Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-28 / 202. szám, kedd

lázár Gyiirp hazánkba érkezett (Folytatás az 1. oldalról) tagja, valamint Václav Mora­vec, hazánk magyarországi nagykövete. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök a repülőgépnél üdvözölte a vendégeket, majd pionírok virágcsokrokat adtak át nekik. Felhangzott a két ország himnusza, ezután a repülőtéren csapatzászlóval felsorakozott díszegység parancsnoka ielen- tést tett Lázár Györgynek. Ezt követően Lázár György Ľubo­mír Strougal kíséretében el lé­pett a díszegység előtt. A prágai Hrzán-palotában tegnap délelőtt megkezdődtek Lubomir Strougal csehszlovák és Lázár György magyar kor­mányfő megbeszélései. Csehszlovák részről a ta­nácskozáson részt vett még: Rudolf Rohlíček szövetségi mi­niszterelnök-helyettes, a cseh­szlovák—magyar gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési vegyesbizottság cseh­szlovák tagozatának elnöke, Karol Ojházy, az Állami Terv­bizottság alelnöke, Dušan Spá- Éil külügyminiszter-helyettes, Tibor Kurtha, a kohó- és ne­hézgépipari miniszter első he­lyettese, Pŕemysl Strougal, kül­kereskedelmi miniszterhelyet­tes, Ján Rendek, szlovák erdő- gazdasági és vízgazdálkodási miniszterhelyettes, Vladimír Lokvenc, a dunai vízlépcső- rendszer építésével foglalkozó csehszlovák kormánymegbízott és Václav Moravec, hazánk ma­gyarországi nagykövete. Magyar részről jelen voltak' még Márjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a cseh­szlovák—magyar gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési bizottság magyar tago­zatának elnöke, Hetényi István, az Állami Tervbizottság állam­titkára, Roska István külügy­miniszter-helyettes, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, Breinich Miklós, az Állami Vízgazdálko­dási Hivatal alelnöke és Ba- rity Miklós, Magyarország cseh­szlovákiai nagykövete. A megbeszélések során Lubu mír Štrougal és Lázár György tájékoztatták egymást azokról a fő politikai, gazdasági és kulturális feladatokról, amelye­ket Csehszlovákia és Magyar- ország valósít meg a CSKP XV. és az MSZMP XI. kongresszu­sán elfogadott határozatokkal összhangban. Ismertették azo­kat az eredményeket, amelye­ket a két ország a társadalom fejlesztésében elért, s megvitat­ták a következő ötéves terv ki­dolgozásának távlatait és cél­jait. Behatóan foglalkoztak a két­oldalú kapcsolatok továbbfej­lesztésével. Nagyra értékelték a sokoldalú együttműködés ed­dig elért színvonalát, amely együttműködés szüntelenül el­mélyül és minden területen érezteti hatását. Egybehangzó­an megállapították, hogy töre­kedni kell a gazdasági együtt­működés, főként a termelési kooperáció és szakosítás inten­zívebbé tételére, mert ez az árucsere-forgalom dinamikus növelésének szükségszerű elő­feltétele. A találkozó végén a kor­mányfők megelégedéssel nyug­tázták a külpolitikai együttmű­ködés sikeres fejlődését és hangsúlyozták, hogy Csehszlo­vákia és Magyarország azonos álláspontot foglal el a legfon­tosabb nemzetközi kérdések és problémák rendezését ille­tően. Lázár György tegnap délután a Zižkov-hegyen megkoszorúz­ta az Ismeretlen katona sírját. Ezután virágcsokrot helyezett el Klement Gottwaldnak, a CSKP és a nemzetközi kommu­nista mozgalom kiváló szemé­lyiségének sírján. A szovjet hő­sök termében virágcsokor elhe­lyezésével adózott kegyelettel az elesett hősök emlékének. Napirenden az ifjúság kommunista nevelésének feladatai i Életmentő fiatalok (ČSTK) — Miroslav Petrík cseh mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter tegnap becsü­letes helytállásukért megjutal­mazta Václav Pirnert, a Klato- vyi Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet másodikos ker­tész szakmunkástanulóját, aki június 2-án kimentette a vízből a 19 éves Karéi Bahenskýt és Stanislav Loprajst, a Bzeneci Mezőgazdasági Szakmunkáskép­ző Isikola harmadikos kertész szakmunkástanulóját, aki május 21-én egy kisfiú életét mentette meg. Az ünnepségen részt vetteik a két szakmunkástanuló szülei és szakmunkásképző iskoláik igazgatói. mimikáját a pedagógusok és a közoktatási dolgozók országos ' találkozói, mert lehetővé teszik a pedagógiai ismeretek és a progresszív munkatapasztalatok terjesztését. Ezt követően Jozef Havlín elvtárs mondott beszédet. Meg­állapította, hogy a CSKP Köz­ponti Bizottsága nagy gondot fordít a pedagógusok, a neve­lőik munkájára, s nagy igényes­séggel értékeli eredményeiket és problémáikat. Rámutatott er­re a pedagógusok nemrég meg­tartott országos konferenciája is, amely a tanulságok és a ta­pasztalatok forrása volt. A pedagógusok munkakezde­ményezéséről, a csehszlovák ok­tatási rendszer továbbfejleszté­séről és a Pedagógusok Nem­zetközi Szövetségéneik munká­járól Hana Ružičková tartott beszámolót. A tegnapi tanácskozás végén a résztvevőik üdvözlő levelet ad­taik át a CSKP KB és az SZLKP KB küldöttsége vezetőinek. Dél- írtán a pedagógiai napoik műso­ra gazdag kulturális és társas- rendezvényeikkel folytatódott. Elhunyt Július Bártfay szobrászművész (ČSTK) — A Szlovákiai Kép­zőművészek Szövetsége mély megrendüléssel közli, hogy Július Bártfay szobrászművész, a Munkaérdemrend és „A ki­váló munkáért“ kitüntetettje augusztus 25-én Bratislavában 91 éves korában elhunyt. Bártfay Gyula szobrászmű­vész 1888. szeptember 28-án született Nyitrán (Nitra). Pá­rizsban tanult, majd vissza­tért szülővárosába, aho'i vég­legesen letelepedett. Az exp­resszivitásra és a dinamizmus­ra való törekvésével jelentős helyet szerzett magának a szlovákiai szobrászmü vészei­ben. Magas művészeti színvo­nalával és a társadalmi való­ságra va'ió" érzékeny reagálá­sával jelentős mértékben gaz­dagította a szlovákiai szobrász­művészetet. Joggal tartottuk őt a szlovákiai szobrászok neszto­rának. Személyében olyain ki­váló művész távozott, akinek a neve tartósan beíródott a szlovákiai szocialista művészet és kultúra történetébe. Az elhunyt temetése augusz­tus 31-én délután fé’i egyikor lesz a bratislavai krematórium­ban. 11 órakor a Gonda utcá­ról, a Komemský Egyetem Böl­csészettudományi Karának épü­lete elől a temetésre autóbu­szok indulnak. Jemeni vendég Prágában (CSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására au­gusztus 24-e és 27e között lá­togatást tett hazánkban kísé­rete élén Mohammed Szalih Mufija, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottsága Poli­tikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Látogatása során megbeszé­léseket folytatott Mikuláš Be- nóval, a CSKP KB titkárával, és találkozott Bohuslav Chňou- pekkel, a CSKP KB tagjával, ha zánk k ü 1 üg y miniszter é vei. A látogatás végén tegnap aláír­ták a CSKP és a Jemeni Szo­cialista Párt 1980—81-re szóló együttműködési jegyzőkönyvét. A • Jemeni Szocialista Párt küldöttsége Prágából Havanná­ba utazott, hogy részt vegyen az el nem kötelezett országok hatodik konferenciáján. Koszorúzási ünnepség (ČSTK) — Koszorúzási ün­nepséget tartottak tegnap a prágai Zižkov-hegyen a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évforduló­ja alkalmából. Az elesett forradamároik in­dulójának hangjai mellett Kle­ment Gottwaldnak, a CSKP és a nemzetközi kommunista moz­galom kiváló személyiségének és Jan Šverjna nemzeti hősnek a sírján ikoszorút helyezett el a Csehszlovák ésva Cseh Nem­zeti Front Központi Bizottságá­nak küldöttsége, Prága és a közép-csehországi kerület' kül­döttsége, valamint a Csehszlo­vákiai Antifasiszta Harcosok Szövetsége Föderális Központi Bizottságának és a Csehországi Antifasiszta Harcosok Szövetsé­ge Központi Bizottságának kül­döttsége. Kötelezettségvállalások teljesítésével köszöntik a Felkelés 35. évfordulóját VÉGÉHEZ KÖZELEDIK A FESZTIVÁL Emlékest o szovjet film jubileuma tiszteletére Augusztus 27-én ünnpelik a Szovjetunióban a szovjet filmgyártás államosításának 60. évfordulóját. Mint ismeretes, 1919-ben ezen a napon írta alá Lenin a filmgyártás és forgal­mazás állami tulajdonba véte* léről szóló dekrétumot. A ju­bileum alkalmából a népgazda­ság eredményeit bemutató ál­landó moszkvai kiállítás egyik hatalmas pavilonjánban a szov­jet filmtörténet e hat évtizedé­re visszaemlékező bemutatót rendeztek, amelynek eddig csaknem kétszázezer látogatója volt. A Szovjet Filmművésfeek Szövetsége ugyancsak a jubi­leum tiszteltére háromnapos szimpoziont rendezett, amely­re az öt világrész legnevesebb rendezői és filmesztétái érkez­tek, a szovjet fővárosba. Közü­lük jónéhány kitüntetésben ré­szesül. azok, akik életművükkel jelentősen hozzájárultak az egyetemes filmművészet gazda­gításához és kiemelkedő siker* Tel szerepeltek a moszikvai nemzetközi filmfesztiválokon. A szovjet filmgyártás államo­sításának 60. évfordulóját Moszkvában retrospektív vetí­tések sora is kíséri. Az emlék- kiállítás különböző helyszínein a szovjet film klasszikusainak filmjei láthatók, a moszkvai filmszínháziban pedig a külföl­di művészek emlékezetes film­jeit vetítik. Tegnap este a Nagy Színházban emlékestet rendeztek a jubileum alkalmá­ból. Nagy moziélményeikben az utóbbi napokban sem volt ré­sze a fesztivál közönségének. A szovjet versenyfilm, a Szav- va Kulis rendezte Felszállás, a nemes pátoszú tudósfilmek so­rába illeszkedik, de nem ma­gasodik föjéjük. A mű Ciol- kovszkijról, a nagy orosz tu­dós-fel tia Iá Ír óról szól, aki a századfordulón nemcsak meg­álmodta a mai űrkutatást, de kidolgozta annak a rakétatech^ /Folytatás az 7. oldalról) A munkakezdeményezés szé­les körű fejlesztésével köszön­tik az SZNF 35. évfordulóját a tátraaljad vállalatok dolgo­zói. Elsősorban a munka minő­ségének javítására és a terme­lés hatékonyságának növelésé­re fordítanak nagy gom dot. Sikeresen teljesítik felaján­lásaikat például a sviti Tat- rasvit kötöttruhagyár dolgozói. Az újítómozgalom fellendítésé­vel és ésszerű sí téssel csaknem 8 millió korona értéket alkot­lak. A műnk a kollektívák rend­szeresen értékelik az anyagi és az önköltségek csökkentésében elért eredményeket, i'iy módon csaknem 900 000 koronát taka­rítottak meg. Ünnepi gyűlés (ČSTK) — Ünnepi gyűlést tartottak tegnap r Bratislavában a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tiszteletére a Szlo­vák Belügyminisztérium dolgo­zói. Jelen volt Ladislav Sádovs- ký, az SZLKP KB osztályveze­tője, Štefan Lazar, szlovák bel­ügyminiszter és A. M. Persin, a bratisilavai szovjet főkonzu­látus konzulja. Jozef Bobek ezredes, szlovák belügyminiszter-helyettes be­szédében az SZNF hagyatékát méltatta és hangsúlyozta, hogy e hagyaték valóra váltása cél­jából fokozni kell a feladatok teljesítésére tett erőfeszítése­ket, meg kell teremteni a felté­teleket a szocialista ország épí­tés további sikereinek elérésé­hez, >9 világbéke és a nemzet­közi haladás javára. A résztvevőket A. M. Persin elvtárs is üdvözölte. Az ünnepi gyűlés az In tér nac ionálé hang­jaival fejeződött be. Ugyancsak sikeresen aLkaU mázzák a jól bevált szovjet m u n kamódsze re két,* különösem, a minőség javítása és a mun­kavédelem területén. A minő­ségellenőrzés szaratovi rend­szerét a vállalat csaknem 800 do’igozója alkalmazza. Enneik eredményeként jelentős mér­tékben javult a hazai és a kül- löldi piacra gyártott kötött készruháik minősége, ami 140 ezer korona gazdasági hasznot ered iné nyezelt. Az SZNF 35. évfordulójának évében a vállalat dolgozol több mint 12 000 társadalmi munkaórát dolgoztak, a terme­lési feladatok és a választási program teljesítésének előmoz­dítására. A munkakezdeményezésben a vállalat 78 szocialista munka- brigádja és a szocialista mun­ka műhelyei járnak az élen. Tizennégy dolgozó már meg­szerezte a szocialista munka­brigád cím arany fokozatát. Miloš Jakeš a lounyi járásban (ČSTK) — Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, a KB titkára tegnap hazánk legnagyobb ikomlótermelő vi­dékére, a lounyi járásba láto­gatott. Alexander Hnízdiuchnak, az észak-csehországi kerületi pártbizottság mezőgazdasági tit­kárának és a kerület más tiszt­ségviselőinek kíséretében a Lu- beneci Állami Gazdaságba ment, ahol több mint 2000 dolgozó se­gít a komlószüretben. A gazda­ság 360 hektáron termel kom­lót. Jakeš elvtárs a Blšanyi Efsz- be folytatta útját, ahol a szö­vetkezet tagjai több mint 2000 dolgozó segítségével a komlót 600 hektárról takarítják be. Az afgán nép megvédi forradalmi vívmányait A kabuti szolidaritási értekezlet üzenete (ČSTK) — Az 1978-ban lezaj­lott áprilisi forradalommal új szakasz kezdődött Afganisztán népének életében, állapítják meg az Afganisztáni Demokra­tikus Köztársaság népének és kormányának küldött üzene­tükben az afgán néppel vállalt nemzetközi sznlidaritási konfe­rencia résztvevői. Az üzenetet tegnap tették közzé Kabulban. Az üzenet kifejezésre juttatja a konferencia résztvevőinek meggyőződését, hogy az afgán nép megvédi az elmúlt 17 hó­nap folyamán elért vívmányait. Ebben* a harcban a szabadság és a függetlenség valamennyi híve és békeszerető erők az af­gán nép oldalán állnak. „Az afgán forradalom ösztönzés mindazok számára, akik a feu­dális és kizsákmányoló társa­dalom felszámolásán fáradoz­nak és jobb létfeltételeket kí­vánnak teremteni népük szá­mára“ — állapítja meg az üze­net. A nemzetközi afgán szolida­ritási konferencia ugyancsak üzenetet intézett az el nem kö­telezett országok állam- és kormányfőinek szeptember ele­jén Havannában kezdődő