Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1979-09-06 / 210. szám, csütörtök
LASSAN HALADNAK Ä SZÁNTÁSSAL SZLOVÁKIÁBAN A HÉT VÉGÉIG MINDENÜTT FEDÉL ALÁ KERÜL A GABONA Csehországban még Hóbort áll a termés 8 százaléka (ČSTK) — A szlovákiai mezőgazdasági dolgozók eddig a vetésterület 98 százalékán árvitáik le. Várható, hogy a hél végéig az utolsó 13 200 hektár gabona termése is tető alá kerül — állapítja meg tegnapi ülésén a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuminak a növénytermelés irányítá. fióva'i foglalíkozó bizottsága. A szalma begyűjtése gyorsabban halad, mint tavaly. Most nagy gondot kell fordítani a talaj előkészítésére az Őszi vetés alá. Eddig csak az összterület felén végezték el a szántást, s ha továbbra is csak 70 000 hektár területet szántanaik fel hetente, a vetésig nem készülnek el ezzel a munkával. Ezért ahol lehet, a nagy teljesítményű traktorokat két műszakban kell üzemeltetni. • • * Csehországban még a vetés- leriilet 8 százalékáról kell betakarítani a gabonaneműeket — mondta tegnap sajtóértekezletén Prágá'bam František Ex- ner mérnök a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója. A .mezőgazdasági vállalatok eddig csaknem 3 millió tonna gabonát adtaik el az állami alapokba. Eladási tervét mindkét morvaországi kerület teljesítette. A felvásárolt mennyiségnek több mint a fele búza, amelynek az elmúlt éveikhez képest az idén jobb a minősége. Időlközben a mezőgazdasági felvásárló és ellátó vállalatok már készülődnek a burgonya felvásárlására, az idén 636 000 tonna burgonyát vesznek át a ■termelőktől. A becslések szerint a burgonya átlagos hek- tárhozama eléri a 18—22 tonnát, így többet lehet takarmányozási célokra lordiítami. Vonzó példa a szocialista mezőgazdaság A Csehszlovák Rádió külföldre sugárzott idegen nyel vű műsorai iránt már hagyó mányosan nagy az . érdeklődés. Tanúsítja ezt például az az ankét is, amelyet az én elején a Csehszlovák Rádió es a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Köz porai Bizottsága hirdetett meg a csehszlovák szocialista mező- gazdaság 3 évtizedének eredményeiről. A világ különböző országaiból több mint kétezerötszáz hallgató küldte be válaszait az ankét kérdéseire. Ez a tény magában is ki feje zi azt a nagy érdeklődést, amit világszerte tanúsítanak a dolgozók egy szocialista ország fejlődése iránt, tanúsítja, hogy a szocialista mezőgazdaság eredményei a világ sok országában a legvonzóbb példák közé tartoznak. Az említett ankét kiírói a legkime- rítőbb válaszok írói közül, sorsolás alapján, ötöt meghívtak néhány napos csehszlovákiai körútra, hogy a. valóságban láthassák és tapasztalhassák azt a hatalmas és eredményes utat, amit mező- gazdaságunk a szocialista építés éveiben megtelt. A vendégekkel, Eduardo Pietro spanyol fémipari mun kással, Berndhardt Klink nyu gatnémet gimnáziumi tanárral, f. M. Doney angliai állatorvossal, M. A. Hanki algériai diákkal és Salvator Eposito- val, az Olasz Mezőgazdasági Szövetkezetek Nemzeti Szövetségének munkatársával itt- tartózkodásuk első napján be szélgettünk Prágában, a Vencel téri Rostov éttereim egyik helyiségében. Mind az öten már évek óta rendszeresen figyelemmel kísérik a Csehszlovák Rádió adásait, s nagyon figyelemreméltó megállapításokat hallhatunk tőlük. Salvator Eposi- to például kijelentette, hogy azért hallgatja rádiónk műsorát, mert nem , hisz a burzsoá sajtó koholmányainak, szocialistaellenes kampányainak, szovjetellenes kirohanásainak. Ezért örömmel /ott Csehszlovákiába, afroi saját szemével győződhet meg a burzsoá propaganda állításainak valótlanságáról. Eduardo Pietro Spanyolország északnyugati csücskéből, a Galícia nevű történelmi tálról érkezett Prágába. Sze- gényparasztcsaládból szármázó fémmunkás, aki pontosan —iátja hazája mezőgazdasági munkásságának, a szegényparasztok nyomorúságos helyzetének okalt. A sokszor fel- feudális viszonyra emlékeztető helyzet igazi oka a kizsákniónyoláston és a magántulajdonon alapuló rendszer. Spanyolországban a mezőgazda- sági földterület 30 százaléka megműveletlen, s a hatalmas nagybirtokok árnyékában vagy 54 millió szegény paraszt küszködik néhány árnyi földjén a mindennapi kenyér biztosításáért. Spanyolországban is vannak földművesszövetkezetek, de ezekben is a tőkés •tulajdonviszonyok uralkodnak. Keserűség érződött Eduardo Pietro szavaiból, amikor Pavol fonásnak, a Szövetkezeti Földművesek csehszlovákiai Szövetsége elnökének átfogó tájékoztatására utalva elmondta: „Nekünk, sajnos, fogalmunk sincs arról, mi a mezőgazdasági dolgozók egészségügyi ellátása, hiszen sok faluban még nem ismerik a villanyt sem, s vidékeink kulturális lehetőségeiről szinte kár beszélni."4 Bernhardt Klink német-filozófia szakos gimnáziumi ta nár az NSZK-ban. Elmondja, hogy hazájában, tapasztalatai szerint, a tanulóifjúság köréten minimális az érdeklődés a mezőgazdasági szakmák iránt. Véleménye szerint a nyugatnémet tanulóifjúságnak homályos és hézagos ismeretei vannak a szomszédos Csehszlovákiáról. J. M. Doney állatorvos, s amikor az angliai mezőgazdaság, illetve az ottani farmerok szervezetéről beszél, a tények, amelyeket felsorol, egyértelműen dokumentálják, bogy a szigetországban a mezőgazdasági termőföld a kapitalista nagyvállalkozók prédájává vált, annyira, hogy a föld számottevő része ma pénzintézetek, biztosító társaságok, sőt olajmágnások kezében van. A vendégek ítt-tartózkodá- tuk alatt a znojmói járásban tanulmányozni fügják az efsz- tagság szociális és kulturális ellátottságát, munka- és életkörülményeit. A Hradec Krá- íové-i járásban a Humburky-i Efsz nagy baromfitenyésztő farmján a munkaszervezéssel ismerkednek meg. Szombaton, szeptember 8-án Kelet-Csehor- izág kerületi • székhelyén a díszemelvényről tekinthetik meg a CSSZK nemzeti arató- ünnepségének színpompás felvonulását. Nemcsak ez az útiprogram, de egész jelenünk vitathatatlanul bizonyítja annak az útnak a helyességét, amelyen szocialista mezőgazdaságunk a kommunista párt vezetésével már három évtize -ile halad. SOMOGYI MÁTYÁS Jozef Lenárt munkalátogatáson (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap a Nové Mesto nad Váhom-i Gépesítési és Automatizálási Kutatóintézetbe látogatott. Elkísérték őt: Július Ďurky és Rudolf Netík, az SZLKP KB osztályvezetői, Václav Vačok szlovák fejlesztési és műszaki miniszter, valamint más pártós kormánytisztségviselők. Lenárt elvtárs az intézet vezető gazdasági dolgozóival és kutatóival az automatizálás továbbfejlesztéséről beszélgetett. ülésezett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége A REAKCIÓ FÉKEZI AFGANISZTÁN FORRADALMI FEJLŐDÉSÉT Amin miniszterelnök nyilatkozata (ČSTK) — Az Afganisztáni Népi Köztársaságban végbemenő forradalmi változásokat támogatja az ország egész lakossága — jelentette ki Hafizullah Amin afgán miniszterelnök a Libanoni Kommunista Párt lapjának adott interjújában. Amin hangoztatta, hogy sikeresen érvényesül a földreformra vonatkozó törvény; a földművesek fokozatosan 7 millió hektár földet kapnak. A mező- gazdasági reform nemrég befejezett első szakaszában több mint 300 000 parasztcsaládnak osztottak ki mintegy 500 000 hektárnyi földet. Az afgán miniszterelnök kiemelte, hogy a kormány jelenleg az ipar és a mezőgazdasági termelés fejlesztésére összpontosítja figyel- mét, és hogy folyik az ország gazdasági fejlődését célzó program kidolgozása. Mint azt Amin hangsúlyozta, az elért eredmények sokkal nagyobbak lennének, ha a pakisztáni és iráni reakciós körök, amelyeket az imperializmus támogat, nem törekednének az afganisztáni forradalmi fejlődés lefékezésére. Az ország területére ellenséges pro-- pagandairodalmat csempésznek be, ellenforradalmi erőket fegyvereznek fel és támogatnak anyagilag. Az afganisztáni nép azonban kész meggátolni az imperializmus és a reakció tevékenységét, és folytatja az új élet építését — hangoztatta Amin. (ČSTK) — A moszkvai Kremlben tegnap ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. Az ülésen Alekszej Sityikov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának el nöike beszámolt a Szovjetunió és az európai biztonsági és együttműködési konferencián részt vett országoik közti parlamenti kapcsolatok alakulásáról. Magyar — nyugatnémet tárgyalások KÜLFÖLDI DIPLOMATÁK DÉL LIBANONBAN 200 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát (ČSTK) — Budapesten tegnap folytatódtak a hivatalos tárgya-- lások Kádár János, az MSZMP KB első titkára, az MNK Elnöki Tanácsának tagja és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár között. A tárgyalásokon magyar részről részt vett még Púja Frigyes külügyminiszter és Szalai Béla külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, az NSZK részéről pedig Günther van Well külügyminisztériumi és Ottó Schlecht gazdaságügyi minisztériumi államtitkár. (ČSTK) — Hasszán Tuani, Libanon állandó ENSZ képviselője külföldi diplomaták társaságában ellátogatott Szaida és Szúr dél-libanoni kikötővőro*v sokba. A diplomaták így saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy milyen károkat okoztak az izraeli csapatok és Haddad őrnagy fallangista egységei Dél-Libanonban. A diplomaták csoportjában volt John Gundher Dean amerikai nagykövet is, akinek gépkocsiját Szaidában felháborodott libanoniak és palesztinok vették körül, s azzal vádolták az Egyesült Államokat, hogy fegyvereket szállít Izraelnek, amelyeket azután Tel Aviv a dél-libanoni polgári lakosság elleni támadásokra használ fel. Szaida polgármestere a külföldi diplomatáknak elmondotta, hogy 1978 márciusa óta 300 polgári személy vesztette életét ebben a körzetben s több mint ezer megsebesült. 200 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát, 7 ezer lakóház dőlt: romba és 10 ezer ember veszítette el munkahelyét. Fokozódik a fa- és bútoripari termelés /Folytatás az 1. oldalról) dolgozói termékeik jelentős részét exportálják. Az idén a tavalyihoz képest a szocialista országoik megrendeléseire 33 millió, nyugati kivitelre pedig 53 millió koronás értékkel gyártanak többet a kiváló termékekből. tA gyártás fokozását és a minőség tökéletesítését nagyban elősegíti a dolgozók szocialista im unka ver senye. A kerület 21 ezer 555 faipari és bútorgyári dolgozója közül eddig 19 454-en kapcsolódtak be a nemes mozgalomba. A munkaverseny keretében tavaly 73 millió 286 ezer ikorona értékű közös és egyéb felajánlásokat tetteik a dolgozók, akik tokozott igyekezete végül 111 xnilLió 20 ezer koronás értéket eredményezett. A szocialista versenymozgalomnak a beruházások mellett jelenleg is nagy szerepe van abban, hogy a hatodik ötéves tervidőszak végére az 1976-os évhez viszonyítva további 46— 50 százalékkal növekedhet a kerület fa- és bútoripari termelése. A kerületi pártbizottság kibővített plénuma ennek érdekében konkrét határozatokat fogadott el. A tanácskozás résztvevői ezt követően pártéleti kérdéseket vitattak meg. — ly— A DOLGOZOK ORSZÁGSZERTE MUNKASIKEREKKEL, TAKARÉKOSSÁGI INTÉZKEDÉSEKKEL KÖSZÖNTIK A BÁNYÁSZNAPOT /Folytatás az 1. oldalról) 31 nap alatt 504,5 tonnás napi átlagos teljesítményt értek el, a felajánlásukban megígért 500 tonna helyett. Így az elmúlt 31 munkanap alatt 15 614 tonna barnaszenet fejtettek. A 24 tagú kollektíva minden dolgozójára műszakonként csaknem 22 tonna teljesítmény jutott. CSÖKKENTIK AZ ENERGIAIGÉNYESSÉGET A plzeňi Škoda Müvek műszaki dolgozói is a fűtőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésére törekszenek. Az Elektrotechnikai Üzemben pl. több hengerdei berendezésbe, szerszámgépbe és más berendezésekbe félvezetőket szerelnek, hogy így csökkentsék e berendezések energiaigényességét. Szerszámgépeik motorja segítségével évente 93 600 kilowattóra villanyáram takarítható meg. A városi tömegközlekedés számára tirisztorvezérléssel felszerelt trolibuszokat gyártaA libanoni ENSZ képviselő vezette csoport találkozott Emanuel Erskine tábornokkal, a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-erők (UNIF1L) parancsnokával is, aki tájékoztatta őket azokról a nehézségekről, amelyekbe az ENSZ-katonák feladatuk teljesítése sörön ütköznék. Csehszlovák — török gazdasági együttműködés (ČSTK) — Andrej BarČáfc csehszlovák külkereskedelmi miniszter törökországi látogatásának befejeztével — a török kormány meghívására vett részt az izmiri nemzetközi. vásáron — hosszú távra szóló kereskedelmi jegyzőkönyvet írt aló az 1980—82-es évekre. Ezzel egy időben írták alá a csehszlovák—török vegyes bizottság ülésének záródokumentumát, amely a két ország közötti gazdasági együttműködés bővítését határozza meg. Amerikaiak a SALT-szerződésért (ČSTK) — Sajtótájékoztatót tartott tegnap Washingtoniján az Amerikaiak a SALT-szerző- désért nevű társadalmi szervezet, amely alig fél esztendeje lépett a nyilvánosság elé, de máris országos tekintélyt szerzett: több millió támogatója van. Ramsey asszony, a szervezet (képviselője a sajtóértekezleten azt mondotta, hogy az amerikai szenátusnak tiszteletben kell tartania az ország lakossága nagy többségének véleményét, és ratifikálásra kell ajánlania a szerződést. nak. Ezek a járművek évente átlagosan 50 000 km utat tesznek meg, s vezérlésük segítségével 4,5 millió kw/óra áramot lehet megtakarítani. Ugyancsak tirisztorvezérléssel szerelik fel a 78 E típusú egyenáramú tolatómozdonyokat, ezek villanyáram-fogyasztása a tirisztorvezérlés felhasználásával 260 ezer kilowattórával csökkenthető. TÚLTELJESÍTIK TERVÜKET A Zastávka u Brna-i Kőszénbányaipari Vállalat 3-as számú üzemének dolgozói is munkasikerekkel köszöntik a bányásznapot. Az üzemhez tartozó Zbýšov u Brna-i Jindrich Bánya az év eleje óta csaknem 104 százalékra teljesítette ütemtervét. Jelentős mértékben hozzájárult ehhez az Antonín Filipi és a Rostislav Cabejška vezette kollektíva, valamint az acélkonstrukció gyártásával és szerelésével foglalkozó 70-tagú szocialista munkabrigád. HERNÁN CUB1LLOS, a chilei junta külügyminisztere Londonban brit kollégájával, lord Car- ringtonnal a diplomáciai kapcsolatok felújításáról tárgyalt. A brit külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy egyelőre nem történt döntés angol nagykövetnek Chilébe való küldéséről. LIMÁBAN kiadták Leonyid Brezsnyevnek A kis föld, az Újjászületés és a Szűzföld című visszaem lékezéseit. KAMBODZSA felszabadulása óta első ízben futott be Kom- pongszom kikötőjébe szovjet hajó. A rajta levő rizsszállítmány a Szovjetunió térítés nélküli segítsége a kambodzsai népnek. AZ INDIAI KOMMUNISTA PÄRT Központi Titkársága az ország gazdasági kérdéseivel foglalkozott a Delhiben megtartott ülésén. VANG SANG-ZSUNG vezérkari főnök vezetésével nyolctagú kínai katonai küldöttség tartózkodik a Benelux-országokban, hogy ismerkedjék a legújabb katonai technikával. 1979. IX. 6. Bíráló értékelés (ČSTK) — Ülést tartott tegnap Prágában a Szakszervezeteik Központi Tanácsának Elnöksége. Értékelte az évzáró taggyűléseik, az a lap szer vezeti konferenciáik, a járási, a kerületi és szakágazati konferenciák eredményeit; ezekre a tanácskozásokra az év első felében került sor. Bírálóan érlékelte továbbá a szakszervezeti szervezetek hozzájárulását a XV. pártkongresszus program jának megvalósításához és a szakszervezetek IX. országos kongresszusa óta végzett szak- szervezeti munkát. Az elnökség a továbbiakban értékelte n dolgozók kezdeményezésének fejlő dését és a tavalyi kollektív szerződések teljesítését.