Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-18 / 141. szám, hétfő
Kapuzárás a libdarúgó SZNI-ben A kiesők: Kys. N. Mesto, Michalovce és Detva A labdarúgó SZNL utolsó, 30. fordul ója arra a kérdésre adott választ, ki lesz a sereghajtó Kysucké Nové MesUi további két kieső-társa. Végül is a Michalovce és a Detva csapata húzta a rövidehbet, jövőre tehát ez a három együttes alsóbb osztályban szerepel. A csoportgyőztes Nitra győzelemmel ünnepelte meg azt, hogy négy év után ismét az I. liga résztvevője lehet. Nitra—Michalovce 2:0 (1:0j. Bár a hazai csapat mar előzőleg megszerezte a Szlovák Nemzeti Liga bajnoki címét, ez a mérkőzés sem volt tét nélküli. A kelet-szlovákiai együttesnek győznie kellett, hogy. kiesési gondjaitól megszabaduljon. Kezdés után a most is megbízhatóan játszó Molnár azonnal elfutott a jobbszélen, s a vendégek kapusának minden tudására szüksége volt, hogy már az első percben ne kapjon gólt. Negyedóra elteltével a vendégcsapat kapujának előtere megbolygatott méhkashoz hasonlított: támadások sorozata ostromolta Uherčík ,.munkahelyét“. A 25. percben az örökmozgó Hlavatý távoli lövésre szánta el magát — a jól eltalált labda védhetetlenül vágódott a hálóba. A második 45 percben a vendégek fokozták erőfeszítéseiket. Következetes, szigorú emberfogással nemegyszer megzavarták a nyitraiak technikai elemeken alapuló, gyors kombinációkkal kísérletező játékát. A 75. percben majdnem sikerült megszerezniük az egyenlítő gólt. Varga lövése nyomán Szabó reflexszerűen ütötte szögletre a jobb sarokba tartó labdát. Ezután a nagy akarással játszó, ügyesen cselező Lakatos zavarta meg jó néhányszor a michalovcei védelmet. A 86. percben Hodúr szabadrúgáshoz állíthatta le a labdát. Nagyszerűen ívelt lövése Uherčík feje fölött talált utat a halóba, s megszületett a 2:0-ás végeredmény. Bródy játékvezető jól vezette az idegek csatájaként is jellemezhető találkozót. A nyitraiak szép győzelemmel köszönték meg a közönségnek a harminc mérkőzésen tanúsított bizalmat, az erőt adó buzdítást. Michalovce legalább egy évre kénytelen búcsút venni a Nemzeti Ligától. Sajnáljuk, mert a Zohor alatt nem rossz csapatként mutatkozott be és küzdeni ludasban is helyt állt. (gilányij Zilina—Hlohovec 1:2 (0:1). Góllövők: Haraslin, ill. Kohu- cik és Cierňava. Gyenge teljesítménnyel, kiábrándító vereséggel fejezte be a bajnoki idényt a hazai együttes, melyet az első tavaszi fordulókban sokan a továbbjutás esélyesének tartottak. A ZVL hét egy-- más utáni mérkőzésen nem tudott győzni. A kiesés ellen küz-' dő Hlohovec lelkes játékának köszönheti a bentmaradást jelentő két pontot. A győztes gól két perccel a befejezés előtt született. A vendégek mindkét góljában „benne volt“ a kapus Kozinka is, aki rendkívül gyenge napot fogott ki. Ružomberok—Humenné 3:0 (2:0). Góllövők: Škorupa, Ur-i ban és Siska. Mindkét együttes szemre is tetszetős, szép játékot produkált. CH—Pov. Bystrica 5:1 (4:1). Góllövők: Szikora, Pukaloviő, Laincz (tizenegyesből), Cibík, Taraba (tizenegyesből), ill. Múčka (tizenegyesből). Az esőben, csúszós talajon játszott találkozón a hazaiak főleg az első félidőben játszottak jól. Érdekesség, hogy a játékvezető három büntetőt ítélt — kettőt kezezésért, egyet szabálytalanságért. Trebišov-r-Detva 4:2 (1:2). Góllövők: Nagy (2). Tasso, Čech, ill. Viboštek, Gulich. A vendégek az első félidőben szerzett vezetés után köny- nvelműen játszottak és ez megbosszulta magát. A vereség a kiesést eredményezte a Detva számára. Dubnica—Senica 1:0 (0:0). Góllövő: Bobot. Az első félidőben a hazaiak, szünet után a vendégek uralták a játékot. Sparta Praha — Kuba 4:2 (1:0) Az érdekes találkozón először szerepelt a Sparta színeiben a válogatott Jaroslav Poliak és jól síikor ül>t bemutatkozása. Két pontos átadásából két gól született. A találkozó legeredmé* nyesebb játékosa Kotál volt, aki háromszor, a 30., a 60. és a 71. percben talált a hálóba. A negyedik gólt Pospííii lőtte a 47. percben. A lelkesem játszó vendégcsapat részéről a 60. percben Roland és a 80. percben Delgado volt eredményes. A találikozót I.itoš vezette, aki sárga lapot mutatott a temperamentumos Kotoknak. A mérkőzésnek 2000 nézője volt. Kuba legjobbjai kitűnő labdatechn í'káva l rendelkeznek, gyorsaságúikkal, robbanékony- ságukkal és néhány akciójukkal nyíltszíni tapsot arattak. Csaik játék fegyelemben, taktikád ban és a gólhelyzetek kihasználásában maradtak el a prágai együttestől. Sparta: Stárek (46. p Kou- bek) — Beznoska, Pecliinovský, Kotek, Caudr — J. Chovanec (46. p Vantkovič), Pol Iáik, Pm- steoky (46. p Pospíšil) — Vdov. jak, Kotál, Raška. Kuba: Reinoso (60. p Madera s) — Pavea, Dreke, Lore do, Sanchez (60. p Mestre) — Lara, Delgado, Masso — Pereira (75. p Mama), Roldan, Nunez. % © í£ppelüok^~\ 25. FOGADÖHÉT Selejtező labdarúgó-mérkőzés 1. RH Cheb—VP Frýdek-Místek. Az 1. labda rúgó-ligában való jutásért rendezendő selejtező mérkőzésen a tapasztaltabb vendégek sikere valószínűbb. Tippünk: 2, 0. «Cseh Labdarúgó Kupa 2. C hrudi m—Náchod. Mindkét együttes a divízióban szerepelt. A Chrudlm az élcsoportban végzett, a vendégeik a kiesés ellen küzdöttek. Tippünk: 1. 3. Vyšehrad—ČSAD Plztiň. Szintén a divízió résztvevői. Tippünk: 1. 4. Varnsdorf—Most. A hazai környezet előnye dönthet a két divíziós csapat találkozóján. Tippünk: 1. Osztrák labdarúgó-bajnokság 5. Innsbruck—Admira Wien. Az exbajnok Innsbruck már biztos kieső. Tippünk: 0, 2. 6. Vöest Linz—Wiener Sportclub. Mindkét csapat az UEFA Kupában való szereplésért küzd. Tippünk: 1, 0. 7. Rapid Wien—Sturm Graz. A táblázat 3. helyén álló Rapid szintén az UEFA Kupában va. ló szereplés egyik komoly várományosa. Tippünk: 1. 8. Grazer AK—Austria Wien. A legutóbbi fordulóban a grazi csapat 3:1 arányban alulmaradt helyi riválisával, a Sturm csapatával szemben. A vendégektől nem lehet elvenni a bajnoki címet. Tippünk: 2. 