Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-22 / 276. szám, csütörtök

Akaratból, lelkesedésből nincs hiány A Mariim Neiiézgépgyárban az idei év nem kezdődött sike­resen. A január minden üzemé­ben, üzemrészlegében hiányt hagyott maga után. A sebesség- váltókat gyártó résziegen is je­lentős volt a lemaradás, még­pedig 1,8 millió korona értékű áru hiányzott a tervteljesítés­hez. Milan Kapusta, a részleg vezetője, Podhorský mérnök, a helyettese, Tibor Veres műhely- vezető és Stefan Pačaj, a párt- szervezet elnöke nem egyszer tanácskozott arról, hogy a ter­melési kiesést milyen módon lehetne a lehető leggyorsabban pótolni. Tibor Vereš műhelyvezető ja­vasolta: — Személyesen beszélünk minden elvtárssal, maróssal, csoportvezetővel, szocialista munkabrigádvezetővel — s min­denkinek megmondjuk ponto­san, hogy mit várunk el tőle. Az emberek bizonyára megértik a helyzetet és segítenek. Meg vagyok győződve afelől, hogy május 1-ig pótoljuk a lemara­dást. zett a kért áruból az első szál­lítmány, s hamarosan követte a többi is. Az év végéig pedig 360 darab sebességváltó szek­rényt küldenek a gépgyárba, vagyis az eredetileg tervezett mennyiséget. Ürömmel üdvözölték a Prá­gából visszatért részlegvezetőt, s megdicsérték ügyességéért. Akadt viszont olyan dolgozó is, aki annak ellenére, hogy Örült volna a kezdeményezés­nek és a jó hírnek, a részleg- vezetőt megrágalmazta, hogy jogtalanul tárgyalt a vállalat nevében. Egy másik eset a vállalat tör­ténetéből, amely ugyancsak azt bizonyítja, hogy akarattal, megfontoltsággal sok mindent el lehet érni. A közelmúltban a vállalatban sürgették a sebességváltók komplettizálását. Ugyanakkor a kereskedelmi osztály egyik elő­adója a pótalkatrészek gyártá­sát is erőteljesen szorgalmaz­ta. — Mi a sürgősebb, az aggre­gátok. vagy a pótalkatrészek? '%%'%■ ::yiy Jozef Krško — az üzemi pártbizottság elnöke (balról} és Štefan Pačaj pártelnök, a szocialista munkabrigád vezetője — gyakran 1979 XI. 22. tárgyalnak a problémákról így is történt. Igaz, a részleg­vezető sem fukarkodott a buz­dító szavakkal. „Szocialista munkabrígád vagytok? — kér dezte. — Akkor mutassátok meg, hogy a havi terv 105 szá­zalékra is teljesíthető..." Szó ami szó, eléggé kemény teltételeket szabtak számukra, de a Martini Nehézgépgyárnak ebben a részlegében a dolgo­zók azt tartják: „A termelésben felmerülő problémák 80 száza­lékát maguknak kell megolda­ni. A siránkozás és a húzódz- kodás nem segít. Mindenkinek, s elsősorban a kommunistáknak kell sokkal többet tenni a kö­telességén túl is.“ Ez az elv ma is érvényes. Még a közelmúltban is kétel­kedtek abban, hogy teljesítik a tervet, ugyanis az általuk gyártott termék komplettizálá- sához hiányoztak a sebesség­szekrények, amelyeket a Prágai ČKD vállalatnak kellett volna leszállítania. Az anyagbeszerző a követke ző hírrel tért vissza: — Sebességváltó szekrények pedig nincsenek. Itt van a ke­reskedelmi előadó írásbeli iga­zolása. Néhány nap múlva Milan Ka­pusta Prágába utazott a válla­lat anyagbeszerzőjével együtt. Útközben úgy elmélkedett: „A ČKD-ban dolgozó elvtársak bi­zonyára megértenek bennünket. A sebességváltó szekrények csupán néhány napot késtek, de a dolgozóknak már így is több mint 15 ezer korona állás­pénzt kellett fizetnünk. Az em­berek ugyan részt vettek köz­ben egy óvoda építésében, és segítettek a közeli mezőgazda sági üzemeknek a burgonya­szedésben is, de ez így nem mehet tovább.“ A ČKD illetékes dolgozójának kíséretében végigjárták a szó- hnn forgó részlegeket, s beszél­tek az illetékes dolgozókkal. A prágai elvtárs ugyan nem örvendett a rendkívüli szállí­tásnak, viszont ő is kommunis­ta. A martini elvtárs a követ­kezőket mondotta a ČKD dolgo­zóinak: „Holnap a taggyűlésen be kell számolnom az elvtár­saknak arról, hogy mit intéz­tem itt el. Elismeritek, elvtár­sak, hogy szégyenkeznem kel­lene vállalatunk dolgozói előtt, ha üres kézzel térnék haza.“ Három nap múlva megérke­10. Jiríček felvétele) — kérdezte Tibor Veres mű­helyvezető- A kérdés Podhor­ský mérnököt illette. Az pedig gondolkodás nélkül rávágta: — Azonnal le kell szállíta­nunk két komplett aggregátot, de a pótalkatrészeket is. Tibor Veresnek ez nem na­gyon tetszett és erélyesen til­takozott a pótalkatrészek gyár tása ellen. Azt csak abban az esetben akarta elvállalni, ha se­gítenek a 01 -es számú üzem dolgozói is. A részlegvezető vé­leménye szerint viszont ez le­hetetlen kívánság volt, mivel ott nagyon sok ember hiányzik. Tibor Vereš erre azt válaszolta, hogy náluk ís munkaerőhiány van, a tervet mégis teljesítik. — Igen ám, de most nem a mi részlegünkről, hanem az egész vállalatról van sző — hangzott az ellentmondást nem tűrő válasz. Mivel a párbeszéd egyre éle­sebb hangvételű lett, mindenki a saját igazát állította, az ügy az üzemi pártbizottság elnöke elé került. Krško elvtárs mind­kettőjüket jól ismeri, tudja, hogy ami a tervteljesítést il­leti, mindkettőnek a szívügye. Ha a szükség úgy kívánná, az éjszakát is a gyárban töltenék. — Mindkettőtöknek igaza van — mondotta. — Nektek is és az árukra váró vállala­toknak is. Béküljetek ki, s kö­zösen gondolkodjatok el azon, hogy mit lehetne tenni, A két vezető dolgozó közö­sen kezdte járni a műhelyeket. Megnyerték ügyüknek, illetve a vállalat ügyének a marósokat, az esztergályosokat és meg­szervezték az éjszakai műsza­kot. Másnap — mivel az egyik dolgozó nem jött munkába, Ve­res elvtárs állt az árván ma­radt gép mellé. Ügy dolgozott, mint esztergályos korában. Az egyes műhelyekben bíznak a terv teljesítésében, mondván, hogy ha a szállítók az ütem­terv szerint küldik a kért al­katrészeket. akkor nem lesz különösebb fennakadás. Szeret­nék viszont, ha gyorsabban folyna a numerikus vezérlésű gépek szerelése, mert az az egyik feltétele annak, hogy nö­velhessék a munkatermelékeny­séget. Már délután négy óra is el­múlt, amikor elhagytuk a rész­leget. Krško elvtárs, aki napon­ta rendszeresen végigjárja a műhelyeket, Pavol Kartáktól, egyik részlegvezető helyettes­től is megkérdezte, hogy mi­ként teljesítik a napi tervet. A válasz tömören így hangzott: — A napi lervet 302 száza­lékra teljesítettük Remélem, el­nök elvtárs, hogy a jó hangu­latot a műhelyben is észrevet­ted. A vállalati pártbizottság tagjait biztosíthatod afelől, hogv részlegünk hiánytalanul teljesíti a tervet. A munkacsarnok bejáratánál ismét talákoztunk Tibor Vereš- sel, akinek szintén jó volt a kedve. Az elnök kérdésére, hogy hol járt, tréfásan meg­jegyezte. — A szabónál, sötét öltönyt varratni. Hiszen tudod, részle­günk egyik dolgozója megsze­rezte a mérnöki diplomát, és ez nagy szó. Megígértük, hogy va­lamennyien elmegyünk a mér­nökké avatására. S az, akit hamarosan mér­nökké avatnak, nem más, mint Milan Kapusta. -A lelkes, kez­deményező fiatalember még a tanulmányi szabadsága alatt is gyakran bement a gyárba. Örül ahnak, hogy a részleg az év végéig teljesíti, feladatait. „Ha szükség lesz rá — mondja —, ismét elmegyek a prágai elv­társakhoz, hiszen ők is nagyon készségesek és megértöek.“ Akaratból és lelkesedésből azonban e részleg dolgozói ré­széről sincs hiány. BÄTORI JÁNOS 11 r . j.-* : lal­UBBi im IP Él Űj üzem — új gondok A Malmok és Tésztagyárak nemzeti' vállalat rimaszombati {Rimavská Sobota) üzemrészle­gének dolgozói nem kis vára­kozással tekintettek az új üzemben történő termelés elé. Nem is csoda, hiszen a tervek nemcsak az ország, hanem Kö- zép-Európa egyik legkorsze­rűbb létesítményéit ígérték. Mi­után az Akasztó-hegy lábánál a már-már roskadozó malomban a nyár elején megszűnt a mun­ka, júliusban az új üzemben is kezdetét vehette a termelés. A dolgozók öröme, sajnos, nem volt, nem lehetett teljes. Az ugyanis már az átadáskor kiderült, hogy sem az építők, sem a műszaki berendezés sze­relését végző szakemberek nem végeztek minőségi munkát. A szupermodernre tervezett ma­lomban csak a feladatok let­tek nagyobbak, a munkakörül­mények szinte alig változtak. A technológiai berendezések egy. része ugyan eléri a nem­zetközi élvonal szintjét, de a hanyag szerelés következtében keletkezett műszaki problémák miatt kihasználtságuk pillanat­nyilag még az ötven százalé­kot sem éri el. Ilyen körülmé­nyek között nem is csodálkoz­hatunk azon, hogy az üzem nem teljesíti tervfeladatait, s ami egyáltalán nem nyújt meg­nyugvást; gyors javulásra nincs is kilátás. — Egész sor kofeudációs hi­bát találtunk — kesergett lá­togatásunkkor Milan Konček mérnök, az üzemrészleg igaz­gatója. Magában a főépületben például hiányzik a legelemibb dolog, a teherfelvonó, mely nélkül szinte lehetetlen az anyagmozgatás. További nagy gondunk, hogy a szállítást egy­ségrakományokban, vagy táro- lőkocsiban tervezték, holott mi Jelenleg mintegy tiO száza­lékban zsákokkal vagyunk kénytelenek manipulálni. A hu­szonnégy óra alatt 32 vagonra tervezett őrlési kapacitás sem elérhető teljesítmény számunk­ra, hiszen a malom melllé ele­ve hozzátervezték a sütődét, ahová csővezetéken keresztül szállítottuk volna a lisztet. A sütődét viszont még el sem kezdték építeni. A kiskereske­delmi forgalom számára üze­melő lisztcsomago'ló automata teljesítőképességének kihasz­náltsága a gyakori üzemzava­rok miatt még az ötven száza­lékot sem éri el. Az elmondottakat hallván, azt hiszem jogos a kérdés; miért vették át a „félkész“ üzemet, miért kezdték el a ter­melést? — A helyzet bonyolultabb annál, mint ahogyan az az el­ső látásra tűnik. Valóban rá- k'ényszerítheltük volna a kivi­telezőket hibáik elhárítására, csakhogy az idő ez esetben nem nekünk dolgozott volna. Ismerjük építőiparunk nehézsé­geit, s jobbnak láttuk ezt a megoldást, miután határozott ígéretet kaptunk a hibák „rae- netközbeni“ felszámolására. S az sem az utolsó szempont, hogy abszolút értékekben így is jóval többet produkálunk, mint a régi malomban. A hibák elhárítását valóban végzik az illetékesek. Kőműve­sek serénykednek a felvonó- épület körűi, s a malomipar g é pb e re n de zé s e í t s z a k em be rek vették ismét kezelésbe. Megne­hezíti a termelést az elmon­dottakon kívül a munkaerő- hiány is. Pillanatnyilag 85 szakmunkása és betanított dol­gozója van a malomnak, s nem kevesebb mint negyven munka­hely betöltetlen még. Főként v i 1 l a mo ssá gi sz a kém berekre, lakatosokra, gépkocsivezetőkre és kocsikísérőkre lenne nagy szükség, de híján vannak nő segédmunkásoknak is. Az üzem vezetői az elmúlt egynéhány hónap alatt kedvező tapasztala­tokat szereztek a cigányszár- mazásúak foglalkoztatásával, akik számaránya ma már meg­haladja a húsz százalékot. Be­bizonyosodott, hogyha megfe­lelő közösségbe kerülnek, jól dolgoznak. A sok nehézség ellenére azért nem pesszimisták az üzem vezetői. Meggyőződésük, hogy valamennyi érdekelt ösz- szefogásá val kilábalhatnak a jelenlegi, senki számára sem elfogadható helyzetből. Álla­munk több mint 140 millió ko­ronát fektetett a malom épí­tésébe, s minimális társadalmi igény az, hogy a zvoleni Sta- voiiidustria, a Pardubicei Ma­lomgépgyár és a Bratislava! Villanyszerelő Vállalat a lehe>- tő leggyorsabban és legjobban pótolja itteni mulasztását. HACSI ATTILA Halászat nagyüzemi szintem Az 1979. év jelentős jubileu­mot jelent a České Budéjovice-i Állami Halgazdaság életében, mert az idén emlékeznek meg a szakágazat megalakulásának (30. és a szocialista mezőgazda­ság építésének 30. évfordulójá­ról. Dél-Csehországban az álla­mi halgazdaság megalakítása szervesen összefügg a köztár­saság megalakításával. Állami dekrétum alapján hozták létre többek között a Chlum u Tfe- bone-i állami nagygazdaságot, melynek igen fontos és nagy jelentőségű részét képezik a halastavak. A 30-as években az állami halgazdaság mintegy 11 ezer hektár kiterjedésű halas­tavon gazdálkodott főleg Tre- boííban, jindrichűv Hradecben és Protivinskben. A dél-csehor­szági területen ebben az idő­szakban mintegy ezer tonna el­adásra kerülő, kiváló minőségű halat fogtak. Lassan, de bizto­san fogalommá vált a treboni ponty, mely külföldön is ismert és keresett csemege. A felszabadulás, de főleg 1948 után önálló halászszerve­zetek alakultak. Az eredeti struktúra az évek folyamán tö­kéletesedett, míg eljutott jelen­legi szervezési formájáig. Ma már a halastavakban folyó munkálatokat a Cseh Szocialis­ta Köztársaságban az állami halgazdaság egységesen irányít­ja. Az utóbbi 30 évben a piaci termelés a korábbi évekhez vi­szonyítva több mint a négysze­resére nőtt. Tavaly a halászok egy hektár kiterjedésű halastó­ból 326 kilogramm halat ter­meltek. A szocialista mezőgaz­daság építése folyamán ismét fellendítették a halastavak környékén a baromfitenyész­tést. Először 1950-ben kezdtek hozzá egy nagyméretű keltető létesítéséhez, és 1970-ben meg­kezdték a libanevelést. Néhány év leforgása folya­mán — főleg a keltetőkben va­ló baromfinevelés következté­ben — sikerült nemzetközi vi­szonylatban is kiemelkedő ered­ményeket elérni. Az utóbbi 15 évben a halászok berkeiben több, hagyományokkal nem rendelkező tevékenységgel is találkozhatunk. Legnagyobb je­lentőségűek az édesvízi halak­ból készült félkészáruk. Nagy az érdeklődés és a kereslet a megtisztított és porciózott ha­lak iránt. Halászok munka közben (A szerző felvétele) A Dél-csehországi halászok nagy gondot fordítanak azok­nak a feladatoknak a teljesíté­sére, amelyek a kiskereskede­lem ellátásával kapcsolatosak. Az állami halgazdaság közvet­lenül látja el az üzleteket, a vendéglőket és a jednota bolt­jait élő hallal. Ugyanakkor az édesvízi halakból előállított kü­lönféle készítményeket is dön­tő többségükben az állami hal­gazdaság közvetlenül juttatja el az üzlethálózatba. Gazdag a vá­laszték. Szállítanak bontott pisztrángot, csukát, süllőt és marénát. Tavaly megkezdték a halból gyártott krokettek készí­tését. Korszerű gépeken úgy munkálják meg a halhúst, hogy könnyű azt kroketté formálni. Az alapanyagot ízesítik, csoma­golják, lisztben, tojásban for­gatják, és a vásárlónak csak ki kell sütnie. A közeljövőben füstölt pontyot is szállítanak az üzletekbe. Mi a helyzet a halastavakon? A haltenyésztés lényegében há­roméves ciklusból áll, ami azt jelenti, hogy az eladásra kerülő halak nevelése három évig tart. A halak súlygyarapodása függ a klimatikai viszonyoktól is. Azokat a meteorológiai viszo­nyokat nevezzük ideálisaknak, melyek megfelelnek a sokéves átlagnak. Tavaly — főleg, ami a meleget illeti — eltért az Időjárás az említett átlagtól. Ez előnytelenül éreztette hatását a haltenyésztésben. Az idén — januárban, februárban — jelen­tős károkat okozott a halállo­mányban a szokatlanul hideg időjárás csakúgy, mint a gya­kori tavaszi lehűlések és esők. Ebben az évben az állami hal­gazdaság olyan munkatervet dolgozott ki, melynek realizá­lása nagyban elősegíti a meg­növekedett feladatok teljesíié- sét. TÓTH ANDRÁS Trijonty Erzsébet, Mihály Erzsébet és Stnkó Margit munka közben (Felvétel: archív)

Next

/
Thumbnails
Contents