Új Szó, 1979. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-19 / 42. szám, hétfő
A GOTTWALDI IRÁNYVONAL GYŐZELME Portunk harca a lenini irányvonal érvényesítéséért EMLÉKEZÉS A CSKP V. KONGRESSZUSÁRA 1979. II. 19. P ártunk megalakulása óta szakadatlan és céltudatos küzdelmet folytatott a csehszlo- kiai munkásosztály és dolgozó tömegek jogaiért, jobb életkörülményeinek kialakításáért, (i burzsoázia uralmának megdöntéséért — végső soron a proletárdiktatúra megvalósításáért s a szocializmus hazai győzelméért. A kapitalista rendszer és pártjai ellen vívott elszánt harcában messze világító példája, erőforrása és támasza a Lenin vezette orosz bolsevikok történelmi győzelme, a Szovjetunió Kommunista Pártja, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom szolidaritása volt. Csehszlovákiában 1924 és 1929 között bizonyos gazdasági fellendülés ment végbe, amely azonban a kapitalista gazdasági törvényszerűségeknek alávetetten szorosan együtt járt bizonyos válságjelenségekkel is. Ez a gazdasági prosperitás egyfelől növelte a tőkés profitot s csökkentette a munka- nélküliséget, másfelől viszont a dolgozó osztályok, különösen a munkásosztály szociális helyzetének megosztottságát eredményezte. A differenciált fizetési rendszer a munkásosztály egy szűkebb rétegének életkörülményeit jelentős mértékben javította. Ennek egyenes következményeként alakult ki aztán az ún. munkásarisztokrácia, amely a burzsoá érdekeknek megfelelően a szakszervezetekben és a munkástömegekben a kapitalizmus tartós megszilárdulását és az osztálybéke illúzióját hirdette — végeredményben opportunista és reformista politikát folytatott. A munkásság, valamint -a kis- parasztság tömegeit annál inkább sújtották a fokozatosan csökkenő bérek, a növekvő tlrágaság, s az egyre nagyobb adóterhek. A kommunista és munkás- mozgalom amúgy is nehéz helyzetét súlyosbította a munkástömegekben, valamint a kommunista párt szervezeti életéiben a szociáldemokratiz- mus maradványaként megnyilvánuló opportunizmus, amelynek akkori legelszántabb hirdetői Josef tíubník, a CSKP prágai vezetőségének elnöke és a köréje csoportosul* jobboldali opportunisták voltak — mígnem a második kongresz- szus után a CSKP KB Politikai Irodája Bubníkot kizárta a pártból. A jobboldali erők azonban — amelyek centrista jellegű önálló mozgalmat akartak létrehozni — a brnói, a kladnói s más kerületekben a védelmére keltek, felléptek a prágai vezetőség ellen, s ezzel kirobbant az első párton belüli válság. Közbon egyre erőteljesebben Íorradalmasodtak a munkástömegek és helyenként az agrárproletariátus is. Ebijen az időszakban egymást érték a bérharcok és sztrájkmozgalmak. A pártnak többfrontos harcot kellett vívnia. Ebben a törekvésében a legnagyobb akadályt Bubníkék levitézlése után fíle- kék fellépése és egységbontó, likvidátori tevékenysége, valamint a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség hazai reformista szakszervezetekre gyakorolt befolyása és közös eljárása jelentette. A III. kongresz- szustól kezdve, amikor Klement Gottwald a Központi Bizottság és Politikai Irodája tagja lett, a párt fokozott eszmei, politikai és szervezeti harcot kezdett a párton belüli válság okait előidéző opportunisták és a reformista politikusok ellen, akik élén a IV. kongresszus idején már Bohumil Jilek állt, a Központi Titkárság néhány más tagjával együtt. A harc középpontjában a munkásság és a dolgozó parasztok egységfrontjának megteremtése állt. i ílekék frakciója nemcsak J egészségtelen légkört teremtett a pártban, hanem szervezési bürokratizmussal átszőtt egységbontó tevékenységük kifejezetten kútforrása lett a pártmunkában egyre nagyobb méretekben kialakult sablonosságnak és formalizmusnak. Ez a pártszervezetek és a tagság passzivitásához, a kei óképességük csökkenéséihez vezetett. A kor viszonyaira jellemzően, a párt legfőbb hibája az volt, hogy az osztályharccal kapcsolatos eljárásaiban túlsúlyba került a véletlenszerűség és a rögtönzés. Kellő szervezés híján gyakran öltöttek kampányjelle- get a munkásság megmozdulásai, azonkívül helytelen következtetésekre jutott az agrárkérdésben, és a párt szakszervezeti politikáját is szűkén értelmezte. Ebben a bonyolult helyzetben — mint már annyiszor korábba n is — ismét a Kommunista Inter nációnál é nyújtott segítséget, VI. kongresszusa a nemzetközi helyzet elemzése alapján megái lapított a, hogy a kapitalizmus stabilizálódása csak ideiglenes, hogy az imperializmus belső ellentmondásai következtében tovább fokozódik az osztályharc, s főleg a Szovjetunió ellen irányuló imperialista világháború veszélye fenyeget. E kongresszus legfontosabb dokumentuma, a Kommunista Internacionálé programja volt, amely kiemelte, hogy az egyes kommunista pártokban fokozni kell az osztály- harcot, fő hangsúlyt helyezve az egységfront alulról történő szervezésére, s meg kell szüntetni a párton belüli opportunista elhajlásokat. Különleges jelentőséget tulajdonított a kommunista pártok elméleti színvonala emelésének, főként a kapitalizmusból a szocializmusba történő átmenet elméleti kérdéseinek. Különbizottsága, amelynek élén Sz. I. Guszev állt, foglalkozott a csehszlovák kérdéssel is. Klement Gottwald tárgyilagos elemzése alapján a Komintern Végrehajtó Bizottsága a CSKP valamennyi tagjához szólóan „Opportunista passzivitásból bolsevik aktivitásba“ című levelet intézett, amely kiindulási alapját képezte a pártunk opportunista és ingadozó elemeivel való leszámolásnak, a lenini irányvonal érvényesítésének. 1 OOQ február 18a és 23 a ID/Di között került sor Prágában a CSKP döntő jelen tőségü V. kongresszusára. A fó beszámolót Klement Gottwald tartotta. Ebben a marxista—leninista dokumentumban behatóan elemezte a belpolitikai és a nemzetközi helyzetet, határozottan elutasította a tőkés stabilizációról alkotott reformista tézist, előre jelezte a Csehszlovákiában is bekövetkező gazdasági válság s a kiéleződő osztályharc időszakát, figyelmeztetett a fasizmus térhódítására, főleg pedig az imperialista világháború fenyegető veszélyére. * ■ Az V. kongresszus a párton belüli feladatok közül legfontosabbnak az opportunizmussal és a passzivitással való végleges leszámolást tartotta, s a volt pártvezetőség által mellőzött demokratikus centraiiz- mus, a párton belüli demokrácia következetes érvényesítését, valamint a funkcionáriusi aktívák fiatat és osztályöntudatos káderekkel való fel töltését szorgalmazta. A kongresz- szuson győzött a marxista— leninista irányvonal, s új vezetőség került a párt élére. A Politikai Iroda tagjai lettek Klement Gottwald, Jan Š ver ma, Antonín Zápotocký, Josef Haken s mások. Ez az új párt- vezetőség a CSKP tényleges bolsevizálását szavatolta. Jóllehet, később, .1929 márciusában josef Hais és társai likvidátori puccsot kíséreltek meg, amelyet Jílekék azonnal igyekeztek kihasználni. Nem fogadtak el a Kommunista Internacionálé döntését, és a párton belül szították a jobboldali elemek lázongását. Végül is május végén, ádáz harcok árán elszigetelték ezeket a likvidátorokat, majd Bohumíl Jíleket és társait kizárták a pártból. A zóta 50 év telt el. Történelmi jelentősége ablian van, hogy az akkor megalkotott gotlwaldi irányvonal korunkban sem vesztett semmit időszerűségéből. Pártunk fél évszázados tapasztalatai is igazolják, hogy az V. kongresszushoz és a párt bolsevizá- lásához való viszony választó- vonal volt s lesz mindig is a kommunisták és azok között, akik ellen megalkották és érvényesítik ezt az elméletet és gyakorlatot. Pártunk történetében az opportunista és a revizionista erők a nemzetközi imperializmus segítségével még egyszer megkísérelték támadni a CSKP lenini alapjait, amikor az 1968—69-es válság éveiben ismét az 1927—29-es évekéhez hasonló helyzet alakult ki. Az újkori opportunisták tagadni próbálták a proletárdiktatúra nemzetközi érvényességét, s a marx i S'ta—lenini sta irányzat elvhű követőire a konzervativizmus és a dogmatizmus bélyegét igyekeztek rásütni. A jobboldal mindenekelőtt a pártépítés lenini alapelvei, a párt szervezeti egysége, különösen a demokratikus centralizmus ellen összpontosította támadását. E gyászos emlékű időszak ún. „marxista történészeinek“ munkáiban újfent találkozhatunk az V. kongresszus bolsevista koncepciójának és általános érvény űség ének elutasításával, a szocializmushoz vezető „specifikus csehszlovák út“ tetszetősen hangzó, demagóg csalétkével, tulajdonképpen már 1929 ben Gottwaldék által is elítélt antimarxista spekulációval. A Szovjetunió és a többi testvéri szocialista ország internacionalista segítségnyújtása lehetőséget teremtett a CSKP új vezetésének a párt lenini alapokon történő megújításához, s a válsághelyzet konszolidálásához, a CSKP KB 1969. évi áprilisi plenáris ülése után a pártnak a tömegekkel felújított szoros kapcsolata pedig ismét lehetővé tette a gottwal- di politika továbbfolytatását és megszilárdítását, a jobboldali erők revizionista törekvéseinek meghiúsítását. MIKUS SÄNDOR A CSKP kibővített Központi Bizottságának ülése az V. kongresszus után (Archív-felvétel J A CSKP V. kongresszusa megadta a helyes irányt „Ez a kongresszus jellegével, lefolyásával és főleg határozataival valóban annak bizonyult, aminek kellett lennie: történelmi kongresszusnak, a csehszlovák forradalmi mozgalom fejlődése legjelentőségteljesebb határkövének. Ha a kongresszusi tárgyalások mérlegét vizsgáljuk, értékeljük, főleg annak fő feladatait illetően, akkor azt látjuk, hogy a kongresszus alapjában véve teljesítette kötelességét, hivatását. így vált az V. kongresszus a II. kongresszus egyenes folytatásává, így lett folytatása az azon adott irányvonalnak, magasabb fokon, változott körülmények között, kiélezett helyzetben. Ez irányban jelentős határkő lett a Csehszlovákiai Kommunista Párt politikai ideológiai bol- sevizálásának útján. A kongresszus megállapította, hogy magában a Pártban a tagság széles tömegeiben egy folyamatot figyelhetünk meg. amely arra mutat, hogy a Pártnak a legfejlettebb, a legszilárdabb és íi leghaladóbb magja a bolsevizinus felé fejlődik. A Párt kongresszusa az új vezetőség megválasztásáról szóló határozatával ezt a tényt kidomborította és úgy határozott, hogy ez az irányvonal, amely eddig ellenzékben volt, legyen a Párt vezető irányzata. Emellett azonban szükséges, meg kelt állapítanunk, hogy a tagok széles tömegeiben van még egy jelentős csoport, a munkásoknak, a becsületes, párthű elemeknek jelentős csoportja, amely ingadozik, amely tájékozatlan, amely keresi az utat a helyes irány felé, amely keresi a helyes utat. A Párt kongresszusa határozataival és egész karakterével és jellegével annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy ezeket a rétegeket az utolsó munkásig meg kell nyerni. meggyőzni, öntudatosítani. a helyes útra vezetni, a bol- sevizálás útjára. A kongresszusnak azonban egyszersmind meg kellett állapítania, hogy a Pártban egy gyönge csoport tenyészik oly elemekből, akik alapjában ellenségesek a Párttal szemben, akiket nem lehet megnyerni, akik ellen nyílt harcot kell folytatni a végleges megsemmisítésig. Amidőn a párt II. kongresszusa, mely Pártunk első bolse- vizácios kongresszusa volt, a Párt belső kérdéseinek megoldásával kompromisszumok és blokkok különféle formáihoz volt kénytelen nyúlni, akkor most szükséges hangsúlyozni, hogy a Párt attól az időtől megnövekedett, a Párt attól az időtől megerősödött, és hogy az V. Pártkongresszus a krízist a Pártban másképpen oldhatta meg, más módszereket használhatott fel, valóban egyöntetű módszereket alkalmazhatott és szilárd bolsevista vezetést. Meggyőződésünk, hogy ez az egyetlen biztosíték, hogy a Párt mostani válsága kedvezőbben, jobban lesz likvidálva és legyőzve, mint az 1924—25-i pártkrízis. Csehszlovákia Kommunista Pártja V. kongresszusa nem jelenti a harc befejeztét, ellenkezőleg a harc kezdetét, nagy és súlyos harcok kezdetét, amelyek ránk várnak. A Párt, elvtársak és elvtársnők, nehéz idők, súlyos harcok előtt áll. A Párt, elvtársak és elvtársnők, különösen saját soraiban nehéz harcok előtt áll, a likvidátorok ellen, az opportunisták ellen a burzsoázia táborunkon belüli ügynökei ellen. Ez a harc nincs befejezve, ellenkezőleg, az V. kongresszus jeladás legnagyobb fokozására és legnagyobb kiélesítésére. Nagy harcoknak megyünk elébe a dolgozó nép napi kérdései dolgában, nagy harcok előtt állunk a háborús veszély kérdésében, nagy harcok elébe nézünk a Szovjetunió védelmének kérdésében is. A feladatok, melyek előtt a Párt áll, óriásiak, oly feladatok ezek, amelyeket a Pártnak teljesíteni kell, egyenesen egyedülállóak. Elvtársak, nyugodt lelkiismerettel megállapíthatjuk, hogy a Kommunista Párt V. kongresszusa e nehéz harcokra a Pártnak helyes ideológiai, politikai és szervezési irányt szabott.“ (Részlet Klement Gottwald 1929. február 23-án, az V. kongresszuson mondott beszédének befejező részéből.) fiz opportunista passzivitásból a bolsevista aktivitásba „A Párt fő hibája az elmúlt időszakban az volt, hogy nem fogta fel tisztán a változott helyzetet, hogy ebben az átmeneti korszakban, a kiélesedett osztályellentétek, a fokozott háborús veszély és a tömegek aktivitásának növekedése idejében passzív maradt, és nem tudta a tömegeket a burzsoázia elleni harcba vinni. Ezzel az opportunista passzivitással a Párt mindinkább elvesztette kapcsolatát a széles tömegekkel, ami aztán a Vörös Nap vereségéhez vezetett, amikor is teljes világossággal bebizonyult a Pártnak teljes izoláltsága a proletár tömegektől és amikor épp ily világosan bebizonyult, hogy a párt politikai vonalvezetése helytelen volt. A Központi Bizottság megállapítja, hogy a fő hibák és elégtelenségek, amelyek a Pártnak a tömegektől való elszigeteléséhez vezettek, opportunista természetűek voltak ... ... A saját sorainkban nem folytattunk elégséges és elvi harcot a jobboldali, opportunista veszély ellen, hiányzott itt az igazi bolsevik önkritika. A pártapparátus erős bürokratizmussal bajlódott, és a Párt vezetősége bizonyos mértékben el volt különítve a tagok tömegeitől. Ezeknél az okoknál fogva utasítja el a Központi Bizottság azokat a véleményeket, mintha a Párton belüli demokrácia alap- elve ez ideig kellően érvényesült volna. Egyidejűleg azonban le kell szögezni, hogy a centralisztikus építés elvei sem jutottak a gyakorlatban helyesen érvényre. Mindezek a felsorolt körülmények a párt válságához vezettek, amely móg csak kiéleződik a jobboldali veszély növekedésével a Párton belül. A jobboldal felőli veszedelmet, (amelynek fő gyökerei a Párt egész helyzete, szo- ciáldemokratikus tradíciói, elégtelen forradalmi tapasztalatai, a tagoknak és a vezető kádereknek teljesen elégtelen ideológiai és politikai színvonala, valamint a párttagok túlnyomó többségének passzivitása) még csuk fokozták az előbbi és mostani opportunista hibák, és most épp ez a fő veszedelem, amely a Pártot fenyegeti. (Részletek a Komintern VI. kongresszu áról és a csehszlovák kérdésről szóló be számolóhoz a CSKP Központi Bizottságának 1928. szeptember _30-án megtartott ülésén elfogadott határozatából, f
