Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-12 / 241. szám, péntek
SZOCIALISTA ÉLETMÓD Két ú] könyv Dr. Kiss Artúr: Politikai elmélet — politikai gyakorlat A z életmód általános szociológiai problematikája s a szocialista életmód elméletével és gyakorlatával összefüggő sok kérdés az utóbbi években jelentős helyet foglal el a marxista társadalomtudományokban. A szovjet és külföldi marxista irodalomban a módszertant alapállás közössége mellett különbség is van a fogalom tartalmának az értelmezésében. Ebben az esetben ugyanis különleges helyzetről van szó: nem azt nehéz meghatározni, hogy mivel kell, hanem azt, hogy mivel nem kell foglalkozni, hiszen szó szerint minden — a társadalom-gazdasági és a természeti-földrajzi körülmények, az anyagi és szellemi termelés, a technika és a tudomány, a nemzeti hagyomány, a család és az iskola, az élet- színvonal, az igények és az ér deklődés, a világnézet és az „életkoncepció“, valamint sok egyéb — ilyen vagy olyan módon hat az emberek életmódjára. Ahhoz, hogy tudományosan felépíthessük az életmód általános problémáinak egységes rendszerét, két kérdésben kell eligazodnunk: az első — az élei mód lényege, s az életmódot meghatározó körülmények, a második — az élettevékenység alanya, s életmódjának szerkezete, feltételei. Az első kérdés a kulcskérdés. Szakirodalmunkban a korábbiaknál már jóval ritkábban azonosítják az életmódot az életfeltételekkel; csaknem eltűntek azok a nézetek, amelyek az életmódot csak a szükségletek kielégítési módjaként értelmezik; egyre szilárdabban tért hódít az az értelmezés, amelyik az életmódot az élettevékenységi formák összességének tekinti. Ha a marxista—leninista elméleti örökséghez fordulunk, nem nehéz megállapítani, hogy Marx, Engels és Lenin az emberek életmódját élettevékenységük meghatározott okokkal determinált módjának tekintették. A műveikben található megközelítés azt mutatja, hogy jóllehet az életmód és az azt determináló okok, feltételek és körülmények szervesen összefüggenek, azokat nem szabad összekeverni, még kevésbé azonosnak venni. Az életmód előfeltételeinek, az élet feltételeinek az elemzése még nem magának az életmódnak az elemzése, bár igen fontos. Más szóval, nem az életfeltételek alkotják az életmód szerkezeti elemeit, hanem az élettevékenységi formáknak (munka, társadalmi-politikai, családi, hétköznapi, tevékenység, szabad idő) az az összessége, ami kitölti az életet. Igen fontos elméleti és gyakorlati kérdés, amely ma előttünk áll, a szocialista életmód jellemző vonásainak a kérdése. A szovjet tudomány már sokat tett ezen a területen. De akadnak itt, nézetem szerint, helytelenül megoldott vagy még megoldatlan kérdések is. E feladat megoldásán fáradozva, a szocialista életmódnak * Cikkünk a Voproszi Filoszo- fil című folyóiratban megjelent tanulmány rövidített szövege. a polgárihoz képest megnyilvánuló kétségtelen fölényének hangsúlyozására törekedve, több szerző helyesen emeli ki, hogy az életmód társadalmi tartalma, ami a társadalmi-gazdasági rendszer lényegében gyökerezik, mindkét esetben ugyanúgy eltér egymástól, mint ahogy eltér egymástól a szocializmus és a kapitalizmus természete. De a különbségek konkretizálására a szocialista életmód jellemző vonásainak megfogalmazására törekedve, esetenként az ilyen vagy olyan életfeltételek lényegi Vonásait társadalmi gazdasági viszonyok vagy a világnézet — mechanikus módon közvetlenül és egyenesen átviszik az életmódra. Az életmódot determináló feltételek jellemző vonásai természetesen tükröződnek magában az életmódban, de továbbra js megoldatlan marad a kérdés: hogyan törnek meg az életfeltételeknek tizek a vonásai az életmód vonásaiban, milyen mechanizmus közbejöttével öltenek testet az egyén, a társadalmi csoport és az egész társadalom életmódjának új minőségeiben. Különösen fontos felfigyelni rá, hogy némely szerző gyakran arra szorítkozik, hogy megállapítsa a szocializmusra és a kommunizmusra jellemző új életmód több lényegi vonását, hangsúlyozza annak munkás jellegét, az ember ember általi kizsákmányolásának a hiányát, a humanizmust, a közösségi szellemet stb. De itt nem szabad megállni, hiszen a szocialista társadalom valóságos életmódját nemcsak ezek a vonások jellemzik; ez uz életmód összetett és ellentmondásos, előfordulnak benne pozitív és negatív elemek: az önfeláldozó munka és a nagy pénzek hajszolása, az alkotó munka és a nehéz fizikai munka, a valódi aktivitás és a karrierizmus, a saját kötelesség becsületes teljesítése és a nyerészkedés, a részegeskedés stb. A valódi életmódnak eme ellentmondásosságát lebecsülni — azt jelenti, hogy szemet hunyunk égetően fontos problémák előtt. H ogy ne tévesszük szem elől a tudomány számára eme igen időszerű, valós problémákat, különösen fontos figyelembe venni az alábbi három momentumot. Az első: a szocialista életmód és a szocialista társadalom életének módja, valameny- nyi tagjának az életmódja — ez nem egy és ugyanaz: ez utóbbi esetben harc folyik az élettevékenység valóban szocialista, felülkerekedő formái és a „kapitalizmus reális anya- jegyei“, az emberek magatartásában és életében megnyilvánuló negatív jelenségek között. A második: a szocialista társadalom életmódjában megtalálhatók olyan jelenségek Is, amelyek nem a kapitalizmus osökevényeivel, hanem a szocialista életmód korábbi és még valahogy fennmaradt éretlen formáival függnek*össze, és ma szintén károsan hatnak. A harmadik: a szocialista életmód — még nem maga a kommunista életmód. A szocialista és a kommunista életmód vonásainak különbsége elsősorban a termelőerők és az egész társadalmi viszonyrendszer fejlettségéből ered az új alakulat minden szakaszában. A szocializmus és a kommunizmus feltételeinek különbözősége megköveteli a szocializmus és a kommunizmus lehetőségeinek pontos elhatárolását, annak megértését, hogy az első sza kaszban elérhető konkrét cé~ lok nem azonosak azokkal á célokkal, amelyek a második szakaszban merülnek fel. Figyelembe kell venni, hogy a dolgozók anyagi és szellemi szükségleteinek a termelés fejlődésével arányban történő maximális kielégítése, valamint az egyes ember személyiségére jellemző erők sokoldalú fejlődése — bár szervesen összefüggő folyamatok, de nem azonosak. Más szóval, ez még nem az a történelmi szakasz, amikor a személyiség fejlődése, miként Marx írta, „bármilyen korábban kialakult mértéktől függetlenül“ valósul rneg. Itt még nem adottak az elégséges feltételek — elsősorban a gazdasági feltételek — valameny- nyi ember személyiségére jellemző erők sokoldalú fejlődéséhez. De társadalmunk erre halad, és éppen a kommunizmus az a történelmi korszak, amikor minden egyes ember személyiségére jellemző erők sokoldalú fejlődése válik a társadalmi haladás öncéljává. Komolytalan dolog volna azt hinni, hogy már ma, amikor a szocialista életmód csupán néhány országban szilárdult meg, megfogalmazható a rá jellemző összes objektív törvényszerűség. Itt csak e fontos kérdés felvetéséről, néhány előzetes megjegyzésről van szó. A társadalmi fejlődés dinamikájára és az életmód átalakulására ható fontos objektív törvények egyike az igények növekedésének a tendenciája. Lényegét tekintve ez azt jelenti, hogy a társadalmi termelés fejlődésével és más tényezők hatására (a kereskedelem fejlődése, a város és a falu közötti, a különböző földrajzi területek közötti csere erősödése, a nemzetek közötti érintkezés gyakoribbá válása, a kommunikáció fejlődése stb.) megy végbe az emberi igények fokozódása és nemesedése, ez viszont a maga részéről ösztönzi a termelés továbbfejlődését, konkrét történeti formák közepette előmozdítja az ember meghatározott képességeinek a fejlődését, meggyorsítja a társadalmi előrehaladást. A szocialista életmód fejlődésére ható másik jellemző törvényszerűség a szabad idő növekedése. Ennek lényege, hogy a szocialista termelés hatékonyságának növekedésével, a termelés szubjektív tényezői jelentőségének a gyarapodásával, vagyis a szocializmus tökéletesebbé, válásával, a fejlett szocializmus, illetve a kommunizmus felé való előrehaladásával arányban a munkaidő és a szabad idő aránya törvényszerűen átalakul a szabad idő fokozatos növekedésének a javára, növekszik a termetesen kívüli élettevékenység formái nak részaránya és társadalmi jelentősége. A szocialista életmódban megnyilvánuló nemzetközi vonások gyarapodásával kapcsolatos időszerűséget nyer az életmódban, többek között a munka és a szabad idő felhasználásában, a fogyasztási struktúrában, a mindennapi élet megszervezésében stb. megnyilvánuló nemzeli hagyományokhoz való viszony problémája. Elsőrendű feladat itt feltárni azokat a nemzeti hagyományokat, amelyek lényeges befolyást gyakorolnak az ember életmódjára, tisztázni e hatás irányait, összeegyeztethetőségét vagy össze nem egyeztethetőségét a szocialista életmód térhódításával és fejlődésével. Nemcsak az a fontos, hogy felszínre hozzuk az e téren meglevő haladó nemzeti hagyományokat, hanem az is, hogy e hagyományokat széles körben népszerűsítsük, és megteremtsük a szükséges feltételeket, hogy ezek mélyebb hatást gyakoroljanak a szocialista életmód fejlődésére. A. P, BUTYENKO Dr. Kiss Artúr: Politikai elmélet — politikai gyakorlat című monográfiája a politika tudományról nyújt részletes át tekintést. A politikát mint a társadalmi gyakorlat egyik sajátos területét veszi szemügy re. Különös tekintettel vizsgál ja a hatalomnak és az állam problematikájának a marxista— leninista tükröződését. A kötet főleg azokat az általános elme leti megállapításukat taglalja, amelyeket a hatalompolitika tényezőiről a marxizmus—leninizmus klasszikusai, valamint a kommunista és munkáspártok dokumentumai megfogalmaztak. Elemzi, hogy a politikai gva korlat miként bizonyította be a vizsgált jelenségekre vonatkozó marxista—leninista megállapítások általános érvényességét, konkrét jellegét, milyen a viszony a szocialista hatalom és a szocialista állam kérdéseire vonatkozó marxista elmélet megállapításai és az azokat realizáló politikai gyakorlat között. Tulajdonképpen azt fejezi ki és próbálja meghatározni, hogy a marxizmus klasszikusainak a szocializmusra és a szocializmus elérésének útjaira, valamint szocializmus hatalom- politikai feltételeire vonatkozó útmutatásai hogyan érvényesülnek, milyen a reális szocializmus a gyakorlatban. A szerző a szocialista országok politikai teoretikusai egyik fő céljának azt tekinti, hogy mintegy belülről tükrözzék vissza, értékeljék, elvileg interpretálják az áltaiuk is átélt szocialista átalakulást, és gazdagítsák tovább a szocializmusra vonatkozó marxista—leninista klasszikus örökséget. A vállalt, illetve meghatározott feladatot a Politikai elmélet — politikai gyakorlat című kötet azzal teljesíti, hogy nyíltan, őszintén beszél. Nem kendőzi el a szocialista építés során jelentkező fogyatékosságokat sem. Állításait Leninnel bizonyítja, aki többször leszögezte: „a szocializmust nem szabad ünnepi színekkel festett szentképként kezelnünk*’... ,,A proletariátus nem fél beismerni, hogy a forradalomban ez meg ez nagyszerűen sikerült neki, ez meg ez nem sikerült. Mindazok a forradalmi pártok, amelyek eddig elpusztultak, azért pusztultak el, mert elbizakodtak és nem tudták meglátni, miben rejlik erejük, és féltek beszélni gyengéikről. De mi nem pusztulunk el, mert nem félünk beszélni gyengéinkről és megtanuljuk leküzdeni gyengéinket“ ... Az olvasó figyelmét arra is felhívja, hogy Lenin a valóság nyílt ábrázolását annyira lényegesnek tekintette, hogy a forradalom egyik legfőbb vívmányának mondotta. Így írt: „Alighanem ez a legfőbb vívmányunk: kíméletlenül feltárni hibáinkat és beszélni róluk. Ha ezt világosan megértjük ... akkor teljesen kétségtelen, hogy le is tudjuk küzdeni hibáinkat“ ... ,,A politikára és a pártokra — megfelelő változtatásokkal — ráillik ugyanaz, ami az egyes emberekre áll. Nem az az okos, aki nem követ el hibát. Ilyen ember nincs és nem is lehet. Az az okos, aki nem követ el nagyon lényeges hibákat, és aki könnyen és gyorsan ki tudja javítani azokat.“ Fejtegetései végén, összegezésként a szerző arra a megállapításra jut, hogy Marx, Engels és Lenin grandiózus müve történelmileg megismételhetetlen. Nem csupán zsenialitásuk miatt, hanem azért is, mert azok a sajátos körülmények, amelyek között a marxizmus megalapítói tevékenykedtek, nem ismétlődnek meg. Az új helyzetből adódó feladatot is meghatározza: ha a történelmi körülmények következtében nem lehetséges, hogy a valóság adekvát tükrözését egy vagy néhány kimagasló, zseniális gondolkodó valósítsa meg, akkor szükségképpen egyedül a marxi—lenini elmélet összes mai követőire hárul ennek a nagy — úgy is mondhatjuk, hogy történelmi jelentőségű — feladatnak a megoldása. Annál is inkább, mert — a szerző szavaival — „Egyetlen elmélet sem »élhet a múltjából«, abból a tekintélyből, melyet korábbi, helyesnek bizonyult válaszai a jelenben kölcsönözhetnek. Minden elmélet életképességének egyedüli mutatója az, hogyan birkózik meg a ma problémáival, menynyire hatékony vezérfonálként segíti a világ mai átalakítását. A marxizmus—leninizmus csakis mai marxista—leninista ideológusok alkotó elméleti munkájával marad fenn élő, eleven, forradalmi elméletként.“ A szerző a reális szocializmus tapasztalatának és értékelésének külön fejezetet szentel. Az ezzel kapcsolatos mondanivalójának az a lényege, hogy a reális szocializmus nemcsak gyakorlati tény, hanem a szocializmus építésére vonatkozó marxi—lenini elmélet, illetve az erről szóló gyakorlati pártirányvonalnak, szocialista elképzelések, modellek igazságértékének, helyességének próbaköve. A politikáról és a politikai gyakorlatról sok új gondolatot tartalmazó mű értékét növeli a csatolt gazdag név- és tárgymutató. A háromrészes, kilenc fejezetre oszló kötetet szép kivitelben a Kossuth. Könyvkiadó jelentette meg. ÉSSľERÔSlTĎK, KIVÁLÓ DOLGOZÓK A kolíni 'Ľesla nemzeli vállalat ésszerűsitői a termelési költségek csökkentésére összpontosítják figyelmüket. A munkások és a műszaki dolgozók az idei év júliusáig több mint HO ésszerűsítési javaslatot nyújtottak bé, ebből 44-et elfogadtak, és 42-őt már alkalmaznak is. A vállalatnak az ésszerűsítési mozgalom az idén több mint 605 ezer korona megtakarítást hoz. Felvételünkön balról Stanislav Pech és Robert Štekr mérnökök, a komplex racionalizációs brigád tagjai (Felvétel: CSTK — J. TachezyJ H. Varró Rózsa: Élővilág és társadalom Néhol még ma is divatozik a biologizmus. E hamis — az élet által sokszor megcáfolt — vizsgálódási módszernek az a sajátossága, hogy a biológia törvényeit (a létért folytatott küzdelmet, a természetes kiválasztódást, az organizmusok sejtszerkezetét stb.) mechanikusan kiterjeszti az emberi társadalom életére. Ahelyett, hogy — miként ezt a marxista szociológia teszi — a társadalmi viszonyokat tekintené alapvetőnek, a történeti folyamatokat az élettani tényezők hatásának az egyoldalú túlbecsülésével magyarázza. Ezzel gyakran reakciós célokat (fajelmélet stb.) tudományosnak látszó érvekkel próbál szolgálni, és a hiszékeny emberek ezreit téveszti meg, vezeti vakvágányra. H. Varró Rózsa: Élővilág és társadalom című könyve azért tarthat nagy érdeklődésre igényt, mert a biologizmusnak, ennek a néhány évtizede nálunk is sok hívet toborzott polgári szociológiai irányzatnak nemcsak a történeti fejlődését írja le, kíséri nyomon, hanem határozott marxista bírálatát is adja. Napjaink ideológiai vitáinak az az egyik sajátossága, hogy a marxista és az antimarxisla nézetek szembenállása nem úgy jelentkezik, hogy az egyik oldalon áll a tiszta marxizmus, a másikon pedig az egységes nézetrendszerré összefoglalt antimarxizmus. A mai polgári filozófia a tömegek nézeteire nem „steril“ antimarxista filozófiai tételek, könyvek útján próbál elsősorban hatni, hanem rendszerint a nagyközönséget is érdeklő kérdések sokaságának tudományosnak álcázott, népszerű formában történő magyarázásával, egy-egy hamis jelszóval, a problémák torz megközelítésével, mint amilyen például a biologizmus elmélete és gyakorlata. A szer ző a gyakran észrevétlenül jeleni kező, de annál károsabb idealista—metafizikai világnézet egyik formájának, a biologizmusnak a bírálatával elősegíti a társadalmi élet jelenségeinek a helyes, tudományos felismerését, a dialektikus és materialista szemlélet térhódítását, egyben alapot nyújt ahhoz is, hogy bátrabban vegyünk részt a kétféle ideológia között zajló világméretű harcban. A Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett vaskos kötet érdekes és hasznos olvasmány. BALÁZS BÉLA
