Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-17 / 114. szám, csütörtök

Testvérként fogadott vendég (Folytatás az 1. oldalról) Az első női űrhajóst Bratis­lava dolgozói és fiataljai Is ko szöntötték. A dicső májusi na­poknak, hazánk felszabadulása 34. évfordulójának örömteli lég­körében Valentyina Tyereskova- Nyikolajeva ezután az SZNF emlékműhöz és a Slavínrn ment. A vendég vörös virágcsokrot helyezett el az SZNF-emlékmű- vön, s ezzel kegyelettel adózott a Szlovák Nemzeti Felkelés el­esett hősei emlékének. Ezután megkoszorúzta a Slavínon levő emlékművet, Ahol több mint 6000 szovjet katona alussza örök álmát. A bratislavai dolgozóik és az ifjúság tegnapi nagygyűlése, amelyen részt vett Valentyina Tyereskova-Nyikokijeva, a cseh­szlovák és a szovjet néip testvé­riségének és barátságának ha­talmas manifesztál: iójává vált. A nagygyűlést a Szlovákiai Nők Szövetségének és a Csehszlo­vák—Szovjet Baráti Szövetség központi és városi szervei ren­dezték. A világűr ni eg hódi tóinaik női tagját, a szovjet nők képviselő­jét és kíséretét lelkes tapssal köszöntötték a nagygyűlés résztvevői. A baráti találkozón részt vettek az SZLKP KB El­nökségének tagjai — Elena Lit­vajová és Gejza Őlaptka, továb­bá Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Ladislav Marti­nék, Bratislava főpolgármeste­re, más közéleti személyiségetk, Oi tudományos és kulturális in­KÖZÉLET — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetsé­gi Gyűlés elnöke tegnap bemu- ftatkozó látogatásom fogadta lYasiim Bonyadit, az Afgán De ínokratiikus Köztársaság rendkí­vüli és meghatalmazott cseh­szlovákiai nagykövetét. — A Spanyol Szocialista Munkáspárt meghívására teg­nap Madridba utazott a CSKP KB küldöttsége, hogy Ežeo El­bánnák, a CSKP KB tagjának, a Cseh Nemzeti Tanács elnöké­nek vezetésével részt vegyen a Spanyol Szocialista Munkáspárt XXVIII. kongresszusán. tézmények képviselői és a nő­szövetség tisztségviselői. jelen volt Nyikolaj Goncsa­rov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja. Elena Litvajová beszédében rámutatott a nők alkotó mun­kájára a XV. pártkongresszu­son kitűzött igényes föladatok­nak minden területen való tel­jesítésére, amelyről a közel­múltban mérleget vont nőszer­vezetünk országos kongresszu­sa és a cseh és a szlovák kong­resszusa is. Szólt a legutóbbi tíz évben elért sikerekről, ame­lyeket a marxizmus—leniniz­mus győzelmének nyilvánította nőkérdés hazánkban való megoldásakor. Hangsúlyozta az első női űr­hajós érdemeit az űr meghódí­tásában, aki 16 évvel ezelőtt le­gendás űrrepülésével a világ valamennyi haladó asszonyá­nak békeharcában lelkesítővé, erkölcsi erővé vált. Miután a résztvevők szívélye­sen üdvözölték, Valentyina Tye- reskova-Nyikolajeva, a Szovjet Nőbizottság elnöke, a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövet- ség alelnöke, Bratislava dísz­polgára mondott beszédet. Kö­szönetét mondott a kedves és szívélyes fogadtatásért. Méltat­ta a csehszlovák nők országé- pítő igyekezetét a szocializmus építésében, az SZNP 35. évfor­dulója tiszteletére ki bontakoz­na tót t m u nika k ezde mén yezésé t. Va le n t y i na T y e re sko v a - N y i ko - lajeva elvtársnő a továbbiak­ban a Szovjetunió és Csehszlo­vákia eredményesen fejlődő együttműködéséről, a két or­szág nőszervezetei kapcsolatai­nak megszilárdulásáról szólt. Elmondotta, hogy a Szovjet­unió és Csehszlovákia népei, amelyek átélték a második vi­lágháború borzalmait, nagyra értékelik a békét. Hangsúlyoz­ta a szocialista országok ikö- zösségének szolidaritását a vi­etnami néppel. Juraj Bízik, a Szlovák Műsza­ki Főiskola prorektora a világ első női űrhajósának átnyújtot­ta a főiskola aranyemlékérmét. A nagygyűlés résztvevői bet fejezőben üdvözlő levelet küld* tek a szovjet asszonyoknak, amelyben hangsúlyozzák, hogy népünk a legdrágább kincsként óvja és védelmezi testvéri or­szágaink meglHjnthatatlan ba­rátságát és szövetségét. Szovjet vendégek Bratislavában (ČSTK) — A Barátság vonat­tal hazánkba értkezett szovjet küldöttség tagjai, a Nagy Hon­védő Háború veteránjai Mihail Fomicsovnak, a Szovjetunió két­szeres Hősének, harokocsizó-al- tábornagynak, a 63. dandár harckocsizó parancsnoka veze­tésével tegnap délelőtt a bra­tislavai Slavínon koszorút he­lyeztek el harcostársaik emlék­művénél. A koszorúzási ünnepségen részt vett Anatolij Kocsetkov, a bratislavai szovjet főikonzulá­tus konzulja, a Külfölddel Bará­ti és Kulturális Kapcsolatokat Äpoló Szovjet Társaságok Szö­vetsége csehszlovákiai képvi­selőjének helyettese. A küldöttség tagjai ezután megtekintették a szlovák fővá­ros történelmi nevezetességeit és új építkezéseit. Délután sé­tahajózáson vettek részt a Dti Bán. A Nagy Honvédő Háború ve­teránjainak küldöttsége tegnap délután Bratislavában találko zott a CSSZBSZ Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának képviselői­vel. A találkozón részt vett Mi­loslav Buda, az SZLKP KERB elnöke, Pavel Kuklíš, az SZLKP KB osztályvezető-helyet­tese, Ladislav Staško, az Anti fasiszta Harcosok Országos Szövetsége Központi Bizottságá­nak titkára, politikai és társa­dalmi életünk más képviselői. jelen volt Anatolij Kocseükov, a Szovjetunió bratislavai kon­zulja. Jindriclt Poledník fogadta a Vietnami Nőszövetség elnökét (ČSTK) — Jindttnh Poludník, a CSKP KB titkára tegnap fu- gadta Ha Thi Que asszonyt, a Vietnami Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagját, a Vietnami Nőszövetség elnökét, aki- részt vett a Csehszlovák Nőszövetség kongresszusán. A fogadáson jelen volt Marie Kabrlielová, a CSKI’ KB Titkár­ságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség KB elnöke és Ľu­bomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője. Ott volt Nguyen Tien Timiig, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkí­vüli és meghatalmazott cseh­szlovákiai nagykövete. Az együttműködés továbbfejlesztéséről tanácskoztak | ČSTK) — Jan Fojtík, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Igor Medvegyevet, a Novosztyi szovjet hírügynökség vezetősé­gének elnökhelyettesét és Szvjatoszlav Molcsanovol, a hírügynökség csehszlovákiai képviselőjét. Szívélyes és bará­ti légkörben megvitatták az Or- bis és a Novostyi hírügynökség eg y ü 11 m ű k öd ésé nek továbbf e j - lesztését. A fogadáson részt vettek Va­sil Bejda és Ottn Ömölik, n CSKP KB osztályvezetői, vala­mint Vladimír Vipler, az Orbis ügynökség vezérigazgatója. TITO ELNÖK MEGÉRKEZETT MOSZKVÁBA A CSKP PRÁGAI VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK küldöttsége, amely Antonín Kapóknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a prágai városi pártbizottság ve­zető titkárának vezetésével hét­tő óta Moszkvában tartózkodik, tegnap meglátogatta a Moszk- vai Városi Tanács területrende­zési tőosztályát. TASKENTBAN, az Üzbég SZSZK fő vámsában tegnap meg­kezdődött az állandó könnyű­dé® élelmi szeri pari gépipari ' együttműködési szovjet—cseh­szlovák munkabizottság 15. i í lésszaka. A KÖZEP-EURÖPAI fegyveres erők és fegyverzetek csökken­téséről folyó tárgyalások ma kezdődő lö. fordulójára meg­érkezett tegnap Bécsbe a szov­jet küldöttség Nyikolaj Tara- szov nagykövet vezetésével. VLAGYIMIR KIRILLINT, a Szovjet unió M i nisz te rta ná csá­nak elnökhelyettesét, a Tudo­mányos és Műszaki Állami Bi­zottság elnökét a Pour le mé- rite lengyel érdemrend pa­rancsnoki keresztjével tüntet­ték ki. JOSZ1P BROZ TITO jugoszláv államfő Stanek Dolanoot, a Ju­goszláv Kommunistáik Szövetsé­ge KB Elnökségének eddigi tit­kárát a Szocialista Munka Hő­se Érdemrenddel tüntette ki. Dinamikusan fejlődő kapcsolatok Magyar vendéglátóipari gépek kiállítása a bratislavai Technika Házában fTudósítónktól) — A szlová­kiai kereskedelmi és vendéglá­tóipari vállalatok képviselőinek nagy érdeklődése mellett nyi­tották meg tegnap Bratislavá­ban, a technika Házában a ma­gyarországi