Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-21 / 94. szám, szombat
ÚJ szó 1979. IV. 21. 3 A LENINIZMUS KIAPADHATATLAN ERŐFORRÁS Jón Fojtíknok, a CSKP KB titkárának beszéde a Vlagyimir lljics Lenin születésének 109. évfordulóján rendezett prágai ünnepségen Tisztelt el v tá rsaik I Szeretettel és tisztelettel emlékeznek meg világszerte a haladó emberek minden évben Vlagyimir lljics Lenin, a Szovjetunió Kommunista Pártja megalapítója, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom stratégája és szervezője, az első szocialista álilam létrehozója, a nemzetközi munkásosztály vezetője születésének évfordulójáról. Az idén április 22-én 109 éve lesz annaik, hogy született. És az idén januárban már 55 év telt el halála óta. Az idő múltával Lenin eszméi és nem egy esetben útmutatásai is még nagyol>b jelentőségre és fontosságra tesznek szert, mint a múltban. Mivel magyarázható ez? Vitathatatlanul Lenin zsenialitásával, amelyet egyébként ellenfelei is elismernek. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, mi jellemezte és határozta meg gondolkodásának rendkívüli mélységét és átütőerejét. Ez pedig elsősorban az volt, hogy elsajátította az emberi megismerés és kultúra egész korábbi fejlődésének fő eredményeit, és elméleti munkássága során a dialektikus és a történelmi materializmusra támaszkodott, hogy az összes társadalmi jelenség értékelése során a forradalmárok osztály- helyzetéből és a párt által képviselt álláspontjából indult ki, odaadó volt a munkásosztály, a dolgozók ügye iránt, küzdött a kizsákmányolás és az elnyomás alól való felszabadulásukért. És ehhez hozzájárul még egy további, nem kevésbé fontos körülmény: nevéhez, eszméihez, az imperializmus, a szocialista forradalom és a szocialista országépítés pontosan kidolgozott elméletéhez fűződik a történelem legjelentősebb fordulata, a kiptaliamusból a szocializmusba való átmenet. Az emberiség jövőjére nézve meghatározó jelentősége van annak, hogy a szocialista világrendszer létrejöttével, a tőkés rendszer mély és általános válságával az imperializmus elvesztette a történelmi kezdeményezést. Ezt a kezdeményezést a szocializmus és vele együtt az imperial izmus és a kapitalista kizsákmányolás ellen, a demokráciáért és a békéért küzdő forradalmi és haladó erők vették a kezükbe. A tanácsok IX. összoroszországi kongresszusán 1921 decemberében Lenin kijelentette: „Az a feladat, amelyet ina egyelőre csak egyedül oldunk meg, kizárólag orosz feladatnak tűnik, valójában ez azonban olyan feladat, amellyel minden szocialista szembe fog kerülni. A kapitalizmus pusztulóban van, megszűnéséig még az emberek tízmillióinak és százmillióinak okozhat hihetetlen szenvedéseket, de semmilyen erő sem mentheti meg a pusztulástól.“ Figyelemre méltó szavak ezek, érdemes elgondolkodni rajtuk. Különféle teoretikusok és publicisták, akik különös érdeklődéssel figyelik mozgalmunk problémáit, ma nagyon törekednek arra, hogy minél jobban elködösítsék a kapitalizmus fokozatos felbomlásának és megszűnésének valódi feltételeit, különösen azt a szerepet, amelyet az új társadalomért vívott küzdelemben az imperialistaellenes front egyes áramlatai töltenek be, főként a reális szocializmus. A történelmi tapasztalattal, valamint a fejlődés objektív tendenciájával és szükségleteivel szöges ellentétben azt emelik ki és abszolutizálják, amiben Lenin átmenetileg fogyatékosságot látott az oroszországi forradalom helyzete és a forradalom Közép- és Nyugat-Európában elszenvedett veresége következtében. Nem törődnek azonban azzal, hogy helyesen értékeljék azoknak a feladatoknak nemzetközi jellegét, amelyek minden forradalmi és haladó erő előtt felmerülnek: az emberiség pusztulásának veszélyével szembenézve internacioná- lis összefogással harcot kell vívnunk a kapitalizmussal, mégpedig jelenlegi formájával. A hitleri fasizmus formájában már megismertük, mire képes az imperializmus, ha szabad utat adnak legreak- ciósabb erőinek. Micsoda nagy szenvedéseket és vérfürdőt okozott az emberiségnek! A fasizmust csak akkor sikerült megsemmisíteni, amikor az ösz- szes veszélyben forgó erő fellépett ellene. A szovjet nép hozta meg a legnagyobb áldozatokat ebben az emberiség megmentéséért, az emberi kultúra és az igazi civilizáció értékeinek megmentéséért vívott hatalmas háborúban. Azok a népek, amelyek megismerték a fasizmus könyörtelenségét, levonták ebből a tanulságot. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság e közösség országai közé tartozik. Ez egyúttal helyet biztosít számunkra a nemzetközi haladásért küzdők első soraiban. A reális szocializmus — főiként a Szovjetunió békeszerető és internacionalista politikájának köszönhetően -— szilárdan az imperializmus ellen vívott harc élére került, e nemzetközi front élcsapata. Ezeket a pozícióit, ezt az élcsapatszerepét évről évre szilárdítja. Azzal, hogy fejleszti társadalmi rendszerét, biztosítja a nép hatalmát, a széles körű szocialista demokráciát, amely az emberek szabadságát és jogait nemcsak szóban, hanem a gyakorlatban is érvényesíti, minden embernek és az egész társadalomnak az érdekeit, a nép, a nemzetek és a nemzetiségek egységét szolgálja. Azzal, hogy új, szocialista embert, olyan embert formál, aki humánus erkölcsökkel és ideológiával, alkotó és felelős magatartással van felvértezve. Végül pedig azzal, hogy űj testvéri kapcsolatokat létesít a nemzetközi közösség minden tagállamával. így egészében véve a reális szocializmus, ahogy ezt Lenin zseniális módon előre látta, bizonyítja történelmi fölényét, óriási előnyeit a kapitalizmussal szemben. Másrészt azonban a kapitalizmus is vitathatatlanul nem kis mértékben fejleszti a termelőerőket, a tudományt és a technikát. A nyereséghajhászás és a könyörtelen érdekharc miatt azonban nem képes leküzdeni azokat a mély és élesen kirajzolódó ellentéteket, amelyek gyakran válságokat szülnek. Ezért nem csoda, hogy a kapitalizmus követőit és ideológusait nagyon aggasztja, hogy rendszerüket egyre gyakrabban éri minden oldalról éles bírálat, aggasztja őket az, hogy fokozódik a rendszerrel szemben az elégedetlenség, az a félelem, hogy mit hoz a jövő a széles néptömegek számára. Valóban így van, a szocializmus és a haladás ellenségei ma semmitől sem félnek annyira, mint a reális szocializmus ösztönző erejétől. Különösen veszélyesnek tartják azt, hogy a reális szocializmus bizonyítja: mihelyt a nép megszabadul a kizsákmányolástól, a tőkésektől és a nagybirtokosoktól, hatalmas lendülettel képes fejleszteni alkotó erőit és marxista—leninista pártjának vezetésével biztosítani annak a társadalomnak sokoldalú fejlődését, amelynek szuverén urává válik. Azt, hogy mekkora lehetőségeket biztosít a fejlett szocialista társadalom a dolgozóknak, különösen meggyőzően bizonyítja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának évében jóváhagyott új szovjet alkotmány. Ezt a haladó emberek világszerte olyan társadalom ma n i fesz tu maként fogadták, amely az emberiség történelmében elsőként a kommunizmus küszöbére lépett. A reális szocializmus sikeres fejlődésével, befolyásának növekedésével, élcsapatszerepének megszilárdulásával, a szocialista közösség népei internacionalista egységének elmélyülésével párhuzamosan azonban növekszik és fokozódik a reakciós erőknek az a törekvése, amely a reális szocializmus lejáratására, gyengítésére, bomlasztásá- ra irányul. Elmondhatjuk, hogy ma az amtikommunizmus gyakorlatilag minden fontos propagandaeszközét és eszmei felforgatását a reális szocializmus befeketítésére és bomlasztására összpontosítja. És ha elgondolkodunk azon, mi a közös nevezője ezeknek a támadásoknak, megállapíthatjuk — alátámasztja ezt a megtámadottak tapasztalata —, hogy Ide tartozik a nacionalizmus ösztönzése és terjesztése a legkülönfélébb formákban, főként legvisszataszítóbb változatában, a szovjetellenességben. Érvelésűik lényege — ha egyáltalán valamit bizonyítani akarnak, ha az érvelés nem csap át hisztériába, mint a hatvanas évek végén nálunk — a leninizmus tanítása általános érvényességének tagadása és minden szocialista ország ösztönzése arra, hogy hozza létre a szocializmus „sajátos modelljét“ és különösen az, hogy e modellben mondjon le a szocialista internacionalizmus elvéről, amely állítólag teljesen elavult. Hogy mit akarnak ezzel, mi rejtőzik emögött, jól megismerhettük — fájdalmas tapasztalatok árán — a társadalmi válság idején. Azoknak az éveknek a tapasztalatait a párt fontos dokumentumban: A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban bekövetkezett válság tanulságaiban foglalta össze. A dokumentum rámutat arra, hogyan alakultak ki fokozatosan pártunkban a jobboldali opportunista erők, amelyek képviselői elfogadták az antikommunizus megrendeléseit, és nagy lendülettel fogtak ebbe a rendkívül „alkotó és újító munkába“, a szocializmus „saját csehszlovák modelljének“ kidolgozásába. Hogy félrevezessék a pártot és a közvéleményt, amelyet joggal nyugtalanítottak a párt és a társadalom életében fellelhető komoly fogyatékosságok — ezek főként a lenini módszerek és normák elégte len vagy hibás érvényesítéséből, a párt vezető szerepének elferdített értelmezéséből adódtak — a szocializmus „újítóinak“ nevezték magukat, ma pedig a szocializmus „reformátorainak“ nevezik őket. „Az alkotó, progresszív“ goldokodás- ról, „az antidogmatizmusról“ elmondott nagy szavak ellenére semmi másra nem voltak képesek, mint arra, hogy letörüljék a port az utópista nyárspolgári szocializmusról és szociál- d emok ra t izm u s r ó l, amelyet mozgalmunk már rég leküzdött. Helytelen lenne azonban lebecsülni ezt a munkát, megvolt a maga politikai szerepe, mert összhangban állott a „szocializmus erózióját“ hirdető ideológusok céljaival. Nem véletlen, hogy nagyra értékelték az antikom mun ista táborban és az 1948 februárjában megbuktatott hazai reakció maradványainak soraiban. Ezek nagyon gyorsan csatlakoztak az opportunistákhoz és a revizionistákhoz. Mihelyt a helyzet lehetővé tette, azonnal ro konszenvükről biztosították őket. Maga Brzezinski úr, „a szocializmus eró ziója“ elméletének megalkotója, a je lenlegi amerikai elnök nemzet biz ton sá gi tanácsadója, az okleveles antikom munista is 1968 tavaszán Csehszlovákiába étkezett — nem első ízben és nem egyedül —, hogy öröme teljen a látványban és kissé felügyeljen „a kommunizmus felújítóira“, akikre akkor még számíthatott abban a tervében, hogy Csehszlovákiát kiszakítják a szocialista közösségből. Lenin mindig hangsúlyozta annak szükségességét, hogy minden társadalmi jelenséget konkrét történelmi ösz- szefüggéseiben kell megítélni, nem szabad illúziókban ringatni magunkat, hinni a „tiszta“ demokráciát, az absztrakt humanizmust és hasonlókat hirdető frázisoknak, mert ezek csak kiélezik a töke és a munka ellentétét, az imperializmus és a forradalom, a haladás és béke erőinek ellentétét. Megkövetelte, hogy mindig minden jelenségben keressük az osztályhátteret, a valódi, a reális erőiket és eszerint értékeljük a jelenségeket. Az, hogy a szocializmus „megjavítói“ a szocializmus ellenségeinek csináltak reklámot, és' örültek annak az elismerésnek, amellyel munkájukat a Szabad Európa rádió, a CIA-mak már a hidegháború idején közismert szócsöve illette, és éppen ott — az antikommunista köz pontokban — részesültek a leghatha- tósabb támogatásban (mégpedig sokan, ma már biztosan tudjuk, pénzügyi támogatásban is), nagyon jól fényt derített valódi kilétükre, arra, hogy nem reformátorai, hanem közönséges megsemmisítői voltak a szocializmusnak. Akkor is leleplezték magukat, amikor még augusztus után is folytatni akarták az ellenforradalmat, és mindent egy lapra tettek, a teljes felfordulás és káosz előidézésére, a válság fokozására, új feszültségek és hisztériák keltésére. Éppen akkor bizonyosodott be menynyire fontos és szükséges volt az az internacionalista segítség, amelyet kérésünkre kötelezettségeikkel összhangban a Varsói Szerződés testvéri tagállamai nyújtottak hazánknak. Ezekben a napokban emlékezünk meg pártunk Központi Bizottsága történelmi jelentőségű ülésének, a közismert áprilisi plénumnak 10. évfordulójáról, amely tanácskozáson Csehszlovákia Kommunista Pártja és vele együtt Csehszlovákia egész népe nagy győzelmet aratott. Gustáv Husák elvtársnak a párt legfelelősebb tisztésgé- be való megválasztása azt jelentette, hogy megtört a helyzet, határozott nemet mondtunk a jobboldalnak és a szocializmus ellenségei segítőinek, hogy eltorlaszoltuk azoknak az útját, akik be akarták fejezni nemkívánatos művüket, az országot katasztrófába akarták sodorni. Világosan és szilárdan hangzott el Husák elvtárs szava az áprilisi plénum emelvényéről, s visszhangzott az egész pártban és közvéleményben: „Egyetlen centimétert sem adunk fel marxista pozíciónkból egyetlenegyet sem a nemzeteink életében döntő fontosságú kérdésekből. Nem engedünk semilyen ellenséges erőnek, a szocialistaellenes erőknek, a jobboldali elemeknek!“ A párt és a társadalom legjobb erői, a párt magva, amely a nehéz percekben megállta a helyét, megkezdte a konszolidálásnak, a mély válság leküzdésének sikeres folyamatát. Nehéz küzdelem volt ez. Ma már egyszerűnek és simának tűnhet amiatt a dinamikus fejlődés miatt, amely a párt és az állam irányításának megszilárdulása után nyomban bekövetkezett. Viszont mindazok, akik ebben tevékenyen részt vettünk, jól tudjuk, hogy a folyamat felgyorsulásának és sikerének alapja az a körülmény volt, amelyre továbbra is gondolnunk kell: az hogy a párt visszatért a lenini munkastílushoz. A konszolidálás folyamata viszonylag rövid idő alatt befejeződött, megkezdtük a fejlett szocialista társadalom építésének útját, a CSKP XIV. és XV. kongresszusán kitűzött utat. Elv társa ki A szocialista állam, amely Lenin hagyatékát követi, mindent megtesz az ember jólétéért. Politikája nagyon humánus. A dolgozó ember iránti tisztelet rendszerünkben — és ennek a gyakorlatban mindenütt így kellene lennie — a legmagasabb norma. A felszabadított munka természetesen kapcsolatban áll a békével. Az imperializmus nem adja fel elvesztett pozícióinak visszaszerzésére irányuló terveit Az imperializmus reakciós körei, tőként az Egyesült Államok hadiipari komplexumára és az agresszív Északatlanti Szövetségre támaszkodva, elkeseredetten törekednek az enyhülés megszüntetésére, a fegyverkezési hajsza további fokozására, amely hatalmas nyereségeket ígér számukra. Lenin találóan írta le, hogy az imperializmus korszakában a kapitalizmus egyre jobban előtérbe hozza az egyesült nemzetközi tőke és a nemzetközi munkásmozgalom megbékíthetet- len ellentétét. Az imperializmus reakciós köret mindent megtesznek azért, hogy fel- bomlasszák az Imperialistaellenes frontot, passzívvá és erőtlenné tegyék az el nem kötelezettek mozgalmát, gyengítsék a kommunista mozgalmat, lés elszigeteljék a reális szocializmust, különösen a Szovjetuniót. E céljuk elérésére már a kínai kártyával is játszani kezdtek. Jól jön nekik a kíani uralkodó körök soviniszta terjeszkedő politikája. Tudatosan ösztönözték Kínát, a legszégyenletesébb cselekedetre, a Vietnami Szocialista Köztársaság elleni agresszióra. Ezt a támadást valóban kínai módon Indokolták meg. Állítólag „meg kellett leckéztetni“ azt, aki nem vetette alá magát parancsuknak. Ez a gaztett, amely a kínai vezetők hitszegése miatt — sanos — könnyen megismétlődhet, tökéletesen megmutatta, hová jutott el a maóizmus a szocializmus eszméi elárulásának útján, és mekkora veszélyt jelent nemcsak Ázsia népei, hanem az egész világ békéje számára. A kínai agresszort joggal ítélte el élesen a haladó világ közvéleménye. Csehszlovákia népe is határozottan felszólította, hogy hagyja abba az agressziót. Elvtársak! A haladás és a reakció erőinek nemzetközi küzdelme még távolról sem ért véget. Nagy reményt és lelkesítést adott nekünk Lenin országának, a Szovjetuniónak békeszerető politkiája. Mély hatást gyakorolt a világ közvéleményére és Csehszlovákia népére Leonyid Brezsnyevnek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába nemrég megtartott választásokat megelőzően elmondott megfontolt és bölcs beszéde. „Célunk a tartós béke és biztonság“, jelentette ki Brezsnyev elvtárs, „a világ minden országának tartós békéje és békés együttműködése. E cél eléréséért fáradhatatlanul küzdeni fogunk, nem fogjuk sajnálni sem erőnket, sem energiánkat.“ Alátámasztotta ezt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén elmondott tegnapi beszédében, amikor újra megválasztották őt a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé. Engedjék meg, elvtársak, hogy nevükben is, ünnepi gyűlésünk résztvevőinek nevében gratuláljunk Brezsnyev elvtársnak e magas állami tisztségbe való újraválasztása alkalmából, és kifejezzük őszinte örömünket azzal kapcsolatban, hogy ezt a tisztséget olyan ember tölti be, akit minden csehszlovákiai kommunista, egész népünk nagyra becsül. Csehszlovákia Kommunista Pártja és népünk Is határozottan követi azt az utat, amely biztosítja a szocializmus további építésének békés feltételeit, országunk sokoldalú fejlődését, a leninizmus útjának követését. Éljen a leninizmus, korunk marxizmusa! Előre az újabb sikerek és győzel-< mek felé a leninizmus halhatatlan zászlaja alatti
