Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-12 / 241. szám, péntek

Egyértelmű választ várunk Kommentáljuk m CSAK A FÁT, AZ ERÜQT !S Az utóbbi években az egyik leggyakrabban szóba kerülő, azt is mondhatjuk, központi probléma hazánkban a gyer­mekintézmények kérdése. Ha minden szempontból — a gyermekek fejlődésében, nevelésében, személyiségük for­málásában játszott szerepük, s a népgazdaság szemszögé­ből az anyák foglalkoztatottságát tekintve — mérlegeljük a problémát, nem trilzás azt a legfontosabbak közé sorolni. A gyermekintézmények — főleg az óvodák — formáló, nevelő hatását nemigen kell.bővebben fejtegetnünk, jelen­tőségüket Brunswick Teréz már a múlt században felis merte, s a napokban volt éppsn 150 éve, hogy az ő érde­méből az akkori szabad királyi városban, Besztercén I ma Banská Bystrica) létrejött a mai Szlovákia területén az első óvoda. Az sem kíván magyarázatot, mennyit válto­zott, fejlődött az iskola előtti nevelés nem is a másfél évszázad, hanem csupán az utóbbi harminc év alatt. Jelentőségét a CSKP XV. kongresszusa is aláhúzta, amikor határozataiban megszabta: „Biztosítani kell a feltételeket a nagyobb népszaporulatú évfolyamok neveléséhez. Az üze­mek, mezőgazdasági vállalatok, szövetkezetek és egyéb szervezetek és intézmények együttműködésével lényegesen bővíteni kell az óvodák és egyéb gyermekintézmények há­lózatát és kapacitását.“ Az utolsó tíz évben ugyanis több gyermek született ha­zánkban, mint bármikor azelőtt. S ennek csak örülhetünk. De megoldást kell találnunk arra a kérdésre is: mi legyen ezekkel az apróságokkal? Az anyák többsége (Szlovákiá­ban a produktív korban levő nők 77,2 százaléka) ugyanis dolgozik. A meglevő bölcsődék és óvodák foglaltak, a nagy­mamák közül is egyre többen még a dolgozó npk közé tar­toznak, a gyermekgondozást foglalkozásként vállalók szá­ma is egyre kevesebb (habár ez a megoldás különben sem túl megfelelő sem a gyermek, sem a szülő szempontjából). Tehát sok esetben más megoldás híján az anya marad ott­hon óvodás korú gyermekével. Annak ellenére, hogy mun­kahelyén nélkülözik^ szükség lenne rá, szakképzettségére, tudására, s ő maga is szívesen vállalná a kettős szerepet. Vitathatatlan, hogy a gyermekintézmények hálózatának fejlesztésében jelentős eredményekről adhatunk számot. 194U-ban 56 500 volt az óvodások száma, jelenleg Szlová­kia 34 457 óvodájába 206 110 gyermek jár, azaz az óvodás korúak 72 százaléka (országosan 75 százaléka, tehát mór jóval több, mint az 1980-ra előirányzott arány). Ezzel azonban nem elégedhetünk meg, mert az elintézésre váró kérvények száma még mindig csaknem 40 000, s ebből 24 910 dolgozó szülők gyermekéé. Hol kell tehát keresnünk a megoldást? Elsősorban a gyermekintézmények kérdésének rugalmasabb, ésszerűbb megítélésében. S e téren nem a nemzeti bizottságokat kell az első helyre tennünk. Az ő hatáskörükben is vannak még tartalékok: főleg a szocialista szervezetek gyermek- intézmények építését célzó anyagi és műszaki eszközeinek összevonásában kezdeményezőbben kell eljárniuk. S mint az 1978-as eredményekből kitűnik — a legtöbb óvoda tavaly a Z-akció keretében készült el — az építésnek ez a módja is a lehetőségek jó forrása. A gyermekintézmények fontosságának megítélésében azonban elsősorban az üzemeknek, vállalatoknak és a szö­vetkezeteknek kell a szemléletükön változtatniuk. Mégpe­dig a kérdés fontosságának megfelelő sürgősséggel. 1977- ben Szlovákiában 192 vállalati és 21 szövetkezeti óvoda működött. Ez pedig kevés. Elég arra utalnunk, hogy a dol­gozó nők, anyák képzettségi színvonala állandóan emelke­dik, s egyetlen üzem, vállalat vagy szövetkezet számára sem lehet közömbös, hogy szakképzett munkaerői közül hány szorul „kényszerpihenőre“, mert gyermekét nincs hol elhelyeznie. A saját gyermekintézmény építésére és üzemel­tetésére fordított kiadás pillanatnyilag esetleg gondot okoz. De nemcsak ,.a fát, az erdőt is látniuk kell“. Ez a befektetés ugyanis korántsem haszontalan kiadás, hanem éppen a vállalat, üzem vagy szövetkezet eredményeit is be­folyásoló beruházás, mely az egész társadalom érdekét is szolgálja. FLÓRIAN MARTA Világpolitikai jelentőségű ese­mény Leonyid Brezsnyev berli­ni bejelentése, nincs olyan lap, amely ne kommentálta volna, nincs olyan Jelentősebb politi­kus, aki állást ne foglalt volna ezzel kapcsolatban. Az újabb szovjet kezdeményezés váratlan volt, de nem meglepő. Várat lan, hiszen csak röviddel előt­te bontakoztatta ki az USA a szenátusi SALT-vita „háttérze­néjeként“ a Kuba- és szovjet­ellenes kampányt, s bár Carter aláírta a második SALT-imeg- állapodást, nem hagyott kétsé­get afelöl, hogy az amerikai kormány továbbra ls növeli a fegyverkezésre fordított kiadá­sokat. A berlini bejelentés előtt is tudtuk, s a bejelentés után is úgy nyilatkozott Brze- zinski, az amerikai elnök nem­zetbiztonsági főtanácsadója, hogy az Egyesült Államok fenn­tartja azt a szándékát, misze­rint további nukleáris fegyve­reket helyez el Nyugat-Európá­ban. Nem volt viszont, meglepő azért, mert az az újabb szov­jet lépés szerves része annak a békeharcnak, amelyet a szov­jet állam megalakulása óva folytat. Továbbfejleszti azt a bek ©kezdeményezés-komplexu­mot — gondolunk itt a Szovjet­unió több tucat leszerelést cél­zó javaslatára —, amelyet köz­vetlenül a második világhábo­rú befejezése után kezdett még következetesebben, szilárd po­litikai akarattal és meggyőző­déssel megvalósítani. Ez az út a lenini út, a lenini külpoliti­kai alapelvek gyakorlati meg­valósításának útja. Nem árt még egyszer fel­idézni, mi az, ami Leonyid Brezsnyev beszédében világ­szerte oly nagy visszhangot váltott ki. „Készek vagyunk a jelenlegi szinthez képest csök­kenteni a Szovjetunió nyugati területein telepített közép-ható­távolságú nukleáris eszközök mennyiségét, de természetesen csak akkor, ha Nyugat-Európá­ban nem helyeznek el további, közép-hatótávolságú nukleáris eszközöket. Szeretném ünnepé­lyesen kijelenteni, hogy a Szov­jetunió sohasem fog alkalmazni nukleáris fegyvert olyan álla­mok ellen, amelyek lemonda­nak a nukleáris fegyverek gyártásáról és vásárlásáról, s területükön nincsenek ilyen fegyverek. Attól az őszinte óhajtól indít­tatva, hogy az európai katonai enyhülés eléréséért tett több­éves erőfeszítéseket sikerre jut­tassuk ... úgy döntöttünk, hogy egyoldalúan csökkentjük a Közép-Európáhan állomásozó szovjet csapatok létszámát. Az elkövetkező 12 hónap során o Német Demokratikus Köztársa­ság területéről 20 000 szovjet katonát, 1000 harckocsit, vala­mint meghatározott mennyisé­gű haditechnikát vonunk ki." Ez világos, egyértelmű be­széd, a béke, az enyhülés, az egész világ sorsa miatt aggódó államférfiúi bölcsességgel ho­zott döntés. Egyértelmű az a perspektíva, amelyet felajánl a Nyugatnak. S a világfejlődés jelenlegi helyzetét józanul fel­mérő nyugati körök így is ér­telmezték, nem is beszélve a szocialista országokról és az öt kontinens más haladó erőiről. A legagresszívabb imperialis­ta körök, a fegyverkezésből busás hasznot húzó katonai­ipari