Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-15 / 42. szám
fl SZOBIÉT IRODALOM fl WLflEBflH Hat évtized eredményei, tanulságai 1. Minden bizonnyal felejthetetlen jelenet lehetett, amikor Brecht valamikor a húszas évek vége felé, Berlinben eljátszotta a nála vendégeskedő Luna- csarszkijnak — a Surrabay Johnny-t. Lunacsarszkij pedig másnapra lefordította Brecht szövegét, s ezt semmi esetre sem tartotta „kompromittálónak“, inkább a világirodalommal tartott szinkron tájékozódás igényéből következő szükségszerűségnek. A példák szinte tetszés szerinti mennyiségben folytathatók. Brecht — hogy az ő példájánál maradjak — tanítómestereként tisztelte Szergej Tretyaikovot, az Üvölts, Kína szerzőjét, aki viszont a világon az elsők között látott hozzá a német színpadi költő külhoni fordításához. Elfeledhető-e Majakovszkij rendkívüli érzékenysége a világirodalom rokon jelenségei iránt? Varsóban és Prágában, Párizsban és Berlinben, folyóiratának, a LEF-nek a szerkesztőségi tevékenységében egyaránt keresi azokat a költőket, akik igazát, pályájának mozgását igazolhatták. S hogy mennyire tudatosan vállalta a világirodalom közegét, talán elegendő azt megemlíteni, hogy a legkézenfekvőbb párhuzamot, az olasz futuriz- must, s annak excentrikus, majd fasizált vezérét, Marinet- tit nem vállalta. Hja Ehrenburgot akár ne is említsem, annyira köztudottak nemzetközi kapcsolatai, amelyek a francia, a spanyol, a német, a szlovák literatura (Cle- mentisig, Novomeskyig) jeleseihez fűződtek, mitöbb, egészen Kassákig értek el. Általában az avantgarde mozgalmak mindegyike igyekezett megszervezni a maga nemzetközi hátországát. Ennek megfelelően a különböző irodalmi szervezetek — s tudható, hogy milyen sok működött közülük a húszas években, a szovjet szellemi életben — szorgalmasan keresték a külföldi partnert. Nem azért, mert bizonytalanságukat érzékelték, a manipulációnak akár az árnyéka sem férhet hozzájuk. Sokkalta inkább a proletár forradal- lom nemzetközisége hatott: ha a politika képes megteremteni az országhatárokon túli és azokat meghaladó egységet, miért ne lenne képes erre a művészet is? Nem utolsósorban azért, mert a futuristáktól a konstruktivistákig, a Szerapion testvérektől a proletárkultúra szervezetekig a művészet-forradalmat párhuzamosan képzelték el a társadalom forradalmi átváltoztatásával. Még a formalista irodalomtudomány, a nevezetes OPOJAZ személyiségei, Viktor Sklovszkij, Roman Jacobson sem dönthettek másként, mint a Prágai Nyelvészeti Körrel kötendő, s meg is kötött szoros szövetség mellett. A proletár irodalom képviselői számára pedig szinte adott volt a szituáció, hiszen ők egyesítették elsősorban a pártmunkát is vállaló írókat, tehát az ő nemzetközi szervezeteik mintegy a Komintern irodalmi fiókjainak tekinthetők. Ebben az elnevezésüket szorgalmasan váltogató, lényegüket azonban őrző szervezetekben a magyar proletárirodalom jeles szerepet vitt: a Szovjetunióban élő írók, Zalka Máté, Illés Béla, Hidas Antal oszlopai voltak, a lengyelek, a németek, a franciák mellett, és Július Fuéíkkal, Edo Urx-szal együtt. Még mindig a példáknál tartván, nem maradhat mellőzetlen Makszim Gorkij gyakorlata sem, aki személyében a kortárs világirodalom egészével folytatott termékeny párbeszédet. (Ezért aztán semmi csodálkoznivaló nincsen abban, ha Gorkij a forradalom első fontos feladatai között tartja számon egy Világ- irodalom elnevezésű kiadó létrehozását, s miközben kitartóan támogatja a fiatal szovjet írókat, irodalomszervező tevékenységének ezzel párhuzamos célja: a klasszikus és a kortárs világirodalom minél színvonalasabb kiadása.) Ne feledjük el, hogy — ellentétben a nemzeti irodalmak általános fejlődéstörvényeivel — a szovjet literatúra tudatos világnézeti választások sorozatának eredménye. A nemzeti hagyományokat és sajátosságokat vállalva mégiscsak a szocialista forradalom célkitűzéseinek szolgálatát helyezte előtérbe. Ez nem jelenti azt, hogy a művészetet a politika „szolgálólányává“ fokozta le, de mindenesetre egyenlőségjelet tett a társadalmi és a művészi feladatok közé. Az ábrázolás mellett az élet megváltoztatásával is céljai közé sorolta — éppen az ábrázolás eszközeivel, ám nem zárkózva el a közvetlen cselekvés formáitól sem. Ez az új rendszerű szellemi élet természetesen másként kapcsolódott a világirodalomhoz is. Szövetségvállalásai nem a véletlen találkozások eredményeiként jönnek létre, hanem választás, tájékozódás alapján. A spontaneitást ezen a téren ugyancsak a tudatosság váltja fel. A fegyvertársak esetében éppen úgy, mint a párbeszédek kezdeményezésében. A divatos kifejezést is használhatnám: nyitott irodalommal találkozott a világ. Ez a szellemi élet valósággal szomjúhoz- ta a kétirányú mozgást. A rokon törekvéseket magába fogadta, s egyidejűleg olyan impulzusokat küldött, hogy a legkülönbözőbb nemzeti irodalmakban iskolákat teremtett. 2. A múlt folytatódik a jelenben. A kirgizül és oroszul író Csin- giz Ajtmatov többször elmondotta már, mennyire rokonnak érzi a spanyol alkotó Marquez törekvéseit. Mindketten a nép mondavilág eszköztárának a modern prózába való átültetését tűzték ki céljukul. Ez, persze korántsem valami formalizmusban merül ki. Szemléletet jelent: a szocializmus nép-látásába Bele óhajtja kapcsolni az ősi eposzok emberlátását, idő-érzékelését. Talán ellenhatásként a dokumentum-irodalom, a riport egyre erőteljesebb hatására, amely a szovjet és a világirodalomban egyaránt érzékelhető. Talán azért, mert az eposzok világlátásában az idő több rétegét érzik egymásmellettiségük- ben, s így a múlt, illetve a jelen párhuzamos ábrázolására alkalmasabb. Hangsúlyozom: nem a mítoszok köde vonzza őket, hanem a hajdani ködök mögött földerengő világosság: a jelenbe bekapcsolható reális múlt. Könnyű lenne akár nevek garmadájával bizonyítani, hogy az ötvenes évek végén jelentkezett fiatal szovjet költő-nemzedék, Jevtusenko, RozsgyesztvenszkiJ, Voznyeszenszkij generációja milyen felszabadító hatással volt a szocialista országok költészetének azonos évjáratú költőire. Például Miroslav Válek Voznyeszenszkij fordításai és ez idő tájt írott versei között érdekes párhuzamot vonhatnánk. Néhány éve, Heinrich Báli — maga is a terrorizmus egyik kiszemelt áldozata — hívta fel a figyelmet egy recenziójában arra, hogy Juri) Trijonov történelmi regénye, a Türelmetlenség mennyire aktuális problémát feszeget. A terrorizmus mögött feszülő társadalmi tehetetlenség, a közösségi feladatok hiánya vagy pontatlan értelmezése hívja ki az indokolhatatlan, s ezért eleve bukásra ítélt erőszakot, az egyéni terrort. Nem szükséges azokra a szomorú eseményekre utalni, amelyek évtizedünkben ezt a problémát világszerte aktuálissá tették. És ez is párhuzamba állítható jelenség: a történelem anyagának felhasználása — a jelen ábrázolására. A szovjet irodalomban Jurij Tinyanov kezdeményezte e módszert, s napjainkban az orosz Trijonov mellett az észt Jaan Kross tartozik mesteri művelői közé. Kross regényei olvastán önkéntelenül más nemzet íróinak gyakorlata ötlik emlékezetünkbe. Az ugyancsak baltikumi származású német poéta, Johannes Bobrowski vagy a bos- nyák Mesa Selimovic történeti regényei (hasonlóan Sütő András történelmi drámáihoz) az egyén és a hatalom, a történelmi igazság és az egyéni felelősség összefüggéseit analizálják. Az örökifjú Katajev „moviz- musnak“ nevezi — az ő kifejezését használom — a „rosszul írni tudást“. Merthogy korunkban az író már túlságosan pontosan tanult meg írni: nagyon sok a szép szó, az unalomig és tovább a kifejező erő elvesztéséig ismétlődik a tökéletes mondat. Ez Katajev lázadásának lényege, aki hetven esztendősen stílusformát, írói látásmódot változtatott. Műveit, a Szentkutat és a többieket ismerjük: sikeres vállalkozásokat. Ám Katajev, amikor megnevezi mo- vista társait, egyáltalán nem nemzedékéről szól, hanem a fiatal Vaszilij Akszjonovról — és John Updiké-ról. És tudunk arról, hogy Updike hasonlóképpen vélekedik, ha törekvéseinek társait keresi. Stílustörekvések rokonságát emeltem ki, de ugyanilyen könnyen kimutatható a mondandók közelisége. Tehát a szovjet irodalom lényegéből következő tradíció vállalása. A nyitottság, amely mellőzi a formális gesztusokat. A nemzeti irodalmak és a világirodalom kölcsönhatásában fontos szerep jut a közvetítésnek, a nyelvi feloldásnak. Tehát a műfordításnak, de a tolmácsolásokon túl a befogadás sok-sok más tényezőjének Is szerepe lehet abban, hogy mennyire jut el a közgondolkodásba, az irodalmi élet vérkeringésébe egy-egy „idegen“ irodalmi alkotás. A szovjet irodalom belső vérkeringésének törvényszerűségei nagyban megkönnyítik ezt a folyamatot: az a soknemzetiségű közösség, amely e literatúrát alkotja, régen kidolgozta — „belső használatra“ is — azokat a módszereket, melyek a gátak meghaladására a legalkalmasabbak. A műfordítás-kultúra rendkívül magas szintje, a befogadási készség, a kritikai appercipiálás e belső metódusai nyilván hasznosan működnek a világirodalom viszonylataiban. 3. A szovjet irodalom a világban — ez a téma, nyilván, monográfiák tárgya lehet. A szovjet irodalom és a szocialista literatúra' között a gondolatáramlásnak a fentiekben vázolt modellje ugyancsak működőképes. Amikor szovjet íróval találkozunk, nem szükséges „bennfentesnek“ lennünk, hogy a közösséget érzékeljük, s felfogjuk a kétirányú hatás lehetőségét. E. FEHÉR PÁL SZLOVÁK NÉPDALOK Volt nékem galambom Volt nékem galambom kalitkába zárva, elszállott, elszállott, el a nagyvilágba, elszállott, elszállott, el a nagyvilágba, Fiatal tölgyágról hiába szólítom, ott turbékol már az én kedves galambom, ott turbékol már az én kedves galambom, A Én leikecském, én életem Én leikecském, én életem, miért jöttél ide nekem, azt akarom én megtudni, jössz-e velem házasodni. Megyek, megyek, mennem is kell, ujjam ékes a gyűrűddel, arany gyűrű, fehér kövű, amit adtál, oly gyönyörű. Hej, jó nekem, jó nekem Hej, jó nekem, jő nekem, hej, édesanyám mellett, hej, mi vár rám, mi vár rám, hej, a tied mellett. Hej, az édesanyámnál, hej, búzakenyér várt engem, hej, a tiednél, legény, hej, csak zabkenyér vár engem. Hej, az édesanyámnál, hej, jó bort iszogattunk, hej, a tiednél, legény, hej, csak vizet ihatunk. Jaj, anyám, édesanyám Jaj, anyám, édesanyám, jaj, anyám, édesanyám, öreg édesanyám, jaj, öreg édesanyám. Jaj, miért szült meg engem, jaj, miért szült meg engem, ha bánatra nevelt, jaj, ha bánatra nevelt. Jaj, keservesen nevelt, jaj, keservesen nevelt, az én édesanyám, jaj, az én édesanyám. Jaj, egy-két garasért, jaj, egy két garasért, vette a kenyerét, jaj, vette a kenyerét. TÖTH LÁSZLÓ fordításai Borzi László felvétele 197B. X. 15. N C/3 14