Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-11-19 / 47. szám

1978. I. 19. % w-% enczés Sándor korán kelő em- M\ bér. Ha otthon van, minden nap hajnalban kerékpárra ül, kikarikázik az etetőkhöz, aztán a határba vezet az útja s benéz a műhelyekbe is. Mi­re az irodába ér, sok emberrel beszél. Első kézből tudja, hogy haladnak a munkával, hol akadnak problémák, mit kell tenni. — Szeretem a hajnalt. A friss le­vegő, a növények Illata, a fák sutto­gása utolérhetetlen felüdülés szellem­nek, szívnek egyaránt. Azt hiszem, itt merítek újabb erőt munkámhoz. Pa- tonyban nőttem föl, jől ismerek min­denkit. Mindig nagyon sokat adok az emberek szavára, tanácsaira. Máskép­pen nem tudnék dolgozni. Sokasodnak a cigarettavégek. Fel­veszi a telefont, kér még néhány do­boz Spartát. Hosszú beszélgetés lesz, jeleli az aggodalmaskodó női hang­nak. Dokumentumokat nézegetek, me­lyek három évtizeddel ezelőtti moz­galmas napokat idéznek: A Felsőpato- nyi /Horná Potön) Egységes Földmű­vesszövetkezet — az országban az el­sők között— hivatalosan 1949. május 4-én alakult. A benkepatonyi gépszö­vetkezet és a baromfitenyésztő szö­vetkezet egyesülésével jött létre. A közös vagyon: egy traktor, két vető­gép, 10 liter benzin és 59 ezer koro­na. S ami a legfontosabb: több tucat tenniákaró, szorgos parasztkéz. Felső- patonyban csupán néhány módosabb nagygazda élt, akinek földjét már a felszabadulás után elkobozták. A kö­zépparasztok létszáma sem volt nagy. A faluban többnyire kisparasztok, zsellérek és cselédek éltek, verejté­kezve kicsikart kenyéren. Ez is a ma­gyarázata, hogy a közös gazdálkodás, az új életet hirdető eszmék itt termé­keny talajra leltek. — A felszabadulás után egy morva gazdánál dolgoztam, aztán Pozsony­ban építőmunkásként, anyagmozgató­ként. Tehervagonokban utaztam, mert akkor csak ilyenek jártak ezen a vi­déken. Hajnalban a városba, késő éj­jel meg haza. Aztán a dióspatonyl malomba kerültem, majd nem sokkal megalakulása után hazajöttem a szö­vetkezetbe. Nem voltak könnyű esz­tendők, gondokat, nyugtalan éjszaká­kat hoztak. De bírtuk, fűtött a tudat, hogy valami újnak, egészen másnak törünk utat. — Először a nincstelenek, aztán az egyfogatosok léptek be. De a szövet­kezetnek lóra, gépre volt szüksége. Agitáltuk a középparasztokat. Ha nem is könnyen, de azért hajlottak is a jó szóra, - de sokan először mindent pénzzé tettek: lovat, gépet, munkaesz­közt. Épp azt, amire nagy szükségünk lett volna. Csak a földjüket hozták a közösbe. Nem is tudom, mikor alud­tunk abban az időben. Volt például egy makacs férfi, aki az istennek sem akart belépni. Világéletében szolga volt, nem bért kért a gazdájától, ha­nem földet. így kuporgatott össze né­hány holdat. Ökörrel szántott, éjt nappallá téve gürcölt. Heteken, éjsza­kákon át próbáltuk meggyőzni, hogy közös erővel könnyebb, jobb lesz, de csak a fejét ingatta: amiért megdol­gozott, ami az övé, azt oda nem adja. Furcsa ember volt, mindent egyedül csinált, senkivel sem közösködött egész életében. Hani földön bő termés ... nem azt mondtam, hogy megpró­bálom, hanem azt, hogy m e g t e szem Ötvenegyben búzából 22 mázsa, rozsból 16 mázsa, kukoricából 14 má­zsa termett hektáronként. Ugorjunk át negyed évszázadot, s nézzük a ta­valyi adatokat. Gabonából 70 mázsa, kukoricából 82 mázsa volt az átlag. Beszédes adatok ... — Az induláskor sokat, nagyon so­kat kellett tanulnunk. Megesett, hogy saját kárunkon is. Mert, ugye, más egy-két hektáron, s megint más több száz hektárnyi területen gazdálkodni. Ehhez már jó szervezés, jó szakem­ber, sok szakember kell. Kezdetben bizony volt úgy, hogy nem teljesítet­tük a beadási kötelezettségeket, nem volt pénz. Ugyan senki sem éhezett, mert a család élelme megtermett a háztájiban, de azért akadtak zsörtö­lődök, talán kárörvendők is. Ilyenkor kijöttek a járási pártbizottságról, megvizsgálták, miért nem teljesítettük a tervet, s hogy, hogy nem, legtöbb­ször élelmiszerjegyeket is kaptunk. Valahogy azért talpra álltunk. Jöttek az első traktorok, vagy ahogy akkor hívták őket a Duris-tankok, az arató- gépek. Sokat köszönhettünk Dunai Já­nos veterán pártharcosnak, aki okos szóval, serény munkával egyengette a fejlődés útját. Jó szívvel .emlékezem a bratislavai DOZAB vállalat munkásai­ra, Jámbor Jánosra, Szabó Lajosra és társaikra, akik sokat segítettek az aratási munkák során, de aranyat ért bátorító, a szocialista élet érdekében agitáló szavuk is. Nem feledkezhe­tünk meg az első elnökökről, Stefan Magdolenról, Rudolf Chrenkóról és Polák Lajosról sem. Már vezetőségi tag voltam, amikor Lajos bácsi egy­szer azt mondta: Fiam, ha látod, hogy valamelyik tag rosszul viszi a zsákot, vedd ki a kezéből, te mutasd meg, hogy kell vinni! — Ki tudja, országszerte hány ilyen Dunai János és Polák Lajos vég­. zett megfeszített munkát. Nem szabad róluk megfeledkezni. Arról sem, hogy Dunai János már nem él, nádtetős házban halt meg, pedig funkciós volt, talán össze is ügyeskedhetett volna egy villát, autót meg ilyesmit. De ő — kommunista volt. Polák Lajos pe­dig orvosi tanácsra választott köny- nyebb munkát az elnöki tisztségnél, majd nyugdíjba ment. 1959-ben Renczés Sándort választot­ták elnökké. Akkor bizony még nem éppen á legjobban mentek a dolgok a szövetkezetben. Elégedetlenség, ta­nácstalanság, bizónytálanság vett erőt az embereken. Renczés Sándor tíz esztendő alatt a növénytermesz­tésben, az állattenyésztésben is dol­gozott, raktároskodott is, s vezetőségi tag volt. Bíztak benne. — Tudtam, nagyon kemény fába vágom a fejszém, de nem sokáig ha­boztam. Amikor megkérdezték, feláll­tam, s nem azt mondtam, hogy meg­próbálom, hanem azt, hogy megte­szem. Ismertem minden embert, tudtam, kiben mi lakozik. S ami a legnagyobb erőt adta: a patonyiak, úgy mint minden igaz csallóközi pa­rasztember, valamennyi erényüket, szorgalmukat, kitartásukat, szívóssá­gukat, földhöz való ragaszkodásukat áthozták a régi világból. De nemcsak áthozták, hanem a közös törekvések, tehát a szövetkezet szolgálatába állí­tották. S ez hatalmas erő ... Egy év múlva már országos viszony­latban is a legjobbak közé lépnek. A köztársasági elnök Muúkaérdemrend- del tünteti ki a felsőpatonyiakat. — A hatvanas években szűntek a földnek neveztek, ma már jól terem, mert gondos gazdák művelik, ápolják hozzáértő gondoskodással, A faluban hévizet találtak, már épülnek a kü­lönleges, háromesztendős élettarta­mú fóliaházak. Hévízzel fűtik majd, hogy több zöldség teremjen, télen is. Terebélyesedik a gyümölcsös és a szőlészet is. Ki tudja, hányadszor gyönyörködöm a művelődési otthon­ban, amelyet szintén a szorgos pa­rasztkezek építettek. Egyre több kor- , szerű családi ház teszi szebbé, korsze­rűbbé a falu arculatát. Van-e titka ennek a fejlődésnek, kérdezem. — Mindez a tagság, s aztán a szaktudás, munkaszervezés és munka- fegyelem eredménye. Nálunk nem­csak az agronómus, hanem a csoport- vezető, a mázsás, a traktoros is pon­tosan tudja, mennyi foszfor, kálium, nitrogén kell a földnek. Mindenki tud­ja, mit és miért csinál. A másik té­nyező az, hogy nálunk sok a fiatal, s.