Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-16 / 29. szám
I / írta: Ivan Braz „Ahhoz, hogy az enyhülés ne csak átmeneti és igen ingatag kapcsolat legyen, kell, hogy az eddiginél tartalmasabb legyen és az nyilvánvalóan a szovjet pozíciók fokozatos, de lényeges megváltoztatását Jelenti odahaza és a külföldön is.“ E szavakat mondotta és gondosan beírta „A hidegháborútól a hideg béke felé“ című könyvébe az a férfi, aki minden reggel fél kilenckor elsőként beszél az Egyesült Államok elnökével. Ez igen befolyásos ember, akinek hivatali helyisége a Fehér Ház nyugati szárnyában csupán néhány lépésnyire van James Carter dolgozószobájától. Asztalára gyakorlatilag minden odakerül, ami összefügg az amerikai külpolitikával. A fent említett idézet már évek sora óta filozófiájának és gyakorlati munkájának a krédója. Nemcsak a nagy kaliberű, hanem rendkívül körmönfont és találékony antiszovjetiz- mus és antikommunizmus filozófiája és gyakorlata. A szóban forgó férfi: Zbigniew Brzezinski. Hivatása: professzor. Jelenlegi foglalkozása: az Egyesült Államok elnökének nemzet- biztonsági tanácsadója. Ki ez a Zbigniew Brzezinski? Milyen a múltja? Mit csinál Jelenleg? És mit szeretne megvalósítani távlatilag? Brzezinski egy lengyel diplomatacsaládban született 1928-ban Varsóban. A második világháború alatt apja a montreali lengyel konzulátus dolgozója volt. Lengyelországnak a német fasiszta megszállás alóli fel- szabadulása után az idősebbik Brzezinski elhatározta, hogy családjával Kanadában marad. Fia, Zbigniew Montrealban elvégezte az egyetemet, majd pedig az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemet, ahol 1953-ban szovjetolőgiai disszertációs munkája alapján elnyerte a doktori címet. A Harvard Egyetemen működött egészen 1960-ig. Először mint tanársegéd, azután pedig mint docens és az ún. Orosz Kutatási Központ és a Nemzetközi Kapcsolatok Centruma tudományos dolgozójaként. Ebben az időben nyerte el az amerikai állampolgárságot, és erre az időre esik házassága is Edvard BeneS volt csehszlovák elnök unokahúgával. Az ötvenes évek közepétől 1978. II. 16. Brzezinskit „a kommunizmus kiváló szakértőjének“ tartják. Ezzel a hírnévvel érkezett 1960-ban a New York-i Columbia Egyetemre, ahol két évvel később tanárrá nevezték ki. Itt működött egészen Carter hatalomra Jutásáig, mint a Kommunizmus Kérdései Intézetének igazgatója. Ezt az intézetet nemrégen keresztelték át a Nemzetközi Változások Kutatásának Intézetére. Ez az elnöki tanácsadó kétségtelenül tapasztalt és termékeny szerző. Mindenekelőtt a- nemzetközi politikai problémákról, különösképpen az Egyesült Államok és a szocialista országok kapcsolatairól, elsősorban az amerikai—szovjet kapcsolatokról szóló műveiről ismert. Az „evolucionista iskola“ ismert koncepciójának híve, amely „az egységes ipari társadalom“ posztulátumából és más „konvergen- ciós“ elméletekből indul ki, melyeknek lényege bebizonyítani a kapitalizmus és a szocializmus egybeolvadásának az „elkerülhetetlenségét“. Brzezinski tudományos-pedagógiai tevékenysége mellett már hosszabb ideje gyakorlati politikával is foglalkozik. John Kennedy politikai tanácsadója volt, még mielőtt ez a szenátor elnök lett, továbbá Lyndon Johnson elnök szolgálatában is állt. Ebben az időben a Vietnam elleni amerikai katonai agresszió meggyőződése« ügyvédeként lépett fel. Zbigniew Brzezinski szolgálatait a demokrata párt más politikusai Is igénybe vették a választási kampányok során: Hubert Humphrey (1968), Edmund Muskie (1971—1972) és George McGovern (1972) szenátorok. Egyes burzsoá politikusok és a nyugati tömegtájékoztató eszközök egy' része is Brzezinskit gyakran és szívesen emlegetik annak az állítólag valóban „helyes“ külpolitikának valamiféle „építészeként“, amely egyesíti magában a „realizmus“ és az „erkölcs“ elemeit. Szu- perlatlvuszokban beszélnek róla és elméleti koncepcióit majdhogynem az egész kapitalizmus megmentője- ként tüntetik fel. Ez azonban hiábavaló, felesleges és a szó szoros értelmében sziszifuszi munka. Brzezinski gyakorlati politikája ajánlásainak aljassága és körmönfontsága ellenére csődöt mondott, sikertelen. Brzezinski tíz évvel ezelőtt azzal dicsekedett, hogy a vietnami háború az amerikai és a saigoni erők győzelmével véglegesen befejeződik. Akkor szó szerint a következőket mon- ta: „Az ellenségnek világosan meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk kitartani, hogy hajlandók vagyunk még harminc éven át harcolni, hogy jelenleg gazdagok és hatalmasabbak vagyunk ...“ Brzezinski az illetékes amerikai tényezőknek azt állította, hogy az amerikai katonai erők Indokinából való kivonásának a következményei ........költségesebbek, mint a folytatásra fordított kiadások“. És ezért állítólag a háborút folytatni kell! Röviddel e kijelentés után az Egyesült Államok kénytelen volt szégyenszemre távozni Indokína egész területéről. A vörös zászló Ho Si Minh városa felett minden bizonnyal a legjobban bizonyította e tanácsadó javaslatainak „pontatlanságát“. Egy évtizeddel ezelőtt Brzezinski további csődöt könyvelhetett el. Ezúttal minálunk, Csehszlovákiában. Azok közé tartozott ugyanis, akik arra spekuláltak, hogy Csehszlovákia rendszere „csendes úton“ megváltozik ennek az útnak minden árnyalatával együtt, amint ez az 1968-1969- es évekből ismeretes. Az ilyen törekvések eredménye ugyancsak jól ismert. Nem sikerült Csehszlovákiát a kapitalizmus oldalára állítani, és Zbigniew Brzezinski azóta még mindig haragszik ránk. A hetvenes évek sem hozták meg Brzezinskinek a várt sikert. 1970-ben könyvet adott ki Két korszak között címmel. Ez tette fel a koronát addigi szovjetológiai munkáira. Útmutatásnak is tartják az amerikai uralkodó körök számára, hogyan tarthatják meg világuralmukat a következő időszakban. Ez állítólag olyan időszak, amelyet a fejlettek közül a legfejlettebbek érnek el — vagyis olyan világot jelent, amelyben az elektronikus számítógép uralkodik az „új termelőerő“ és az „új termelési viszonyok“ jeleként. És ennek az igen fejlett technológiának és elektronikának a szimbiózisában állítólag mindenféle ideológiától mentes társadalmi formáció jön létre. Az Egyesült Államok már állítólag elérte ezt a korszakot, és csupán a többi tőkésországtól függ, mikor jutnak el a technotronizmus- nak ebbe a korába. Brzezinski emellett ebből a korszakból nem zárja ki a szocialista országokat sem, de ezeknek szerinte először „mentesülniük kell az ideológia prioritásától“. A nyugati világnak, amely már „közeledik“ a technotronikus korszakba való belépéshez, állítólag a szocialista világra nem egészként kell hatnia, hanem külön-külön az egyes országokra a nemzeti sajátosságok megfelelő kihasználásával. A nyugati világ minden lépésének azonban „bizonyos rendszer“ szerint kell történnie. Brzezinski szerint e hatás legjobb keretét az „at- lantizmus“ nyújtja, tehát az amerikai imperializmus érdekeinek az Észak-atlanti Szövetség általi megvalósítása. Brzezinskinek ezek az elméleti posztulátumai, miután az amerikai elnök tanácsadói funkciójába lépett, a hivatalos külpolitika tényezőjévé válnak, amely a szocialista országok differenciált megközelítésének jelképe alatt ismert. Brzezinski ezzel összefüggésben „óva inti“ Nyugat-Európát a „demokratikus és szabad világ“ tekintélyének csökkenésétől. Az Amerika és Európa című cikkében, amelyet a Foreign Affairs című befolyásos folyóirat 1970 októberében közölt, Brzezinski azt állítja, hogy Európa tekintélyének hanyatlását, amely a bécsi kongresszussal kezdődött 1815- ben, s amelyet meggyorsított a ver- sailles-i rendszer csődje (1919—1939) és betetőzött „a Potsdamban született Európa“, csak akkor lehet megállítani, ha Nyugat-Európa még szorosabban felzárkózik Amerikához, hogy ebben „az atlanti keretben“ jobban szembeszállhasson a „kommunista veszéllyel“. Európát állítólag nagy veszély fenyegeti „Európa úgynevezett finnesltésének“ képében, ami Brzezinski szerint annyit jelentene, hogy a szocialista országok állítólag csak azért akariák a békés egymás mellett élést, hogy, az európai kon- tinest „egy nagy Finnországgá“ változtassák — más szavakkal: először kialakítani egy katonapolitikai kötelezettségektől (különösen a NATO- paktumtól) mentesített rendszert és azután szabaddá tenni a „kommunista ideológiai és politikai betörés“ előtt. A békés egymás mellett élés lenini politikája elméletének és gyakorlatának ez a szándékosan hazug interpretálása azután a kívánatos célokba torkollik: a hamis eszmék szüntelen beszugge- rálásával meggyőzni a lakosság legszélesebb tömegeit, hogy a harmadik világháború keletkezése veszélyének fő forrása és egyben az egyes kontinensek békés elrendezésének fő akadálya állítólag az ideológia létezése. A Szovjetuniónak ezt a rágalmazását, amely kifejezte a vad dühöt afelett, hogy éppen a szovjet—finn kapcsolatok mutatják a különböző társadalmi rendszerű államok jószomszédi kapcsolatai és békés egymás mellett élése példáját, újból és újból újjáélesztik az amerikai külpolitikai propagandában Nyugat-Európa „elfin- nesítésének veszélye“ jelszó alatt. Milyen megoldást javasolt tehát Brzezinski? Módszerként a nyugateurópai államokkal való legszorosabb együttműködést duális alapon. A Foreign Affairs folyóiratban arra figyelmeztetik Nyugat-Európát: „Az egyiknek szüksége van a másikra. Európa nélkül Amerika önmagába fordulna csalódottan illúzióiban és háború utáni. aktivitásában... Az Amerikához fűződő szoros’ kötelékek nélkül Nyugat-Európa politikai függetlensége több volna, mint bizonytalan, különösképpen a növekvő szovjet katonai erővel összefüggésben ...“ Semmilyen illúzió vagy aktivitás, hanem az osztályaritmetika hideg ész- szel kikalkulált eredményei kényszerítik az amerikai imperializmust arra, hogy Európát a „szovjet veszély- lyel“ rémítgesse. Brzezinski új civilizációról, technotronikus korszakról, arról beszél, hogy feltétlenül meg kell védelmezni közös amerikai—nyugat-európai erőfeszítéssel ezeket a civilizációs értékeket, és ezt az egész szerkezetet az „atlantizmus“ tetője alá kell helyezni. Ugyanakkor bírálja a nyugat-európai országokat, amelyek a szocialista országokkal való érintkezéseikben nagy súlyt helyeznek a Szovjetunióval való tárgyalásokra. Nem tetszik nekik az NDK és az NSZK közötti kapcsolat sem, s egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy az Odera-Neisse határt megerősíti a Szovjetunióval megkötött szerződés. Brzezinski akkor is a „Kelet-Nyugat közötti kapcsolatok“ rendezéséről beszélt, amelynek magában kellett volna foglalnia a két német állam „evolúciós egyesítését is“ és így elérni „Potsdam helyrehozását“. Az idő igen gyorsan próbára tette ezeket a revansista követelésekkel határos, valóban irreális nézeteket, öt év múltán Helsinkiben ellenkezőleg éppen az nyert megerősítést, amit az 1945. évi potsdami értekezlet óta elértünk. A helsinki értekezlet Záróokmánya pedig újabb vereséget mért Zbigniew Brzezinski koncepciójára. Másrészt Brzezinski szívósan pártolja a további ellenforradalmi kísérleteket a szocialista országokban. Már 1970-ben kifejtette azt a nézetét, mely szerint állítólag nem szabad valamilyen ellenkező végletbe esni — a Csehszlovákiai 1968. évi kudarc hatására — és megszüntetni a szocialista országok rezsimjei megváltoztatására irányuló törekvéseket. Brzezinski új módszereket javasol, új álcázó hálózatokat és vonzó cégtáblákat, amelyek alatt a munkásosztályt megfosztanák befolyásától és hatalmától ott, ahol uralkodik. Brzezinski e témáról a Foreign Affairs című folyóiratban teljes nyíltsággal Ír: „Nem mondjuk azt, hogy a keleti országokban nem kellene már időbeli előnnyel támogatni a demokrácia fejlődését, a nagyobb függetlenséget és a szorosabb együttműködést a Nyugattal, csupán azért, mert egyesek attól félnek, hogy ezáltal meggyorsul egy új Csehszlovákia.“ Természetesen mióta Brzezinski a Fehér Házba lépett, tisztségénél fogva már nem engedheti meg oly köny- nyen magának, hogy hangosan — és olyan gondtalanul s a reá jellemző akadémiai felelőtlenséggel — meg kell változtatni „a Szovjetunió pozícióit odahaza és a külföldön“, vagy pedig „meg kell gyorsítani egy új Csehszlovákiát“. Ennek ellenére az ő lelki „államférfiül tevékenysége“ ugyanazokra a célokra irányul, mint meggyőződése és elméleti javaslatai. Időközben azonban Brzezinski egy évig tanulmányi látogatáson volt Tokióban. ahonnan „a trilateralizmus“ eszméjével tért vissza. Amikor ugyanis az amerikai kormányzat reálisan mérlegelő körei a hetvenes évek elején megértették, hogy a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat a feszültség enyhülése alapján kell kiépíteni, Brzezinski hirtelenében azzal a „felismeréssel“ lépett a nyilvánosság elé, miszerint „a civilizált világot“ állítólag már csak az USA—Nyugat-Európa—Japán háromszög mentheti meg. Tehát valamivel erősebb dolog, mint az „atlantizmusban“ való bizakodás. Vajon ezt a koncepciót maga ötlöt(Folytatás a 4. oldalon) 3 AZ aütt SZÁMÚ TANÁCSADÓ
