Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1979-06-26 / 148. szám, kedd

KMSKwsä. tmus ra«*w> asmss snemm wmmmm sss’sbj KÖZELI TÁVOLSÁGOK (szlovák) E mottó Jegyéiben rendezte meg Komáromban (Komárno} a Szlovákiai Nőszövetség Köz ponti Bizottsága és komáromi járási bizottsága a szavaló és prózamondó nők országos ver­senyének területi elődöntőjét. Azt hiszem az a tény, hogy a szavaló és prózamondó nők­nek külön országos versenye van, minden olvasót kelleme­sen meglep. S ha még azt is hozzáteszem, hogy a terület) elődöntő színvonala magasabb votlt, mint a Jókal-napokon az V. kategóriáé,. akkor már Ön­kéntelenül is néhány kérdés tolakszik az ember nyelve he­gyére. Az év első negyedében, Du- naszerdahelyen (Dunajská Streda) az amatőr művészeti mozgalom keretében rendezett járási szava lóversenyre — az V. kategóriában —- 20 ember jelentkezett. A versenyein vi­szont egy sem jelent meg kö­zülük. Most, a Nőszövetség rendezte versenyen, a komáro­mi területi elődöntőn több elő­adót is hallhattunk a dunaszer- daheűyi járásból. Vajon zavarta egymást a két verseny, vagy másban kell keresnünk asz elő­ző távolmaradás okát? Évek óta megválaszolatlanul marad a kérdés: hová lesznek azok a szavalok és prózamon­dók, akik éveken át kiválóan szerepelnek az I., II., III., IV. kategóriában, s amikor kikerül­nek a középiskolák köteléké­ből, mintha a föld nyelte vol­na el őket? Nos, a régóta várt váilaszit ezen a versenyen kaptuk meg. Amíg szervezett körülmények között — ebben az esetben egy-egy iskota kötelékében — él az ember, addig szerveződik a versenyen való részvétele. Sőt egy egészséges verseny- szeiüem is hajtja az ember te­vékenységét... Mihelyst azon­ban a maga lábára áll, s ezzel egyidejűleg új közegbe — első munkahelyére — kerül az em­ber, a megszokott amatőr mű­vészeti tevékenységgel szem­ben több a taszító, mint a von­zó erő. Egyrészt nem tudja az ember, kihez forduljon, más­részt mindenki idegen, s a be­illeszkedés rengeteg energiáját felérti, s mire otthonossá vál­nia az új közegben, úgy tűnik: megcsappan előadói bátorsága és egyszer csak röstelLni kezdi az egészet. Az eredmény az, hogy a tehetségek elkallódnak, s a Jókai-napokon az V. kate­gória versenye az átlagos szín­vonalat sem éri el. A nemzetközi gyermekév al­kalmából új, követésre méltó ötletet valósított meg a CSE­MADOK Kassa-vidék: (Košice) járási bizottsága. Első ízben rendezte meg a magyar taní­tási nyelvű iskolák uépdaléne- kesei, éneklő csoportjai, s a gyermekjátékok bemutatói já­rási versenyét, „FEHÉR LI­LIOMSZÁL“ címen. Színhely a tornai (Turňa nad Bodvou) új kultúrház volt, a házigazda a CSEMADOK tornai helyi szer­vezete. Az ötlet annyiban is új, hogy népi gyermekjátékok ver­seny szerű leg még nemigen sze­repeltek színpadjainkon, s lehe­tőség nyílt, eddig elég mosto­hán kezelt népművészeti ág, a gyermekjátékok, gyermekdalok megőrzésére, továbbfej leszté­sére. A verseny napján benépesült a kultúrház és környéke, nép­viseletbe öltözött gyermekek zsivajától lett hangos a kör­nyék. Százötven vidám, izga­lommal teli gyereket szállítot­tak az autóbuszok, hogy dallal, tánccal köszöntsék hazánk fel- szabadulásának 34. évforduló­ját, s a nemzetközi gyermek^ évet. Több iskola képviseltette magát, s a szereplők 5 kategó­riában versenyeztek. A délelőtt folyamán az elődöntők zajlot­tak le. Az I. és II. kategóriában a népdalénekeseik (szóló) lép­tek fel, 1—5 és 6—9 évfolyam tanulói, majd külön kategóriát alkották az éneklő csoportok, népi hangszerek és a gyermek­játékok. Ezen az áldatlan helyzeten segített a Nőszövetség kezde­ményezése. A szerzők felismer­ték, hogy a ..dolgozó anyák és fiatalasszonyok“ egymás körében •— mint egy varázs­ütésre - egyszeriben vissza­nyerik „régi énjüket“. Persze, amíg ide eljutott ez a rendez­vénysorozat, igen sok erőfeszí­tésbe került a szervezőknek. Az országos — magyar és szlovák nyelven folyó — ver­seny, amelynek október első hetében Lomničkán — Terézia Vansová szülőhelyén — lesz az országos döntője, még csak a második évfolyamnál tart. Meg­fontolandó, iiogy nem lenne-e ildomos ezt a versenyt össze­kapcsolni azzal, amelynek kl- csúcsosodása minden évben a Jókai-napok rendezvénysoroza­ta. Biztos, hogy igen színvo­nalas verseny folyna az V.. ka­tegóriában. A kérdés második fele: va­jon a férfiakat milyen szerve­zet ösztönözhetné fellépésre? Mi a megoldás, hogy kérdé­sünkre a válasz másik felét is megkapjuk; hiszen a többi szervezetben (SZISZ, CSEMA­DOK, FSZM stb.) nők és fér­fiak egyformán tevékenyked­hetnek. Visszatérve a női szavalók és prózamondók komáromi te­rületi elődön tőjéhez: a? érté­kelő bizottság a következő li előadót javasolta a „Vansova Lomnická ’79“ rendelvény or szagos döntőjébe: Oláh Katalin, Gúta (Kolárovo), Hercz Zsu­zsanna, Nemesócsa (Zemianska Olca), Lucz Sarolta, Hetény (Chotín), Kiss Katalin, Nagy abony (Veľké Blahovo), Pop- rócsi Eleonóra, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Nagy Zita, Keszegfaivá (Kamemčná), Ku chaŕ Rozália, Komárom (Ko­márno), Rusznyák Viola, Rima- szécs (Rimavská Sec), Nagy Katalin, Dunaszerdahely (Du­najská Streda), Both Magdalé­na, Balóny (Balon) és Soóky Rozália, Kamocsa (Komoča). A továbbjutottak közül az utóbbi három versenyző prózamondó. A CSEMADOK Központi Bizott­ságának is figyelmébe ajánljuk, hogy a XVIÍ. Jókat-napokra való tekintettel küldjön egy avatott megfigyelőt a Nőszö­vetség országos szavalóverse­nyének döntőjére, hiszen a műkedvelő öntevékeny mozga­lom hasznára válna, ha a ver­senyek koordinálása — esetleg összekapcsolása — érdekében felvenné a kapcsolatot a Szlo­vákiai Nöszövetség illetékes dolgozóival. KMECZKO MIHÄLY FINN VENDÉGMŰVÉSZ BRATISLAVÁBAN Tapio Tapiovara a Finlandia érem tulajdonosa, a Csehszlo­vák-Finn Baráti Társaság el­nöke 1908-ban a Szovjetunióban munkáscsaládban született. Köz- vetlen közelről ismeri a kétke­zi dolgozók életét. Korán je­lentkező tehetsége egy finnor­szági festőiskolában és népmű­vészeti iskolában érlelődött. Műfaji sokoldalúság jellemzi: festő, grafikus és illusztrátor. 1938-tól 42-Ig haladó szellemű lapok rajzolója és színpadi képzőművész. A vendégművész munkáinak jellegzetes, válogatását Bratis- lavában a Kultúra Házának ki­állítása tárja elénk. Kisméretű és monumentális alkotásai a korszerű realista művészet nyelvén szólnak a valóságról. A grafika spontán műfaji moz­gékonyságával követi a kort, s napjaink átalakult életét. Kife­jezően világít rá a harmincas évek komor valóságára, a nép elnyomására. (Farkas és bá­rány, Fenyegetés, Pánik, Halál­büntetés/. Fanyar szatírával utal a kultúra fáklyájának pusztítására. Elutasítással, gyű­lölettel reagál a fasizmusra, a második világégés borzalmaira. (Hóhér. Háború, Guernica). Emberi mondanivalójának szug- gesztív erejét elmélyítik az ál­talános érvényű jelképek. Az ötvenes évektől az egész világra figyelve fametszetei és linómetszetei,' litográfiái ismét gyötrő érzések, súlyos gondola­tok kifejezői. (Atomfelhő, Se gítséget Vietnamnak, Chile). Majd újbóli a békés életnek, az emberi kapcsolatoknak, az egyetemes és egyéni összefüg­géseiknek tolmácsolója. A gra­fikai vonal tisztaságával, sajá­tos ritmusával fogja képbe a Bánatot, a Boldogságot, a Bú­csúzókat és a Menyegzői ke-' ringőt. Tapiovara műveinek bemuta­tása révén betekintést nyertünk a távoli Finnországba, a művész életébe, és műhelyébe. bArkAny jenoné Az öttagú zsűri elnöke Mé- ryné Tóth Margit, volt, a CSE­MADOK KB dolgozója. Nem volt könnyű dolguk s ezért úgy döntöttek, hogy a délutáni gá­lán kevesebb számmal, de min­den szereplő részt vehessen. Ez helyes döntésnek bizonyult, mert azok a nézők, akik csak délután láthatták a szereplőket, teljes, kerek műsorban gyö­nyörködhettek, s azok a csöpp­ségek, akik megdolgoztak azért, hogy idáig eljuthattak, itt is megmutathatták tudásu­kat, s nem kellett fájó szívvel hazamenniük. Az ünnepi műsort Máté László tanfelügyelő, a CSEMA­DOK járási bizottságának el­nökségi tagja nyitotta meg kö­szöntve a gyermekek nemzet­közi évét, üdvözölve az új kez­deményezést. A. műsort a házi­gazda, a tornai éneklőcsoport nyitotta meg. A tornaiakon kí­vül a zsarnói (Žarnov) kisdiá­kod is szerepeltek éneklő cso­porttal. Tizenhét szólóénekes Szepsit (Moldava n. B.) és Tor­nát képviselte. A szepsieket Görcsös Mihályné, a tornaiakat Pápai Lászlóné készítette fel. A népi hangszereket sajnos csak egy, Zelenyák Alica (Szepsi) képviselte citerával, a közönség vastapssal jutalmazta tiszta szép játékát. Nagy érté­ke volt a rendezvénynek, hogy a vezetők értő kézzel válogat- tak, s valóban „csak tiszta for­rásból“ merítettek. A szepsi Iskola három gyer- mektánccal szerepelt, Nagy Já­nosné és Máté Róbert né veze- tévésel. A zsűri és a közönség tetszését a zsarnóiak gyermek­játéka is elnyerte. Ezeket a já­tékokat, gyermekda lóikat Wei- szer Eszter tanítónő, a csoport vezetője gyűjtötte Csécsen (Ce- Cejovce) és Zsarnón. Játékuk, énekük eltörülto a színpadias formákat, a néző a tavaszi ré­ten érezte magát, szinte érezte a frissen kaszált fű illatát, s együtt kacagott a felszabadul tan hancúrozó gyermekekkel. Végre nem „kis öregeket“ kí­nos pontossággal begyakorolt népies mozdulatokat láttunk, hanem felszabadultan, boldo­gan, mégis művészien játszó tizenéveseket. A két csoport munkáját dicséri, hogy az idei zselízi (Želiezovce) országos népművészeti fesztiválon a gyermektánccsoportok verse­nyében a megosztott első he­lyet szerezték meg. Az az érzésünk, hogy a ren­dezőknek sikerült valami újat teremteni, kilépni a megkötött formákból s felszabadítani a gyermekeket, játszani hagyni a színpadon is. A szervezőket és rendezőket csak dicséret illeti, még akkor is, ha akadlak kisebb zökke­nők, s a gyerekek nem minden esetben tudtak úrrá lenni a lámpalázon. Még az izgalmuk is kedves, szeretetreméltó volt. Nagy érdeklődéssel várjuk az őszre tervezett kerületi ver­senyt. legyen az is üde, tiszta, mint a fehér liliom. FECSÖ PÄL Hálás témát választottak az új szlovák film alkotói, amikor az orenburgi gázvezeték cseh és szlovák építőmunkásai élet- és munkafeltételeinek bemuta­tására vállalkoztak. Távol ottho­nuktól, zord éghajlati viszo­nyok között dolgoznak itt az emberek. Munkájuk megterhelő, lemondással járó. de nem ro­mantika nélküli. mat, s felettesei újból gépko­csit bíznak rá. Nem túl eredeti ötlet, de ez lenne a kisebb baj. A nagyobb az, hogy az alkotók (Ján Štiav­nický forgatókönyvíró és Óta- kar Krivánek rendezői az alap- konfliktust oly leegyszerűsítve vázolták feí, hogy a néző már az elején tudja, de legalábbis sejti, hogyan fog végződni a A film története egyszerű: Ondrej, a fiatal gépkocsivezető és szerelme Veronika elhatá­rozzak, hogy ők is szerencsét próbálnak s elszegődnek Oren- burgba. Munkáskézre ott is nagy szükség van, ők pedig ki­tartók, nem vonatkodnak a munkától. Már lelkesen készü­lődnek az útra, amikor Ondrej kihágást követ el... a vonat természetesen nélküle gördül ki az állomásról. Ondrej ké­sőbb, persze, kijut a Szovjet­unióba, de csak „egyszerű" munkásként. Ez az alkotás ki­indulópontja és alapkonfliktu­sa. A film további részében fi­gyelemmel kísérhetjük, milyen nehézségek után találkozik is­mét a két fiatal (természetesen már Orenburgban) s a fiú mi­lyen nehéz utat tesz meg, míg visszaszerzi az elvesztett bizal­A STADION ŐRÜLTJEI Pehelykönnyű ez a francia film; nem azért, mert vígjáték s a nevetés illékony, hanem mert súlytalan a forgatóköny­ve. Az alkotók a képtelen fél­reértésekből és mulatságos haj­szákból ugyanis nem tudtak maradandó értékű gondolato­kat, emlékezetes magatartáso­kat kibontakoztatni. A négy Chariot csetlésén-botlásán ugyan nevethetünk, de ez csak afféle igénytelen kánikulai szó­rakozás. Az egykori muskétásokat il­letve sorkatonákat most turis­tákként láthatják viszont. A lelkes, de kétbalkezes fiatalem­történet. Teljesen egyértelmű, hogy a fiú, ugyan némi nehéz­ségek után, de kijut Orenburg* ba, s előbb-utóbb ismét gépko­csivezetőként fog dolgozni. S ha már a cselekmény nem köti le figyelmünket, joggal várhat­nánk, hogy legalább az eredeti helyszíneken forgatott felvéte­lek révén bő információt ka­punk a szohranovkai munkások életéről, láthatjuk a nagyszabá­sú építkezés egy-egy mozzana­tát. Az alkotók, sajnos, ezzel is adósaink maradtak. Néhány fel­vételt ugyan „bevágtak“ a film­be, de ezek nem épülnek szer­vesen a mű egészébe. így nem csoda, ha a néző hiányérzettel távozik a moziból. A színészek közül említsük meg a két főszereplő, Brigita Hausnerová és Ji'rí Vondráőek nevét, bár teljesítményük nem kelt különösebb figyelmet. (francia) berek akaratlanul csöppennek a nemzetközi játékok dél-fran­cia ünnepi és sporteseményei­be. S ezzel megkezdődik vége­láthatatlan hajszájuk és kálvá­riájuk. Claude Zidi filmje mulatsá­gos, de múlandó, mert a ren­dező a négy Charlot-ból nem- formált négy egyéniséget, kép­lékeny ötleteik kiaknázatlanok maradtaik, maga a történet ket­tétört s a versenyszámokből előre sejthető, egyre erőtlenebb poénok bukkannak fel. Holott az alkotó sportvilág fonáksá­gain alaposan elverhette volna a port. KASZKADŐRÖK A kaszadőr olyan személy, aki veszélyes jelenesekben (zu­hanásokban, ugrásokban, lovas- vágtában, autóshajszában) he­lyettesíti a színészt filmezés­nél. A cím láttán azt várná a néző, hogy lélegzetelállító és hajmeresztő jeleneteiket lát majd vagy bepillanthat a kasz­kadőrök világába s megtud­hatja, mennyi aprólékos munka kell egy-egy attraktív jelenet elkészítéséhez. Mark Lester filmje ennek az elvárásnak azonban nem tesz (omerikai) eleget: a bemutatott kaszkadőr- jeleneteik tucatszámba mennek s a mutatványok előkészítésé­ről is vajmi kevés információi kapunk. Sőt, a marcona fér­fiakról is kiderül, éppoly esen­dők, mint bárki más; kemény vo­násaik mögött csupa emberi tu­lajdonság rejtőzik. A rendező, hogy még vonzóbbá tegye film­jét, a cselekményt bűnügyi tör­ténetbe ágyazta, a soványka sztori fordulatai azonban együ gyűek és érdektelenek. —ym— Szállj, költemény! A SZLOVÁKIAI NÖSZÖVETSÉG SZAVALÖVERSENYÉRÖL jelenet a szlovák filmből A Charlot-egyáltes tagja;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents