Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-23 / 250. szám, kedd

Jegyzeteik 02 omotÖ» tásrcdafénekeselk II. országos verseňyének döntőjéről Az okidöntővel, illetve döntő­vel véget éri a csehszlovákiai magyar amatőr lánc daléneke sek országos versenye, melyet másodízben rendezeti me^ it CSEMADOK Központi Bizottsá­ga. A finálé lényegében hibák nélkül, zökkenőmentesen zaj­lott le, a rendezők szeren­csére — nem alkalmaztak el­koptatok fogásokat, nem akar­ták például mindenáron mag­nevettetni a közönséget az egyes számok között (ami más, hasonló jellegű fesztiválokon szült már Itínos helyzeteket). Farkas Zsuzsa Egy két hibáról azonban mégis szólnom kell. Némely dal szer­zőjének nevét tévesen közölték {Amikor elindul a vonat, Az utolsó szerelmes dal). Jó len­ne arra is ügyelni a jövőben, hogy egy-egy szám ne hangoz­zék el többször ugyanazon a versenyen. Gondolom, a ver­senyzők több dalt is megtanul­hatnának, az ismétlést kerülen­dő. Hiszen van miből válogat­nunk. A zenekíséretről annyit: Botos Jenő együttese valóban nagyszerű „partnernak“ bizo­nyult, jó teljesítménnyel járult hozzá a színvonal emeléséhez. Ismeretes már, hogy az első helyen Farkas Zsuzsa, a má­sodikon Nagy Lea, a harmadi­kon Rácz Alajos végzett, tel­jesen megérdemelten. Farkas Zsuzsa első dala, a Ne sírj!, igényes szám, az előadó azon­ban sikeresen megbirkózott ve­le, öröm volt öt hallgatni, csu­pán apróbb hibákat követett el. Igen jó és tiszta hangja van, s ami a legfontosabb, tud bánni vele, így a legnehezebb része­ket is példásan oldotta meg. Ez utóbbit azért hangsúlyozom, mert a legtöbb versenyző a hangosabb, dinamikus részek­nél nem tudta ellenőrizni hang­ját, nem tudta követni a dal­lamot és éneklése természetel­lenes lett. Farkas Zsuzsa azért Is végzett az első helyen, mert mély átélléssel énekelt, de a mozgástechnikáján még csiszolni kell. Nagy Lea kultu­ráltan énekelt, és részben rá is vonatkoznak a győztesről mondottak; kár, hogy néha el­harapta a szóvégeket. A férfi- énekesek közül Rácz Alajos hangja volt a legerőteljesebb, azonban ő is elkövette néhány­szor az imént említett hibát. Dinamikus előadásmódja meg­érdemelt sikert aratott. Általános jelenségként ta­pasztaltuk, hogy az énekesek hangja, egy-két kivételtől elte­kintve iskolázatlan, ami persze részben érthető, hiszen amatő rökről van szó. Továbbá: baj van a kiejtéssel, sok szó, szó- kapcsolat érthetetlenül hang­zott, ei -eltűntek a szó végek, következésképpen* a szereplők nem tudták helyes ütemben énekelni a dallamot, siettek, vagy éppen késtek. Talán a ta­pasztalat. gyakorlat hiányának a következménye, hogy több előadás nem volt folyamatos, Jfrlíiif hi­79- ÚJ FILMEK ­PANTELEJ (bolgár] hangról hangra énekelték a dallamot, megfeledkezvén az átmenetről. Vagyis nem hatott természetesnek az éneklés, in­kább mechanikusnak. Van mit javítani a légzés- és mozgás- technikán is. Legtermészeteseb­ben a galántai Stojka Dezső viselkedett a színpadon.­De igazságtalan dolog lenne csupán a hibákról szólni, írá­som még azt a benyomást kelt­hetné, hogy alacsony volt a verseny színvonala. Ez pedig nem igaz. A hibák többsége ta­pasztalatlanságból ered, szor­galmas munkával kiküszöböl­hető. A színvonal magasabb volt, mint a két évvel ezelőtti. Ehhez hozzájárult, mint emlí­tettem, a nagyszerű zenekar, a hálás közönség, mind az elő­döntő, mind a döntő közönsé­ge, és maguk a versenyzők, akik, egy kettő kivételével, jól Rácz Alajos Nagy I,ea (Prandl Sándor felvételei) felkészültek. Néhány gyöngébb szereplésnek talán a lámpaláz volt az oka. örvendetes, hogy alig hallottunk riasztóan érzel­mes előadást, vagy éppen túl­dramatizált éneket. A legtöb­ben átérezték a dal hangula­tát, és ennek megfelelően éne­keltek. Véget ért tehát a verseny, megismeri iink néhány tehetsé­ges fiatalt. Itt érdemes megje­gyezni, hogy az első három he­lyezett Bratislavából való, ahol, úgy tűnik, több lehetőség van a fejlődésre, Farkas Zsuzsa pél­dául gyermekkórusban énekelt, és a rádió is foglalkoztatja. De önkéntelenül is fölvetődik a kérdés: hogyan tovább, hogyan tudják hasznosítani tehetségü­ket a legjobbak. Nem alaptalan az aggodalom, hiszen a koráb­bi győztesekről szinte semmit nem hallunk. A verseny célja, hogy fórumot adjon az amatőr táncdalénekeseknek, és hogy újabb színfolttal gazdagítsa nemzetiségi kulturális életün­ket. Mindebből azonban semmi sem lesz, ha hagyjuk elkallód­ni az énekeseket. Átgondoltab­ban kellene segítenünk őket, szakmai szempontból is. Fejlő­désükben fontos szerepet játsz­hatna a Csehszlovák Rádió ma­gyar adása, a mostaninál bi­zonyára többet tudna tenni a CSEMADOK és más társadalmi szervezetek. GYUROVSZKY LÄSZLÚ Variációk egy témára Edita Spannerová kiállításáról A duna szerdahe lyi l Dunajská Streda) Csallóközi Múzeumban október folyamán Edita Span- nerová alkotásaival ismerked­het meg a látogató. A kiállí­tott, mintegy 60 alkotása a hat­vanas évek elejétől szemlélte­ti a (művésznő törekvéseit, nyújt — korántsem teljes — át- teikintést fejlődéséről. Edita Spanner óvá kiállított képei bensőséges, intim líralsá- gú művészi vallomás tárgyi do­kumentumai. Témaválasztásá­nak középpontjában a nő és a természet áll. Vásznairól kacér hölgyek, áldozatkész anyák, fiatal lányok tekintenek le reánk. A festészet kifejező esz­közeivel tolmácsolja a nő tár­sadalomhoz fűződő viszonyát, családon belüli helyzetét, érzel­AZ IRODALMI SZEMLE LEGÚJABB SZÁMA Kányádi Sándornak, a jeles romániai magyar költőnek ajánlott Gál Sándor-ve rssel kezdődik irodalmi és kritikai folyóiratunk, az Irodalmi Szem­le napokban megjelent 1979/7-es száma. Fábry Zoltán elveszettnek hitt kéziratát, a Bécsi hal ált ánc-ének: 1921 cí­műt, amelyet a stószi gondol­kodó alig huszonhárom évesen írt, Fónod Zoltán teszi közzé. Csontos Vilmos, Veres János, Tűrök Elemér, Zs. Nagy Lajos, Varga Imre egy-egy verse és a Dénes Imre fordításában meg­jelentetett Ian Hamilton Finlay A telekvadászok című egyfel- vonásos színmű ugyancsak fi­gyelmet érdemel. Akárcsak a Műhely-rovat. A XXII. évfolya­mában levő folyóirat szerkesz­tői mindig nagy gondot fordí­tottak a kezdő s fiatal alkotók felkarolására. A Műhely-rovat­ban most tizenegy szerző tol­lából olvashatunk verseket, prózát, illetve kritikát. Barak László, Mészáros István, Karsay Katalin, Cuth János, Kiss Pén­tek József, Kendi Mária, Jókai Lajos, Molnár Imre, Kövesdt Károly, Bettes István és Molnár László neve a Szemle-olvasók előtt nem ismeretlen, de bizo­nyára valamennyi olvasó sze­retné, s irodalmi életünk is azt kívánja, hogy jelentős mű­vek fölött állva egyre gyak­rabban jelentkezzenek ezek a nevek. Fölfigyeltető nyelvi elemzést nyújt Simkó Tibor Ti- kirikitakarak című gyermek­verskönyvéről Tözsér Árpád a Kritika