Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-29 / 44. szám
1978. X. 29. N C/3 Azokban a sorsdöntő percekben a menet a Main Streetről jobbra indult, a Houston Streetre, ugyanakkor a texasi tankönyvraktár előtt álló autók balra kanyarodtak, az Elm Streetre. Itt a menet nagyon éles szögben fordult, a gépkocsiknak a minimálisra kellett csökkenteniük a sebességet. Az egyik néző, Zapruder, az amatőr fotós felvétele szerint az első lövést akkor adták le az elnökre, amikor gépkocsija kb. 41 méterre volt a Houston Street és az Elm Street kereszteződésénél. Itt, erről a helyről megtekintettem a tankönyvraktár ötödik emeleti, szélső ablakát, ahonnan a hivatalos verzió szerint Oswald az elnökre lőtt. Ha a gyilkos a raktár ötödik emeletén tartózkodott volna — ahogy azt a Warren-bizottság állítja —, a tüzelésre akkor lett volna a legalkalmasabb pillanat, amikor az elnök kocsija a Houston Streetről befordult az Elm Streetre, ugyanis nagyon lassan hajtott, s közel volt a gyilkoshoz. De az elszalasztottá ezt a pillanatot. Tehát két lehetőség van: vagy számolt azzal, hogy ha az első lövése célt téveszt, a gépkocsivezető nem hajt be az Elm Streetre, hanem nagy sebességgel továbbmegy a Houston Streeten, s így kikerül a veszélyeztetett területről, vagy pedig az, aki onnan lőtt, azzal a céllal vállalta ezt a feladatot, hogy elvonja a figyelmet az igazi gyilkosokról. Hiszen a tankönyvraktár hatodik emeleti ablakát jól látni arról a térről, ahol a tömeg üdvözölte az elnököt. És ötnél több tanú állította, hogy néhány férfit látott abban az ablakban. Amikor Steve először tekintette meg a tragédia színhelyét, megkértem, mondja el véleményét. Furcsállotta az elnök útvonalát. Miért nem ment a kocsisor egyenesen tovább a Main Streeten, miért fordult be jobbra a Houston Streetre? Képzeljük el, hogy a menet jobbra kanyarodás helyett továbbhajt a Main Streeten, melynek két oldalán széles, üres sáv húzódik. Ilyen környezetben százszázalékosan meg lehet tartani a biztonsági intézkedéseket. És a nézők is jobban megfigyelhették volna az elnök kíséretét. Tehát Kennedy elnök útvonala 1963. november 22-én a biztonság szempontjából egyáltalán nem volt megfelelő. Megszámlálhatatlan abla- kú épületsor és egy benőtt domb előtt hajtott el. Több alkalommal kellett lassítani. Egész természetesen merült fel a kérdés, hogy a titkosszolgálat miért egyezett bele ebbe az útvonalba. Vagy netán ez volt a hagyományos útvonal? Amikor hagyományról van szó, a célszerűség gyakran a második helyre szorul. A félreértések elkerülése végett megkértem Stevet, hogy járjon utána. Nyomozása meglepő eredménnyel járt: „Az útvonalat megváltoztatták!“ A könyvtárban átnézte a helyi lapokat, s megállapította: Roosewelttel kezdve minden amerikai elnök, aki ellátogatott Dallasba, a Main Streeten hajtott végig. Kennedynek is ugyanezt kellett volna tennie. De az események előestéjén megváltoztatták az ünnepi menet útvonalát. — Ki tette ezt? — kérdeztem. — Earl Cabell, Dallas polgármestere — felelte. Earl Cabell? Jegyezzük meg ezt a nevet. Háromnapos dallasi tartózkodás után Steve-vel New Orleansba utaztunk. Két fő célom volt: először is a korábbi nyomozások eredményeit kívántam alátámasztani, főleg még egyszer áttanulmányozni egy 1967-es bírósági tárgyalás jegyzőkönyvét. Másodszor: mindenáron találkozni akartam Jim Garrisonnal, a helyi ügyészszel, akit az említett tárgyalás tett ismertté, s ez üggyel kapcsolatban szerettem volna néhány kérdést tisztázni. A Kennedy-gyilkosság kivizsgálása szempontjából New Orleansnak (Louisiana állam) még nagyobb szerepe van, mint Dallasnak. Igaz, hogy a bűncselekményt Dallasban követték el, de New Orleansban tervezték, ott válogatták ki a végrehajtókat, s döntöttek arról, mit kell tennie Oswald- nak a „csalétek“ szerepében. Minderre lényegében Jim Garrison mutatott rá az 1967-es bírósági tárgyaláson. Ugyanazon év februárjában szenzációs hír látott napvilágot Amerikában. A New Orleans-i ügyész kijelentette, hogy ismer olyan személyeket, akik részt vettek az elnökgyilkosságban, s letartóztatásuk csak idő kérdése. Garrison nyilatkozata után négy nappal az egyik gyanúsítottat, David Ferri kubai emigránst a lakásán halva találták. Az orvosi lelet szerint hirtelen agyvérzés állt be. Viszont a hálószobában két géppel írt búcsúlevelet találtak. Miként írhatott búcsúlevelet az, aki hirtelen hal meg? Ezzel az ügy nem ért véget. Amikor Garrison tudomást szerzett Ferri haláláról, azonnal elküldte beosztottjait Floridába, hogy hallgassák ki az elhunyt barátját: Erradeo del Barrat, aki a Batista-rezsim idején képviselő volt Kubában, s aki akkor már a leggazdagabb kubai emigránsok közé tartozott. A rendőrségnek sikerült őt felkutatni, de beszélni már nem tudott. Egy parkolóhelyen feküdt, átszűrt mellkassal és szétroncsolt koponyával. David Ferri kipróbált pilóta volt. A Batista elleni forradalom idején a CIA fizetett ügynökeként tartózkodott Kubában, s amikor az USA-ba emigrált, egy magánnyomozó irodában kapott állást. Oswald és Ferri együttműködéséről a Kennedy-gyilkosságban az első jelentés a tragédia napján érkezett a New Orleans-i ügyészségre egy J. Martin nevű embertől. Az ügyészség kerestette Ferrit, de kiderült, hogy a november 22-ről 23-ra virradó éjszaka elutazott Houstonba. November 25-én azt vallotta, a „Winter Land Skating Ring“ pályán korcsolyázott Houstonban. Ferrit céltudatos embernek ismerték, s ezért kétségeket 'váltott ki, hogy ilyen céllal utazott volna 550 kilométert éjszaka, rossz időben. A pálya tulajdonosa a kihallgatás során azt vallotta, hogy 23-án délután Ferri valóban megjelent a jégpályán, de nem is vett a lábára korcsolyát. A szemtanúk szerint el sem mozdult a telefon mellől: hívásra várt és maga is telefonált. Három óra múlva elutazott Houstonból Galvestonba (75 kilométernyire Houstontól), s a 23-i éjszakát a város egyik moteljében töltötte. November 23: a Kennedy-gyilkosság utáni nap. Egy nappal később pedig Jack Ruby megölte Öswaldot. Ugyanazon a napon Galvestonba érkezett Daliásból egy B. Wall nevű személy. Éjfél körül felhívta őt Daliásból Jack Ruby. A beszélgetés kb. öt percig tartott, erről a nemzetközi telefonközpont igazolása a Warren- bizottság jelentéséhez van csatolva. A valóságban azonban titkos vonalon érintkeztek, ami a hírszerzés világában eléggé elterjedt módszer. Az uralkodó körök akadályokat gördítenek Ferri vallomása a houstoni útról csak megerősítette az ügyészség gyanúját. Azonnal letartóztatták és átadták az FBI helyi szervének. Viszont J. Martin, aki azelőtt tanúsította Ferri részvételét a gyilkosságban, visszavonta vallomását. Az FBI Ferrit szabadlábra helyezte. E kihallgatás harmincoldalas jegyzőkönyvét a „titkos dokumentumok“ közé sorolták. A letartóztatásokra Garrison 1967 márciusában adott utasítást. Elsőként a New Orleans-i Clay Shaw kezére került bilincs, Garrison őt és David Ferrit tartotta az ősszesküvés fő résztvevőinek. Az ügyész véleménye szerint Clay Shaw, Oswald, Ferri, továbbá egykori CIA-ügynökök és más kubai emigránsok Kennedy elnök A felvétel Kennedy elnök meggyilkolásának színhelyéről készült. A nyílban végződő vastag, szaggatott fehér vonal az elnök útját jelöli, a három csillag pedig, hogy hol érte az első, a második és a harmadik lövés. A tankönyvraktár épületén a fehér kör azt az ablakot jelöli, ahonnan állítólag leadták az elnöki kocsira a lövéseket (Archív-felvétel) meggyilkolásának tervét közösen dolgozták ki és hajtották végre. Garrison azt állította, hogy Clay Shaw és David Ferri a CIA ügynökei, de bizonyítani csak a szövetségi kormány segítségével tudta volna. Kéréssel fordult tehát a CIA és az FBI igazgatójához, az igazságügy-minisz- 41 tóriumhoz. Azelőtt, ha bármely ügyben segítségre volt szüksége Garri- sonnak, a kormányszervek készségesek voltak. Ez alkalommal nem így történt. Ignorálták, s az állami archívum nem bocsátotta rendelkezésére az elnök holttestéről készült röntgen- felvételeket és a golyók behatolási helyeiről készült fényképeket. Ezenfelül — amint később kiderült — valaki a nyilvános tárgyalás első napjának előestéjén ellopta és eladta a védelemnek az ügyészség által összeállított Shaw elleni vádpontokat, tehát a vádlott előre ismerte Garrison kártyáit. Az igazsághoz tartozik, hogy Garrison is komoly hibákat követett el. 1967 augusztusában engedélyt kért Eugen Edgar Bradley letartóztatására. Döntését Rolland Hall vallomására alapozta, aki saját maga kérte, hogy mm tanúként szerepelhessen az ügyben. Az egész per folyamán akkor követte el Garrison a legnagyobb baklövést, amikor fenntartás nélkül bízott Hall szavaiban, s nem nézett utána, hogy kivel áll szemben. Amint később kiderült, Hall együttműködött Frank Stur- gisszel, aki a Watergate-botrány miatt ült börtönben, s Fidel Castro kormánya ellen dolgozott. Mivel a hasonló mesterkedések a CIA védőszárnyai alatt folytak, nem lehet kétséges, .hogy Hall is az ügynökei közé tartozott. A CIA tudatosan bocsátotta Hallt Garrison ügyész „rendelkezésére“. Hamis tanúvallomásának az volt a célja, hogy Garrison olyan embert tartóztasson le, akinek az ügyhöz nincsen semmi köze. A szándék nyilvánvaló: aláásni az ügyész tekintélyét, lejáratni a bírósá- got. 1970-ben Garrison arra kényszerült, hogy szabadon bocsássa Bradleyt. Az ügyész egyre idegesebb lett. Ekkor még egy tanú jelentkezett, felajánlva szolgálatait, mondván: a CIA kötelékébe tartozott egykor. Gordon Nobelről van szó, aki kijelentette, hogy 1961-ben David Ferrivel, Sergie Smithszel, a kubai emigránsok vezetőjével és két más kubai emigránssal közösen Louisiana államban kiraboltak egy fegyverraktárt, a fegyvereket a Cojinos-öbölben végrehajtott támadáskor alkalmazták. Nobel kijelentette, hogy Ferri és Smith a CIA ügynökei voltak, s a rablást a CIA szervezte. Garrison utánajárt Nobel vallomásának. Az az érzése támadt, hogy ismét tisztességtelen játékot űznek vele. Mikor kutatni kezdte Nobel múltját, az „ismeretlen helyre“ távozott. Rolland Hall és Gordon Nobel di- verziőja jelentősen megingatta Garrison tekintélyét. A legbefolyásosabb amerikai lapok kampányt indítottak ellene. A több mint két évig tartó bírósági eljárás Garrison vereségével ért véget. Éppen akkor jelentette ki: „Azok a tanulságok, melyeket az ügyből levontunk, igazolják, hogy az amerikai bíróságokon nem lehet az igazságot keresni.“ A per után Garrison írt egy könyvet, amelyben elemezte, hogy milyen káros hatással van a CIA az USA belső életére, s mennyire beavatkoznak az amerikai polgárok magánéletébe a különböző kémszervezetek. Victor Marchetti, a CIA egykori vezető beosztású dolgozója 1975-ben megerősítette, hogy Clay Shaw és Da- ^ vid Ferri a CIA fizetett ügynöke volt. Marchetti vallomása szerint a tárgyalások idején Richard Helms, a CIA akkori igazgatója minden reggel telefonon utasította embereit: tegyenek meg mindent azért, hogy Clay Shaw kikerüljön Garrison kezéből. A miniszter bírósággal fenyeget Amikor 1970-ben elolvastam Garrison könyvét, ismét levelet írtam neki, amelyben találkozót kértem tőle. Hittem, hogy a személyes találkozás fontos információkat jelenthet számomra. Garrison minden előző próbálko- 4C zásomat elutasította. Ez alkalommal Tokióból való elutazásom előtt New Orleansba telefonáltam. Hajthatatlan- ságom végül elnyerte jutalmát: Garrison megígérte, hogy fogad engem. Az alábbiakban idézem Jim Garrisonnal folytatott beszélgetésem egy részét. NOBUCSIKO OCSIDI (Folytatjuk) r*
