Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-28 / 100. szám, szombat
A nemzetek közötti együttműködésért, a fegyverkezés ellen (Folytatás az 1. oldalról.) fczültség enyhülése Európában fczükségszerű feltétele az egész Világ békéjének. A határozat rámutat az imperializmus militarista, reakciós köreinek, a katonai-ipari komplexum békeellenes mesterkedéseiből leselkedő veszélyekre, valamint a kínai vezetők leszerelés- és enyhülésellenes politikai hazárdjátékára. A béke hívei sík- rászállnák a nukleáris leszerelés és a helsinki záróokmányt aláíró államok közti megnemtámadási szerződés megkötése mellett. A BVT ülése a határozatban felhívja a figyelmet a helsinki záróokmány valamennyi alapelve legszélesebb körű támogatásának fontosságára. A BVT elnöksége a prágai tanácskozás és a béke-világ- mozgalom 30. évfordulója alkalmából forró üdvözletét küldi a Vietnami Szocialista Köztársaság népének és kormányának, amely hősies helytállással visszavonulásra és tárgyalóasztalhoz kényszerítette a kínai agresszort. Vietnam nemcsak saját függetlenségét és szuverenitását védte meg, de hozzájárult az egész világ békéjének és szabadságának megvédéséhez — olvasható a BVT elnöksége prágai ülésének vietnami határozatában. A béke hívei ugyanakkor nagyra értékelik a vietnami kormány békoakaratát és óhaját, hogy rendezze viszonyát a kínai néppel. A BVT elnöksége felhívja a békemozgalom nemzeti bizottságait, a világ minden antiimperialista és demokratikus erőit, hogy nyújtsanak anyagi segítséget a kínai agresszió sújtotta vietnami határvidék felújításához. A BVT ülése üzenetet intézett az ENSZ leszerelési bizottságához és sürgeti a leszerelési világkonferencia összehívását. Ugyanakkor kifejezi aggodalmát afölött, hogy egyes államok, ellentétben az ENSZ- határozattal — a világkonferencia összehívása ellen tevékenykednek. A prágai tanácskozáson a bé- ke-világmozgalom képviselői határozatban fejezték ki szolidaritásukat a dél-afrikai népek nemzetfelszabadító mozgalmaival, s elítélték a világ békéjét és biztonságát veszélyeztető, amerikai közreműködéssel létrejött egyiptomi—izraeli kü- lönalkut, amely rontja a közelkeleti térség helyzetét, s az itt élő népek biztonságát. Az ülés résztvevői ugyancsak elítélték Izrael agresszióját Dél- Libanonban, valamint a libanoni szeparatista erők mesterkedéseit. A határozatok jóváhagyását követően a BVT elnöksége ülésének résztvevői megemlékeztek a Béke-világtanács első elnöke, Frederic Joliot Curie születésének 80. évfordulójáról. A délutáni tanácskozáson a diszelnökségben foglaltak helyet a CSKP KB, a Nemzeti Front és a szövetségi kormány küldöttségének tagjai, valamint a béke-vüágmozgalom alapító személyiségei, közöttük Gusta Fuftíková, a BVT tiszteletbeli elnöke. Romes Csandra, a BVT elnöke, a csehszlovákiai és világ- békemozgalomban szerzett érdemeiért Tomáš Trávnífiekot, a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökhelyettesét, a BVT elnökségének tagját a békemozgalom legnagyob elismerésével, a Curie-aranyéremmel tüntette ki. A BVT elnöksége a szervezett béke-világmozgalom 30. évfordulója alkalmából kiadott jubileumi emlékéremmel tüntette ki a csehszlovák békemozgalom 11 személyiségét. Ugyanebben a kitüntetésben részesítette a BVT elnöksége prágai ülésének résztvevőit is. Ezután Jean Laffitte, a BVT főtitkára előterjesztette a BVT- elnöksége ülésének „Deklaráció az első béke-világkongresz- szus 30. évfordulója alkalmából“ c. dokumentumot. A nagy jelentőségű ünnepélyes nyilatkozat egyöntetű jóváhagyása ulán Romes Csandra zárszavával ért véget a Béke világta- nács elnökségének háromnapos prágai ülése. Az ülés befejezése után Romes Csandra, a BVT elnöksége, valamint az ülésen részt vevő csehszlovák küldöttség tagjainak és Prága főváros közigazgatási és békemozgalmi képviselőinek jelenlétében, az Óvárosi Városházán Zdenék Zuska főpolgármesternek átnyújtotta a „Béke városa érdemrendet“, amellyel a BVT elismerését fejezi ki Prágának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosának a béke ügyének kitartó és áldozatos támogatásáért. SOMOGYI MÄTYÄS Hetven kiváló dolgozót tüntettek ki (ČSTK) — Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavában kitüntetéseket — „A szocializmus javára végzett áldozatkész munkáért“ érmet — adott &t szlovákiai szervek és intézmények 70 tisztségviselőjének és kiváló dolgozójának a szövetkezetesítés megkezdésének 30. évfordulója alkalmából. A kitüntetéseket a CSKP KB Elnökségének javaslatára a köztársasági elnök adományozta a kiváló dolgozóknak a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság létrehozásában, a földművesszövetkezetek megalapításában és megszilárdításában, valamint a mezőgazdasági termelés kooperációjában, szakosításában és koncentrálásában szerzett érdemeikért. A kitüntettek között van Ľudovít Petrovský, az Expres című hetilap főszerkesztője. Az átadási ünnepségen részt vett Rudolf Vančo, az SZLKP KB osztályvezetője. Értékelték munkájukat Ülést tartott az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Központi Bizottsága (CSTK) — Viliam Šalgovič- nak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének részvételével ülést tartott tegnap Bratislavában az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetségének Központi Bizottsága. A tanácskozáson, amelyet František Hagara, a szövetség Központi Bizottságának elnöke, az SZNT alelnöke vezetett, szintén jelen volt Jaroslav Mašek altábornagy, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának ügyvezető alelnöke. A résztvevők megvitatták a szövetség elnökségének a Központi Bizottság legutóbbi ülése óta végzett munkájáról és a szövetségre a Szlovák Nemzeti Felkelésnek, a duiklai hadműveletnek és hazánk felszabadulásának 35. évfordulójával kapcsolatban háruló feladatokról szóié jelentését. A beszámolót Peter Dudáš, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságéinak ügyvezető alelnöke terjesztette elő. Jókívánságok Josef Rybák nemzeti művésznek (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki jókívánságait Josef Rybák nemzeti művésznek 75. születésnapja alkalmából. Gustáv Husák elvtárs levelében köszönetét mondott a jubilánsnak, amivel íróként, újságíróként és a Csehországi írók Szövetségének kiváló személyiségeként hozzájárult szocialista kultúránk és művészetünk formálásához és felvirágoztatásához. Az üdvözlő levelet tegnap Josef Havlin, a CSKP KB titkára adta át a jubilánsnak. Jelen volt Miroslav Miiller, a CSKP KB osztályvezetője, Milan Klusák cseh kulturális miniszter és Jan Kozák, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöke. Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök szintén levélben üdvözölte a 75. születésnapját ünneplő Josef Rybák nemzeti művészt, a Csehországi írószövetség elnökét. Sokoldalúan fejlődnek kapcsolataink (Folytatás az 1. oldalról.) si kormányközi vegyes bizottság munkáját és a most befejeződött prágai ülésszakon tett intézkedéseket. A fogadáson részt vett Vlagyimir Mackcvics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete és František Šalda, a köz- társasági elnök irodájának vezetője. Nem sokkal ezután Konsztantyin Katusev hazautazott. A Ruzynéi repülőtéren Václav Hű- la, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke és Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettes búcsúztatta. Jelen volt Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Időszerű kérdésekről tanácskoztak (ČSTK) — Tanácskozott tegnap a bratislavai városi pártbizottság. A tanácskozáson, amelyet Gejza Šlapk-a, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára vezette, részt vett Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője. A résztvevők megvitatták a XV. pártkongresszus mezőgazdasággal és élelmiszeriparral kapcsolatos határozatainak teljesítését, valamint a reszort időszerű feladatait. Megvitatták a munkaverseny eredményeit (ČSTK) — Ülésezett tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságok és a nemzetiségeik ügyeivel foglalkozó bizottsága. Megvitatta a Nemzeti Front választási programjainak teljesítését, A tanácskozáson, amelyet Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, a bizottság elnöke vezetett, részt vett Ján Gonda, szlovák belügyminiszter-helyettes. Megemlékezés Moszkvúbcn Hazánk felszabadítása évfordulójának előestéjén Baráti találkozó (ČSTK) — A Szovjetunió bratislavai főkonzulátusán tegnap délután baráti találkozót tartottak a főkonzulátus diplomáciai dolgozói a Szlovákiai Nőszövetség KB Elnökségének újonnan megválasztott tagjaival és a szlovákiai nőmozgalom más képviselőivel. Nyikolaj Goncsarov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja jókívánságait fejezte ki a Szlovákiai Nőszövetség KB újonnan megválasztott tisztségviselőinek, a szlovákiai nőmozgalomnak az elmúlt öt évben elért eredményeihez és a Szlovákiai Nőszövetség legutóbbi kongresszusának sikeres lezajlásához. Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség KB elnöke tájékoztatta a diplomatákat a szövetségre a kongresz- szust követően háruló feladatokról. Hangsúlyozta: a Szlovákiai Nőszövetség fontos feladata marad továbbra is a szovjet nőkkel és szervezetükkel, a Szovjet Nők Bizottságával való internacionalista kapcsolatok és barátság elmélyítése a szocializmusért, a világ békéért és a nemzetközi haladásért vívott közös harcban. (ČSTK) — Hazánk moszkvai nagyikövetségén Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történt felszabadítása 34. évfordulója alkalmából, Čestmlr Lovétinsky nagykövet sajtóértekezletet tartott szovjet újságírók számára. Hazánk nagykövete ismertette a sajtó képviselőivel a szoNemzefközi Az NSZEP Központi (ČSTK) — A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának ülésén, amely tegnap vitával folytatódott, az időszerű nemzetközi kérdésekről Hermann Axen, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagcialista Csehszlovákia legújabb eredményeit. Mindenekelőtt a legutóbbi évtized sikereit emelte ki, amelyeket hazánk dolgozó népe a CSKP vezetésével ért el a hatvanas évek végén jelentkező gazdasági nehézségek felszámolását követően és a reális szocializmus építésében. kérdésekről Bizottságának ülése ja, a KB titkára terjesztett elő beszámolót. Aggályát fejezte ki amiatt, hogy aktivizálódnak az újfasiszta erők a Német Szövetségi Köztársaságban és ezzel kapcsolatban rámutatott a bonni kormányköröknek egyenesen elnéző magatartására. A SZEJM ÜLÉSE Növekszik a kisipar szerepe (ČSTK) — A lengyel szejm kétnapos ülésén Tadeusz Pyka mitai s z t e r e In ok - he 1 ye t t es elő terjesztette a kormány jelentését a LEMP KB XIV. ülése határozatának teljesítéséről. A határozat kitűzi az állami ipar és a szövetkezeti kisipar részesedésének további növelését a lengyel gazdaságban. A parlament ülésén részt vettek Edward Gierek, a LEMP KP KB első titkára, Henryk Jablonski, az ÁLlamtanács elnöke, Piotr Jaroszewicz, a Minisztertanács elnöke és más lengyel vezetők. Pinochet szépít Hazug jelentés a chilei állapotokról (ČSTK) — Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága visszautasította a Pinochet-vezette chilei katonai junta jelentését arról, hogyan teljesítik a polgári és a politikai jogokról szóló nemzetközi megállapodást, tekintettel arra, hogy a jelentés nem felel meg a valóságnak. A bizottság tagjai a jelenté* megtárgyalásakor egyetértettek abban, hogy Chile továbbra is tömegesen megsérti az emberi jogokat. Számos bizonyítékkal szolgál erre nézve az ENSZ- közgyűlés Chilében vizsgálatokat végzett különbizottságának jelentése is. Moszkva ünnepi díszben (ČSTK) — Javában folynak a május 1-1 ünnepi előkészületek Moszkvában. A szovjet főváros dolgozói a hagyományoknak megfelelően új munkasikerekkel köszöntik a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepét. A leningrádi kerület több mint ötezer dolgozója vállalta, hogy az ünnepre teljesítik a 10. ötéves tervidőszak három és fél éves előirányzatát, a kerület több mint ezer dolgozója pedig május 1-re befejezi éves tervét. A moszkvai városi pártbizottság még a hónap elején jóvá-: hagyta a szovjet főváros dolgozói ünnepi felvonulásának forgatókönyvét. Több mint 600 kiváló moszkvai dolgozókollektíva részesül abban a megtiszteltetésben, hogy a Vörös téren köszöntheti május elsejét. A befejezéséhez közeledik a főváros feldíszítése. A főútvonalak és a központi terek a hét végére zászlódíszbe öltöznek, a középületekre ezúttal is elhelyezik Marx, Engels, Lenin nagyméretű színes képeit. Készülünk május elsejére (ČSTK) — Országszerte javában folynak a május elsejei ünnepségek előkészültei. Hazánk dolgozói a XV. pártkongresszus programjának sikeres teljesítésével, a munkaaktivitás fokozásával köszöntik a munka ünnepét. Büszkén vonulhatnak fel a Győzelmes Február Érdemrenddel és a Munkaérdemrenddel kitüntetett bratislavai Hydro- stav vállalat dogozúi. Transzparenseken jelentik be, hogy teljesítették a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeiket. Tavalyi tervüket több mint 165 millió koronával túlteljesítették, ezen belül a Jaslovské Bo- hunice-i atomerőmű és a Konzorcium gáztávvezeték építésének feladatait csaknem 40 százalékkal túlteljesítették. A múlt évben 30 beruházás létesítését fejezték be. Szintén készülődnek a május elsejei ünnepségekre a vajáni (Vojany) erőmű dolgozói. Ök haladnak majd Nagy- kaposon (Veiké Kapušany) a május elsejei felvonulás élén. Köztük lesznek azok a vietnami szakmunkástanulók is, akik az erőmű Nagykaposi SzakTársadalmi elismerés a kiváló munkáért Átvették a vándorzászlót (Tudósítónktól) — Tegnap a Nagylúcsi (Lúč na Ostrove) Efsz-nek Német Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes bensőséges ünnepség keretében átadta a szövetségi kormány és a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Elnökségének vándorzászlaját. Ebből az alkalomból Bartal Ferenc, az efsz elnöke elmondotta, hogy a szövetkezetünk az utóbbi években gyorsan fejlődik. A növénytermesztésben, az állattenyésztésben egyaránt kiemelkedő hozamokat érnek el. A múlt évben a gabona hektárhozama 62 mázsa, a silókukoricáé 515 mázsa, a cukorrépáé 446, a szálas takarmányoké pedig 107 mázsa volt. Az állattenyésztésben is magas volt a termelés szintje. A tehenek átlagos évi tejhozama elérte a 4700 litert. Az eddigi termelési tapasztalatok alapján célul tűzték, hogy az 1980-as évben már tehenenként évente 5000 literes fejési átlagot érnek el. A szövetkezeti tagok az igényes feladatok teljesítésének érdekében közel egymillió korona értékű kötelezettséget vállaltak a Szlovák Nemzeti Felkelés 35., és a nagyüzemi szocialista me- zőeazdasáe születése 30. évfordulójának tiszteletére * (balla) űj Sió 1979. IV. 28. munkásképző Intézetében tanulnak. A komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyár dolgozói is a jó eredmények tudatában vonulhatnak fel május elsején: az első negyedév árutermelési tervét 100 százalékra, export* tervüket pedig 100,3 százalék-* ra teljesítették. Külügyminiszterünk három országba látogat (ČSTK) — Feleke Gedle-Gior* gis, Joaquim Alberto Chissan és Wilson Chakuly külügyminiszterek meghívására Bohuslav Chiloupek csehszlovák külügyminiszter a közeljövőben hivatalos baráti látogatást tesz a szocialista Etiópiában, a Mozambiki Népi Köztársaságban és a Zambiai Köztársaságban,