című rovatban; ugyanitt Cselényi László ír Nagy László költészetéről. Az Élő múlt című rovatban Dobossy László és Za- labai Zsigmond Móricz Zsig- monddal, Trugly Sándor pedig Móra Ferenccel foglalkozik. A Figyelő-ben Forbáth Imre Cso­daváró, Kecskés László Komá­romi mesterségek és Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szó­tára című című könyvéről ol­vashatunk kritikát. Urbán Klá­ra cikkismertetése, Gágyor Pé­ter jegyzete, Szuchy Márta cik­ke s az első cseh Szabó Lő- rinc-kötetről szóló híradás mel­lett olvashatjuk még Grendel Lajos Örkény-búcsúztatóját. —szeg—< mi világát, s egyben megkísér­li e problémák pszichológiai mélységű elemzését is. Edita Spannerová festészete az utóbbi években a szinte mo. notematoikus és mégis megle­pően sokrétű figurális alkotá­saival tűnik ki. A művésznő már pályakezdete óta vonzódik a figurális ábrázolásmódhoz, kompozícióit törékeny, légiesen lágy líraságú alapokkal népesí­ti be. S bár .képei között szinte sohasem fedezhetünk fel port­réi hűséggel megfestett ábrázo­lásokat, realista szemléleten alapuló, sajátságos nőtípusát felhasználva közli velünk képei e szme i - ta r ta lm i v o na t koz ása i t. Nőalakjai mellett Spannero­vá másik gyakran használt ele. me a fa. Hasonlóan a figurá­hoz, elhelyezésével néhol ez is szimbolikus feladatot lát el, vagy a néző figyelmét az alko­tás domináló, tartalom formáló elemeire irányítja. A figuráit körülvevő kör­nyezetet, a tájat vagy az ábrá­zolt tárgyakat leegyszerűsítve, mégis a kompozíciót szerves egésszé ötvözve jeleníti meg. Érdekes, hogy az évek során Spannerová festészetének nem­csak a tematikája, a kifejezé­si eszközeinek összessége, de színhasználata is változott, je­lentős átalakuláson ment át. Míg a hatvanas évek közepéig főként a vöröses és bannás ár­nyalatokat részesítette előny­ben, addig a hetvenes években egyre inkább a kék és zöld színárnyalatok alkalmazása fe­lé fordul. Ha emneik a tárlatnak egye­düli célja a gyönyörködtetés lenne, álltkor is elérte volna cél. ját, mert Edita Spannerová kép­zeletre erősen ható, poetikus alkotásai művészi értékük mel­lett rohanó világunk emberé­inek gyöngédség utáni vágyát is kifejezésre juttatják, örök em­beri érzéseiket tolmácsolnak, s talán éppen ezért késztetnek bennünket csöndes, elmélyült szemlélődésre.NAGY KORNÉLIA Űj színfoltot jelent a bolgár filmművészetben Georgi Sztoja- nov műve, a Pant ©lej. A gyen­géd iróniával átszőtt film azért is érdekes, mert olyan témá­hoz nyúlt szokatlan módon, amely a bolgár filmművészei­ben korábban csak tragikus pátoszú, komor-hősies megvi­lágításban jelent meg. A film főszereplője Pantelej, kedves, kétbalkezes falusi taní­tó. jellegtelen ember, aki külö­nösebben sohasem érdeklődött a körülötte zajló események iránt, nem izgatták őt a világ dolgai. Pedig a második világ­háború utolsó év étien ismerked­nek merőben ellentmond. Pozi­tívuma az alkotásnak, hogy netmcsak a főszereplőt, hanem az egész történetet ironikus megvilágításban mutatja be. A háború nem történelmi háttér­ként van jelen a filmben, ha­nem a cselekmény szerves ré­sze; tragikus eseményeinek áradatában alakul- for m ál 6 d í k Pantelej magatartása: az önma­gát tétlenségre kárhoztatott, a társadalmi mozgás perifériájá­ra szorult egyén szinte akara­ta ellenére válik hőssé. Georgi Sztojanov alkotása azt is jelzi, hogy a történelmi sorsfordulók művészi ábrázó Iá* díink meg vele. Már-már azt hisszük, hogy a háború vihara elkerüli őt, amikor véletlenül az ellenállási mozgalomba ke­veredik. S noiia született an<ti- hős, a kalandos események sodrában hősiesen hajtja végre a konspirációs feladatokat. A történet alaprajza nagy emberi drámát sejtet. A film lé­nyegében az is, bár műfaja en­POENARU DOKTOR sában a hősiesség mellé ho­gyan épül szervesen e tragikus események derűsebb láttatása. Egy új nemzedék hangja ez, amelynek az ellenállás, a par­tizánmozgalom már nem köz­vetlen élménye, s ezért — bár a hősi korszaknak kijáró tisz­telettel —, de elfogulatlanab- bul látja a történelmet, s azt visszafogottabban ábrázolja. (román) A román film címszereplője orvos, aki tudását teljes egé­szében az emberiség szolgála­tába állítja, tudatosítva, hogy élete szolgálat, a humanizmus fennkölt eszményeinek szolgá­lata. Életútját a két világhábo­rú közötti időszakban követhet­jük nyomon, amikor az orvos­nak komoly társadalmi és ma­gánéleti nehézségekkel kell szembenéznie. Ezekben a vész­jósló években egyetlen fegyve­re a hivatása és emberi tartá­sa, Akarva-akaraílan ugyanis szembe kerül a társadalmi renddel. Az orvos mindaddig tivol tartotta magát a politi­kai eseményektől, bezárkózva hivatásába, hagyta, hogy a tör­ténelem elhaladjon mellette. Határhelyzetbe kerülve azonban válaszúira, politikai hovatarto­zásának megvallására kénysze­rül. Dinu Tanase rendező nem csupán a cselekményt, hanem a kifejező eszközöket is a hős átalakulása és politikai érés© bemutatásának rendelte alá. így értelmezte szerepét Victor Rebengiuc, az orvost alakító színész is. Mivel a rendező túl­ságosan ügyelt a jellemrajzra, a figura belső átalakulására, a történelmi motívumokat helyen­ként háttérbe szorította, ezek pedig a hitelesség szempontjá­ból lényegesek lettek volna. A film befejező részében az ará­nyok ismét helyrebillennek, az ábrázolásmód szinkronba kerül a jellem- és környezetrajzzal, a politikai események bemutatá­sával. HÁROM TIGRIS HÁROMi TIGRIS ELLEN (olasz) Három önálló történetet öt­vöztek kerek egésszé az olasz film alkotói, Steno és Sergio Corbucci. ötletük nem új­szerű, hiszen az olasz filmmű­vészetben a korábbi évtizedek­ben is készült számos „elbe­szélésgyűjtemény“. Az ered­mény szempontjából ez azon­ban mellékes, hiszen az alko­tók nem világrengető dolgok­ról akartak szólni, hanem az olasz hétköznapok egy-egy fo­sodik egy kalandéhes bárónő­ről, a harmadik egy félszeg s riadt arcú ügyvédről szól. Már ebből is sejthető, hogy a tör­ténetek szereplői sok-sok ko­mikus helyzetbe kerülnek, s míg ők az események forgata­gában sodródnak, a nézők jól szórakoznak esetlenségükön és emberi gyarlóságaikon. Az al­kotók azonban ügyeltek az arányokra, a jó ízlésre, kerül­ték a harsányságot. A film nem Az olasz vígjáték egyik kockája nák helyzetét, megmosolyogta­tó figuráját kívánták bemutat­ni. S törekvésüket siker koro­názta. Siker, mert filmjük mulatsá­gos, a jótékony humor nyel­vén szórakoztat. Az első tör­ténet ©gy vidéki papról, a má­több, mint kellemes kikapcso­lódás, de hu számba vesszük,, hogy az utóbbi években éppen az olasz filmesek műhelyéből mennyi olcsó produkció, bóvli áru került ki, a végeredmény nem elhanyagolható. —ym— 1979. X. 23. A bolgár film egyik jelenete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents