Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-11 / 135. szám, hétfő

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYMOUETEKI SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. június 11. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXXII* ÉVFOLYAM 135. szám Ára 50 fillér ELSŐDLEGES A TARTALOM Az első félév utolsó hónapjában járunk, s ha ehhez hozzá­számítjuk az eltelt három évet, akkor már mindössze másfél évünk van a hatodik ötéves terv végéig. Gazdaságunk az el­múlt három évben tovább fejlődött, erősödött, ez lehetővé tette pártunk szociális programjának folyamatos megvaló­sítását. Amit eddig elértünk, milliók szorgalmas munkájának, kezdeményezésének az eredménye. Ugyanakkor a pozitívumok ellenére, számtalan tény jelzi — erre figyelmeztettek a CSKP KB ülései —, hogy lassan, sőt egyes területeken elégtelenül váltják valóra pártunk stratégiai irányvonalát, nem növelik a követelményeknek megfelelően a hatékonyságot és nem javul megfelelő ütemben a munka minősége. Tapasztalatok jelzik, hogy a dolgozók kezdeményezését és a szocialista inunkaversenyt még nem mindenütt irányítják a legfontosabb problémák megoldására. Márpedig a CSSZSZK kormányának és a Szakszervezetek Központi Tanácsának együttesen kidolgozott politikai-szervezési intézkedései vi­lágosan megszabták, hogy mit kell teuni e területen az 1979 —811-as években, E kérdésekkel májusban foglalkozott a Szlo­vák Szocialista Köztársaság kormánya és a tapasztalatuk összegezése során megállapította: a dolgozók kezdeménye­zését — sokkal hatékonyabban, mint az elmúlt időszakban — a minőség javítására kell irányítani iniudeu munkahelyen. Ebben a munkában ax eddiginél lényegesebb szerepet kell vállalniuk az iráuyítószerveknek, a gazdasági vezeiőknek, akik a legjobban ismerik munkaterületükön a problémákat. A dolgozók kezdeményezésének helyes irányítása, a jól sxervezett szocialista munkaverseny már nagyon sok munka­helyen elősegítette — és segíti továbbra is — a problémák megoldását. Ugyanakkor nem elégedhetünk meg azzal a meg­állapítással, hogy „ma már minden munkahelyen vállalnak valamit“. Meg kell vizsgálni, vajon a vállalások segítik-e azon problémáink megoldását, melyek az adott időszakban a legfontosabbak? Erre a kérdésre nem minden munkahelyen felelhetnek igennel. Nincs szükségünk általános, semmitmondó vállalá­sokra, melyek teljesítését nem lehet ellenőrizni, melyek nem segítik elő értékek létrehozását. Sokkal nagyobb gondot kell fordítani a kezdeményezés felkarolására. Munkásuk és műszakiak ezreinek tudása, leleményessége és segíteni aka­rása jut kifejezésre az újítómozgalomban. Éppen ezért na­gyobb figyelmet kellene tanúsítani munkájuk iránt. Az év elején még közel kilencezer újítási javaslat várt elbírálásra. Az elmúlt évben a megoldott tematikus feladatokból 5800-at nem valósítottak meg. Jogos a kérdés: akkor miért írták ki? E tények ismeretében nem lehet csodálkozni azon sem, hogy ;Í978-ban a kiírt tematikus feladatok kétharmadát nem oldották meg. Ezért a mulasztásért nem i:supáu az újítókat kell elmarasztalni. Ax idén a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tisz­teletére kibontakozó szocialista munkaverseny sok szép, követendő példával szolgál. A podbrezvái Ján Šverma Vasmű­ben a kötelezettségvállalások elsősorban arra irányulnak, hogy még az első félévben pótolják a téli hónapokban be­következett termeléscsökkenést. Az anyagi és egyéb költsé­geket hatmillió koronával csökkentik. Vállalásaik jelentős há­nyada az irányítás és a munkaszervezés javítását segíti elő. A Považská Bystrlca-i Vágmenti Gépgyárban a vállalások elsősorban a termelés növelésére irányulnak, az állóalapokat 0,5 százalékkal akarják jobban kihasználni és növelik a mű­szakszámot. Az újítási javaslatok megvalósításával 17,5 millió koronás megtakarítást akarnak elérni. Az energia gondosabb felhasználásával pedig 3400 tonna egyeztetett fűtőértékű tü­zelőanyagot takarítanak meg. Szükséges, hogy az üzemekben főként az energiagazdálko­dás