Új Szó, 1979. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-13 / 37. szám, kedd
SZOCIALISTA KULTÚRÁNK TÁRSADALMI FELADATAI Az elmúlt napokban a Szlovák Szocialista Köztársaság Kul- lürális Minisztériuma aktívaülést rendezett a tárca vezető dob gozói számára. Az ülésen felmérjék kulturális életünk eredményeit, s részletesen szóltak azokról a feladatokról, amelyeket a CSKP XV. kongresszusának határozata, valamint a CSKP KB 11. és 12. plénum ülései szabtak meg. Előadói beszédet Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter tartott. Az alábbiakban ismertetjük beszédének legfontosabb részeit. * y idei esztendőt a jő! vég- t\L zett munka tudatával kezdtük. Jogos büszkeséggel beszélhetünk azokról az eredményekről, melyeket társadalmi életünk más területeihez hasonlóan kulturális fronton is elértünk. Ugyanakkor azonban nem csupán, sőt nem elsősorban azért jöttünk ma össze, hogy sikereinkről beszéljünk. A feladatunk az, hogy őszintén feltárjuk az eddig megtett utat, mondjuk meg, mi az, ami gátolja fejlődést, hogy aprólékosan ismerjük meg és reálisan értékeljük jelenlegi helyzetünket, mert csak így fogalmazhatjuk meg legfontosabb tennivalóinkat. Az elmúlt években rendkívül sokat beszéltünk mindarról, aminek a háttérében az 1.968-as események voltak. A Tanulságok című pártdokumentum részletesen elemezte a válságot kiváltó okokat, az események menetét, összefüggéseit es tanulságait. A mi legfőbb kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy mindaz, aminek több mint egy évtizede tanúi voltunk, soha semmilyen formában se ismétlődjék meg. Ugyanakkor azonban nem lenne helyes, ha kultúránk fejlődésének és jelenlegi helyzetének értékelése során az 1968-as évet történelmi választóvonalnak tekintenénk, s elért eredményeinket az akkori év kultúrájához viszonyítanánk. Ez az év ugyanis nem jelenti sem kultúránk fejlődésének kezdetét, sem pedig a végét. JKl- lonkezőleg: kultúránknak gazdag és haladó hagyománya van, amelynek hatását, jelenlétét 1968-as mesterséges eszközökkel csökkentették vagy ideig-óráig megszakították. Rendkívül fontosnak tartom, hogy kulturális politikánk tudatosan és koncepciózusán visszatér ezekhez a haladó hagyományokhoz, s további fejlődésünket ezekre alapozza. Társadalmunk az eltelt tíz esztendő során dinamikus politikai fejlődésen ment keresztül'. Szocialista kultúránk a társadalmi érdekeknek megfelelően a társadalom anyagi szféráival párhuzamosan fejlődött. Ha reálisan föl akarjuk mérni kultúránk jelenlegi helyzetét, akkor elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy a kulturális front fejlődése mennyire van összhangban a CSKP XIV. és XV. kongresz- szusán kitűzött irányvonallal. Figyelnünk kell azonban arra, hogy ne rekedjünk meg a részletkérdéseknél, s ne essünk a vulgarizálás hibájába. Elengedhetetlen követelmény az elv- szerüség és a tudományosság. A ludományos-technikai forradalmat — amelynek térhódítását a szocializmus érdekében nem lehel sem akadályozni, sem elodázni — olyan szociális-termelői rendszerként is jellemezhetjük, melynek alapvető célja megoldani minden lényeges problémát az ember és a társadalom vonatkozásában. Ide tartozik az ember szellemi fejlődése is, amelyben a kultúrára nem kis feladat hárul. Társadalmunk fejlődését harmonikus egységben, az anyagi és szellemi szféra együttes előrehaladásában lőhet csupán elképzelni. Ha bárki is megbontja ezt a harminkus egységet, akkor ez komoly következményeket von maga után. Az a társadalom, amelynek minden szférája nem fejlődik egyenletesen, deformálódik. Tudatosítanunk kell azt is, hogy a késői felismerések, a javításokat célzó intézkedések sokkal bonyolultabbak és költségesebbek és nem olyan hatékonyak, mint a jól megfontolt és Kellő időben foganatosított intézkedések. Ezzel nem azt mondom, hogy azt követeljük, ami az adott pillanatban lehetetlen. Valaki egyszer azt mondta, hogy a politika olyan művészet, amely képes megvalósítani azt, ami lehetséges. Hadd tegyem én hozzá azt, hogy a helyes kulturális politika az elengedhetetlenből lehetségest képest kovácsolni. S tatisztikai adatok igazolják szocialista kul túrönk fejlődését. Ezek, persze, mennyiségi mutatók, s nekünk egyre többet kell beszélnünk a minőségről is. Foglaljuk most össze fejlődésünk fő vonásait: 1. Ojra és erőteljesen kidomborodott művészetünk szocialista jellege. Szinte valameny- nyi művészeti ágazatban figyelemre méltó eredményeket értünk el. Művészetünk ma ismét szocialista kultúránk fontos és szerves része. 2. Megjavult és meggyorsult a kulturális értékek útja a közönséghez, habár e téren is akad még sok javítanivaló. 3. A kultúra fogalmának tág értelmezése — amely haladó hagyományainkra és a kulturális értékek demokratizálásának eredményeire épül — gátat vetett azoknak a mesterkedéseknek, amelyek manipulálni akarnak ezzel a fogalommal és különböző elit elméleteket igyekeznek fölmelengetni. A kultúra fogalmának jelenlegi értelmezése teljes mértékben megfelel pártunk kulturális politikája céljainak. Ez a cél az új, szocialista embertípus kimunkálása. 4. A művészek és a kulturális dolgozók — s egyre inkább a széles körű nyilvánosság is — tudatosítják, hogy a nemzeti kultúrákon kívül létezik és erőteljesen fejlődik a szocialista világkultúra is, amely a nemzeti kultúrák legjobb értékeivel gazdagodik. A szocialista világkultúra formálódása és fejlődése hosz- szan tartó és önkéntességen alapuló folyamat. A legfontosabb jelenleg az, hogy egyre erőteljesebben érezzük a szocialista kultúra létét és hatását. Válek elvtárs beszédének további részében az irányítás és a vezetés fontosságáról szolt. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a kulturális intézményekben idejekorán felismerjék a pozitív jelenségeket, s tegyenek meg mindent, hogy a kulturális értékek minden fölösleges bürokratikus és adminisztratív kitérők nélkül jussanak el a közönséghez. Ezután így folytatta: Nem törődhetünk bele abba, hogy általában valamennyien igényeljük az elvszerü és szókimondó művészeti kritikát, ugyanakkor konkrét esetekben éppen az ellenkezőjét cseleked- jük. Természetesen megfelelő hangnemet és mértéket is kell találnunk azzal is, hogy olykor még az elfogúltság és a felkészületlenség jelei is kiütköznek. Mindezek a fogyatékosságok azonban eltörpülnek a marxista művészeti kritika pozitívumai és sürgető feladatai mellett. T udvalevő, hogy a kultúra egyre szélesebb méretben az élesedő ideológiai harc színterévé válik. Ez a harc osztályharc. A jelenlegi erőviszonyokat és a pusztító fegyvereket józan ésszel vizsgálva, arra a következtetésre jut bárki, hogy értelmetlen a katonai konfrontáció s így az összecsapások más területre tölódnak át, oda, ahol osztályeltenségeink bizonyos lehetőségeket látnak, s ahol szerintük az ilyen küzdelem nem jár túlságosan nagy kockázattal. Ha a kapitalista országok széles körű nyilvánosságának megfelelő lehetősége lenne arra, hogy átfogóan értékelje az elmúlt évek vagy az utóbbi évtized ideológiai harcait, akkor rádöbbenhetne arra, hogy a szocialista országok és a marxista—leninista tanok ellen vezetett ideológiai harc semmilyen eredménnyel sem járt, kudarcba fulladt. Nem kell mesz- sze mennünk példákért. Elég, ha felidézzük azt a balsikert, amelyet az imperialista, reakciós körök szenvedtek el az úgynevezett emberi jogokkal kapcsolatos kampány során. A szocialista kultúra elengedhetetlen kötelessége, hogy a két ideológia között vívott harcban védje saját értékeit és elveit, pozitív társadalmi légkört teremtsen, új értékeket hozzon létre, tovább erősítse a szocialista erkölcsöt, hiszen ez az egyetlen szabad, s a leghumánusabb kultúra, tehát semmi oka arra, hogy passzivitásba vonuljon. Ellenkezőleg. A marxista—leninista tanok alapján, s társadalmi rendszerünk vívmányaira és előnyeire alapozva élen kell járnia az emberiség jövőjéért vívott harcban. A szocialista kultúra egyik fontos jellemzője az, hogy produktív. Ezalatt elsősorban azt értjük, hogy a szocialista kultúra jelentős mértékben járul hozzá az ember tudatának formálásához, az életről és a munkáról alkotott egészséges nézete megszilárdításához. A szocialista kultúra mindig is és a napjainkban is hitet adott és ad az embernek az élethez, a teremtő munkához. O lyan művészetre van szükségünk, amely teljes mértékben és kellő színvonalon felel meg e küldetésének. Nincs szándékunkban gátolni a művészetben sem olyan irányzatok érvényesülését, amelyek fölfedezik és fölmutatják a valós életet a dialektikus ellentmondásokkal együtt, s felszínre hozzák a társadalmi problémákat, teljes egészében mutatják be az ember életét. Tudatosan támogatjuk azokat a művészeti alkotásokat és törekvéseket, amelyek magas művészi színvonalon társadalmunk perspektíváival összhangban, reálisan ábrázolják életünk fontos jelenségeit és eseményeit. Csak így érhetjük el, hogy szocialista kultúránk formálja, nevelje dolgozóinkat, s hűen mutassa be azt a társadalmat, amelynek további felvirágoztatásáért valamennyein dolgozunk. A kultúra olyan mértekben igazi kultúra, amennyire képes formálni és átalakítani az embert. E társadalmi szempont nélkül a kultúra jelentősége nagy mértékben csökkenne. Osztályellenségeink egyik legutóbbi ideológiai díverziőja, mesterkedése testesül meg az úgynevezett párhuzamos művészetről alkotott és hirdetett elképzelésekben. Erre azt válaszolhatjuk, hogy ezek a mesterkedések azoknak a törekvései, akik nem akarják vagy nem képesek elhinni, hogy társadalmunk már rég túljutott a a válságon. Kell-e hangsúlyozni, hogy kik fizetik, kik állnak e hazaárulók mögött? A nyugati kémközpontok által honorált hazaárulók hangoskodása, különböző mesterkedése teljes kudarcba fullad, visszhangtalan marad. Igazi szándékaikra utal, s elszigeteltségüket is igazolja, hogy ezek a hazaárulók újabb újfasiszták, revansisták és maoisták különböző csoportjaival szövetkeznek. Szocialista kultúránk az eltelt évtizedben jelentős mértékben hozzájárult a dolgozók szocialista életszemléletének és életstílusának formálásához. Kultúránknak távlata, társadalmi igényeinkből fakadó, egyre növekvő feladata van. A művészet a társadalom tükörképe, de egyúttal fejlődésének tényezője, alakítója is. Szocialista kultúránk annál eredményesebben valósíthatja meg társadalmi feladatait, minél inkább képes lesz a mi társadalmunk arra, hogy kritikusan szemlélje, vizsgálja meg önmagát, s így ebből az alapállásból tűzzön ki reális célokat. Szocialista kultúránk produktivitását tehát az határozza meg, hogy társadalmunk milyen mértékben képes megvalósítani a kitűzött célokat. Valamennyiünktől, a mi munkánktól Is függ, hogy társadalmunk számára megkönnyítjük vagy pedig megnehezítjük nagyszabású céljaink megvalósítását.- ÚJ FILMEK IDEGENEK KÖZÖTT (szovjet) Nyikita Mihalkov a hetvenes évek szovjet filmművészetének egyik legeredetibb egyénisége — legalábbis erre következtethetünk az eddig forgatott és nálunk is bemutatott három játékfilmje alapján. A múlt évben láthattuk A szerelem rabjai, valamint a Gépzongora című alkotását; az utóbbi — melyet az elmúl't évek szovjet fi Lm termésé nek egyik legjelentősebb darabjaként tartanak számon film az árulás gyanújába keveredő férfi történetét beszéli el — izgalmasan, pergő képsorokban. A rendezőnek azonban nem csupán az volt a célja, hogy érdekfeszítő, mozgalmas történetet tárjon a néző elé. Arra törekedett, hogy az orosz—szovjet történelemnek aza az időszakát mutassa be, amikor aa. új harcolt a régi ellen, va>gyis az ellenséges, visszahúzó erők Jelenet a szovjet filmből; az előtérben Anatolij Szolönyicsin, az egyik főszereplő — San Sebastianban nagydíjat kapott. A most vetített Idegenek között című film tulajdonképpen a rendező debütáns munkája. A mű új színfoltot jelent a polgárháború időszakával foglalkozó szovjet filmprodukciő- ban. Mert bár e témakörben korábban is készültek fordulatos kalandtörténetek, de Nyikita Mihalkov volt az első, aki a western, pontosabban az eastern műfaji kellékeinek felhasználásával készítette el filmjét. Az Idegenek között cselekménye a húszas években, a polgárháború után játszódik; a csekisták azt a megbízatást kapják, hogy juttassák Moszkvába az aranytartalékot, hogy azon búzát vásárolhassanak, s elláthassák kenyérrel a lakosságot. Az aranyszállítmány azonban eltűnik, s az ellen-forradalmárok kezébe kerül. A IN MEMORIAM hadat üzentek a haladóknak, napjaink előfutárainak. Az alkotót elsősorban az emberi fejekben, a tudatban végbemenő változások izgatták. Nyikita Mihalkov tehetséged rendező; erről ismételten meggyőződbeit- tünk most, az első — a vetítés sorrendjén tekintve azon.ba.tt már a harmadik — filimje után. Nyikita Mihalkov rokonszenves színész is. Egyszerűséggel, szánté eszkôztelen, természetes játékstílussal formálja meg szerepeit. Eddig valamennyi fi Imijében játszott is; az Idegenek között címűben ő a féktelen bandita, Brilov, a csekisták esküdt ellensége. (Pályafutását a rendező voltaképpen színész- ként kezdte. Első jelentősebb sikerét a Moszkvai séta hangulatos életképében aratta. Később láithatutk őt Jancsó Miklós Csillagosok, katonák cím ft filmjében, majd A jégszigei foglyaiban.) (spanyol) A háború előtti években, Madridban játszódik e spanyol film cselekménye. Egy leány és egy zárkózott, csak a munkájának élő író kapcsolatáról szó] Enrique Braso alkotása. Jellegzetes szerelmi történet, helyesebben háromszög történet, hiszen csakhamar megjelenik a Ennyi a film, nem több. Kérdés, mi a mű mondanivalója (nem klasszikus irodalmi alkotás adaptációjáról van szó), az alkotók milyen céllal forgatták a filmet, mit akartak általa üzenni a nézőnek? Talán a spanyol filmgyártás csupa szh- re Imi történetet produkál fax Geraldine Chaplin (balra) a spanyol film női főszereplője vetélytárs is, szintén egy író, aki nemcsak a leány kegyeiért folyó harcban, hanem az irodalmi babérokért folyó versengésben is riválisa Luis-nak, a lány udvarlójának. Luis határozatlan, nem tudja, hogy a leányt vagy a karriert válassza. Paulina pedig, bár szereti Luis-t, nem tud ellenállni Julio csábításának. így aztán hol az egyikhez, hol a másikhoz sodródik, míg a kegyetlen féltékenység áldozata nem lesz. A történet emlékképekben bontakozik iki előttünk; Julio a fegyházban sínylődve idézi fel gondolatban lángoló és önpusztító szerelmének napjait. utóbbi hónapokban ugyanis több igénytelen spanyol szerelmes filmet is láthattunk]? Vajon nem készülnek magvasabb gondolatokat is tartalmozó spanyol művek? Értesüléseink szerint a spanyol filmesek problémafelvető, országuk gondjait feltáró alkotásokat is készítettek az utóbbi Időkben, Annál érthetetlenebb, hogy az átvételi bizottságnak miért kellett éppen ilyen lapos, semmitmondó művet megvételre ajánlania. Talán a főszereplő, Geraldine Chaplin tehetsége és bája volt a vonzerő? — ym1979. II. 13.
