Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-10-22 / 43. szám

ÚJ szó r Mai számunkkal kezdődően nyolc folytatásban közöljük Nobucsiko ücsidi japán újságíró izgalmas írását. A szerző az Cj analízis címet adta neki és rekonstruálja azt a tragédiát, melyre Dallasban 1963. november 22-én került sor. 1977. decemberében az FBI lehetővé tette, hogy az eddig eltitkolt dokumentumok — tanúvallomások és John Kennedy elnök gyilkossá­gának részletei — nyilvánosságra kerüljenek. Az FBI azonkívül meg ígérte, hogy 1978Jban további 40 000 oldal nyomtatását engedélyezi és azoktól, akik érdeklődtek a dokumentumok iránt, tíz centet szedett minden oldal másolatért. Ezzel a „kiárusítással“, melyet bizonyára magas rangú kormány- képviselők engedélyeztek, az FBI vezetőségének nem voltak üzleti céljai. Ellenkezőleg: a manőver célja a valódi bűnösök fedezése és információs káosz keletkezése a dallasi tragédia körülményeiről. Az Associated Press hírügynökség washingtoni tudósítója is hangsúlyozta, hogy „már az első megismerkedés ezekkel a dokumentumokkal több kérdést szül, mint ahány választ ad arra, mi is történt valóban Dal­lasban.“ A közvéleménykutatás eredménye szerint az amerikaiak több mint 83 százaléka nem hisz a hivatalos verziónak, hogy a gyilkosságot egy pszichikaiig labilis, magányos gyilkos követte el. Hasonló követ keztetésre jutott az Üj analízis szerzője is. Lehetséges, hogy egész sor következtetés szubjektív jellegű, ám a felsorakoztatott tények arról szólnak, hogy e mögött és még egész sor más gyilkosság mögött is az Egyesült Államokban befolyásos monopolkörök állnak, melyek nem riadnak vissza semmilyen eszköztől sem a számukra nem megfelelő politikusok ellen folytatott harcban. végre külföldi politikusok ellen. Ám néhány nappal azt megelőzően, Gian canát a lakásában lelőtték. Az ötvenes évek elejétől Roselli a Las Vegas-i alvilág mindenható kirá­lya volt. Ám 1976. augusztus 7-én Miami Beach járásban a tengerben egy fémhordót találtak, melybe be­betonozták Roselli felnégyelt testét. Két héttel később a Washington Post arról tudósított, hogy néhány nappal halála előtt Roselli a kormánynak titokban átadott valamilyen, állítólag Kennedy meggyilkolásával kapcsola­tos információt. Tehát eltűnt Giancana, Roselli és utánuk Oswald közeli barátja, Moh- renschildt is. Miután Mohrenschildt 1921-ben szüleivel Oroszországból emigrált, Belgiumban élt, ahol dok­tori címet szerzett. A nemzetközi kereskedelemmel foglalkozott. A má­sodik világháború idején a francia hírszerzésben dolgozott, majd 1949- ben az Egyesült Államokba költözött. Az egyetem elvégzése után Texasban a geológia és az olajbányászat ága­zatában szerzett újabb tudományos címet. A dallasi olajklub tagja volt, A TANUK LIKVIDÁLÁSA •l Q^ymárcius 30-án táviratot kap- ■ * tam az Egyesült Államokból: „A találkozó lehetetlen. D. meghalt. Részleteket levélben.“ A táviratot amerikai barátom, Steve küldte, aki segítségemre volt a Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatos anya­gok összegyűjtésében. Másnap reggel megkaptam az Iomiuri Shimbun szá­mát, amely megmagyarázta a távirat értelmét. Ez állt benne: „Az Ameri­kai Egyesült Államok Kongresszusa képviselőházának titkos gyilkosságok kivizsgálásával foglalkozó különbi­zottsága fontos tanúját, George De Mohrenschildtet, azt az embert, aki közeli kapcsolatban volt Lee Harvey Oswald" gyilkossal, holtan találták barátja Palm Beach-i lakásán. A ha­lált egy vadászfegyverből a szájába leadott lövés okozta. A biztonsági szolgálat szerveinek véleménye sze­rint Mohrenschildt öngyilkosságot követett el." „Már megint?!“ — villant át az agyamon és azonnal eszembe jutott Sam Giancana és Jerry Roselli ha­lála. Giancana a chicagói maffia egyik vezéralakja volt. 1976 júniusában ta­núskodnia kellett volna a Church szenátor elnökletével működő szená­tusi bizottság előtt, amely azokat a merényleteket vizsgálta ki, melyeket CIA-ügynökök segítségével hajtottak szoros kapcsolatokat tartott fenn bankárokkal és gyárosokkal. Mint a szövetségi kormány nemzetközi együttműködéssel foglalkozó hivatalé- nak alkalmazottja, részt vett a kül­földi kőolajlelőhelyek programjának kidolgozásában. Ma már közismert tény, hogy ez a hivatal volt a CIA egyik „fedezéke“. A Mohrenschildt haláláról szóló hír újabb bizonyítéka volt hipotézi­semnek John Kennedy meggyilkolásá­ról. Az elnök meggyilkolását követő négy év alatt több mint húsz fontos tanú vesztette életét. A hivatalos je­lentések szerint öt közülük termé­szetes halállal halt meg, a többi ti­zenhatot megölték, „öngyilkosságot követett el“, vagy közúti balesetek áldozatai lettek. Giancana, Roselli és Mohrenschildt halálának különös ér­telme volt, mivel világosan bizonyí­totta a Kennedy meggyilkolásával összefüggő tervek igazi végrehajtói szervezetének létezését. Az Egyesült Államok állásfoglalá­sa az 1963. november 22-i tragédiával kapcsolatban feltűnően különös volt. Az elnök meggyilkolása után a hi­vatalos szervek kétségbeesetten igye­keztek az egész ügyet eltussolni. A Warren-bizottság beszámolója azt állítja, hogy a gyilkos Oswald volt, aki ezt saját elhatározásából tette, és nem létezett semmilyen össze­esküvés Kennedy ellen. Mindazonál­tal Lyndon Johnson az Egyesült Ál­lamok elnökévé való megválasztása után megtiltotta a Kennedy-gyilkos- sággal kapcsolatos legfontosabb do­kumentumok és fényképek közzété­telét, egészen 2039-ig. Ám addig, amíg nem derül fény a rejtélyes gyilkosságra, ismeretlen lesz az igazi Amerika és azok az erők, amelyek az országot mozgat­ják. Személy szerint én még diákko­romban, 14 évvel ezelőtt kezdtem ér­deklődni Kennedy elnök meggyilko­lásának körülményei iránt. Az egye­tem elvégzése után több ízben is az Egyesült Államokba utaztam, hogy adatokat gyűjtsék. Nyílt ellenségeskedésbe és akadá­lyokba ütköztem, fenyegetéseket kel­lett végighallgatnom, és többször de- zinformáltak. Tizennégy évi keresés után bizonyos következtetésekre ju­tottam, de ezek természetesen nem adnak abszolút választ minden kér­désre. Végeredményben magukon a bűnözőkön kívül senki sem alakít­hatja ki magának az abszolút pon­tos és teljes képet. Meggyőződésem, hogy Giancana, Roselli és Mohren­schildt halála teljes mértékben bi­zonyltja verziómat. Még mielőtt rátérnék elméletem magyarázatára, szeretném hangsú­lyozni, hogy a Dallasszal szűkre szabott hozzáállás Kennedy elnök meggyilkolásának kivizsgálásakor nem magyarázhatja meg a rejtélyt. Az összeesküvés körvonalai csak az­után kezdtek világosan kibontakoz­ni, amikor lehetővé vált a dallasi tragédia összehasonlítása az elnök öccsének, Robert Kennedynék a meggyilkolásával 1968-ban és a Ge­orge Wallace elleni merényletkisér- lettel 1972-ben és végül a Watergate- botrány kirobbanásával. Megrökönyödtem, amikor az újsá­gokban első ízben olvastam a Water- gate-botrányban részt vevő személyek névsorát. A főszereplők Bemard Bar­ker és Frank Sturgis voltak, s Eve­rett Howard Hunt volt a terv szer­zője. Azelőtt mindhárman a CIA káde­rei voltak, és 1961 áprilisában részi vettek a Kuba elleni intervencióban a Disznó-öbölben. Akkor tekintet nélkül a CIA köve telésére, Kennedy elnök megtagadta amerikai fegyveres erők bevonását az akcióba, ami a kubai emigrán­sokból létrehozott intervenciós egy­ségek partraszállása meghiúsulásának az egyik oka volt. A CIA fennállása történetében először végződött tel­jes összeomlással olyan terv, melyet az Egyesült Államok e nagy hatal­mú hírszerző szervezete dolgozott ki. A Disznó-öbölbeli operáció három em­lített résztvevőjének Kennedy iránti haragja és gyűlölete nem ismert ha­tárt. Hunt „árulónak“ nevezte Ken nedyt. Ám mindezt a véletlenek összjáté- kának lehetett volna vélni, ha nem merül fel a Watergate-botrány „el- tussolásáért“ a „fizetés“ problémája. Kiderült, hogy Hunt megzsarolta Ni- xont. Egymillió dollárt akart. És Ni­xon fizetett. De egymillió dollár túl nagy honorárium még a „watergate- bűnök“ eltitkolásáért is. Kellett, hogy Huntnak legyenek még más, nagyon komoly kompromittáló adatai is, amelyek arra kényszerítették a nyu­godt Nixont, hogy kifizesse ezt a ha­talmas összeget. Milyen tények is voltak ezek? Erre a kérdésre választ kaptam, miután alaposan áttanulmányoztam a Fehér Ház magnófelvételeit, me­lyeket Nixon lemondása előtt pár héttel fedeztek fel. Épp ezek a mag­nófelvételek tartalmazták azokat a bizonyítékokat, amelyek Huntnak le­hetővé tették Nixon megzsarolását. El kell mondanom, hogy kutatása­im során már 1968-ban .ráakadtam Nixon nevére, amikor is megtudtam, hogy a tragikus 1963. november 22-e reggelén Nixon Daliásból New York­ba repült. Magában ez a tény még semmit sem jelent, de mégis arra ösztönzött, hogy még figyelmesebben tanulmányozzam Nixon személyét. Ahogy lépésről lépésre összeraktam a Kennedy és Nixon közti antagoniz mus történetének képét, hipotézisem Kennedy elnök meggyilkolásáról újabb, eddig hiányzó részletekkel gazdagodott. De mindezek még csak feltételezések voltak. Ám 1977. jú­nius 17-e után kezdtek kirajzolódni elméletem reális körvonalai. Ilyen értelemben számomra a watergate-i betörés különösen nagy jelentőségű volt. AZ ÜNNEPÉLYES MENET ÚTVONALÁNAK TITKA 1977. május 7-én, egy hónappal Mohrenschildt halála után Ameriká­ba repültem, hogy megszerezzem a nyomozás legújabb eredményeit. Segítőtársammal, Steve-vel csak Dallasban találkoztam. Legelőször is tüzetesen megvizsgáltuk a gyilkos­ság helyét, hogy végérvényesen meg­győződhessünk róla: fizikailag egy­szerűen lehetetlen volt azt a bizo­nyos lövést onnan leadni, ahonnan állítólag Lee Harwey Oswald lőtt. Én már személyesen a tizenkettedik alkalommal vizsgáltam meg a tett színhelyét. NOBUCSIKO OCSIDI J Folytatjuk) 1978. X. 22. P andora szelencéjéhez hasonlítja a Detroit Free Press című amerikai lap a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) levéltári anyagainak nem­rég történt közzétételét. A dokumentumok az amerikai titkosrendőrségnek a hatvanas évek elején, az ország déli részén folytatott tevékeny­ségére világítanak rá. A lap szerint az FBI jó híre már akkor ala­posan megrendült, amikor nyilvánosságra kerül­tek az adatok arról, hogyan üldözött 15 éven át „radikálisnak“ tartott csoportokat és sze­mélyeket. „E leleplezések közül egyik sem volt annyira meghökkentő, mint az FBI nemrég köz­zétett dokumentumai, amelyekből kiderült, hogy az ügynökség a Ku-Klux-Klan birminghami szer­vezetének is információkat nyújtott. Ez a polgár­jogi harcosok elleni támadásokhoz és brutális gyilkosságokhoz vezetett.“ A megrendítő tények akkor derültek ki, amikor Walter Bergman, a wayne-i egyetem volt tanára pert indított az FBI ellen, egymillió dollár kár­térítést követelve, mivel az ütlegelések következ­tében- részlegesen megbénult. A legbizarrabbak közé tartoznak azok az ese­mények, amelyekben az egyik fő szerepet Gary Thomas Rowe, az FBI egykori „informátora" játszotta, s amelyekről részletesen beszámolt a Washington Post. Rowe most álnév alatt az Egyesült Államok egyik déli városában él. „A Ku-Klux-Klan ügy­nöke“ című könyvében saját magát és cseleke­deteit a legjobb színben igyekszik feltüntetni: a Ku-Klux-Klan Alabamai Lovagok nevű szerve­zetébe az FBI közvetítésével került. Mint mondja: Időnként kénytelen volt részt venni négerekkel szembeni különböző erőszakos cselekedetekben, hogy ne veszítse el a többi Ku-Klux-Klan-tag bi­zalmát. „PANDORA SZELENCÉJE'' Ojabb leleplező adatok AZ FBI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Alabama lakosainak azonban más a vélemé­nyük. Rowe szerintük szélhámos és gyilkos, aki a Szövetségi Nyomozó Hivatalnál élvezett „po­zícióját“ arra használta fel, hogy pénzhez jusson és megmeneküljön az erőszakos cselekedetekért megérdemelt büntetés elől. Rendőrségi feljegy­zések szerint azzal gyanúsítható, hogy 1963-ban bombamerényletet követett el a négerek egyik birminghami temploma ellen, amikor is négy gyermek életét vesztette. Azzal is gyanúsítják, hogy meggyilkolta Viola Liuze polgárjogi harcost, akit 1965-ben egy robogó autóból lelőttek, amely­ben a Klan három más tagja mellett Rowe is ott ült. Az esetekkel kapcsolatos dokumentumok, me­lyeket az FBI most kénytelen volt hozzáférhetők­ké tenni, számos bizonyítékot tartalmaznak arra nézve, hogy Birmingham és a környékbeli váro­sok rendőrsége a hatvanas években együttműkö­dött a Ku-Klux-Klannal. Hogy mindez az FBI csendes jóváhagyásával történt, kiderül például egy 1961. május 5-i kel­tezésű dokumentumból, amely egyebek között megállapítja: „Az ügynökség tud arról, hogy Tom Cook, a birminghami rendőrosztag őrmestere információkat nyújt az Alabamai Lovagok tervezett erőszakos akcióihoz, olyan információkat, ame­lyeket az FBI birminghami hivatalától kapott.“ Ami Rowet illeti, eddig még csak le sem tar­tóztatták, s amint a Washington Post írja, attól fél, hogy egyáltalán nem éli meg a bírósági tár­gyalást: „Számolok azzal, hogy egy nap meggyil­kolnak“ — mondja. Nyilván vannak, akik attól tartanak, hogy Ro­we a saját bőrét mentve — amint azt már meg­tette 1965-ben, a Viola Liuze gyilkosai ellen foly­tatott perben — most is vallomást tehetne. Ez pedig kellemetlenül érintene jó néhány amerikai politikust és hivatalt. Jé) «

Next

/
Thumbnails
Contents