Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1979-09-28 / 229. szám, péntek
MIÉRT NEM ÉVÜL EL A MARXIZMUS-LENINIZMUS A moszkvai lzdatelsztvo politic se szkoj literaturi kiadásában nemrég jelent meg az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, az SZKP KB titkárának, BORISZ PONOMARJOVNAK a könyve, A marxizmus—leninizmus éló és hatásos tanítás. A könyv utolsó fejezetét rövidített formában közöljük. N em elvont a kérdés, hogy a marxizmus—leninizmus megőrizte-e máig életképességét és jelentőségét, nem évült-e el, mint azt egyes emberek állítják. A kérdés nem elméleti viták tárgyát képezi, hanem közvetlenül összefügg a munkás- és a kommunista mozgalom s a nemzeti felszabadító harc gyakorlatával, e mozgalom aktuális kérdéseinek megoldásával, a munkásosztály és minden dolgozó érdekeinek védelmével, a békéért és a szocializmusért folytatott harccal. Megkérdezzük az embereket, akik azt állítják, hogy a marxizmus—leninizmus „elévült“, „elöregedett“, hogy Marx, Engels és Lenin vezéreszméi „tarthatatlanok“: melyik tanítás adott és ad a kapitalista világ minden sürgető kérdésére — amellyel a dolgozó milliók találkoznak — feleletet? Miért rázzák meg rendszeresen a gazdasági válság hullámai a kapitalista országokat, miért van az, hogy a szegények egyre szegényebbek, a gazdagok pedig egyre gazdagabbak?. Miért mennek tönkre a farmerek milliói? Mi volt az első és a második világháború oka? A kapitalista államokban miért fokozódik a militarizmus szelleme és a fegyverkezés. Miért készítik elő az új háborúkat? Egyetlen burzsoá vagy kispolgári elmélet sem képes feleletet adni ezekre a fontos kérdésekre. Csak a marxista — leninista tanítás, melyet közös erővel fejlesztenek és gazdagítanak a testvéri kommunista pártok, ez ad tudományos és indokolt feleletet a jelen kérdéseire és mutatja meg a gyakorlati megoldás útját és módozatait. Á marxizmus—leninizmus éltető ereje elsősorban a világ megismerhetőségéről és megváltoztathatóságáról szóló tanítás lényegében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy az emberi- ség új tapasztalataiból, a tudomány új ismereteiből, a gyakorlatból merítsünk, s az elméletet továbbfejlesszük a valóságban lezajló változásokkal összhangban. E módszer előfeltétele a társadalmi élet és fejlődésének analízise a fejlődés új és legújabb irányzatainak feltárásáig és az objektív jelenségek és folyamatok szoros, szerves összefüggéseinek egyeztetése a munkásosztály szociálpolitikai gyakorlatával. A marxizmus—leninizmus módszere megköveteli, hogy a társadalom életének minden jelenségéhez és folyamatához osztályszempontból közeledjünk. Abból idul ki, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet csak a munkásosztály és szövetségesei harcának eredményeként valósulhat meg, a kommunista párt kezdeményező és vezető szerepével, mint a munkásosztály vezetésével megvalósított forradalmi társadalom-átalakító tevékenység eredménye. A marxizmus—leninizmus szempontjából e folyamatok konkrét formái nagyon sokfélék, a társadalmi feltételek változásával együtt változhatnak és megújulhatnak, de minden esetben alapfeltétel a munkásosztály forradalmi harca és vezető szerepe a társadalom újjáépítésében. A marxizmus—leninizmus a társadalmi rendszerek minden konkrét formáját, a pártok programját és tevékenységét, a társadalmipolitikai mozgalmakat, ideológiai áramlatokat, a politikai szervezetek és koalíciók jellegét mindig osztályszempontból értékeli. kotó tudományos analízis tárgyát képezi. A marxista—leninista módszer ezért alkotó módszer, mely állandóan keresi a választ az élet által feltett kérdésekre. A marxizmus—leninizmus életképessége és halhatatlansága adott azáltal is, hogy keletkezésétől fogva sosem volt csak elméleti, tudományos hipotézis, általános „filozófiai rendszer“, vagy zárt doktrína. Harmonikusan egyesítette magában az emberi gondolkodás eredményeit, a lelkes forradal- miságot, az elméletet és a gyakorlatot, a tudományt és a politikát. Ezért nemcsak elméleti, amely objektívan és tudományosan magyarázza a világot, hanem a társadalom átalakításának megbízható eszköze is a társadalmi haladás