Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)
1979-11-22 / 276. szám, csütörtök
Három nap karének A LEGJOBB SZLOVÁKIAI FELNŐTT KÓRUSOK 12. SZEMLÉJÉRŐL Egy meHékienöl és másról Négy hangverseny, nyolc- száznál több énekes, szívet melengető, de olykor élményt is romboló kórusművek és nagyon kevés néző — ennyi, amit egyetlen mondatban elmondhatunk a múlt hét végén Bratislavában megrendezett legjobb szlovákiai felnőtt kórusok 12. szemléjéről. Az SZSZK Kulturális Minisztériumának megbízásából a bratislavai Népművelési Intézet és az I. Városkerületi Kulturális Központ rendezte szemlén Szlovákia tizenhárom legjobb kórusa vett részt, közöttük két nemzetiségi, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara és a kassai (Košice) Csermely Kó- rus. Az országos szemle tulaj- doképpen egy három évig tartó hangversenysorozat kicsúr csosodása, hiszen a Csehszlovák Rádió Vajanský utcai, és: a Szlovák Filharmónia hangversenytermében megtartott koncerteket 1977-ben a járási, tavaly pedig a kerületi versenyek előzték meg. A B kategóriában négy vegyeskar mutatkozott be. Közülük egy, a Havasi József vezényelte Csermely Kórus kapta meg a Szlovák Zenei Alap díját, s ezzel a legjobb B-kate- góriás együttesnek járó elismerést. S bár a bíráló bizottság szerint Havasiéknak a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelniük a hangképzésre, a légzés- technikára és a tempóválasztásra, úgy véljük, várakozáson felül szerepeltek. Annál inkább, mivel a CSEMADOK kassai észak-városi helyi szervezetéhez tartozó énekkar tulajdonképpen költségvetés nélkül, tehát egzisztenciális gondokkal küszködik. Mint az énekkar vezetője, Kollár Péter elmondta, az országos döntőre csak úgy tudtak eljönni, hogy a Kulturális Minisztériumtól májusban kértek, s kaptak is százezer koronát ruhákra, s e fesztiválra való felkészülésre most első ízben kaptak tízezer korona támogatást a CSEMADOK KB-tói. Persze, ez nem volt elég az országos versenyt megelőző összpontosításra, s az együttes most is tartozik egy vendéglátóipari vállalatnak közel ötezer koronával. Egyelőre nincs miből kifizetniük. Az énekkar tagjai elmondták, hogy nem is örültek volna az A kategóriába jutásnak, hiszen az hangverseny kötelezettségekkel párosul, ami pedig elképzelhetetlen tervezett költségvetés nélkül. Mégis lelkesednek, énekelnek, s a fesztiválon bebizonyosodott, gyönyörűen és kellő színvonalon. A csupa fiatalból álló, hanganyagából ítélve nagy jövő František Karas, a Szlovák Kulturális Minisztérium népművelési osztályának vezetője átadja Havasi Józsefnek (balraj, a Csermely Kórus karnagyának a Szlovák Zenei Alap díját (Prandl Sándor felvétele) előtt áll (hat) ó kórus igazán megérdemelné, hogy a kassai városi nemzeti bizottság, a járási nemzeti bizottság kulturális osztálya, valamint a CSEMADOK KB illetékes dolgozói összeüljenek, és rendezzék- megalapozzák az énekkar költségvetést, vagyis a jövőjét. Az A kategóriában a Szlovák Tanítónők Ozvena Énekkara és a Szlovák Tanítók Dalköre nem érte el a bentmaradáshoz szükséges nyolcvan pontot, s így visszaestek a B kategóriába. Az A kategóriában Bratislava A szovjet valóság közvetítői Tizenötéves könyvtár A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóján, 1964-ben a bratislavai Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában megnyitották az orosz és a szovjet irodalom könyvtárát, amely azáltal teljesíti közművelői feladatát, hogy a Szovjetunió politikai, tudományos és kulturális életéről különböző irodalmi alkotások, folyóiratok kölcsönzése révén nyújt tájékoztatást. A látogató 13 500 könyvből, 270 folyóiratból és 1624 hanglemezből választhatja ki a neki megfelelőt. Bő választékot kínál a könyvtár, hiszen a marxizmus —leninizmus klasszikusai, a legnevezetesebb társadalom-, nyelv- és irodalomtudományi művek mellett a látogató kedvére válogathat a szépirodalmi művek és a zenei jellegű kiadványok között is. A könyv- állomány nagy része a Szovjetunió tizenöt szövetségi köztársaságának ajándéka. A kottaanyag és a lemeztár a Szovjet Zeneszerzők Szövetsége révén szüntelenül gazdagodik. A támogatásoknak köszönhetően nem egyszer előfordult, hogy a könyvtár olyan tájékoztatási, szépirodalmi és zenei anyag birtokába jutott, amelyek egyébként nem kerültek a csehszlovák piacra. Persze, a könyvtári állományban megtalálhatók az orosz és a szovjet irodalomból hazai kiadóink által megjelentetett fordítások is. Az olvasók köre széles, ám legtöbb mégis a fő- és a középiskolás — mintegy 65 százalék. A könyvtár az elmúlt napokban fogadta százezredik látogatóját. A könyvtár tájékoztatási részlege a Szovjetunióról, annak népéről, kultúrájáról nyújt információkat, csehszlovák és a szovjet sajtóból válogatott és feldolgozott írások várják az érdeklődőket. Ezek az anyagok különösen az érettségi vizsgák idején tesznek hasznos szolgálatot. E szolgálattal kapcsolatban szeretnénk megjegyezni, hogy a magyar, gimnáziumok tanárai és diáksága ugyancsak jobban élhetne e lehetőséggel. A könyvtár közművelődési programjának részét képezik a kulturális-nevelő rendezvények, amelyeken elsősorban a könyvvel — beszélgetések, vi ták, vetélkedők révén — és a zeneirodalommal foglalkoznak a résztvevők. A módszertani munka megköveteli, hogy jeles politikai történelmi és kultuz'ális évfordulókhoz segédanyagot adjon ki a könyvtár. Rendszeresen jelenik meg a CSSZBH új könyvei című bibliográfia is, s ugyancsak rendszeressé váltak a könyvkiállítások. A könyvtárban működik a Družba irodalmi kör, amelynek tagjai a Komenský Egyelem orosz szakos hallgatói és a Bratislavában tanuló szovjet fiatalok. Főként a szovjet irodalommal ismerkednek, foglalkoznak. Tevékenységével a könyvtár elősegíti és színvonalasabbá teszi a közte és a Prágai Szovjet Tudomány és Kultúra Háza, valaimnt a CSSZBSZ SZKB irodalmi szakbizottsága közti kapcsolatot. Segíti a Szlovákiában újonnan alakult Csehszlovák Barátság Házak tevékenységének működését is. A bratislavai Csehszlovák- Szovjet Barátság Háza könyvtára és tájékoztatási központja a jövőben is mindent megtesz, hogy Szlovákia lakossága hű képet nyerjen a szovjet népről, a szovjet valóságról. MARTA IVlClCOVA Városának Énekkara tartotta a legszínvonalasabb hangversenyt. A Ladislav Holásek vezényelte vegyeskar repertoárja bármelyik hivatásos színház énekkarának dicséretére válhatna, akárcsak kultivált tolmácsolása I. Hrušovský Dithyramb cíznú szerzeményének, hogy csak egyet említsünk a sok kiváló előadás közül. Utánuk a Pavol Procházka dirigálta Techník Vegyeskar műsora tetszett a legjobban. Ilja Zeljenka Roztopaš című szerzeményét akár lemezre is énekelhették volna. A zsűri harmadik dicsérő oklevelét — amelyet három, kilencven pontnál többet elért énekkar érdemelt ki — a Szlovák Tanítók Énekkara kapta meg. A Peter Hradil vezényelte kórus, ha némi egyenetlenséggel is, de csodálatosan tolmácsolta Leoš Janáček Maryčka Magdonova című hatalmas kórusművét. A kilenc A kategóriás énekkar közül tetszett még az Anton Kál-. lay nagyon dinamikusan vezényelte Žilinai Vegyeskar és a Rácz Júlia által dirigált Kassai Zeneiskola Tanítónőinek Kara, A Vass Lajos és Janda Iván vezényelte CSMTKÉ megőrizte A-kategóriás minősítését. Előadásában angol, orosz, szlovák s magyar kórusműveket egyaránt hallhattunk. A bíráló bizottság szerint a szoprán kissé fátyolos volt, az énekkar hangereje néha túlfokozott. A CSMTKÉ volt az egyetlen énekkar, amelynek férfikarát kulti- váltabb hangzásúnak minősítették, mint a női karát. A három napig tartó fesztivál, amelynek szombaton egy maratoninak is nevezhető hangversenye is volt, meghozta a várt eredményt. Bebizonyosodott, hogy a szlovákiai énekkarok nem véletlenül aratnak Európa-szerte szép sikereket, amihez minden bizonynyal a hazai zsűrik szigorú mércéje is adalék. Az itt bemutatkozásra jogosult két hazai magyar énekkarunknak értékes sikert termő seregszemle egyetlen szépséghibájának a gyenge közönségszervezést ítélhetjük. Elgondolkoztató, hogy egy országos fesztiválon üres széksorok tátonganak, s ez bizony még a legnagyobb jóakarat mellett sem dicséri a szlovák főváros zeneszeretőnek nevezett közönségét. A Kodály- napokon, szerencsére, ilyen znég sosem fordult elő, s ez a zni szempontunkból, mi tagadás, örömteli. Akárcsak az, hogy a Vigadó nagytermében jónéhány hazai magyar énekkarunk vezetőjét láthattuk. Szórakozni jöttek, vagy tanulni, tapasztalatokra szert tenni, tulajdonképpen mindegy. A lényeg a fontos, hogy nekik megérte ... SZIGETI LÄSZLÚ Az irrwjd lom népszerűsítők sokadik országos szemináriumát az elmúlt hét végén Gálán tán rendezte meg a CSEMADOK Központi Bizottsága, Ezúttal sem voltak többéin, mint a legutóbbi, januári összejövetelein, viszont ugyanúgy találkoztunk új arcokkal és régi ismerősökkel, znint akkor és a korábbi esztendőkben. Ezzel azt is jelezni kívánom, hogy az egyes járásokból nem ugyanazok az emberek találkoznak időnként, de az ugyanazon a területem dolgozók és dolgozni akarók. Hinnünk kell, hogy aki csupán egyszer vesz részt ezen a szemináriumon, znég ha éppen egy kevésbé sikerültön is, az is szerez olyan tapasztalatokat, ismereteket, amelyeket hazatérvén hasznosít, de másoknak is átad belőlük. Különben nem lenne értelme az egésznek. A „hinnünk kel'l“-t egyébkézit nem . alaptalanul használtam az imént: amint a mostani tanácskozás bevezetőjében is hallottul*, örvendetesen növekszik az eladott Ma- dách-könyvek, és nemcsak a Madách-könyvek száma, ami egyúttal azt jelenti, hogy általában javui az írodalomnépsze- rűsítők — könyvtárosok, könyvkereskedők, önkéntes könyv- terjesztők, CSEMADOK-albizott- sági tagok — munkája, noha korántsem lehetünk elégedettek, számtalan ellenkező példát, keserű tapasztalatot is fölsorolhatnánk. De ne kalandozzunk el a mostani rendezvénytől, ame- lyen társadalzni és irodalmi témákra Lőrincz Gyulától, Rácz Olivértől, Gágyor. Józseftől, Mács Józseftől hangzott el egy-egy előadás (de maradt is el, tegyem hozzá), ismét megrendezték a Madách-ankétot, babakiállításon gyönyörködhettünk néhány tájegységünk népviseletét megidéző, ügyes kezek nyomán született babarU' hákban, G-alántán és a járás több községében írók, költők találkoztak az olvasókkal, köztük iskolásokkal. Kiilöin szólok — bár rövideh- be>n, mint az év eleji cikkünk ben, elsősorban az ismétlése, két kerülendő — azokról a beszámolókról, eimelyeket az elmúlt időszakban végzett znun- káról, az irodalmi albizottságok tevékenységéről hoztak magukkal az egyes járásokat képviselő irodalomnépszerűsítők. Ki többel, ki kevesebbel léphetett a jelenlevők elé. Az elhangzott jelentések közül kettőt szeretnék kiemelni, mindkettő a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban elért eredményekről, illetve az elkövetkező időszakra kidolgozott tervekről szólt. Az összefoglaló tájékoztatóban fölsorakoztatott adatokon kívül képet kaptunk a, járási könyvtár tevékenységéről is: nemcsak a legújabb Madách-<kiad- ványok találhatók meg ebben a könyvtárban, hanem a magyarországi kiadók gondozásában megjeleni legújabb művek is, részben a budapesti Széchényi Könyvtárral kialakított jó kapcsolat eredményeképpen; ha író—olvasó találkozót rendeznek, a CSEMADOK-szerve- zettal közösen készítenek ke- retműsort; a könyvtárosnő azt is elmondta, hogy szeretettel várják az írókat, költőket, a gyermekek miatt is, akiknek ritkán van alkalmuk találkozni művészemberekkel. Más beszámolókban szintén hallottunk szép éredmézzyekről. Kár, hogy egyik-másik járásból csupán száraz leltár érkezett, kevés szó esett a körülményekről, a munkafeltételek, ről, a kihasználható és kihasználatlan lehetőségekről, az irodalomnépszerűsítés, könyvterjesztés hogyanjáról az adott járásban; meg arról sem beszéltek, hogy mondjuk az a tíz-tizenöt író—olvasó találkozó volt-e olyan, aznelynek a középpontjában a jelenlevők által is elolvasott művek álltak, olyan, amelynek súlya, hatása van, vagy csupán érdekesség, „mi a kedvenc ételé az író elvtársnak?“-féle kérdések szemléje. És föltűnt, hogy a leltárakban újfent szerepeltek — talán érezvén, hogy különösen szegényes lenne az eredménylista — irodalmi színpadok, illetve irodalmi színpadi műsorok, sőt, még a CSEMADOK megalakulásának évfordulója alkalmából megrendezett emlékünnepély is besoroltatott. Egyiktől sem akarom elvitatni az irodalomnépszerű' sítő szerepet, de például az irodalmi színpadok más lapra tartoznak, mint amatőr művészeti csoportok, a dramaturgiai albizottságok hatáskörébe, ha jól tudom, ezek éppen tavaly januárban váltak külön az irodalmi albizottságoktól. Eny- nyít a beszámolókkal kapcsolatban, és az utolsó bekezdésben egy olyan dologról, ami még nincs, illetve, ami egyelőre csupán terv. Csak üdvözölhetjük, hogy ismét felvetődött a gondolat: egy magyar nyelvű könyvtári tájékoztató-tanácsadó megjelentetéséről, elősegítendő a magyarlakta járásokban működő könyvtárak munkáját. Ma még csak arról van szó, hogy a Népművelés, esetleg más sajtótermékünk mellékleteként jelenne meg. Kezdetnek talázz elég, de a régi adósságokra, a sok helyütt ma is meglevő hiányosságokra, no meg az egyre növekvő feladatokra gon* dolván: hosszabb távon csak önálló kiadvány tehetne eleget a követelményeknek. Szlovák és cseh nyelven 18 jelentősebb ilyen jellegű kiadvány jelenik meg rendszeresen, vagy bizonyos időközökben. És ez csak természetes. Ezek nélkül manapság elképzelhetetlen a kor= szerű könyvtári munka. bodnAr gyula CSAK A SÍRÁSÓ KÖNNYEZTE MEG Miroslav Mráz regényéről 1938-ban, a müncheni döntést megelőző és azt követő vészterhes időben játszódik le Miroslav Mráz regényének története. Már itt elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a cseh írónak semmiféle művét korábban nem olvastam, a Československý spisovateľ Nová česká próza című katalógusban sem találom nevét, amiből arra kellene következtetnem, hogy nem tekintik élvonalbeli cseh prózaírónak. A regény főhősét, a javítóintézetből és börtönből szabadult Lojzát rendkívül árnyalatosan és elhihetően állítja Mráz az olvasó elé. Kamaszélete tele van zavaros körülményekkel, kórosan idegbajos, ami az esztétika törvényei szerint eleve kizárja, hogy a regény „pozitív hősének“ tekintsük. Nem ő szabja meg és irányítja sorsát, hanem tőle független erők dobálják és sodorják; a köztársaság válságos hónapjaiban nehezen kap munkát, egy közelebbről meg nem nevezett délcsehországi kisváros szegénynegyedének peremén tengődik, amíg sok hányattatás után a temető sírásója segédjének fogadja maga mellé. Környezete ütődöttnek véli, pedig van magához való esze, csak kacskaringós, vargabetűs úton jár. Mint a temető sírásója és gondozója sokat meglát a kisváros fonákságaiból, távolabbra is tud tekinteni: megérzi a köztársaság veszélyeztetett helyzetét. A rendkívül erős, munkabíró Lojza anyai oltalom és szeretet nélkül serdül fel, a javító- intézetben és börtönben töltött esztendők lelki sérüléseivel válik korán kamasszá-felnőtté. Az életnek csak sötét oldalát ismeri ez a gyermekien tiszta lelkületű kamasz; állítólagos nagyszüleinek törődése megóvja az éhhaláltól, és élete ide- ig-óráig egyenes vágányba kerül, amikor a temetőben állandó munkához jut. Lojza megérzi, hogy csak akkor juthat az élet napos oldalára, ha beleilleszkedik a környezetbe: elfogadja kicsinyes torzsalkodásait és nem lázadozik hazugságai ellen. A szerelme is fonák: vannak szép pillanatai, de végül legtisztább érzései Is ösz- szekuszálódnak és élete csonkán, tragikusan befejeződik. Elfogadjuk az író szavait, melyek szerint Lojza nem tud beleilleszkedni abba a környezetbe, amelyben él, más környezettel viszont senki sem szolgálhat neki. Mráz érezhetően a nagy cseh prózaírók realizmusán nevelődött, a regény számtalan figurája — így a filozofálgató Karvan, a mindenkin segíteni akaró-. Nagyanyó — hiteles és életigaz. A társadalmi háttér is reális, valóban ilyen lehetett a dél-csehországi kisváros közvetlenül azelőtt, hogy Hitler hordahada megszállta és kegyetlenül elnyomta az országot. Barborka, Lojza szerelme egy csepp lírát visz ebbe a nem éppen derűs történetbe, légies tisztasága azonban időszerűtlen és életének fonala — Lojzáé- hoz hasonlóan — tragikusan elszakad: Amikor a két fiatalt eltemetik, már német tankok dübörögnek mindenütt az országban. Miroslav Mráz kissé elnyújtott regényét Rácz Olivér ültette át magyarra., Ha egy fordításról azt mondja a kritika, hogy az eredetivel egyenértékű, ez a legnagyobb elismerésnek tekinthető. Rácz fordítása is ilyen: hiánytalanul tükrözi a cseh városkát, lakóit és környezetét, s versfordításaihoz hasonlóan különös gonddal kiemeli lírai vonalát. (Madách, 1979. J EGRI VIKTOR ÚJ SZÓ 1979. XI. 22.
