Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-17 / 51. szám
K ezdjük keleten, a Bodrogközben, először félig-meddig személyes sorokkal. A ma kilencven felé járó nagymamámról szeretném elmondani — ami sok-sok nagymamáról elmondható —, hogy egy időben ő volt családunkban a legnagyobb politikus. Mert ő nemcsak elolvasta az Oj Szóban megjelent híreket, tudósításokat, kommentárokat, hanem beszélt is róluk, országok sorsán tűnődött hangosan a hidegháborús években, népekért, nemzetekért aggódott, mélyen érintették őt a legtávolabbi földrészekről érkező háborús hírek is. Átélt két világrengést, hogyne rettegett volna az esetleges harmadiktól. Nem magát féltette, hanem az unokáját, az új nemzedéket. Tudni akarta, mi történik a világban, amelytől nem lehet elválasztani sem az unokák, sem a szomszédok, sem pedig kisvárosunk életét. Ezért olvasta az Üj Szót. És amikor kiolvasta, csontig repedezett kezébe fogta a kapát, leballagott a kertbe, és folytatta a munkát, ahol a szép ősz fejét megkínzó déli napfény miatt abbahagyta. Estére a kis unoka is épp eleget olvasott a lapból, főként a sportéletről és a külpolitikáról, és bár akkor még mit sem sejtett a békés egyéni, társadalmi és nemzetközi élet lendületét fokozó vagy fékező legfontosabb mozgató erőkről, gyarapodtak/ szinte észrevétlenül, a földrajzi, történelmi, anyanyelvi ismeretei. Aztán együtt tűnődött a nagymamával, amíg az bele nem kezdett élettörténetének újabb fejezetébe, amelyből valahogy mindig hiányoztak a tündérszép királykisasszonyok, csudafurulyások, győztes szabólegények. Nem folytatom tovább az Oj Szóhoz fűződő személyes élményekkel-emlé- kekkel, nem fejtegetem, napilapunk milyen szerepet játszott abban, hogy hetedikes koromtól egyre erősebben vonzódtam az újságíráshoz, ehhez a csodálatos pályához, majd abban is, hogy végül a szerkesztőségében kötöttem ki. És ma — itt érzek valami jelképeset Bálint István: Érdekelt, hogy mi történik otthon Fehér László: Vagy mi írtuk rosz- szul? Sággal, a falu szocializálásával kapcsolatos cikkek érdekeltek a legjobban, mert mezőgazdasági ember vagyok. Mindegy, hogy honnan volt a cikk, a dunaszerdahelyi , járásból, vagy Kassa vidékéiről. Még az ötveríes években jártunk Vásárúton meg Nyárasdon, jól emlékszem többek között Dömény Jánosra. Elmentünk hozzájuk tanulni, mert ott már akkor korszerűbben gazdálkodtak. — Mostanában mit olvas el a legszívesebben? — A külpolitikáról inkább a rádióból meg a televízióból értesülök, de a mi helyzetünkről az Oj Szőből. Ma is érdekelnek az olyan cikkek, amilyeneket az imént soroltam. Aztán a jogi esetek, meg amit a levelezők írnak. A gyerekekkel mindig elolvastatjuk a rendőrségi híreket, mert abból nemcsak a szülők okulhatnak, hanem a gyerekek is. Vigyázzanak az úton. A óra körül indul munkába ezen a tájon is. ★ Mire jók a Kazinczy-napok? Többek között arra is, hogy új emberekkel, anyanyelvűnket féltő és művelő pedagógusokkal ismerkedjünk meg, és ha kedve van a riporternek, előhúzhatja a jegyzetfüzetét, és beszélgethet — akár az Oj Szóról is. Fehér László magyar—történelem szakos tanár, a füleki (Filakovo) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. 1964- ben végzett a Komensky Egyetemen. — Vásároljuk az Oj Szót, olvassa nyugdíjas édesanyám, a feleségem, jómagam és még a nyolcvanhét éves nagymama is. Volt olyan időszak, amikor minden nap átolvastam, volt olyan is, amikor csak ritkán. Jó volt olvasni Chebben, amikor katona voltam. Kapott az újságárus, megkértem, tegyen el egy-egy példányt a számomra. Vár— a harmincévesek nemzedékének egyik tagjaként indulhatok az olvasók közé — beszélgetni az Oj Szóról. ★ Bálint Istvánt télbe siető kertjéből szólítom elő. Nem túl hangosan, hogy ne zavarjam meg a kőhajításnyira hömpölygő Tisza nyugalmát ezen a hideg szombati napon. Jókedvű, élénk tekintetű ember tűnik fel a lugas alatt, két kézzel szorítja meg a kezünket, majd meleg szobába kísér, ahol két gyermeke tévét néz. A gyerekek tisztelettudón kimennek, nem kapcsolják ki a tévét, a papa sem, aki 1954-től 1976-ig volt a kistárkányi (Maié Trakany) szövetkezet könyvelője, vagyis addig, amíg állami birtok nem lett a szövetkezetből. Azóta a vasúton dolgozik. — Nem tudnám megmondani pontosan, mikor jelent meg az első Oj Sző, de azt merem állítani, hogy az ötvenes évek elejétől olvasója vagyok. Ötvenegy-ötvenkettőben Trencsénben kato-' náskodtam, ott se tudtam meglenni nélküle. Kértem a parancsnokságot, tegye lehetővé, hogy járjon nekem. Szívesen, mondták. Nagyon érdekelt, hogy mi történik otthon, a Bodrogközben. Akkor alakultak a szövetkezetek. Jó érzés volt, amikor kezembe vehettem ezt az újságot. — És milyen érzésekkel olvasta a szövetkezetesítésről szóló híreket? — Eléggé levert voltam, mert nem mentek olyan simán a dolgok. Mégis azt írtam az édesanyámnak, át kell szerveződni, csatlakozni kell a szövet- kezetesítési mozgalomhoz. Amikor leszereltem, beléptem a szövetkezetbe. Megrendeltük az Oj Szót, aztán a mostani Zempléni Szó elődjét és a Szabad Földművest. Így került minden szövetkezeti dolgozó asztalára az Oj Szó, amely mindig inkább a mezőgazdasági dolgozókhoz szólt. Ez érthető is, hiszen délen a mezőgazdaságban dolgoznak a legtöbben. Engem a mezőgazdavasárnapi számokban érdekelt Brezs- nyev elvtárs Kis földje; elolvastam az ideológiai cikkeket és az irodalmi műveket. —- Mi az, amit jobban kellene csinálnunk? — Én nagyon tisztelem az újságírókat, a haladást szolgálják, fáklyavivők. Épp ezért kellene rámenni a hiányosságokra, mert ha nem emlegetjük a hiányosságokat, akkor azt hisszük, hogy minden rendben van. Pedig én is, más is, mindenki követ el hibát. Ki kell mondani, miért termelékenyebb egyik üzem, mint a másik. Lehet, hogy szervezési hibák miatt. E kérdések megoldásában hatékonyabban segítsen az Oj Szó. Annak idején a kulturális alapból fizettük az Oj Szót, gondoskodtunk arról, hogy eljusson az emberekhez. Ha szalonnát csomagoltak belé, az se volt baj, mert közben hátha felfigyeltek valamelyik írásra. Hogy menjen a termelés, ha az emberek eszmeileg nincsenek felemelve?! Ahol most dolgozom, kétszázötvenen vagyunk, kilencvenöt százalékban magyarok. Ogy tudom, semmilyen lap nem jár hozzánk, pedig járhatna legalább tíz Oj Szó. Azt persze nem állíthatom, hogy nem olvassák az emberek. Olvassák a gyerekek is, naponta beszámolót készítenek belőle az iskolában. Aztán még valami, amiről már sokat beszéltünk errefelé: közölhetné-e az Oj Szó a szovjet tévé magyar adásának műsorát, mert a Bodrogközben nagyon sokan nézik azt. Szívemből beszél Bálint István. És amikor ő is fölpanaszolja, hogy Bodrogközbe késve érkezik az Oj Szó, eszembe jut, sok napon bizony hiába vártuk a nagymamával, volt úgy, hogy a keddi szám csütörtökön vagy pénteken jött meg. Ma sincs másképp, vagy ha megérkezik is a keddi szám kedden, csak fél tíz után jut a kioszkokba. Pedig a legtöbb ember hat és nyolc tam, hogy mit írnak a járásunkról. Mint ahogyan most is várom. Nemrégiben írtak a füleki focistákról, sokan elolvasták a cikket, még olyanok is fölfigyeltek rá, akik nem sportrajongók. Jó, ha a vidéki sportéletről is közölnek írást, mert beszélnek róla — a témáról — az emberek. Engem mindenekelőtt a belpolitika érdekel a lapból, és teljes egészében a kultúra. Örülök annak, hogy az utóbbi időben sokat javult az Oj Sző nyelvezete. De egy do- 1 log sok gondot okoz nekünk, magyar szakosoknak. Például olyan ünnepeket, történelmi eseményeket is nagy betűvel írnak, amit a magyar helyesírás szerint kicsivel kell. Aztán jön a gyerek — mert minden osztályba jár az Oj Szó — nézzem meg, ezt meg ezt megint rosszul írták. Vagy mi írtuk rosszul? Tetszik a Gyermekvilág és az autősok- motorosok rovata, amelyben azonban több gyakorlati tanácsot adhatnának. Persze, tudom, egy oldaltól nem várhatok annyit, amennyit egy szaklap nyújt. — Ön mint pedagógus, miről szeretne többet olvasni lapunkban? f' — Többet kellene írni az iskoláinkról és a pedagógusainkról, és ha lehet, hathatósabban segíteni munkájukat. A kassai (Kosice) Hutník-szálló egyik emeleti szobájában beszélgetünk, ide nyit be kollégájáért, vagy talán azért, mert itt is lakik, Kónya Ferenc, a rimaszombati (Rimavská Sobota) kereskedelmi iskola magyar—orosz szakos tanára. Amikor hallja, miről beszélgetünk, megszólal: — Jő, hogy verseket is közöl az Oj Sző. Fel tudjuk egyeseket használni az oktatásban. Kell a vers. Abban is megegyezik a véleményük, hogy az Oj Sző fölbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen szerepet játszott a csehszlovákiai magyarság tudatának alakításában, fejlesztésében az elmúlt Gyepes László: Hadd tudnák meg másutt is, hogyan élünk itt (Gyökeres György felvételei) három évtized alatt. Mert, mint mondták, nekünk és rólunk íródik. ★ Az ősz elején imerkedtem meg Gyepes Lászlóval. Most ismét eljöttem hozzá, ide, Alsóbodokra (Dőlné Obdo- kovce), hogy befejezzük azt a beszélgetést, amit annak idején az Oj Szóról — minden különösebb ok nélkül — elkezdtünk. Szerencsém van, pedig péntek van. Igaz, nem a házában köszönhetek rá, hanem az óvodában, ahol társadalmi munkában villanyt szerel egy osztállyá átalakított helyiségben. Néhány órája jött haza, ezért van szerencsém. Különben kereshettem volna a Szene (Senec) — Trnava között épülő autópályán. Harminchárom éves, lakatos, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke. — Igen, ott hagytuk abba, hogy meglátogathatna bennünket valaki az Oj Szóból. A tizenhárom tagú szocialista munkabrígádunkban nyolc magyar nemzetiségű dolgozik. Minden nap hét darab Oj Szó jön ki hozzánk, plusz a vasárnapi szám. Egy zólyomi üzem fióktelepére! A magyar útépítőket mindenhová elkíséri az Oj Szó. A fiatalabbak a sportoldalt olvassák, az idősebbek mást is. Szóvá tették, amikor kimaradtak a rendőrségi hírek, többen itt a faluban is. — Ön mióta olvassa lapunkat? — Amióta az eszemet tudom. Elsősorban a kulturális jellegű írások érdekelnek, legyenek azok akár innen, a Zo- bor vidékéről, akár Losoncról, akár a nagykürtösi járásból. Csak így tudhatunk többet egymásról. így tudom meg, hogyan élnek és dolgoznak másutt, hogy áll például keleten a nemzetiségi kultúra ügye. Ugyanúgy érdekelnek a szocialista munkabrigádokat bemutató cikkek. Megtudhatjuk belőlük, hogy mit építünk, hol építünk, kik építenek, hol mindenütt élnek és dolgoznak magyarok. Az Oj Szó nemcsak informál és aktivizál, hanem össze is köt bennünket. Ezt a tájat, sajnos, inkább csak a" folklórjáról ismerik, pedig más vonatkozásban is lehetne többet írni róla, hadd tudnák meg másutt is, hogyan élünk itt. Jő lett volna többet írni az itteni magyar tanítási nyelvű iskolákról. — Az imént említette a Kis Nyelvőr rovatunkat. — Igen, de hadd kezdjem azzal, hogy nagyon rossz gyerek voltam. Volt, amikor eljutottam az iskolapadig, volt, amikor nem. Aztán inasiskolába jártam, majd a szövetkezetben dolgoztam. Egy idő óta munkásszállásokon lakom. Lekéstem. Éppen ezért becsülöm nagyra a Kis Nyelvőrt. Megtanulhatom belőle, hogyan van ez vagy az helyesen magyarul. Egy csomó olyan kifejezést használunk, aminek nem tudjuk a magyar megfelelőjét, és ha ezeket is belekeverjük az amúgy is csúnyán beszélt anyanyelvűnkbe, akkor igazán valamiféle érthetetlen keveréknyelven beszélünk. A Kis Nyelvőr még kevés is, amennyi a tennivaló ezen a téren. Azt hiszem, sokat segítene már az is, ha az autósok-motorosok rovatában úgy adnának tanácsot mondjuk a gépkocsik karbantartásáról, hogy részletesen közölnék az egyes alkatrészek szlovák elnevezésének magyar megfelelőjét is. Hogy tudnánk végre, mi micsoda magyarul. Ezzel kapcsolatban még ahnyit. hogy a nyelvőr rovatban közölt cikkeket a tanítók is hasznosíthatják. Gondolom, mások is szívesen olvassák a világsajtóból átvett írásokat, érdekességeket. Tudom, igyekezetük nem csupán az, hogy megvegyék az emberek az újságot, hanem az is, hogy elolvassák. És sokan vagyunk, akik nem tudunk meglenni nélküle. BODNÁR GYULA 1978. XII. 17. e ÚJ szú MM