kon­ferenciája résztvevőihez. Az üzenet hangsúlyozza, hogy az el nem kötelezettek elvhü po­litikája fontos tényező, amely hozzájárul a kormányok és né­pek békés erőfeszítéseinek si­keréhez. A bizalomra épülő nemzetközi kapcsolatokért Cunhal rövid moszkvai látogatása nikának az alapjait, amelynek segítségével fél évszázaddal később honfitársai az első szputnyikot, majd az első em­bert a világűrbe emelték. A film egyik nevezetessége, hogy főszerepét Jevgenyij Jevtusen­ko, az ismert költő játssza. Jevtusenko egy rutinos, jó szí­nész eszközeivel alakítja a fi­gurát. A rendező egyébként élt az életrajz nyújtotta összes le­hetőséggel; a tudós írásaiból vett idézetekkel, filozófiájának, világ sze ml é le t é n ek jel zésé ve 1 igyekezett a filmet a romanti­kusan érzelmes szférából ki­emelni. A fesztiválon versenyen kí­vül bemutatták a Cannes-ban nagydíjat nyert Apokalipszist, Francis Ford Coppola Höbbe- netes Vietnam-vízióját. u án az első művet, amelyről azt lehet mondani, hogy az amerikai film szembenézett az amerikai agresszió bűneivel. (mn) (ČSTK) — A szovjet nép si­kerei, amelyeket a kommuniz­mus építésében, valamint a né­pek közötti békéért vívott harcban ért el, jelentősen hoz­zájárulnak a szociális és nem­zeti felszabadulásért vívott harchoz, mondotta Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára a Mihail Szusz- lovval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Köz­ponti Bizottság titkárával foly­tatott megbeszélés során. A Portugál Kommunista Párt fő­titkára rövid látogatáson tar­tózkodik a Szovjetunióban. Megerősítették az SZKP és a PKP elszántságát, hogy minden erejükkel a politikai enyhülés­nek katonai enyhüléssel való kiegészítésére törekszenek, va­lamint arra, hogy a nemzet­közi kapcsolatok részévé vál-< jón a bizalom és az együttmű­ködés. Mindkét politikus kifejezte óhaját, hogy továbbra is fej­leszteni és mélyíteni kívánja az SZKP és a PKP kapcsolatait a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus el vei alapján. Genscher körúton a Közel-Keleten Szíria vádolja az USA-t (ČSTK) — Hans-Dietrich Gensclier, az NSZK külügymi­nisztere háromnapos hivatalos látogatásra Szíriába érkezett. A tiszteletére adott díszvacsorán Abdái Halim Khaddam szíriai külügyminiszter pohárköszöntő­jében megvádolta az Egyesült Államokat, hogy a Közel-Kele- ten „gyarmatosító ideológián“ alapuló politikát folytat. Kije­lentette továbbá, hogy az Egye­sült Államok a térség békéjé­nek egyik fő akadálya. Hozzá­fűzte, hogy az amerikai politi­ka, melynek célja Washington diktátumának kiszélesítése a Közel-Keleten, nem tartja tisz­teletben a nemzetek alapvető emberi jogait. A térség békéjének további akadályaként a szíriai külügy­miniszter Anvar Szadat egyip­tomi elnök álláspontját jelölte meg és Izrael csökönyös, eluta­sítását, amely nem hajlandó teljesíteni az ENSZ-határozato- kat és elismerni a palesztin nép jogait. Genscher közel-keleti kőrút­jának Szíria az első állomása, majd ellátogat Libanonba, Jor­dániába és Egyiptomba. ' (Folytatás az 1. oldalról) ellátogatnak Ján Nálepika szá­zados smižanyi szülőházába, s több tankönyv- és tansegédesz- Iköz-kiállítást szerveznek. Bevezetőben Juraj Buša szlo­vák oktatási miniszter tar­tott beszámolót. Hangsúlyozta: nagyban segítik a pedagógusok

Next

/
Thumbnails
Contents