9. Vienna—Salzburg. A Salzburg újoncként jól szerepel, a középmezőnyben tanyázik. Tippünk: 0. Svájci labdarúgó-bajnokság 10. FC Basel—Servette Genf. A Servette a bajnoiki cím egyik legkomolyabb várományosa. Tippünk: 2. 11. Grasshoppers Zürich—Young Boys Bern. A vendégek csaik otthonukban veszélyesek, idegen környezetben kevés pontot gyűjtöttek. Tippünk: 1. 12. St. Gallon—FC Zürich. A legutóbbi fordulóban a Zürich volt sikeresebb, két pontot szerzett, míg ellenfele idegenben gól nélküli döntetlent ért el. Tippünk: 0, 2. Kys. Nové Mesto—Púchov 0:1 (0:0). Góllövő: Mazák. A hazaiak utolsó mérkőzésükön sem tudták kielégíteni szurkolóikat. A csapat gyengéjének ezúttal is a helyzetek kihagyása bizonyult. Sp. Nová Ves—Martin 3:0 (0:0). Góllövők: Urban (2 — egyet -tizenegyesből), Fabian. A Sp. Nová Vésnék a bent- inaradáshoz győznie kellett. A nagy felelősség, főleg az első félidőben negatívan hatott a csapat teljesítményére. A második félidőben, főleg Urban tizenegyes gólja után lecsillapodtak a kedélyek és a vendéglátók végül is biztosan győztek. Az SZNL végső táblázata: 1. Nitra 30 20 5 5 65:21 45 2. Zilina 30 17 4 9 51:30 38 3. ČH 30 17 3 10 56:39 37 4. Humenné 30 14 7 9 42:36 35 5. Púchov 30 9 13 8 33:28 31 6. Dubnica 30 9 13 8 26:30 31 7. Ružomb. 30 12 6 12 27:38 30 8. Senica 30 10 8 12 38:34 28 9. P. Bystr. 30 9 9 12 40:41 27 10. Sp. N. Ves 30 10 7 13 36:42 27 11. Trebišov 30 11 5 14 28:40 27 12. Martin 30 10 6 14 33:39 26 13. Hlohovec 30 10 6 14 27:44 26 14. Detva 30 7 11 12 27:39 25 15. Michalov. 30 8 íl 13 22:36 25 16. K. N. Mes. 30 8 6 16 25:37 22 KÜLFÖLDI ATLÉTIKA A külföld labdarúgása Az osztrák bajnokság 35. fordulójának eredményei: Austria Wien — Vienna 1:2, Sturm Graz — Grazer AK 3:1, Wiener Sportclub — Rapid 1:1, Admira Wac- Iker— Vöest Linz 2:1, Austria Salzburg — Swarowski Innsbruck 3:2. — Az élcsoport állása: 1. Austria Wien 53, 2. Wiener Sportclub 38, 3. Rapid 38 ponttal. Három eredmény a svájci ligából: Servette — Grasshoppers 3:1, Young Boys — St. Gallen 0:0, Zürich — Basel 4:2. A Francia Kupa döntőjében a Nantes meghosszabbítás után 4:l-re győzött az lAuxerre ellen. Walnute-ban az Egyesült Ál- tomok atlétútaaii Íjajmolkságán eddig néhány jó eredmény született. Meglepetésre elsősorban a nők jeleskedtek. A 100 méteres női gátfutásban a 3.7 esztendős Candy Young kétszer iis meg javította a junior világcsúcsot, A selejtezőben 13,13, a döntőben 12,95 mp.et ért el. Az eddigi világcsúcsot az NDK-beli Beyer tartotta 13,20 mp-ceil. A 100 méteres női síkfutás középdöntőjében Ashford 10,97 mp-t futott és ezzel a világon másodikként jutott a 11 mp-es határon belül. A világcsúcsod, miint ismeretes, az NDK-beli Gtthr tartja 10,88-cal. További eredmény ektól — férfiak — magasugrás: 1. Jacobs 226, 2. Fields 226, távolugrás: 1. Myr- ricks 828 (a megengedettnél erősebb hátszéllel), 2. Lewis 809, 3. Williams 805, 110 m gát: 1. Nehemiah 13,19, 2. Cooper 13.46, 3. Foster 13,59, 400 m gát; középdöntő: 1. Moses 48,75, 2. Wil(liaims 49,41. Nők — 100 m gát: 1. Laplante 12,86, 2. Young 12,95 (junior világcsúcs), 3. Hightower 13,09, súlylökés: Seidler 19,09 m. Quidsi Kra lse h mer nyerte az NSZK tízpróba-bajnokságát. A Knefeklben rendezett versenyben 8484 pontot gyűjtött és ezzel csak 14 ponttal maradt el A londoni versenyen a 800 méteres férfi futást az angol Coe nyerte 1:46,30 cal. Grainge- inouthben az ugyancsak angol Wells a 100 méteres férfi síkfutásban 10,00 mp-es.idővel lett első (a megengedettnél erő- sebb hátszéllel). Luxemburgban a férfi Európa Kupa selejtezőjének első napja után Portugália vezet 38 ponttal, 2. Luxemburg 31,5, 3. Dánia 28,5 pont. Néhány eredmény — 1500 m: Coughlan (ír) 3:41,86, kalapács: Hullta va (finn) 73,60, magasugrás: Borra (belga) 222 cm. Quadalajarában folyó középamerikai bajnokság eredményeiből — férfiak — gerely: Paitterson (kubai) 82,24, 100 in: Abrahams (kubai) 10,37, nők — diszkosz: Vargas (kubai) 55,30, 100 m: Hodgeson (jamaicai) 11,64. A Plastiku példája A labdarúgó Szlovák Nemzeti Liga győztese, a nyitrai csapat három fordulóval a bajnokság befejezése előtt végérvényesen kivívta az I. ligában való szereplés jogát. Játékosok, vezetők és szurkolók négy hosszú éven át szövögetett vágya valósult meg ezzel. Frantifcek Skyva adjunktus, a Plastika Nitra edzője beváltotta ígéretét: a Zobor alatti város labdarúgói ismét Csehszlovákia legjobb klubcsapataival küzdhetnek a bajnoki pontokért. Skyva edző életét már régóta a futball tölti meg tartalommal, ez ad munkát, értelmet hétköznapjainak. Tizenötévesen kezdett aktívan futballozni, s egy évvel később már az AC Svit csapatában szerepelt. Bratislavai középiskolásként a Slovan, majd az I. ligába került Topoľčany játékosa. 1956-tól edző, Nyitrára 1965- ben került, a Mezőgazdasági Főiskola testnevelés tanszékének adjunktusa. Most, a ligaünneplés napjaiban is a futballról beszélgettünk. ® Mi volt a véleménye a nyitrai csapatról, amikor néhány évvel ezelőtt átvette az irányítását? Célkitűzéseiben mire összpontosította a figyelmet? — Tudtam, hogy jó képességű labdarúgók vannak itt, s éppen ezért alapvető változtatásokat nem is terveztem; főleg az edzésmódszereket tökéletesítettük. A játékosok megértették koncepciómat, s inár kezdetben is példásan teljesítették utasításaimat. Lakatos, Ševiíík és Rapan jöttével tovább erősödött az együttes. © Szigorú edzőként tartják számon. A mérkőzések előtt egyedül dönt az összeállításról? — Minden esetben egyedül, hiszen a csapat teljesílményé- nyéért, eredményeiért nekem kell vállalnom a felelősséget. • S ha esetleg különféle „szaktekintélyek“ mégis bele szeretnének szólni? — Nem engedném hogy beleszóljanak. Minden játékos képességeit jól ismerem, a taktikai elképzelésekkel és még sok más tényezővel összhangban az én feladatom a lehető legjobb csapat pályára küldése. • Mikor érezte először: a Plastika már elég erős ahhoz, hogy az I. ligába kerüljön? — Már a tavalyi banjokság végén. Elemeztem ellenfeleink játékát, s feltételezve a teljes erőbedobást, a taktikai fegyelmet, a cél csakis az I. liga lehetett. ® A Nitra—Žilina mérkőzést a hazaiak 2:0-ra nyerték; a legnagyobb ellenfél mintha már akkor, nyolc fordulóval a bajnokság befejezése előtt teljesen elveszítette volna önbizalmát, s elindult lefelé a lejtőn. A . tervezett szerény nyitrai előnyből végül is tiszteletreméltó hétpontos fölény lett. Milyen változásokra készül most, két hónappal az I. ligás szereplés megkezdése előtt? — A csapat összetétele lényegesen nem változik; elsősorban azokra a játékosokra számítunk, akik ezt a nagy sikert kiharcolták — senkit nem küldünk el. Most tizenhét játékosunk van, a ligarajtig ezt a mezőnyt az I. liga követelményeinek megfelelően huszonkettő plusz kettőre bővítjük. Talán egy-két nem nyitrai játékost is találunk, de erről még korai volna beszélni. © Mit várhatunk az I. ligás Plastikától? — Méltóan akarjuk képviselni azt a várost, amely hetven éven át sok szép futballsikert is elért. Mindent megteszünk azért, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Hiszek a fiúkban, mert eddig nem éltek vissza a bizalommal. Nemcsak az edző, hanem néhány játékos is elmondta véleményét, eddigi tapasztalatait, vagy szólt terveiről. A kérdéseket ezúttal felesleges leírni, hiszen a válaszokból nyilvánvaló, miről érdeklődtem. Lakatos: „Felejthetetlen élmény számomra az I. ligába kerülés. Érsekújvárból jöttem a nyitrai csapatba, s nagyon örülök, ha kissé későn is — harmincéves vagyok —, de a legfelsőbb foci-bajnokságban kiizd- hetek. Szeretnék még legalább egy évig játszani és szép perceket szerezni a hálás szurkolóknak.“ Molnár: „Szinte érzem a pályán Hlavatý minden elgondolását. Jánossal azért is jó együtt játszani, mert gyors és pontos átadásai vannak ... Eddigi legemlékezetesebb gólomat még Vágsellyén rúgtam. A Dinamó Kijev ellen játszottunk, és győztünk 1:0 ra ... Az I. ligában is szeretnék eredményesen szerepelni. A védőktől nem félek, de például Barmoš mellett nagyon nehéz kapura törni.“ Dominka: „A harminc meccs közül a legnehezebb a Zilina ellen volt, de alaposan megizzadtunk Trebišovon is. Példaképem nincs, régebben Horváth és Popluhár játékát csodáltam.“ A többiek: Ševčík, Szabó és társai is nagy becsvággyal várják augusztus 12-ét, az I. liga kezdetét. Ezen a héten még nem pihennek, folytatják az igényes edzéseket. Szerdán jugoszláviai csapat, az Újvidék jön a Zobor alá, hogy barátságos találkozón mérkőzzön meg a Szlovák Nemzeti Liga győztesével. Gilánvi Sándor 197 Siví. 18. 3 Hosszabb kényszerpihenő után (sérülés) ismét szerepelt a ČH Bratislava iahdarúgócsapatában Szifonra (sötét szerelésben a levegőben I, aki gólt is rúgott a Pov. Bystrica elleni bajnoki mérkőzésen. " Vojtíšek felv.) az Európa-csúcs mögött, Kratsc hmer részere dmén ye i: 10,54 — 761 — 15,18 — 196 48>54 _ 14,17 _ 46,74 — 440 — 65,80 — 4.24,7. A női öt- próba bajnokság sorrendje: 1. PMlllpp 4494, 2. Wilimis 4459 pon t, • * #