Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1979-08-02 / 180. szám, csütörtök
MEGNYÍLT A COMMONWEALTH 22. CSÚCSKONFERENCIÁJA Viharos tanácskozás várható Harmincöt évvel ezelőtt végezték ki Ernst ThölmcMmrKaunda elítélte a brit terveket $ Thatcher asszony hűvös fogadtatása (ČSTK) — Kenneth Kaunda zambiai elnök tegnap megnyitotta a Brit Nemzetközösség 22. csúcsértekezletét. Megnyitó beszédében nyomatékosait elítélte azokat a törekvéseket, hogy Rhodesiában az úgynevezett „fekete többség“ kormányának leple alatt fenntartsák az újgyarinatositó rendszert. Lusakában Ázsia, Afrika, Amerika és Óceánia 27 országának állam- és kormányfői kilenc napon át tartó tanácskozásukon mindenekelőtt Zim- babwe-Rhodesia problémájával foglalkoznak, amelynek nemzetközi elismertetését sikertelenül szorgalmazza Nagy-Britannia. A tárgyalások napirendjén szerepelnek továbbá a nemzeti felszabadító mozgalom, valamint az iparilag fejlett nyugati államok és a fejlődő országok közötti gazdasági együttműködés kérdései. A Lusakából érkező hírek alapján azonban úgy látszik, hogy Nagy-Britanniát kissé megfélemlítette a ' független afrikai államok álláspontja, amelyek többsége elítéli a Mu- zorewa-rezsimet, és támogatásáról biztosítja az országa tényleges szabadságáért és függetlenségéért harcoló Zimbabwei Hazafias Frontot. A konferencia annak a döntésnek jegyében ült össze, hogy a nigériai kormány elhatározta a British Petroleum (BP) brit társaság valamennyi vállalatának államosítását. A nigériai kormány, amely már több ízben figyelmeztette Nagy-Britanniát és az USA-t, hogyha elismerik a Muzorewa-rezsimet Rhodesiában, akkor megszüntetik az olajszállítást. A brit szakértői körök becslése szerint a BP társaság nigériai beruházási költségei 1,2 milliárd dollárra rúgnak. Ideges légkör uralkodik magában Zimbabwe-Rhodesiában AGOSTINHO NETO beszéde (ČSTK) — Angola továbbra is szolidáris Namíbia harcoló népével. A jövőben is támogatni fogja, annak ellenére, hogy a dél-afrikai fajüldözők Angola határait veszélyeztetik, mondotta Agostinho Neto köztársasági elnök, az MPLA—Munkapárt elnöke a lubungai nagygyűlésen. Elítélte Nagy-Britannia álláspontját, amely akadályozza a rhodesiai probléma Igazságos rendezését. A köztársasági elnök ezután flz ország állami apparátusában végrehajtott változásokról szólt. Megállapította: az MPLA —Munkapárt mindenekelőtt azt tartja szem előtt, hogy Angolát a lakosság többségét alkotó munkások és parasztok irányítsák. is, ahol az afrikai vezetők kompromisszumra készen igyekeznek még az utolsó pillanatban megmenteni a kétes rezsim arculatát. A Ndabaningi Sitbola afrikai kompromisszumokra törekvő politikus, akinek frakciója, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetség (ZA- NUI mindeddig bojkottálta a kormány tevékenységét, megtorlásul az áprilisi „választásokon“ elszenvedett .vereségéért tegnap bejelentette a bojkott megszüntetését. Ugyanakkor visszavonta a legfelsőbb bírósághoz beadott kérelmét is, amelyben a választások szabályszerűségének kivizsgálását kérte, ugyanis Abel Muzorewa jelenlegi miniszterelnök állítólag már előre biztosította választási győzelmét. Sithola ugyanakkor állást foglalt ,,a népszavazás megrendezése mellett, amely Zimbabwe-Rhode- síát ségítené a nemzetközi elismerés megszerzéséhez vezető úton“. A lusakai konferenciával kapcsolatos eddigi hírek arra utalnak, hogy a tanácskozás lefolyása igen viharos lesz. Thatcher brit miniszterelnök, akit Lusakában igen hűvösen fogadtak, még a konferencia kezdete' előtt találkozott Kaunda zambiai elnökkel és Malcolm Frazer ausztrál miniszterelnökkel, és igyekezett őket megnyerni a Muzorewa-rezsim legalizálására irányuló terv támogatásának. DÉL-LIBANON ÖSSZECSAPÁSOK AZ ARABKÖZI BIZTONSÁGI ERŐK ÉS A JOBBOLDAL KÖZÖTT (ČSTKj — Szaad Haddad őrnagy jobboldali egységei már harmadik napja lövik nehézfiú zérséggel Dél-Libanonban a palesztin és a haladó erők állásait. A legsúlyosabb harcokról Haszbajából és a nyugati Bi- kaaből érkeztek jelentések, ahol a legnagyobb volt a sebesülten száma, és a károk is a legsúlyosabbak. Az Izrael által támogatott konzervatív erők veszélyes tevékenysége folytatódik az ideiglenes ENSZ-egységek (UNIFIL) 'erőfeszítései ellenére is. Nem járt sikerrel az ENSZ- erők közvetítő tevékenysége az ellenséges felek között. Dél- Libanonba látogatott kedden Brian Urquhart, az ENSZ főtitkárának helyette-se is, akit Ná- kurában az ENSZ-erők főparancsnokságán tájékoztattak azokról a nehézségekről, amelyekbe a kéksisakosok ütköznek az ENSZ Dél-Libanonról szóló határozatainak megvalósítása során. Brian Urquhart a libanoni vezetőkön kívül Bej^ rútban találkozott Jasszer Ara- fattal, a Palesztinái Felszaba* dítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökével is. A fővárosban is feszült a helyzet, ahol hétfő óta tartanak a harcok az arabközi biz- tonsági erők és a jobboldali erők között. Az incidenseik, me^ lyek során nehéz fegyvereket is használnak, főleg a volt üzleti központ romjai között játszódnak le a kikötő közelében, és a fejvadászok veszélyes tevékenysége következtében a térségben megbénult a normális élet. A kikötő munkásai tegnap egynapos általános sztrájkba léplek, és a kormánytól követelik munkahelyeik biztonságának garantálását. A hét elején az egyik kikötőmunkást megölte egy fejvadász golyója. Az arabközi biztonsági erőn parancsnokságának nyilatkozata szerint a jobboldali fegyveres csoportok kedden lőtték a kormányfő székhelyét is, ahol éppen ülésezett az új libanoni kabinet programját előkészítő bizottság. Az UNRWA, a palesztin menekültek megsegítésével foglalkozó ENSZ-ügynökség Bejrutban félmillió dollár összegű gyorssegélyt kért azon 40 000 palesztin menekült számára, akik a legutóbbi izraeli légitámadások miatt kénytelenek voltak elhagyni dél-libanoni szükség lakhelyeiket. (ČSTK) — A buchenwaldi náci koncentrációs táborban 35 évvel ezelőtt halt meg Ernst Thälmann, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége. A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja volt, 1925 októberétől az elnöke és az 1925—33-as évekbe>n a kommunista párt jelöltje a birodalmi elnöki választásokon. 1928 tói 1943-ig a Kommunista Inter- nacionálé Végrehajtó Bizottságának tagja. Aktív antifasiszta hareos volt és Wilhelm Pieckkei együtt a „Hitler = háború és a háború = Németország megrontása“ jelszó szerzője. Röviddel Hitler hatalomra jutása után, 1933. március 3-án letartóztatták. Kihallgatták, megkinozták s 11 és fél évet magánzárkában töltött, de nem tört meg. 1944. augusztus 18-án a nácik megölték. Felvételünkön Ernst Thälmann az 1929-es május 1-i berlini tüntetés áldozatainak sírjánál mond beszédet (ČSTK-felvétel) IRAN A SAJTÓ EGYSÉGRE ÉS AZ ELLENZÉK TISZTELETBEN TARTÁSÁRA SZÓLÍT FEL (ČSTK) — Iránban az alkot mánytervezetet tanulmányozó szakértők testületébe való választások előestéjén a sajtó hangsúlyozza a társadalom egységének szükségességét. Ennek a testületnek kell eigy ho napon belül jóváhagynia az ú| iráni alkotmánytervezetet. Az Ettelaat című napilap ugyanakkor megjegyzi: szükséges .hogy az új iráni politikai életben tiszteletben tartsák az ellenzéki nézeteket is. Hasszan Nazi a NIOC állami kőolaj társaság igazgatója kijelentette, hogy a pénteki választásokat valószínűleg boj- kottálni fogja. Várható, hogy Kurdisztánban és Khuzesztán- ban a választópolgárok csak kis számban vesznek részt « választásokon, mivel itt állandóan összetűzések vannak a kormánvesapatok és a helyi lakosság között. IZRAEL MEGSÉRTI AZ ALAPVETŐ EMBERI JOGOKAT (ČSTK) — Jordánia levelet intézett Kurt Waldheim ENSZ- főtitkárhoz, amelyben szadista viselkedéssel vádolja az izraeli megszálló hivatalokat. Hazim Nuszaiba, Jordánia állandó ENSZ-képviselője a dokumentumban példaként Jasszer Amir palesztin orvos esetét ecseteli, aki Ammanban él, s akinek az izraeli hivatalok nem engedélyezték, hogy Hebronban meglátogathassa haldokló anyját. Nuszaiba hangsúlyozta, hogy az alapvető emberi jogok megsértéséről van szó. • • * Nem fogunk fegyverrel a kezünkben szolgálni a megszállt területeken, mivel a palesztin nép elnyomása csak újabb há borúhoz vezet, írta 27 Te! Aviv-i diák Ezer Weizman hadügyminiszternek, akik behívót kaptak a hadseregbe. Az izraeli értelmiség egy csoportja, amely szimpatizál a diákok álláspontjával, megpróbálja számukra biztosítani a nyilvánosság támogatását. Kommentárunk 1979 VIII. 2. ...szokták figyelmeztetni a íékozló embert, s kétszeresen érvényes ez a brit toryikormány gazdaságpolitikai intézkedéseire, hiszen az angol kisember tanúsíthatja csak igazán, hogy ott sem kolbászból fonják a sövényt. S hogy ez mennyire nemcsak a mi. megállapításunk, az az egyik jobboldali angol napilap, a The Daily Telegraph cikkéből is kitűnik. A júliusi (k ö z v é 1 em é n y k u ta tá s e re dmé nyeit 'kommentálva a cikkíró leszögezi: ha most tartanák a parlamenti választásokat, isimét a Munkáspárt alakíthatna kormányt. Thatcher asszony kabinetje három hónapja igazgatja a szigetország ügyeit — korántsem közmegelégedésre. Kormányának hivatalos gazdasági szakértője, Joseph Keit ipari miniszter szerint „ma áldozatokat kell hozni azért, hogy holnap jobban boldogulhassunk“. A mindennapok nyelvére lefordítva ez a munkások bérének befagyasztását, a szak- szervezeti jogok erős megnyirbálását, a szociális kiadások minimumra való csökkentését jelenti. Azonban nemcsak az angol munkás elégedetlen, hanem a középosztály, a hivatalnokréteg is. A londoni színészek — köztük több világhíresség — múlt heti tiltakozó menetének említése után nem árt megjegyezni olyan „kis tűszúrásokat“ sem mint például az egyik állami egészségügyi intézet bezárása, amelyet a rákos betegek számára tartottak fenn. Az ipari miniszterrel ellentétben a brit közgazdászok egyáltalán nem bizakodóak. A szakszervezetek és a munkásság hangulatának ismeretében ez nem volt nehéz), s az bele is bukott a viharos ősz utáni kemény télbe. Most a „forró nyár“ után szintén viharos őszt jó90Inaik a konzervatív kormánynak. A szakszervezetekTöbb nap mini kolbász... szigetországban nem emlékeznek olyan nagyméretű „kiárusításra“ mint a mostani: az állami vállalatok jó részét a kormány eladja a magánvállalkozóknak, ilyen volt pl. a British Airways állami légitársaság. A tory-politika egyelőre csak a londoni ipari és üzleti köröik elvárásait elégítette ki. A szakértők viszont azt latolgatják, hogy a magántársaságok hogyan tudják, s egyáltalán ki tudják-e majd tölteni azt az űrt, amely a gazdasági élet feletti állami ellenőrzés megszűnte után keletkezik. De mivel a kiárusítás a jól jövedelmező ágazatokat érinti leginkább fáz északi-tengeri olajkitermelést stb.), bíznak -abban, hogy felszökik a vásárlási láz s így a haszon még kövérebb lesz. A londoni meteorológusok tavaly ősszel nehéz telet jósoltaik a munkáspárti kormánynak (a ben fokozódik a nyugtalanság, az infláció emelkedik, s egyre több a munkanélküli: júliusban 1 436 982-őt könyvelt el a statisztika. A lapok közzétették a brit szakszervezeti szövetség, a TUC szeptemberben Blackpool- ban sorra kerülő konferenciájának határozati javaslatait, amelyekből kitűnik: a szakszervezetek „nem ették meg“ a tory-kormány mesterkedéseit. Nem értenek egyet a šzakszer- v eze tek „ m e g r e f o rmá lásá val“, ellenzik a közkiadások csökkentését, szembeszállnak az új adórendszerrel. Erre a három tényre egyébként egv konzervatív napilap, a Daily Express vezércikke mutatott rá. A nyárnak még nincs vége. A konzervatív kabinet egyelőre folytatja eddigi gazdasági-szociális programjának megvalósítását. Most még a Munkáspárttól sem tart, mivel az „saját sebeit gyógyítgatja“, a párton belüli problémák, széthúzások kötik le a vezetőség figyelmét. Ha közmondással kezdtem, hadd folytassam is azzal: minden farsangnak megvan a maga böjtje, m^g akkor is, ha a toryik parlamenti többsége lehetővé teszi (de meddig?) az ellenzék elhallgattatását. Ami pedig az angol kormány külpolitikai törekvéseinek „népszerűségét“ illeti, hadd érzékeltessem egy tegnap reggeli hírrel: A nigériai kormány államosította a British Petroleum ösz- szes nigériai üzemeit, kirendeltségeit, s a társaság alkalmazottait pedig felszólította, hogy a hónap végéig hagyják el az országot. A nigériai kormány hivatalos indoklása: a társaság olajat szállított a fajüldöző Délafrikai Köztársaságnak. Megfigyelők szerint ez a lénés egyben tiltakozás a brit kormány azon törekvései ellen, hogy a Commonwealth ülésén elismertesse a törvénytelen Muzorewa rezsimet és megszüntesse a Rhodesia elleni gazdasági szankciókat. A baj sohasem jár egyedül. A toryk reakciós külpolitikája csak fokozza a szigetországban tapasztalható belső nyugtalanságot, ami ismrt könnyen hatalmas sztrájikhul Iámba csaphat ót. MALINÄK ISTVÁN Náci tcmegsjyilkosok még mindig szabadlábon A paraguayi kormány megvonta az állampolgárságot Mengele náci gyilkostól, aki ezt kővetően elhagyta az országot, közölte kedden Bécsben dr. Simon Wiesent- hal, aki a náci háborús bűnösük büntetésére létrehozott dokumentációs központot vezeti Bécsben. fír. Wiesenthal már régebben követelte Kurt Waldheim EN SZ-főtitkártól, hogy kényszerítse a paraguayi kormányt a tömeggyilkos kiadatására, akinek kezéhez csaknem félmillió ember vére tapad. A paraguayi kormány szóvivője most arról tájékoztatta Waldheimet, hogy Mengelét megfosztották állampolgárságától, s ezért elhagyta Paraguayi. Azt azonban nem közölte, hogy melyik országba távozott. A 69 éves Josef Mengele csaknem 200 ezer gyermeket és körülbelül ugyanany- nyi felnőttet ölt meg. Az os- wiecimi koncentrációs táborban több ezer „orvosi“ kísérletet végzett a foglyokon. Helmut Bischof, volt SS Unterscharführer, aki felelős azért, hogy a megszállt Lengyelország területén polgári lakosokat mészárolt le, büntetlenül szabadlábon marad, így hangzik a nr/ugat-né- metországi karlsruhei bíróság ítélete. Hasonló ítéletek nem kivételek a m/ugat-német igazságszolgáltatás gyakorlatában. Erről tanúskodik az is, hogy a közelmúltban szabadlábra helyezték a majda- nekí koncentrációs tábor felügyelőit. (ČSTK)