Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-06 / 183. szám, hétfő

Békeünnepség Bratislavában (ČSTK) — A tegnapi verőfé- nyes vasárnapon többezer bra­tislavai dolgozó, felnőtt és fia­tal gyülésezett a Partizán-réten megrendezett béikeünnepségen, a Csehszlovák—Szovjet Barát­ság és a Nemzetközi Szövetke­zeti Nap ünnepségén. Az ünnepségen részt vett Ka­rol Savéi, a CSSZBSZ Szlová­kiai Központi Bizottságának ve­zető titkára, Bratislava párt- és állami szerveinek képviselői, a harmadik városkerület képvi­selői és más vendégek. Ünnepi beszédet mondott Rudolf Netík, az SZLKP KB osztályvezetője, aki hangsúlyozta hazánk és a Szovjetunió, valamint a lobbi szocialista ország egyre mélyü­lő együttműködéséneik jelentő­ségét. Kiemelte, hogy a gazdag­ság forrásainak megteremtésé­hez vezető egyetlen út a maga­san termelékeny és hatékony iinunika, a gazdaságos termelés, a gyártmányok jó minősége. Kü­lön foglalkozott a Szovjetunió és a szocialista közösség orszá­gainak pótolhatatlan szerepével a világbékéért, a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a né­pek békés együttműködéséért vívott küzdelemben. A szovjet nép nevében Ana- fjolij Kacsetkos. a Szovjetunió bratislavai főikonzulátusának konzulja, a Külföldi Baráti és Kulturális Kapcsolatok Szovjet Társaságának Szövetsége cseh­szlovákiai képviselőjének he­lyettese köszöntötte a város la­kosságát. RÖVIDEN * Josef Svagera, a cseh kul­turális miniszter helyettese Hronovban szombaton megnyi­totta a cseh és a morva ama­tőr színjátszóegyüttesek sereg­szemléjét, ti Jirásikov Hronov-ot. Hronov, a hangulatos kelet- csehországi város egy egész hétig fogadja az együtteseiket, hagyománya immár 50 évre te­kint vissza. EGY ÉV ÉS EGY NAP I Folytatás az l. oldalról) san 333 koronát hagyott a vá sárváros elárusíthelyein. Egy éven és egy napon belül meg kell jelennie a hazai üz­letekben annak a 142 termék­nek, amelyeket a vásár arany­érmével tüntettek ki. Reméljük, hamarosan megjelenik cipőből! jainkban többek között a kilenc féle aranyérmes cipő, amelyet a partizánskéi Augusztus 29. Ci pőgyár dolgozói készítettek. A libereci árumintavásár egyúttal a nyári divat iskolája is volt. A divattervezők minden korosztályra gondoltak, persze elsősorban a fiatalokra. A már hág vomán yoikka 1 r en delik ező áruminta vásárra a jövő évi ezüstjubileum alkalmából bizo­nyára nagyon sokan ellátogat­nak azoik közül, aikik az idén ott voltaik, s felmérhetik, hogy egy év alatt mit fejlődött tex­til-, ruha-, cipő- és bőrfeldolgo­zó iparunk. HELGARD SPILOVÁ JUBILEUMOT KÖSZÖNTŐ BÁNYÁSZREKORD /Folytatás az 1. oldalról) megkezdésére. Ez 55 méterrel nagyobb teljesítmény, mint a . novákyi szénbányában Horislav Ujváry szocialista munkabri. igádja által elért legutóbbi ha­sonló szlovákiai csúcs. Jozef Štefanáik kollektívája az év eteje óta már 3249 mé­ter bányafolyosót készített, ami 607 méterrel több a ter­vezettnél. A kommunisták kez­deményezése nyomán a brigád tagok a Szlovák Nemzeti Fel­kelés közelgő 35. évfordulója tiszteletére napi 21 méteres átlagos teljesítményre tettek felajánlást. Fokozott szorgal­mukkal, a nehéz feltételek el­lenére naponta ennél egy mé­terrel jutottak előbbre a föld mélyében. Példamutatásuk je­lentősen elősegítette az idei év első hét hóinapjára tervezett lejtési feladatok túlteljesítését. A Cígeí Bánya dolgozói július végéig csaknem 1 200 000 ton- ana barnaszenet jövesztettek.- ly ­OSZSZSZK Új választási térvény (ČSTK) — Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa pénteki ülésén jóváhagyta az új vá­lasztási törvényt, ame'iy bizto­sítja, hogy a választások va­lóban demokratikus alapokon, a polgárok széles körű aktív résztvételé ve 1 va iósu 1 janaik meg. Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselői egyér­telműen hangsúlyozták, hogy az új törvény hozzájárul a szocialista demokrácia további fejlesztéséhez, és a helyi ta­nácsok feladatainak megerősí­téséhez az SZKP XXV. kong­resszusa határozatai teljesítése során, valamint a dolgozók még aktívabb bekapcsolódásá­hoz az össznépi állam irányí­tásába. A A Brit Nemzetközösség 22. csúcskonferenciája BRJT MEMORANDUM A &HODESIÄE KÉRDÉSRŐL (ČSTK) — Lusakában, Zam­bia fővárosában a hét végén szüneteltek a hivatalos tárgya­lások a Commonwealth 22. csúcskonferenciáján. A The Guardian napilap szombati je­lentése szerint Margaret Thatcher brit kormányfő a hétvégi szünet folyamán a konferencia további résztve­vőivel megtárgyalja a Lomion hatpontos tervét tartalmazó bi. zalmas memorandumot a rho­desiai kérdés rendezéséről. A lap szerint a terv tartal­mazza egy konferencia össze­hívását valamennyi fél részvé­telével ez év szeptemberében Londonban, amelyen a brit KÖZEL-KELET HÍR El IZRAEL BARBÁR TÁMADÁSA DÉL-L1BANON ELLEN Asszad és Havatma eszmecseréje >0 Leonyid Brezsnyev üdvözlete Jasszer Arafatnak (ČSTK) — Hafez Asszad, szí­riai elnök szombaton találko­zott Nadzsif Havatmával, a Palesztinái Felszabadítási Népi Demokratikus Front főtitkárá­val. A két politikus megtárgyal­ta a közel-ike'ieti válság külön­böző aspektusait. Hangsúlyoz­ták, hogy az egyiptomi—izraeli különszerződés az arab népek elleni összeesküvés. Kifejezték elhatározásukat, hogy folytat­ják a harcot az izraeli had­sereg valamennyi megszállt arab területről való teljes ki­vonulásáért és a palesztin nép törvényes jogainak biztosítá­sáért. » • • A libanoni nemzeti hazafias erők parancsnoksága üzenetet intézett Sadli Klibihez, az Arab Liga főtitkárához, az Iz­raeli hadsereg pénteki Dél- Libanon elleni barbár támadás- sával kapcsolatban. Az üzenet rámutat arra, hogy Izrael fi- gvéimen kívül hagyja a Biz­tonsági Tanács Dél Libanonról szóló határozatait és Haddad őrnagy szakadárjai segítségé­vel továbbra is kb. ezer négy­zetkilométernyi libanoni terü­letet ellenőriz. Az izraeli hadsereg pénteki támadását filmezték az NBC amerikai televízió társaság munkatársai. Megfigyelők meg. em'iítik, hogy ez az első eset, amikor az izraeli katonai pa­rancsnokság amerikai televí­ziós riportereknek eingedé­ÉLET - EMLÉKMŰVEK KÖRÜL !Folytatás az 1. oldalról) nak dukálhatnak, amiről lerí, hogy a tanulságszerzés hozta ide. Az Ostrý Grúň i élelmiszer boltban kérdeztem, a hágón át eljuthatok-e a légvonalban mintegy öt kilométernyire fék vő, annak idején ugyancsak föl- égetett Prochotba. Esetleg gya­log, mint a partizánok, hallik a válasz. Hegyet mászva, cser melyvizet fölkavarva, kockázat tál. Tanácsosabb a hegyaljának venni az utat, ami bár harminc kilométernyi kerülőt jelent, de egyben biztonságos a síksági embernek. És ismét az augusztus eleji utazás mélyében ... Sliačon, a Tri duby repülőtér bejáratánál álló emlékművön virágcsokrok, Kováőovón, a több ezer vendég nek pihenést nyújtó termálfür dó tószomszédságában, erdőbe bújtatva, lenyűgöző szoborkom pozíció. A hőség rekkenő. IZa­jon ilyen volt 1944 augusztusá­ban is, amikor egyébként is forrt itt a levegő? Amikor majdnem minden ház és telek az együvé tartozás melegét su gározta? Itt minden szív Eu­rópa legkegyetlenebb diktáto­rának katonáit gyűlölte, akik közel hatmillió zsidót s ugyan csak több millió egyéb nemze tiséaű, felekezetű és meggyőző désű embert vetettek gázkam rába, mészároltak le fegyverrel, öltek meszesgödörbe. Igen, meszesgödörbe, s oly­kor-olykor mészénetőbe. Akár Nemcovában, ahol Pataky Klára dinamikus nőszobra mellett nem lehet szunm/atagon elmen­ni. Az imitált mészéaető emlé­keztet: a halál válfajai meg­számlálhat atlanok, akárcsak a kegyetlenség, a szabadságtip- rás, a jogpusztítás formái. Itt állva elönt a reménység: ez többet nem történhet meg. Bár nem vagyok futurológus, mégis magabiztosan reménykedem eb­ben, mert izgatottan boncolga­tom e vidéket s történelmét, s tudom, a világ népeinek is leg­szerényebb és legtermészete­sebb kívánsága a béke. Csak megőrizni, megtartani — inte­nek a kalištei romok és a bá­láiéi öregasszonyok réveteg te­kintetei. Ez a két falu volt a „partizánköztársaság“ központ­tá, itt székeltek a Szlovák Nem­zeti Felkelés fegyveres irányí­tói. Balážén egy pillanatig Stó- szon éreztem magam, együttes erőnek Fábry Zoltán antifasiz- musát és a felkelésben részt vett nemzetek közös, fasizmust pusztító akaratának hitét. Ez nyilván a két község hasonla­tosságának, s ugyanolyan ózondús levegőjének is volt kö­szönhető. De azok a fekete ru­hás' öregasszonyok, akikkel szót váltottam, azok maguk a talány. Szeleket hasogató te­kintetük madarat sóhajt, s ke­gyeletet azoknak, arra a helyre, uhol pedig nagyon sok a virág — az emlékműhöz. Negyvenhét­ben az ország fogott össze, hogy ismét felépüljön ez a falu. Es felépült — szépnek, gazdagnak, emlékeztetőnek. Sokasok emlékműnél álltam meg egy-egy félórára. Zvolen- ban, Banská Bystricán, Krem­ničkám, majd Martint elhagyva a Žilina alatti Strecnón, ahol a francia partizánok fehér már­ványból készült emlékműve uralja a látóhatárt. Mindenütt koszorúk, virágok, látogatók. Emitt szlovák, amott cseh, má­sutt orosz, francia, magyar szö­vegezésű koszorúszalagokkal. Mert internacionalista összefo­gás is volt egyben a szlovák nemze-t felkelése, amelynek út­jait barangolom. A Halál a fa­sizmusra és az Előre partizán­brigád például ötszáz magyar katonát fogadott magába. Ké­sőbb még ötszáz, állig felsze­relt magyar harcos csatlakozott a felkeléshez. És persze szov­jetek, csehek, lengyelek, romá­nok, sok-sok békére áhítozó nép fiai. Tisztelgő emléket mind­nyájuknak, mondom az utazás vége felé, valahol Považská Bystrica alatt, s valahol bévül érzem és hiszem, e nyári hét­végeken egyre többen teszik meg ezt az utat. És a kezdeti láz, érzem, tiinedezőben. S ve­le foszlik a semmibe az út ele­jén érzett izgalom is. Megnyu­godtam. Élő emlékezete van a Felke­lésnek. Mindenütt virágok, lá­togatók, gondoskodásnak nyo­mai. A szabadságért harcolók emlékművei nem magányosak. Az emlékeztető táblák és szob­rok tucatjai, mint kőbe vésett álmok, intenek e gondatlansá­got sejtető és sugárzó fény- özönben, s virrasztónak örkö­dön a nyári éjszakákban. Azo­kon uz éjszakákon is, amikor félálmunkban arra vágyunk, amire a Szlovák Nemzeti Fel­kelésben harcolók és elesettek is vágyhattak: békében, bizton­ságban, tisztes jólétben és sza­badon éljen mindenki. SZIGETI LÁSZLÓ lyezte, hogy n£szt vegyenek valamilyen hadműveleten. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, szombaton üdvözlő táviratot küldött Jasszer Ara­fatnak, a PFSZ Végrehajtó Ta­nácsa Elnökének 50. születés­napja alkalmából. Tö rökörszá g k ü’i ügym in-isz tó­riuma tegnap közölte, hogy a PFSZ küldöttségének ankarai tárgyalásid során megállapo­dás született arról, hogy a Pa­lesztinái Felszabadítási Szerve­zet képviseleti hivatalt nyit Törökország ban. A külügyminisztérium nyilat­kozata köz'd, hogy a közeljö­vőben aláírják a megfelelő jegyzőkönyvet. Gündiiz Okcún, török külügyminiszter ezért törökországi látogatásra hívta meg Faruk Kaddumit, a PFSZ politikai osztályának vezetőjét. külügyminiszter elnökölne, az alkotmány kidolgozását, pénz­alap létrehozását a fehérek számára, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják Rhodesiát, és népszavazás előkészítését a Commonwealth és az ENSZ felügyelete alatt. A Zimbabwei Hazafias Front szombaton felszólította a Brit Nemzet közösség csúcskonferen­ciájának résztvevőit, hogy ítéljék el az ún. rhodesiai bel­ső rendezést, és támogassák a front harcát Zimbabwe valódi szabadságáért. A front vezetői által aláírt dokumentum fel­szólítja továbbá a szervezet tagállamait, hogy tartsák be az ENSZ közgyűlése és a Bizton­sági Tanács által jóváhagyott, Zimbabwéről szóló határozato­kat, és akadályozzák meg a Rhodesia elleni gazdasági szankciók beszüntetését. USA A SALT-II. ratifikálásának esélyei (ČSTK) — Közel egy hóna­pig folyt az Egyesült Ál'iamok iszenátusi bizottságaiban a SALT-II, szerződés ratifikálási vitája, szom ba ton azonban megkezdődött a kongresszus egyhónapos szabadsága. A megfigyelők többségének az a véleménye, hogy a sze­nátusban jelentős mértékben nőttek a SALT-II. ratifikálásá­nak esélyei. Alan Cranston, kaliforniai szenátor összeszá­molta, hogy a szerződést hatá­rozottan már csak 12 szenátor elVenzi. - Más források 16-ra, 17-ne becsülik az ellenzők szá­mát. A szerződés szenátusi el­utasítására azonban 34 szava­zatra van szükség. Még az op­timista Cranston szerint is 54 szenátor nem döntött, úgy­hogy a ratifikálásért folyó harc végleges eredménye to­vábbra sem biztos. A ratifikálási vitát szeptem­berben folytatja az amerikai szenátus, és a szavazás no­vemberre várható. BOLÍVIA Csatározások a parlamentben (ČSTK) — Vasárnapra virra­dó éjszaka kilencórás tanács­kozás után sem sikerült a bo­líviai parlament tagjainak meg­választani a köztársasági elnö­köt. A négy szavazás közül egyikben sem sikerült a 144 szavazatból a 73 szavazatnyi többséget megszerezni a két jelölt valamelyikének. A július elsejei választások múlt héten hétfőn közzétett hivatalos eredményei szerint Hernan Silcs Zuazo, a baloldali Demokratikus és Népi Egység jelöltje győzött szorosan a polgári Nemzeti Forradalmi Mozgalom jelöltje, Victor Paz Estenssoro előtt. (ČSTK) — Az atomfegyverek betiltásával foglalkozó nemzet­közi konferencia áthelyezte működését Tokióból Hirosimá­ba. Szombaton a hirosimai Béke­park előtti téren hatalmas nagygyűlést rendeztek, amelyen több mint 50 000 ember vett részt Japán egész területéről. A nagygyűlés résztvevői kife­jezték elhatározásukat, hogy tovább szilárdítják a békehar­cosok egységét, és fokozzák a harcot az atomfegyverek tel­jes betiltásáért. Követelték, hogy a japán kormány nyújt­Cossiga kormánya letette a hivatali esküt (ČSTK) — Hosszadalmas és bonyolult politikai válság után a Francesco Cossiga keresz­ténydemokrata politikus vezet­te új olasz kormány tegnap Oetette a hivatali esküt. A má­sodik világháború vége óta ez a 38. olasz kormány. A kereszténydemokrata ki­sebbségi kormány 24 minisz­tere közül 16 keresztényde­mokrata, négy szociáldemok­rata, 2 ’liberális, 2 pedig pár­ton kívüli technokrata, akik közel állnak a szocialista párt. hoz. A szocialista pártról fel­tételezik, hogy a parlamentijén közvetve támogatni fogja a kormányt, míg az Olasz Kom­munista Párt már bejelentette, hogy a Cossiga-kormány nem számíthat támogatására. 1979 Vili. Etióp szakszervezeti küldöttség hazánkban (ČSTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívá­sára szombaton Prágába érke­zett az Etióp Szakszervezetek Általános Szövetségének hiva­talos küldöttsége, élén Muln- gett Jimer elnökkel. A vendége­ket a Ruzynei repülőtéren La­dislav Jašík, az SZKT titkára és más szakszervezeti képvise­lők fogadták. Az etióp szakszervezeti kül­döttség tegnap Marianskó Láz- néba látogatott, ahol megtekin­tette a Nemzetközi Szakszerve­zeti üdülőközpontot. Mindkét párt hívei tünteté­seket szerveztek jelöltjeik tá­mogatására, és zavargásokra került sor. A fegyveres erők pénteken megfenyegették a parlamentet, hogyha vasárna­pig nem sikerül megválaszta­niuk az új elnököt, továbbra is hatalmon maradnak. Az ország jobboldali erői semmi áron sem akarják elis­merni a baloldal választási győzelmét. A feszültség jól jött a hadsereg reakciós szárnyá­nak, amely nem akarja átad­ni a hatalmat egy polgári kor^ mánynak. Az atomfegyverek betiltásáért A hirosimai tragédia 34. évfordulója son hatékonyabb segítséget az atomtragédia áldozatainak. Ma, a hirosimai tragédia 34. évfordulóján, a Béke Világta­nács döntése értelmében az egész világon megtartják az atomfegyverek betiltásának nemzetközi napját. Az iráni választások előzetes eredményei (ČSTK) — Az iráni belügy­minisztérium szombaton este közzétette a pénteki választá­sok előzetes eredményeit az alkotmányelőkészítő szakértők testületébe. Az előzetes ered­mények szerint a legtöbb sza­vazatot az Iráni Iszlám Köz­társaság Pártja szerezte meg, amely Khomeini ajatollah, az ország nemhivatalos vezetőjé­nek híveit tömöríti.

Next

/
Thumbnails
Contents