Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-30 / 76. szám, péntek

V t t Ä G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. március 30. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXII ÉVFOLYAM 76. szám Ára 50 fillér Részvétnyilvánítás V1NCENC BENEŠ nemzeti művész elhunyta alkalmából (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök levélben fejezte ki részvétét a Cseh Kulturális Mi­nisztériumnak és a Csehorszá­gi Képzőművészek Szövetségé­nek Vincenc Beneš nemzeti művész elhunytéval kapcsolat ban Társadalmunk — állapítja meg a levél — az elhunyt sze­mélyében értékes embert és nagy művészt veszített, aki a csehszlovákiai kultúra kiemel kedö személyiségei közé tartó zott. Munkásságával alkotó mó dón gazdagította képzőművé szelünk realista fejlődését. Mű veil az élet, a dolgozó nép és a szülőföld mélv szeretető hat­ja át. I.utioinír Smiugtiü szövetségi miniszterelnök szintén levél ben fejezte ki részvétét a Cseh Kulturális Minisztériumnak és a Csehországi Képzőművészek Szövetségének a Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett Vin- cenc Beneš nemzeti művész el- hunytával kapcsolatban. heveiében hangsúlyozta, hogy a/. elhunyt személyében kiváló művészt, a XX. század realista festőnemzedékének alapító tag­ját veszítettük el, akinek sok éves érett munkássága befolyá­solta a cseh festészet fejlődé' sét és tartós kulturális kin­csünkké vált. A Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki Ľudovít Pezlár elvtársat Az SZLKP KB üdvözlő levelét lozef Lenárt elvtárs nyújtotta át a jubilánsnak lCSTK} - ĽUDOVÍT PEZLÄRNAK. az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának, 50. születésnapja alkalmából, párt-, és közéleti tisztségekben kifejtett sokéves aktív és ál­dozatkész munkásságáért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. kedvez az időjárás A mezőgazdasági dolgozók éjszakai műszakokat is szerveznek (ČSTKJ — Kiadós esőzések voltak szerdán éjjel a kelet- szlovákiai kerületben s ez is­mét késlelteti a tavaszi vetést. Pedig tavalyhoz 'képest a ke­rület délkeleti részén a vetés így is több mint két hetet ké­sik Kassán (Košice) egyetlen éjszaka több mint 12 mm csa padék hullott, annyi, mint ko­ra tavasszal sok évi átlagban csaknem egy hónap alatt. A kelet-szlovákiai kerületben eddig nem egészein 2000 hek­táron vetettek el, ami a csak­nem 60 000 hektár összterület­nek alig három százaléka. A legelőbbre a Kassa-vidéki já­NAPIRENDEN A TALAJ ÉS A KÜLSZÍNI VIZEK VÉDELME ÜLÉST TARTOTT A SZLOVÁK NÉPI ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG I ČSTK j — Ülésezett tegnap Bratislavában a Szlovák Népi Ellenőrző Bizottság. Két jelen- lést vitatott meg a (közelmúlt­ban végrehajtott ellenőrzések­kel kapcsolatban. Az első je­lentés megvizsgálta, hogyan tel­jesítették a talaj és a külszíni vizek védelméről szóló kor­mán y hatá roza tokát, és milyen eredményeket értek el a Csal­lóköz vízgazdálkodási problé­máinak átfogó rendezésében. A másik jelentés elemezte, ho­gyan bontották le az idei álla­mi végrehajtási tervet egyes minisztériumok, trösztök és vállalatok. Bár a szenny víztisztító állo­mások építésének tavalyi álla­mi végrehajtási tervét csak 95J százalékra sikerült teljesí­teni, 1977-hez képest ez mégis nagy előrehaladást jelent. Ezenkívül tavaly megkezdték több nagy beruházás, köztük a žilinai és a piešťanyi szenny­víztisztító állomás létesítését. Továbbra is vannak azonban e téren problémák és fogyatékos­ságok, amelyeket az érintett ki­vitelező és beruházó szerveze­teknek és felsőbb szerveiknek fokozatosan meg keli oldaniuk. A tervdokumentáció fogyaté­kosságai és az építőipar? kapa-' citások koncentrálásának hiá­nya miatt nem sikerült határ­időn belül átadni több szenny­víztisztító állomást. E fogyaté­kosságok felszámolása céljából már az ellenőrzések idején in­tézkedéseket tettek. A másik jelentés megvitatása során a bizottság megállapí­totta, hogy az érintett szervek az idei állami végrehajtási ter­vet lebontották és gondoskod­tak az általuk irányított válla­tok munkaterveinek kidolgozá­sáról. A CSKP KB 12. ülésén elfogadott határozatokkal össz­hangban intézkedéseket tettek a tervfeladatok teljesítésének előmozdítására. , ÁPRILIS ELSEJÉI! ÉLETBE LÉP A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS (ČSTKj — A szövetségi kor­mány 1979. március 15-én kelt 3ü-os számú határozata értel­mében hazánkban április 1-én bevezetik a nyári időt. Április 1-én közép-európai idő szerint 0 órakor az óramutatókat 1 órával előbbre kell igazítani. A nyári idő bevezetése a munkaidőt kb. a tavaszi és az őszi napegyenlőség közti idő­szakban a nappali fényhez iga­zítja és jelentős mértékben hozzájárul a villanyáram éssze­rűbb hasznosításához. Az in­tézkedésnek az is célja, hogy kedvezően befolyásolja a dol­gozók életének társadalmi, kul­(F oly tatás a 2. oldalon} rásbau jutottak, ahol kihasz­nálták azt, hogy a talaj «rnár korábban megszáradt. Ebben a járásban eddig 1243 hektáron, az összterület csaknem 14 szá zalékán vetették el a gabonát. Több miint 200 hektáron végez­ték el ezt a munkát a rozsnyói és a tőketerebesi (Rožňava, T re bi sov) járásiban, és nem egészen 100 hektáron a vna­no vi és a michalovcei járásban. A járások és a mezőgazda- sági vállalatok operatív terve­ket dolgoznak ki es intézkedé­seket tesznek arra, hogy éjsza­kai műszakokban is vessenek, ha az idő megengedi. Az észak-morvaországi kerti letben eddig az összterület 15 százalékán vetették el a tava­szi gabonát. A kerületi mező­gazdasági igzagatóság jelenté se szerint az olomouci, az opa vas és a pŕerovi járásban a cukorrépa vetését is megkezd­ték. E munkát eddig 133 hek táron végezték ei. A magas állami kitüntetést tegnap Bratislavában füzet í.e nárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első tit kára adta át a jubilánsnak Az átadási ünnepségen részr vettek: Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttag ja, az SZLKP KB titkára, Vi liana Salgovič. az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, az SZLKP KB Elnökségének taváb bi tagjai, Ladislav Abraham, Elena Litvüjuvá, Ignác Janák, Ián Janik, Gnjza Klapka és Mi rnsíav Váiek, továbbá Bohuš Trávnieek és Michal Zuzu fák, az SZLKP KB Titkárságának tagjai és Miloslav Borfa, az SZLKP KERB elnöke. lozef Lenárt elvtárs egyúttal átnyújtotta Ľudovít Pezlár elv társnak az SZLKP KB üdvözlő levelét. A levél nagyra értékeli a jubilánsnak a felszabadulást Követően a Szlovák Ifjúsági Szövetség létrehozása során ki fejtett aktivitását, hozzájárnia sát -i csehszlovákiai if|úság» tFolytatás a 2. oldalon/ Jozef Lenár! elvtárs gratulál Ľudovít Pezlár elütársnak jeleni ős* óletjubilcunia alkalmából, (j, Kolencík — ČSTK felvétele) A BARBÁRSÁG BIZONYÍTÉKAI A RUDÉ PRÁVO KÜLÖNTUDÓSÍTÖJA ÍRJA HANOIBÓL A Vietnami Szocialista Köztársaság M inisztertainácsámak döntése értelmében március 11-én létrehoztak egy bizottsá­got azoknak a rémtetteknek a kivizsgálására, amelyeket a maóista agresszorok követtek el vietnami területeken. A bi­zottság élén Quong Quoc Chinh, a kormány szociális ügyek­kel megbízott minisztere áll. A Rudé právo hanoi különtudósí- tója néhány (kérdést tett fel Manh Vietnek, a bizottság nem­zetközi osztálya igazgatójának. % Igazgató elvtárs, mi a küldetése és mik a fő felada­tai a kínaiak vietnami terüle­ten elkövetett rémtettei kivizs­gálására alakult bizottságnak? Bizottságunk nem az egyedü­li. Hasonló céllal alakultaik bi­zottságok a hat, háború súj­totta tartomány mindegyiké­ben, az alacsonyabb szintű közigazgatási egységekben, s ugyanígy azoknak a miniszté­riumoknak keretében is, amely ágazatokban a kínai agresszo­rok a legtöbb kárt okozták. Komplett dokumentációt készí­tünk a maó isták által vietna­mi területen elkövetett rém­tettekről. A lehető legtöbb bi zonyítékot és tanúvallomást akarjuk összegyűjteni, hogy megmutathassuk népünknek és az egész világ közvéleményé­nek a maóizmus igazi arcát. Julius Fučík mindig élő és időszerű üzenetének szellemé­ben éberségre akarjuk ösztö­nözni a világot, megmutatni nekik, milyen rémtettekre ké­pesek a maoisták és ismét em­lékeztetni akarunk a veszély­re, amelyet a pekingi vezetés politikája jelent a világ szá­mára. # Hogyan lehetne összefog­lalva jellemezni azt, amit a maóista agresszorok Vietnam ban elkövettek? Ahhoz képest, hogy a maois­ta agressziót igen gyorsan visszavertük, s ezért csak aránylag rövid ideig tartott, igen nagyok a népünknek és országunknak okozott karóik. Külön hangsúlyozni szeretném a kínai agresszorok barbár maga tartását. V issza v o n u lásuk után sokhelyütt a szó szoros értelmében véve felégetett föl det hagytak maguk után. Gyil kolták a polgári lakosságot, a nőket és a gyerekeket sem kí­mélve. Gyáraikat, iskolákat, kórházakat és lakóépületeket pusztítottak el, a földeket és az erdőket felégették. Szeren­csére nem sikerült' befejezniük ezt a pusztítást. Nem sikerült határvidékünkön holt övezetet létesíteniük. Az, amit a maois­ták elkövettek, nem volt kato­nai hadművelet a szó igazi ér leimében véve. Barbár hadjá rat volt ez azzal a céllal, hogy megsemmisítsenek mindent, ami az útjukba került: ember életeket és az emberek műm kajának eredményeit. Céltuda­tos irtóhadjárat volt ez. ^ Felsorolhatna néhány konkrét példát? A legszörnyűbbek közé tarto­zik az a tömegmészárlás, amelynek áldozatait — több mint. 40 nőnek és gyermeknek a holttestét — Cao Bang tar­tományi székhelytől nem mesz- sze Hoa Anban találták meg egy kútbam. Az áldozatok kö­zül többet, köztük kisgyereke­ket is — amint utólag megál­lapították — haláluk előtt ke­gyetlenül kínozták. Az asszo­nyok közül többet agyonlőt­tek, másoknak elvágták a tor­kát, vagy szuronnyal gyilkol­ták meg. A még élő gyerekek­kel együtt bedobálták őket a kútba. Valamennyi holttesten embertelen kínzások nyomait lehetett felfedezni. Hasonló megrendítő rém tét tét követtek el Hoang Lien Son tartomány egyik járási székhe­lyén, Ba Xatban. A maóista egységek korábban vonultak be a városba, úgy, hogy a la­kosságinak nem sikerült elme­nekülnie. A kínai katonák kö­rülvették az iskolát, ahol több mint száz gyermek volt. Kézi­gránátokat dobáltak be az is­kolába, s azokat a gyerekeket, akiket nem ölt meg a gráná­tok robbanása, a katonák Ita­lomra lőtték. És ez csak kettő a legmegrázóbb esetek közül Számos ilyet említhetnék még. BOHUSLAV BOROVIČKA A Považská Bystrica-i járás mezőgazdasági dolgozói is megkezd ték a tavaszi munkákat. A kosecai Május elseje Efsz tagjai az elsők között készítették elő a talajt a mák és a tavaszi növények neté séhez. A képen: a jöldmüvesszövetkezet tagjai egy húszhektáros táblán >>étik a mákot. (Felvétel: V. Gabčo — ČSTK) Belgiumba utazott a CSKP KB küldöttsége (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldött­sége Jindrieh Poledníknak, a CSKP KB titkárának vezetésé­vel tegnap Belgiumba utazott, hogy részt vegyen a Belga Kommunista Párt XXIII. kong­resszusán. A Ruzynéi repülőtéren a dele­gációt Mikuláš Beiío, a CSKP KB titkára és a CSKP KB más vezető dolgozói búcsúztatták.

Next

/
Thumbnails
Contents