ők közismerten fogékonyabbak az új, a korszerűbb iránt. Séta közben sokan megszólítják. Eltörött egy csavar a kombájnon, de még ma meglesz, a focisták tegnap ismét győztek, vasárnap is folytatni kell a cukorrépa hordást, ha igaz, ma megjön a műtrágya, igen, lehet majd jelentkezni a szerdahelyi szaktaninté­zetbe, ahol jövőre a gyümölcstermesz­tésre szakosodó évfolyam nyílik. — Megváltozott a falusi ember élet­módja is. Nekünk ugyancsak ehhez kell alkamazkodnunk. Ma már senki sem veszi szívesen, ha előzetes beje­lentés nélkül vasárnap hajnalban be­PRF.7.1DÉNT CESKOSLOVP.NSKF.J REPIÜIFIKY UD ÉLŰJE JRD HORNÁ POTÖN, OK.RKS DUNAJSKÁ ST1U DA-7.A ZÁSI.UHY O ROZVOJ DRI'/STI VNIU VU KOVVROKY RÁD PRÁCE V FRAKK $o. AFRÍI.A f ’ M INISTKR PÓDOHOSPOIMks I VA a os a ■9 3 o $g « öl +* rH 03 :C 2 a 03 Q3 T3 — ^ oo g a 'CÖ £ x S g.2 * -S e 2*o !° 3 Ä. *■£ so 3.5 <8,2 Korszerű gépek, a szocialista mezőgazdaság szimbólumai (Gyökeres György felvételei) gondok, de a tennivaló nem. Szakem­berekre volt égetően szükségünk, s nekünk is tanulnunk kellett. Nagyme- gyeren jártam továbbképzőbe, aztán igyekeztem hasznosítani, amit ott ta­nultam. Ez nem ment egykönnyen. Sok jellemző esetet mondhatnék. A szarvasmarha-állományunk gyenge volt, teheneinket tuberkulózis, brucel­lózis és más betegség kínozta. Négy liter volt a napi átlagos tejhozam. Ak­kor 480 tehenet kiselejteztünk. Előző­leg azonban Benke és Csécsény hatá­rában építettünk egy korszerű istál­lót. A borjúkat ide telepítettük, mert azt tanultuk, hogy nem kapja meg a bajt, ha idejében elválasztjuk az any­jától és megfelelő helyen neveljük őket. Sokan fogták a fejüket, hitetlen­kedtek: néhány napos borjút elválasz­tani az anyjától, ki hallott még ilyet. Etetőket is alig találtunk. Ekkor győztem meg a feleségemet is, hogy menjen etetni, szükség van rá. A bor­júk megerősödtek, egészségesek let­tek. Vásároltunk szimmentáli fekete­tarka fajtát is. Ma a tejhozamunk or­szágos viszonylatban is kiváló. Azért is becsülök sok embert, mert szemem­be mondták rosszallásukat, kételyei­ket, de aztán odajöttek, hogy igaza­tok volt, Sándor. Traktorok, kombájnok húznak el az ablak alatt. Bent már vágni lehet a füstöt. Járjunk egyet, mondja az el­nök, s megnézzük a korszerű javító- műhelyeket, az új istállókat, ahol a dolgozók számára zuhanyozó, öltöző­terem is lesz. Az istállók között már zöldell a fű, megéledtek a facseme­ték. Az étteremben több mint kétszá­zan étkeznek naponta. Kinézünk a határba is. Már 1700 hektár az öntö­zött terület. A homokos, mészes, víz- áteresztő talaj, amit errefelé hani kopogunk az ablakán, hogy gyere va­gont rakni, vagy más munkát végezni. Zokszó nélkül eljön viszont, ha mond­juk csütörtökön szólunk neki. A falusi embernek is mozgalmas, változatos lett az élete. Lám, megint a munka- szervezésnél kötünk ki. Meghonoso­dott nálunk egy jó szokás. A vezető­ség vasárnap délelőttönként találko­zik. Nem kártyázunk, nem kuglizunk, hanem megbeszéljük, mi a teendő a következő héten. A Szövetségi Gyűlésben képviselő, a járási pártelnökség tagja, sok egyéb más tisztséget is betölt. Sokat utazik, újabb és újabb problémák, gondok, tennivalók todnyosulnak előtte. — Én a bizalmat nagyra becsülöm, e nélkül semmit sem tudnék tenni. Ha megbíztak valamivel, hát becsü­lettel igyekszem helyt állni. Fárasztó, de higgye el, szép munka ez. Minden­ért kárpótol az új óvodába járó gye­rekek csillogó szeme, a parasztember mosolya, a falubeliek és mások jó­kedve, tennivágyása. Legutóbb Prágá­ban a mezőgazdasági bizottságban azért szólaltam föl, hogy a vízi erőmű építését tökéletesen szervezzék meg, csak akkor vegyék el a termőföldet, amikor már valóban kezdődnek a munkálatok. Szótlanul lépdelünk az iroda felé. Egy fiatalember köszönt ki a Ladá­ból: — Jó napot, elnök elvtárs. Gé­pész, jó szakember, most fog házat építeni, kölcsönt kapott a szövetke­zettől, mondja az elnök. — Szervusz, Sándor, bólogat felénk az út menti fü­vet kaszáló idős ember, a szövetkezet nyugdíjasa. Renczés Sándor kezet nyújt: Látja, az a legnagyobb boldogság, amikor mások is boldogok ... SZILVASSY JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents