Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-26 / 22. szám, péntek
ELUTAZOTT HAZÁNKBÓL ALEKSZANDR GRLICSKOV (ČSTK) — Hazautazott tegnap Prágából Alekszandr Griicskov, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének tagja, aki a CSKP Központi Bizottságának meghívására baráti látogatást tett hazánkban. Vele együtt elutaztak kíséretének tagjai is: Boro Milosevics, a JKSZ KB Elnöksége nemzetközi osztályának vezetőhelyettese és « JKSZ KB más dolgozói. A Ruzynéi repülőtéren AlekVasil Bil’ak fogadta Joop Wolfíot (ČSTK) — Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Joop Wolfíot, a Holland Kommunista Párt Központi Bizottsága Elnökségének tagját rövid csehszlovákiai ' látogatása a Ilka Imából. Vasil Biíak elvtárs nagyra értékelte azt a kezdeményezést és erőfeszítést, amelyet a Holland KP tesz a neutronbomba elleni harcban, valamint a fegyverkezési hajsza leállításáért és a leszerelésért. A felek kifejezték mindkét testvérpártnak azt az óhaját, hogy tovább fejlesszék a termékeny együttműködést. A fogadáson részt vett Vladimír Jankü, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályának vezetőhelyettese. (ČSTK) — Jan Fojtík, a CSKP KB titkára tegnap Oldrich Svestkának, a CSKP KB Titkársága tagjának, a Rudé právo főszerkesztőjének és Ottó Čmo- líknak, a CSKP KB osztályvezetőjének jelenlétében fogadta fordan Jotovot, a Rabotnyi- cseszko gyelo című lap főszerkesztőjét. Jelen volt Hriszto Sa- nov, Bulgária csehszlovákiai nagykövete. A találkozó résztvevői szívélyes légkörban megvitatták a Rudé právo és a Rabotnyicsesz- ko gyelo, a Bolgár KP KB központi lapja együttműködésének fejlesztését és elmélyítését. szandr Grlicskovot és kíséretét Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Michal Štefaňák, a (JSKP KB nemzetközi politikai osztályának vezetőhelyettese búcsúztatta. Jelen volt Miodrag Vlaho- vics, Jugoszlávia rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete és a nagykövetség több más dolgozója. Alois Indra találkozott Apró Antallal (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap Piešťanyban találkozott Apró Antallal, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a magyar Országgyűlés elnökével, aki fürdőgyógykezelé- sen tartózkodik hazánkban. Megvitatták a két testvéri ország parlamentjei együttműködése további elmélyítésének kérdéseit. A találkozón részt vett Boliuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Be- nyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, Barity Miklós, Magyarország csehszlovákiai nagykövete és Tatai József, Magyarország bratislavai főkon zulja. Járási aktívaértekeztet (ČSTK) — Léván (Levice) tegnap járási aktívaértekezletet tartottak a mezőgazdasági szakemberek. A tanácskozáson, amelyen részt vett Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, a mezőgazdasági gépek célszerű kihasználásával foglalkoztak. Ján Janik elvtárs a vitában értékelte a mezőgazdasági gépek kihasználását célzó helyes megoldásokat. Foglalkozott még a mezőgazdaság és az élelmiszeripar irányításának és fejlesztésének színvonalával szemben támasztott egyre növekvő igényekkel. Ezt követően a Járási Mező- gazdasági Igazgatóságon üzembe helyezték az új távíró és telefonhálózatot. Ugyancsak tegnap adták át Léván (Levice) a 45 férőhelyes járási továbbtanulási központot. Hétfőn megkezdődik ts tanítás (ČSTKJ — A Szlovák Oktatási Minisztérium közli, hogy a tanítás az Iskolákban hétfőn, január 29-én kezdődik újra. A mostani tanév időbeosztása a rendkívüli szünet meghirdetéseikor közölt rendelkezésekkel összhangban történik. A szövetségi kormánynak a munkaidő módosításáról január 29-én hatályba lépő határozata és a szlovák kormány ugyanezzel kapcsolatos határozata alapján « tanítás kezdetének Időpontja így módosul: minden szlovákiai alapiskolában a tanítás továbbra is 8 órakor kezdődik. Bratislavában a középiskolákban, a szakmunkásképző Intézetekben és a felsőoktatási intézményeikben a tanítás kezdete Ö óra, a laboratóriumi gyakorlatok, valamint a gyakorlati és a katonai kiképzés pedig legkorábban fél hétkor kezdődik. Bansiká Éystricán, Kassán (Košice), Nitrán, Prešovba-n és 2i- linán, esetleg más városokban is, ha erről az illetékes kerületi nemzeti bizottságok tanácsain így döntenek, a középiskolákban, a szakmunkásképző intézetekben és a felsőoktatási intézményeikben a tanítás a helyi energia- és közlekedési helyzetnek megfelelően kezdődik. Az óvodák üzemelésének kezdete nem változik. Az illetékes nemzeti bizottságokkal megállapodva és a helyi feltételek tekintetbe vételével az óvodák és a bölcsődék üzemelésének befejezését oly módon szabják meg, hogy ez megfeleljon a szülők megváltozott munkaidejének. Ugyanígy meghosszabbítják a napközi otthonok és az iskolai klubok nyitva tartási idejét. A MUNKAIDŐ KEZDETE BRATISLAVÁBAN (ČSTK) — A Bratislava! Fővárosi Nemzeti Bizottság a szlovák kormány határozatával összhangban a Bratislavai Szakszervezetek Bratislavai Tanácsával megegyezésben a következő utasítást adta ki a szlovák főváros területére vonatkozóan a munkaidő kezdetével kapcsolatban: a) A két és három műszakban, valamint a szünet nélkül üzemelő munkahelyeken változatlanul érvényben marad az 1978 végén érvényes munkaidő. b) Az egy műszakban dolgozó termelőüzemek munkakezdési ideje 7 óra. c) A termelő vállalatok és üzemek adminisztrációs és igazgatási osztályainak munkakezdési ideje 7 óra 30 perc. d) A helyi gazdálkodási üzemekben, a szolgáltató üzemekben és az ipari szövetkezetekben, ahol egy műszakban dolgoznak, a munkakezdés ideje 7 óra 30 perc. e) A többi adminisztrációs jellegű szervezetnél a munkakezdés időpontja 8 óra. Az alapiskolákban a tanítás 8 órakor kezdődik. A napközi otthonok, az Iskolai klubok és más hasonló létesítmények nyitva tartási idejét a szülők munkaidejének befejeződése szerint módosítják, de a nyitva tartási idő csak 18 óráig hosszabbítható meg. A tudományos, a kutató- és tervezőintézetekben és intézményeknél, valamint a társadalmi szervezetekben a munkaidő kezdete 8 óra 15 perc, a központi szervekben és a kulturális intézményekben pedig 8 óra 30 perc. A második ciklusú középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben a tanítás 9 órakor kezdődik, a laboratóriumi gyakorlatok, a gyakorlati és a katonai kiképzés nem kezdődhet 6 óra 30 perc előtt. Az élelmiszerüzletek nyitva tartási ideje az 1978. év végéhez képest nem változik, de az élelmiszer-termelőkkel való megegyezés alapján biztosítani kell a folyamatos ellátást a késő délutáni és az esti órákban is. Az óvodák, a bölcsődék és más hasonló létesítmények üzemelésének kezdete nem változik. Mivel a dolgozók döntő többsége a korábbinál később fejezi be a munkát, e létesítmények üzemelési idejét is meghosszabbítják a szülők munkaideje szerint, legkésőbb azoaban 18 óráig. Gromiko látogatása II. János Fái pápánál Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, aki hivatalos látogatáson Olaszországban tartózkodik, szerdán ellátogatott a Vatikánba, ahol megbeszélést folytatott II. János Pál pápával. A találkozón a nemzetközi enyhülés elmélyítésével, a béke megszilárdításával összefüggő kérdésekről tartottak ' eszmecserét. (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev jókívánságai (ČSTK) — Leonyid Brezsnyev táviratban fejezte ki jókívánságait az ukrajnai Szuma város építőinek, akik cseppfolyós műtrágyát, kénsavat és vegyipari termékeket gyártó komplexumot építenek, abból az alkalomból, hogy határidő előtt több nagy objektumot üzembe helyeztek. Az üzenet hangsúlyozza, hogy az említett objektumok üzembe helyezése rendkívüli jelentőségű, ugyanakkor a pártszervek, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek szervezői és tömegpolitikai munkájának eredménye. Az SZKP KB főtitkára az ogyesszai termelési és kikötői objektumok építőihez is üdvözlő üzenetet intézett. A levélben jókívánságait fejezte ki az ogyesszai kikötői üzem első részének befejezése alkalmából. KHOMEINI ELHALASZTOTTA HAZATÉRÉSÉT BAKTIAR TÜNTETÉSEKET SZERVEZ KORMÁNYA TÁMOGATÁSÁRA (ČSTK) — Iránban a helyzet Khomeini ayatollah bejelentett hazatérésével kapcsolatban egyre drámaibbá válik. A teheráni nemzetközi repülőteret és az ország többi polgári repülőterét a hatóságok lezárták és közölték, hogy ez a tilalom három napig tart. A Reuter hír- ügynökség iráni katonai körökre hivatkozva közölte, hogy állítólag az iráni repülőteret néhány órára megnyitották. Azonban nem biztos, hogy a polgári repülés is megindul, mert a repülőteret továbbra is a hadsereg tartja ellenőrzése alatt. Sapur Baktiar kormánya közölte: arra kérte Khomeinit, hogy hazatérését legalább három héttel halassza el, amikor már megteremtődnek a feltételek biztonságának szavatolásához. Ennek fejében Baktiar állítólag megígérte, hogy létrehozza az alkotmányozó nemzet- gyűlést, amely dönt: monarchia vagy „iszlám köztársaság“ lesz-e Irán, amint azt a vallási ellenzék követeli. A franciaországi száműzetésben élő Khomeini ayatollah tegnap azt közölte, hogy vasárnapra halasztja a péntekre tervezett hazatérést. Ibrahim Jazdi, az ayatollah képviselője párizsi sajtóértekezletén közölte: a francia légitársaság addig nem bocsájt repülőgépet Khomeini rendelkezésére, amíg nem biztosítják a leszállást Iránban. A vallási ellenzék vezetőjének képviselőA PFSZ FOLYTATJA A HARCOT AZ IGAZSÁGOS KÖZEL-KELETI BÉKÉÉRT Közzétették a Palesztinái Nemzeti Tanács politikai nyilatkozatát (ČSTK) —■ Damaszkuszban szerdán közzétették a Palesztinái Nemzeti Tanács 14. ülésszakának politikai nyilatkozatát, amely hangsúlyozza, hogy a palesztin nép és a Közel-Kelet valamennyi haladó erői harca sikerének alapja a palesztin ellenállási mozgalom valamennyi szervezete egységének és az arab országok egységének további megszilárdítása. A dokumentum leszögezi, hogy a Palesztinái Felszabadító Szervezet egyhangúlag jóváhagyott politikai és szervezési programja szintúgy, mint a Szilárdság Front 3. csúcskonferenciájának eredményei, a bagdadi arab csúcskonferencia és a Szíria és Irak közti kapcsolatok további elmélyítése jó feltételei a sikeres harcnak. A PFSZ kész tovább folytatni a harcot az imperialista és a cionista erők ellen a Közel-Keleten, mind fegyverrel, mind pedig a politikai harc valamennyi formájával. A PFSZ — írja a politikai nyilatkozat — továbbra is kitart amellett, hogy az igazságos békét a Közel-Keleten csak valamennyi megszállt arab terület felszabadításával és a po- lesztin nép törvényes nemzeti jogainak biztosítása alapján lehet elérni. A nyilatkozat elítéli Izrael és a libanoni reakciós erők valamennyi kísérletét Libanon megosztására. A Palesztinái Nemzeti Tanács hangsúlyozta továbbá az együttműködés szükségességét a libanoni nemzeti és hazafias erőkkel a libanoni állam egysége, függetlensége, szuverenitása és területi épsége biztosítása céljából. A dokumentum leszögezi, hogy szükséges tovább erősíteni az együttműködést a szocialista közösség országaival, melyek az arab nép hű és valódi szövetségesei a cionizmus és a reakció ellen vívott harcában. AtSierton Kairóban tárgyal (ČSTK) — Tegnapra virradó éjszaka Kairóba érkezett Alfred Atherton amerikai utazó nagykövet. Egyiptomban a kormány képviselőivel az egyiptomi—izraeli különmegállapodás vitás pontjairól fog tárgyalni. Megfigyelők úgy vélik, hogy a tárgyalások nem lesznek könnyűek, mivel Athertonnak egy heti Tel Aviv-i egyezkedés után sem sikerült meggyőznie az Izraeli kormányt, hogy változtasson elutasító álláspontján az Egyesült Államok által előterjesztett kompromisszumos javaslatot illetően. Carter a gazdasági helyzetről (ČSTK) —Az Amerikai Kongresszus tagjai csütörtökön délután meghallgatták Carter elnök üzenetét az. amerikai gazdaság helyzetéről. Az amerikai elnök a legfontosabb gazdasági feladatként az Infláció elleni harcot jelölte meg. Az inflációs ráta ta* valyi csaknem a felével meghaladta a kormány elképzeléseit és 9 százalékot ért el, ami az 1974. évi Inflációt kivéve rekordnak számít az utolsó 32 évben. Carter azt mondotta, hogy ha nem sikerül megállítani az inflációt, komoly károsodás éri a szociális szerkezetet, és az ország gazdasága nem menekedik meg a mély recessziótól. Az elnök ezzel kapcsolatban rámutatott a fizetési mérleg óriási hiányára, amely tavaly 45 milliárd dollárt tett ki. Carter kijelentette, hogy a kormány véleménye szerint a gazdasági nehézségeket főként az energiagazdálkodási törvény bevezetésével és következetes alkalmazásával, az export növelésével és a kereskedelmi mérleghiány csökkentésével, valamint „hatékony inflációellenes prorgam“ megvalósításával lehet leküzdeni. Az elnök bejelentette, hogy a gazdasági növekedés az idén a tavalyi 4 százalékhoz képest 2,2 száazlékra csökken és a 3 százalékot 1980-ban lépi majd túl. je megállapította továbbá, hogy Khomeini nem fogadta Sapur Baktiar miniszterelnököt, aki azt ajánlotta, hogy három héttel később térjen haza. Az AP hírügynökség szerint Baktiar a Khomeinihez intézett levélben azzal fenyegetett, hogy ha az ayatollah megkísérli megdönte- ni a monarchiát, akkor az Iráni hadsereg közbelép. Sapur Baktiar kormányfő most tüntetések szervezésével igyekszik megszilárdítani pozícióját. A parlament épülete előtt tegnap több ezer ember gyűlt össze, és „sem a sah, sem Khomeini“ jelszó kiabálásával a Baktiar kormány alkotmányosságát hangsúlyozták. Reza Pahlavi iráni sah, aki az ellenzéki mozgalom nyomására kénytelen volt elhagyni Iránt, kijelentette, hogy egyelőre nincs szándékában az Egyesült Államokba utazni. A sah hétfő óta Marokkóban tartózkodik, és sajtóértekezleten kijelentette, hogy bizonytalan időre ott is marad. Erich Honeeker fogadta a kubai külügyminisztert (ČSTK) — Erich Honeeker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az Államtanács elnöke tegnap Berlinben fogadta Isidoro Malniierca Peolit, a Kubai KP KB tagját, a Kubai Köztársaság külügyminiszterét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az NDK-ban. A nemzetközi helyzetet értékelve a felek egyöntetűen megállapították, hogy az utóbbi években észrevehető előrehaladás történt a béke biztosítására és a nemzetközi feszültség enyhülésére irányuló erőfeszítésekben. Erich Honeeker és Isidoro Malmierca egyebek között hangsúlyozták, hogy az NDK és a Kubai Köztársaság közötti testvérbarátság és szoros együttműködés további szilárdítása és elmélyítése hozzájárult a szocialista közösség sokoldalú erősítéséhez. TODOR ZSIVKOV, a Bolgár KP KB első titkára, az Államtanács elnöke szerdán Szófiában fogadta Marcelino dós Santost, a FRELIMO állandó politikai bizottságának tagját, a Mozambiki Népi Köztársaság fejlesztési és szervezési miniszterét. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára találkozott a Svédország Baloldali Pártja — Kommunisták küldöttségével, amelyet a párt elnöke, Lars Werner vezet. II. JÁNOS PÁL pápa tegnap Rómából Mexikóba repült. Ez a római katolikus egyház fejének első külföldi útja. A mexikói Pueblóban ő nyitja meg a 3. latin-amerikai püspöki konferenciát. NAGY-BRITANNIÁBAN tovább terjed a dolgozók sztrájkmozgalma. Leállt az egész közúti és vasúti közlekedés, számos üzem — köztük élelmiszerüzemek is — kénytelenek szüneteltetni a termelést. A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG Minisztertanácsa szerdai ülésén az idei és a jövő évi terv egyes kérdéseivel foglalkozott. REKORD NAGYSÁGÚ ÖSSZEG Ä FEGYVERKEZÉSRE (ČSTK) — Harold Brown, az Egyesült Államok hadügyminisztere tegnap az amerikai szenátus védelmi bizottsága elé terjesztette az amerikai fegyveres erők állapotáról szóló több mint 300 oldalas évi Jelentést, amelynek alapján a védelmi bizottság megtárgyalja az 1980-as pénzügyi évre szóló amerikai katonai költségvetési javaslatot. Az Egyesült Államok a jövő évben 138,2 milliárd dollárt szándékszik fegyverkezésre fordítani, ami az Infláció okozta 3 százalékos veszteség leszámítása után nagyobb összeget jelent az 1979-es pénzügyi év költségvetésénél. Az amerikai hadügyminiszter terjedelmes jelentésében azzal az állítással igyekszik mentegetni e rekord nagyságú összeget, hogy „növekszik a szovjet katonai erő“. Már évek óta a hadiipari komplexum más képviselőivel együtt ezzel az elcsépelt állítással „Indokolják“ a katonai költségvetés szüntelen növelését. 1979 I. 28. Az együttműködés elmélyítéséért