komplexum képviselői azonban hűek maradtak önma­gukhoz, s elutasító álláspontra helyezkedtek. A váratlan javas­latra gyorsan kellett reagál­niuk. így olyan kificamult logi­kával álltak elő, amivel ismét csak önmagukat leplezték le. S mivel nem könnyű összhang­ba hozniuk a legújabb szovjet kezdeményezést a „szovjet ka­tonai veszélyről“ szóló elméle­tükkel, Leonyid Brezsnyev be­jelentését úgy magyarázgatják, mint a „nemzetközi kommuniz­mus megfélemlítő kampányát“, vagy olyan „kísérletet, amely a N A TO - tagá 1 lama i nak meg f é le m- Mtésére irányul.“ Hogy miért tartják megfélemlítőnek, ha a Szovjetunió csapatokat von ki az említett térségből, arra konk- rétabb~“magyarázat nincs, de erre kár Is több szót veszte­getni. Ma az előbb Leonyid Brezs* nyev Államférfiül bölcsességé­ről beszéltünk, ró kell mutatni a másik fél álláspontjára, a SALT—II. szerződést kézjegyé­vel ellátó Carter elnökére is. Keddi sajtóértekezletén mon­dott beszédének alaphangulata szovjetellenes volt, s egyálta­lán nem válogatta meg sza­vait. Emellett a SALT—II. rati­fikálásáért szállt síkra. Furcsa logika, majdnemhogy érthetet­len. Ügy tűnik, a világnak meg kell szoknia Carterlől az ilyes­mit. Beszédét olvasva, az az érzése támad az embernek, hogy ez az amerikai elnök leg­újabb. nagy garral elhajított bumerángja, amellyel saját ma­gát találja el — a legfájóbb ponton. S nem ez lenne az el­ső ilyen eset, emlékezzünk visz- sza az emberi jogok kampányá­ra, vagy legutóbb az úgyneve­zett kubai szovjet katonai je­lenlét felújítására. Carter, aki­nek népszerűsége rendkívül ki­csi — a közvéleménykutatások szerint —, s a jövő évi ameri­kai elnökválasztáson sikerét arra is építi, hogy úgymond neki sikerült tető alá hoznia a SALT—Il-t. Közben maga adja a fegyvert azok kézéivé, akik a leghevesebben ellenzik a szer­ződés ratifikálását. Az egész haladó világ véle­ménye: most már a Nyugaton van o sor, hogy a Szovjetunió­hoz hasonlóan, konkrét tettek­kel bizonyítsa, hajlandó-e a katonai enyhülésre, ami meg­erősíti az államok közötti bi­zalmat, elmélyíti a békés egy­más mellet élés politikáját. Számba kell vennünk nap­jaink realitásait, az utóbbi idők katonai-politikai történéseit, amelyek a nyugati fél részéről a legtöbb esetben nem feleltek meg a nemzetközi feszültség­enyhülés érdekeinek. Tavaly az ENSZ-közgyűlés rendkívüli le­szerelési ülésszakával párhuza­mosan Washingtonban ülése­zett e NATO tanácsa, s hosszú távú fegyverkezési programot hirdetett meg. A tagországok ebben a szellemben állították fel évi katonai költségvetései­ket is. A tőkés világ legerő­sebb nagyhatalmát, az Egye­sült Államokat tekintve sem módosult ez az irányvonal. Car­ter a már említett keddi be­szédében kijelentette, hogy az USA évente három százalékkal emeli hadikiadásait. Leonyid Brezsnyev bejelentését „érde­kesnek“ nevezte, majd azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy saját fegyvereit korszerűsíteni akarja, és ugyanakkor szeret­né megakadályozni, hogy Nyu­gat-Európában is ezt tegyék. Ugyanakkor megfeledkezett ar­ról, hogy a Szovjetunió nyuga­ti területein elhelyezett kö­zép-hatótávolságú nukleáris fegyverek nem érhetik el az Egyesült Államokat, a Nyugat- Európában elhelyezett amerikai típusok viszont a Szovjetunió ellen irányulnak. Ami a korszerűsítést illeti, szólni kell egy nagyon veszé­lyes amerikai programról, az MX típusú rakéták fejlesztésé­ről. Az MX (neve a „missile ex- perimental-ból“ — a kísérleti rakéta kifejezésből származik) mozgatható indítóállású inter­kontinentális rakéta. A föld alatti indítóállásokban elhelye­zett rakétáik egyre sebezhetőb­bek az ellenfél rakétáinak talá­lati pontossága miatt. Ezért az MX lényege: egy-egy rakéta számára több indítóállást épí­tenek, s titokban változtatják a rakéták helyét úgy, hogy az ellenfél ne tudhassa, hol van az adott időpontban. Utah és Nevada völgyeiben 200 ovális aszfaltpályát építenek, minden pályához 23 bunker tartozik az összes alkalmas rakéta indítá­sára. A fedett szállítókocsi időnként odaáll valamelyik bunker elé, vagy ki, vagy be­rakják a rakétát, vagy nem történik semmi. A felderítő mű­holdak ugyanis csak az autó mozgását képesek érzékelni. Az aszfaltpályák számából is láthatjuk, az amerikai kormány 200 MX-rakéta építését terve­zi, 33 milliárd dolláros költség­gel, s a program megvalósítása 10 évig tart. Az USA arra hi­vatkozik, hogy nem sérti meg a SALT—11-t, mivel az 1985-ig szóló szerződés megengedi a meghatározott számú mozgó in­terkontinentális rakéták beve­zetését. Korlátoz* wkflt rc°k az 1981 végéig érvényes jegyző­könyv tartalmaz. De ennek (a jegyzőkönyvben foglaltaknak) kellene a „jövő zenéjének“ len­ni, hiszen az MX rendkívül ve­szélyes, már csak azért is, mi­vel ellenőrizhetetlen. Legalább­is ma még annak tartják. Nem lehet nem beszélni az USA azon terveiről, amelyek a világ amúgy is rendkívül veszé­lyes tűzfészkében még tovább élezik a helyzetet. A Camp Da­vid-i békebíró, az Egyesült Ál­lamok 110 000 fős ún. gyorshad­test létrehozását tervezi. A kü­lönleges kiképzésben részesített alakulatok bármikor és bárhol a legrövidebb időn beiül bevet­hetők. Tudjuk, az amerikai stra­tégák elsősorban a Közel-Kelet­re, Illetve a térség olajára gondolnak, de számításba jöhet Latin-Amerika (pl. Nicaragua) vagy Afrika is, egyszóval, ahol az USA veszélyeztetve látja ér­dekeit. Többször írtunk már ar­ról ís, hogy az USA fegyverrel is kész biztosítani magának a közel-keleti olajat, ha a szük­ség úgy hozza. Ez az álláspont természetesen az arab államok határozott ellenállásába ütkö­zik, s még a reakciós arab re- zsimek sem értenek vele egyet. A különböző fegyverkezési programokról — akár a hagyo­mányos fegyverzetek terén is — sokat lehetne még írni. Azonban az említett példák is meggyőzően szemléltetik, ki az, aki vizet prédikál és bort iszik, ki veszélyezteti a világ­békét. A Szovjetunió és a szocialis­ta országok álláspontja világos: tovább kell folytatni a leszere­lés érdekében tett erőfeszítése­ket. Amint Leonyid Brezsnyev is hangsúlyozta: „...a SALT­II. hatályba lépése után azon­nal elkezdjük a SALT—UI-róI szóló tárgyalásokat. E tárgya­lások keretében készek vá­gunk megvitatni nemcsak az interkontinentális, hanem az egyéb fegyverfajták korlátozá­sának lehetőségeit is, természe­tesen minden erre vonatkozó tényező figyelembevétele és a felek azonos biztonsága elvé­nek szigorú msgtartása niel­lett ... Most a nyugati orszá­gokon van a sor. Válaszuk megmutatja majd: készek-e számolni a népek akaratával és létérdekeivel. Reméljük, hogy a realizmus, az államférfiúi böl­csesség, azaz végül is a józan ész kerekedik felül.“ MALINÁK ISTVÁN Sok embernek az a meggyő­ződése, hogy a rákbetegség gyógyíthatatlan. Ennek a tév­hitnek a gyökerei a múltba nyúlnak, amikor még nem is­merték a modern diagnosztikai és kezelési módszereket, és amikor a betegek általában ké­sőn folyamodtak orvoshoz. Ma már azonban sok olyan ember él közöttünk, akiknél dagana­tos megbetegedést észleltek, és ennek ellenére ma egészsége­sek. Ezt a legtöbben annak kö­szönhetik, hogy idejében for­dultak orvoshoz. A daganatok megelőzése, il­letve korai felismerésük jelenti a leghatékonyabb harcot a rák ellen. A megelőző gyógyítás jelentőségét a XV. pártkong­resszus is kiemelte. Ennek meg­felelően dolgozták ki az onko­lógiai programot, amely foko­zatosan kötelezővé teszi a 30 —60 év közötti korcsoport rend­szeres és komplex kivizsgálá­sát. Egyes járásokban már meg­valósították, és fokozatosan a többiben is bevezetik a szűrő- vizsgálatokat. Ez az akció na­gyon széles körű és költséges. Eredményessége nejn csupán az egészségügyi dolgozóktól függ, hanem a lakosság fegyelmezett­ségétől is. A daganatos megbetegedések korai felismerését nehezíti az a tény, hogy a betegség kez­dete többnyire panaszmentes, nem jár konkrétan meghatá­rozható tünetekkel. Például a rekedtség oka, melyet a sport­pályán szurkolás közben sze­reztünk, világos és pár napon belül elmúlik. Ha a rekedtség hosszan tartó, gyanút fogha­tunk, hogy hangszálaink bete­gek és itt nem zárhatjuk ki a daganat lehetőségét sem. Ter­mészetesen betegségünket nem állapíthatjuk meg magunk, de a tüneteket kísérjük figyelem­mel. Nyugalmunk és egészsé­günk érdekében a szűrővizsgá­latokon jelenjünk meg. Felsorolunk néhány tünetet, amikor okvetlen orvoshoz keli folyamodni. Ilyenek a bőrön megjelenő kinövések vagy fe­kélyek, melyek hosszabb ideig nem gyógyulnak. Fel kell fi­gyelni, ha az úgynevezett anyajegyek nedvezni kezdenek vagy véreznek, esetleg változik a színük vagy a formájuk. Ha a szájüregben körülhatárolt fe­hér keményedést fedezünk fel, vagy fekéíyecskéket, amelyek nc-m gyógyulnak, keressük fel az orvost. Ugyanúgy, ha a re­kedtség soká tart, vagy nyelési zavarok keletkeznek, esetleg köhögés lép fel. A mellben fel­fedezett csomót, a mellbimbó formájának a változásait, fo­lyást vagy rendetlen havivér­zést a nők nem hagyhatják fi­gyelmen kívül. Ezek mind olyan rendellenességek, amelyek be­tegséget jelentenek, esetleg da­ganatokat is, Nagy segítség a beteg szá­mára, ha megszüntetjük vagy állandó orvosi jelügyelet alatt tartjuk az összes olyan kóros állapotot, amely rákhoz vezet­het, az ún. prekancerózisokat. Ezek közül némelyik rákká fa­julhat, némelyiknél ez a folya­mat ritkán következik be. Ke­letkezésüket több tényező szab­ja meg. Ide tartozik az idült gyulladás, hormonális és fejlő­dési rendellenességek, vegyi ingerek, nap- és röntgensuga­rak, vegyszerek, életmód stb. A rák tehát azáltal előzhető meg, hogy a hosszan tartó in­gereket, rossz szokásokat, mint pl. a dohányzás, alkoholizmus, a nem kielégítő személyi és szájiiigiénia, a helytelen táp­lálkozás, megszüntetjük. Előfor­dul az is, hogy a rák okozóját nem ismerjük, tehát nem is tudjuk célszerűen megelőzni. Mindenesetre leglényegesebb az állapot korai szakaszban való felismerése és kezelése. A daganatot és faját a leg­modernebb eszközökkel állapít­juk meg. Ezek a laboratóriumi vizsgálatok, röntgendiagnoszti­ka, endoszkópja, termográfia és nukleáris diagnosztikai mód­szerek. Minden esetben azon­ban az utolsó szó a szövetta­né, amikor is mikroszkóp alatt végzett vizsgálat segítségével állapítják meg, hogy milyen rákos folyamatról van szó. És a kezelés? Egyszerűbb és hatásosabb akkor, ha' a folya­mat legelején kezdjük meg. A legeredményesebb a műtéttel való kezelés, jó eredményeket érnek el a besugárzással gyógyszeres kezeléssel, vagy a felsoroltak kombinációjával. Dr. IVAN ŠIMKO Inkább előbb...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents