Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-22 / 18. szám, hétfő
váló alkotásai, mint például Maria Pujmanová trilógiája Válaszúton, Játék a tűzzel, Győz az élet), Anna Seghers regénye: A holtak nem vénülnek, Mihal Sadoveanu: Mitra Kokorja; Jaroslaw Iwaszkiewicz műve, a Dicséret és dicsőség; Miroslav Krleía regénye, a Zászlók. Annak dacára, hogy mindegyik felsorolt mű sajátos, utánozhatatlan jegyeket visel, felfedezhetők bennük szembetűnő közös vonások is. E tekintetben számos „paraméterük“ rokonítja őket Mihail So- lohov Csendes Donjával, Alek- szej Tolsztoj Golgotá jával és szovjet írók más műveivel, amelyek megörökítették a nép életében végbement forradalmi változásokat. Kétségtelen az olyan művek lényegi hasonlósága, amelyek a munkásosztály harcának forradalmi hagyományait keltik életre. KOZOS VONÁSOK A SZOCIALISTA IRODALMAK EGYÜTTMÜKÖDÉSE natkoznak azok a megállapítások, melyeket L. I. Brezsnyev tett az SZKP XXIV. kongresz- szusán: ,.A szocializmus jelenlegi világa — sikereivel, távlataival és minden problémájával egyetemben — egyelőre fiatat és növekvő szervezet, amely még nem teljesedett ki és amiben sokminden viseli régebbi korszakok nyomát. A szocializmus világa állandó mozgásban van, folyamatosan tökéletesedik. Fejlődése természetesen az újnak a régivel vívott harca, a belső ellentmondások megoldása közepette megy végbe“. Remélem, egyetértenek velem abban, hogy a szocialista világrendszer irodalma olyan komplex vizsgálatokat Igényel, amelyek a marxista—leninista irodalomtudomány teljes módszertani fegyvertárát felhasználják. Megfelelőnek látszanak erre a célra mind az összeha- sonlító-történeti, mind az ösz- szehasonlító-tipológiai, mind a rendszertani elemzés módszerei. Éppen az ilyen komplex megközelítés képezheti a szocialista országokban végbemenő irodalmi folyamatnak az általános és a különös dialektikája szempontjából végzett vizsgálata alapját. Midőn az általános és a különös fogalmát esztétikai elemzés alá vesszük, a marxista— leninista dialektika szempontjából indulunk ki. A „különös“ fogalmában benne foglaltatik a konkrét, az egyedi; a különös tehát az általános megjelenési formája, minthogy — Leninnel szólván — „az általános csak az egyediben létezik, az egyedi révén mutatkozik“. Nem az általánossal ellentétes tekinthető különösnek, hanem az, ami kifejezi az általánost és gazdagítja azt. A proletár irodalom, amely a XX. század forradalmi harcai közben szüleitett és harcos internacionalizmus jellemzi, szerves kapcsolatban áll a szocialista kultúra mai fejlődésével. Mindezek a tényezők különleges értelmet nyernek mostanság, amikor a szocialista közösséghez tartozó népek és és kultúrájuk közeledésének új szakaszában vagyunk. Ugyanezt mondhatjuk el a testvéri népek kulturális örökségéről. Az irodalomtörténészek régóta figyelmet fordítanak arra, hogy mennyire közel áll egymáshoz a szocialista országok néhány irodalmi jelensége. Közöttük olyan lényeges jelenségek is, mint a regényfolyamok: a szocialista irodalom olyan kimagával hozza a kiegyenlítődést az életben és a művészetben, a szocializmus az általános győzelmét jelenti a különös felett, az egyhangúét a megismételhetetlen felett. Ezt az érvet hajtogatják, s ez az érv részét képezi állandó fegyvertáruknak. Nyugaton manapság arró! hallatszanak sirámok, hogy a szocialista országok művészete, úgymond, „szegényes“ és „uniformizált". A valóságos irodalmi folyamat elfogulatlan vizsgálata azonban megcáfolja az effajta koholmányokat. Éppen ellenkezőleg, azt, ami mindinkább kibontakozik a szemünk előtt, már nem annyira a szocialista kultúrák kölcsönös kapcsolatainak neveznénk, mint inkább a kölcsönös megtermékenyítés folyamatának. S ok közös vonás fedezhető fel a szocialista valóság alakulását ábrázoló, a jelent bemutató írók műveiben, noha ismét világosan láthatók a különbségek is, melyek részben a nemzeti hagyományokkal, részben a jelenlegi fejlődés, részben az egyéni alkotásmód sajátosságaival magyarázhatók. Itt van mindjárt a konfliktusok, a problematika, a hősök tipológiai hasonlósága. Vagy a műfajok dinamikájában, a stl- láris kísérletezésben mutatkozó közös vonások. Találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek kisebb-nagyobb mértékben jellemzik a szocialista közösség valamenyi irodalmát. / Mindemelett, midőn kimutatjuk a belső törvényszerűségeket, amelyek a szocialista országok irodalmi jelenségei között fennállnak, s miközben feltárjuk a szocialista irodalom törvényszerűségeit, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy dinamikus, állandóan fejlődő és gazdagodó eszmei-esztétikai alakzatról van szó. Nagyon helytelen volna a statikus vizsgálat, amely nem veszi tekintetbe a keletkezés, a valóságos működés, a további fejlődés folyamatait. Hiba volna önmagába zárt, merev rendszerként vizsgálni a szocialista irodalmat, mintha az el volna szakadva más eszmei-művészi rendszerektől. A szocialista művészet törvényszerűségeit, az általános és a különös dialektikájának törvényszerűségeit lehetetlen spekulásló révén megérteni. E munka a valóságos tények ösz- szességének legfigyelmesebb és elfogulatlan tanulmányozását igényli. Szükség van arra is, hogy világosan lássuk a fő irányokat, tendenciákat, s a folyamat lényegét, és meg kell értenünk a fejlődés, a jövőbe mutató haladás távlatait. H angsúlyoznom kell, hogy ha a mai szocialista irodalmat formálódó rendszernek tekintjük, az egyáltalán nem zárja ki, sőt feltételezi a történeti megközelítést. Mi több, most erre új lehetőségek mutatkoznak. Az egész rendszerre jellemző belső — közöttük az éppen keletkező — kapcsolatok feltárása lehetőséget ad arra, hogy a már tanulmányozott szempontokat és problémákat is új módon fogjuk fel. így az általános és a különös dialektikája arra késztet, hogy a szocialista országok jelenlegi fejlődésének tanulmányozása közben fordítsuk fi- figyelmünket azokra az irányzatokra, melyek már a múltban is összekötötték Kelet-Eu- rópa népeit és kultúráját. Például arra, hogy a nemzeti-felszabadító harc volt az a tényező, amely e népek kutúrá- jának formálódását a kezdeti időszakban leginkább előmozdította. Egyesítő mozzanatnak tekinthető Oroszország haladó, forradalmi erőinek hatása, természetesen elsősorban a győzedelmes októbert követően. Mindezek után nem feledkezünk el arról, hogy az újító művészet a szocializmus országaiban kitaposatlan úton halad. Elkerülhetetlen a nehézségek, ellentmondások, balsikerek előfordulása. Világos, hogy másképpen nem is történhet, az ellenkezője csoda volna, márpedig csodákban nem hiszünk. A legfontosabb, hogy szem előtt tartsuk a folyamat fő irányát, a fejlődés alapvonását, azt, ami a szocialista világrendszer irodalmai között egyre növekvő egység alapjává válik. A szocialista országok művészetére teljes mértékben voJURIJ BARABAS A BARÁTSÁG KÖNYVTÁRAI Elgondolásában és méreteiben egyedülálló sorozatot adnak ki a Szovjetunióban — az európai szocialista országok irodalmának tizenöt kötetes kiskönyvtárait. Több mint kilenc évvel ezelőtt a „Progressz“ könyvkiadó két, bolgár elbeszéléseket és kisregényeket tartalmazó kötetet jelentetett meg, amelyek több nemzedék kiemelkedő íróinak kisprózái munkásságát mutatták be. Ki gondolta volna, hogy a bolgár kiskönyvtárnak ezekkel az első köteteivel új kulturális program kezdődik — az európai szocialista országok tizenöt kötetes irodalmi kiskönyvtárainak kiadása. A bolgár kiskönyvtár kiadásainak tapasztalatai adták az ötletet, hogy az első német munkás-paraszt állam megalakulásának huszadik évfordulójára hozzákezdjenek az NDK irodalma kiskönyvtárának előkészítéséhez. Nem sokkal később a csehszlovák sorozat került napirendre. Ilyen előzmények után a Szovjetunió Állami Kiadói Bizottsága 1971 májusában külön határozatban jelölte meg a kiskönyvtárak szerkesztésének alapelveit és programját, s meghatározta a munka szervezési módját is. A kezdeményezés valóban egyedülálló volt. Űjra át kellett tanulmányozni a testvéri Irodalmak leg- újabbkori irodalomtörténetét; értékrendet kellett megállapítani; össze kellett egyeztetni a művészi kifejezésmód új kísérleteit az életképes hagyományokkal; fel kellett tárni a minden nemzeti kultúrában megtalálható közöset, miközben nem volt szabad elhanyagolni azt, ami sajátos bennük; összhangba kellett hozni az élő, sokoldalúan fejlődő irodalmi folyamatot a kiskönyvtárak jellegéből szükségszerűen adódó szigorú keretekkel, valamint a szerkesztési munka követelményeivel. A kiskönyvtárak szemléletesen demonstrálják azokat az eredményeket, amelyeket mindegyik irodalom a szocializmus építése és a kultúra gyökeres átalakulása során elért. A művek bemutatják a formák, az aJkotómódszerek, az egyéni stílusok gazdag táiházát, tükrözik az új világ emberének erkölcsi és lelki konfliktusait is. A gyűjtemények jel lége országok szerint más és más. Változatlan azonban az az elv, hogy egyaránt megjelentessenek szerzői köteteket és antológiákat. Egyes szerzői kötetek lehetővé teszik az írói tehetség különböző oldalainak bemutatását, mások az életmű fejlődését kísérik végig, s vannak olyanok is, amelyeik a legsikerültebb alkotásokat kötik csokorba. Az ilyen jellegű kötetekben elsősorban azok a művészek szerepelnek, akik a 20-as és 30-as években részt vettek a szocialista művészet alapjainak lerakásában és a háború után is tevékenyen alkottak. A már megjelent kötetek szerzői közt találhatjuk Anna Segherst, Willi Bredelt, Dimitar Dl- movot, Jaroslaw Iwaszkiewiczet, Peter Jilemnickýt, Illés Bélát, Georgi Karaszlavovot, Vítézslav Nezvalt, Ljudmila Sztojanovát, Darvas Józsefet és León Krucz- kowskyt. Hozzájuk kapcsolódnak a következő nemzedékek kiváló képviselőinek, Andrej Guljaskinak, Herman Kantnak, Kamen Kalcsevnak, Vladimír Mi- náönak, Erwin Strittmatternak, Marx Yalter Schulz- nak a kötetei. Ez utóbbi írók munkássága az 50-es, 60-as években bontakozott ki, és jelen van benne a háború emléke, de az új élet lendületének ábrázolása is. Bevált az a módszer is, hogy egyazon típus két- három képviselőjét szerepeltetik egy kötetben. A műfajok szerinti antológiák között van reprezentatív verseskötet, válogatás a nemzeti drámairodalomból, valamint két-három novelláskötet. A sok szerzőt tartalmazó, rövidprózai gyűjtemények különösen alkalmasak arra, hogy bemutassák a különféle stílusokat, a nemzedékek kapcsolódását, az írói sorsok kölcsönhatását. Az NDK íróinak elbeszélései és kisregényei című két kötet több mint negyven prózaíró művét tartalmazza. A legidősebbek közülük Berta Lask, aki 1878-ban született s 1967-ben hunyt el, abban az évben, amikor a kötet legfiatalabb írójának, az 1943-as születésű Manfred Endrischiknek megjelent az első novelláskötete. És ami még figyelemre méltó: a második kötet szinte mindegyik művét e kiadásban publikálták először oroszul. S mind ez annak az irodalomnak a része, amelyet nálunk, úgymond, már jól ismernek. Mit mondjunk akkor azokról a nemzeti irodalmakról — mint például a magyarról —, amelyeket még kevésbé ismerünk. A magyar irodalom könyvtárának tervében két nagy regény kapott helyet. Az egyik Déry Tibor Felelete, amely a 30-as évek Magyarországának társadalmi konfliktusairól szól, a másik Németh Lászlónak, a kiváló prózaírónak Égető Eszter című monumentális családi krónikája, amely a nemzeti történelem fél évszázadát öleli fel. A közelmúltban mindkét regény meg is jelent. A baráti államok alkotásainak tanulmányozásával és megjelentetésével párhuzamosan ezekben az országokban a szovjet írók legjobb könyveit népszerűsítik. így az irodalmi kapcsolat és a kulturális csere fogalma új tartalommal bővül, a nemzetközi együttműködés az ideológia, a kultúra és az irodalom területén egyre összetettebbé, szerteágazóbbá válik. Orest Dnbay: A jövfi felé Magától értetődően, országaink nincsenek kirekesztve ebből a folyamatból, sőt a legaktívabban részt vesznek benne, Ez a kapcsolat, amely a szocialista kultúrát az egész világ kulturális életével összefogja, igen bonyolult: feltételez vonzást is, taszítást is. Vonzást, ha haladó, forradalmi demokratikus kultúrából, realista művészetről van szó. amelyet az emberbe vetett hit sugároz, ha olyan művészetről van szó, amely új utakat keres a mai, gyorsan változó valóság feltárásához. Ellenben taszítást mindennel szemben, ami reakciós, ellenforradalmi, szocializmus ellenes célt szolgál. Ugyanakkor észre kell vennünk a sajátos, elvileg új jellegű kapcsolatokat is, amelyek a művészetben, a kultúrában, a szocialista közösségen belül keletkeznek. E kapcsolatok alapjait lényegbevágó eszmei, politikai, világnézeti egységünk, elveink és kiindulópontunk közös mivolta veti meg. A szocialista országokban végbemenő, mélyreható társadalmi változások közepette megváltozik a művész helyzete Is a társadalomban. Az íróhazafi történelmileg új típusa alakul ki, akire jellemző a nép sorsáért, a szocializmus és a béke ügyéért érzett magasrendű felelősség. A szocialista haladás során egyre növekszik az irodalom és a művészet társadalmi szerepe. Az irodalom és a művészet az új személyiség formálásának legfontosabb eszközévé, a tömegek társadalmi alkotó tevékenységének ösztönzőjévé válik. A figyelmes kutató okvetlenül észreveszi, hogy az életben és a művészetben végbemenő lényegi változások — konkrét megnyilvánulásaikat tekintve — országonként ugyan nagyon különbözhetnek, a szocialista fejlődésnek azonban alapvető objektív törvényszerűségei vannak. Ezek teremtik meg a kultúrák közeledésének alapját. E közeledés legfontosabb al- októelemei: az eszmei és esztétikai pozíciók azonossága, a pártosság és a népiség lenini elvei, a realizmusért, az. új típusú hős alakjának megalkotásáért vívott harc. Az alkotás eleven gyakorlatában izmosodik és fejlődik a szocialista realizmus — az a módszer, amely a művész számára kiváló lehetőséget teremt, hogy a legigazabban mutassa be a kor jellemző vonásait. Ezt a körülményt különösen alá kell húznunk. Eszmei ellenfeleink régi hazug tétele ugyanis, hogy a szocializmus A z utóbbi években a szocialista országok irodalomtudományára jellemző az érdeklődés az összehasonlítható munkák, az irodalmi jelenségek és folyamatok komplex kutatása iránt. Nyilvánvalóan ösztönzi az ilyen jellegű kutatásokat, hogy mind szembetűnőbbek a testvéri népek kultúrájának közös vonásai, a mindennapi életben, a művészi alkotás gyakorlatában és a kultúra sokféle társadalmi megnyilvánulásában. Megvan az alapja, hogy kijelentsük, a történelem logikája, a szocialista társadalom és a szocialista kultúra objektív törvény- szerűségei szabják meg munkánkat. Hiszen az egység és az összetartozás, a kölcsönös közeledés tendenciája a szocialista élet törvénye, amely rendszerünk nemzetközi jellegéből következik. E tendencia határozza meg manapság a szocialista együttműködés minden megnyilvánulását az életben, és a kultúra területe sem jelent e tekintetben kivételt. Tehát történelmileg új feladatról van szó, amelynek jelentőségét és időszerűségét teljes mértékben fel kell ismernünk. Mi, szovjet irodalomtörténészek ebben a vonatkozásban az SZKP XXV. kongresszusának dokumentumait tekintjük tájékozódási pontoknak. A kongresszus ugyanis aláhúzta azt a gondolatot, hogy menynyire fontos az élet minden területén — egyebek között kulturális területen is — a szocialista országok tapasztalatainak kölcsönös tanulmányozása. Az SZKP KB-nak Az irodalmi és művészeti kritikáról hozott határozata pedig közvetlenül utal arra, hogy a szovjet tudósoknak fokozniuk kell aktivitásukat azokban a kutatásokban, amelyek az egyes szocialista országok kultúrája közötti kölcsönhatás kimutatására irányulnak. Korunkban természetesen az egész' földkerekség népeinek kulturális kapcsolatai gyorsabban és intenzívebben fejlődnek, mint korábban. Ehhez, egyebek között, hozzájárul az az eredményes harc, amely azért folyik, hogy megvalósuljanak a békés együttélés elvei. Állhatatosan és következetesen küzdenek ezért a célért a szocialista közösség országai.
