Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-12 / 46. szám
el a szemem előtt, me- búcsút venni nincs ír keményebben szólí- nenjek és ne felejtsem, ek. Az élet más ... , erről nyomban meg- Az öreg, ki reggel a klődött, most oly szem- :ett rám, hogy sorsára m előtt nagy tiszteletcsoportot, odamentem si voltam, azt érzi-e dederon ingem iránt, :apács, fúrógép és csá- én is éreztem, váloga- íinden nyakkendőssel erről volt szó. szólította és rémjelet — A tanár úr panaszszéktől poros lett az ltól pedig a könyöke ajd „haragjában“ elő- , s • az öreg fizetésére itt egyet vele. Azután ínlott: A porette bérit leszedheti — nyolc 1! — ha szerez létrát, zappanos vízzel sorra ilál hozzá szappant. A títóba viheti — ha a ésre jut“. Akkor talán, kellett fogódznom. Itam P. kultúros, e tör- bűvészete előtt, és iénz, paragrafus, alá-, ig kénköves szaga. Az tiig lovallta magát, és e az „iskolázottakkal“ mindenkori alázatán: : nekem, madárka! — mre olvasta, hogy még és máris fordítottam avamon; mi lesz még beíratás, maid másnap it estig. Gyűlt a pénz ven diák. A művelődé- ;int zsibongó élet köl- -, gitár-, harmonika-, kát adtam, s egy bá- kerestem. P-vel ősz- esténként, ha lekés- ikeret, vagy az késett ztunk. Nyár felé meg fményes munkáért di- Maga a módszertani isen, fekete hatszáztpon hiába vártak — :em ... ndolkodom, romantika ró uszályok mélyébe ni? Kopócs Tibor illusztrációja romboló oldalára, és kibírha- jyogással gyújtotta fel vak órombolónak mindenáron meg ibadulnia a cirkálóktól, hogy eljuttassa a tengernagynak, iút volt: felvenni az egyenlöt- És Sesztakov döntött. Hirte- ittal a torpedórombolót a leg- cirkálónak vezette, ég volt a fölénye. A cirkálók voltak ilyen gyorsaságra. Az i- és szélkorbácsokat szabály parancsot adott, gyújtsák fényszórót. A bizonytalan gjelent a német cirkáló lomeste. Orrát nehézkesen fúrta t>a, tajtékot túrt maga előtt, orpedórcmbolóra irányította, ló kilőtt egy torpedót, de Ebben a pillanatban a cirkáló ott le, és a fekete éjszaka ydörgéssel pattant szét a vigy óránál is tovább tartott. :orpedórombolón beomlottak c, a vízvonal fölött két lé- Orrában tűz ütött ki. tróz esett el, meg a gépész. letépte Sesztakov bal karjó felcsere szoros kötést tett újra meg újra átitatott a vér, úgyhogy a kapitány többször eszméletét vesztette. Hajnali négy órára a torpedóromboló kikerült a cirkálók tüzéből, és irányt változtatott a hajóraj főerői felé. Sesz- takovot a parancsnoki hídról levitték a kajütjébe. Szorosan a hullámokra tapadó komor szürkület úszott a hajó nyomában, melytől sehogy sem tudott megszabadulni, mintha csak vontatőkötélen húzná maga után. Visszafelé az egész út olyan volt, mint valami mély bódulat. A fedélzetet meg- pörkölődött vér- és füstszag árasztotta el. A lékekben víz csobogott. A 105-ös torpedóromboló csak estefelé érte el a hajóraj főerőit és lehorgonyzott. Ogy kúszott be a csatahajók és cirkálók közé, mint egy kimúlásra ítélt eb. Az üdvözlőjelekre a torpedóromboló nem is válaszolt. Némán követték a tekintetek. Sápadt arcok bukkantak fel a hajókon; hirtelen megérezték a történtek egész súlyát. A tengernagyi hajón olyan lassan húzták fel a jelzést, mintha Fittinhof habozása állította volna meg útjában néhányszor. „105-ös ... parancsnokát... kérjük ... a tengernagyhoz ...“ Sesztakovot levezették a lépcsőn, a csónakhoz. Az admirális hajójára matrózok segítették föl. Egyikük figyelmesen és szomorúan nézett Sesztakov arcába. Ezt a baráti pillantást a kapitány sokáig nem tudta elfelejteni. A tengernagy a fedélzeten fogadta Sesztakovot, majd kajütjébe vezette. — A cár őfelségének jelentést teszünk — mondta tompán — az ön és a torpedóromboló egész legénysége hősi magatartásáról. ön pedig azonnal az udvari kórházba megy. Fittinhof felbontotta a borítékot, kivette a jelentést, és mintegy kérkedve sasszemével, messze tartotta magától. Olvasni kezdte. Sesztakov, akinek ugyanolyan jó szeme volt, elolvasta a titkos jelentés egyetlen rövid mondatát: „A cirkálóraj köszönetét mond őfelségének a dicső tengerészeket üdvözlő pohárköszöntőjéért, amelyet a 105-ös tor- pedőromboló kézbesített.