értelmében, és útmutatás a tömegek forradalmi tevékenysége számára. Gyakran fel kell idéznünk Marx tételét: „A filozófusok a világot csak különféleképpen ma- gyarázgatták, de most arról van szó, hogy megváltoztassuk“. A marxizmust, hála e tulajdonságainak, nem lehet se „megsemmisíteni“, se ^megcáfolni“. A társadalmi gondolkodás a különböző történelmi korszakokban újra meg újra visszatért az emberi társadalom fejlődésének problémájához. Az emberek évszázadokon keresztül igyekeztek felfogni az államok és egész civilizációk keletkezésének, fejlődésének és hanyatlásának folyamatát, megmagyarázni, milyen erő mozgatja a történelmet, függnek-e az objektív törvényszerűségektől, és ha igen, milyenektől? És természetesen, a különböző koncepciók egész tömege létezett, melyek igényelték, hogy tudományosnak tartsák őket, de nem voltak képesek a történelmi események és jelenségek mögött feltárni a valódi értelmet és az objektív irányzatot. Az emberiség csak Marx, Engels és Lenin tanításai alapján magyarázhatta meg először tudományosan a társadalomban lezajló folyamatokat. A A szociális valóság analízisének marxista—leninis- [fH ta módszere elválaszthatatlanul összekapcsolódik a marxizmus —leninizmus elméletével, tézi- 1979. seivel, melyek feltárják a társadalom fejlődésének általános IX. 28. történelmi törvényszerűségeit. A kérdés, hogy ezek a törvény5 szerűségek hogyan nyilvánulnak meg a konkrét történelmi és nemzeti feltételek között, almarxizmus—leninizmus a dialektikus materializmus módszerével vértezte fel a természettudományokat is. Termékenységét a szovjet tudósok sikerei bizonyítják, s oly kiváló külföldi tudósoké is, mind F. Joliot-Curie, J. Bernal és sokan mások. A marxizmus —leninizmus hatást gyakorolt az emberiség egész szellemi kultúrájára, és ösztönzőleg hatott a demokratikus művészet fejlődésére is. A marxizmus— leninizmus úgy keletkezett és fejlődött, mint olyan tanítás, amely a munkásosztály, a néptömegek, minden elnyomott és kizsákmányolt érdekeinek és életszükségleteinek, az egész emberiség létérdekének megfelel. Szerves kapcsolata a dolgozók jobb életéért, a kizsákmányolástól és nyomortól mentes társadalomért, a szociális igazságosságért, az emberek anyagi és szellemi felvirágoztatásáért folytatott harccal a marxista—leninista tanok egyik legfontosabb tulajdonsága. A humanizmus, a szabadság és a szociális egyenlőség különféle eszméi által inspirált tan közül egyedül a marxizmus—leninizmus eszméje mutatja meg az utat e célok eléréséhez. A marxizmus—leninizmus követői, akik védelmezik mint a munkásosztály és a dolgozó nép egyetlen tudományos, forradalmi világnézetét, ma is két fronton harcolnak: a dogmatizmus és a revizionizmus ellen. Az alkotó marxisták—leninis- ták a dogmatikusoknak, akik csak pihenni akarnak babérjaikon, akik nem állnak, hanem fekszenek a marxizmus—leninizmus pozícióin, s azt katekizmusként kezelik, mint minden alkalomra megfelelő sémák és formulák gyűjteményét, mindig azt mondták, az mondják és azt is fogják mondani, hogy a marxizmus—leninizmus eszméje örökké élő tanítás. A marxisták—leninisták a revizionistáknak és mindazoknak, akik eltérnek a marxizmus—íeniniz- mustól, azt egy nem teljes és nem tökéletes doktrínaként kezelik, és igyekeznek „megnyitni“ a reformista koncepciók és opportunista nézetek számára, azt mondták, mondják és fogják mondani, hogy a marxista —leninista elmélet komplett tanítás, mely teljesen „zárt" az idegen, tudománytalan koncepciók és nézetek előtt. Lenin szavaival élve ez a teória egyetlen acélból van öntve, és nem hagyhatunk ki belőle egyetlen lényeges alkotórészt, egyetlen jő premisszát sem, ha nem akarunk lemondani az igazságról. Úgyszintén nem építhetünk bele idegen koncepciókat és elveket anélkül, hogy meg ne zavarnánk zárt tudományos jellegét. A történelmi, de a jelenlegi tapasztalatok is arra tanítanak, hogy a marxizmus— leninizmus kiforgatása, vagy a burzsoázia ideológiai fegyvertárából átvett, ilyen-amolyan elméletekkel való „javítgatása“ hiábavaló és távlat nélküli kísérlet. Mit tudnak a burzsoá és reformista teoretikusok szembeállítani a tudományos marxista—leninista világnézettel? Konkrétan milyen javaslatot tudnak tenni a társadalom jelenlegi fejlődése által felvetett problémák megoldására? Lényegében minden receptjük a kapitalizmus reformálásának vagy modernizálásának néhány változatára korlátozódik. De a kapitalizmus modernizált formájában is, az „indusztrializált“ vagy „posztindusztrializált“ társadalom magatartásszabályaival felszerelve is csak a nyomort, az éles ellentmondásokat és problémákat — ha új háborús ‘ fenyegetésről van szó, a társadalmi gazdasági elmaradottságot és nyomort, ha a felszabadult országokról van szó, az energetikai, a nyersanyag-, a valuta- és pénzügyi válságot, az ekológiai és egyéb válságokat, munkanélküliséget, a szociális és faji megkülönböztetéseket, elnyomást és kizsákmányolást, a szellemileg feldúlt burzsoá életformát jelenti. A Szovjetunió Kommunista Pártja internacionalista kötelességének tartja az elméleti tevékenység területén Marx, Engels és Lenin forradalmi tanításának továbbfejlesztését, e tanok megvédését a reformista és revizionista túlkapásokkal szemben. Pártunk az októbert követő hatvan évben hozzájárult a világ forradalmi újjászületéséhez, amelyet nagy mértékben annak köszönhet, hogy viszonya az elmélethez nagyon felelősségteljes volt, hű volt a marxizmus—leninizmus legfontosabb alapelveihez, és harcolt megvalósításukért, alkotó módon továbbfejlesztve e tanokat saját tapasztalatainak és a világot megváltoztató forradalmi folyamatok eredményeinek általánosításával. (APN) A KOMMIIMZMIS ELŰHITAlít 115 ÉVVEL EZELŐTT ALAKULT MEG AZ I. INTERNACIONÁLE A mióta az ipari proletariátus mint társadalmi osztály kialakult, nem szűnt meg harcolni létérdekeiért és politikai érvényesüléséért — végcélként pedig a tőkés rendszer megdöntésével a szocializmus megvalósításáért. Persze ennek az osztályharcnak az ipari forradalom idején még csak ösztönös megnyilvánulásai voltak — köztük a legemlékezetesebbek a iudditák és a sziléziai takácsok géprombolása —, de az ilyen spontán akciókat a 19. század elejétől kezdve felváltotta a nagyüzemekbe özönlött proletariátus szervezett és immár a tőkés kizsákmányolók ellen irányuló politikai fellépése. Az első jelentősebb baloldali munkásszervezet, a Londoni Dolgozók Szövetsége az iparilag legfejlettebb Nagy-Britan- niában 1836-ban létesült. E munkásszervezet által kibontakoztatott szociális és politikai mozgalom, a chartizmus, nemcsak a szigetország, hanem a nyugat-európai munkásság világító példája is volt. A múlt század derekán a munkásszervezetek — köztük az akkor még progresszív szerepet játszó, ugyancsak brit területeken működő trade-unio- nok (tkp. szakszervezetek) — tömeges megmozdulásainak hatásaként már sürgetően jelentkezett a munkásosztály nemzetközi összefogásának igénye. Ennek a törekvésnek az első kísérlete az Igazak Szövetsége nevű, nemzetközi jellegű munkásszervezet működése volt, de mert erősen Proudhon kispolgári szocialista eszméinek hatása alatt állott, Marx és Engels kezdeményezésére az 1847 júniusában tartott I. kongresz- szusukon Kommunisták Szövetsége elnevezéssel forradalmi proletárszervezetté alakult. Az .1847 novemberében tartott II. kongresszuson Marxot és En- gelst bízták meg a Szövetség programjának és szervezeti szabályzatának kidolgozásával, amely 1848 februárjában Kommunista Kiáltvány címmel jelent meg. A marxista irodalomnak ez a gyújtó hatású alkotása először világította meg tudományosan a kapitalizmus szükségszerű bukását, a proletariátus történelmi szerepét és a szocializmus törvényszerű győzelmét. Ettől kezdve Marx és Engels zseniális elméleti rátermettségük és szervezőképességük javát latba vetve olyan nemzetközi munkásszervezet létrehozásán fáradoztak, amely magába foglalja a munkásosztály különböző nemzeti osztagait. Erre mintegy másfél évtized múltán került sor. Az I. Internacionálé (Nemzetközi Munkásszövetség) 1864. szeptember 28-án alakult meg, azon a nemzetközi gyűlésen, amelyet az angol és a francia mnukások az 1863-as lengyel felkelés elfojtása elleni tiltakozásul hívtak össze Londonban. Létrejöttét a kapitalizmus áltaHazánk legkorszerűbb téglagyárát építették fel Dél-Csehország- ban Lety község közelében. Évi kapacitása 6 millió Týn típusú tégla lesz, amelyből több mint ezer csalá'di házat lehet építeni. A termelés teljesen automatizált, ugyancsak teljesen gépesítve lesz a nyersanyag-kitermelés és a kész tégla szállítása. Most folyik az égetőkemence kiszárítása és felhevítése, ez a művelet 8 hétig tart. Ha a kemence eléri a 980 fok Celsius hőmérsékletet, megkezdhetik a téglaégetést. Felvételünkön: (balról) Vladimír Mali/ és Bohumíl Rosičky, a brnói Gépipari Építő vállalat dolgozói az égőket szerelik fel, amelyek kiégetik és felhevítik a kemencét (Felvétel: CSTK — J. Sýbek) lános fejlődésének velejárójaként a munkásság számbeli gyarapodása és szervezeti erősödése, valamint a fellendülő szrájkmozgalmak nagymértékben elősegítették. Megalapítói Marx és Engels voltak. Az alapító gyűlésen a jelenlevő Marxot beválasztották az 1. Internacionálé Főtanácsába, amely egyúttal megbízta az Alapító Üzenet megírásával is. E nevezetes dokumentum megfogalmazása lehetővé tette, hogy a munKásmozgalom minden áramlatának képviselői — a francia Proudhon és a német Lassalle hívei, valamint az angol trade-unionizmus szervezetei éppúgy, mint a forradalmi munkásszervezetek — elfogadhassák és az I. Internacioná- léban tömörülhessenek. A Főtanácsban Marx és Engels arra törekedtek, hogy a munkásszervezetek megerősítésével a mindennapos szociális és politikai harcot ősz- szekapcsolják az osztályharc végső céljaival. Ezért szállt síkra az I. Internacionálé a demokratikus vívmányok és szabadságjogok védelmében az angliai választójogi küzdelmek során, s ugyanez okból folytatott háborúellenes propagandát a nemzeti jogokért és függetlenségért Írországban és Lengyelországban vívott harcok, az 1866-os porosz—osztrák, valamint az 1870—71-es francia- porosz háború idején, amely tragikus módon a párizsi kom- mün véres bukásával végződött. 1864 és 1872 között a Főtanács öt kongresszust hívott össze, amelyeken a munkásmozgalom alapvető gazdasági, politikai, valamint az I. Internacionálé kebelében megnyilvánult egységbontó törekvések kérdéseit tárgyalták és oldották meg. Az első kongresszuson egymást követően megsemmisítő csapásokat mértek Proudhon híveire azzal, hogy elfogadtatták velük a politikai harc és a termelőeszközök köztulajdonba vételének szükségességét. Az I. Internacionálé legjelentősebb kongresszusát 1869-ben, Bázelban tartotta, amelyen nemcsak a proudhonista kispolgári szocialistákat törték le végleg, hanem az új ellenzék híveit is, akiket az anarchista Bakunyin vezetett. A frakciózás elleni küzdelem második szakaszában, 1869 és 1872 között, a bakunyí- nizmus ellen folytatott kíméletlen eszmei és politikai harcot, amely Bakunyin és szövetségesei, a trade-unionisták, a blan- quisták s más opportunista irányzatok vereségével végződött. Az 1872-es hágai kongresszus az anarchista Baku- nyint és Guillaume-ot kizárta az 1. lnternacíonáléból. Ezzel a marxizmus végleges győzelmet aratott a szocializmus marxizmus előtti kispolgári, szektás és frakciós eszmei formái felett. Ugyanakkor Marx javaslatára a munkásmozgalomra nézve kedvezőtlen helyzetben, az Európa-szerte kibontakozott kommunistaellenes hajsza, nem utolsósorban Bakunyi- nék veszélyes politikai tevékenysége miatt az I. Internacionálé Főtanácsa New Yorkba tette át székhelyét, s ott működött az 1876-os philadelphiai feloszlató konferenciáig. E zzel az 1. Internacionálé betöltötte történelmi küldetését. A marxizmus eszméi eljutottak a legfontossabb tőkésállamok forradalmi munkásságához. A munkásmozgalomra ezután az a feladat várt, hogy az egyes nemzeti államok talaján megteremtse a szocialista tömegpártokat. A munkásmozgalomban betöltött szerepe elévülhetetlen. A Kommunista In- ternocionálé és a jelenkori kommunista mozgalom előfutára volt, ahogy a Nagy Szovjet Enciklopédia méltatja jelentőségét: „Ez az Internacionálé felejthetetlen, örökké élni fog a munkások szabadsághar cának történetében. Lerakta a szocialista világköztársaság épületének fundamentumát, s nekünk most az a szerencse jutott osztályrészül, hogy építhetjük ezt az épületet MIKUS SÁNDOR
