Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-03 / 181. szám, péntek

Művészetük a jelené is Három festő — egy város Régi igazság, hogy minden város büszke a hagyományaira. Közkinccsé kívánja tenni érté­keit. Losoncon (Lučenec) e té­ren van még pótolnivaló. Kö­vecset tudunk azokról például, akik küldetésüket emberségük kel, művészetükkel teljesítet­ték, a kölcsönös megbecsülés és megértés útját egyengetve. Megérdemlik, hogy ismerjük őket. Losonc városának is vol­tuk nagy művészei, akik külön* böző okok miat csak szűk kör­ben válhattak ismertté. Az új nemzedék már alig ismeri őket. Pedig alkotásaik több fi­gyelmet érdemelnek. Ezért igyekszem most három olyan festőművészt bemutatni, akik jelentős sikereik ellenére sin­csenek eléggé a köztudatban. Bár Janko Alexy Liptovský Mikuláson született, édesanyja losonci származású volt, s ő is Losoncon végezte gimnáziumi tanulmányait. Kapcsolata a vá­rossal, s az itt élő barátaival haláláig tartott. Hetvennegye- diik születésnapján a város díszpolgárává avatták. A kiváló festő később Pieštanyban élt. majd Bratislavában. Jankó Alexy Szlovákia egyik kimagasló festőművésze, aki­nek olajfestményeivel egyetem­ben nagyszerűek a pasztell jei is. De nemcsak mint festő, ha­nem mint író is nevezetes. Het- vennegyedik születésnapján a CSEMADOK losonci helyi szer­vezetének Korunk ifjúsági köre rendezte meg a szlovák nem­zeti művész első losonci kama­rakiállítását, amelyen pasztell- jei voltak láthatók. A kiállítás­nak személyes megjelenésével is súlyt kívánt adni a művész, hogy ezzel is kifejezésre jut­tassa városa iránt érzett őszin­te szeretetét. Sajnos, szándéka megvalósítását betegsége meg­akadályozta. A megnyitónak különös színt és fényt adott a művész visszaemlékezéseinek tolmácsolása. Soraiból melegen sugárzott városunk iránt érzett szeretető. A másik két művésznek, saj­nos, még a kiállítására sem ke­rült sor eddig. Cseh Lajos élete eléggé hányatott volt. Revúcán született 1888. július 11-én, kö­zépiskoláit Spišská Nová Vesén, a főiskoláit Budapesten végez te ol. Az első világháború alatt Banská Bystricára vonult be katonának. Itt ismerkedett meg Fiacho Gyulával és Rudnay Gyulával. A háború befejezése után rajztanárként került Lo­soncra. Barátjával, Gerő Gusz­távval a batikolás művészeté­nek hódolt. Később a batikolást is tanította Losoncon. A máso­dik világháború alatt szerveze­tét megtámadta a tüdőbaj, s ezért kénytelen volt Losoncról Revúcára, édesanyjához költöz­ni. Ott halt meg 1945-ben. Cseh Lajos kiváló tájfestő volt, az impresszionizmus szel­lemében dolgozott. Nagyon sze­relte az Ipolyt. Itt festette leg­szebb képeit. Számos falusi zsánerképet is alkotott. Az ak- varellel is mesterműveket te­remtett. Cseh Lajos tagja volt az 1920 ban Banská Bystricán megalakult Szlovák Képzőmű­vészeti Egyesületnek. Ez a szö­vetség 1921-ben Prágában, majd 1925-ben Bratislavában és Losoncon rendezett a szlo- venszkói művészek képeiből jól sikerül tárlatot. Ezeken Cseh Lajos is szerepelt. Utána még több önálló és csoportos kiállí­táson láthatták képeit. Egyik nagysikerű képét a prágai ga­léria vásárolta meg. Cseh Lajos néhány alkotását a felszabadu­lás után Rimaszombatban (Ri­mavská Sobota) láthatta a kö­zönség, amikor a Gömöri Mú­zeum „Gömöri festők“ címmel kiállítást rendezett azoknak a festőknek a képeil>ől akiknek valamiféle kapcsolatuk volt Gömörrel. Műveire ekkor kezd­tek az illetékesek is felfigyel­ni. Az idén szeptemberben a Nógrádi Múzeum rendez Lo­soncon műveiből emlékkiállí­tást. Kucllák Lajos érdekes és kü­lönleges alakja volt a régi lo­sonci városi életnek. 1980. már­cius 14-én Losoncon született. Édesapja egy földbirtokos csa­ládnál volt parádéskocsis. A szülők nagy gonddal nevelték három fiukat: Lajost, Pált és Istvánt. Lajosból gépészmér­nök, a másik kettőből tanító lett. Lajos sokoldalú tehetség volt. Losonci tanulmányai után a budapesti Műegyetem hallga­tója volt. Az első világháború miatt megszakította tanulmá­nyait, s azt csak 1922-ben tud­ta Prágában befejezni. Utána a posta szolgálatába lépett; s Bratislavában dolgozott nyug­díjaztatásáig. 1960. január 15- én, súlyos betegség után, 70 éves korában halt meg. Bratis­lavában temették el. Kudlák Lajos fiatal kora óta foglalkozott festészettel, képes ségét Budapesten fejlesztette. Itt ismerkedett meg az új irányzattal, a dadaizmussal. A Tanácsköztársaságnak lett egyik lelkes, odaadó híve, mint festő, teoretikus és költő. A Ma című aktivista folyóirat kiadá­sában, Bécsben jelent meg első dada ista verseskötete Gitár és konflisló címmel. Kassáké La­josnak volt jó bárátja. Az ő se­gítségével 1921-ben Kassán (Košice) rendezhette meg első önálló tárlatát. Képeit az ex­presszionista irányzathoz sorol­ják. Kitűnő nyelvé.rzéke volt. Fél év alatt tanult meg csehül s ki­tüntetéssel szerezte meg Prágá­ban a mérnöki diplomát. Ettől kezdve ír szlovák nyelvű cik­keket is a Slovenský denník és a Slovenské pohľady című la­pokba. 1922 tői tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának, majc^, elnöke a Szlo­vák Képzőművészeti Társaság­nak. A festészetben Ľudo Ful- lát tartotta mesterének, tanító­jának pedig a szintén losonci származású Galandát. Kudlák Lajos — akár csak öcsse — jó képességű hegedűs is volt. Fia­tal korában, mint kiváló spor­toló — atléta, tornász és ökölvívó — tűnt ki, s mindig méltóképpen képviselte az LMTE, majd a LAFC, s egyben a város színeit is. Értesüléseim szerint a jövő évben a Nógrádi Múzeum, illetve a Szabó Gyula Galéria tervez emlékkiállítást műveiből, Losoncon. SÚLYOM LÁSZLÓ Az ember és az anyaföEd Jakut festőművész Bratislavában Tájképeket és arcmásokat sorakoztató tárlaton találko­zunk a Gorkij utcai kiállítóte- remben az 1928-ban a Jakut Autonóm Köztársaságban szüle­tett Nyikolajevics Afanaszij Őszi pov nemzeti művész alko­tásaival, aki tanulmányait a moszkvai Szurikov Képzőművé­szeti Főiskolán végezte. A szocialista realizmus szel­lemében olyan képeket fest, amelyek mindenkihez szólnak. Fő témája az ember és annak viszonya az anyaföldhöz. Ér­deklődése középpontjában áll nemzete, annak élete, hagyo­mányai a múltban és a teljes mértékben átalakult mai való­ságban. Pályája elején kezd is­merkedni a soknemzetiségű, változatos etnikumú Szibériá­val, főképp északkeleti részé­vel. Hitvallása, hogy minden tájat át kell élni, csupán így lehet hűségesen megfesteni. Bejárja a nagy folyók, az In­digirka, a Kolima vidékét. Be­hatóan foglalkozik az ott élő nép életformájával és szokásai­KULTURÁLIS HÍREK Q A szláv nyelvészet és iro­dalom iránt érdeklődő külföl­diek számára Prágában és Brnóban nyári egyetemek nyíl­tak. A tanfolyamok munkájá­ban — immár hagyományosan — magyar szlavisták is részt vesznek. fi A Guernica 1981 tava­szán, Picasso születésének szá­zadik évfordulójára rendezett amerikai kiállítás után tér vtssza Spanyolországba, s ott a világhírű madridi képtárban, a Pradóban helyezik el — kö­zölte Picasso ügyvédje és vég­rendeletének végrehajtója. Részlet Nyikolajevics Ajanaszij Oszipov Ősök földje című kompo­zíciójából val. Ezek n közvetlen élmények határozzák meg alkotásait. A természethez igazodik, de a lát­ványt nem másolja. Festői igazmondással rátapint a lé­nyegre. Megjeleníti a hatalmas, havas csúcsú tintakék hegye­ket, a Léna-partjának játékos­ságát, a Szangara-tó menti sze­rény házakat, s a tundrák egyik völgyének ölelésében egy kis táborhelyet. A Tejer-Hajja tó változatossága, a kialudt tengerparti vulkánok kúpos kráterei, a Mom-sziklák lenyű­göző tömege s a jég zajlása a folyókon — intenzív természet­érzéssel vászonra vetített mo­tívumok. A hegyláncok sötét tónusú színvilágát felváltja a tavaszi nap ragyogása az or­mok rózsásra festett haván. Élményt adók a közlései a fe­hér éjszakák mély csöndjéről, a panorámák nagyvonalúságá­ról, a hegyvonulatok ritmusá­ról és a természet fenségéről. Realista szellemben festett portréi élén áll a színhatások ellentétében fogalmazott Ön­arckép. Jellegzetes, hogy port­réi háttere mindig a természet, hangsúlyozva ember és táj szerves összetartozását. Az írók, a művészek arcmásai egyéniségük, lelkiségük, egy­szersmind a mai jakutok tipi­kus vonásainak tükrözői. Cso­portképén egy terebélyes fa alá ülteti a négy jakut mű­vészt, közöttük egy nőt is. Egy másik kompozícióján burját művészeket örökít meg. A 70-es évek elején alkotott háromrészes kompozíciójának, az Ősök földjének egyik részét itt is láthatjuk: a Szorgalmas dolgozót, a rénszarvassal, hű­séges társával együtt ábrázolt életerős jakut férfit, a ma és a holnap építőjét. BÄRKÄNY JENÖNÉ Csütörtöki Zita tusrajza Tizenhárom óra Kadosa Fallal EGY INTERJÚKÖ TÉTRŐL Kadosa Pál, a neves magyar zeneszerző, pedagógus és mű vész 75. születésnapja alkal­mából jelentette meg a buda­pesti Zeneműkiadó a fenti cí­mű könyvet, Kreuer János ze­netörténész1' munkáját. Az is­mert zeneművészről szóló könyv nem monográfia, hanem interjúkötet. Az interjúsorozat a Magyar Tudományos Akadé­mia Zenetudományi Intézeté­nek ösztönzésére, a Kodály Zoltán zeneszerzés-tanításáról szóló rész az Intézet megbízá­sából született. A beszélgetése­ket 1978. január 9—12. között rögzítette a szerző. Összesen 13 órát töltött Kadosa Pál ottho­nában (innen a könyv címei, az előkészítés azonban száz­szor ennyi időt vett igénybe. A könyv első része az 1911— 1944 közti évek története. Fel­tárja előttünk Kadosa Pál mű­vésszé érésének esztendeit, szerteágazó művészi és pedagó­giai munkásságának kezdeteit, részvételét a baloldali avant­garde művész-csoportosulások­ban, a Modern Magyar Muzsi­kusok elnevezésű csoportban és az Üj Magyar Zene Egyesület­ben. Mind a hazai, mind a kül­földi hangverseny pódiumokon számos siker kísérte az ifjú Kadosa pályáját. Az interjúk feltárják Kadosa Pálnak a hazai és külföldi ze­neszerzőkkel és zongoraművé­szekkel kötött kapcsolatait, szólnak Bartókhoz, Kodályhoz és Dohnányi Ernőhöz fűződő emlékeiről. 1928-tól 1943-ig Kadosa Pál tanárként műkö­dött, a felszabadulás után pe­dig azok közé állt, akik erős intenzitással vettek részt a magyar zenekultúra alakításá­ban. Tanári és közéleti tevé­kenysége már az ötvenes évek­ben lekötötte őt, s zongoramű­vészként egyre inkább háttérbe szorult. Zongorajátékairól azonban számos lemezfelvétel készült. Elsőként a Rapszódia és a Hommage ä Bartók című szerzeményeit játszotta lemez­re, később pedig Bartók műve­ket /Mikrokozmosz, Vázlatok, Este a székelyeknél, Medve- táncj. Kadosa Pál részt vett a ma* gyár tömegdal felvirágoztatá- sában is. A Raics István ver­seire írt Május köszöntő és a Süss fel munka napja máig is a legismertebb és legnépsze­rűbb magyar tömegdalok közé tartoznak. Az ötvenes évek ele­jén vígoperát (Huszti kaland/, f i 1 mzenét, zongora versen yeket és szimfóniákat írt, majd 195S után ismét megjelentek mű­jegyzékében a korai periódusá­ra oly jellemző zongoradarab­ciklusok, A szimfóniák vonula­ta után alkotta meg Kadosa a Szerenádot, a négy Nelly Sachs dalt és az önéletrajzi elemekben bővelkedő nagyobb formátumú művek hosszú so­rát. Breuer János Kadosa Pálról írt könyve jól vázolja a ma­gyar zenei élet és zeneművé­szet kimagasló egyéniségének eddig megtett életútját és pá­lyáját. Az olvasó megismerked­het a kiváló zenepolitikus szé­les körű tevékenységével; a sze­rény, önmagával szemben szi­gorú, rokonszenves művészem­berrel. Kadosa Pált ma már számon tartja a világ zenei közvéleménye, műértő közön­sége és a pályatársak. A New York i School egyik zenetudós növendéke például Kadosa Pál műveiről írta disszertációját, Nyina Szanyina szovjet muzi- kológus ugyancsak Kadosa kompozitorikus tevékenységét választotta disszertációja témá­jául, melynek egy részlete a Szovjetsz/caja Muzika egyik számában is megjelent. Kado­sa Pál neve tehát nemcsak a magyar zeneirodalom történe­tébe íródott be, hanem a világ zenetörténetének lapjaira is. Breuer János érdekes könyvé­nek adatai is erről tanúskod­nak. SÄGI TÖTH TIBOR Költészet füstben és lángban A költészet puskini ünnepe, amelyet immár harmicadszor ünnepelnek meg a Szovjet­unióban, egybeesik a szó zse­niális művészének 180, szüle­tési évfordulójával. Újból meggyőződhetünk arról, hogy a költő Puskin élete végte­len. Minden újabb nemzedék­ben mintha újra megszületne. Am soha Oroszország történe­te során Puskin nem volt olyan közel és nem kellett annyira lakóinak, amennyire kell ma nekünk, és amennyi­re közel van hozzánk. Min­den szovjet ember gyermek­korától és iskolai éveitől is­meri Puskin műveit, szereti azokat, mint ahogyan szereti nyelvét, azt a nyelvet, ame­lyet Puskin alkotott meg az orosz irodalomban, azt a nyelvet, amelyen Lenin be­szélt, azt a nyelvet, amely anynyelvévé, a nemzetek kö­zötti érintkezés eszközévé vált az ország minden népe számára. Mi Puskin ma számunkra? A téma áttekinthetetlen. Vá­laszolni csak egyes gondola­tokkal, példákkal lehet... Egy művész, a Puskin-ver- sek kiváló előadója elmesél­te, hogy a Volga menti csata napjaiban Sztálingrád körze­tében,. volt, amelyet a 62. had­sereg védett, s ellenállt a hitlerista áradatnak. A város­ban minden füstölgőit, ro­mokban hevert. — Mit hozott nekünk? — kérdezte a művészt Csujkov hadseregparancsnok. — Költeményeket, Vaszilij Ivanovics, verseket... — Igen, igen, erre nagy szükségünk van. Kell az em­bereknek egy kis feloldódás. Na, szedelőzködiink a kato­nákhoz ... Aztán megállt, elvtársaira és a művészre nézett: — Tudja mit, szavaljon most nekünk! — Mit óhajt, Vaszilij Iva­novics? Csujkov hallgatott egy ke­veset, majd megszólalt: — Puskint... — Mégpedig? — Egy részletet a „Bronz' lovas“-ból. — Nehéz megítélni, miért éppen ezt a Puskin-poémát kívánta hallani V. I. Csujkov. Lehet, hogy a „Pétervári el­beszélés“ és Sztálingrád rom­jainak kontrasztja miatt. A Péter alkotó zsenije által emelt „ifjú város“ ábrázolása különösen sokat mondott a szíveknek. . De el lehet kép­zelni, hogy milyen átélléssel, a halaszthatatlan ügyektől el­szakadva itták be szomjasan a lélekből jövő puskini sza­vak minden hangját a had­seregparancsnok és harcos­társai. (Megjelent a moszkvai Pravdában] ÚJ szó 1979. VIII. 3. já 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents