Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-24 / 172. szám, kedd

J inius 26-a és augusztus 31-e között az idén im­már negyedik alkalommal ke­rül sor Szlovákia fővárosában a kulturális nyár elnevezésű rendezvény soroza i ra, mel y nek gesztora a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság, valamint a négy körzeti nemzeti bizottság kulturális osztálya. Az egyes- műsorok rendezésében tíz kü lönböző kulturális intézmény vesz részt, többek közöl! a sokat, zén*és irodalmi műsoro­kat, kiállításokat, népművészeti bemutatókat, hallhat szimfoni­kus, kamara-, orgona-, gitár és dzsesszhangversenyeket, részt vehet vidám szórakoztató ösz- szejöveteleken, neves művé­szekkel rendezett találkozókon, ismeretterjesztő előadásokon és honismereti kiránduláso­kon. Az eddig lezajlott kulturális műsorok közül elsősorban az Kulturális nyár 79 Változatos rendezvények # Irodalmi műsor ez SZNF 35. évfordulója tiszteletére & CSEMADOK est bratislavai moziigazgatóság 261, a Fővárosi Művelődési Otthon 136, a körzeti kulturális és társadalmi központok 93, a Kultúra és Pihenés Parkja 54, a Bratislavai Városi Képtár 25 és a Bratislavai Tájékoztatási és Propaganda Szolgálat 14 rendezvénnyel, összesen 617 különböző műsort láthatnak augusztus végéig a fővárosiak és az átutazó hazai és külföldi turisták. Műfaját tekintve a program igen változatos. Láthat a kö­zönség színházi és filmelőadá­. orgonahangverseny-cikius és a Vítézslav Pochman professzor vezette Canticum prageuse együttes A Károly-egyetem zenei élete (három évszázad — XIV — XVI. sz. — tükrében) cí­mű július 16—18-án elhangzott nagyszerű produkciója, és a gi­tárzenéi koncertek említésre méltóak. Az Egyetemi Könyvtár barokk udvarán harmadik éve megrendezett klasszikus gitár- hangversenyeken a hazaiakon kívül számos neves külföldi gitárművész is vendégszerepeit. A kulturális nyár hátralevő részében is számos értékes rendezvény várja a közönséget. Érdemes tudni, hogy a Bratisla­vai Tájékoztatási és Propagan­da Szolgálat részletes műsorfü­zetet adott ki Kultúrne leto ’79 címmel, melyben valamennyi rendezvény helyszíne és idő­pontja megtalálható. A rendezők az irodalomked­velők számára is több műsort szerveztek. A világirodalmi té­májúak közül kiemelkedik az olasz szerelmi reneszánsz köl­tészetet bemutató est, melyet a neves Tibor Rakovský rende­zett. A klasszikus szlovák iro­dalom jelentős képviselőiről, Hviezáoslavról, Ján Bottóról, Peter Jilemnickyről, Laco No- vomeskyről jubileumi ünnepi esteken emlékeznek meg. A Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tiszteletére is több rendezvényt készítettek elő. Ezek közül kiemelkedik az augusztus 27-én (az óvárosháza udvarán) sorra kerülő Tanúság az élőknek című irodalmi ösz- szeállítás. A forgatókönyv szer­zője ugyancsak Tibor Rakovský. A CSEMADOK megalakulásá­nak 30. évfordulója alkalmából Költő és szülőföld címmel ren­deznek irodalmi estet a cseh­szlovákiai magyar irodalom al­kotásaiból. A műsorra július 25-én este 7 órakor kerül sor a Mihály-kapu alatti Vörös rák (Červený rak) nevű olvasó­parkban. A gyerekekről sem feledke­zett meg a műsorbizott­ság. A nemzetközi gyermekév alkalmából összesen kilencven különféle színes és érdekes gyermekműsort iktatott a kul­turális nyár ’79 programjába. KÖVESDI JÁNOS ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT Szovjet írók ú} elbeszélései , 'TcKArQ/K, iÍJft. CIfIClsjÓJ Tavaszy Noémi: Tavasz (lino) Egyre világosabban rajzoló­dik ki — különösen a harmin­cas, negyvenes írónemzedékek müveiben — a Szovjetunióban a nagy, egymást követő nemzedé­keket érintő gorkiji kérdés, a „hogyan élni?“ gondja. Az idei antalógia a legfrissebb termés­ből válogat, szinte mind a tíz novella és elbeszélés e téma variációjának tekinthető. Az an­tológia válogatójának, Nikodé- musz Ellinek is érdeme, hogy e kérdéskört generációkat átfogó részletességgel ismerjük s ért­hetjük meg: a veteránná „sze­lídült“ nagy nemzedék éppúgy jelen van (Nyikolszkij, Velem- bovszkaja), mint a háború pok­lában született, szinte tudata­latti háborús emlékeket cipelő — nyögő gyermekeik (Uvarova, AfonyinJ s a huszonéves uno­kák (Tokárjeva, Belov, Szme- hov.) A mai szovjet hétköznapo­kat ismerjük meg ezt a kis an­tológiát olvasván, olyan hétköz­napokat, amelyek korántsem valamiféle osinnadrattás és lát­ványos „hősiesség“ jegyében zajlanak, hanem szűk lakások­ban, házasság, gyermeknevelés és pénzkereset gondjaival, nem­egyszer elrontott vagy áldozatul odalökött életek romjaira épít­kezve. Kiemelésem szubjektív: Szer- gef Jaszin, Vaszilij Afonyin, Bo­risz Nyikolszkij, Vaszilij Belov és Venyiamin Szmehov műve tetszett a legjobban. Prózáju­kon a nagy orosz mesterek de­rűs, elemző realizmusának ke- zenyoma, s ami a sajátjuk: szinte a szociográfia határát érintő ábrázolásmódjuk; figu­ráik önálló egyéniségek s kö­töttségekben vergődő, helyüket, létük igazi értelmét kereső tár­sadalmi lények egyszerre. Közeliek hozzánk ezek a té­mák — nem egy elbeszélés ma­gyar megfelelője eszembe öt­lött olvasása közben. Mégis akadt egy furcsa különbség: ahol nálunk már elszabadul s más arcába csap a főhős ökle, ott ezekben a novellákban még csak mosolyognak. Hiszen em­berek. (Európa Könyvkiadó) SIMONFFY ANDRÁS SZÍNEK A LENGYEL FESTÉSZETBEN Ez a címe a bratislavai Kul­túra Házában rendezett kiál­lításnak, amelyen a Lengyel Ko~ ioristáknak nevezett művészcso­port 27 jeles tagjának 119 al­kotása szerepel. A felsorakoztatott alkotások azt a jelentős művészeti áram­latot jelzik, amely a 30-as évek­ben és a második világháború befejezése után alakult ki, il­letve dívott Lengyelországban. Megismerkedhetünk a Párizsi Bizottság tagjaival is, vagyis azokkal a lengyel főiskolások­kal, akik a francia fővárosban folytatták a hazájukban elkez­dett tanulmányokat, s céljuk: a „festői festészet“ megteremtése volt. A tárlatot előfutáraik több alkotása nyitja. Az 1800-ban született Piotr Michalovskinak, a lengyel romantikus festészet kimagasló alakjának homályos tónusú csata- és életképein, lo­vasportréin már itt-ott felvil­lannak a Szajna-parti műter­mek élénk színei. Maksymilian Gierynski részt vett az 1869-es lengyel felkelésben, melynek le­verése után Münchenben élt. A valóság iránt érzékeny művész finom színekkel festi meg a Folyót. Aleksander Gierynskit a Visztula regényes partjain ikí- vül a színgazdag olasz tájak is Ihletik. (Szökőkút, Déli pihenő). Wladyslaw Podkowinski a Pé- tervárott ós Párizsban szerzett tapasztalatok után festi meg, remegő lények sugárzásában, a Folyót. Jozef Pankiewicz 1889- ben Párizsban találkozik az impresszionizmussal. Ezután színeken keresztül figyeli a természetet, a csendéletein sze­líden olvadnak egymásba a tónusok. A XX. század képviselői az impresszionizmus hívei. Jozef Czapski 1944 óta Párizsban él. Soktémájú művész, aki nemcsak az élet felszínét ábrázolja. A Vágóhídon és a St. Lazare pá­lyaudvaron, a Kiállításon kívül meglátja a Nyomorgó szótlan alakját, szomorú vonásait. Wojciech Weiss figurális kom­pozíciói sajátos nyelven szól­nak, fáradt, hangszerüket hátu­kon cipelő zenészekről, sután lépkedő, sötét egyenruhás inté­zeti lányokról, az olvasó nőről. Kánikulában című vásznán ég és izzik a táj a napmelegtől. Zygmunt Waliszevski Tbiliszi­ben tanult. Moszkvában ismer­kedett meg a XIX. és XX. szá­zadi francia piktúrával. A ter­mészetet festi, átadja magát a természetnek, légies színhangu­latú csendéletein és a varsói botanikus kertben is. Piotr Pót- wovvwski Varsóban él. Vallja, hogy a világ iránti szeretet fo­galmazódik meg az olyan kép­ben, amely az emberi értelem­hez szól. Haiísogó színű vásznai a legjobbak közó tartoznak (Naplemente Toscanában, Szi- várványos kép és a Homokon ülő lány). Eugeniusz Eibisch „saját világot teremt“ tájképe­in, arcmásain, csendéletein. Ty- tusz Czyzewski szerint a festé­szet „a kifinomult színek“ har­móniája. Erre utalnak csendéle­tei, portréi. Jan Cybis hét évi párizsi tartózkodása után a Varsói Képzőművészeti Akadé­mia professzora. Tájak, arcmá­sok és csendéletek festője. Az 1956-os Velencei Biennálén Guggenheim-díjat kapott. A 60-as évek művészi termé­se: a tehetséges Tadeusz Domi­nik absztrakt képei, amelyek a szín, a fény és a tér kölcsön­hatásában élnek (Kincs, Köny- nyű formák). Zbigniew Tymo- szewski enyhén elvont vászna­in a sötét és vastagon felra­kott festék anyagszerűvé vá­lik, így emelve ki például az Ember és az Állat alakját. Jan Lebenstein az elmúlt két évti­zedben mellőzi az alakokat. Mértani pontossággal építkezik, szinte pazarlón használja a tompa színű festékrétegeket (Szürke figura, Átlós figura, Ki­tárt figura, Zárt figura). A ki­állító művészek legifjabbjának, a 33 éves Zbyslaw Maciejewski- nek a festésmódja a hagyomá­nyos kolorizmusra emlékeztet, apró színfoltjai remegő felüle­tet hoznak létre (Fürdőszoba.) BÄRKÄNY JENÖNE- ÚJ FILMEK i, n'at/in KäčĽÄ. u-jSír-aa nnazs eanus bgmíüi AZ IFJÜ EMBER ÉS A FEHÉR BÁLNA [cseh) Vladimír Páral magyarul is megjelent, rövid idő alatt rend­kívül népszerűvé vált regényé­ből készült ez a film. A cseh vegyészmérnök-író művei több mint egy évtizede nemcsak ha­zánkban, hanem határainkon túl is kedveltek, olvasottak. Nem csoda hát, hogy alkotásai nem kerülték el a filmrendezők figyelmét sem; eddig három Páral műből készült film: több mint tíz évvel ezelőtt.a Vihar a lombikban címűből; a múlt évben pedig egyidejűleg kettő­ből: a Boldogság reggelig és Az ifjú ember és a fehér bálna cí­műből. kus ember; az élettől már nem vár semmit, nyakig benne ül a langyos állóvízben, nincsenek ambíciói, élete valamiféle meg­szokott, láthatatlan koreográfia szerint alakul.,Az asszony és a férfi között csapódik hol ide, hol oda a fiatal, csinos labo­ránsnő, akit karrierista főnöke már „megfertőzött“. S e bűvös kör érzéstelen tagjainak éles kontrasztjaként belép a cselek­ménybe Bréťa, az üzem fiatal technikusa. Romlatlan, mély ér­zésű, igazi boldogságról álmo­dó ifjú ember ... Sokat mond ez a film az em­berekről, az emberi kapcsoia­Eduard Cupák, Ivan Vyskočil, Zlata Adamovská és Jana Brejchooá a cseh film főszereplői (Jan Kudéla felv.) Pedig a Páral-regények a ne­hezen megfilmesíthető művek közé tartoznak. Alkotásainak ugyanis alig van cselekményük, szerkezetük rendkívül feszes, a művek többnyire nem szavak­kal, hanem egy-egy jelenséget, kort bemutatva, az ábrázolás- móddal „beszélnek“. Ilyen Az ifjú ember és a fehér bálna is. Látszólag jelentéktelen mű, alig van története és a szerzők sem látványos, sem izgalmas jele­netekkel nem nyűgözik le a né­zőt. A regény és a filmváltozat mégis „fogva tart“ bennünket. A mű szereplőinek kifinomult lélekrajza, a jellemek szembe­sítése, megütköztetése ugyanis rendkívül hatásos, drámai erő­vel telített. A cselekménysor (?) négy egyén körül pereg; valamennyi egy-egy szemlélet, magatartás markáns képviselője. Edita Benningerová egy prágai üzem mérnöke, számító, nagyravá­gyó, karrierista asszony; ran­got, egzisztenciát teremtett magának, de a ranglétrán nem önerejéből kapaszkodott fel, mindig mások révén, érzéseit hidegen „kikapcsolva“. Volta­képpen kiégett ember, de azért még egyszer meg akarja mu­tatni, hogy ő is képes valami- ra Ezért utazik laboránsnőjével az Ústí nad Labem-i vegyi üzembe, hogy az ott kutatómér­nökként dolgozó volt férjét rá­szedje egy kémiai kísérletre. Vik mérnök cinikus, szkepti­A FÉLELEM GYÓGYSZERE tokról, erkölcsi kérdésekről. So­kat mond, de nem szavakkal, hanem ami beszédesebb, az áb­rázolásmóddal. Vladimír Páral kitűnő diagnoszta. Hősei szánal­masak, kisszerűek, csak a velük szembeállított fiatal technikus lelkesedése, életbe vetett hite testesíti meg az egészséges szemléletet. A film (de talán el­sősorban a könyv) erénye a tömör ábrázolás, a száraz, lát­szólag szenvtelen előadás, a matematikai pontosságú, kombi- natív készségű szerkesztés. A rendező, Jaromil Jireš színvo­nalasan tudta követni ezt a nagy önuralmat kívánó feszes­séget. Plasztikusak, emlékezetesek a figurák. Kivált Jana Brejchová, aki sokszínűén rajzolja meg Edita Benningerová jellemport­réját. Valósággal remekel azok­ban a jelenetekben, amikor a fiatal technikus rákényszeríti, hogy nézzen szembe önmagá­val: vívódik és reménykedik, sír és nevet. Ugyancsak találó alakítás Eduard Cupáké (Vik mérnök) és Ivan Vyskoöilé (a fiatal technikus), de dicsérni le­het valamennyi szereplőt (Zla­ta Adamovská, Naďa Konvalin- ková, Zdenék Blažek), a milift a hangulat megteremtését. Ré­gen láttunk a maga egyszerű­ségében ilyen hatásos és sokat­mondó hazai filmet. Nem vé­letlen, hogy mind a szakma, mind a közönség a múlt év leg­jobb alkotásának minősítette. (szovjet) Nyár lévén, a mozik jobbára könnyű műfajú filmeket játsza­nak. A legtöbb alkotásnak azon­ban nemcsak a műfaja könnyű, hanem maga a produkció is az. A műsoron szereplő vígjátékok, kalandfilmnk, bűnügyi történe­tek sorából kiemelkedik A féle­lem gyógyszere című szovjet krimi, mely az ismert Vajner- fivérek forgatókönyve alapján készült. Albert Mkrtcsjan alkotásának cselekménye egy újonnan fel­talált gyógyszer, a félelem elle­ni orvosság ellopása körül bo­nyolódik. A készítményt bűnö­zők bandája alantas célokra használja fel. A szovjet krimi nem nélkülözi a műfaj kelléke­it, szolid mesterségbeli tudás­sal készült, bízvást számíthat a közönség tetszésére. —ym — Crszó 197H VII. 24. Jelenet a szovjet filmből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents