Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-05 / 156. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK LAPJA 1979. július 5. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XKXU ÉVFOLYAM 156. szám Ára 50 fillér A BELKERESKEDELEM A lakosság anyagi szükségleteinek kielégítésére vonatkozó parthatározatok teljesítését nemcsak a párt, hanem ax egésx közvélemény is ellenőrzi. Minden állampolgár fogyasztó, és a fogyasztok jelentős része termeli az árut, vagy a kereske­delemben dolgozik. Naponta számos vélemény hangzik el ar­ról, mit és hogyan vásárolunk. Elégedettségünk foka a ke­reskedelmi dolgozóktól, de ugyanúgy az árutermelőktől is függ. Piacunk helyzetét azonban mindig népgazdaságunk reá­lis lehetőségei határozzák meg. Népgazdaságunk fejlesztésé­ben pedig valamennyien részt veszünk. Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB 12. ülésén is rámutatott erre: „Mindenkinek meg kell értenie azt az elvet, hogy ha jól akar élni, akkor ehhez munkájával is hozzá kell járulnia. A szükséges javakat, közös munkánkkal nekünk kell megteremtenünk. Minden munkást, földművest, az összes dolgozót meg kell győznünk, meg kell nyernünk, hogy képességeiket, tudásukat az előttünk álló fel­adatok teljesítésére fordítsák.“ Amikor az üzletekbe lépünk, (alán nem is tudatosítjuk ezeket az összefüggéseket. Pedig nem elhanyagolhatók. Például a cipőipar dolgozója elégedet­lenkedik meghibásodott új televíziós készüléke miatt, de ugyanakkor a televíziókat gyártó üzem dolgozója a cipőgyá­riakat szidja, mert új cipőjének levált a talpa. Ha mindketten (óbban, alaposabban dolgoznának, mindketten elégedettek lennének. Ez a példa is arra ösztönöz, hogy mindenki —■ dolgozzon bárhol is — elgondolkodjon saját munkája felett. Az idei kiskereskedelmi forgalom terve Szlovákiában 3,1 százalékkal magasabb, a tervezett szállítmányok mennyisége országos viszonylatban 11 milliárd koronával nagyobb, mint a tervezett kiskereskedelmi forgalom, így tehát a terv megteremti a feltételeket a kereskedelemben a nagyobb tar­talékok kialakításához és a piaci egyensúlyhoz. A termelő­üzemek, illetve a vezérigazgatóságok azonban a szállítói- megrendelői tárgyalásokon szerződésileg kisebb szállítmányo­kat rögzítettek, mint az egyes tárcák. Ezért bizonyos feszült' Hegeket az év folyamán kell megoldani. A fogyasztók részéről a legtöbb bírálat az egyes gyermek­ruházati cikkek hiánya miatt hangzik el. Az okok különbö­zőek, az egyik közülük a termelők érdektelensége. Megálla­pították, hogy a termelők nem tartják meg a gyermekáruk előnybe helyezésére vonatkozó megállapodást, mivel ez a ter­melés nem előnyös, nem befolyásolja olyan kedvezően a gat dasági mutatókat, mint a felnőttruházati cikkek gyártása. A kél nemzeti Iparügyi Minisztérium viszont a kereskedelmi minisztériumokkal megállapodásokat kötött a gyermekáru- äzállitmáuynk növelésére. Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb *2inten a termelőszövetkezetek figyelmen kívül hagyják a mi- misztériumok megállapodását. Ha tehát ebből nem vonják le ü következtetéseket, nem vonják felelősségre az illetékeseket, « hiányosságok továbbra Is fennállnak. Valahogyan megszokj luk. beletörődtünk abba, hogy az irányítás alacsonyabb szint­jén nem veszik mindig figyelembe a társadalmi érdekeket, Megelégszünk a rögtönzésekkel, ahelyett, hogy a problémákat kiváltó okokat szüntetnénk meg és hatékony intézkedéseket foganatosítanánk avégett, hogy ilyen fogyatékosságok a jövő­ben ne forduljanak ismét elő. Az SZSZK Kereskedoluii Minisztériuma lépéseket tett a gyer­mekruházati cikkek mennyiségének növelésére. így például jelentős mennyiségű devizát irányozott elő a gyermekáruk, illetve a gyártásukhoz szükséges nyersanyagok behozatalára. A tervezett és a megvalósított szállítmányok között a leg­nagyobb az eltérés a Szövetségi Általános Gépipari Miniszté­rium keretében. Annak ellenére, hogy eddig már sikerült megoldani több problémát, a kereskedelem és a termelés kö­zött még mindig nagy a feszültség. Ezt elsősorban az okozza, hogy a kereskedelem nemcsak bizonyos mennyiséget és vá­lasztékot követel, hanem újfajta termékeket is, ami termé­szetes. Nem természetes viszont, hogy az Általános Gépipari Minisztérium a kért 1,5 milliárd korona értékű új termék több mint felének a szállítását nem vállalta. Igaz, hogy a gépipar előtt nagyon igényes feladatok állnak a kivitellel kapcsolat­ban, s gondot okoz, hogy. több olyan üzem, amelyben már termelni kellene, még nem készült el. Ezek a problémák azon­ban nem megoldhatatlanok. Sok függ attól, hogy a termelésben és a kereskedelemben hogyan viszonyulnak a munkához a vezetők és minden egyes dolgozó. Az utóbbi években hozott számos intézkedés elle­nére nem sikerült lényegesen csökkenteni a vásárlók megká­rosítását. Nyilvánvaló, hogy a büntetések és a nevelő m»inka sem éri el a kívánt hatást. Ugyanakkor az állami kereskedel­mi felügyelőség tavaly megállapította, hogy 1983 árufajta nem felel meg a csehszlovák normáknak, és ezért leállították 16 millió korona értékű termék szállítását. A termelésben és a kereskedelemben a pártszervezeteknek most a tagkönyvcsere időszakában elemezniük kell, hogy ha­táskörükben a párttagok milyen mértékben járulnak üuzzá a pártunk programjából eredő feladatok teljesítéséhez, azok­nak a céloknak az eléréséhez, amelyek meghatározzák a la­kosság elégedettségét. (PRAVDA) KOMPLEX MŰDÖN KELL VÉGEZNI A MUNKÁKAT ITudósítónktól J — [án jano- vic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere a Slatinai Podjavorie Efsz-ben fzvolem járás) tájékoztatta az újságírókat az aratási előké­születekről. Az értekezleten részt vett Ján )aník, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára is. A miniszter hangsúlyozta, hogy az előző évekhez viszo nyitva alaposabban fel kell ké Szülni az aratásra. Habár egyes ÍISZTILETET ES MEGHCSUESI (RDEMEUIEK Terven felül is termelnek 0 Pótolják az év efeji lema­radást % Ügyelnek a termékek minőségére is 0 Teljesítik vállalásaikat (ČSTK) — További vállalatokból és. üzemekből érkeztek hírek az első félév tervének sikeres teljesítéséről. A' dolgo zók kezdeményezésével és aktivitásával számos ipart és me* zőgwzdasági vállalat sikeresen pótolta az év eleji termelési kieséseket, sőt az első félév tervét már túl is teljesítette A sviti Chemosvit vállalat dolgozói júniusi tervfeladatai­kat több mint 104 százalékra teljesítették. Az elmúlt hónap­ban 4,5 millió korona értékfi csomagoló anyagot és mfifo nalat szállítottak a piacra ter­ven felül. Egészében véve az első félév tervét .100,1 száza­lékra teljesítették. Ugyancsak jól megálltak a helyüket a tervteljesítésben az idei első félévl)en az Üstrava környékén levő Kokszolómű vek, amelyek 220 csehszlová­kiai és külföldi öntödének szállítja termékeit. Az év első hat hónapjában 20 700 tonna kokszot gyártottak terven fe­lül. Az epavai Ostroj vállalat dolgozói, akik bányagépeket gyártanak, az első félévben 1,6 millió koronával túlteljesítet­ték tervüket, s azen kívül megjavítottak és rekonstruál tak 4,6 millió korona értékű bányagépet és berendezést. A revúcai textilipari vállalat, dolgozói az első félév árater (Folytatás a 2. oldalonf ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (ČSTK) — Gustáv Husálc köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait lames Earl Carternek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének az ország nemzeti ünnepe al« ka Imából. Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözlő táviratot kül-J dött Aristide Pereirának, a Zöld foki-szigetek elnökének az ország nemzeti ünnepe a lkai* mából. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban köszöntötte Luis Herrera Campinst, a Ve­nezuelai Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe al­kalmából. Ugyanebből az alka­lomból Bohuslav Chňounek külügyminiszter üdvözlő táv­iratot küldött venezuelai kollé- gáfának, Jósé Alberto Zambra­no Velaskitak. ííustáv Husák köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Mossa Traoré tábornoknak, a Mali Köztársaság elnökének megválasztása alkalmából (ČSTK) — Jindrich Poledník* nak, a CSKP KB titkárának ve. zetésével ülést tartott tegnap •Prágában « OSKP KB ifjúsági munkával foglaltkozó bizott­sága. A résztvevők megvitatták a gyermek- és az ifjúsági moz­galom helyzetét a SZISZ és a Pionírszervezet évzáró taggyű­léseit és konferenciáit köve­tően Ezután az ifjúságnak a káros befolyásoktól való védel­méről tárgyaltak, A Vitában a bizottság tagjai kifejezték, hogy támogatják az előterjesztett javaslatokat és kiegészítő észrevételeket tet­ték a megvitatott kérdéseikkel kapcsolatban. körzetekben a gabona elég jó termést ígér, más körzetekben gyengébb lesz a hektárhozam. A ritka búzában és árpában a gyakori esők miatt gyorsan nő a gyom. A gabona egv része már megdőlt. A miniszter beszéde további részében bejelentette, hogy In­tézkedéseket tesznek a gépek megjavításához szükséges al­katrészek beszerzésére. Hang­(Folytatás a 2. oldalonj (ČSTK) — Upadhit Pacsari- jangkul thaiföldi külügyminisz­ter meghívására tegnap hivata­los látogatásra Bangkokba ér­kezett Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter. A csehszlovák és thaiföldi zász­lókkal feldíszített repülőtéren a csehszlovák vendéget Árun Panupong, a thaiföldi kormány tagja, ügyvezető külügyminisz­ter fogadta. Jelen volt Miroslav Žemla, Csehszlovákia thaiföldi nagykövete is. Külügyminiszterünk thaiföldi látogatása — az első a diplo­máciai kapcsolatok felvétele óta — a thaiföldi külügyminisz­ter tavaly szeptemberi cseh szlovákiai látogatásának vi­szonzása, melynek során cseh­szlovák-thaiföldi kereskedel­mi egyezményt írtak alá. A Bangkokban ma délelőtt kezdő­dő megbeszéléseken a két mi­niszter megtárgyalja a kétol­dalú kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeit. Útban Thaiföld felé Bohuslav Chňoupek Karachibau, Pakisz­tán fővárosában találkozott a helyi tartományi kormány kép­viselőjével. Berlinben tegnap folytatta munkáját a szocialista országok test­ver pártjai központi bizottsági titkárainak a nemzetközi és ideoló­giai kérdésekről tárgyaló tanácskozása. Képünkön Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége látható, középen Vasil BiTak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, a küldöttség veze­tője (Telefoto: CSTK) Kedvező feliételek az együttműködés elmélyítésére Aíois Indra görögországi megbeszélései (ČSTK) —■ A hivatalos gö­rögországi látogatáson tartóz­kodó csehszlovák partementi küldöttség élén Alois Indrával, a CSKP KB Elnökségének, tag jával, a Szövetségi. Gyűlés el nőkével tegnap délelőtt Athén közelében modern szövőgyárat tekintett meg.' Ez a konszern a legnagyobb görög textilgyár­tó, és csaknem 6500 embert foglalkoztat. A szövőgyár éven te mindenekelőtt hazai gyapot ból 5500 tonna fonalat gyárt A csehszlovák vendégek ez. után a Peloponnészoszi-félszi- get északkeleti részébe láto­gattak el. Itt megismerkedtek a mükénéi kultúra maradvá­nyaival. Kedden Dimitriosz Papaszpi­ru, a götög parlament elnöke hosszan tartó beszélgetés so­rán ismertette a csehszlovák képviselőkkel a görög parla­ment munkáját és hangsúlyoz, ta, hogy az utóbbi időben a görög parlament sokkal aktí­vabban működik együtt a világ többi parlamentjével, minde­nekelőtt a béke és a biztonság kérdéseinek megoldásában, (Folytatás a 2. olMlon) A Kurími Szerszámgépgyár több részlegének dolgozói u szocialista munka üzeme cím megszerzéséért versenyeznek. Főként variát o rokat gyártanak élelmiszer és textilipari gépekbe. A legtöbbet a Szovjetunióba és néhány tőkés országba exportálják. Sikeresen érvényesítik a szarát ovi mozgalom tafKísztalatait. A képen Rt chard Komenda I baloldalt! ás Valentin Gástek variátort sz terel (Felvétel: V Korčák — ČSTK) A fiatalokkal foglalkoztak BOHUSLAV CHÉlöPEK THAIFÖLDÖH

Next

/
Thumbnails
Contents