Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-16 / 244. szám, kedd

Méghcflr Dénes Ferenc elvtárs Mély megrendüléssel közöljük, hogy Dénes Ferenc elvtárs, pártunk alapító tagja, lapunk volt főszerkesztője hosszan tar­tó súlyos betegség után tegnap 77 éves korában elhunyt. Te­metése pénteken, 1979. október 19-én, 11 órakor lesz a brafis- lavai krematóriumban. Néhány héttel ezelőtt, a Má­riách Könyvkiadó megbízásából, interjút kértem tőle. Akkor már huzamos betegségétől megrok­kanva vette át tőlem az írásban elkészített kérdéseket, hogy tá- vollétemben — a Szovjetunióba utaztam riportűtra — elgondol­kozzék fölöttük és ígéretéhez fifteen megválaszolja őket. Ért­hető módon elsősorban azt fir­tattam, hogy pártunk egyik ko- nos alapító tagja, számos tiszt­ség volt viselője, a harcos és eívhű kommunista mit mond­hat, mit akar tovább adni a fia­taloknak. Azoknak, akikre ma­holnap a szocializmus és a kommunizmus építésének ne­héz, de nemes feladata, min­dennél fontosabb küldetése há­rul. Akkor még nem tudhattam, hogy ezek a kérdések megvála­szolatlanok maradnak. Az is, amelyet így fogalmaztam meg: „Hátad mögött több van három­negyed évszázadnál. Ilyenkor még a vitális embereknek is bele kell nézniük a visszapil­lantó tükörbe, hogy megvon­hassák a mérleget. Ha te most ezt teszed, hogyan sommázod életpályádat, ame'iy oly szoro­san összefonódott kommunista pártunk történetével? Miben latod életed célját és betelje­sülését? Mineik jegyében adod tovább a kommunista harcosok fáklyáját?“ Most, e befejezetlen interjún é« egy beteljesedett éfietúfon töprengve, erre o kérdésre to­rt,! (doniképpen magam is választ tudok adni. Választ tudok ad­ni mindazokkal egyetemben, akik Dénes elvtársat — a löbbi iközött teljes tizenhárom éven át az Új Szó főszerikesztőjéi — ismerték. Kommunista volt, aneggyőv/ó- ’déses, elvihű, következetes, har­cos szeltemű. A polgári Köztár­saságban ezért vállalta mind­azt, ami ezzel járt. A küzdelmes életet, a fáradságos munkát, az áldozat>otkat és mindent össze­vetve, több mint négy esztendei börtönt is. A polgári köztársaság szét­zúzásától, 1939-től 1949 jg, 1el- jes tíz esztendőt töltött politi­kai emigránsként a Szovjet­unióban. De nemcsak akikor, hanem annak előtte és utána js egyik je’iemző vonása, embe­ri és ezen belül feszes kom­munista magatartásának egyik sarsatek-öve volt a világ első szo­cialista á-Xlaana, a szovjetek országa, kommunista pártja és népe iránti meghitt viszonya. Életútja ennek jegyében töret­len. Mi a sze nkesz tőség ben becsül, lük és tiszteltük a pártunk, C sebszio vá ki a i Ko m m u n ista Pártja és általában a nemzet­közi munkás mozgalom iránti imély gyökerű odaadásáért. Ne­héz idékben is, amelyek a hű­ség próbakövét jelentették. S ugyanakkor megnyerő volt szá munkra, hogy nem félt kiállni, akár kockázatot is vállaYni, ha •igy találta, valami árthat a párt ügyének, valakivel szem­ben igazságtalanság történik. Emberséges volt, s jóllehet — természetesen — «> tévedéseket sem kerülhette el, hajrott a té­nyek, az érveik szavára s kész volt nézetét helyesbítem. A munka éltette, életereje páratlan volt. Ha valamit ezzel kapcso latban kieme 1 he t ü n k, ♦ükkor talán foként azt, hogy bárhová is állította pártunk, minden munkához kialakította bensőséges viszonyát. Teljes mértékben vonatkozik ez a párt lapkiadó vállalataiban és szer kész tőségei ben — több esetben magyar vonalon — ki­fejtett tevékenységére is. Dénes Ferenc elvtárstól bú­csúzva tehát joggal mondhat­juk: ebből a végéhez ért élet­pályából van mit okulnia, ta­nulnia fia la Inaik és idősebb­nek egyaránt, aki vállvetve a világ dolgozóinak százmilliói­val 1, a kommunizmus eszméi miegva lósí tásá nak szó Igá la tá ba á'itt. lg I.) KITÜNTETÉS fČSTK) — A Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke a Munkaérdemrendet adományoz­na Josef Kosprdának, a kožlíi (Havlíöküv Brod-i járás) Ma- !}us 9 Efsz elnökének 60. szüle­tésnapja alkalmából sokéves politikai és közéleti tevékeny­ségéért. Ä magas állami kitüntetést Hradec Královéban tegnap ad­ta át a jubilánsnak František Tesar, a kelet-csehországi ke­rületi pártbizottság vezető tit­kára. Küldöttségünk Moszkvába utazott (CSTK) — Csehszlovák küldött­ség utazott tegnap Prágából Moszkvába a KGST Végrehajtó Bi­zottságának 92. ülésszakára. A küldöttséget Rudolf Rohtfček, a szövetségi kormány alelnöke, ha­zánk állandó KGST-képviselöje. a KGST Végrehajtó Bizottságinak elnöke vezeti. Környezetvédelmi kiállítás (CSTK) — Bratislavában, a Kengyel Tájékoztatási és Kultu­rális Központban tegnap kör­nyezetvédelmi kiállítás nyílt. Több mint hatvan színes és fe­kete-fehér fénykép és több do­kumentum tájékoztatja a láto­gatókat azokról az eredmények­ről, amelyeket Lengyelország­ban a vj&ek, a levegő, a föld­felszín tisztaságának védelme [terén elértek. Ezenkívül a be­mutató képet ad a környezet- védelem szervezési, jogi és pe­dagógiai szempontjairól. KÖZÉLET — KARÓI. LACO, a szövetségi kormány alelnöke tegnap beiktat­ta tisztségébe Slavoj Vanéket, w Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság új választott főbíróját. Az ün­nepélyes beiktatáson részt vett Vladimír Mička, a CSKP KB osz­tályvezetője és más tisztségvise­lők. — ANDRKJ SÁRGÁK külkereske­delmi miniszter tegnap fogadta Pragában Olli )ohannes Auerót, a Finn Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A gazdasági vonat­kozású kölcsönös kapcsolatok Idő­szerű kérdéseiről tartottak eszme­cserét. — A CSEHSZLOVÁKIAI Antifa­siszta Harcosok Szövetsége Föde­rális Központi Bizottságának kül­döttsége František Misejének, a szövetség Föderális Központi Bi­zottsága elnökének vezetésével tegnap Rómába utazott, hogy • észt vegyen a háború áldozatai­nak és az ellenállási mozgalom résztvevőinek az általános lesze­relés javára megrendezendő nem- zefküzi találkozóján. — VEZETŐ KUBAI ÉPÍTŐIPARI DOLGOZOK küldöttsége érkezett tagnap Prágába Eduardo Grana- dnsnnk, az állami fejlesztésügyi bizottság alelnökének vezetésével. A Ruzynéi repülőtéren a vendége­ket a Cseh és a Szlovák Építő­ipari Minisztérium képviselői üd­vözölték. A küldöttség rövid prá­gai tartózkodás után Bratislavába utazott, ahol megbeszéléseket foly­tat az 1980—81 es évi építőipari, tndományos-mfiszaki együttműkö­dést tervről. — A LENINI KOMSZOMOL Köz­ponti Bizottságának meghívására tegnap a Szovjetunióba utazott a SZISZ KB hattagú hivatalos kül­döttsége, élén Miloslav Doökal el­nökkel. A küldöttség tagja Vladi­mír Remek alezredes, Csehszlová­kia árhajós pilótája és Michal Zoznfák, a SZISZ KB alelnöke, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizott­ságának elnöke Is. Moszkvaija érkezett Szíria párt- és kormányküldöttsége (CSTK) — A Szovjetunió Kommunista Párjta Központi Bi­zottságának, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének és a Minisz­tertanácsnak a meghívására hétfőn szírai párt- és kormány- küldöttség élén hivatalos ba­ráti látogatásra Moszkvába ér­kezett Hafez Asszad szíriai ál­lamfő, az Arab Űjjászületés Szocialista Pártja (Baath) arab vezetőségének főtitkára. A Vnukovói repülőtéren a szíriai küldöttséget az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­jai: Alekszej Koszigin minisz­terelnök, Andrej Gromiko kül­ügyminiszter, Dmitrij Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter, továbbá Borisz Ponomarjov. az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak póttagja, a KB titkára és más hivatalos személyiségek fogadták. ft NATO-TERVEK AZ ERŐEGYENSÚLY MEGBONTÁSÁT CÉLOZZÁK i Rendkívül időszerű a szovjet kezdeményezés iCSTK i — A szovjet közvé­lemény határozoítan elutasílja a Pentagon veszélyes terveit, amelyek arra irányulnak, hogy Nyugat Európában amerikai nukleáris közép-hatósugarú ra­kétákat helyezzenek el. Ezek a fegyverek a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen irányulnak, hangsúlyozza az Afroázsiai Népek Szovjet Szoli­daritási Bizottságának Moszk­vában közzétett nyilatkozata. Minden nép előtt világos, a NATO-országok törekvései — bogy megbontsák Európában az erőegyensúlyt, és elindítsák a lázas fegyverkezés új, veszé­lyes szakaszát nagyon vesze­delmeseik. A mongol dolgozók üdvözlik a Szovjetunió új békeikezdemé- nvezését, amely példíi és felhí­vás a többi országhoz, nogy eb­ft szovjet javaslatról a NA T 0 fegyverkezésé ről A nyugatnémet, o francia és a brit hodügymmiszler megbeszélései jCSTK) — Kétnapos megbe­szélésre jöttek össze Hamburg­ban a napokban az NSZK, Nagy-Britannia és Franciaor­szág hadügyminiszterei. Leo­nyid Brezsnyev berlini beszé­dében lelt szovjet békekezde­ményezésekről, javaslatokról és a Nyugat-Európa további felfegyverzésével kapcsolatos közös magatartásról konzul­tálnak. Brüsszelben tegnap három­napos kollokvium kezdődőit — a Belgiumot, Nagy-Britanniát Franciaországot, Olaszországot, Luxemburgot, Hollandiát és az NSZK-t tömörítő Nyugat-euró­pai Unió közgyűlésének ren­dezésében — az európai fegy­verkezési politikáról. A Nyugat-európai Unió köz­gyűlése elnökének, Kai-llwe von Hassel volt nyugatnémet hadügyminiszternek és Wil- Iried Martens belga miniszter- elnöknek beszédéből kiderült, hogy a kollokvium 400 részt­vevője, akik között ott van­nak a NATO és a Közös Piac képviselői is, terveket dolgoz ki Nyugat-Európa további fel­fegyverzésére. 'IBI ­fiW f. :-v-, i £ £íí\r * Í" /Mi , . ■r ^ a ■. ■ ■ $ Brutálisán "lépett }eT a rendőrség Árkusban, Dánia második leg­nagyobb városában azok ellen, akiket a súlyos lakáshiány arra kényszerített, hogy egy elhagyott, pályaudvari épületbe költöz- zenek be. A rendőrök behatoltak az épületbe, durván kiűzték a lakásfoglalókat, majd az utcán rájuk uszították a rendörku~ igákat. Hét személy a rendön beavatkozás következtében súlyos sérüléseket szenvedeti és orvosi elsősegélyben kellett részesíteni (ČSTK repr.) A KOMMUNISTÁK BEVONÁSA A KORMÁNYBA KULCSPROBLÉMA A Portugál KP országos tanácskozásának határozota Kambodzsai tiltakozás (ČSTK) — A Kambodzsai Népköztársaság külügyminisz­tériumának képviselője felszó­lította a thaiföldi hatóságokat, hogy ne sértsék meg az ország szárazföldi határait és felség­vizeit. Az SPK hírügynökség által nyilvánosságra hozott nyilatkozat megállapítja, hogy az elmúlt napokban thaiföldi hajók többször behatoltak Kambodzsa felségvizeire. A kambodzsai külügyminiszté­rium dokumentuma rámutat, hogy Peking kihasználja a helyzetet, és a tengeren támo­gatást nyújt a Kohkong tarto­mányban tartózkodó maradék Pol Pot-bandáknak. Ezenkívül a thaiföldi hatóságok engedé­lyezték a polpotista erőknek, hogy Thaiföld területén álláso­kat építsenek ki, ahonnan bomlasztó tevékenységet fejte­nek ki a törvényes kambodzsai kormány ellen. fanácsi választások előkészüle­teivel foglalkozott. A konferen­cián csaknem ezer küldött vett részt. A határozat haing súlyozza, hogy ma semmilyen politikai part sem képes stabil kormányt alakítani. Ha a demoikratiikus erők meg aikarják őrizni több­ségüket a parlamentben, és lét­re akarják hozni a demokrati­kus kormányt, akkor a kom­munista és szocialista pár Inaik kölcsönös megértést kell tanú­sítania. A kommunisták részvé­tele a kormányban az ország politikája demokratizálásának kulcsfontosságú problémája. A PKP határozottan elutasítja az ország belügyibe való külföldi beavatkozást és azt a nyomást, amelynek célja a kommunistáik kormányban va’ió részvételének mega ka dá 1 yozá sa. ben az irányban legyenek reá* lis lépéseket, hangsúlyozza az Ünen című mongol napilapban Nainsrajn Sodnom akadémikus, a Mongol Béikevédők Bizottsá­gának el nöike. A León y ml Brezsnyev által előterjesztett konstruktív leszerelési program rendkívül időszerű, tekintette! az Egyesült Államok és a NATO veszélyes terveire, hangsúlyoz­za a napilap. G E N F A politikai és polgárjogok érvényesítéséről (ČSTK) — Genfben, a Nem­zetek Palotájában megkezdődött az Emberi Jogok Nemzetközi Bizottságának ülése. A bizott­ság tagjai azok az államok, amelyek aláírták a politikai és a polgárjogokról szóló nemzet közi egyezményt. A bizottság feladata, hogy egyrészt meg­tárgyalja a tagállamok jelen­tését azokról az intézkedések­ről, amelyeket a megállapodás gyakorlati végrehajtása cé'ijá- ból foganatosítottaik, és figye­lemmel kísérje másrészt azt a haladást, amelyet ezek .az or­szágok a politikai és a polgár­jogok érvényesítése terén ér­nek el. A megállapodás a’iáírói kö­zött van valamennyi európai szocialista ország és Mongólia. Az Egyesült Államok és egyes más nyugati országok, amelyek ugyan állandóan hirdetik, mi mindent tesznek az emberi jo- gotk érvényesítése terén, egye­lőre neim csatlakoztak a nem- zetközi egyezményhez. A bizottság mostani ülésén a Lengyel Népköztársaság áltai beterjesztett jelentést tárgyalja meg. Önkormányzat bábtestülettel Hármas tárgyalások a palesztin kérdésről (ÖSTK) — Alexandriában teg­nap megkezdődött az egyipto­mi —ame ri k ai—iz rae 1 i munka­csoport ülése. Ennek feladata, hogy a Ciszjordániában és a Gáza i-övezet ben létesí tendő ún. palesztin önkormányzat kérdését megoVdja. A tegnapi megbeszé­lések fő napirendi pontja az egyiptomi és az izraeli állás­pont közelítése volt az ún. Pa­lesztin Nemzeti Tanács hatás­körének kérdésében, hogy ti. milyen széles jogkörrel ruház­zák fel ezt a tervezett báb tes­tületet. NOBEL DÍJASOK (ČSTK) — A svéd Királyi Tudományos Akadémia odaítél­te az idei fizikai és kémiai Nobel-díjakat. A fizikai Nobelj díjat megosztva Abdusz Sza- lam pakisztáni tudós, valamint a Sheldon Glashow és Steven Weinberg tudóspáros kapta. A kémiai Nobel-díjat Her­bert Brown amerikai tudós a bórtartalmú vegyületek és Georg Witting nyugatnémet tu­dós a foszfortartalmú vegyüle­tek kutatása terén elért ered­ményeiért kapta. Lapzártakor érkezett Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Állam­tanácsának e’inöke tegnap Ber­linben fogadta Viktor Kulikov marsailt, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát. A HÁROM ORSZÁG NEM LEHET ELLENFORRADALMI AKCIÓK BÁZISA Zambiai—zaire-i—angolai megállapodás (ČSTK) — Vasárnap óta Lu- sakában tanácskozik a zambiai, a zaire-1 és az angolai elnök elsősorban az Afriika déli részé­ben kialakúit helyzetről. 'A tárgyalások eredményeképpen megállapodást kötöttek a há­rom ország biztonságáról és gazdasági együttműködésének elmélyítéséről. Eszerint Zam­bia, Zaire és Angola kötelezik magukat, hogy nem engedik területüket a három ország va­lamelyike elleni ellenforradal­mi akció bázisáifl felhasználni. Kenneth Kaunda zambiai elnök bejelentése szerint a három or­szág vezetői a jövőben rendsze­resen fognak találkozni. (ČSTK) — A Portugál Kom­munista Párt hajlandó a szo­cialistákkal és az ország töb­bi haladó erőivel közösen meg­oldani a demokratikus többségi kormány létrehozásával kap­csolatos problémákat, állapítja meg a párt országos konferen­ciáján hozott határozat. Az Amadore városban megtartott értekezet a rendkívüli parla­menti választásók és a község-

Next

/
Thumbnails
Contents