Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-23 / 171. szám, hétfő

A LENGYEL NÉP ÜNNEPELT Reális célok, reális lehetőségek (Folytatás az 1. oldalról) ben. Nem változtathatunk a szénfejtés geológiai feltételein. Nem módosíthatjuk az időjá­rást, melynek szélsőséges ki­lengései kedvezőtlenül befolyá­solják a mezőgazdasági ter­melést, sőt néha — mint pél­dául az év elején —, más ága­zatok termelését is. Csupán a szélsőségesen kedvezőtlen ha­tások mérséklésére, befolyásúit korlátozására törekedhetünk, hogy a káros következmények ne legyenek elviselhetetlenek. Ez a törekvés így is nagy anyagi eszközöket követel. Ve­gyük például az éghajlati fel­tételek kedvezőtlen hatását a mezőgazdasági termelésre, melynek következtében nagy mennyiségű szemestermény be­hozatalára kényszerülünk, nem a kenyérgabona biztosítására, hanem takarmányozásra, amely nélkülözhetetlen a hús-, a tej* és a tojástermelés szempontjá­ból. Az anyagi költségeket te­kintve ez a behozatal megha­ladja az előző legmagasabb ga­bonabehozatal igényességét. Vannak azonban olyan prob­lémáink és gondjaink is, ame­lyeket szubjektív tényezők — hibák, fogyatékosságok — okoznak. Ezeket bizony meg­előzhetnénk. Az anyagi értékek hanyag kezelését, a tervteljesí­téshez való formális hozzáállást és más hasonló hibákat senki­nek nem lenne szabad elnéz­nünk, még kevésbé megenged­nünk. Hiszen az ilyen jelensé­gek vétket jelentenek a társa­dalom igyekezetével szemben, akadályozzák céljainak eléré­sét. Igen bíráló szemmel kell te­kintenünk mindenkire, aki ha­nyagul végzi munkáját, alibis­ta és opportunista módon visel­kedik. Ezekkel a jelenségekkel szemben nem lehetünk elné­zőek, hiszen sokszor például a párt központi bizottságának ülésein is bírálták őket, hatá­rozatot hoztak orvoslásukra és megelőzésükre. E hibák több­sége az irányítás elégtelen színvonalából és a munkaszer­vezés fogyatékosságaiból ered valamennyi szinten, valamint abból, hogy megelégszenek át­lagos eredményekkel ott, ahol feltétlenül sokkal jobb ered­ményre lenne szükség stb. Az említett hibák előfordulása ar­ról tanúskodik, hogy a kötelező határozatokat nem valósítják meg kellő következetességgel és felelősséggel, s hogy az irányító munkában sem érvényesítik megfelelően a hatékonyság fo­kozását és a minőség javítását, pedig ezt a XV. pártkongresz- szus feladatul tűzte. Mint ahogy az éremnek is két oldala van, ugyanúgy a legjobb határozat, irányítási vagy munkaszervezési rendszer sem hoz sok eredményt, ha nem érvényesül kellőképpen annak a kollektívának a tevé­kenységében, amely számára rendeltetett. Egyrészt számta­lan példáját sorolhatnánk fel dolgozóink munkahősiességé­nek, áldozatkészségének és ak­tivitásának, másrészt viszont sok esetben a legalapvetőbb feltételeket, például a munka­időt, a termelési eszközöket nem használják ki. Vannak olyan üzemek, amelyekben a dolgozók önkéntesen rendkívü­li műszakokat tartanak, hogy teljesíthessék és túlteljesíthes­sék a tervfeladat n kát, míg más munkahelyeken már egy-két órával a műszak befejezése előtt egészségtelen csend ural­kodik, ezt egyébként az elekt­romos áram felhasználásának diagramja szemléltetően mu­tatja. Ily módon egyesek pél­dás igyekezetének eredményét elértékteleníti mások hanyag­sága. Nem szükséges ezeket a fo­gyatékosságokat különösképpen részletezni, hiszen az emberek jól ismerik őket, nem egyszer fel is hívják rájuk a figyelmet. Sőt olyan nézet is felmerült, miszerint a szocializmusnak van annyi ereje, hogy egyesek — népiesen szólva húzzanak, mások pedig húzathassák ma­gukat. Ez veszedelmes tévedés. Ennyi ereje nincs a szocializ­musnak és nem is lesz soha. Elegendő ereje és lehetősége van a társadalom fejlesztése előfeltételeinek kialakítására, valamint a negatív hatások csillapítására vagy mérséklésé­re. Nem dotálhatunk az állami költségvetésből mindent, amit nem sikerül megvalósítani, annyi pénzünk nincsen. Csakis olyan mértékben tehetjük ezt, ami egyenes arányban áll a tár­sadalom igyekezetével. Szükség szerint kell alkalmazni az anya­gi és az erkölcsi ösztönzőket, pozitív intézkedésekkel, vala­mint az eddigi eszközök meg­szigorításával. Egyes anyagok hazai és kül­földi beszerzési forrásainak fo­kozódó költségei következté­ben a gazdasági fejlesztés fel­tételei keményebbek, mint a mostani ötéves tervidőszak kez­detén. Ezek elsősorban az anyagi eszközök létrehozásá­ban és felhasználásában, a ki­alakuló feltérések kiegyenlíté­sének lehetőségeiben mutat­koznak meg. Ismeretes, hogy a világpiacon már mintegy hat éve tart a nyersanyagok, tüze­lőanyagok és energia árának növekedése, az árak egyes esetekben a korábbiak többszö­rösét érik el, s egyre tovább emelkednek. Ez egyebek között azt jelen­ti, hogy ugyanannyi mennyisé­gért évente sok milliárd koro­nával többet fizetünk, s a he­tedik ötéves tervidőszak távla­tában részesedése megkétsze­reződik. Említettük azt is, hogy emel­kednek a hazai tüzelőanyagok fejtésének és az energia előál­lításának költségei is. Előte­remtésének költségei és a la­kosság által fogyasztott meny- nyiség ára között hárommil- liárd korona volt a különbség, ami a hetedik ötéves tervidő­szakban az előállítási költsé­gek további emelkedése követ­keztében évente több mint hét- milliárd koronára emelkedne. Az említett hárommilliárd ko­ronát az állami költségvetésből fedezték és fedezik a jövőben is Látni kell azonban, hogy a tüzelőanyag és az energia ed­digi, lényegében 1953 óta ér­vényben levő árai a fizetések és az árak akkori viszonyában indokoltak voltak, a jelenlegi helyzetben azonban, amikor az átlagos keresetek több mint a kétszeresére emelkedtek, már nem késztettek a tüzelőanyag és az energia gazdaságos ki­használására. Magától értető­dik, hogy az életszínvonal emelkedésének eredményekép­pen háztartásaink jobban ellá- luttak tartós használati cikkek­kel, s növekedett az energia- fogyasztás. Ez azonban néha pazarlásra vezetett. Nemcsak mi küszködünk a tüzelőanyag és energia szünte­lenül növekvő költségei fede­zésének gondjaival, hanem sok más ország is. Mindenfelé már különféle intézkedéseket tet­tek, egyrészt megszigorították a fogyasztás lehetőségét, más­részt emelték a tüzelőanyagok és az energia eladási árát. Az említett intézkedésekről mi is közöltük a híreket, s nem volt nehéz arra következtetni, hogy esetleg nálunk is hasonlók fo­ganatosítására kényszerülünk. A CSSZSZK kormányának egyes kiskereskedelmi árak módosítására és egyéb intézke­désekre vonatkozó döntése, amelyekkel állampolgáraink már megismerkedtek, érinti' társadalmunk eddigi életnívó­ját. Illuzórikus lenne azt hinni, hogy a szívesen fogadott in­tézkedések közé tartoznak. Saj­nos, múlhatatlanul szükség volt rájuk, nem lehetett tovább halogatni őket, ha támogatni akarjuk az egyensúly megtar­tására, a nem kívánatos eltéré­sek további növekedése nélkü­li arányos fejlesztésre irányu­ló törekvést. A tüzelőanyagok és az energia magasabb kiske­reskedelmi ára, a távközlési szolgáltatások díjszabásának emelése, a gyermekruhák ártá­mogatásának megszüntetése el­viselhetőbb határok közé térí­ti vissza a megbomlott egyen­súlyt. Az említett intézkedé­sekkel egyidejűleg olyan dön­téseket is hoztak, amelyek az árak hatását olyan irányban szabályozzák, hogy a szociális csoportok szerint meglegyen a kívánatos differenciálódás. Kétségkívül akadnak egye­sek, akiket meglepett a gyer- mekruhák úgyszintén 1953 óta érvényben levő, s a gyermekes családok akkori bevétele és kiadása viszonyában teljes mér­tékben indokolt ártámogatás megszüntetése. Az ártámogatás mesterségesen csökkentett ára­kat jelentett a tényleges ter­melési költségekhez és a nor­málisan kiszámított kiskereske­delmi árakhoz viszonyítva. Er­re az ártámogatásra az állami költségvetésből évente kétmil­liárd háromszáztizenötmillió koronát fordítottunk. Közismert azonban, hogy az ilyen módon dotált gyermekruhák harminc százaléka nem eredeti célját szolgálta, hanem főképpen kül­földi turisták vásárolták fel előnyös árakon. Ugyanakkor az ártámogatást nem tudták kihasználni a nagyobb testal­katú gyerekek esetében, hiszen ezeknek felnőttek számára ké­szült ruházati cikkeket kellett vásárolni. Így a valóságban ál­lampolgáraink az állami költ­ségvetésből eredő dotációból 1,6 milliárd koronát kaptak, illetve kiadásaik ennyivel csök­kentek. A családi pótlék gyermeken­ként havi ötven koronával tör­ténő emelése évente 2,6 mil­liárd koronát jelent, ugyanak­kor az egymilliárd korona többlet a háztartások tüzelő­anyagra és energiára fordított kiadása emelkedésének fedezé­sére szolgál, hasonlóképpen, mint a nyugdíjak évi 1,6 mil­liárd koronával való emelése. A legutóbbi intézkedésekkel összefüggésben emelték az is­kolaügyi és egészségügyi dol­gozók egyes csoportjainak, el­sősorban a bölcsődékben, az óvodákban, az alapiskolákban, a napközi otthonokban, a kór­házak fekvőbeteg osztályain dolgozóknak a fizetését. Egy­szersmind fokozzák az anyagi érdekeltséget a müszakszám növeléséért a népgazdaság leg­fontosabb ágazataiban. Ez is igazolja, hogy az intézkedések célja a fogyasztásban a gazda­ságosság elérése, egyes árvi­szonyok szabályozása és szociá­lis csoportok szerint a hatás lehető legnagyobb mértékű dif­ferenciálása, A hatodik ötéves tervidő­szakban kitűzött céljaink rea­litása semmit nem változik. Ezek a célok ma ugyanolyan reálisak, mint egy héttel ez­előtt, ugyanazok a feltételek vonatkoznak rájuk, mint azelőtt — a források megfelelő létre­hozása. Többet kell azonban tenni, kivétel nélkül, minden munkaszakaszon. A mostani na­pokban vizsgálják meg, hogyan dolgozzák ki a vállalatok az irányelvek szerint a következő évre szóló terveket. Első tekin­tetre megállapítható, hogy to­vábbra is túlzottan szerények kötelezettségeik elképzelésében, szükségleteiket illetően azon­ban nagyvonalúak. Nem tanús­kodik a vállalati tervjavasla­tok felelősségteljes, a haté­konyság erőteljes fokozására és a minőség lényeges javítá­sára irányuló kidolgozásáról, ha például az ipar tizenötezer­rel több új dolgozót igényel, mint amennyi a rendelkezésre áll, ha elfogadhatatlan a mun­katermelékenység és a fizeté­sek tervezett aránya, ha nem veszik kellőképpen figyelembe a külkereskedelem igényeit, ve­le szemben viszont aránytalan követelményeket támasztanak. Az ilyen tervjavaslatokat visz- xza kell adni, mert egyrészt a jelenlegi feltételek meg nem értéséről, másrészt a helyzet megoldására irányuló igyeke­zetben csekély elkötelezettség­ről tesznek tanúságot. Józanul kell gondolkodnunk és tudatában kell lennünk an­nak, hogy problémáinkat saját magunknak kell megoldani, hogy a fogyasztás mindenek­előtt a források kialakításától függ, hogy úgy élünk, ahogy dolgozunk. Azt, hogy jobban is tudunk dolgozni, mindenkinek saját magának kell bizonyíta­ni. Megvan rá a lehetőség. Szükséges, hogy az eddiginél sokkal intenzívebben fejlesszük képességeinket — amint azt a hasonló problémák megoldásá­ra törekvő sok más országban teszik —, s valóban minden erővel küzdjünk a munka na­gyobb hatékonyságáért és jobb minőségéért. Csakis ily módon maradnak reálisak, elérhetők kitűzött céljaink. (ČSTK) — A Lengyel Nép- köztársaságban a hét végén or­szágszerte meg ü nnepe 1 téik a népiköztársaság mega lakú lásá - naik 35. évfordulóját. A fontos évfordulót az üzemeik dolgozói kötelezett ség válla Iá sóikkal kö­szöntötték. A szovjet vezetők táviratban üdvözöltéik a lengyel vezetőiket az évforduló alikalmából. A táv­/ Folytatás az 1. oldalról) hető, hogy a résztvevők köte­lezettségeket vállaltak a mene­kültek és a menekülttáborok pénzbeli megsegítésére. Rend­kívül fontos a VSZK kormánya és az ENSZ menekültügyi fő­biztosa közötti megállapodás a Vietnamból távozó személyekre vonatkozóan. A genfi konferencia vitafel­szólalóinak túlnyomó többsége rámutatott a kérdés bonyolult­ságára és hangsúlyozta, hogy a megoldáshoz humanitárius szempontok figyelembe vételé, vei ikell hozzálátni, és nem en­gedhető meg, hogy egyes or­szágok más államok ellen foly­tatott propagandakampány cél­jaira használják ki a konfe­renciát. Viszont egyes nyugati országok küldöttei és a pejungi delegáció azzal a nyilvánvaló céllal érkeztek Genfbe, hogy a fórumot Vietnam és más dél- ikelet-ázsiai országok belügyei­be való beavatkozásra használ­ják fel. Poncet francia és Szomoda japán külügyminiszter támo­gatta azt a javaslatot, hogy a problémákat humanitárius szempontokból vitassák meg. Carrington brit külügyminiszter a tárgyilagos hozzáállás he­lyett Vietnam-ellenes támadá­sokra ragadtatta el magát. A kínai felszólalás azt bizo­nyította, hogy Csang Ven-tien, a küldöttség vezetője semmibe sem vette az ENSZ-fötitkár fel­hívását, hogy a nemzetközi konferencia kizárólag humani­tárius kérdésekkel foglalkoz­zék. Felszólalásában durva ki­rohanásokat intézett Vietnam ellen és azzal vádolta, hogy „a menekültek exportjának po­litikáját folytatja“. A Vietnam elleni kirohanásokkal azt kő­vetően sem hagyott fel, hogy Kurt Waldheim kénytelen volt öt figyelmeztetni a konferencia jellegének respektálására és a politikai támadások mellőzésé­re. A maóista vezetés szóvivője arcátlanul felszólította a többi országot, hogy „kövessék a kí­nai példát, és vonjanak meg minden segítséget Vietnamtól“. A Szovjetunió álláspontját az indokínai menekültek kérdé­sével kapcsolatban Nyikolaj Firjubin külügyminiszter-he­lyettes ismertette. A Szovjet­unió a probléma rendezéséhez való hozzáállásával méltányol­ja az ENSZ főtitkárának a me­nekültkérdés megoldására irá. nyúló erőfeszítéseit. A Szovjet­unió támogatja a Vietnami Szo­cialista Köztársaság kormánya (Folytatás az 1. oldalról) Leonyid Brezsnyev távirat­ban köszöntötte a nicaraguai ideiglenes kormányt és az or­szág hősi népét a belső reak­ció és az imperializmus felett aratott győzelem alkalmából. A távirat leszögezi, hogy a Szovjetunió kitartó békepoliti­kájából kiindulva hajlandó nor­irat többek között leszögezi, hogy a szovjet nép együtt ün­nepel a Lengyel Népköztársa­ság népével, és őszinte öröm­mel figyeli újabb és újabb eredményeit. Erősödik az SZKH és a LEMP együttműködése, szi­lárdulnak a sokoldalú kapcso­latok a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionaUz- mus alapelvein. és az ENSZ menekültügyi fő? biztosa között létrejött megáh lapodást, melynek célja, hogy kedvező feltételeket teremtse­nek a Vietnamból távozni kí» vánók törvényes és biztonságos elutazásához. A Szovjetunió a Vietnammal folytatott együttműködés során 285 népgazdasági objektum felépítésében és felújításában vett részt. A szovjet segítség­gel épült üzemekben több mint félmillió ember dolgozik. A Szovjetunió Laosznak és Kam­bodzsának is hasonló segítsé­get nyújtott. Vietnam az utób­bi két évben 167,5 millió ru­bel értékű szovjet élelmiszert kapott. Ezenkívül 2,5 millió tonna gabonát szállított a Szovjetunió Vietnamnak. A hu­manitárius jellegű szovjet se­gítségről felsorakoztatott ada­tok is azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió hozzájárult azon okok felszámolásához, amelyek előidézték az indokínai mene­kültkérdést. Firjubin a továb­biakban hangoztatta, hogy az indokínai országoknak jelentős humanitárius segítséget nyújt a többi szocialista ország is, és éppen ezért indokolt a kérdés, miért nem lehettek ezek az or» .szágok is a genfi konferencia résztvevői. A továbbiakban is- mertette a megoldásra vonat­kozó szovjet álláspontot, amely szerint a menekültek kérdésé­nek megoldását azoknak kell magukra vállalniuk, akiknek ezek az emberek valamikor szolgáltak, akik közvetlenül felelősek a menekültkérdés ki­éleződéséért. Ez a felelősség természetesen nem hárítható a szomszédos délkelet-ázsiai or- szágoikra. Nem hagyható fi­gyelmen kívül az sem, hogy több ország az utóbbi időben leállítja a Vietnamnak folyósí­tott gazdasági segítséget. Ezek az intézkedések természetesen csak elmélyítik a menekültkér. dést, és gátolják Vietnamot ab­ban, hogy felszámolja a hábo­rú okozta károkat. A genfi konferencián az USA-t képviselő Mondale alel- nöik ellentétben a konferencia jellegével, Vietnaméi lenes tá­madásokra szorítkozott. Vietna- mot „az emberi jogok megsér­tésével és kíméletlen politika folytatásával“ vádolta meg. Teljesen figyelmen kívül hagy­ta azt a tényt, hogy az indo­kínai menekültkérdés egyik indítéka éppen a szinte felbe­csülhetetlen anyagi károkat okozó, Vietnam elleni amerikai agresszió volt. malizálni diplomáciai kapcsom latait Nicaraguával, a két or­szág népének a világbéke meg­szilárdításának érdekében. A nicaraguai nemzeti újjá-* építés kormányát újabb orszá­gok ismerték el, közöttük az NDK, Bulgária, Peru és Spa­nyolország. MAGYARORSZÁG A kiskereskedelmi árak és a szolgáltatások díjszabásának módosítása (ČSTK) — A Magyar Népiköz­társaság Minisztertanácsa július 23-i hatállyal határozatot foga­dott el a kiskereskedelmi áraik és szolgáltatásokért járó díja­zások módosításéról. Ezzel egy­idejűleg a bér- és járadékkiegé­szítésekről, valamint a szociális juttatások kiegészítéséről is döntött. A kiskereskedelmi árak egy­éves távlatban 9 száza lékika 1 emelkednek. Az említett ár­emelkedés kétharmad részben élelmi sze reik re, en e rg ia f o r rá - sokra és a villanyáramra vo­natkozik. Az élelmiszerárak át­lagosan 20 százalékkal, a tü­zelőanyag és az energiahordo­zók ára 34 százalékkal emelke­dik, ebből a villanyáramé 51 százalékkal. Ugyancsak maga­sabb lesz néhány építőanyag és ipari termék ára, közöttük a személyautók ára is 20 száza­lékkal növekszik. Amint azt az MNK Miniszter- tanácsának jelentése megálla­pítja, a kiskereskedelmi árak­nak a nagykereskedelmi áraik­kal összhangban történő módo­sítása a fizetési mérleg javítá­sa, az állami költségvelés egyensúlyának biztosítása, a ki sík ereske de Imi árak dotáció­jának korlátozása valamint a gazdálkodás és a fogyasztás ra­cionálissá tétele végett történt. HIVATALOSAN ÁTVETTE A HATALMAT AZ IDEIGLENES KORMÁNY TÚLSÚLYBAN A HUMANITÁRIUS SZEMPONTOK

Next

/
Thumbnails
Contents