Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-17 / 51. szám
— Amikor 1949-ben a gömöri (Ge- mer) nincstelen, napszámos emberek, a néhány kis- és középparaszt megalakítja az első típusú földmű- vesszövetkezetet a volt urasági és úrbéri földön, tudtam, hogy itt valami új kezdődik. Megvallom, bizonytalan nyugtalanság fészkelt a szívemben. Voltaképpen ma sem tudom megmagyarázni akkori nyugtalanságom igazi okát. Hiszen annyi mindent hallott az ember a kolhozosításról, meg egyebekről, hogy a magamfajta paraszti gyerekember nemigen tudott bennük eligazodni — kezdi visszaemlékezését az 55 éves Orbán Ferenc, a Gömöri Egységes Földművesszövetkezet jelenlegi elnöke. Majd homlokát összeráncolva, komoly tekintettel néz maga elé. Pillantása az új irodaház falán motoz, s a messzi múltból emlékek pottyannak elő: a két ló, ahogy az ekét húzva, inaszakadtáig nekifeszülve kapaszkodik fel a lejtős domboldalon. Ezt a két szép lovat adja ő a közösbe ...? — Nem mondom, nehéz, emberfeletti munkát végeztem, de a két ló az enyém volt, és saját földemet szántottam velük — veszi fel újra gondolatainak elejtett fonalát. — Én szerettem mindig a magam ura lenni, s a földnek megadni, ami jár, és féltem, hogy a közösben nem így lesz. Ez a gondolat foglalkoztatott leginkább __ Az tán tél lett, lovas szánok csilingeltek a havas utcán, fát hordtak a közeli hegyekből. Orbán Ferenc is' köztük volt, s egyre azon tűnődött: mit hoz a tavasz? A faluban az a hír járta, hogy tavasszal mindenkit be- kényszerítenek a szövetkezetbe. Ám a tavasz, sőt a nyár is elmúlt, de még mindig nem lett semmi a nagyszövet kezet megalakításából. XXX — Nehéz volt előbbre lépnünk. Kevés volt nálunk a kommunista, aki segített volna a szervezésben. Jóformán c3sak magam voltam meg Szopko János és orosz származású felesége, akiket Amerikából toloncoltak haza kommunista tevékenységükért — emlékszik vissza a 78 éves Nagy István, aki 1970-ig töltötte be Gömörön a helyi nemzeti bizottság elnöki tisztségét. Pista bácsi hosszú évekig volt tagja a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak is. Nagy István abból a fajtából való, aki az igazáért, elvi meggyőződéséért mindig ki mert állni. Nem szerette soha a cifra beszédet, hiányzik belőle a meseszövő képesség is. De az, amit mond — meggyőző. Tekintete ma is szinte perzsel, s beszédesebb a nyelvénél is. — Mikor is volt az a nevezetes, Gö- mör jövőjét meghatározó nagy népgyűlés? — 1950. október másodikén volt. Emlékszem, az akkori polgári iskola tornatermében gyűlt össze Gömör minden felnőtt lakosa. A nép kívánságára a gyűlés első napirendi pontja az új bíró kijelölése volt. E körül parázs vita alakult ki. S úgy tíz óra tájban valaki felállt, s mindenkit túlkiabálva azt mondta: •— „Elég a vitából, emberek! Legyen az új bíró Nagy István. Öt ismerjük, közülünk való, szegény ember, meg kommunista is. —- Ezt mindenki tapssal és éljen1978. Ötszázezertől a 74 eiiléii zéssel jogadta. En meghatódva emelkedtem szólásra, s csak annyit mondtam: — Emberek, köszönöm a bizalmukat, és krém magukat, hogy mindig és mindenben úgy támogassanak, ahogyan most bírónak megválasztottak. Mert csak közösen érhetünk el valamit. A válasz nagy taps volt. Amikor leültem, a járási kiküldött ezt súgta: — Nagy elvtárs, most már mi is csak rád támaszkodunk. Ez jó alkalom a szövetkezét megszervezésére is. — De én ehhez nem értek — mondtam. — Az nem baj, fontos, hogy az emberek bíznak benned, ha most szólsz, biztosan meghallgatnak. — Végül felálltam, megköszörültem a torkomat, és azt mondtam: — Emberek, egy kis csendet kérek! Máris van egy nagy kérésem magukhoz. Ha már ennyien összejöttünk, döntsünk végre a szövetkezet sorsáról is! — 0jabb tanakodás, hangos zsi- bongás tört ki a teremben. Aztán az emberek kezdtek egyenként jönni az asztalhoz. A falu lakosainak döntő többsége éjfélig aláírta a belépési nyilatkozatot. Voltak, akik hazamentek, de éjfél után, úgy negyed háromra visszajöttek, és ők is aláírták. Csak hárman maradtak kívül, köztük volt a fiatal, nagyon eszes és jól gazdálkodó Orbán Feri is. Ez bántott engem, mert rá nagyon számítottam, tervem volt vele. Mondtam is neki... De valljon erről inkább újra Orbán Ferenc: — Valóban, én akkor este nem írtam alá a belépési nyilatkozatot. — Miért? — Erre nehéz még ma is válaszolnom- Nem a szövetkezettől féltem, hanem attól, hogy a közösben nem fogják jól megművelni a földet. A tagság nem úgy műveli majd mint sajátját. Én a földet nagyon szerettem, s úgy éreztem, ha belépek, ott sem viszonyulhatok másképpen a földhöz. De ha a többség nem így gondolkodik majd, akkor én magam maradok. Meg én nem is voltam gömöri születésű, csak ide nősültem. Ez a tudat is visszatartott a végleges elhatározástól... — S aztán? — Sokat beszélgettem Nagy Pista bácsival. Egyszer majdnem egy éjszakát átvitáztunk. Benne nagyon bíztam, ő is bennem. Ez adott aztán önbizalmat és erőt arra, hogy egy hét múlva én is aláírjam ... XXX — Bizony nem volt könnyű — veszi át a beszéd fonalát a 83 éves Gergely Laci bácsi, aki már a kisszövetkezetnek is tagja volt. — Amikor megalakult a nagyszövetkezet, másnap reggel minden új tag kiállt a kiskapuba, és várta, hogy mi lesz, hova küldik őket dolgozni. Ilyen itt még nem volt soha. Mi se tudtuk, hogyan szervezzük meg a munkát, ebben sem volt még tapasztalatunk. Az elnök Szopko János volt, meg a gazda, így hívták akkor a könyvelőt. Hosszabb tanakodás után kidoboltattuk, hogy akinek lova és ökre van, jöjjön el fogatostul a vásártérre, és hozzák magukkal az ekét és a boronát is, mert szántás lesz. Ott csoportokba osztottuk az embereket. Egy csoportba két pár lovas és egy pár ökrös gazdát soroltunk. így kezdtük el a nadrágszíj parcellák ösz- szeszántását. Négy traktort is kaptunk a járási gépállomástól. A határ nagy volt, jutott munka mindenkinek. Másnap a kerületről is .kijöttek az elvtársak, s nagyon örültek, hogy minden a legnagyobb rendben megy. Öröm volt látni azt a nagy embertömeget meg a lovak és ökrök tarka színpompáját. Távolabb a négy traktor pöfögött. 83 éves vagyok, de ma is meghatódva gondolok vissza erre a napra. xxx — Ekkor még mindenki a saját lovával és ökrével szántott. Nekem két szép deres lovam volt. Tagja voltam én is a kisszövetkezetnek, öt hektár földdel léptem be. Volt egy cséplőgépem és egy traktorom is, ezeket már a háború után vettem, majd beadtam a közösbe — mondja a 65 éves Szőke Isván. — Nem sajnálta, hogy meg kell tőlük válni? — A gépért, a traktorért és a lovakért nagyon fájt a szívem, mert azokat már én vettem. A földet nem sajnáltam, azt örökségül kaptam, nem én dolgoztam meg érte. Később engem bíztak meg az állattenyésztés megszervezésével. Közös istálló még nem volt, így egyelőre a tagók istállóiban maradt a közösbe adott jószág. Mindenki megtarthatott magának egy tehenet, egy üszőt és egy anyakocát. Hatvannégy szarvasmarhával és harminc sertéssel kezdtük el az állattenyésztést. Takarmányunk volt bőven, a kisszövetkezetből is maradt két kazal széna. De az első két év így is nehéz volt. 1950-ben csak ötszázezer korona volt a bruttó bevételünk. Részesedést még a másik éven se kapott a tagság. Erre. akkor nem is igen gondoltak, hiszen a parasztember inkább terményben és állatokban gondolkodott, pénze régen se volt sok. Terményt és takarmányt meg kaptak bőven, megvolt belőle az egész évi kenyérnekvaló is. — Emlékszem — szól közbe újra Nagy István bácsi —, akkoriban még jegyrendszer volt, s mivel 1950-ben nem teljesítettük a beadási tervünket, a tagság nem kapott élelmiszerjegye- ket. Nagy volt a zúgolódás, az elégedetlenség és joggal. Jöttek hozzám, hogy segítsek, menjek az elvtársaimhoz és beszéljek velük, mondjam meg nekik, hogy ez igazságtalanság, ők becsületesen dolgoztak. Én másnap egyenesen a kerületre mentem, és mondtam: — Baj van, elvtársak. — Mi baj lehet ott, ahol te vagy a falu feje, Nagy elvtárs — mondták félig tréfásan és nevetve. — Ha megmondom, ti sem fogtok nevetni. — Mondjad csak, hátha segíthetünk. — A tagság nem kapott élelmiszerjegyeket, mert nem teljesítettük a beadási tervet. — Hm, ez valóban nagy baj. Ezen mi sem segíthetünk. — Márpedig segítenetek kell, a tagság azt üzeni, hogy éhen nem dolgozhatnak. Ősszel kint voltatok, saját szemetekkel láthattátok, milyen lelkesen szántottak, vetettek, akkor ti is nagy örömmel mentetek haza. Hát most segítsetek, hogy én is örömet vigyek haza. Megígértem nekik, hogy ti segítetek ... — És lett jegy? — Igen, elintézték, és személygépkocsival hoztak haza. A jegyeket még aznap este szétosztottuk. Hát ilyen gondjaink is voltak akkor ... xxx A harminc év alatt voltak itt más természetű gondok, bajok is. Nagy Istvánon kívül a három alapító tag mindegyike volt rövidebb, hosszabb ideig elnöke is a szövetkezetnek. A kezdeti nehézségeket legyűrve, a gömöri földművesszövetkezet az ötvenes évek végére a kerületben a legjobb. Ekkor már Orbán Ferenc volt az elnök. Ö mondja: — Intrikákat szőttek ellenem, végül magam mondtam le az elnöki tisztségről, de maradtam a szövetkezetben, mint egyszerű munkás. Dolgozni mindig szerettem, s ott Is megálltam a helyemet. — Ahogy Feri elment, — veszi át a szót Nagy Pista bácsi — a szövetkezetben megromlott a munkafegyelem. S az eredmény? 1961-ben a legrosz- szabbak voltunk a kerületben. Ekkor hívattam fel őt a községházára, s mondtam neki: * * — Felejtsd el, ami volt, és segíts a szövetkezetét talpra állítani. A tagság kívánsága is az, hogy vállald el újra a vezetést. Erre ő azt felelte: — Még nem vállalom. De ne féljen Pista bátyám, lesz még Gömörön jó szövetkezet. És lett is. 1962-ben újra Orbán Ferenc a szövetkezet elnöke, akit igaz emberi magatartásáért ma is tisztel a tagság. — Nem szívesen beszélek azokról az évekről. Csak ennyit még a hűség kedvéért: amikor átvettem újra az elnöki tisztséget, egy munkaegység értéke csak 10 korona volt, de zárszámadáskor már adtunk egy korona részesedést is. Igaz, ezzel a jövő évi költségvetésünket terheltük meg, de az az egy korona újra bizalmat és kedvet öntött az emberekbe, s mi ezt akartuk vele elérni. Két év múlva 25, s 1967-ben már 35 korona volt egy munkaegység értéke. Ma a 3740 hektárnyi földterületen gazdálkodó szövetkezetünk évi bruttó termelési értéke 74 millió korona, eddig még minden évben teljesítettük a tervet. Tehát, amit akartunk, elértük: tagságunk elégedetten és jól él. Amikor beléptem a szövetkezetbe, csak a két szép lovat és a pár hold földemet éreztem a magaménak. S ma e nagy gazdaság minden öröme, gondja az enyém. Én sohase felejtem el, hogy kikkel kezdtem. S mindig az volt a legnagyobb öröm számomra, ha látom a tagság elégedettségét. A szorgalmas, munkaszerető gömöri népnek sokat köszönhetek. Együtt gyűrtük le a bajokat, s ma együtt örülünk az elért sikereknek, eredményeknek. Köztük lettem én is igazi közösségi és gömöri ember ... TŰRÖK ELEMÉR 30 ÍV Orbán Ferenc > / # / » J Nagy István • i T # j i i i J i / Gergely László- Szőke István (Gyökeres György felvételei)
