Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-12-03 / 49. szám

A Szűzföldek hőskölteményét már hasonlítottam a fronthoz, ahhoz a nagy harchoz, amelyben a párt és a nép győzelmet vívott ki. Mi, frontharcosok, a háborút nem felejtjük el, de ez egy találó hasonlat. Természetesen a Szűzföldeken nem lőttek, nem bombáztak, nem volt tüzérségi tűz, de minden egyéb igazi csatára emlékeztetett.

Hogy megkezdhessük, elsősorban

— szintén katonai kifejezéssel élve — át kellett csoportosítani az erőket, mozgósítani a hátországot, és ez nem volt könnyű. Röviddel a plenáris ülés után megtartották Kazahsztán Kommunista Pártja VII. kongresszusát, amely elemezte a helyzetet. A központi bizottság irodájának és titkárságának az előbbi megbízatási időszakban kifejtett tevékenységét ki nem elégítőnek minősítette.

Rögvest megmagyarázom, hogy miért. Ebben az országrészben, amelynek rendkívül sokat ígérőek a természeti feltételei, sok száz kolhoza, szovhoza, gép- és traktorállomása van, földjein több tízezer traktor és kombájn dolgozott, és a szántóterület mellett több millió hektáron rétek és legelők vannak, a háború előtti szinthez képest nem növekedett, sőt helyenként csökkent a gabona, a gyapot és a gyapjú termelése. A tejhozam alacsonyabb volt mint 1940-ben, a gabonaneműekből hektáronként öt-hat mázsát takarítottak be, a gyapot hektárhozama 10, a burgonyáé pedig legfeljebb 60 mázsa volt.

Abban az időben még a háború által teljesen feldúlt területek is, amilyen a Kubán, Ukrajna, vagy a Don-Vi- dék volt, megújították gazdaságukat, növelni kezdték a hozamokat és az állattenyésztési termelésben a jövedelmezőséget. Ezzel szemben itt, a rossz takarmányozás következtében, elpusztult másfél millió szarvasmarha, noha az 1953-as év ebben a köztársaságban rendkívül kedvező volt. A szarvasmarhákat kegyetlen fagyban szabad ég alatt tartották, nem voltak itt kezdetleges istállók sem és az emberek úgy mondták: „Nálunk ez mindig így volt.“ Tegyük hozzá, hogy a kolhozelnökök közül több mint ezer csak alapfokú képesítésű és 300 egyszerűen félművelt volt.

A kazahsztáni mezőgazdaság problematikus helyzetének természetesen voltak objektív okai is. Megnyilvánult benne ennek a fontos ágazatnak elhanyagoltsága országos méretekben, amire a párt egyenesen és nyíltan rámutatott 1953-ban, az SZKP KB szeptemberi plenáris ülésén. A kazahsztáni helyzet azonban ezen az általános háttéren is nyomasztóan hatott. Bonyodalmat okozott az is, hogy egyes helyi vezetők a nehézségekbe beletörődtek, s a „majd csak lesz valahogy“ elvhez igazodtak.

— Nem tudtunk megbirkózni égy ilyen nagy köztársaság irányításával

— mondotta a kongresszuson I. I. Afonov, a központi bizottság titkára, aki közvetlenül irányította a mezőgazdaságot. — A fejleményeket egyáltalában nem szabályozzuk, hanem rossz tűzoltókként téblábolunk. A szüntelenül, egyszer itt, máskor amott keletkező „tüzet“ oltjuk. Irányításunk alapvető formája már nem is a papír, hanem a meghatalmazottak.

Ilyen beismerés után már senki sem csodálkozott azon, hogy a területi pártbizottságok nem tanúsítottak semmiféle kezdeményezést. Ha valaki megkísérelte, hogy javítson a helyzeten, ez eléggé „eredetien“ hatott. Az aktyubinszki terület például azt kezdeményezte, hogy a szarvasmarha-állomány számára másfél éves takarmánykészletet hozzanak létre. Edt a nagyon is dicséretes kezdeményezést elfogadták és a kötelezettségvállalást az újságok közölték. Persze ismeretes, hogy minden kezdeményezésnek elsősorban a belső erőkre, a kihasználatlan tartalékokra kell támaszkodnia. Főleg ez teszi értékessé. Az ak- tyubinszkiak azonban más eljárást választottak. Tüstént a hivalkodó kötelezettségvállalás után levelet intéztek

a Kazah SZSZK Minisztertanácsához: Szóval így és így, hogy a kötelezettségvállalást teljesíthessük, terven felül azonnal adjatok nekünk 300 traktort, 6000 tonna petróleumot, ennyi és ennyi autolt, szolidolt, pótalkatrészt. Egyszóval, ha nem akartok velünk együtt szégyenben maradni, akkor segítsetek bennünket hősökké válni.

Akár a pártban, a szovjetekben, a hadseregben, akár a gazdaságban kifejtett irányító munkában nyert tapasztalataink már régen meggyőztek róla, hogy a külső támogatással való visszaélés, a helyzet mások számlájára történő javításának törekvése lakmuszpapírként jelzi, hogy ez vagy az az elvtárs mire képes. Tekintettel arra, hogy biztosítanunk kellett a szűzföldek termővé tételét, a megígért össznépi támogatás mellett a külső segítséggel való visszaélés veszélyes méreteket ölthetett. Ezért szükségesnek tartottam, hogy ezt a jelenséget külön szemügyre vegyem.

Sokszor szóltam már a káderek iránti érzékeny magatartásról. Természetesen az olyan emberekre gondolok, akik gyakorlatilag bebizonyították, hogy tudnak dolgozni. Nem arról van szó, hogy rögvest mindent elnézzünk: megalkuvás nélkül le kell váltani az alkalmatlan és becstelen dolgozókat. Itt meggyőződhettem róla, hogy a köztársaságban különböző szinteken gyakran — úgymond — ismeretség alapján helyezték a dolgozókat vezető tisztségekbe. Ennek haladéktalanul véget kellett vetni. P.

K. Ponomarenko és én szigorú álláspontra helyezkedtünk. Ezt nyíltan és egyenesen megmondottuk, nehogy valaki sértve érezze magát. Már 1954 márciusában az alma ata-i választókhoz intézett egyik beszédemben ezt mondottam:

— Tekintettel a kazahsztáni pártszervezet előtt álló óriási feladatokra, rendkívül megnőtt a káderek helyes kiválasztásának és széthelyezésének jelentősége. Kazahsztán Kommunista Pártjának VI, kongresszusa súlyos fogyatékosságokat és hibákat tárt fel a kádermunkában, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyes vezető dolgozók megfeledkeztek felelősségükről és a dolgozókat nem munkaképességeik, hanem a személyes rokonszenv alapján választották ki. Ebbe nem törődhetünk bele. A köztársaságban az irányító tevékenységre felkészült, a párt által kitűzött feladatok teljesítésére képes számos kifejezetten fejlett és tapasztalt ember van.

fgy tehát erélyes parancsnokokat választottunk ki, mozgósítottuk a hátországot és türelmetlenül vártuk a párt döntését a szűzföldek termővé tétele megkezdéséről. S 1954 február végén megkezdődött az SZKP KB történelmi jelentőségű februári-márciusi

ülése, amely jóváhagyta „Az ország gabonatermelésének további növelése és a szűzfőldek, valamint a parlagon heverő föld termővé tétele“ című határozatot.

A kazah sztyeppében megkezdődött a nagy harc. Észak-Kazahsztán nyugat-keleti határának hossza 1300, az észak-délinek pedig 900 kilométer. Az itt fekvő, jelenleg hat (korábban öt) területnek — a kusztanajinak, ce- logradinak (a volt akmolinszkinek) az észak-kazahnak, a kokcsetavinak, a turgajinak és a pavlodarinak — összterülete meghaladja a 600 ezer négyzetkilométert. Ez jóval több egy olyan állam területénél, amilyen Franciaország. Ezen az óriási területen fel kellett törni 250 ezer négyzetkilométer sztyeppét, ami több egész Anglia területénél.

Nemcsak mi műveltünk meg szűz- földeket, hanem az altaji és a krasz- nojarszki kerület, a novoszibirszki és az omszki terület, a Volga mente, az Ural és a Távol-Kelet. Valószínűleg sokan tudják, hogy nálunk jelenleg a megművelt szűzföld és ugar összterülete 42 millió hektár. Kazahsztánban 25 millió hektárt műveltek meg. S ebből a kazah sztyeppékben az 1954—1955-ös években 18 millió hektárt.

Elképesztő adatok ezek, de a szűzföld nem jelent csak szántást. Lakásokat, iskolákat, kórházakat, óvodákat, bölcsődéket, klubokat, új utakat, hidakat, repülőtereket, az állattenyésztési termelés létesítményeit, magtárakat, raktárakat, üzemekét is — szóval mindazt, ami feltétlenül szükséges a lakosság normális életéhez és a korszerű mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez.

Nem ecsetelhetek mindent tüzetesen, eseményről eseményre. Sokat írtak már a szűzföldekről, megművelésük nehézségeiről, az ugart feltörő emberek hősiességéről és sorsáról. Csak tevékenységünk fő irányaira, az általunk annak érdekében alkalmazott stratégiára és taktikára szeretnék emlékeztetni, hogy a szűzföldek kezdettől fogva olyanok legyenek, amilyenek manapság. Az új és a bővülő régi gazdaságok megszervezése; az új szovhozok helyének megválasztása; emberek százezreinek toborzása és elhelyezése a korábban teljesen lakatlan sztyeppében; több tíz, később több száz szövhoztelepülés méreteiben nagy, egyidejű építése; sok ezer szakember kiválasztása; az emberek heterogén tömegéből baráti és szilárd közösségek kialakítása; magának a szűzföldnek megművelése és az első tavaszi vetés ... Mindezt nem lehetett fokozatosan megtenni, hanem egyszerre, egyidejűleg.

Hogy az olvasó tisztában legyen például a helyi irányító káderek széthelyezésével kapcsolatos munka méreteivel, amit nagyon rövid idő alatt kellett elvégezni, megemlítem, hogy csak 1954-ben megtárgyaltunk és jóváhagytunk a szűzföldeken végzett munkára kiszemelt, több mint 500 új járási és alapszervezeti párttitkárra, néhány ezer kolhozelnökre, zootech- nikusra, mérnökre és gépesítőre vonatkozó javaslatot. Sok volt köztük a kiváló helyi dolgozó, de még több az áttelepült. Nagy segítséget nyújtott nekünk az SZKP KB, a szövetségi minisztériumok, több köztársaság és terület, amelyek a szűzföldekkel bőkezűen megosztották kádereiket.

A Szovjetunió Szovhozminisztériuma a szakemberek kiválasztására külön törzskart hozott létre. Helyiségei vasútállomásra emlékeztettek, annyira zsúfoltak voltak. Eljártam ide és heteken át, kora reggeltől éjfélig tárgyaltam az emberekkel. Sohasem sajnáltam az időmet, csakhogy tüzetesen és mélyrehatóan elbeszélgethessek mindenkivel, aki a szűzföldekre kívánt menni. Fontos volt az, hogy az ember megértse ennek a szándéknak teljes bonyolultságát és mélységét, a tervbe vett mű fellelkesítse és minden erejét ennek szentelje. Az ismerkedésnél az érdekelt, vajon az illető a saját kívánságára indul-e oda, milyen tapasztalatai vannak, egészséges-e, vajon elmenetelével szemben a családjának nincsenek-e ellenvetései. Nem volt kevesebb a nekem feltett kérdés sem: Mikor indulunk, a szov- hoznak mennyi a földje és milyen, honnan jönnek oda emberek, mennyi technikai eszközt kapnak és kezdetnek mit vigyenek magukkal?

A jövő igazgatói éppen itt a minisztérium folyosóin, a beszélgetések közti szünetekben választották ki a szakembereket. Eképpen jöttek létre az ismert ötösök: igazgató, főagronómus, főmérnök, építőmérnök, főkönyvelő. Később a vezető dolgozókból nem csak ötösöket, hanem hatosokat is alakítottunk — a csoportot kiegészítette a gazdasági igazgatóhelyettes, mivel a tapasztalatok igazolták, hogy nélküle a szűzföldeken nehezen volt megoldható az életfeltételeknek, az elszállásolásnak, az étkeztetésnek és a kulturális gondoskodásnak igen fontos problémája.

A központi bizottságon dolgozószobám falán függött Kazahsztán nagy térképe. Egykor a fronton a térképeken feltüntettem a hadsereg egységeinek szétlielyezését, hadműveleti térségeiket és a támadások irányát. Ehhez hasonlóan, most a köztársaság térképén, feltüntettem a gazdaságok és a támaszpontok százai elhelyezkedését. Körök jelezték rajta a támadás fő bázisait — a városokat és a településeket, amelyek a beláthatatlan sztyeppében szétszórtan feküdtek, s a legközelebb estek a megművelésre kiválasztott területekhez. Zöld-piros zászlócskák jelezték a régi kolhozokat és szovhozokat, amelyek a szűzföldekből szintén jelentősen növelték vetésterületüket. Piros zászlócskákkal jelöltem meg az új szovhozokat, amelyeket még csak fel kellett építeni. A térképen 1954-ben 90 piros zászlócska volt, majd 1956 elején 337!

A memoárokban rendszerint arról írnak, hogy a szovhozok igazgatói a fő szakemberekkel együtt zsebükben csak a kinevezésükkel, a bankszámla számával és pecséttel érkeztek a szűz- földekre. Ezután karót vertek a földbe, rajta a szovhoz nevével és hozzáfogtak a cselekvéshez... Ez valóban így volt. Sok régi, a romantikának adózó ismerősöm azonban megfeledkezik egy alapvető mozzanatról: a karókat nem verték le tetszés szerint bárhová, hanem a '■szigorúan kijelölt helyen. A szovhozigazgatóknak a zsebükben lapuló kinevezésük és a pecsét mellett volt irattáskájuk is, benne tereptérképek és az új gazdaságok szervezésére vonatkozó utasítások. A szűzföldeken bőven akadt romantika éppúgy, mint nehézség. A helyzetet azonban nem szabad leegyszerűsítve ecsetelni. Valahogy úgy, hogy jöttek, elszéledtek a sztyeppében és gyerünk mindenütt szántani, szerencsére kör- be-körben sok itt a föld.

Az építőiparban ismerik a nulla- szintű ciklus fogalmát. Ez az adott területen az épület telepítésével, alapjai és a közművesítő hálózat lefektetésével kapcsolatos munka. Nehéz és szinte alig van látszatja, de feltétlenül el kell végezni, mielőtt hozzáfognak magához az épülethez. A mezőgazdaságban nullaszintű ciklusnak tekinthetjük a szervezésével összefüggő munkát, mivel a mezőgazdaság szervezése általános terv, amely meghatározza a gazdaság méreteit és jellegét, földjeinek, rétéinek és legelőinek elhelyezkedését és terjedelmét, a települések építése helyét, a vízellátás forrásait és sok minden mást, ami nagyon fontos az élet és a termelés szempontjából.

j Folytatjuk)

A kétszázezer lakosú Celinugrád utcarészlete (Ján BlaZej felvétele]

Leonyid lljics Brezsnyev:

SZttZFOLD'