Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-06 / 106. szám, vasarnap

Tanítónk, Radnóti Radnóti Miklós. Még csak hetvenéves lenne! És, ki tudja, talán velünk ün­nepelhetné születésnapját, ha nem oly korban él, amely sok millió ártatlan embertől vette el az életet, az övét is, kegyet­lenül megelőzve a természetet. Persze, ha nem oly korban él, nem születnek meg azok a ver­sek, amelyeket újból és újból a kezünkbe veszünk, amelyeket újból és újból a kezünkbe kell vennünk, nekünk, csehszlová­kiai magyaroknak is — mert tanítanak: tisztán és bátran él­ni, a halálig hittel dolgozni és építő reménnyel tekinteni a jö­vőbe. Ha Radnótival vagyunk —■ éljek azokkal a jelzőkkel, amelyeket ő használt Bálint Györggyel kapcsolatban —-, val­ló és vállaló, hittelfes költő szól. hozzánk, legbensőbb énjét tárja ki előttünk, akkor sem titkolózik, ha a testi szerelem­ről beszél, egyáltalán a szere­lemről, amely az irodalommal, a költészettel, a nyelvvel együtt jelentett számára menedékhe­lyet — legbékésebb szigetet — az akkori Európában, és egész életén keresztül. Egy olyan életen, amelyet már az első pillanatban tragé­dia árnyékol be: születésekor meghal édesanyja és ikertestvé­re. Tizenkét éves, amikor elve­szíti az apját is, ezekben az időkben szerez tudomást a ko­rábbi tragédiáról, és többé nem szabadul a bűntudattól, sőt, köl­tészetéből sem tudja kiZárniJ Gyámja, egy gazdag textilkeres­kedő nevelteti, kereskedelmi is­kolába járatja, majd a libereci textilipari szakiskolában tölt egy esztendőt Radnóti Miklós. Liberecben került a munkás- mozgalomhoz, a marxizmushoz, baloldali lapok, haladó szelle­mű csehszlovákiai magyar új­ságok, munkások, szocialisták tágították világképét, amelynek kialakulására, bevallottan is, nagy hatással volt Marx Tőké­je. És természetesen a költé­szetét sem hagyták érintetle­nül ezek az élmények és ta­pasztalások, noha a cseh kis­városból még többnyire szerel­mes verseket hoz haza, egy né­met munkáslányhoz írta őket. A tanulás nem nagyon érde­kelte, ugyanis nem érdekelte sem a kereskedelem, sem a tex­tilipar. Mégis kénytelen volt két hosszú évet gyámja keres­kedésében, a pénz szürke vilá­gában tölteni. Az amúgy is szo­rongó, melankolikus természetű költő — mint az elkövetkező másfél évtizedben még annyi­szor — magányosnak érezte magát. Magányát csak Gyarma­ti Fanni iránt érzett hűséges, haláláig tartó szerelme, majd a szegedi évek oldanak föl rö- videbb-hosszabb időre Szege­den, ahol magyar—francia szakra jár, jó barátokra, kivá­ló tanárokra, elvtársakra lel; részt vesz a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának meg­alakításában, a munkásmozga­lomban, a kommunista ifjúmun­kás mozgalom tevékenységé­ben, járja a falvakat, tapasz­talja a nyomort és, mily jel­lemző, József Attiláról tart elő­adást. Gazdagon tér haza első pári­zsi útjáról: a fények mögött észrevette az árnyékot, a gyar­mati népek nyomorát, ugyan­akkor, a Gyarmati Kiállításon, megismerkedett kultúrájukkal. Ezek a népek is, nemcsak a saját népe, f megszólaltatták a költőt, akiben mint Vas István mondja, olyan éles volt a pro­letár nemzetköziség tudata, hogy érzékenységét is nemzet­közivé