Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-12 / 136. szám, kedd

Harag Gvörgv fliabb nagy sikere

BEMUTATÓ A GYŐRI KISFALUDY SZÍNHÁZBAN

Régóta nem ■voltán) tanúja olyan nagy sikernek, mint amilyen Osztrovszkij Viharának az előadása volt a Győri Kisfaludy Színházban. A hosszú perceken át zúgó, szűnni nem akaró vastaps elsősorban a jeles vendégnek, Harag Györgynek, .1 Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezőjének szólt, aki telejt hetetlen színházi élménnyel ajándékozott meg bennünket.

Harag György tudvalévőén az utóbbi időben számos orosz klasszikus színművet rendezett. Nyilatkozata szerint a nagy orosz drámaírók nagyon sokat tudnak rólunk, huszadik száza di emberekről, tetteink, kételyeink, dilemmáink kibogozható, és olykor szinte megfejthetetlen lélektani motívumairól. Az európai hírű rendező ezúttal sem áporodott levegőjű, áhitatos, tőlünk meglehetősen távol álló darabot rendezett, hanem izgalmas értelmünket és érzelmeinket felkavaró előadást teremtett.

Dobroljubov, az orosz kritikus írta a Viharról, hogy „a szabadságot akarta bevinni a sötétség birodalmába, s e szabadság fénysugara, a hősnő,

Katyerina."

Harag rendezése Katyerinán kívül más fény- sugárt is ábrázol, hogy a kép, a látvány még döbbenetesebb legyen.

Katyerina tragédiájával párhuzamosan bontja ki Kuligin szomorú sorsát, mutatja be újat, emberibbet akaró szellemiségé- gének gúzsba- kötöttségét is.

S megtalálja az ellenpontokat is. Katyerinának Varvarát, aki duzzad az életerőtől, szeretné, ha szeret nék, ám megundorodik a házasságtól, szánja és szereti Ka- tyerinát, menekülni akar, kitörni ebből a megalázó légkör bői. S itt van Sapkin, aki Harag György értelmezésében rokkant és süketnéma, heves gesztusokkal és artikulátlan hangokkal jelzi kitaszítottságát és megalázottságát. Van az előadásnak egy jelenete, amely jellemző és- szívbemarkoló: Kuligin szárnyakat fabrikál és azokon szerelne elszállni. Lent Sapkin hadonászik a mankóival, nyüszít, üvöltözik. Kuiigin ■nal tartana, de mindketten a porba hullanak, nincs menők vés, nincs kim.

Harag György a cári Orosz országban játszódó történetben döbbenetes erővel ábrázolja, hogy az álerkölcsös, álhumánus jelszavakat hirdető, valójában tehát zsarnokoskodó, az em bért megalázó és semmibe ve vő rendszer érzelmeket és értelmeket, életeket aljasít le, életeket tör össze. S ez a félelmetes, embertelen társadalom kitermeli a sok és ugyanolyan kegyetlen mikrotársadal mat is. Mindenhol volt olyan megkövesedett életszemléletű anya, aki tragédiákat okoz. mert nemcsak hirdeti, hanem tűzzel-vassal be is tartja s tart tatja, hogy csak az az erkölcs, csak az az életszemlélet a he

l'örőcsik Mari lenetében

és Ats Gyula a színmű egyik jelyes, amelyet a hivatalos ideológia uniformisába öltöztetve ő képvisel. Mindenhol léteznek Gyikojok is, akik a hatalom és a demagógia eszközeivel alázzák meg azokat, akik előbbre akarnak lépni, szeretnének dolgokat művelni, emberségesebben élni. Kuligin repülni akar, újítani, például a villámhárító előnyeiről akarja meggyőzni a tudatlan és félrevezetett tömeget. Katyerina érzelmekben gazdag életet akar élni, Varvara szintén, de nem tudnak kitörni az anyák és Gyikojok által szilárdan őrzött kalodából. Tyihon és Borisz olykor talán át is érzik Kuligin és Katyerina szenvedéseit, de nincs erejük vagy nem is akarnak cselekedni, ellenszegülni. Harag finom célzatossággal figyelmeztet a vállvonogatók, a közömbösök, a problémák fölött szemet hunyok erkölcsi felelősségére is.

Hosszas elemzéssel pontosan ki lehet mutatni mennyire átgondolt és pontosan megmunkált Harag György koncepciója, milyen szuggesztív erővel ábrázolja a hatalom és az egyén konfliktusál, a diktatórikus társadalom és kiszolgálóinak tragikus vétkeit, embert megalázó és elpusztító szörnytetteit. Harag tudatosan él a színházi eszközökkel, így elsősorban a technika kínálta kifejező és így még megrázóbb képi hatást ért ed. Ugyanilyen kimunkáltak lettek a fényhatások is.

Elsősorban a rendezőt dicséri az is, hogy a győri társulatból erre az előadásra többé- kevésbé egységes gárdát kovácsolt. Külön kiemelést érdemel a vendégként fellépő Törőcsik Mari szenvedélyes, a megalá- zottságot az egyéniségében rejlő drámai erőt és kételyeket szuggesztív erővel megjelentető Katyerinája. Gondosan felépített figura Baranyai Ibolya Varvarája is. Mértéktartó, ám mégis kifejező, mert tudatosan építkező alakítása Rács Ferenc Kuligin ja, s elismerést érdemel Sipka lAszló Sapklnja is. Az anya szerepét Kovács Máriát, Tyihon megformálásában Ats Gyulát kissé egysíkúnak éreztem. Markánsabb jellemformálással főleg az előadás anya— Katyerina—Tyihon háromszöge több síkúvá, tragikusabb színezetűvé válhatott volna.

Harag György döbbenetes erejű, gondolatokat ébresztő előadással, ritka színházi élménynyel ajándékozza meg a színházi látogatót. A győri üzletek előtt és a parkolókon nagyon sok a csehszlovákiai rend- számtáblájú gépkocsi és autóbusz. Reméljük, ebben a hónapban és aztán ősszel esténként a színház előtti parkolónál is ugyanez a kép fogad majd bennünket és a szlovákiai nézők is emlékezetes színházi estet töltenek a győri színházban^

SZILVÄSSY JÓZSEF- ÚJ FILMEK Hogy mások is gyönyörködhessenek a szépben

Egy prózamondó gimnazista lány portréja

A vers- és próza mondó-versenyek nemcsak a rajtuk részt* •vevő fiatalokat, hanem egy kicsit a versenyzőket felkészítő magyar szakos tanárainkat és népművelőinket is minősítik. E vetélkedők eredménye jelzi, hol milyen figyelmet szentelnek a fiatalok előkészítésének.

Megállapíthatjuk, hogy a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium jó példával szolgálhat e téren. Diákjai közül ketten is első helyezést értek el az idei, XIV. Jókai-napokon. A versmondásban Sztrecskó Anikó (Nagy László-verssel), a prózamondás- ban pedig Csanda Márta. Mindketten a IV. C. osztály tanulói.

Csanda Márta azon túl, hogy a közepesnél* jobb tanuló és ő az osztály kulturális „ügyintézője“, sokoldalú egyéniség. Noha kissé zárkózott, mégis meg tudja találni diáktársaihoz, osztályfőnökéhez, Virág Szonyához és a többi tanáraihoz a közeledés útját.

Miben is áll Csanda Márta sokoldalúsága? Főként abban, hogy nemcsak megszervez egy- cgy kulturális akciót az osztály számára, hanem ő maga is részt vesz bennük, többnyire szereplőként is.

— A CSEMADOK-rendezvé- aiyeken milyen műfajban kezd- ted a versenyzést?

— Hat—kilencedikes koromban a népdaléneklést részesítettem előnyben. Nagyon szeretem a népzenét. Hadd mondjam el már az elején, hogy a vetélkedőkön az egyéni fellépéseken kívül kettőst is énekeltem, egyszer Varga Beával, majd Sztrecskó Anikóval.

— A táncdalfesztiválokon sem ismeretlen a neved.

— Az igazság az, hogy a táncdall is kedvelem. Tizennégy éves korom óta énekelek táncdalt. Először a Dunai Horgony könnyűzenei fesztiválon léptem fel 1974-ben.

Ezen a fesztiválon Csanda Márta három alkalommal elnyerte a közönség díját, 1975- ben pedig második helyezést ért el. A Dunai Négylevelű Lóhere (Dunajský štvorlístok) elnevezésű vetélkedő 1976-os kerületi döntőjében 64 résztvevő közül bejutott az első nyolc közé, s negyedik lett.

Prózamondói pályafutását a gimnázium első osztályában kezdte Csanda Márta. Azóta minden évben ott van az élmezőnyben. 1977-ben országos első lett a komáromi jókai-napokon. Az idén újra ő lett a prózamondás legjobbika.

•— Meg tudnád fogalmazni, miért mondasz prózát?

— Általában hobbim az irodalom, elég sokat olvasok, s ha rábukkanok valamilyen szép prózai műre, szeretném, ha azzal mások is megismerkednének. Hogy mások is gyönyörködhessenek szépségében.

Az idei vetélkedőn Csanda Márta Maupassant Simon apja című művéből mondott részletet, kultiváltan, élményt adóan. Sikere Márta alma métere, a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium jó hírnevét is öregbíti.

— Elképzelésed a jövőről?

— Ha leérettségizem, szeretném tovább folytatni tanulmányaimat, mégpedig a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának kultúraelméleti tanszékén. Ha netalán nem sikerülne a felvételim, akkor a kétéves népművelési szakosító iskolán próbálok szerencsét. És természetesen a prózamondást sem hagyom abba.

KÖVESDI JÁNOS

BLOKÁD II. rész

(szovjet)

A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából az idén Prešovon tartják meg a dolgozók film- fesztiváljának ünnepélyes megnyitóját. június 14-én — szovjet filmművész küldöttség részvételével — bemutatják a Rio- kád című kétrészes szovjet filmet, mely a leningrádi ostromot, a csaknem három éven ál tartó blokád nehéz napjait idézi fel.

Az alkotás Alekszandr Csa- kovszkijnak, a háborús regények révén ismertté vált írónak a munkája alapján készült. Csa- kovszkij haditudósítóként élte át a blokád kiiencszáz napját s ezek az évek írói munkásságának meghatározó élményévé váltak. Az alkotó hatalmas, négykötetes regényében nagyszabású történelmi freskót rajzol, amelyben méltó emléket állít a peszkarovói temető hatszázezer halottjának s a város valamennyi védőjének.

Csakovszkij regénye már megjelenése idején nagy érdeklődést és vitát váltott ki. Nemcsak azért, mert eseményeinek rajza az újabb történelmi kutatások eredményein alapszik, hanem elsősorban a benne szereplő történelmi alakok új, reálisabb s kritikaibb ábrázolása miatt. A Lenin-díjas regény végez azzal a tévhittel és hamis látszattal, hogy az orvul támadó hitleri csapatok az első hónapokban veszteségek és ellenállás nélkül hatoltak volna be mélyen a Szovjetunió területére. Éppen az alkotás központi tárgya, Leningrád védelmének megszervezése s az ellene felvonuló német csapatokra mért súlyos csapások bizonyítják a legjobban, hogy a szovjet hadvezetés hamar felismerte a hírhedt Barbarossa-terv lényegét.

A műből Mihail Jersov rendező készített filmet. Arra törekedett, hogy következetesen elevenítse meg a vásznon a regény szerteágazó történetét és a lehető leghívebben tárja a nézők elé Leningrád kilencszáz- napos élethalálharcát; azt, milyen küzdelmek, erőfeszítések, áldozatok árán, mekkora hősiességgel és kitartással sike rült Leningrád katonai védeltó jegén át vezették autójukat a városba.

így éltek és haltak a fasizmustól szorongatott s a végpusztulással fenyegetett város polgárai. Mivel hősies harcok árán megakadályozták, hogy a fasiszták rohammal betörjenek a városba, ezért az éhség bilincseit verték köréjük. A városban hetedrészére csökkeni az élelmiszer-fejadag. Naponként több tonna lövedéket lőttek 0. fasiszták a városra, mint ahány tonna élelmiszert kapott a hárommillió éhező leningrádi.

A filmben a politikusok, a hadvezérek tevékenységével párhuzamosan láthatjuk a tö megek, az egyszerű emberek életét, harcát. Ez a párhuzam is jelzi a nép és a vezetők közösségét, egymásra utaltságát, azt, hogy egy katonai döntés végrehajtása csak közös összefogással lehetséges. A szovjet harcosok azonban nem idealizált hősök, az ellenség nem ostoba, a fasiszták gaztettei a valóságnál nem domborodnak ki erőteljesebben. Az alkotók kellő differenciáltsággal ábrázolták ezeket a jeleneteket is. A barbár kegyetlenségnek azonban így is számos példáját láthatjuk a filmen.

Persze, ennek a hatalmas műnek is sok olyan részlete van, amely sem rendezői elképzelésben, sem operatőri kivitelben nem különbözik azoktól a háborút megelevenítő nagyszabású filmektől, melyek az utóbbi évtizedekben készültek. Mégis miben különbözik Mihail Jersov filmje az előzőektől? Abban, hogy sikerült átmentenie a regényből a drámai feszültséget, az alkotásban szereplő történelmi alakok drámáját. Az események menetében döntő szerepet játszó személyek hiteles jellemrajza, döntéseik drámája marad a történelmi szemlélet középpontjában, ez fogja össze a hatalmas eseménysor egészét.

A Leningrád hősies védelméről szóló film elkészítése nem csekély felelősséget igénylő művészi feladat elé állította az alkotókat. A monstrefilm rés? letesen kidolgozott képet nyújt a védelem katonai-politikai vezetéséről, gondos és őszinte elemzést ad azoknak a

Jelenet a Blokád című monumentális szovjet filmből

mének és polgári lakosai százezreinek a fasiszta támadást lefékeznie, majd megállítania. A rendező négy részben dolgozta fel a monumentális regényt; a filmeposz első két részét már 1975-ben láthattuk, most a harmadik és a negyedik részt mutatják be.

A cselekmény az 1941-es támadás első hónapjait idézi, amikor a hitleri hadvezetés — iszonyatos erőfeszítések árán — hiába próbálja rohammal bevenni a várost. A filmélmény megdöbbentő és maradandó. Drámai helyzetek bontakoznak ki előttünk, amikor a hátország tulajdonképpen fronttá válik. Aztán szinte hátborzongató jeleneteket látunk, amikor az ostromlott városban az emberek életükért, megélhetésükért harcolnak. Bombák elől rejtőznek el, fagytól, éhségtől, betegségtől elgyötörtén vánszorognak, órákig várakoznak, hogy éjszaka talán átcsúszik néhány, kenyeret szállító teherautó a német blokádon, azon az úton, amely ezrek ha Iái veszedelmét jelentette, hiszen a sofőrök a bekerítő német csapatok puskacsöve előtt a befagyott Ladogaszemélyiségeknek a szerepéről, akik a védelmet irányították. (A filmben 52 történelmi személyiséget láthatunk, köztük Sztálint, Zsukovot, Vorosilovot, Zsdariovot.

A Blokád a harc kegyetlenségének ábrázolásában szigorúan ragaszkodik a valósághoz. A csatajelenetek élethűek, mégsem hagyományos dokumentumfilmet látunk. Az a műfaj, amelyet az alkotógárda alkalmazott, a történelem, az összefüggések, a látványosság szempontjából többet ad, mint amit eredeti felvételek nyújthatnak: a film hatalmas keresztmetszet, amelyben a történelmet látjuk dokumentumszerű pontossággal, de művészi szinten.

A film Alekszandr Csakovszkij hiteles dialógusai, Mihail Jersov átfogó rendezői koncepciója, Anatolij Nazarov operatőri munkája révén valósághű képet nyújt a történelemnek e megrázó hősi eposzáról. A népes szereplőgárdából kiemelkedik Jurij Szolomin, Jevgenyij I.ebegyev, Szergej Harcsenko, Ľanyiil Szagai, Irina Akulova, Mihail Ul Janov alakítása.

—ym1979.

VI. 12