“ Fittinhof hátranézett Sesztakovra. Az tisztelgés nélkül megfordult és kiment. Botorkálva kapaszkodott a korlátba. Száját mintha fekete festékkel mázolták volna be. Levánszorgott a csónakhoz, és ügyet sem vetve a segítségére siető matrózokra, visszament hajójához. összehívta azokat, akik még életben maradtak, és így szólt: — Megparancsolom, hogy mindenki szálljon azonnal partra. A cár pohárköszöntőjére majd magam válaszolok. A legénység engedelmeskedett. A matrózok semmit sem értettek, csak az, hogy ezt a parancsot lehetetlen nem teljesíteni. Sesztakov visszamaradt. Lement, kinyitotta a vízkamrákat. A víz betódult a .torpedóromboló rekeszeibe ... A hajó lassan oldalára dőlt, és süly- lyedni kezdett. Sesztakovot sikerült kimenteni. Még akkor éjjel letartóztatták, és idegkórházba szállították. Teljesen ép elméjű volt, mégis két esztendeig ott tartották. És most, az unalmas hajóúton, megkértem Sosztakovot, játsszék még valamit. — Eljátszok egy kis matrőzdalt... Halkan lenyomta a billentyűket: Matróz, mondj búcsút a világnak, Felejtsd el az életedet — Megtépve csüngnek a vitorláid: Éles kések vágtak rajt sebet. Kék hajnal ringatózott a hullámokon, és viaskodott a kis lámpa fényével, amely még most is égett a társalgókabinban. SÜLTON INA ÉS KARDOS TILDA FORDÍTÁSA FORBÄTH IMRE VERSEI Termékeny asszonyok kik óriási gömbölyű hasukat. mint dagálykor a tenger a büszke árbocos hajót, hordják emelt fővel, s nedves ajkukon rejtelmes mosoly, mert bennük élet kezdődik, mozdul és nyüzsög, mely léket fog verni oz Elmúlás hideg falán és harcot üzen a pusztulásnak mint csírák a fekete földben, nőni, növekedni, terebélyesedni akarnak, mint hatalmas fák lombkoronái, napba nézni merőn, mint kőszáli sasok, hajlékony derékkal ugrásra készülő gyönyörű párducok, komprimált erők ezek, ekrazitpatronok! gyomrok készülnek itt mohón, hogy mindent megemésszenek, villogó, éles fogak széjjelszagatni a vonagló zsákmányt, kezek acélosan markolni a matériát, agyvelők, hogy uralkodjanak a téren és az időn! ezek a rugalmas anyaméhek tömlők, tele az Élet mámoros borával, halleluja néktek, terhes asszonyok, és ti, tejet csorgató, hatalmas mellek, miken ott csüggenek csodálatos gyümölcsök, az eljövendő Dózsa Györgyök is! Mai Hamlet monológja Szépeket szólni nincs ma szándékomban, himnuszt bőgjenek őrült igricek, borostás állam babrálgatva érzem: szép versezet nem kell már senkinek! Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés: igát vonszolni ős rabszolga módon kupónvagdalók fajzatja javára, agyalágyultak arisztokráciája üljön bús nyakunkon s cudar kufárszerzetek, parazita hivatalnoksereg, fináncok és políciák - s mi éhesen tekinstünk a szent magasba fel? Szférák zenéjét túlkorogja gyomrunk. Krisztust cipeljük szent processziókon, mig friss keresztek ácsoltatnak nékünk? Minek vesződni bús harmóniákkal: katonamarsok rézmaszlaga röffen s a festők kubusos tájképei mögött rohamsisakos rajvonal vonul, tüskésdrótok karmolnak láthatárt, aknák, tankok és lángvetők nyüzsögnek s gázt fejlesztő masinériák . .. Szemétdombra hulltak régi, jeles firmák, fejedelmi sarjak halsalátát esznek, előtáncos lön sok délceg gárdatiszt. S ez Így van rendjén s így jársz majd te is, ha meg nem érted ez idő szavát - szemétdombra hullnak akadémiák, magántanárok pókhálós agyakkal, ripacspofájú sztárszínészeink s kis póvatollal ülepükben nyerítették fülünkbe kéjsanzonjaik, szemétdombra hullnak ők is, a dicsők! s kik eltűnődnek imeginációkon, álmodozók és renyhe lontot pengetők s mindazok, kik ma sült galamb lesők, révedezők lila csonttoronyban, a szimbolisták, dervisek és tűzevők, az udvaroncok és a talpnyalók, a tőke körül dús koncra leskelődők, szépségkirálynők és selyemfiúk s még sok minden, mit unok fölsorolni, szép sorban majd szemétkosárba hull. - S ez így von rendjén s így jársz majd te is, ha nincsen merszed, jellemed, erőd ... Hatalmas csillag vérzőn ég az égen s nincsen számára látó szemetek? Szabad szíveknek dobbanása hallik s nem hallja poros szamárfületek? Döngő léptekkel munkásmilliók vonulnak föl, föl, szebb jövő felé - s ti hervadoztok, őszi fű a réten? A szemétdombra juttok mind ti is, elkorhadva, porfödve és kitömve, odajut ez a kadávervilág, esztelenségek sok, vad maszlaga, világszisztémák s aranyszalamanderek, gonosz és nyüves, polgári szemét, ódák, foxtrottok s látványos revük ... Nos, hív a gyors idő: választani muszáj lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdési A híd Szép a híd, kőcsizmája tapossa a vizet, a fel felbukkanó halak beléütköznek s ájulton elmerülnek, ihol a jégsarkantyúkon megbotlott hullámok szakadnak ketté, a vizek sörénye kékesen leng, mint kancáké nagy párzósok előtt. Kéményeiket alázatosan lehajtva suhannak alatta a hajók, a pillérek közt sisteregve gomolyog a füst, sípok szálának, a kapitány kék szeme kerek - ki áthajózott sok hidak alatt.
