Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-18 / 141. szám, hétfő
IR7S. VI. 11. 5 Moszkva szorgalmasan készül az 1980. évi nyári olimpiára. Már rendelkezésre áll a vívók eredményjelző táblája és az olimpiára készüld vívók edzőterme is (CSTK-felv.) Lednyov negyedik kísérlete A Szovjetunióban az esztendő legjelentősebb sporteseménye a spartakiád lesz. A július második jelében kezdődő nagy sportesemenyen a szövetségi köztársaságok, Moszkva és Leningrad válogatottja mellett, mintegy kétezer külföldi versenyző is indul. A -Vil. spartakiád egyben az 1980. évi moszkvai nyári olimpia berendezéseinek, jelszereléseinek főpróbája is. A spartakiád nemcsak az olimpikonok versenysorozaia, itt valóban érvényesül az olimpiai jelszó: „A részvétel a fontos*. A téli spartakiád előcsatározá- sain például több mint 30 millió sportoló indult, ugyanakkor a nyári spartakiád résztvevőinek száma meghaladja az 50 milliót. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió szinte minden házából vala ki rajihoz áll a spurtakiádversenyen. A szovjet sportolók közül sokan a spartakiádon aratták első sikereiket, a későbbiek során aztán a nemzetközi porondon szereztek dicsőséget hazájuknak. Ezek közé tartozik a négyszeres öttusa egyéni világbajnok Pavel Lednyov, aki a 37. életévét tapossa, s egyszer-kétszer már a visszavonulás gondolatával foglalkozott. A szakvezetőknek azonban mindig sikerült rábeszélni, hogy jelenlétével segítsen a fiataloknak feljutni az Olümposzra. Eddig mindig hajlott erre, szorgalmasan készül a spartakiádra, s természetesen a negyedik olimpiájára, amelyre Moszkvában kerül sor. Lednyov sportpályafutása rendkívül gazdag: sorozatos, sikerek mellett, néhányszor balsikerek akadályozták őt abban,, hogy teljesüljenek vágyai. Versenyzői pályafutása nagyon hasonlít nagy elődjei és példaképei Balczó András és Igor Novikov sportkarrierjéhez. A sors iróniája! Novikov 1957 és 1950 között sorozatban három világ- bajnokságot nyert. Az 1960-as római olimpián csak ötödik lett. Balczó ugyanezt a sorozatot 1965—1967 között ismételte meg, s Mexikóból (1968) az aranyérmet a svéd Ferm vitte haza. Montrealban Lednyov volt a soron, de a lengyel Peciak 35 ponttal megelőzte. Ez nagy hatást váltott ki az akkor csaknem 34 esztendős Lednyovban“ „Elég volt!“ Már a fiatal öttusázók között forgott, nézegette, ki is szerepeljen tanítványai között. 0 maga nem vívott, nem lőtt, keveset futott és úszott, versenyeken nem indult. Nyár közepén Tal- linnba utazott az országos bajnokságra, természetesen néző ként, ünnepélyes búcsúztatására készültek. Ott találkozott Csuvu- linnel, a válogatott akkori vezető edzőjével. Hosszú és őszinte beszélgetés zajlott le közöttük. S az eredmény: Lednyov beadta a derekat, vállalta, hogy segít a válogatottnak, felkészül a St. Antonióban sorra kerülő világbajnokságra. Erre mindössze másfél hónapja volt! De nem okozott csalódást, kitűnő eredményeket ért el: 1070 pontot teljesített lovaglásban, 1000- et vívásban, 1000-et pisztolylövésben, 1092-t úszásban és 1240-et futásban. Úszásban szinte „belőne“ magát -3:42 percre. Ennyit úszott 1965-ben, amikor elindult a versenyzői pályafutása, s ennyit tudott tizenegy évvel később, másfél hónapi edzés után. Barátai azt mondják róla, hogy 3:42 percet megússza akkor is, ha álmából ébresztik fel. Ugyanannyit úszott a tavalyi svédországi világbajnokságon is, amelyet biztosan nyert Pontszáma a harmadik legjobb az öttusa történetében. Pavel Lednyov több mint 35 éves korában nyert negyedszer egyéni világbajnoki aranyérmet. Visszavonulhatott volna, győztesen, kora, érdemei sze rint, hiszen három olimpián az egyéni versenyben egy ezüst- és két bronzérmet szerzett, csapatban pedig egyszer olimpiai bajnok és egyszer a második helyen végzett. De maradt, mint 1976-ban, mert sportember, s ott ragyog előtte az olimpiai csúcs, annak meghódítására készül, hogy Moszkvában csapatban és az egyéni versenyben i-s a dobogó legmagasabb fokán állhasson. Előbb azonban az augusztusi budapesti világbajnokság következik . .. (ie) JASCSENKO —FIELDS 3:1 A fírattslavábun sorra került Pravda—Televízió—Slovnaft nemzetközi atlétikai verseny fénypontja a férfi magasugrásban a világcsúcstartó Vlagyimir Jascsenko és a jelenlegi leg jobb amerikai versenyző, Benjamin Fields párviadala volt. Közben 215 cm-en már csak a kassai, még ifjúsági korban levő Marian Prezbruchý tartotta velük a lépést, s bár egyéni csúcsot javított — kiesett. A további magasságokat fej-fej mcllpth küzdelemben Jascsenko és Fields együtt ugrották, de a 221 cm ps P—T—S-csúccsal már csak az amerikai atléta bírt. Az eredményhirdetés után a dobogósokat bírták szóra. M. Prezbruchý: „Nagyon örülök, hogy rövid időn belül másodszor javítottam egyéni csúcsomon, s remélem, hogy ez a 215 centiméter nem az utolsó szavam. Nem volt időm odafigyelni, ellesni valamit Jascsen- kóéktól. Először vettem részt ilyen nagy versenyen, saját szerejilésemre kellett összpontosítanom." Jascsenkót alig sikerült kiszabadítani az autogramkérők gyűrűjéből. Azután nem volt nehéz szólásra bírni: „Szívesen jövök Bratislavába, nagyszerű a közönség, ilyen Hiányzott az igazi légkör — Nem is olyan régen még a csehszlovák súlyemelés ünnepének számított az országos bajnokság. A néhány nappal ezelőtt s°rra került ilyen rendezvénynek nem volt megfelelő légköre, elmaradtak a kiváló teljesítményeik és egy kivétellel a csúcsok is. Az ok elsősorban az, hogy nem sokkal az Európa-bajnokság után, rossz időpontban került megrendezésre. A sérült Solar és Nagy távolléte, valamint az ezúttal pihenő Khek távolmaradása is megtette a magáét — Mindezt Emil Brzoska, a csehszlovák súlyemelő olimpikonok edzője állapította meg. Ennek ellenére a súlyemelők éve folytatódik és a válogatott tagjainak nem lesz idejük az unatkozásra. Kár, hogy az úgynevezett második hullám tagjai nem éltek a lehetőséggel, nem bizonyították, hogy jelentkezésükkel és teljesítményükkel számolni kell. A csehszlovák súlyemelők közül Otava, Kovács, Nedved, Sutter, fežeik, Po- liačítk, Sršeň, Zaremba, Bara- niak, Khek és Strejíek a lengyelországi Zakopanéban vesz részit nemzetközi versenyen. Erről így nyilatkozott az edző: — Az olimpiai felikészülés fontos állomása Zaikopané. Kitűnő edzési lehetőséget biztosít. Olyan tengerszint fölötti magasságban van, amely kedvező hatású a teljesítmények tokozására. Zakopanéból Trenčín be vezet a csehszlovák súlyemelők útja, ahol a spartakáid tornán vesznek részt. Baraniaik és Zaremba nem sokkal később Lenin- grában, a Szovjetunió nemzeteinek spartakiádján szerepel, nek. A súlyemelő világbajnokságot Szaloniikiben novemberben rendezik, amelyen Csehszlovákia öt versenyzővel képviselteti magát. A szövetség azon fáradozik, hogy a rajtolók száma hét lehessen. Ameny- nyiben lépést akarunk tartani a súlyemel ő- n a g y ha ta 1 makka 1 egésze-n a moszkvai olimpiáig, folyton fokozni kell az edzésadagot és a hagyományos nyári szabadságolást a lehető legrövidebbre szabni. A CSSZTSZ KB intézkedése értelmében teljes orvosi felügyeletet kell biz- tosítami a súlyemelő-válogatott tagjainak. (CSTK) légkörben, kiváló ellenfelekkel remek a verseny. Sérülésem után még nem vagyok csúcsformában. Elrugaszkodásom ugyan már a régi, de a lendület nem az igazi.“ A vékonydongájú Fields is szívesen nyilatkozik: Arra a kérdésre, hányszor viaskodott Jascsenkóval, így válaszolt: „Háromszor, s eddig mindig ö győzött. Most sikerült a szépítés, s remélhetőleg az idei Világ Kupán 3:2-re felzárkózom.“ A 227 cm-es magasságot jóval a léc fölött vitte át, kár, hogy Jascsenko kiesett. Ön is így gondolja? „így igaz. Versenyző típus vagyok. Sohasem sikerült még ellenfél nélkül, már a győzelem tudatában feljebb jutnom. Egyéni csúcsomat, a 230 centimétert Dél-Amerikában ugrottam. Akkor megpróbálkoztam a 235 centiméterrel is, de háromszor vertem. Először 231 cm-re tetettem a lécet, első kísérletre nem sikerült. Utána a rúdugró kollégák, Jesse és Pul- lard figyelmeztetlek, hogy próbáljam megdöntőm az amerikai csúcsot, amelyet Stones 232 centivel tart. Sajnos a 233 cm- es magasság ellenfél hiányában ellenállt.“ Állítólag Stones lépéseket tett, hogy visszatérhessen az amatőrök közé? „Stones nehéz helyzetben van, eltiltása után nehezen boldogul. Bizonyos körök támogatják, segítik, hogy visz- szaszerezze amatőr státuszát. Azt tudom, hogy edzésben van, de eredményeit nem ismerem.“ Eljön-e jövőre is? „Amennyiben a P—T—S időpontja nem ütközik az USA válogató versenyével, szívesen tartanám az olimpiai főpróbát ezen a versenyen, ebben a városban, ahol hibátlan volt a szervezés, elsőrendű az ellátás, vonzó a rendezvény.“ (zsoldos) SZÉP HAGYOMÁNY Béke (Mierovo) iközség tömeg szervezed el a hnb, valamint az efsz támogatásával hagyományosan rendeznek honvédéi- mi sportnapot, amelybe bekap- csalódik a falu apraja-nagyja. A legújabban hazánk felszabadulásának tiszteletére rendezték meg ezt az eseményt, s a tömegszervezetek versenyzői lelkesen küzdöttek. Nem hiányzott a műsorból az iskolások és az óvodások bemutatója sem. Mintegy 300 néző bíztatta a versenyzőket és ez valóban elismerésre méltó, mert ez a létszám a falu lakosságának 70 százalékát teszi ki. A kiértékeléskor az első helyre a hon vé de l m i a lak u lat c sa p a ta került, második a SZISZ együttese, harmadik pedig a szövetkezet csapata leüt. Délután barát sá go s labdarúgó- mé nk o zé s szórakoztatta a résztvevőket. A honvédelmi sportnapot ünnepi, lyes tábortűzzé! fejezték be, amelyet kultúrműsor színesített. Remélhetőleg ez a hagyományos honvédelmi nap még nagyobb tömegeket mozgat meg már a legközelebb is és ezzel is színvonalasabbá teszi a tömegszervezetek mimikáját. (Fekete) Jelentkezik az 1982-e$ világbajnokság A békéi honvédelmi sportnap résztvevői (Fekete felv.j Mint ismeretes, 1982-ben Spanyolország rendezi a labdarúgó-világbajnokságot. A spanyol rendezők már be is nyújtották tervüket a FIFA-nak. A résztvevő 24 csapat 52 mérkőzést játszik, s ez tizennéggyel több, mint az argentínai Mun dia Ion. Az 1982. évi világbajnokság június 16-án kezdődik és jú- líius 11-én fejeződik be, tehát 26 napig tart, s közbeiktattak hét pihenőnapot. így az a különös eset áll fenn, hogy a 24 résztvevő ellenére csak egy nappal lesz hosszabb a VB, mint Argentínában volt. A döntőig jutó csapatok ösz- szesen hat mérkőzésen szerepelnek. A 24 tagú döntő sorsolását 1982. január 6-án ejtik meg. A világbajnokság nyitányára Barcelona városában kerül sor, s az első mérkőzést hagyományosan a világbajnoki cím védője, tehát ezűItal Argentína játssza. A lebonyolítás mikéntjéhez tartozik, hogy a csoportiküzdel- meket hat, egyenként négy csapatból álló mezőnyben kezűik. kező pályák lesznek házigazdák: Santiago Bernabeu (100 ezer néző), Vicente Calderon (70 000), Nou Camp (100 000), és SaoTia (50 000 néző j. Az elődöntőben majd az első csoport győztese a negyedik csoport legjobbjával, a második csoport első helyezettje pedig a harmadik csoport győztesével játszik. Ezek a mér- jkőzéisek, valamint a döntő és a harmadik helyért folyó találkozó Madridban a Berna- beu-stadionban kerülnek megrendezésre. 1982. június 16-án csak egy mérkőzés lesz, amelyen mint már említettük, Argentína az egyik küzdő fél. Másnap egyaránt két találkozóra kerül sor, az első és a harmadik csoportban. Június 18-án két-két találkozó lesz, a 2. és a 4, csoportban, Június 19-én két-két erő* próba, az 5. és a 6. csoportban. Június 26, pihenőnap lesz. A középdöntő mérkőzéseit június 27-én, 28-á,n, 29-én és 30-’ án, július 1-én, 2-án, 3-án és 4. én rendezik meg. Az elődöntőikre július 7-én kerül sor, utána két pihenőnap következik, július 8. és 9. A harmadik helyért július 10-én mérkőznek, míg az 1982-es világbajnokság döntőjének napja július 11. lesz, A legfontosabb persze még hátra van, kijelölik a kontinens-selejtező csoportokat, hogy azután .megkezdődhessenek a küzdelmek a világbajnoki szereplés biztosításáért. (zaj Mindegyikből az első ké>t helyezett jut tovább, tehát a csoport- mérkőzések után 12 együttes folytathatja, ugyanannyinak búcsúzni kell a világbajnoki mezőnytől. Az állva maradó 12 csapatot a továbbiakban 4, háromtagú csoportba sorolják. E négy csoport győztesei képezik az elődöntő négyes mezőnyét. En. nél a lebonyolításnál a követ-