Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-07 / 184. szám, kedd - 1979-08-08 / 185. szám, szerda

^ ingiz Ajtmatov a kirgiz nép életében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt évtize­dek alatt beállt változásokról rajzol képet A versenyló halá­la című 1966-ban írt regényé­ben. Ezt követően 1970-ben je­lent meg a Fehér hajó című kisregénye. Két legutolsó regé­nye a Korai darvak és a Ten­gerparton futó tarka kutya 1975-ben, illetve 1977-ben je­lent meg. Valamennyi alkotásában a kirgiz nép kultúráját, erkölcsét ötvözi az általánosabb emberi kultúra és erkölcs értékeivel. Így munkál egybe sajátságost csillogó, hátán fehér hajót rin­gató tóba. Hitte, hogy azon a fehér hajón szolgál apja, aki elhagyva őt és anyját, elment. Ügy elment, hogy a fiú már nem ismerte. De anyját sem, aki őt nagyapja gondjaira bíz­ta, s a városban új családjával él. Gyermeki vágyakról szól ez a mese; felnőtt kegyetlenségek indították útra. Könnyelműen felbontott házastársi kapcsola­tok, sorsukra hagyott gyerekek, elfelejtett öregek. Ez a mese a gyermeki lélek szeretetért só- várgó hányattatásának kőke­mény gyémántja. Gyermek te remtette világ, ahová a felnőt­tek elől menekült, ahol jónak, FEHÉR HAJÓ Csingiz Ajtmatov regényéről és általános érvényűt, s te­remt egyetemes erkölcsi, eszté­tikai értékeket. Műveiben valamilyen formá­ban mindig jelen van a kirgi­zek misztikus legendákkal. tör ténetekkel átszőtt, írott- és szájhagyománya. Mégis a Fehér hajó az első olyan regénye, amelyben a mítoszt és a való­ságot szintézist teremtve kap­csolta össze, létrehozva így két ellentétnek irodalmi értékű ma­gasabb egységét. Maga az író erről a következőket írta: „A kirgiz nép történelme és jele­ne között óriási távolság fe­szül. Ma vízi erőmüveket épí­tünk, s megtanulunk a XX. szá­zad stílusában élni. Ez örven­detes jelenség. De a kultúra nemcsak a technika, s nemcsak a jelen. Egy nép lelki kultúrá­ja, szellemi magatartása száza dók tapasztalataiban formáló dik, s legendák közvetítik ezt a múltat. A rosszat is, a jót is. Ez a mi emlékezetünk. Most tudatosítani kell magunkban azt, hogy mire emlékezünk. Ezért van szükség a mítosz és a valóság szembesítésére.“ Ez az ajtmanovi gondolatsor felér egy arc poeticával, felér egy világirodalmi folyamat genézi- sével. Nem jelenség — mint a regényt, a poétikai műfajt megújítani akaró tiszavirágéle­tű kísérletek —, hanem jelen­lét, a modern próza jelenléte. Világszerte létrejött eredmé­nyei már örökérvényűek. A Fehér hajó főhőse „a kis­fiú, akinek két meséje volt. Az egyik csak az övé, arról nem tudott senki. A másik az amit a nagyapja szokott mesélni ne­ki. Aztán egy meséje sem. ma­radt. Erről lesz szó.“ így kezdi az író a regényt. Balladai tö­mörséggel, gyermeki tisztaság­gal. S a kisfiú őrzi meséit. Az egyik arról szól, hogyan válto­zik hallá, s úszik el a zúgó he­gyi folyóban lefelé, a völgybej) KÖLTŐI KÉPEK FESTŐJE szeretetosztónak láthatja őket. Ót igazán csak a nagyapa sze­reti, a Lóti-futi Momraun. A se­bes folyású hegyi folyó egyik oldalát gáttal rekeszti el, hogy a megemelkedett és megcsen­desedett vízben a kisfiú eljátsz- hassa a mesét, arról, hogy hal­lá változik és elúszik a fehér hajón szolgáló apjához. „Az átváltozásnak a nagyapa kerítette tóban kell majd meg­történnie. Hopp! — és már hal­lá is változott.“ V ágy, amely mesebeliségé- vei egyenrangúvá, azonos értékűvé vált a gyermek képzeletében a kirgizek szár­mazásáról a Koronás Szarvas Anyáról szóló mesével. Az egyik a sorsában megméretett kis­fiú kitalálása, a másik egy nép továbbélésének feltételeit, a múlt hagyományait őrzi. Kettős­ség, amely valójában Ajtmatov üzenetét rejti: munkánkkal, életünkkel megteremtett új ha­gyományaink mellett tovább vinni az ősök ránk hagyomá­nyozott kincseit is, a népi kul­túrát, a szokásainkat, a nyelvet, a szülőföld szeretetét, az erköl- csiséget. Minden népnek megvan a sa­ját Szarvas Anyája, akitől üze­netet kapott: „Itt éltek aztán, földet müveitek, halásztak, jó­szágot tenyésztettek. Éljetek bé­kében ezer évig. Szaporodja­nak, sokasodjanak utódaitok. Ne felejtsék el ivadékaitok a nyelvet, amit idehoztatok, le­gyen anyanyelvűnkön édes a beszéd és az ének. Éljetek, ahogy az embereknek élniök kell" S a mese folytatása, hogy a megszaporodott kirgiz nép ereklyeszerzés céljából va­dászni kezdett az iramszarva­sokra. „És az iramszarvasok ki­pusztultak. Elárvultak a he­gyek .... Egyre több lett az olyan ember, aki soha életében nem látott iramszarvast. Csak a történeteket hallották róluk, meg agancsaikat látták a síro­kon." Eddig a mese, amely a regényben valóságos folytatást nyer — véljük mi, olvasók a kisfiúval és nagyapjával, ami­kor a hegyeken túlról újra megjelennek a falu erdeiben az iramszarvasok, s jön a Koronás Szarvas Anya. S fo­lyik, ömlik a párbeszéd a gyerek és az öreg között. Ök tudják csak igazán, hogy milyen könnyű boldoggá len­ni és másokat is boldoggá tenni, ha az ember úgy akar­ja. De tudják azt is, milyen íl- landó a boldogság, ha újra vadásznak az iramszarvasokra, ha nagyapa lerészegedve főzi a Szarvas Anya húsát, ha sen­ki sem törődik a gyerekek fáj­dalmával. Itt ér egymásba a két mese és a valóság: a kis­fiú nekiindul a folyónak, ahol hallá változik. Gyermeki lélekről pontosabb, valóságosabb képet rajzolt már író, de Igazasabbat aligha. A kisregény gyermeki látó­szögből szemlélve legkétségbe- ejtőbb szituációit a kisfiú és a gyermektelen Orozkul között zajló párbeszédek adják. Egy ember, aki szeretetre vágyik, szemben a másik emberrel, aki szeretni akar. S mivel neki nem lehet fia, gyűlöli a másét. Érdekes összefüggésekre utal a kisregény asszonyhőseinek jellemrajza. A leggyakrabban felbukkanó alak a nagyanyó. Csitítja férjét, majd viharos ki­törésbe csap át. Teljesen kö­zömbös a fiú iránt. Asszonysor­sának türelmes viselőjeként is­merhetjük meg Bekejt, a ke­gyetlen Orozkul feleségét. Hoz­zájuk csatlakozik még a kisfiú képzelgéseiben és a felnőttek emlékezéseiben felbukkanó anya is. Mindhárom figuránál megállapíthatjuk a passzivitást. Egyrészt a belenyugvást saját soí suk megváltoztathatatlansá- gába, másrészt környezetük fe­lé. Ajtmatov előző regényeihez hasonlóan — Dzsamila szerelme Az első tanító —• Itt is hitele­sen ábrázolja a kirgiz nő elő­ítéletektől, megrögzöttségektől terhes életét. A könyv természetesen sok­kal árnyaltabban foglal­kozik a megemlítettekkel. A szárnyaló gyermeki fantázia kibontása Ajtmatovot írói bra­vúrokra késztette. Ezeken az oldalakon érezzük át igazán, ízleljük meg teljes valóságában az író világát. Képzelőerőt len­dítő tájleírásai, örök érvényű emberi igazságokat hordozó monológjai tetézik az olvasói élményt. Aki elolvassa ezt a kisregényt, bizonyára kedvet kap az író más műveihez is. Ha lehet ilyen összegezést ten­nem: úgy vélem, ha a Dzsamila szerelme Ajtmatov legnépsze­rűbb és legszebb regénye, a Fehér hajó a legkiérleltebb, mesterségbeiileg legjobban meg- formált műve. düSZA ISTVÁN Ha tizenkét esztendővel ez­előtt nem fejeződik be tragi­kusan élete, akkor ma 65 éves lenne. Erről emlékezett meg a •Nemzeti Galéria nagyvonalú -tárlata, amely Eugen Nevan érdemes művésznek mintegy 200 képét, rajzát és grafikáját vonultatja fel. A szemlélő megilletődve gyönyörködik a látható és tapasztalható világ újjáteremtett másában, amelyet Nevan csiszolt ké>pi nyelven érzékeltet. Liptovský Mikulá­son született. Meglepő tehet­sége korán megnyilvánult. Ti­zennégy éves korától szenve­délyes olvasója művészettörté­neti és esztétikai munkáknak. Ennek ellenére — szülei kí­vánságára — orvostanhallgató lesz az élénk szellemi és kul­turális központban, Prágában, 1935-ben. De nemsokára átirat­kozik a Képzőművészeti Aka­démiára. Átmenetileg kiváló lanára, Vilém Novák hatása alatt áll. Azonban hamar ön­állósul és rövid időre André Derain lesz ösztönzője. Majd felfedezi a francia Henri Ma­tisse művészetének derűs és harmonikus báját és évekig követője, ám nem utánzója. Megőrzi alkotó önállóságát. Fel tömőén érett korai csend­életei a tárgyak beszédét köz­vetítik. Majd olvasó, pihenő, öltözködő fiatal nőket fest in­tim szobabelsőkben, dekoratív hangsúllyal, dús, meleg szí* EUGEN NEVAN ÉLETMŰVE. nek kel, igényes kompozícióval. Ragaszkodik állandó lhletőié- hez, a valósághoz. Tudja, hogy „a kép költői mű, s a festő sajátos vallomása“. A köztársaság széthullása után is Prágában marad. Az eltorzult világ befolyásolja művészetét. A rombolás és pusztítás rémségeinek közepet­te az intim motívumok már nem elégítik ki. Drámai jel­képekhez folyamodik. Tiltako­zik a fasizmus öldöklő hatal­ma ellen. Elsötétedő képein Menekülök, Gyászos halálme­net, Gyűjtőtáborok borzalmai jelennek meg. Festi az „1000 éves birodalom“ béna hőseit. S az elesetteket. Szaggatott ecsetvonásokkal festi kísérte­ties zöld, szomorú, szürke, megrázó kompozícióit, a tűz­ben elhamvadt Lidice tragiku­mát. Tájképei jelzik, hogy a természetben keres megnyug­vást. A. felszabadulás után piktú- rája új motívummal gazdago­dik. A balerinák jólismert és érzékenységgel meglátott vilá­gában, a színházi öltözőkben, a kulisszák mögött művészi teljesítményükben elfáradt, pi­henő, öltözködő, fésülködő, vagy a tükrök előtt próbáló táncosnőket jelenít meg lírai hangvétellel, a vonal egysze­rűségével vagy Izgatott rezdü­lésével s gyöngéd színekkel. A szépséget és összhangot kere­ső Nevan ezután sorra alkotja a formai, a szín- és a kompo- zíciós értékeket magukba sűrí­tő vásznakat: a Béke kékru­hás asszonyát, a harmonikus mozdulatú Öltözködő nőt. A Fürdő után, a Két nő a kert­ben, a Szélcsönd tiszta, nyu­godt színfoltjai, ritmikusan ta­golt formái megkapóak. Űj téma foglalkoztatja 47- ben: a folklór. A népművészeti motívumokat újrafogalmazza, szülőföldjének gazdag népvise­letbe öltözött lányairól, me­nyecskéiről fest és rajzol re­mek sorozatot. Bratislavában 1949-ben telep­szik meg Nevan. Itt értékes pedagógiai és szervezői tevé­kenységet fejt ki. Egészségi ál­lapota romlik. Alkotóereje csökken. 1955-ben még egyszer fellobban tehetsége a kitűnő szín- és forma kezelésű Furu- lyáscsendéletben. Müve jelentőségteljes fejeze­tét képezik tiszta hangon szó­ló, elvitathatatlanul egyéni szén-, tus- és tollrajzal, ame­lyek részben tanulmányok vagy vázlatok. Zömmel önálló értékű alkotások. Kiemelkedő teljesítmények, valóságismeret­ről szólók. Nevan alkotásai a szlovákiai képzőművészet sajátos nagy értékét képezik. BÄRKÄNY jenöné OJ FILMEK K. O. (magyar) Bokszolótörténet ez a ma­gyar film, de cselekménye a sportolók világánál sokkal szé­lesebb horizontra tekint ki. Sőt, úgy tűnik fel, hogy a sport világa az alkotóknak csak a mondanivaló kifejezésé­hez volt szükséges, hiszen igazságtalanságok, eleve eldön­exponáljtf a szereplőket, a környezetüket; a hajdani ököl­vívót, Csüngi apját — ma kül­városi fuvaros; fiát, aki Joiy- tatja a tradíciót; barátját, az olimpiai bajnokot; s a ravasz, rutinos trénert. A környezei- ábrázolás, a csapat életének rajza remek; derűs, groteszk Juhász Jácint és Cserhalmi György, a magyar film főszereplői töttnek kezelt mérkőzések, va­lótlan értékelések az éiet más területein is előfordulhatnak. Rényi Tamás filmjének főhő­se egy, már a pályája vége felé érkező tehetséges bokszo­ló, akit évek során az ütött el a nemzetközi szerepléstől, hogy gyerekkori barátjával — most olimpiai bajnokkal — szemben mindig alulmaradt. S talán az utolsó lehetőség ada­tik meg számára, hogy riváli­sát legyőzze, s bajnok lehes­sen; a nagy mérkőzésen való­ban jobb is ellenfelénél, a pon­tozóbírók azonban elütik a szá­mára oly fontos győzelemtől. Csüngi, az „örök második“ te­hát hiába jó a mérkőzésen, hiába jobb még a győztes el­lenfél, Vörös Jóska szerint is, második marad, mert a bírák már eleve eldöntötték, hogy a bajnok bajnok marad. Müller Péter, a forgatókönyv írója jól Ismeri a világot, amelyben a cselekmény zaj­lik. jóízű természetességgel A CASSANDRA ÁTJÁRÓ epizódok életszerűsége teszi elevenné az expozíciót. Jól megírt forgatókönyv, szellemes párbeszédek, gondos, kidolgozott rendezés, kiváló színészi teljesítmény, a szó legjobb értelmében vett pro­fesszionalizmus jellemzi a fil­met. A K. O. széles közönség­nek készült mozidarab, olyan alkotás, melynek könnyedsége ellenére továbbgondolásra ser­kentő, magvas mondanivalója, gondolati töltése van. A ren­dező szenvedélyesen megbé- lyegzi a hamisan mérők, a he- lyezkedők manipulációit. Remek színészi alakításokat láthatunk a filmben. Cserhalmi György (Csüngi megformálójaj és Juhász Jácint (Vörös Jóska, olimpiai győztes megtestesítő­je) jól megtanult bokszolni is. Az öreg, beteg, egykori boksz­bajnokot Bencze Ferenc ala­kítja, kiválóan. Jó teljesítményt nyújtott Ínke László, a tréner szerepében és Kiss Mari, a fe­leség megszemélyesítője is. (amerikai) Jóllehet a nyugati filmvilág­ban már letűnőben van a ka­tasztrófa-filmek divatja, átvé­teli bizottságunk mégis most ajánlotta megvételre az irány­zat újabb, meglehetősen igény­telen darabját. (Ha már ilyen jellegű filmeket is vásárolunk, felvetődik a kérdés: miért ép­pen a leggyatrább fércmunká­kért adunk pénzt?) Ez a produkció is — akár­csak a műfaj többi sikeres vagy kevésbé sikeres filmje — egyetlen célt követ: a nézők sokkolását, idegeinek borzolá­sát. A rendező, George Pan Cosmatos hidegvérre] adagolja a feszültséget, de a játéksza­bályokat nem minden esetben tartja be. A film alapötlete ko­rántsem eredeti: egy Géniből Stockholmba tartó expresszvo­nat ezer utasát veszélyes fer­tőzés fenyegeti. A vonaton egészségügyi zárlatot rendel­nek el, s módosítják az exp­ressz pályáját. A kiagyalt és jól bevált kli­sé szerint készült film szerep­lőinek felállása is hasonló az eddig látott katasztrófa-filme­kéhez: rendíthetetlen nyugal­mú sebészorvos (Richard Har­ris alakítja), segítőkész exfe- lesége (Sophia Loren), egy milliomos hisztis felesége (Ava Gardner), zaklatott, szűkszavú kutatóorvos-asszony (Ingrid Thulin) s a délceg ezredes (Burt Lancaster). A filmnek kevés köze van az igazi mű­vészethez, még ha alkotója en­nek igényével lépett is fel. S ezen a tényen az sem vál­toztat, hogy a filmben nagy sztárok, kiváló színészek játsz- szák a főbb szerepeket, ponto­sabban csak a nevüket kölcsö­nözték a produkcióhoz, alakí­tásra ugyanis nem igen volt lehetőségük. A filmben egyet­len jól megírt párbeszéd, ki­dolgozott jellem sincs. A pro­dukció sem külföldön, sem ná­lunk nem lesz minden idők legnagyobb kasszasikere, a pénztári bevétel miatt azonban nem kell, hogy fájjon a for­galmazók feje. — yra— Ľ 1979. VIII. 7. Jelenet az amerikai filmből; balra Richard Harris

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents