pontos előnnyel az exbaj- nok előtt. A következő, holnapi forduló párosítása: Sparta —Slovan. VSŽ Košice—Kiadno, VŽKG—Jihlava, Plzeň—C. Budéjovice, Litvinov—Pardubice, Trenfcín—Brno. Az I. jégkorong liga táblázata A Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjének visszavágóján ZŤS Košice — ZVL Žilina 5:0 (3:0) Košice 2900 néző, játékvezető Krchiiák. Góllövők: Šiafura 3. (egyel tizenegyesből), Andrejko és Norocký. Egy héttel ezelőtt Zilinán Marian Novotný gólparádéjának tapsolhatott a közönség. A vasárnapi visszavágón a Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjében Košicén viszont a ZŤS 31 éves csapatkapitánya, Jozef Stafura kápráztatta el gólképességével a közönséget. Klasz- szikus mesterhármast ért el — az első 45 percben 3 gólt lőtt egymás után. Két esetben megkönnyítette dolgát a fiatal ži- linai kapus Michálek tétovázása. Két szép, tetszetős akció után Stafura estében viszonylag nagy távolságról ügyesen a hálóba továbbította a labdát. A harmadik gólt tizenegyesből lőtte, amikor Staškovan felvágta Babcsant a büntető területen beiül. A két együttes hideg időben, de kitűnő állapotban levő gyep szőnyegen minden erejéből küzdött « győzelemért és a nézők vérbeli kupamérkőzésnek voltak szemtanúi. A kassaiak kemény és határozott játékukkal rövid idő alatt átvették a játék irányítását és gyors támadásokkal szétzilálták a vendégcsapat védelmét. Rendületlen támadásaikkal gyorsan behoz-i ták kétgólos hátrányukat. Csak idő kérdése volt, hogy mikor, és milyen arányban szerzik meg a kupa elnyeréséhez szükséges győzelmet. Szünet után is szép gólokat láthatott a nézősereg, ráadásul Lipnický bom-? báját és Babcsan fejesét csak a kapufa hárította. A mérkőzés után Dezider,. Cimra, a Szlovák Labdarúgó Szövetség elnöke adta át a kupát Jozef Stafurának, a ZŤS csapatkapitányának. A két csapat a következő fel-: állításban játszott: ZŤS Košice: Žiak — LlpniC-. ký, FeranČik, Kuchár, Tamአ— Norocký, Stafura, Daňko —> Audi (63. p. Hodoško), Bab-^ esan, Andrejko. ZVL Žilina: Michalek i Knier, Staškovan, Hulin, Šme-* hyl — Ürge (55. p. GrigaJ, Rusnák, M. Novotný Svitek, Knapek. — Frič, BAJNOKI PONTOKÉRT I. KOSÁRLABDA LIGA Férfiak: A 12. fordulóban a bajnoki címet védő Inter Bratislava elvesztette veretlenségét. A bratislavai együttes idegenben a Sparta pályáján szenvedett vereséget. Eredmények: Sparta—Inter 88:86 (46:47), RH Pardubice—Zbrojovka 82:91 (40:41), Handlová—Litomérice 95:82 (51:39), Prievidza—Slávia VS Praha 82:88 (46:44), Žilina —Dukla Olomouc 84:86 (52:43), Baník Ostrava—NHKG 99:89 150:47), Žilina—NHKG 91:82 (61:42), Sparta—Zbrojovka 81:74 (50:42), RH Pardubice— Inter Bratislava 85:92 — hosz- szabbítás után, a rendes játékidőben 81:81 (42:51), Ostrava— Olomouc 105:79 (48:43). Nők: A 16. forduló eredményei: Lok. Bratislava—KPS Brno 71:94 (39:55), Slovan Bratislava—Ružomberok 92:80 (52:35), Sparta Praha—ZŤS Košice 77:52 (42:22), Lok. Bratislava —^Ružomberok 71:58 (31:31 ), Slovan Bratislava—KPS Brno 65:74 (37:44), Slávia Vá Praha —Lok. Košice 78:69 (39:31), Sparta Praha—Lok. Košice 55:54 128:18), Slávia VS Praha—ZŤS Košice 91:70 (42:27). I. FÉRFI KÉZILABDA LIGA A 10. fordulóban a bajnokság élén álló Dukla Praha a Trnava vendégeként elvesztette idei veretlenségét. Kétgólos különbséggel maradt alul. Eredmények: Lokomotíva Trnava—■ A Športka 47. játékhetének 10 rendkívüli prémiumnyereményei — szelvényenként 100 000 korona értékben: Gyűjtőhely Sorozat és szám Sorszám TJ Sigma ZŤS Olomouc Pošta Tučepy u Sobéslave, tábori járás TJ Spoje Bratislava Pošta Sufcany, martini járás TJ Stavbár OSP Trnava-Modranka Pošta Mor. Tŕefoová 1., svitavai járás Pošta Libochovice, litomeŕicei járás Pošta Mestec Králové, nymburki járás Pošta Znojmo 1 T} Tesla Brno Dukla Praha 18:16 (6:6), Gott-. waldov—Kopŕivnice 19:15 (13:7), Plzeň—VSŽ Košice 20:18 (10:10), Topoľčany—ČII Bratislava 24:22 (14:12), Lovosice—; Martin 17:19 (10:9), L NŐI RÖPLABDA-LIGA A hét végén n második két-: tősfordiilót játszották. Az eredményekből: Slávia Praha—ČH Bratislava 0:3, RH Praha—KPS Brno 3:2, Lok. Liberec—ČH Bratislava 3:0, RH Praha—Olomouc 3:0, Lok. Liberec—Slávia UK Bratislava 3:1. I. ÜKÖLVIVÖ-LIGA 13. forduló eredményei: US Praha—OSP Galanta 16:4, Spartak Komárno—ZŤS Martin 8:12, Dubnica—Ústí nad Labem 8:12, Dukla Olomouc—Lok. Déčin^ 16:4. vh 600779 2129 Mg 858270 25 tu 263870 31407 Ly 634546 202 tj 906776 4538 Nh 293047 5085 Nv 512629 130 Ns 047733 382 vo 930785 78 zd 778064 6610 • Temesváron megkezdődlek a Kárpát Kupa férfi kézilabda-torna küzdelmei. Eredmények: Románia—Norvégia 35:17, NDK—Magyarország 31:30, Jugoszlávia—Bulgária 21:17, Lengyelország—Románia 31:28. • A toulouse-i négyes tenisztorna elődöntőjében meglepetésre Panatta 7:6, 6:2-re legyőzte Borgot, Gerulaitis pedig 7:5, 6:2-re Solomont. A döntőben Gerulaitis 7:5, 4:6, 6:4-re verte Pa nat tát. Cl Az amerikai profi jégkorong-liga eredményei: Boston Bruins—Quemec 7:4, Montreal —Winnipeg 7:0. • Az osztrák síugrók első válogató versenyét Innauer nyerte 69 és 70,5 méteres ugrásokkal. • A brightoni női tenisztorna eredményei: Ruzici—Jausovec 6:3, 6:7, 6:4, Evert-Lloyd—Hol- laday 6:3, 6:1, Colos—Negelsen 4:6, 6:1, 7:5. • Az olasz fedettpályás teniszbajnokság első fordulójábaai a csehszlovák Birner 7:6, 6:4-re győzött Parun, Složil pedig .3 6, 6 4, 6:3-ra Zugarelli ellen. Sokszor kerültek jó helyzetbe a csehszlovák csatárok a luxemburgi kapu előtt. Felvételünkön Moes kapus tisztáz Vizek elöl (ČSTK-f elvételek) 1. Jihlava 19 13 3 3 81:47 29 2. Kladno 19 12 4 3 75:44 28 3. Slovan 20 11 4 5 84:66 26 4. VŽKG 19 12 2 5 71:63 26 5. Košice 19 10 3 6 81:59 23 6. Trenčín 19 9 3 7 65:56 21 7. Plzeň 19 9 0 10 51:74 18 8. Pardubice 19 7 2 10 67:72 16 9. Sparta 19 5 5 9 49:55 15 10. C. Budéj. 20 5 3 12 58:03 13 11. Litvinov 19 3 3 13 59:85 9 12. Brno 19 2 2 15 44.81 6 PRÉMIUMOK