Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-27 / 149. szám, szerda
A SALT U. AZ EGÉSZ lilAG BÜRKEINEK MEGFELEL 1979. VI. 27. /Folytatás a 4. oldalról) iki, hogy a SALT—II. szerződés aláírásának pozitív hatást kell gyakorolnia a más kérdésekről folyó tárgyalásokra is. Az olyan kérdésekről, mint az atomfegy- verjkísérletek megszüntetése, a vegyi fegyverek betiltása, a radiológiai fegyverek tilalma, a 'katonai tevékenység 'korlátozása az Indiai-óceánon, nemzetközi megállapodás megkötése az erőszak alkalmazásának kiiktatásáról stb. Bízom benne, hogy a bécsi szerződés aláírása alapján végre ezek a tárgyalások is megfelelő és hasznos ösztönzést kapnak. A szerződésen és más nemzetiközi problémákon kívül, amelyekről már beszélteim, Bécsben tárgyalások folytak a közel-keleti helyzetről is. Ha most erről nem tennék említést, bizonyára csodálkoznának. Röviden azt mondom: a Szovjetunió és az Egyesült Államok álláspontja eltér egymástól. Az amerikai fél igyekezett bizonygatni, hogy a Szovjetuniónak inkább támogatnia kellene az Egyiptom és Izrael közötti különszerződést és hozzá kellene járulnia ahhoz, hogy az ENSZ ilyen vagy amolyan módon, ilyen vagy amolyan formában csatlakozzék a szerződéshez és ahhoz a mechanizmushoz, amely a Közel-Keleten létrejött e szerződés megvalósítására. Magától értetődik, hogy a Szovjetunió nem érthetett egyet az ilyen nézettel. Leonyid Brezsnyev kifejtette a Szovjetunió elvhű álláspontját. Világosan kijelentette, szó sem lehet arról, hogy a Szovjetunió támogassa az arabellenes szerződést és bármilyen mechanizmust, amely e szerződés megvalósítására jön létre. Az a benyomásunk, hogy erre az Egyesült Államok által megfogalmazott kérdésre fames Carter elnök nem is várt más választ, más reagálást. Ezért az erre vonatkozó kiadványokban, mint tudják, bár lakonikusan, de egyértelműen tudomásul adják, hogy a két fél álláspontja e kérdésben eltérő volt és marad. A Szovjetunió elvi álláspontja a Közel-Kelet kérdésében az volt és az marad, amit több évvel ezelőtt megfogalmazott. Arról van szó, hogy vissza kell adni mindazokat a területeket, amelyeket Izrael elvett az araboktól, a palesztinai arab nép nek lehetővé kell tenni, hugy saját, habár nem nagy, de önál ló független államot alakítson. Ez nem nehéz dolog, a történelemből tudjuk, hogy sokkal nehezebb kérdéseket is megoldottak már. E térség valamennyi országának, közöttük Izraelnek is — ebben senki sem kételkedhet — lehetőséget kell adni, hogy szabadon éljen és fejlődjék, mint fUggetlen szuverén állam a Közel-Keleten. Nem a Szov jetunió dolga kifogást emelni az ellen, hogy Izrael létezzen. Annak idején mi magunk javasoltuk az ENSZ-ben az izraeli állam létrehozását, amikor a Palesztina feletti brit mandátum elvesztette jelentőségét. Izraelnek tiszteletben kellene tartania a Szovjetunió álláspontját. Nyilvánvalóan azonban az izraeli államférfiaknál más mérlegelések és más érdekek kerültek előtérbe. Amint látható, ezek a személyiségek mindenekelőtt idegen területek megszállására áhítoznak. Ez azonban rövidlátó álláspont. Habár magában a szerződésben erről nincs szó, a Bácsben legmagasabb szinten aláírt közlemény azonban rámutat, hogy sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem fog kaíonai fölényre törekedni. Ez igen ka- tegórikus megállapítás. Jól tudják, hogy e gondolat állandóan jelen van a mi külpolitikánkban. Senkinek sem volna szabad katonai fölényre törekedni mások felett. És amikor a világ két legnagyobb hatalmáról van szó, akkor e rendelkezés jelentősége még világosabb. Hisz mit jelent az, ha az egyik fél fölényre törekszik, a másik pedig nem akar lemaradni mögötte? És viszont. Ez a fegyverkezési hajsza további ösztönzését jelenti. Azt szeretnénk, hogy a helyes álláspontot, amelyet az amerikai fél elfoglalt és amelyet a legmagasabb szinten aláírt dokumentum rögzít, feltétlenül szem előtt tartanák. Ez óriási dolog volna, és megköny- nyítené számos probléma megoldását, többek között elősegítené a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folytatandó tárgyalásokat és mindazon további tárgyalásokat is, amelyek közvetlenül vagy közvetve érintik a fegyverkezési bajsza megállítását és általában a nemzetközi helyzetet. Néhány szóban említést teszek Afrikáról. A két fél véleménycserél folytatott és értékelte az afrikai, főként a dél- afriikai helyzetet. Meg kell mon danom, hogy érthető okokból ezek az értékelések eltérőek voltak. Ha röviden akarom megfogalmazni a mi álláspontunkat, ennek lényege: Afrikában azokon a területeiken, ahol a nemzeteik még nem vívták ki szabadságukat, ahol még a gyarmatosítók és fajüldözők jármában szenvednek, e népeknek kell magukhoz ragadniuk a hatalmat, nekik kell dönteniük saját sorsukról és megválasztaniuk saját társadalmi rendszerüket. A népeiknek maguknak kell dönteniük minden belső problémájukról, amelyek az ő hatáskörükbe tartoznak, és senkinek sem szabad kívülről parancsolni nekik és beavatkozni belügyeikbe. Az amerikai fél más álláspontra helyezkedik. Az Egyesült Államok anélkül, hogy közvetlenül állást foglalna a beavatkozás, a nyomás stb. mellett, védelmébe veszi azt a politikai, amelyre a fajgyűlölőknek van szükségük, azt a politikát, amellyel az őslakosságot meg akarják gátolni a hatalom átvételében. Annak idején adatokat tettek közzé Rhodesia lakosságáról: 25 ember közül egy fehér és 24 afrikai. Ilyen az arány a helyi lakosság és a bevándoroltak között. Kié legyen tehát a hatalom, és ki döntsön abban a kérdésben, hogy !ki alakítson kormányt, ki döntsön az ország társadalmi rendszerének kérdésében? Minden objek- tíven mérlegelő embernek el kell Ismernie, hogy mindezt az eredeti lakosságnak, az ország népének keli eldöntenie és kell megoldania az összes belpolitikai kérdést. Rhodesiában úgynevezett választásokat tartottak, és bábkormányt hoztak létre. Senkit sem győz meg az ott történtek másféle magyarázata. Mindenki jól tudja, milyen körülmények között és hogyan valósul ez meg, és milyen mesterkedésekhez folyamodtak a népek szabadságának ellenfelei. Ügy vélem a világ nem csodálkozott amiatt, hogy e kérdésben a bécsi találkozón nem jutottak közös nevezőre. Szeretnénk bízni abban, hogy a nyugati országok és az Egyesült Államok arra a következtetésre jutnak, hogy e probléma igazságosabb megoldását kell keresni, fel kell számolni a fajgyűlöletet, a gyarmatosítást, az újgyarmatosítást myid Rhodesiában, mind pedig Namíbiában. A namíbiai helyzet megközelítően ugyanolyan, csak azzal a különbséggel, hogy ott a Délafrikai Köztársaság nyíltabban és szégyentelenebbül hozta működésbe fegyveres gépezetét és azt mondhatnánk, megkísérli vérbe fojtani a nemzeti felszabadító mozgalmat e térségben. A történelem kerekét azonban nem lehet visszafelé forgatni. A történelemnek ugyanis könyörtelenek a törvényei: e törvények előbb-utóbb győzedelmeskednek. Mi erről meg vagyunk győződve. Végül néhány szót a szovjet —amerikai kétoldalú kapcsolatokról. E kapcsolatok tárgyalások tárgyát képezték Bécsben Leonyid Brezsnyev és Carter elnök között. Azt mondanám, alaposabban megtárgyalták, mint bármikor azelőtt. Éz vonatkozik a politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra. Ez a kép azonban nem egyértelmű. Részünkről hangsúlyoztuk ezt. Leonyid Brezsnyev nyíltan beszélt arról, hol nem fest olyan rosszul és arról, miben rejlik a rossz és arról is, hol nem mutatkozik semmilyen haladás. Egyes kérdésekben az utóbbi években a helyzet nyilvánvalóan visszafejlődött. A vita nyílt légkörű volt. Ügy véljük, hogy mindaz, ami szovjet részről eliiangzott, nem volt váratlan sem az Egyesült Államok, sem Carter elnök számára. E kérdésekről folytatott véleménycsere azzal végződött, hogy a feleknek erőfeszítéseket kell tenniük a helyzet megjavítására azokon a területeken, amelyeken nyilvánvalóan nem kielégítő. Ez mindenekelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsolatokra érvényes. Az amerikai fél, amint rámutattak, mérlegelni fogja, mit tehet, mérlegelni fogja az összes lehetőséget. Feltűnő volt, hagy az amerikai félnek mindeddig nincs semmilyen meghatározott és pontos terve. Végül is lehet, hogy van ilyen terve, de erről semmit sem szólt. Röviden, még nagy erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy megjavuljanak a kétoldalú kapcsolatok. Készek vagyunk e kérdésekben is megtenni az út ránk eső szakaszát. Meggyőződésünk, hogy a kétoldalú kapcsolatok javulása, főként gazdasági és kereskedelmi téren, sok mindenben hozzájárulna kapcsolataink általános megszilárdításához, beleértve a politikai kapcsolatokat is. Ez szilár-' dabb alapot teremtene e kapcsolatokhoz. Nem is beszélek arról, hogy a kétoldalú kapcsolatokat semmilyen vaskorláttal sem lehet elválasztani a nemzetközi problémáktól. Ha nyilatkozatomban nem beszélnék arról, hogyan tekint a SALT—II. szerződésre a kínai vezetés, akkor bizonyára feltennék nekem e kérdést. Meg kell mondani, hogy a kínai vezetés negatívan értékelte és értékeli a szerződést. Ennek magyarázata egyszerű: itt nem is a nemzetközi élet logikája, hanem a kínai vezetés szűklátókörű álláspontja érvényesül. Peking úgy véli, hogy a szovjet—amerikai viszonyban számára a nézeteltérések növekedése vagy a nyílt szembenállás a hasznos. A kínai vezetők tudatában vannak, hogy e szerződés sok pozitívumot jelent és rendkívül fontos az Egyesült Államokhoz fűződő kétoldalú kapcsolataink szempontjából. Jelentős mértékben pozitívan hozzájárul az egész nemzetközi helyzet alakulásához. Nemhiába ma gyakorlatilag az egész világ örömmel üdvözli a szerződést, tapsol Leonyid Brezsnyevnek és James Carter- nek, akik e szerződést aláírták. Pekingnek ez nem tetszik. Szűk látókörű okokból nem tetszik neki. Úgy véljük, hogy e tézisben, Peking ezen állásfoglalásának okaiban aligha fog valaki is kételkedni. Ügy véljük, hogy mindkét állam — a Szovjetunió és az Egyesült Államok — számára helyes lesz annak az útnak a folytatása, amelyet egyengettek és amely elvezetett a bécsi szerződés aláírásához. Ez a szerződés a békét, az enyhülést szolgálja. A háború veszélye ellen irányul. És az, aki erre a szerződésre fog szavazni az a bekére szavaz. Ha leegyszerűsítjük a helyzetet, és ha megnézzük, mi alkotja e szerződés magvát, mihez vezet, akkor a helyzetet éppen így jellemezhetjük: az, aki a szerződést támogatja, a békéért, az enyhülésért, az emberek közötti jó kapcsolatokért száll síkra, és ez kifejezi nemcsak a szovjet nép, az amerikai nép, hanem a világ valamennyi népe leghőbb gondolatait és vágyait. Ügy véljük, hogy ez alól a kínai nép sem kivétel. Nincs szüksége háborúra. Nincs a világon olyan nemzet, amely el akarna pusztulni egy újabb háború lángjaiban. Ez minden, amit mondani akartam. Andrej Gromiko ezután az újságírók kérdéseire válaszolt. (A sajtóértekezlet befejező részét lapunk holnapi számában közöljük) NEGYVEN ÉV EMLÉKÉVEL A hivatalos tanévzárót megelőző napokban — negyven év után első ízben — találkoztak a naszvadi (Nesvady) huszon- ötös korosztálybeli öreg diákok. Az egykori népi elemi is kola padjaiból kimaradt, ma már őszülő hajú diáktársak között talán csak Simonyi Latos nyugalmazott kommunista tanító haja volt fehérebb. Mint ilyenkor szokás, a régi osztálý- könyv elsárgult lapjait forgatva a fa- luszerte még most is népszerű, diákjai által szeretett, munkásmozgalmi múltú Lajos bácsi tartott névsorolva sást. Sajnos, nem mindenki mondhatott jelent, hiszen évekkel ezelőtt többen eltávoztak az élők soraiból; emléküknek az osztálytársak egyperces néma felállással adóztak. A találkozó ünnepi jelentőségét növelte, hogy az egykori diáktársakat Tóth Miklós, a hnb fiatal elnöke és Hanzelík Kálmán, a kilencéves alapiskola igazgatója köszöntötte. — A párt mutatta úton haladva vált lehetővé — hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében a hnb elnöke —, hogy az egykori Naszvad a felszabadulást követő évtizedekben a felis- merhetetlenségig megváltoztatta arculatát, s most új köntösbein, kiegyensúlyozott politikai és alkotó légkörben üdvözölheti az elszármazott polgártársakat, akik a rokonok, jó barátok, ismerősök, valamint a fejlett szocialista társadalmai építő két testvéri ország tartós barátsága révén mindig számíthatnak szülőfalujuk kedves vendéglátására. A volt osztálytái'sak nevében dr. Dibúz Ferenc, a Budapesti Vízügyi Igazgatóság iogásza mondott köszönetét a peďagó gusoknak, a község és az iskola vezetőségének. Meleg szavakkal ecsetelte az öree nnsz A naszuadi diáktalálkozó részvevőinek népes csoport ja. f Szombati) A felv.) vádi diákok életsorsának alakulását, akik mind a szocialista Csehszlovákiában, mind pedig a Magyar Népköztársaságban hasznos és megbecsült tagjai a társadalomnak. A hivatalos aktus lezajlása után az osztálytársak az ódon falakkal körülzárt öreg iskolaudvart még egyszer körüljárva elénekelték a \Ballag már a vén diák ..." búcsúdalt. Után® kulturális műsor következett, majd az osztálytársak együttes vacsorája, hajnalba nyúló kötetlen élménybeszámolója zárta a felejthetetlen találkozót, amelynek példás szervezéséért Mikié Vilmosnak, nejének, Csontos Erzsébetnek és segítőtársaiknak jár őszinte elismerés. SZOMBATH AMBRUS Ä Parféiét 11* és 12. száma Tartalmas cikkeket, fontos közleményeket tartalmaz a Pártélet két legutóbbi, a 11. és 12. száma. A 11. szám Korunk nagy mozgalma címmeJ vezércikkben méltatja a kommunista- és munkásmozgalom fejlődését, mai helyzetét. Kiemeli, a kommunista mozgalom jelenlegi fejlődési szakaszát az jellemzi, hogy számos kommunista párt a dolgozók millióit vezető, befolyásos és tekintélynek örvendő nemzeti erővé lett. A kommunisták tényekkel bizonyítják, hogy rendíthetetlen hazafiak, egyben következetes internacionalisták. A 11. szám Az ideológia és a politikai-nevelő munka további tökéletesítéséről címmel közli a moszkvai Pravdának az SZKP KB egyik legutóbbi határozatát kommentáló cikkét. Az írás részletesen foglalkozik a propagandisták és a tömegtájékoztatási eszközök munkájával. Az egyik fontos feladatnak azt tekinti, hogy sokoldalúan támogatni kell mindazt, ami haladó és távlatot mutat, következetesen küzdeni kell minden ellen, ami gátolja további előrehaladásunkat. Hangsúlyozza, hogy az SZKP Központi Bizottsága a tömegtájékoztatási és propaganda eszközök pártbizottságainak és vezetőinek a kötelességévé tette, hogy emeljék a marxizmus— leninizmus, az SZKP történelmi tapasztalatai propagandájának színvonalát, a sajtó, a televízió és a rádió anyagainak eszmei tartalmát és hatásosságát. Járuljanak hozzzá az elv- szerű, nyílt és konstruktív bírálat és önbírálat kibontakoztatásához. „Fokozni kell — szögezi le a moszkvai Pravda említett cikke — a lapokban és a folyóiratokban, televíziós és rádióadásokban közölt anyagok tájékoztatásának tömörségét. Tarkítani kell a műfajokat, rendkívül nagy figyelmet kell fordítani a stílusra és a nyelvezetre. Le kell küzdeni a meddő fecsegést és ízetlensé get, ügyelni kell az anyagok operatív, meggyőző jellegére és érthetőségére. Arra keli törekedni, hogy a tömegtájékoztató eszközök ne ismételjék egymást, tekintettel arra, hogy a családok többsége legalább három újságot járat, rendszeresen figyelemmel kíséri a televíziós adásokat és hallgatja a. rádiót. A lapoknak és folyóiratoknak legyen meg a maguk sajátos arculata, alapvető tárgyköre, jellegüknek megfelelő stílusa és formájaA 11. szám több cikkben foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy milyen feladatok várnak a párt alapszervezeteire és a pártbizottságokra abból az alkalóimból, hogy rövidesen sor kerül a párttagsági könyvek cseréjére. A párttagsági könyvek cseréjével bőven foglalkozik a lap 12. száma is, amely vezércikként közli Mikulás Uc- tionak, a CSKP KB titkáránál: Az igazolványok cseréje az egész párt feladata című cikkét. Az írás elemzi napjaink időszerű kérdéseit és felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a júniusi párttaggyűlések. Megtárgyalják a járási pártbizottságok állásfoglalásait és ennek alapján kidolgozzák intézkedéseiket, jóvá hagyják a pártbizottság tagjainak és a felsőbb pártszervek tagjainak bejegyzését a tagsági igazolványok kiadása jegyzékébe. Megtárgyalják az alapszervezetek felkészültségét az igazolványok cseréjére, s így a párttagsági igazolványok cseréjét előkészítő időszak fontos stádiuma: a párttagokkal történő beszélgetések időszaka kezdőrPk A Partéiét 12. szamaiéin jan Škoda, az SZLKP KB osztályvezetője A pártoktatás minősége és hatékonysága címmel irt tartalmas, időszerű kérdéseket tárgyaló cikket. Többek között elmondja, hogy Szlovákiában az elmúlt oktatási évben a párttagoknak és a tagjelölteknek több mint a 94 százaléka vett részt a pártoktatásban. A hallgatóknak 52,6 százaléka a pártoktatás alapfokú, 26,3 százaléka a pártoktatás középső fokán, 21,1 százaléka pedig a pártoktatás felsőfokán tanult. Az említett elvi jelentőségű cikkeken kívül a Pártéletnek mind a 11., mind a 12. számában még számos fontos írás és közlemény található. (zsaf