Transelektro Kül­kereskedelmi Vállalat kiállítá­sát. A megjelenteket, közöttük Tatai Józsefet, a Magyar Nép­köztársaság bratislavai főkon­zuliét Somogyi László, az SZSZK belkereskedelmi minisz­terhelyettese köszöntötte. Farkas Mihály, a Transelek­tro vezérigazgatója a kiállítás jelentőségét méltató beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a vál­lalatnak már hagyományosan jó kapcsolatai vannak az ál­taluk szállított vendéglátóipari berendezések és háztartási hű­tőszekrények szlovákiai meg­rendelőivel. A Csehszlovákiába ioSnyuló kivitel értéke 1963 óta tízszeresére, az 1975-ös 2,5 mil- IWI rubelről 1978-ban 6,2 millió rt'belra nőtt. .Ŕ kiállítás rendezői olyan termékeket mutatnak be, ame­lyek a szlovákiai vendéglátó- ipari vállalatoknál, a közétkez­tetési üzemeknél és a belke­reskedelmi szervezeteknél nagy érdeklődésre tarthatnak szá­mot. Az újdonságok között sze­repel például a M1RKÖZ szö­vetkezet bisztró-bárpultja és fagylaltkészítő gépe. A láto­gatók megismerkedhetnek a Jászberényi Hűtőgépgyár, a Ke- ripar, a VBKM, valamint a Fémfeldolgozó Szövetkezet leg­újabb termékeivel, a korszerű nagyüzemi ételkészítés ma már nélkülözhetetlen gépeivel, to­vábbá a KB típusú ebédlői ön- kiszolgáló pulttal. A gazdag kiállítás, amely május 20-ig tekinthető meg, bi­zonyára hozzájárul a cseh­szlovák-magyar kereskedelmi kapcsolatok további elmélyíté­séhez ezen a szakterületen, amely egyúttal a két baráti or­szág lakosságának növekvő életszínvonalát is fémjelzi. (makrai) i ČSTK) — Megérkezett teg­nap Moszkvába Joszip Broz Tito. a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság elnöke. A jugoszláv vendéget a Sere- metyevói repülőtéren Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Andrej Gromiko, az SZKF KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov jetunió külügyminisztere és más hivatalos személyiségek fogadták. Joszip Broz Tito az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására ba­ráti látogatásra és rövid üdü­lésre érkezett a Szovjetunióba. Kurt Waldheim Moszkvában /Folytatás az ). oldalról) mai elmélyítéséről és ezzel ösz- szefüggésben az ENSZ szerepé­ről, valamint más nemzetközi kérdésekről. Alekszej Koszigin rámutatott a Szovjetunió szilárd külpoliti­kai irányvonalára, amely az enyhülési folyamat elmélyítésé­re és a világ valamennyi terü­letére történő kiterjesztésére irányul. A szovjet kormányfő kiemelte az ENSZ szerepe to­vábbi megszilárdításának fon­tosságát a nemzetközi béke és biztonság érdekében. Az ENSZ- nek ehhez minden nélkülözhe­tetlen teltétele megvan, ame­lyeket teljes mértékben fel kell használni a világszervezet alap­okmánya értelmében. Kurt Waldheim elismerését fejezte ki azért, hogy a Szov­jetunió szüntelenül támogatja az Egyesült Nemzetek Szerve­zetét, és kezdeményezően lép fel az enyhülési folyamat el­mélyítéséért és a béke meg­szilárdításáért. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter tegnap Kurt Waldheim ENSZ-főütkárral esz­mecserét lolytatott az ENSZ tevékenységéről és a nemzet­közi helyzet kulcsfontosságú problémáiról. Rámutattak a vi­lágszervezet növekvő jelentősé­gére a háborús veszély elhárí­tására, a leszerelésre és az enyhülésre irányuló jelenlegi erőfeszítésekben. Andrej Gro­miko ezzel összefüggés-ben em­lékeztetett a szocialista orszá­gok ú j leszerelési és béke ja­vaslataira, amelyekel a Varsói Szerződés tagállamai külügy­miniszteri bizottságának buda­pesti üléséről kiadott közle­mény tartalmaz. Az ENSZ még nagyobb mér­tékben hozzájárulhat a teszült- séggócok felszámolásához, a gyarmati és fajgyűlölő rezsi- mek maradványainak megszün­tetéséhez és az agressziók visz- szaveréséhez, ha valamennyi tagállama szigorúan szem elölt tartja az ENSZ alapokmányát — mondotta Andrej Gromiko. Hangsúlyozta, hogy a szovjet­unió továbbra is minden erejé­ből hozzájárul ahhoz, hogy az ENSZ hatékonyan elősegítse a világbéke megőrzését. Kurt Waldheim tegnap eluta­zott a Szovjetunióból. A repü­lőtéren Georgij Kornyijenkn, a Szovjetunió külügyminiszteré­nek első helvettese búcsúzott el az ENSZ-főtitkártól. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK KÖZÖS NYILATKOZATA AZ ON CT AD KONFERENCIÁJÁN (ČSTK) — A szocialista or­szágokat komolyan nyugtala­nítja a tőkés országok részéről a külkereskedelemben alkalma­zott protekcionizmus -elterjedé­se, s ezt a különböző társadal­mi rendszerű országok közötti kereskedelem terén alkalma­zott diszkrimináció egyoldalú és megbocsáthatatlan fokozá­sának tartják, állapítja meg a szocialista országok azon kül­döttségeinek közös nyilatkoza­ta, amelyek részt vesznek Ma­nilában az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezetének (UNCTAD) második hete tarló konferenciáján. Az egyenjogú külkereskedel­mi kapcsolatok valamennyi or­szág érdekében való bővítésé­ben a legnagyobb jelentősége a tartós béke és a nemzetközi biztonság erősítéséért, a nem­zetközi feszültség enyhülése folyamatának megszilárdításá­ért, a fegyverkezési hajsza korlátozásáért és a katonai kiadások csökkentéséért folyó következetes harcnak van, hangsúlyozza a szocialista or­szágok küldöttségeinek közös nyilatkozata. Szíria i—I i ban oni c s 6 c sta I álk ozo (ČSTK) — Eliasz Szôrkisx libanoni és Hafez Asszad szí­riai államfő kedden Damasz- kuszban befejezte tárgyalásait a libanoni helyzetről és az arabközi békefenntartó erők Sikertelen puccskísérlet Ghanában A ghanai légierő egy tisztje és néhány katonája kormány- ellenes puccsot kísérelt meg kedd délelőtt Accrában — je­lentette a ghanai rádió közle­ményére hivatkozva a Reuter hírügynökség. A kormánycsapatok a láza­dást leverték, vezetőjét és tár­sait őrizetbe vették. (TASZSZ) NATO-iilés Brüsszelben (ČSTK) — Kedden Brüsszel­ben megkezdődött a NATO úgy­nevezett védelmi tervező bizott­ságának kétnapos ülésszaka. A tanácskozáson a tagállamod hadügyminiszterei vesznek részt, kivéve a francia és a gö­rög hadügyminisztert, alkik nem tagjai az integrált NATO- parancsnokságnak. Az ülésszakon szokás szerint megvizsgálják; a Varsói Szerző­dés és a NATO haderőinek helyzetét, és általános fegyver­kezési irányelveket dolgoznak ki két évre. Ezenkívül azt is megvitatják, hogyan áll a wa­shingtoni csúcsértekezleten el­határozott hosszú távú fejlesz­tési program végrehajtása. keretében Libanonban állomá­sozó szíriai csapatok mandátu mának kérdéséről. Előző este egyébként tárgyalt a két or­szág külügy- és hadügyminisz­tere is. Hafez Asszad elnök újságírók előtt hangoztatta: országa kész minden segítséget megadni a törvényes libanoni hatóságoknak az ország szuve­renitásának biztosítására és a polgárháború felszámolására. Lemondott a libanoni kormány (ČSTK) — Szalim Hossz li­banoni miniszterelnök Eliasz Szarkisz elnöknek tegnap be­nyújtotta kormánya lemondá­sát, hogy lehetővé tegye olyan kabinet összeállítását, amely jobban megfelelne az ország jelenlegi politikai erőviszonyai­nak. Szarkisz elnök elfogadta a kabinet lemondását. Mediterán értekezlet (ČSTK) — A földközi-tengeri országok 30 kommunista és munkáspártja, valamint haladó szervezete képviselőinek rész­vételével tegnap Athénban há-> romnapos nemzetközi konfe­rencia kezdődött, amelyen megvitatják a békéért és a né­pek biztonságáért folyó harc problémáit, a földközi-tengeri országok nemzeti függetlensé­gének megszilárdítását és a térség haladó erői együttműkö­désének kiszélesítését. 1979 V. 17. Szívélyes légkörben (ČSTK) — Ján Gregor szlo­vák miniszterelnök-helyettes tegnap Bratislavában fogadta a KGST geológiai állandó bizott­ságának 37. ülésszakán ha­zánkban tartózkodó bolgár, csehszlovák, kubai, lengyel, magyar, mongol, NDK-beli, ro­mán, szovjet és jugoszláv kül­döttség vezetőit. A szívélyes légkörben lezaj­lott találkozón Gregor elvtárs nagyra értékelte a KGST-tagál- lamoik háromévtizedes közös munkájának sikereit.

Next

/
Thumbnails
Contents