Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-24 / 172. szám, kedd

ríňíOľn v^1 UGANDAI küldöttség érke­zett Moszkvába, élén Ateker Ejaluval, az Ugandai Nemzeti Felszabadítási Front Végrehaj­tó Tanácsa tagjával. PONCET francia külügymi­niszter hivatalos látogatásra az NDK-ba érkezett, ahol kollégá­jával, Oskar Fischerrel folytat megbeszéléseket. HUSSZEIN Jordániái király és Asszad szíriai elnök Damasz- kuszban megbeszélést folyta­tott néhány nemzetközi prob­lémáról, elsősorban a közel- keleti helyzetről, továbbá a kétoldalú kapcsolatokról. A VSZK-ban kétnapos nem­zeti gyászt rendeltek el az el­hunyt Nguyen Luong Bang al­elnök tiszteletére. OLASZORSZÁGBAN sikeresen folyik a kommunista párt ha­gyományos kampánya, mely­nek során kicserélik a tag­könyveket és új tagokat tobo­roznak. Az Unita, az OKP na­pilapja szerint már 1750 000 ember kapott új párttagköny­vet. NICARAGUA FOKOZATOSAN HELYREÁLL A REND Szórványos hétvégi összetűzések (CSTK) — Az ideiglenes kor­mány törekvésének — hogy biztosítsa a lakosság ellátását, a közlekedést és helyreállítsa a rendet — köszönhetően a ni- caraguai fővárosban fokozato­san normalizálódik az élet. Két hónap után tegnap volt Mana­guában az első normális mun­kanap. Az üzleteik nyitva tarta­nak, megindult a városi közle­kedés, és hamarosan megnyit­ják a I.as Mercedes nemzetközi repülőteret is. A hét végén a diktátorrezsim nemzeti gárdájá. nak volt tagjai zavargásokat próbáltak kirobbantani; egy au­tóból tüzet nyitottak a Camino Real szállodára, ahol az ideig­lenes kormány átmenetileg-szé­kel. Szórványos összetűzésekre került sor az észaiki körzetek­ben is, ahol a sandinisták meg akarják akadályozni a gárda kompromittált tagjainak Ilon- durasba való menekülését. Sergio Ramirez Mercado, az ideiglenes kormány tagja beje. lentette: Nicaragua felkéri az Egyesült Államokat, hogy adja ki Somoza diktátort. Hangsú­lyozta, hogy Somozát bíróság elé kell állítani a nicaraguai nép ellen elkövetett bűntettei­ért. A hírügynökségek szerint Washington azonban megígérte Somozának, hogy nem adja őt ki. Caracasban a latin-ameriikai újságírók II. kongresszusán a nicaraguai néppel való szolida­ritásról fogadtak el határoza­tot, amely felszólítja a kor­mányokat, a nemzetközi és nemzeti szervezeteket, hogy nyújtsanak segélyt Nicaraguá­nak az ország újjáépítéséhez. Daniel Rodriguez, a FSLN vene­zuelai képviselője köszönetét mondott az újságíróknak a ni­caraguai néip nevében támoga­tásukért. BETILTOTTÁK A FELVONULÁSOKAT Leleplezték az államellenes erők tervezett akcióját (ČSTK) — Az ugandai kor­mány betiltotta az országban a felvonulásukat és a tünteté­seket — jelentette be az ugan­dai belügyminisztérium. A kormány tudomást szerzett államellenes erők tervezett tüntetéséről, melynek célja a normális élet megzavarása és nyugtalanság szítása lett vol­na. A tüntetés szervezőit már kihallgatták és szabadon bo­csátották. A tervezett nyugtalanságok­tól szóló hírek már a múlt hé­ten szárnyra keltek . Ugandá­ban, Juszuf Lule volt ugandai elnök kenyai titkos látogatásá­val kapcsolatban. Lule a közel­múltban mondott le elnöki tisztségéről, mert azzal vádol­ták, hogy parancsait nem be­szélte meg a nemzeti konzul­tatív tanáccsal, amint azt az ugandai alkotmány előírja. Ugandában még sokan támo­gatják Lulét, mindenekelőtt a baganda törzs tagjai, akik kö­zé ő maga is tartozik. Az öt leváltott miniszteren kívül a többi marod (ČSTK) — Carter, az USA el. tioike rövid sajtóértekezleten jelentette be, hogy öt minisz­ter leváltásával befejeződött az amerikai kormány átszervezése, és további változások nem vár­hatók. A modern amerikai tör­ténelemben eddig még nem volt rá példa, hogy az elnök ily módon próbáljon úrrá lenni a belső válsághelyzeten. Az át­szervezés áldozatai elsősorban azok a miniszterek lettek — órvasági járadékot — eltekintve azoktól az alacsony járadékok­tól, amelyeket az előbb említett módon lényegesen nagyobb mértékben növelnek — havon­ta 30 koronával emelik. Ameny- nyiben egy személynél több ilyen járadékról van sző, pl. ha az özvegy egyidejűleg öregségi és özvegyi nyugdíjat élvez, akkor az emelés az egész nyugdíjat érintően csak egyszeri lesz. Au­gusztus elsejei hatállyal így emeljük a már kifizetésre kerü­lő minden járadékot. Azonos összeggel növekednek majd az augusztus elseje után elismert új járadékok is. Ugyanakkor a 30 korona emelést jogilag a já­radék önálló, szilárd részének tekintik,* s ezért például sem az özvegyi járadék kiszámítása­kor, sem más esetekben, ame­lyekben eddig csőikként a tör­vényes járadék, ez az összeg nem fog csökkeni. Ilyeténkép­pen, több mint egyimilliárd ko­rona ráfordítással, mintegy 3 millió járadék összegét emel­jük. Amennyiben a járadékélve­ző egyedül él, járadéka évente 360 koronával nő. Az ilyen nem dolgozó nyugdíjasok az összes járadékélvezőnek hozzávetőleg egyhatodát teszik ki, s köz­ben sokan közülük kevesebb tüzelőanyag és energia fogyasz­tásával járó, kisebb lakásokban laknak. Amennyiben két nyug- 1979. díjas egy lakásban él, nyugdí­juk havonta 60, évente 720 ko­ronával emelkedik, s ez már je­lentős hozzájárulás fokozott költségeik fedezéséhez. A társadalom erre a két mó­S cli lesül ger energetikai, BIu- iiT&nthal pénzügyi, Califano egészségügyi, Adams közleke­désügyi és Bell igazság ügy-mi­niszter — akikre az elnök át­hárította a felelősséget a poli­tikai energetikai és egyéb gaz­dasági nehézségekért. Az elnök a változásokat pozi­tívnak minősítette, és meggyő­ződését fejezte ki, hogy az új kormány alkalmasabb lesz a legégetőbb problémák megoldá­sára. ISMÉT DESZAI ALAKÍT KORMÁNYT (ČSTK) — Jesvantrao Csá­ván, az ellenzéki Indiai Nem­zeti Kongresszus Párt parla­menti csoportjának vezetője, akit Reddi indiai államfő a múlt csütörtökön kormányala­kítással bízott meg, vasárnap bejelentette, hogy a megbíza­tást visszaadja. Szandzsiva Reddi Indiai ál­lamfő Morardzsi Deszait bízta meg az új indiai kormány meg­alakításával. Mint ismeretes, Deszai kormánya 11 napja nyújtotta be lemondását. CRAXI NEM ADTA FEL (ČSTK) — Bettina Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára tovább kívánja folytatni kor­mányalakítási tárgyalásait an­nak ellenére, hogy mindeddig nem sikerült megszereznie a Kereszténydemokrata Párt tá­mogatását. Politikai körökben arra számítottak, hogy Craxi meghátrál, és felhagy a továb­bi próbálkozásokkal, éppen ezért általános meglepetésre úgy döntött, hogy folytatja a tárgyalásokat. Egyes vélemé­nyek szerint még van esélye a sikerre, mivel a keresztény- demokrata vezetésben egy erős csoport „egyedül a szocialistá­ké re sz té n y d e mo k ra t.a sző ve t sé g - ben látja az új kormány meg­alakításának lehetősé gé f. “ VII. 24. dosításra évente mintegy 1,7 milliárd koronát fordít. A törvényerejű intézkedés meghatározza, miként kell el­járni a két nagy módosítás megvalósítása során. A nyugdíj- biztosító hivatalok a csaknem 3 millió járadék havi 30 koro­nával történő emelését a tör­vényerejű intézkedés hatályba lépésének napja után esedékes első nyugdíjkifizetés keretében, vagyis augusztusban hajtják végre. Ezek a hivatalok az egyetlen jövedelmi forrást ké­pező, egy személyre eddig is 6 00, két személyre pedig 1100 koronában megállapított nyug­díjakat már augusztusban ma­guk emelik fel — a nyugdíjas külön kérelme nélkül — 780, illetve 1330 koronára, tekin­tettel arra, hogy már megálla­pítást nyert, hogy egyetlen jö­vedelmi forrásról van szó, és a hivatalok külön nyilvántartják mindezeket a nyugdíjakat. Ezzel szemben az olyan leg­alacsonyabb nyugdíjakat, ame­lyek egy személyre meghalad­ják a 600, két személyre pe­dig az 1100 koronát, a nyug­díjbiztosító hivatalok — a töb­bi járadékhoz hasonlóan — ké­relem nélkül 30 koronával eme­lik, mégpedig első ízben au­gusztusban. Ha ezt az emelést követően a járadék egy sze­mélyre nem éri el a megállapí­tott új szintet, vagyis egy sze­mélyre a 780, két személyre az 1330 koronát, akkor ezeket a járadékokat az egyes járad%él- vezők kérelme alapján emelik fel erre az új szintre. Ameny- nyiben a járadékélvezőnek egyéb jövedelme is van, jára­dékát úgy emelik, hogy a jára­dék és a további jövedelem ösz- szesen elérje a legalacsonyabb járadékok megállapított szint­jét. Természetesen a társadalom- biztosító osztályoknak minden kérelmet felül kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy va­jon a járadékélvezőnek van-e és összegszerűen milyen továb­bi jövedelme. Ezért az ilyen já­radékokkal kapcsolatos dönté­sek meghozatala bizonyos időt igényel. Természetesen a nyug­díjemelést minden járadékélve­ző augusztusig visszamenőleg megkapja. Kérelemre emelni fogják az ellenállási mozgalom résztvevői hozzátartozóinak és a fiatal korban rokkantakká váltaknak járadékait is. Intéz­kedéseket teszünk avégett, hogy az ilyen kérelmek nyil­vántartásba vételét és megtár­gyalását a járási nemzeti bi­zottságok szakosztályai nagyon operatív és rugalmas módon végezzék a járadékélvezők tartós lakhelye szerint, tekintetbe vé­ve érdekeiket. A járadékélvezők a járadék emelését rendszerint a helyi vagy a városi nemzeti bi­zottságok, Prágában, Bratislavá­ban és más nagyvárosokban a városkerületi nemzeti bizottsá­gok szociális ügyosztályai útján fogják kérvényezni. Az említett törvényerejű in­tézkedések arról tanúskodnak, hogy pártunk és társadalmunk tartósan gondoskodik hazánk minden rétege és csoportja ked­vező létfeltételeinek megterem­téséről. Róluk — nélkülük Az amerikai égisz alatt meg­kötött közel-keleti különalku folytatásához is szükségeltetik az amerikai jelenlét: Carter megbízottja részt vett a palesz­tin autonómiáról folytatott tár­gyalások negyedik fordulóján. Robert Strauss, a külömmegbí­zott valószínűleg nem érkezett üres kézzel, erre vall az ís, hogy már a tárgyalások előtt kapcsolatba lépett különböző palesztin politikusokkal, s ta­lálkozott Szadat egyiptomi el nőikkel is. A tárgyalások témája — a palesztin kérdés volt. A Camp David-i ke re tm egá 1 la po dá sra hivatkozgat az eddig sikertele­nül tárgyaló két fél —, de ket­ten egymásnak homlokegyenest el le n tm o nd ő k ö v e t k e z te té se k re jutnak. Izrael szerint legfeljebb közigazgatási autonómiáról le­het szó Izrael állam kebelén belül. Az egyiptomi álláspont szerint ennél többről van szó; a tárgyalásoknak és a békeren de zésnek el kell vezetnie az önálló palesztin államiság meg teremtéséhez. Tel Aviv a tár­gyalások alatt is folytatja a megszállt területek betelepíté sét — Kairó ezt törvénytelen­nek tartja. A különbség tehát alapvető, nem is lehet csodálkozni, hogy a megelőző három tárgyalási forduló sem vezetett semmiféle eredményre. A kérdés csupán az: a Camp David-i dokumen­tum megfogalmazói talán nem tudták, hogy a kétértelmű, il­letve a többféleképpen értel­mezhető megfogalmazással mi­lyen aknát helyeztek el a to­vábbi tárgyalások útján. Ez aligha hihető. Annál ke­vésbé, mivel az arab kormá­nyok egyebek közt éppen ami­att bírálták a megállapodást, hogy az meglehetősen kilátás­talan jövőt ígért a palesztinai araboknak. Olyant, amilyenről Izrael most konkrétan tárgyal­ni aíkar. Tel Aviv valódi szándékait kifejezésre juttatta már a kül­döttség protokolljával is. A zömmel közismert héjákból ál­ló izraeli delegációt Burg bel­ügyminiszter vezeti, kifejezésre adva azt is, hogy ezúttal nem nemzetközinek számító kérdé­sekről lesz szó, hanem olyas­valamiről, amit Izrael — bel­ügyinek tekint. Az eddigi tárgyalási mene­tekben Egyiptomot érthetően ingerelte, hogy Izrael taktikája - és propagandája Kairót még kedvezőtlenebb színben tüntet­te fel az arab közvélemény előtt. Vagyis tovább fokozódott Egyiptom elszigetelődése az arab világban. Khaddam, szí­riai miniszterelnök-helyettes nemrég értésre adta, hogy Da­maszkusz a „békerendezésnek1' ebbe a szakaszába sem kíván bekapcsolódni. Adnan Abu Odah, jordániai propagandami­niszter pedig Amman álláspont.- ját leszögezve jelentette ki, hogy Jordánia nem érdekelt a korlátozott palesztin autonóm miáról folytatandó tárgyalások­ban. Najef Havatmeh, a Demok­ratikus Front Palesztina Felsza­badításáért nevű szervezet ve-* zet.ője egyértelműen meg bél ye-: gezte a korlátozott önkormány^ zatról folyó tárgyalásokat. Idézhetnénk még arab és más po li t ik usoka t, kormánynyilatko­zatokat, állásfoglalásokat, ame­lyek bizonyítják: az a szöveg, amelyet Egyiptom Camp David- ben elfogadott, magában fog­lalja a palesztin ügy elárulását, a palesztin kérdés lefokozását. Vagyis lényegében feljogosítja Izraelt arra, hogy olyan poli­tikát folytasson, amely eddig is jellemezte. " Az egyiptomi tiltakozásnak, a tárgyalásokon fellobbanó ellen­téteknek eszerint nem valami­féle véletlen kétértelműség az oka. (Bár megszoktuk, hogy a Közel-Kelettel foglalkozó nem­zetközi dokumentumokban fö­lös mértékben szerepelnek zava­ró kétértelműségek.) Sokkal in- tkább arról van szó, hogy Egyiptom nem elég erős ahhoz, hogy minden következmény nélkül önként, magabiztosan továbbjárja a Camp David-i utat. Kairó lendületét lefékezte fokozódó elszigetelődése, ez pedig könnyen „begyűrűzhet“ a kairói belpolitikába is. Vagyis: veszelybe kerülhet az amúgyis kényes belső stabilitás. Emiatt kényszerül Kairól arra, hogy a nagy kompromisszum — ame­lyet az arab világ kapituláció­nak tart — után kéresse magát akkor, amikor a számára ki­sebb horderejű következő komp­romisszum előkészítésére ke. rülne sor. Az amerikai közvetítő szerep minden valószínűség szerint nem korlátozódhat a különalku egyes passzusai körüli értelme­zési vitákra. Az egyensúlyozga- tás inkább arra irányul, hogy esetleg újabb részengedmények megvásárlásával kimozdítsa a holtpontról a tárgyalásokat. Washington nem tartja takti­kusnak a tárgyalások légkörét előre mérgező izraeli megnyi­latkozásokat, amelyekben talán az a legzavaróbb, hogy nyilvá­nosságra kerülnek. Ezeket Kai-’ ró amúgy sem hagyhatja szó nélkül, — így a tárgyalási esé­lyek is, tovább romlanak, ha a folyamat feltartóztatására nem lesz elegendő az amerikai se­gítség. A júliusi újabb — negyedik — tárgyalási forduló sikerte­lenségét tehát nemcsak az Iz­raelben és Egyiptomban össze­állított dossziék tartalma okoz­ta, hanem az ls, hogy kevésnek bizonyult az, amit Carter elnök megbízottja magával hozott. KRAJCZÄR IMRE Teljes nézetazonosság A moszkvai Pravda Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev találkozójáról (ČSTK) — A moszkvai Prav­da nemzetközi összefoglalójá­ban Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev krími találkozójának eredményeivel foglalkozik. Töb­bek között megállapítja: a Krímben az elmúlt héten tár­gyalt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke Gustáv Husák- kal, a CSKP KB főtitkárával, köztársasági elnökkel. Ez a ba­ráti találkozó ismét megerősí­tette a két párt és állam teljes nézetazonosságát a szovjet— csehszlovák együttműködést és a nemzetközi helyzetet illetően. A két testvérország vezetői­nek szívélyes megbeszéléséről kiadott jelentés hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és Csehszlo­vákia sikeresen bővíti a terme­lési kooperációt és szakosítást s ezt mind kétoldalú alapon, mind pedig a KGST-ben. A szó. cialista országoknak e gyümöl­csöző együttműködése az egyes országok népgazdaságai terv­szerű növekedése biztosításá­nak és a dolgozók életszínvo­nala állandó emelésének meg­bízható módja. A gazdasági tervek és az em.- berek százmillióinak javára végzett munka megköveteli, hogy béke legyen és elmélyül­jön a nemzetközi feszültség enyhülése. Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák találkozójukon kifejezték közös véleményüket, hogy a szovjet—amerikai csúcs- találkozó eredményei, valamint a SALT—II. szerződés aláírása új lehetőségeket teremtenek a világháború veszélyének csők" kentésére és a lázas fegyverke­zés elleni harcra. Ma, amikor a világ reakciós erői a pekingi vezetéssel együtt rágalomhadjáratot indítottak a Vietnami Szocialista Köztársa­ság ellen, a szovjet és a csellé szlovák nép támogatja a VSZK- nak a délkelet-ázsiai tartós bé­ke megteremtéséért kifejtett erőfeszítéseit. Leonyid Brezs­nyev és Gustáv Husák kijelen­tette, hogy az indokínai mene­kültek ügyében Genfben meg­tartott konferenciának hozzá kell járulnia a probléma humá-> nus oldalának rendezéséhez és semmi esetre sem szabadi korj látoznia Indokína országainak szuverenitását.

Next

/
Thumbnails
Contents