javítására, a műszaki fejlesztés meggyorsítására, a ter­mékek minőségének javítására, az exportfeladatok teljesíté­sére, a költségek csökkentésére, az építési határidők meg­tartására irányítsák a dolgozók figyelmét. A gazdasági ve­zetők — minden munkahelyen — tekintsék a dolgozók kez­deményezésének fejlesztését irányító munkájuk szerves ré­szének, s a szakszervezettel karöltve érjék el, hogy a válla­lások és a szocialista munkaverseny hatékonyabban segítse a legfontosabb feladatok teljesítését. CSETŐ JÁNOS üdvözlő távirat (CSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke Portugália nem­zeti ünnepe alkalmából távirat­ban üdvözölte Antonio dós San­tos Ramalho Eanes tábormi kot, Portugália köztársasági elnökét. Ugyanebből ax alka­lomból Bohuslav Chnoupek külügyminiszter üdvözlő táv­iratot küldött Judo Carlos to­pes Cardos de Freitas Cruso portugál külügyminiszternek. Az SZNF 35. évfordulójának tiszteletére (CSTK) — A Szlovák Nem- aöti Ff; 1 kel'és 35. és a csehszlo­vák kőolajipar megalapításá­nak 65. évfordulója alkalmából a Gbelyi Kőolajipari Nemzeti Vállalat dolgozói ígéretet tet­teik, hogy az idén 10 (millió köbméter földgázt, valamint •kétezer tonna kőolajat és gáz- benzint termelnek terven felül. Kötelezettségvállalásuknak je­lentős pontja az is, miszerint a rendkívüli földgázfogyasztás idején biztosítják a natpi 600 ezer köbméteres termelést, ami 120 ezer köbméterrel több, mint azt az állami terv előirá­nyozza. A dolgozók ezenkívül arra Is ígéretet tettek, hogy az idén az anyagi költségek keretében 200 ezer koronát, továbbá 1265 tonna tüzelőanyagot és 300 ezer korona értékű energiát takarítanak meg, a munkater­melékenységet. pedig dolgo­zónként 1,7 százalékkal növe­lik. Ma érkezik hazánkba Sztatika loilorov. a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök meghívására ma baráti munkalátogatásra hazánkba érkezik Sztanko To do-, mv, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Sztanko Todorov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, miniszterel­nök 1920. december 10-én szü­letet Klenovikban. Édesapja bá­nyász volt. 1936 óta ruhaipari munkásként dolgozott Szófiá­ban, és tagja lett a haladó szel­lemű Munkásifjúsági Szövetség­nek. 1941-ben behívták katoná­nak. A hadsereg kötelékében aktívan vett részt az Ifjúsági szövetségi illegális csoportjai­nak megszervezésében. Két év múlva a hadseregből megszö­kött és részt vett az ifjúsági mozgalom illegális tevékenysé­gében. 1943 tói a Bolgár Kom­munista Párt tagja. 1944 feb­ruárjában mint a Szófiában harcoló ellenállási csoportok törzslkarának tagját ö rendőr­ség egy tűzharc alkalmával megsebesítette és letartóztatta, A börtönből azonban megszö­kött, és aktívan részt vett az 1944 szeptemberi népi antifa­siszta felkelés előkészítésében* A bolgár nép győzelme után Sztanko Todorov felelősségtől-* jes politikai, állami és gazda­sági tisztségeket betöltve aktí­van részt vett a szocialista épí­tőmunkában. Először az ifjúsá­gi mozgalomban, majd 1950 óta párttisztségekben tevékenyke­dett. 1950-től 1952-ig a burgasi kerületi pártbizottság első tit kára, később rövid ideig a BKP KB mezőgazdasági osztályának vezetője, majd 1952-től 1957 ig földművelésügyi miniszter volt 1952-ben megválasztották a nemzetgyűlés képviselőjévé is. A’ Bolgár Kommunista Pórt 1954-ben tartott VI. kongrosz- szusán a Központi Bizottság tagjává, a KB 1957 júliusi plé- numán pedig a KB titkárává választották. 1959 decemberé- )>en a Politikai Bizottság pót­tagja lett. Ugyanebben az év-< ben kinevezték a Minisztertől (Folytatás- a 2. ohtalor>( Színpompás seregszemle A csehszlovákiai magyar dolgozók XXIV. országos népművészeti fesztiválja (Tudósítónktól) — A hét végén Zselizen (Želiezovce) ran dezték meg a csehszlovákiai magyar dolgozók XXIV, orszá gos népművészeti fesztiuálját. A fesztiválon párt- és kormány küldöttség vett részt Ľudovít Pezlár élvtársnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB titkárának vete tésével. Megjelent továbbá Lőrincz Gyula, a CSKP Kfí tagja, a CSEMADOK országos elnöke, Zdenko N o v á6 e k, a Szövetségi Gyűlés kulturális bizottságának elnöke, M ikus Imre, az SZSZK kulturális miniszterének helyettese, Bar • nard Slobodník, a lévai (Levice) járást pártbizottság vezető titkára, valamint az országos és a kerületi párt- és ál­lami szervek számos képviselője. Ott volt Our-szkí Zsu­zsa, a Magyar Népköztársaság bratislavai fökonzulátusánuk konzulja. Szombaton rendezték meg a gyermektáncegyüttesek orszá­gos versenyét, amelyen a meg­osztott első díjat a Zsarnói (Žarnov) Kilencéves Alapiskola Napsugár gyermektánccsoport- ja és a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Kilencéves Alapiskola Fehér Liliomszál gyermektánc- csoportja szerezte meg. Ugyan­csak szombaton került sor Ke-. let-Szlovákia jellegzetes nép­dal- ás viselethagyományaiuak bemutatójára is. Este a Schu bert-parkban Zseliz üdvözlése címmel népművelési műsort rendeztek, amelyen a tolmács!' (Tlmače) Vatra Folklóregyüt* tes és a magyarországi Vasas Népművészeti Együttes aratott nagy sikert. Vasárnap délelőtt az országos népművészeti fesztivál résztve­vői megkoszorúzták a Hősök emlékművét. Ezután a nemzet­közi gyermekév tiszteletére rendezett műsort tekinthették meg az érdeklődők. A közön­ség nagy tapssal köszöntötte népművészeti hagyományaink legifjabb ápolóit. Délután nagygyűlésre került sor, amelyen Ľudovít Pezlár elvtárs mondott ünnepi beszé­det. Az országos népművészeti fesztivál gálaműsorral ért vé­get ti Ľudovít Pezlár elvtárs ünnepi beszéde Az Agrokomplex Turčianske Teplice-i (Martini járás) gazdaságán a dolgozók kihasználják a kedvező időjárást. Az első kaszálás ke- retében 886 hektárról kell betakarítaniuk a takarmányt. Eddig már csaknem 300 hektáron végezték el a munkát. Felvételünkön: František Kuharík, Jozef Tunpach és Eduard Bíleš gépesítő (jobb­oldalt) tanácskoznak. (Felvétel: V. Gabőo —■ CSTK! Tisztelt elvtársak, egy év múltán, ismét talál­koztunk a csehszlovákiai ma- gy/.-s’ dolgozók országos nép- művészeti fesztiválján. Zseliz, ez a kedves város, imimár hu­szonnegyedik alkalommal fo­gadja magyar nemzetiségű polgártársainkat, akik nemes művészeti munkájuk gazdag termését mutatják be itt, kife­jezvén önmagukat. Engedjék meg, hogy szívélyesen üdvözöl­jem a kulturális esemény min­den részvevőjét, és átadjam Önöknek az SZI.KP Központi Bi­zottságának, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, az SZSZK kormá­nyának és Jozef Lenártnak, az SZLKP KB első titkárának elv­társi üdvözletét. Ez a mostani seregszemle olyan időszakban zajlik le, ami­kor dolgozó népttnk a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évforduló jának a megünneplésére ké­szül. A közelmúltban emlékez­tünk meg a CSKP IX. kong resszusának 30. évfordulójáról Ez a kongresszus jelölte meg nálunk a szocialista építés fő irányvonalát. A szocialista tár sadalmi rendszer ma valóság hazánkban, Csehszlovákia újko ri történelmének legjelentősebb fejezete. Biztonságunk és jö­vőnk alapja. Mezőgazdaságunk szövetkezetesítésének 30, év­fordulója alkalmából mély bá­lával emlékeztünk az első szö- vetkezetalaipítók úttörő munká­jára. A szövetkezetek ma éle­tünk egyik megbízható alapját képezik. Ifjúságunk talán el sem tudja képzelni, hogy a múltban milyen küzdelmes és nehéz volt a földművesek sor­sa. Ebben a hónapban ünnepei* ;ilk meg a Szlovák Tanácsköz­társaság kikiáltásának 60. év­fordulóját. Területünkön ez a köztársaság volt a proletárdik­tatúra első állama. Bár nem volt hosszú életű, történelmi jelentősége abban van, hogy először nyilvánított ki olyan elveket, melyekre a mát épít­hettük. Olyan szlovák, cseh, magyar és ukrán dolgozók kö­zös, Internacionalista müve volt, akik a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom eszméjétől és a Magyar Tanácsköztársaság példájától föllelkesülten elha­tározták. hogy a társadalom szocialista építésének útjára lépnek. A Szlovák Nemzeti Felkelés mint történelmi határkő, mint (Folytatás a 2. oldalon/

Next

/
Thumbnails
Contents