Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1979-09-06 / 210. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYEŠOLJETCKI SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. szeptember 6: CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA XXX11 ÉVFOLYAM 210. szám m Ára 50 fillér ÖSSZEHANGOLTAN Ki vonná kétségbe, hogy az életünk különböző területein,' többnyire népes aktíva bevonásával munkálkodó ellenőrző szervek társadalmilag szükséges és hasznos tevékenységet fej­tenek ki. Viszont a nyitott szemű, észrevételeit gondolatokká, véleménnyé formáló ember egy más ténnyel is egyhamar tisztába jön. Nevezetesen azzal, hogy bármennyire is széles ezeknek a közhasznú szerveknek a hálózata, még kifogásta­lan küldetésteljesítéssel — hol vagyunk ettől! — sem tárhat­ják fel hiánytalanul a fejlődésünket gátló összes hibaforrást. Tulajdonképpen ez nem is a feladatuk, bármennyire is ezt tartja a közhiedelem. Az ellenőrzés hatékonysága ugyanis nem annyira az említett szervek bizonyos rendszerben és folya­matosan, de mégiscsak többá-kevésbé amolyan szúrópróba­szerűen végzett munkájának függvénye, hanem a rendszeres­ségnek. Ezt a céltudatos rendszerességet csak az olyan ellen­őrzés szavatolhatja, amely szerves tartozéka a vezetésnek. Ez főként a gazdaságra vonatkozik, de távolról sem csupán arra. Lényege pedig az, hogy az irányító tevékenység nemcsak hely­zetfelismerést, elemzést, okos döntések, határozatok meghoza­talát, s a végrehajtás feltételeinek körültekintő megteremtését követeli meg, hanem — ebbe a folyamatba szorosan beillesz- kedően — a megvalósítás figyelemmel követését, az olyan ellenőrzést is, amely szigorú tárgyilagossággal törekszik kia­lakítani cselekvésünk összhangját szocialista társadalmunk és végeredményben annak minden egyes tagja érdekeivel, Márpedig itt, esen a területen még sok a hézag, a kifogá­solhatót Elsősorban és kiemelten talán az, hogy még nem fehér holló nálunk az olyan gazdasági vezető, aki ugyan bő­ven, ékesen beszél a bírálatról és az önbírálatrol. az igényes­ségről, a hatékonyságról, a jő minőségű munkáról, de a gya­korlatban „nagyvonalúan“ elsiklik a saját következetlensége, erélytelensége, kisebb-nagyobb fogyatékosságai felett, egyszó­val aki vizet prédikál, de bort iszik. A bajt még tetézi az olyan vezető, aki érezve, hogy „vaj van a fején“, nem veszi tudomásul, vagy elnézi az irányítottak lazaságait, trehányságát, a feladatok tessék-lássék teljesítését. Az ilyen kirívó, de nem szórványos jelenségeken túl az irányító munkában az ellenőrzés hatásfokát csökkenti az is, ha a hibák, a fonákságok felmérését nem követi okaik tüzetes boncolgatása és szükség esetén a megfontolt szankció is, A gyakorlati megalkuvásnak ilyen megnyilvánulásai ellen el­sősorban az irányító tevékenység szintjén kell felvennünk a harcot, mert hiszen — magyarán mondva — itt van a kutya elásva. De ezen túlmenően tisztáznunk kell még egy dolgot, Azt, hogy az ellenőrzés nemcsak a vezetők joga és kötelessé­ge. Más szóval, a saját munkaterületünkön, de általában is, valamennyien részt vehetünk és kell is vennünk az ellenőrzés­ben. Nagyon káros jelenség ugyanis a vállrándito nemtörő­dömség, a „mi közöm hozzá1 szemlélet, amelynek nem is olyan ritka képviselői csak akkor szállnak perbe a vitathatatlanul elmarasztalást és orvoslást követelő visszás jelenségekkel, amennyiben következményeik közvetlenül őket, vagy hozzátar­tozóikat, esetleg ismerőseiket sújtják. Ehhez kötődik az is, hogy az eddiginél jóval gyakrabban és minden formalizmustól mentesen kell törekednünk az önvizs­gálatra, munkánk, tetteink önellenőrzésére. Igen, ha önnek alapja van, bátran bíráljuk mások mulasztásait, de azért ne fe­ledkezzünk meg arról, hogy szavunknak tényleges hitele csak akkor van, ha a saját portánk előtt is söpriink. Célravezető ugyanis csak az ilyen, mindenre és mindenkire kiterjedő, összehangolt és elvszerű ellenőrzés lehet, GÄLY IVÁN FÖM0ZÚDM A FA- ÉS BÚTORIPARI TERMELÉS Tanácskozott a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság plénuma (Tudósítónktól) — Banská Bystricán tegnap Vladimír Piro- šík vezető titkár elnökletével a faiipari termelés és a bútorgyár­tás helyzetét mérlegelte az SZLKP Közép-szlovákiai Kerüle­ti Bizottságának kibővített plé­numa. A tanácskozáson részt vett Alojz Kusalík, az SZSZK iparügyi minisztere és Anton Čí- bovský. az SZLKP KB osztályve­zetője. Beszámolójában Ján Cí­pov, a kerületi pártbizottság tit- ikára elmondta, hogy Közép- Szlovákia gazdasági életében a fa- és bútoripari termelés a má­sodik legnagyobb ipari ágazatot képezi. Hazánk fa- és bútoripa­ri termékeinek több mint egy­ötöde a kerület 52 vállalatában és üzemében készül. Az ágazat jelentőségét tovább növeli az a tény, hogy teljes mértékben ha­zai nyersanyagokat, köztük hul­ladék faanyagot is hasznosít. Közép-Szlovákiában az utóbbi éveikben a pártszerveik követ­kezetes politikai szervezőmun­kája eredményeként sóikat fej­lődik faipari termelésünk és a bútorgyártás. Az ötödik ötéves tervidőszakban 53 százalékkal növekedett a faipari válla latoik, valamint a bútorgyárak termelé­se. Megnövekedtek a minőségi követelmények is. A közép-szlo­vákiai vállalatok és üzemeik (Folytatás a 2, oldalon) A DOLGOZÓK ORSZÁGSZERTE munkasikerekkel, takarékossági intézkedésekkel köszöntik a bányásznapét (CSTK és tudósítónktól) — Hazánk egyik legjelentősebb energiatermelő központja, a Vajáni (Vojany) Hőerőmű a múlt hónapban 118 százalékra te 1 je sí te t te villanyára m-terme t é si tervét. A gyár dolgozói az év elejétől 168 936 megawatt- óra villanyáramot termelték terven felül, s megtakarítottak 25 500 torma fűtőanyagot. A kö­zelgő bányásznapot tehát sike rés tervteljesítéssel köszöntik. Minden feltétel adott ahhoz, hogy az egész évre tervezett majdnem 5,9 millió megawatt óra villanyáramot határidő előtt kitermelik és további je­lentős megtakarításokat érnek el. ÚJ REKORD A nagykürtöst (Vefký Krtíš j Dolina Bányában dolgozó Jan Kyzek vezette Ifjúsági szocia lista munkabrigád üj rekord­dal köszönti a bányásznapot. Szovjet bányakombájn segítse gével a munkacsoport tagjai (Folytatás a 2. oldalon! nagykövetek fogadása (ČSTK J - Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap a prá gai várban fogadta Johannes Petrus Louhanapessit, az Indo­néz Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. A fogadáson megál­lapították, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és az Indonéz Köztársaság kapcsola­tai a békés együttműködés el veinek szellemében fejlődnek Ugyancsak átadta megbízóle“ veiét köztársaságunk elnöké­nek Yahya Motamed Vaziri, az Iráni Iszlám Köztársaság rend­kívüli és meghatalmazott cseh-' szlovákiai nagykövete. A talál­kozó résztvevői rámutattak a csehszlovák—iráni kapcsolatok sokéves hagyományaira, amely kapcsolatok sokoldalú fejlesz­tése mindkét nép javát szolgál ja. Bengt Röslö, a Svéd Király ság rendkívüli és meghatalma zott csehszlovákiai nagykövete ts tegnap adta át megbízóleve­lét Gustáv Husák köztársasági elnöknek. A felek hangsúly óz­ták; a két ország azon törek­vése, hogy továbbfejlessze kap­csolatait, megfelel az európai biztonsági és együttműködési értekezlet szellemének. Jókívánságok Ján Fejes 70. születésnapja alkalmából (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság el­nöke levélben fejezte ki jókí­vánságait Ján Fejesnek, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság főügyészének 70. születésnapja a lkalmából. Levelében köszöne­tét mondott a jubilánsnak sok éves politikai és közéleti tevé­kenységéért, amelyet nemrég a Győzelmes Február Érdemrend odaítélésével jutalmaztak. A VITA KÖZPONTI TÉMÁJA A KÖZEL KELET* HELYZET Minden ország köteles a békéért harcolni A felszólalók többsége elítélte Egyiptom politikáját (CSTK) — Havannában az el nem kötelezett országok 8. csúcskonferenciájának második napján az egyik legfontosabb programpont az értekezlet szervezési elveinek elfogadása volt. Ezek szerint délelőtt, délután és éjszaka folyik a tanácsko­zás. Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfői kedden a külügyminiszteri értekezlet ajánlásairól tárgyaltak, többek között a tárgyalási programról, amely meghatározza a csúcs konferencia vitájának fő témáit. A csúcsértekezleten részt vevő arah országok egy csoport ja határozattervezetet terjesztett elő, amelyben javasolják, hogy ideiglenesen függesszék fel Egyiptom tagságát az el nejn kötelezettek mozgalmában. A kubai fővárosba® nyilvá­nosságra hozott dokumentum javasolja: ez az intézkedés ad­dig maradjon érvényben, amed­dig nem szűnnek meg azok az okok, amelyek az intézkedés el­fogadásához vezettek. A doku­mentum hangoztatja: az egyip­tomi kormány azzal, hogy rati­fikálta a Camp David-i megál­lapodásokat és az úgynevezett eg y i p t ó m—iz rae 1 i békeszerző dést, megsértette az el nem kö telezett országok mozgalmának elveit. Ezzel Egyiptom a fajül­dözők és a cionisták táborához csatlakozott és szembekerült az arab országok érdekeivel A keddi vitában szólalt fel joszip Broz Tito jugoszláv ál lamfö, az el nem kötelezett or­szágok mozgalmának egyik ala­pítója. A nemzetközi héiyzet elemzé­se során megállapította: az utóbbi időben az új világhábo­rú veszélye kétségkívül csök­kent, de a világon még távol* ról sem tartós és szilárd a bé­ke. A világ biztonsága, békéje és stabilitása elképzelhetetlen a nemzetközi gazdasági kapcso. latokban végrehajtandó radiká­lis változások nélkül. joszip Broz Tito megemlítet­te, hogy az utóbbi években a világon pozitív változások men­tek végbe, s kiemelte a helsin­ki Záróokmány után Európában kiáiakult új, kedvező légkör jelentőségét. Hasonlóan szólt a szovjet—amerikai kapcsolatok (Folytatás a 3. oldalon) >­jf * TEKINTSE MEG NYITRÁN (NITRA) 1979. augusztus 18-a és szeptember 9-e között az AGROKOMPLEX ‘79 ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁST Of-75 A Détmarovicei Erőműben, amely az észak moroaországi kerület egyik legnagyobb energiatermelő kapacitása, az egyes és kettes számü blokk generál javítása folyik. Az egyes blokk javításában 11 komplex racionalizációs brigád vesz részt. A képen: Milan Nižňcinský és Anton Šoabčlk, a központi karbantartó üzem ciol gozói a 200 megawattos turbina kerekeit ellenőrzik (Felvétel: V, Svorťlk — CTK)

Next

/
Thumbnails
Contents