Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-20 / 248. szám, szombat
Hamis kártya, meddő igyekezet Robert: Jean Longuet, Mark Karoly dédunokája, a közel* múltban nálunk is megjelent világhírű Európa szívében cínif könyvében idézi John Foster Dullest, a hidegháború bős* harcosát: „Nyugatnak — mondotta a volt amerikai külügyi miniszter — vissza kell hódítania Csehszlovákiát, valamint a többi országot is, amely a szovjet szférába került A hidegháború óta a világon sok minden megváltozott, elsősorban az erőviszonyok *— a szocializmus és a béke javára, az imperializmus és a háború kárára, Dulles ófa azok a módszerek és az a taktika is megváltozott, amelyet az Imperializmus a történelem megváltoztatásáért folytatott küzdelmében alkalmaz. Nem titkolt keserűséggel veszi tudomásul, hogy katonai csapással nem lehet elpusztítani a világsZocia- lizmust. Ezért más úton, „belülről“, a kormányokon keresztül belső bomlasztássaí, ideológiai diverzióval, az árulók lel- ■ kének megvásárlásával próbál kozik. A három évtized alatt nem változott meg az a Dulles-féle kísérlet, hogy „Csehszlovákiát visszahódítsák“. A Csehszlová- kia-ellenes kampányoknak azonos a hátterük. Ma ugyanaz, mint Február, vagy 1968 után. Azt is tudjuk, mi ellen irányulnak a támadások — hazánk szocialista jellege ellen. A Csehszlovákia elleni támadásokban ugyanúgy, mint a többi szocialista ország elleni támadásokban sok erő, intézmény vesz részt: a NATO stratégáitól, a nemzetközi monopóliumoktól, a katonai-ipari komplexumoktól, a sajtókirályoktól, a reakciós erőktől kezdve a jobboldali opportunistákon, az árulókon keresztül egészen „a belső bomlasztó erőkig“ melyeket a NATO propagandája „disszidenseknek“ nevez. Allamfordufatok „erőszak alkalmazása nélkül" Nincs semmi új a Nap alatt, A „disszidens“, a kommunistaellenes panoptikum divatos figurája sem új: a volt milliomos, áruló, trockista fia, az el nem ismert törtető, a kudarcot vallott ellenforradalmár. Azok az emberek, akik nem törődtek bele az 1948-ban, vagy húsz évvel később szenvedett vere ségükbe, bosszút forralnak. Államellenes csoportokat próbálnak szervezni, provokatív pamfleteket gyártanak, hamis híreket terjesztenek, rágalmazzák a társadalmat és az álla-' mot. Lényegében mindezt kül- földi megrendelésre teszik. A burzsoá sajtó nagy elismeréssel ír ezekről a szolgáltatásokról, s a dollárokkal sem taka-' rékoskodnak. „Disszidens“ — ez a fogalom a hidegháború leghevesebb éveiben tönt fel, amint ezt A. Brown amerikai szerző „Drop- shot — a Szovjetunió elleni háború amerikai terve 1957-ben“ című könyve is tanúsítja. (Dropshot = meglepetésszerü akció). A könyvet 1978-ban adták ki, de azokat a dokumentumokat tartalmazza, amelyeket az amerikai hadsereg vezérkarának tagjai 1949-ben dolgoztak ki a Szovjetunió elleni háború terveivel kapcsolatban. A Dropshot-terv a szocialista országok ellen folytatott hidegháború eszközének tekinti a pszichológiai háborút: „A pszichológiai háború rendkívül fontos fegyver lehet, amely segíti a szovjet emberek körében a renegátok megnyerését. Alapvető célja, hogy megakadályoz-* za: a Szovjetunió nemzetei és szatelit-államai támogassák a mai rendszert.“ Az ilyen árulásra gondolt az antikommunizmus egy másik stratégája (az NSZK-beli Alard von Schack), amikor Szellemi harc az egymás mellett élésben (tehát a békés egymás mellett élés viszonyai között) című cikkében egész nyíltan azt javasolta, hogy a szocialista országokban a nyugati eszmék tudatos, vagy ösztönös képvij selőit használják ki ugyanúgy, mint a „nemzetiségi ellentéteket, a vallási előítéleteket és az emberi gyengeséget Is“. Mire kell ezt kihasználni? „Arra, hogy ezekben az államokban Sord n latot érjenek el erőszak nélkül*. Mit árult el a Die Zeit Az antikommunisták ezért rendkívül sokra tartják a „disszidenseket“. Ezt árulta el u nyugatnémet Die Zeit, amikor krokodilkönnyeket hullatott amiatt, hogy hatóságaink megfosztották állampolgárságától P. Kohoutot és nem engedélyezték a köztársaságba vaió visszatérését. „A szenvedés szemtanúinak inkább a szenvedés színterén kellene tartózkodniuk, mint itt (vagyis az emigrációban) mivel itt nagyon könnyen a politikai taktika, az opportunizmus és a kényelem befolyása alá kerülnek,“ Vértanúra van szükségük. Azonban nem Bécsben vagy Münchenben, hanem sokkal Inkább Prágában, Moszkvában, Varsóban. Szomorú tapasztalatokkal rendelkeznek: „A kommunistaellenes ellenzék hány hőse került az opportunizmus és a kényelemszeretet befolyása alá, az emigráns dicsőség mesterségesen szított lángja röbb esetben törvényszerűen kialudt. A mártírok hasznavehetetlen dollár hörcsögökké váltak. Ilyen volt Szolzsenyicin. De sokan mások is így végeztek. Ezért látták volna szíveseb oen Kohoutot is Prágában. A Le Matin de Paris francia újság október 10-én ezt egész nyíltan beismerte, amikor közölte azt a beszélgetést, amelyet még egy évvel ezelőtt, Bécsbe való elutazása előtt készítettek Kohouttál. A cikk szerint Kohout irányította nagyrészben a Charta híveinek tevékenységét. Az újság egyúttal felhívta a nyugati sajtót, tanúsítson nagyobb érdeklődést a csehszlovák bomlasztó erők tevékenysége iránt. Kohout a beszélgetés során így dicsekedett: „Látják, itteni (prágai) tevékenységein hasznos. Kényelemben élek a Nyugatról kapott szerzői díjakból, jelentős tevékenységet fejthetek ki, a csehszlovákiai ellenzék központja lehetek“. Azután, hogy hatóságaink nem engedélyezték Kohoutnak Csehszlovákiába való visszatérését, bizonyos nyugati körök felháborodtak. Ez természetes. Tudták, hogy nemcsak egy „disszidenst“, hanem egy ügynököt is elvesztettek. Mint az arisztokraták Marx korában A „disszidensek“ (de nemcsak ők) azt a látszatot akarják kelteni, hogy politikai mozgalmat képviselnek. A valóságban „ezek a csoportok számbelileg kicsinyek és nem gyako^ rolnak hatást a tömegekre“, amint ezt tavaly sajnálkozva megállapították az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán burzsoá osztályai neves képviselőinek tanácskozásán. A dicsőség látszatát a reakciós propaganda mechanizmusa adja a „disszidenseknek“. Szóhoz azonban csak akkor jutnak, ha ez számukra a konkrét viszonyok között kívánatos — természetesen a szocializmus, az enyhülés, a leszerelési kezdeményezések stb. ellen. A nemzetközi antikommunizmus vezérkarai ezért tanúsítanak olyan nagy érdeklődést az ellenfél hátországában minden árulásra hajlamos ember iránt. Ezért újítják fel kapcsolataikat a maradék jobboldali szocialistaellenes erőkkel és erre nemcsak titkos eszközeiket, hanem a diplomáciai hivatalok szolgálatait, a turizmust stb. is felhasználják. Ösztönzik ezeket az erőket, egybehangolják tevékenységüket, bevonják őket a hírszerző szolgálatba. Tavaly Lisszabonban az ún. észak-atlanti összejövetel tanácskozásain megvitatták a „disszidensek“ feladatait. A NATO-kormányok azt javasolták, hogy „állandó szilárd nyomást kell gyakorolni a keleti kormányokra“ és „hatékonyabban támogassák" az ideológiai árulókat. Megállapították, hogy „a harcot szélesebb keretek között kell folytatni“. A „disszidensek“ és külföldi patrónusaik természetesen megpróbálják elkendőzni valódi küldetésüket és céljaikat. Tudják, megfontolatlanság lenne a részükről, ha a kapitalizmus felújításának, a terrorizmus, a kormányok megdöntésének jelszavával lépnének fel. Ezért akarják tökéletesíteni a szocializmust, ezért védelmezik az emberi jogokat. Az egyik olasz folyóirat a csehszlovákiai „disszidenseket" demokratikus baloldaIi(!) ellenzéknek nevezi. Ezek a politikai hajótöröttek azonban sokkal inkább a régi francia és angol arisztokratákra emlékeztetnek. Több mint másfél évszázaddal ezelőtt kinevették őket, amikor az új történelmi erőről, a fiatal burzsoáziáról beszéltek és azt hirdették, hogy csak a kizsákmányolt munkásosztály érdekében harcolnak ellene. „Az arisztokraták a proletárok és koldusok tarisznyáját zászlóként lobogtatták, hogy megnyerjék a népet“ — írta Marx. „De amint követték őket, zászlójukra kitűzték a régi hűbéri címereket“. Az újkori arisztokraták, a „disszidensek“ az „emberi jogok“, a „baloldali ellenzék“ zászlóját emelik magasra. Van amikor a Chartáról, máskor a jogtalanul üldözöttek védelmére alakult bizottságról beszélnek. Ha azonban megnézzük őket közelebbről, zászlóikon ott vannak a régi ellenforradalmi jelszavak. A ,,disszidensek“ osztályalapía A Commet-sen, Nagy Britannia Kommunista Pártjának kéthetenként megjelenő hetilapjában a közelmúltban az egyik olvasó felvetette a kérdést, hogy Nyugaton miért olyan nagy a lárma a szocialista országok maréknyi árulója körül, az állítólag veszélybe került jogaik miatt. Az olvasó kérdése: ,,A disszidenseknek mi az osztályalapía, ki fizeti őket?“ A válasz, amint a folyóirat írja, egyszerű. „Az egységbon- túk osztályalapja a Szovjetunió és a többi szocialista országon kívül található meg. Ez az osztályalap a monnpolkapi- falizmus, a nemzetközi reakció osztálya, az az osztály, amely felelős Chiléért és Vietnamért“. Ezzel a •megállapítássa'i csakis egyetérthetünk. Henk Hoekstra, a Holland Kommunista Párt elnöike, a n y ugat -eu r ópa i kom műm sta mozgalom egyik vezetője így nyilatkozott a „disszidensek“ problémájáról: „A NATO politikusai védelmezik a disszidensek emberi jogait. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a disszidensek a valóság Iván a NATO t szolgálják és a kapitalizmus felújítását szorgalmazzák a szocialista országokban.“ A Hol’iand Kommunista Párt elnöke rámutatott a NATO-országok uralkodó körei „disszidensek“ iránt tanúsított nagy érdeklődésiének nemzetközi hátterére is: „A „disszidensek“ segítségével akarják kétségbe- vonn.i a szocialista országok becsületes béketöreikvését, félre akarják vezetni a NATO-országok közvéleményét, meg akarják törni a közvélemény küzdelmét a 'lázas fegyverkezés ellen és így folytai mi a háborús előkészületeiket.“ Hoekstra szerint „ennek a tevékenységnek nincsen semmi köze az emberi jogokhoz.“ Az ötödik hadoszlop Figyelemre méitó * Le Nou- vel Observateur francia folyóirat ,, dissz idén se k ke’i “ kapcsolatos észrevétele. „A probléma nem humánus jel'legű, hanem poitiikei“. Leszögezte, hogy a disszidensek esetében „nem személyes védelmük a eé), hanem az ellenzék csoportosulásának kialakítása.“ Más szavakkal a szocialista társadalom keretében valamilyen ötödik hadoszlopot akarnak kialakítani. Az egyes NATO. országok kormányai is támogatják ezt a törekvést. Ezzel közvetlenül beavatkoznak országunk bel ügyeibe és megsértik a helsinki Záróokmány alapelveit. Felháborító az a kísérlet, hogy a „disszidensek“ kérdését megpróbálják összekapó solili az enyhülés további sorsával. Mit akarnak elérni? Rá akarják kényszeríteni a szocialista országokat, hogy az enyhülés támogatásának bizonyítékául vegyék szó nélkü'i tudomásul, tolerálják az ötödik had ősz lop törvényellenes, szo- c ia 1 is ta e 1 lenes tevéken y sé gé t, sőt folytassanak vele párbeszédet. Ellenkező esetben szerintük megsértjük a Záróokmány „harmadik kosarát,“ A nemzetközi zsarolás új formáját tapasztaljuk: ha enyhülést akartok, tegyetek engedményeket. Vagy, vagy. Ezek az újkori zsarolók azzal számolnak, hogy a kommunista rendszerek az enyhülés érdekében nem tesznek semmit a „disszidensek“ ellen. Az antikommu- nizmus azt hiszi, hogy az enyhülés egy duplafenekű bőrönd, az információcsere és a kölcsönös látogatások jelszavával most mélyebben behatolhat a szocialista társadalomba. Be akar avatkozni belügyeinikbe, ránk akarja kényszeríteni saját akaratát. Olyan okosaik Is akadtak, akik a határon túlró’i akarnak bennünket kioktatni, ultimátumokat alkarnak nekünk küldeni, s meghatározni, ln)#y ki lehet köztársaságunk <iHonpolgára. Elég megfontoltak és határozottak vagyunk Igen, számunkra nagy kincs a béke. A mi államunk, a mi társadalmunk legközelebbi szövetségeseink oldalán őszintén arra törekszik, hogy az enyhülés folyamata továbbra is sikeresen fejlődjön, és Európában s világszerte tovább szilárduljon az együttműködés. Ez azon ban kivétel né'ikül az összes nemzetre vonatkozik. A béke oszthatatlan, ezért nem lehet vele kereskedni. Már átéltük, hogy áruba bocsátották nemzeteink és köz társaságunk sorsát. München idejében. Mint ismeretes, az egység ben tók iránt tanúsított elnéző álláspont, az engedményeik nem hoztak békét. Csak szenvedést, a köztársaság szétesését. Ma nincsen semmi okunk arra, hogy gyengék legyünk, engedmélyeket tegyünk bánmiiyen ürüggyel is. Csehszlovákia 1979-ben nem ugyanaz, mint Csehszlovákia 1938- ban. Nagyon tévednek azok, akik az enyhülési folyamatot és a helsinki Záróokmányt olyan váltónak tekintik, amellyel a szocialista országok kötelezték anagukat, hogy teret biztosítanak az el len forradalmárok nak, feljogosítják őket a szocialista állam bomlasztására. Ha bárki is megkísérli az ötödik hödosz'iop kialakítását és támogatását, legyen szó kisebb, jelentéktelen csoportokról is, nem lehetünk közömbösek az ilyen tevékenységgel szemben. Elég megfontoltak és határozottak vagyunk. Szent köte le sség ün kneik tekin tjük, hogy meg védjük vívmányain^ kát, ameiyeket népünk a fasizmus és a kapitalizmus elleni küzdelmekben harcolt ki — a szocializmust, a nép hatalmát, nemzeteink egységét, a biztonságot, a békés életet, a szocialista országok szilárd nemzetközi tesvériségét. Ezek az anyagi, erköícsi és szellemi értékek közös tulajdonunkat képezik. A forradalom, az előttünk élő nemzedékek hagyatéka arra kötelez bennünket, hogy megvédjük ezeket az értékeket. Állandóan időszerű, felejthetetlen társadalmunk számára az a tanulság, amelyet Münchenből, a Február előtti osztályharcokból, majd az I960 évi eseményekből vont le. Nagyon tévednek mindazok, akik nálunk vagy külfö’idön társa da lmu nk gye n g e sé gé ve 1 számolnak és akik a már lejáratott kártyával akarnak ellenünk játszani. Ez a kártya hamis, igyekezetük meddő. ZDENÉK HORENl A osztrák Dia Furche JlTlJLs című folyóirat — ahogy inár jónéhányszor az utóbbi hetekben — most újabb Csehszlovákia-ellenes „olajat öntött“ az antikommunizmus tüzére. Éppen az említett lap hasábjain olvashedt feketéző tábornok akadt fenn, aki jelenleg az amerikai hírszerző szolgálat, a C1A szolgálatában áll. O állítólag tudott arról, hogy valamiféle „Polárka“ fedőnév alatt támadást tervezünk Ausztria ellen. A Die hatta e héten az osztrák polgár ezeket a hátborzongató híreket: „pusztán földrajzi szempontból a cseh területek megfelelő terepül szolgának a Bajorország területén állomásozó NATO- erők elleni támadáshoz és ez egyúttal veszélyt jelent Ausztriára nézve is. A bajorországi NATO-szárny elleni esetleges támadás ugyanis Dél-Csehországból indulna ki Mühlviertelen keresztül“. A Die Furche lefordítva barázdát jelent. Tény, hogy az osztrák lap szerkesztősége a múltban már több antikom munista barázdát szántott. A Die Furche (Barázda) ekéjén eztáttal Sajna, a hírFurche szerkesztőségében csakúgy, mint Ausztriában bárhol, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ez sze- menszedett hazugság, amely CIA-kürökből ered. Annál is inkább, mert Šejna, aki a kémszolgálat egyik legbuzgóbb ügynöke, maga is megerősítette ezt. Ügy látszik, a Die Furche-t a hír közzétételében ez sem zavarja, csakúgy mint a CIA-központ- ban a „szennyes trükkök*'1 osztályának urait. Ök Šejná- han az emberükre leltek, aki mindenre képes, úgy táncol, ahogy a talp alá valót húzzák neki. Vajon az osztrák lap miért porolja le most újra ezt a régi történetet? Igiaz ugyan, hogy ebben a szerkesztőségben sosem nézték jó szemmel a csehszlovák—osztrák kapcsolatok kibontakozását. A Die Fur- che urai nyilván azért hozakodtak elő ismét a „csehszlovák veszély“ hangoztatásával, hogy a kormánynak és magának Kreisky kancellárnak is megnehezítsék a helyzetét és — 3aját szájuk íze szerint — olyan állás- foglalásra késztessék, amelynek hangneme Csehszlovákia-ellenes. Aljas játék ez. Egyúttal persze rövidlátó igyekezet is, mert célja, hogy ártson a sikeresen kibontakozó csehszlovák-osztrák jószomszédi kapcsolatoknak. Azoknak a kapcsolatoknak, amelyek reményteljesen fejlődnek és nem utolsó sorban az európai békés légkör és együttműködés fontos összetevői. A szomszédos országok legsajátabb érdeke, hogy kölcsönös kapcsolataik — az Ausztriában ezt nem jó szemmel nézők ármánykodása ellenére — gyümölcsözően fejlődjenek továbbra is. DUŠAN RGVENSKÝ X. 20. 1979.