tette, (Ének a négerről, aki a városba ment; a Férfi­napló néhány darabja; Aludj; Őrizz és védj). És elkerülhet- te-e figyelmét a fasizmus ellen szervezkedő erők mozgalma, a Spanyol Köztársaságért vívott harc?! Párizsban személyesen van jelen a spanyol nép ügyé­ért szervezet nagyszabású tö­megtüntetésen és az „írók Nemzetközi Egyesülése a Kul­túra Védelmében“ elnevezésű szervezet kongresszusán, ahol a kivégzett Federico Garcia Lor­ca hatalmas arcképét is lát­hatta. Ahogy egyre fenyegetőbbé válik a háború veszélye, úgy erősödik Radnóti halálfélelme, szorongása a kíméletlen kor­ban, amely elvette Sallai Imre és Fiirst Sándor, József Attila és a többi barát, példakép, Lor­ca, Henri Barbusse, Juhász Gyu­la. majd Bálint György és Dést Huber István életét úgy halnak e korban a költők ... / csak ránkornlik az ég, nem jelzi halom porainkat“ — mond ja 1941-ben, a harmadik eklo- gában. Radnóti mindig is halál - közelben élt, de annyira átérez- te a közelgő veszélyt, hogy egészen hozzászoktatta magát a halálhoz, talán ezért is tu­dott az utolsó pillanatig dol­gozni, tervezni, olyan állapot­ban is erős lélekkel, amikor már arra is gyönge p gondolat, hogy reménykedjen. A költő és a kor gyakran előfordul Radnó­tinál, kemény sorokban, mint amilyen A „Meredek út“ egyik példánya című versében is ol­vasható: „költő vagyok, ki csak máglyára jó, / mert az igazra tanú ... Olyan, kit végül is megölnek, / mert maga so- sem ölt“. Kérdez: mit ér a köl­tő abban a korban, mely bom­bákkal van teli. És meg-meg- jelenik az elkerülhetetlen ha­lál, amely áthatja egész költé­szetét, a szebbnél szebb bukó- likus és idilli verseket, szerel­mi líráját, a természeti képe­ket. A gyengéden használt ko­mor színek fenséges nyugalmat, bájos szomorúságot, emelke­dett békességet kölcsönöznek verseinek. A méltóságot sugár­zó versek békéje mögött azon-* ban érezni az indulatot, a láza­dó szellem küzdelmét, fájdal­mát, aggodalmát — a kötött formákban, nagy fegyelemmel kidolgozott klasszikus versalak­zatokban ott érezzük a nyugta­lanságot. Tudta, érezte Radnóti — és az emberi-költői jellemé­ről Is vall, — hogy fegyelme­zetten kell élnie, alkotnia a káoszban, a káosz ellenére: „Ö, költő tisztán élj te most.“ — írta még 1936-ban, a Járkálj csak, halálraítélt című versé­ben. Radnóti halálfélelme azonban nem a mindennapokból ismert halálfélelem volt, ő nem ret­tent vissza, nem bújt el, nem vált meg vezéreszméjétől — és nem hagyta el a hazáját, mint annyian, pedig, mint Thomas Mann és annyian, korán fölis­merte a veszélyt ő is, tudta, hogy előbb-utóbb mellére varr­ják a sárga csillagot, előbb- utóbb lágerba szállítják. 1937- ben írta az Őrizz és védj című verset, amely így zárul: „Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, I s te hószín öntudat, maradj velem: / tiszta szavam sose kormozza be / a barna füsttel égő félelem!“. Az etika és esztétika egységét mindvégig megőrizte, párját ritkító erővel és következetes­séggel. Mert biztos volt benne, hogy „... egyszer béke lesz. / Ö, tarts ki addig lélek, véde­kezz!“ (Himnusz a békéről, 1938). Ekkor már négy éve él Budapesten, magántanításból, alkalmi jövedelmekből tartja fönn magát, ugyanis nem ka­pott tanári kivenezést, hiába volt tanári oklevele és doktorá­tusa. Közben Európa különböző részeiből egyre rémítőbb hírek érkeznek hozzá, amelyeket iga­zol utolsó párizsi útja, 1939- ben. Mindezek ellenére tovább ír — recenziókat, esszéket, pub­licisztikai dolgozatokat is, kül­földi kortársakat és klassziku­sokat tolmácsol anyanyelvére olyan míves gonddal, amilyen­nel verseit írja, a véres napok­ban is. Ezekben a — nagy — versekben is finoman részletez, a hétköznapokról apró tárgya­kat, jelentéktelennek tűnő pilla­natokat, mozzanatokat emel költészetté, például a halhatat­lan Tétova ódában, sok szép szerelmes verse között talán a legszebbikben. Vagy a Nem tud­hatom ... című versében, amely a hazaszeretet páratlan meg­nyilvánulása. Nem harsány köl­temény, nincsenek benne zen­gő szavak, több rétegű képek, csak egyszerű tiszta mondatok, szöcskék, ökrök, szelíd tanyák, dolgozók, füttyös gyümölcsö­sök, szőllők, sírok, halkan sí- rogató anyókák, komondorok — szülőháza, lángoktól ölelt kis ország. Vagy említsük azo­kat a híres, sokat szavalt ver­seket, amelyeket a bori tábor­ban Láger Heidenauban ékeze­tek nélkül, csak sort sor alá tapogatva írt a homályban, vak- sin, hernyóként araszolgatván a papíron — ahogy a hetedik eklogában mondja. Ezekben a remekekben, a hasonlatokban, vissza-visszatér az apró dol­gokhoz, főként, amikor az ott­honi tájra, ifjúságra, szerelmé­re emlékezik a borzalmak kö­zött. Halál fogadta Radnóti Mik­lóst, amikor a világra érkezett, halál vette körül kényszerű tá­vozása előtt, látta, hogy a ha­za indított foglyok egy részét hogy gyilkolják le a fasiszták, látta Lorsi Miklós hegedűmű­vész halálát, mielőtt rá is sor került volna az abdai füzesben. Hadd zárjam írásomat Ortu­tay Gyula szavaival: jó lenne, ha egyre többen tudnák, mit jelent erkölcsi tartása, a halálig őrzött mocsoktalan tisz­tasága — ez a sugárzó példa az egész nemzet erkölcsi-társa­dalmi öröksége ... Emögött a költői tökély mögött az az em­beri méltóság, az értékeknek az a gyémántszilárd rendje, er­kölcsi, s mondjuk ki bátran: politikai evidenciája van, amire akár egy nép építheti törvé­nyeit“. BODNÁR GYULA Ä KORSZERŰ IGÉNYEKNEK MEGFELELŐEK Hatvanhat egyetem működik a Szovjetunióban, köztük sok az új alapítású, többet pedig a korábbi pedagógiai főiskolák­ból szerveztek át egyetemmé. Időszerű kérdés: Kiket képez az egyetem, és szükség van-e itt pályairányításra? Sok egyetemi hallgatónak az a vágya, hogy a tanszéken ma­radhasson, s megnyíljék előtte az út a tudományos munkához. A pedagóguspályától sokan ide­genkednek. Pedig az egyetemek társadalom- és természettudo­mányi karai — a tudományos utánpótlásról való gondoskodá­son kívül — elsősorban arra hi­vatottak. hogy pedagógusokat képezzenek a különböző szintű oktatási intézményekbe. A Szovjetunió Felső- és Kö­zépfokú Oktatási Minisztériumá­nak 1978-ban kiadott rendele- te szerint — a szaktárgyi órák terhére — újabb speciál-kollé- giumokat és szemináriumi fog­lalkozásokat kell bevezetni pe­dagógiából, pszichológiából, tantárgyi módszertanból. EGYETEMI OKTATÓK KÉPZÉSE AZ KOK BAN A lipcsei Marx Károly Egye­temen programot dolgoztak ki az egyetemi oktatók pedagó­giai képzésére. A program har­mincórás — egy hétig tartó — intenzív tanfolyamból áll. ahol a résztvevők felsőoktatás-peda­gógiai, neveléselméleti, tanu­láspszichológiai, didaktikai és szakmetodikai ismereteket sze­rezhetnek. A tanfolyamokon legalább egyéves gyakorlattal rendelke­ző, pedagógiai képesítés nélküli asszisztensek vesznek részt. Külön tanfolyamokat szervez­nek a műszaki, a természettu­dományok és a társadalomtudo­mányok oktatóinak. Az intenzív tanfolyamot egyéni tanulás és szakmódszertani kollégiumok egészítik ki. A résztvevők az intenzív tan­folyamokat pozitívan értékelik, csupán a szemináriumok és az egyéni tanulás arányának növe­lését javasolják. JikSvesfl sitii Meféitf Élő népművészet egy bodrogközi faluban ••• Szlovákia más tájegységei­hez hasonlóan a Bodrog—Ti­sza—Latorca vid«ke is bővel­kedik népművészeti kincsek­ben. Ahhoz azonban, hogy e kincsek népi jellegű szocia­lista kultúránk szerves részé­vé, á Main dó táplálójává vál­hassanak, fel kell lebbenteni róluk a fátylat, meg kell ve­lük ismertetni a fiatalabb nemzedékeket is, mert csak ily kép pen támadhatnak fel igazán és élhetnek tovább, termékenyítő hatást gyakorol­va nemzetiségűnk szellemi életére. Örömmel írhatom le, hogy (néhány éve| Szlovákia leg­keletibb perem vidékein is fel bukkantak olyan nótafák, szü­lettek olyan éneklőcsoportok, népzenei együttesek, támad­tak olyan né p d a léi Mikesek és népi hongszerszőListá>k, akik nemcsak eleget tudnak, ha­nem eleget- is akarnak tenni annak a — neves költőnk, Tő- zsér Árpád 51.tál megfogalma­zott — természetes követel­ménynek. hogy „népdalgyűj- teményeinket — miután köny­vespolcainkon már Homérosz, Dante és Goethe mellé kerül tek — a fejekben is a kiasz- szikusok mellé kell juttat ni.. Ez együttesek agyúké a nagy kövesd i citeruzenekar és női éneklőcsoport is. Eddigi erőfeszítései és teljesítményei alapján néhány egyéni éne- kesse! egyetemben mindkét csoport megérdemli, hogy meg isme rik ed jünk mu nká já va 1. Jó hangú dalosok és citerá- sok régebben is akadtak a faluban, de csoporttá, együt­tessé 1975-ben szerveződtek. — Hány tagú a nagyköves- di citerazenekar? — kérde­zem Szacsko András igazgató­tanítótól, a művelődési otthon vezetőjétől, aki maga is tag­ja a zenekarnak, és 1974 óta a CSEMAOOK járási néprajzi sza kb í zot t sá g á na k m u n ká j á - ban is részt vesz. — Jelenleg négytagú —* mondja —, de korábban töb­ben voltunk. — Név szériáit kiik voltak az induló együttes tagjai? — Balogh István, Bányács ki Sándor, Séra Miklós, Kan- da Ferenc (ő köcsögdudám jáitszott), Kiss László, ifj. Nagy Sándor, ifj. fejko Já­sz/ szél... tavalyi tornai (Turňa n/Bodvou) kerületi versenyének döntőjén négy együttes közül elsőként jutott tovább az október 28-án Bra­tislavában megrendezett or­szágos döntőbe, a<hol végül is első helyezést ért el. Három­perces műsora három szép magyar népdalból állt. — Melyek voltaik ezek a dalok? — A Sej mikor engem ka tanának vittek, Vártalak ró­zsám szombaton este, de so­káig, és A kövesdi szőlő tete­jébe' kezdetű. — Ellát sza nád va latinéi yi- ket? Szacskó András előhozza szép testű, karcsú hangszerét (az együttes citerái egyéb ként Sárospatakról és Sátor­aljaújhelyről származnak), meg pengeti néhányszor, majd rázendít. A dal szövege-dalla­ma gyermekkori emlékeket ébresztett bennem. A kövesdi szőlő tetejébe’ megéreti a ropogós cseresznye. Olyan piros, mint a lecseppent vér, meghalok a régi szeret őmér', A citorát, hogy szépen szól­jon, jól fel is kell tudni han­golni. A nagykövesdiek (Bo- donyi Andrásnak, a CSEMA­DOK volt szakelőadójának jó­voltából) ehhez is értenek, sőt a múlt évi kerületit dön­tőn tere játékukkal Ág Tibor népzenekutató elismerését is kivívták. A tavaly március 19 én Nagyköveiden megrendezett járási elődöntőn a citeráso- kon kívül a helybeli férfi és női énekelő csopőrt, valamint egyénileg Nádasi Miklós, Nagy Albert né, Bodnár József­ivé, Kasko Józsefné és Sándor Imre is szerepelt. Valameny- nyien bejutottak a jáirási dön­tőbe. Szép eredménynek te­kinthető, hogy a szólóéneke­sek közül Nádasi Miklós és Nagy Albertné a szeptemberi kerületi döntőben szerepelhe­tett. Áldozatos munkájuk te­hát nem volt hiábavaló. Örö­münkre szolgálna, ha a n-agy- kövesdi énekesek szorgosan folytatnák tovább elkezdett nemes tevékenykedésüket és - akár jövőre is — az orszá­A nagykövesdi citeruzenekar az országos döntőn (Gyökeres György felvétele) nos és hát jómagam. Kár, hogy csak négyen maradtunk, még mindig bizakodom ben­ne, hogy a többiek is meg­gondolják és ismét visszatér­nek. Mert nemcsak számunk­ra öröm, hanem az egész fa­lunak dicsőségére válik, ha sikert aratunk fellépéseink­kel. Különben már maiga a játék és az éneklés is öröm. Kultúráltan elszórakozik az ember és közben másokat is szórakoztat. Szacsko András nem vélet­lenül beszélt sikerről. Mind a zenekarnak, mind a női ének­lőcsoportnak — rövid létezé­se ellenére — már sikerek­ben is volt része. Az első siker Bolyban (Boí) született. Itt 1976-ban járási 2. helye­zett lett a citerazenekar. Az együttes azonban megalakulá­sa óta versenyen kívül is számos helyen szerepelt, így pl. két évvel ezelőtt Kapos- kelecsényben (Kapušanské Klačany) a Bóke-napoikon, Ki- rályhelmecen (Kráf. Chlmec) a Május 1-i ünnepségek kere­tében és másutt. Legeredményesebben a múlt évben tevékenykedtek a nagy­kövesdiek. A zenekar a Tava­gos döntőben találkozhatnánk velük. A citeraegyüttes az idei évet is jól kezdte. Már a feb­ruár 17—18-án Humennében a Kerületi Népművelési Köz­pont által megrendezett kerü­leti folklórversenyen (szlovák együttesek mezőnyében) első helyezést ért el. Főként játé­kuk eredetien népi jellegét méltányolta a bíráló bizott­ság. — Milyen teendők várnak még az idén a nagykövesdi- ekre? — kérdezem Szacsko Andrástól. — Citerazenekarunk a női éneklőcsoporttal és a tánccso­porttal együtt jelenleg a jú­niusban esedékes zselízi folk- lórfesztiválna készül. Ott egy nagyobb szabású műsorban szeretnénk bemutatni a sző­lőszürethez kötődő helyi nép­szokásokat. Ezenkívül a ze­nekart és Balogh Istvánt mint szólóciterást meghívták a my- javai népművészeti fesztivál­ra, mely augusztus 29—31-én lesz. Bízunk benne, hogy a nagy­kövesdiek mindkét helyen si­kerrel szerepeinek majd KÚVESDI JÁNOS 1979. V. 6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents