Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-22 / 43. szám
■» > Havannáról A berzetei (Brzotín) alapiskola klubjában beszélgetést szervezett Kozik Anna tanítónő. A beszélgetésre Lipták József elvtársat, a járási pionlrház dolgozóját is méghívta. Lipták elvtárs egyike volt * azoknak-, akik az idén nyáron, a XI. VIT- en, Kubában képviselték, járásunk ifjúságát. Érthető tehát, hogy Havannáról, Kubáról beszélgettek. Sok érdekeset hallottak a pionírok. TÖTH ROZÁLIA Újabb szakkör Vágsellyén (Safa) a József Attila Pionírcsapat tanácsa újabb szakkört alakított. Az „Ügyes kezek köre“ elnevezést kapta a kör. Vezetője Izsóf Vincéné tanítónő, csapatunk vezetője. Nagy érdeklődést keltett a szakkör megalakulása a pajtások körében. Nagyon sokan jelentkeztek, fiatalabbak, idősebbek egyaránt. Sőt, még fiúk is jelentkeztek, bár szervezéskor azt hangoztattuk, hogy ebben a szakkörben főleg kézimunkázni fogunk. Egyébként csapatvezetőnk az első foglalkozáson részletesen ismertette a szakkör munkatervét, elmondta, hogy a tagok mit fognak csinálni ebben a tanévben. ZÁLEZSÁK HENRIETTE CSINÁLD MAGAD! hogy mindjárt ezt mondják a pajtásoknak: Csináld magad! Azután bevezetik a műhelybe, kezébe adják a szerszámokat, és kezdődik a- munka. s— A vasútépítők dolga csak annyival könnyebb, hogy az idősebbek tavaly már elkészítették a somorjai vasútállomás élethű, kicsinyített mását Takács Jenő mérnök vezetésével. Egy-két megoldást elleshetnek onnan. Igen ám, de ők, Mészáros Ctibor, Űjváry Árpád, Kollár Róbert, Bertók Zoltán, sokkal\nagyobbat, egy rendező pályaudvar kicsinyített mását szeretnék az idén elkészíteni. Egyébként a somorjai pionírházban az idén 18 szakkör működik, s a legjobb közülük technikai jellegű. Ilyen: a repülő- és rakétamodellező, a könyvkötő-, a fényképész-szakkör. És mindegyikben ez a jelszó érvényes: Csináld magad! HAJDÜ ANDRÁS A szerző felvételei Somorján (Samorin) a városi pionír- és ifjúsági házban is megszervezték a szakköröket. Akárcsak máshol. Csakhogy itt azzal kezdik a foglalkozást, KOREAI NÉPMESE Testvérek Élt egyszer egy földművelő, akinek két fia volt. Az idősebb megnősült, de a szüleinél maradt, hogy segíthesse őket. Nemsokára a fiatalabbik is megnősült. A szülök háza már kicsinek bizonyult ezért a kisebbik fiú felesége szüleihez költözött. A két testvér nagyon szorgalmas volt. Reggelenként elsőnek indultak a földekre dolgozni, de utolsónak tértek haza. Ősszel az idősebbik fiú megmérte a rizs termését. — Kevés, kevés, csak tíz zsákkal termett — mondogatta. — Az öcsémnek még ennyi sincs. Segítenem kellene neki, de úgy, hogy ne tudjon róla. Sötét este volt. Hátára vette az egyik zsák rizst, és elcipelte az öccse húgához. Útközben találkozott egy emberrel, de nem ismerte fel a sötétben. Mikor hazament, nagyon meglepődött, mert kamrájában ismét tíz zsák rizst talált. Ojra felvett egy zsákot, és elindult a testvére házához. Közben feljött a hold, és ezüstös fényével csodálatosan megvilágította a vidéket. Az idősebbik fiú észrevette, hogy az úton valaki közeledik, a hátán zsákot cipel. Mikor közelebb értek egymáshoz, felismerte testvérét. — Hová tartasz ilyen későn? — kérdezte a fiatalabbik. — En is ezt kérdezem 'tőled — válaszolta a másik. Utána egymás szemébe néztek, aztán jót nevettek. Majd boldogan megölelték egymást, és elindultak hazafelé. Oroszból fordította: RATIMORSZKY GYULA A rádióamatőrök sem azzal kezdik, hogy az adó-vevő ké- szülék mellé ülnek, s bekiáltják: Halló, itt én beszélek... Hogyne! Aki igazi rádiós akar lenni, az előbb összeállítja a készüléket, mint Méry József, a VIII/B osztály tanulója. Már az erősítőt forrasztgatja, szereli. Persze, Valér Dubeckf elvtárs, a szakkör vezetője figyeli a munkát, és ha tanácsra, segítségre van szükség,, reá is mindig számíthatnak a rádióamatőrök. A hajómodellezők műhelyében Halász József elvtárs irányítja a munkát. Sok szép modell látható a polcokon, nem egy már díjat is nyert, a nyolcadikos Halász Endre meg a negyedikes Voics Lajos azonban tervrajz alapján kezdenek hozzá a MERKUR-950 típusú hajó elkészítéséhez. Gyönyörű, 130 cm hosszú versenyhajó lesz ez, ha majd elkészül. t Az FDJW pionírjai A nyugat-berlini Szabad Német Ifjúság Pionírszervezete 1947-ben alakult, rendszeres tevékenységét pedig 1948. december 13-án kezdte meg. Tagjai 6—14 éves korú lányok és fiúk. Jelszavuk: „A békéért, a nemzetek közötti barátságért és szolidaritásért — légy kész! Mindig kész!“ A nyugat-berlini Szabad Német Ifjúság (Frein Deutschen Jugend von West-Berlin — FDJW a leghaladóbb ifjúsági szervezet Nyugat-Berlinben. A felavatott pionírok az ünnepélyes pionírfogadalom alkalmával kék pionírnyakkendőt, tagsági igazolványt és pionírjelvényt kapnak. A pionírrajokat forradalmárokról, a fasizmus elleni harc hőseiről, haladó személyiségekről nevezik el. A szervezet a CIMEA tagja, s annak zászlaja alatt a békéért és az egész világ gyermekeinek boldog jövőjéért harcol. 1976-ban a nyugat-berlini pionírszervezet is támogatta a pedagógusok szakszervezetének tüntetését, amelyet az akkori iskolapolitika, az osztályok számának csökkentése és az iskolai tanszerek és könyvek árának emelése ellen szerveztek. A tüntetés június 1-én zajlott le, mintegy 20 000 gyermek részvételével. A nyugat-berlini pionírok szolidaritást vállalnak Indokína nemzetei, Chile és az arab országok népeinek harcával. Az elmúlt tanévben a szolidaritási alap folyószámlájára 36 000 márkát fizettek be. Rendszeresen segítik a nehéz körülmények között, Nyugat-Berlinben élő külföldi vendégmunkások gyermekeit. A mi pionírjaink is ismerik a nyugat-berlini pionírok tevékenységét, mert a nemzetközi pionírtáborokban mindig találkoznak velük, s beszédtémájuk rendszerint a barátság a szolidaritás, a szocializmus és a béke kérdése. haj. Martti Haavio Északi, meg déli szél Veszekedett egyszer a zöld erdőben a medve és a róka. Végül megharagudott a medve, és mérgesen szájába kapta a rókát. így cipelte a zöld erdő ösvényén át, miközben a róka megkérdezte tőle: — Milyen széllel kell elpusztulnom? — Északival! — válaszolta a medve. Ebben a pillanatban kicsúszott a medve szájából, és eliramodott tőle, de közben ezt kiáltotta a medvének: — Miért nem tartottad össze a fogaidat? — és így folytatta: — Déli szél, déli szél! Finnből fordította: / SZABÓ ZOLTÁN TÖRD A FEJED ! 3. Játszanak a pionírok. Az ábrán látható tábla a játszma kezdetén üres volt. Eddig le van takarva 4 kocka, letakarási tilalom vonatkozik 14 kockára, és azokat megjelöltük. Hány kocka közül választhat, aki most van soron? II. A lefedés addig folyik, amíg egészen el nem fogynak az üres kockák, amelyek még egyetlen letakart kockával sem határosak. Hány kockát takarhatnak le a játszma végéig? III. Hogyan nevezik a pionírházakban azt a helyiséget, ahol ilyen játékot rendezhetnek a pajtások? A helyiség nevét magyarul és szlovákul is írjátok meg! A megfejtések beküldésekor kérjük megírni azt is, hogy a beküldő melyik évfolyam tanulója. fH) Az október 8-án közölt rejtvény helyes megfejtése: 1. 28 háromszög, 12 trapéz, 2. Ifjú matematikusok szakköre, 3. A jobb oldalon. — 36 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Mészáros Miktós, 8. évi., Felsőszemeréd (Horné Semerovce), Fazekas Szilvia, 3. évf., Gu- szona (Husiná), Németh Miklós, 7. évf., Párkány (Stúrovo), Nagy István, 8. évf., Diószeg (Sládko- vicovo), Szetei Erzsébet, 9. évf., Kisgyarmat (Si- keni&ka) — A PITAGORIÄDA helyes megfejtése: 15, 25, 75. Nyertese: Tárnok Béla, 6. évf., Dunamocs (Moéa). t \ 1978. X. 22. N