Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-29 / 44. szám
ÚJ szú 19 78. X. 29. munka napjával, amelyet a hivatalos Amerika szeptember 4- én ünnepel, a közéletben, a hivatalokban, a vállalatoknál és természetesen az idegenforgalomban is véget ért a nyári Idény. Még nincsenek végleges statisztikák, de az már bizonyos, hogy az idén nyáron több külföldi, főként európai fordult meg New Yorkban, mint bármikor azelőtt. A mostani — rekordév. Rekord a szállodákban, ahol hetekre előre minden ágyat lefoglaltak (ami itt valamivel nagyobb ritkaság, mint Kelet-Európában], rekord az éttermekben, ahol nem lehetett szabad asztalt találni: rekordforgalmat bonyolítottak le a felhőkarcolóiról hires szigetet, Manhattant kerülő Circle Line-sétahajók. Látorgiatórekord volt a Central Parkban (és rekordszámú látogatót ütöttek le benne, még csak nem is pénzért, hanem puszta „szórakozásból“, egy Júliusi éjszakán], rekord- mennyiségű virslit és fagylaltot adtak el az utcai árusok. És természetesen alig lehetett beférni a Lincoln Centerbe — ebbe a viszonylag nemrégiben épült, korszerű és tetszetős művelődési központba —, ahol a nyári idényben különféle hivatásos és műkedvelő együttesek adtak műsort felnőtteknek és gyerekeknek, szinte naphosszat, részben ingyen. Valóságos zarándoklat színhelye volt a világhírű Metropolitan művészeti múzeum. Lépcsőin a reggeli óráktól kezdve az egész napjukat (vagy napjaikat) ott töltő texasiak és nyugatnémetek, kaliforniaiak és japánok eszegeték az ízetlen húspogácsás zsemlét, a hamburgert (amit mi „fa- sírozott“-nak nevezünk), s mártogat- ták a 30—32 fokos hőségben lábukat a szökőkutas medencékbe, hogy azután újra meg újra visszatérjenek az egyiptomi múmiákban, reneszánsz kori itáliai festményekben és XX. száelmúlt esztendőben. Másról van szó. 1978 a rohamosan romló dollár éve, s ebből a szempontból valószínűleg ugyancsak a rekordok közé sorolható. A nyugatnémet, a svájci vagy a japán turista most 20—40 százalékkal kap több dollárt márkájáért, frankjáért, vagy jenjéért, mint másfél évvel ezelőtt. Ha ehhez hozzávesszük a tőkés légitársaságok öldöklő konkurrencia- harcának következtében kialakult jelentős kedvezményeket (aki vállalja, hogy egy-két napig, néha tovább is, a repülőtéren várakozik és a padokon éjszakázik, akár féláron repülhet át Londonból New Yorkba), jhlkkor 'kiderül, hogy sok nyugat-európai turistának olcsóbb volt az idén az Egyesült Államokban töltenie a nyarat, mint valahol a saját szomszédságában. És amiben a turistáknak még külön szerencséjük is volt: meleg, sőt forró időt fogtak ki az idén nyáron New Yorkban. Az előkelőbb üzletekben, irodákban, a jobb módúak lakásában ott a légkondicionáló berendezés. A szegény negyedekben a fiatalok megnyitották az utcai tűzcsapokat, és ezeknek a „kutaknak“ a vizében hű- söltek. A városi hatóságok nem örültek ennek különösebben, mert félő volt, hogy elfogy a vízkészlet, de legalábbis jelentősen csökken a nyomás, és az megnehezíti a tűzoltást. Pedig itt mindig ég valami. A főútvonalakon éjjel és nappal süvöltenek- vijjognak a tűzoltóautók szirénái. Sok a faszerkezetű ház. És sok a gyújtogató. Az Egyesült Államok szenátusának illetékes vizsgáló bizottsága előtt éppen nemrégiben tartott erről szabatos előadást egy, a gyújtogatások sorozatáért elítélt hivatásos bűnöző. A legegyszerűbb: értékének többszörösére biztosítani egy épületet (az ügynök rendszerint látatlanban köti meg a szerződést), aztán felgyújtani: a biztosító fizet. zadi abszolút kozmopolita szobrokban oly gazdag, kellemes hőmérsékletre temperált termekbe. (A képző- művészetnek ebben az eldorádójábán egyébként a belépődíjat valahogyan úgy állapították meg, mint Erich Kästner Május 35 című ifjúsági regényének Eldorádó-jában, ahol belépődíj nincs, de gyerekek a felét fizetik. A Metropolitanban ugyanis 2 dollár a belépődíj felnőtteknek, 1 dollár diákoknak, ami ugyan tekintélyes summa, de nem kötelező, csak ajánlott, s akár 1 cent lefizetése ellenében is beengedik az embert.) Tisztes sorok álldogáltak reggeltől éjfélig (I) az Empire State Building bejárata, liftjei és expresszliftjei, majd a 102. emeleten levő kilátóra nyíló ajtók előtt, mert noha a Kereskedelmi Világközpont felépülése óta ez már csak New York második (és az Egyesült Államok harmadik) legmagasabb épülete, még mindig van híre és vonzereje. S valóban tiszta időben nemcsak a kikötőöbölben álló Szabadság-szoborig látni el innen, hanem New Jersey, sőt Connecticut államig is. New Yorkban mindenből pénzt csinálnak. Meglehetős taksa ellenében vezetik végig a szüntelenül fotografá- ló látogatót a Wall Street épületein, mindenekelőtt a Tőzsdén, de még az Egyesült Nemzetek Szervezetének az East River partján álló gyufaalakú főhadiszállásán is. A Broadway közepén áll egy színházi jegyiroda, ahol máskor az aznap esti előadásokra megmaradt jegyeket „dobálják“ fél áron a közönség után. De csak máskor! Az idén nyáron olyan sorokat láttam ott állni a tűző déli napon (mert New York — ezt valahogyan hajlamosak vagyunk elfelejteni — igenis déli város, Nápoly délkörén fekszik), mint amilyenek a háború utáni évkben álltak mifelénk kenyérért meg olajért. A nagy turistajárást azonban mégsem lehet kizárólag a Hudson-parti metropolis vonzerejével magyarázni.\ Hiszen a Broadway előadásai, a (Metropolitan kiállításai tavaly sem voltak szegényebbek, mint az idén, az Empire State Building sem nőtt meg az New Yorkban sok az olyan ócska ház (lift nélkül, de annál több patkánnyal), amelynek munkanélküli, vagy munkakerülő lakói nem tudnak, vagy nem akarnak házbért fizetni és azt gyakorlatilag nem is lehet rajtuk behajtani. A vakolat pedig málik a falakról, a lépcsőfokok hiányosak, a lakásokban a vécécsészék töröttek, az ajtókeretek régen megvetemedtek. A háziúr semmit sem hozat rendbe. Hisjzen nem fizetnek neki, s nem fi- zetődik ki neki. És akkor a tulajdonos embere vagy valamelyik elkeseredett lakó végiglocsolja benzinnel az épületet, és „-felülteti rá a vörös kakast“. A háziúr (rendszerint egy ingatlantulajdonos cég) megkapja a biztosítási díjat, a lakók pedig — ki tudja, merre — szétszélednek. És Bronx kerületben (de New York más részeiben is) egyre több az olyan környék, amely atombombasújtotta városra emlékeztet. Percekig halad az ember gépkocsin úgy, hogy csak puszta, kiégett falakat, ablak és ajtó nélküli házakat, épületmaradványokat, üszkös romokat lát. S ahol még vannak lakók (nagyrészt Puerto Ri- có-i bevándoroltak és feket ék], az utcák ott is sokkal borzasztóbbak, mint a hírhedt harlemi negyedekben. Megjegyzem, akad Harlemben, különösen annak a keleti oldalán néhány olyan tetszetős új toronyház is, amely bárhol a világon megállná a helyét. Ezek városi házak, viszonylag olcsó lakbérrel. A baj csak az, hogy alig néhány ilyen van, viszont száz- szor-ezerszer ennyire lenne szükség, hogy a több millió rászoruló New York-inak elegendő legyen. A városnak pedig erre nincs pénze. New York City, amely számos mam- mutcég elköltözése, valóságos elmenekülése után és ellenére is a tőkés világ talán legnagyobb pénzügyi központja, évek óta a csőd szélén áll. Ennek temészetesen az állami és városi bevételeket biztosító adórendszer az oka, de hát furcsa is lenne a tőkés társadalomban az olyan adórendszer, amely a nagytőkére róná súlyos terheket a munkásosztály érdekében! Tény, hogy a manhattani Alsóvárosban, a Wall Street tőszomszédságában gyalázatos a közbiztonság, napokig- hetekig bűzlik az utcán a kihordott szemét, iskolákat zárnak be, mert a pénzhiány miatt a város kénytelen volt elbocsátani a rendőrök, a köztisztasági dolgozók, a pedagógusok számottevő részét. Augusztusban itt járt Carter elnök, hogy George Washington külön e célra előhozott íróasztalán, a városháza előtti téren aláírja a New Yorknak nyújtandó több mint másfél milliárd dollár értékű bankkölcsönt biztosító kormánygarancia-törvényt. Carey kormányzónak, Carter párthívének mi sem jöhet majd jobban novemberben, amikor újraválasztásáról döntenek a szavazópolgárok. Ennek megfelően óriási ünnepséget, nagygyűlést rendeztek a „várost megmentő elnök“ tiszteletére. Az ünnepi hangulatot még az sem zavarta, hogy alig egy órával korábban a Brooklyn-hídon lovas rendőrök bunkósbotokkal kergették szét a gyűlésre igyekvő brooklyniakat, akik az ellen szándékoztak tüntetni, hogy néhány héttel korábban a rendőrök lelőtték egyik polgárjogi vezetőjüket. Egyszóval a harmónia tökéletes volt: a kormányzó és a polgármester szembedicsérte az elnököt, az elnök — a kormányzót és a polgármestert, azután a másfél milliárd dollár örömére és reményében a televíziőkame- rák előtt együttesen elénekelték a Happy days are here again (Ismét itt vannak a boldog napok) című dalt. Ám alig néhány nap telt el a gyűlés után, a város újra a csőd szélére került. A kollektív szerződés értelmében a közalkalmazottaknak szeptember 1-én fejenként 500 dolláros juttatást kellett kapniok az infláció ellen- súlyozására. New York város bankszámláján azonban egyetlen cent sem maradt erre a célra. Áthidaló megoldás: a tűzoltók szakszervezete saját nyugdíjalapjából vásároljon több millió dollár értékű városi kötvényt, akkor lesz pénz. Vagyis: a városi alkalmazottak hitelezzék meg a várost a saját fizetéskiegészítésük erejéig. Tévedések elkerülése végett: az 50Ű dollár, bár amúgy szép össze, mégsem olyan sok. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a hivatalos adatok szerint az idén áprilisban New Yorkban átlagosan 8,7 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint tavaly ugyanabban a hónapban. A marhahús ára ez alatt az idő alatt 19, a sertéshúsé 16,4 százalékkal emelkedett. Egyetlen esztendő alatt! A fogyasztói árak idei emelkedésének ütemét — attól függően, hogy optimista vagy pesszimista-e az ügyeletes nyilatkozó — 8 és 12 százalék közé teszik. A bérek csak részben képesek követni ezt, a nyugdíjak pedig egyáltalán nem. A külföldi turisták azonban, persze, mit sem láttak ebből. Ök a múzeumokkal, Ja Broadway színházaival és pornó- intézményeivel, New York építészeti csodáival, felhőkarcolóival ismerkedtek. Aztán elmúlt a nyár, véget ért a turistaidény, és „ismét itt vannak a boldog napok“. KULCSÁR ISTVÁN A 102 emeletes Empire State Building, a világ egyik legmagasabb felhőkarcolója rnmamm Az Egyesült Nemzetek Szervezetének székház* az East River partján
